A nagy rossz érzés
Sokan úgy érzik, hogy kizökkent a világ. És itt most elsősorban nem a konkrét eseményekre, a Brexitre vagy Trump megválasztására gondolok, hanem a növekvő általános rossz érzésre. A világ egyre bizonytalanabb helynek tűnik, növekvő erőszakkal, fokozódó instabilitással. A jövő egyre homályosabb, és látszólag a szakértők sem tudják megmondani, hosszú távon merre tartanak a folyamatok.
Csakhogy ez az érzés elsősorban nem a körülmények objektív rosszabbra fordulásából származik, hanem a fejünkben lévő zavarból.
Joggal vetheted ellen, hogy de hát valóban történik egy csomó olyan változás a világban, amelyek kifejezetten nyugtalanítóak.
Felvetheted, hogy tényleg jönnek olyan új technológiák – biotechnológia, robotika – amelyek megváltoztatják majd az életünket. Ez igaz. Azonban az utóbbi 20-30 évben, és az előző generációk életében is számtalan olyan technológiai áttörés történt, amely átalakította a mindennapi életet, ugyanakkor volt közben egy megnyugtató képük arról, hogy mi történik a társadalomban.
Mondhatod, hogy véres helyi háborúk dúlnak ebben a pillanatban is, bestiális kegyetlenkedésekkel. Ez is igaz. De volt olyan pillanat az utóbbi száz évben, amikor egyetlen lokális háború sem zajlott a Földön? Ettől még volt biztonságérzetük az embereknek, tudták, hogy miről szól a világ.
Aztán ott van az, hogy az USA veszít a szuperhatalmi pozíciójából (ezért is egyre inkább olyan abszurd a politikai életük, mint egy harmadik világbeli országé) és közben növekszik más országok súlya. Szintén igaz. Azonban korábban is zajlottak óriási változások a világrendben, ráadásul elképesztő gyorsasággal, gondoljunk csak 1989-1991-re, vagy 1944-1947-re, amikor a tengelyhatalmak és az antifasiszta koalíció küzdelme néhány év alatt változott át a hidegháborús világrendé. Ennek ellenére az embereknek volt egy határozott képük arról, hogy mi történik, és hogy nekik ebben mi a szerepük és hol a helyük.
Az általános rossz érzést ma nem a konkrét események okozzák, hanem az, hogy eltűnt az a Nagy Mese, amely minden eseményt egységes rendbe szervezett.
Ez a Nagy Mese értelmesen elrendezte a világban zajló dolgokat, definiálta, hogy minek mi a tétje, és azt is elmondta, mi vár az emberiségre a jövőben.
Ezek a Nagy Mesék egyáltalán nem örökkévalók, sőt, meglehetősen gyorsan, néhány évtizedenként változnak, hogy igazodjanak a világpolitikai és világgazdasági helyzethez. Hasznosságuk nem is az állandóságukban rejlik, mint a vallási elbeszéléseknek, hanem hogy világos eligazodást kínálnak a jelenben.
Amikor voltak Nagy Mesék
A hidegháború meséje
Ez a Nagy Mese arról szólt, hogy a világban két nagy tömb áll egymással szemben, amelyek egyrészt konkrét országokat és hatalmi központokat jelentenek, másrészt két különböző világnézetet, emberképet, társadalmi és gazdasági berendezkedést. A küzdelem tétje, hogy kiderüljön, melyik rendszer a felsőbbrendű és biztosítja jobban az emberiség fejlődését.
A Nagy Mese a bolygón zajló minden eseményt erőszakkal beletuszkolt ebbe a szembeállásba, annak ellenére, hogy az emberiség jelentős része nem volt része ezeknek a szövetségi rendszereknek, és rengeteg minden minden történt a Föld különböző pontjain, aminek semmi köze nem volt a hidegháborúhoz. A hírfogyasztó emberek mégis könnyen megtehették, hogy ignorálják ezeket, és a lényegtelen „egyéb események” kategóriába sorolják, amelyek kívül esnek a történelem fő irányán.
Abban, hogy a szembenállásról szóló Nagy Mese adekvátan leírja azt, hogy mi történik az emberiséggel, mindenki hitt. Az is, aki úgy élt a szocialista blokkban, hogy meg volt győződve a kapitalizmus felsőbbrendűségéről, és az is, aki a harmadik világban igyekezett kimaradni az egész szembenállásból.
A globalizáció meséje
A szocialista blokk felbomlása után új Nagy Mese született, a globalizációé. Arról szólt, hogy a diadalmaskodó kapitalizmus (és a liberális demokrácia) zászlaja alatt lépésről lépésre egyesül az emberiség. Ez jelenti az egyetlen működőképes fejlődési modellt. Ez a modell univerzális, az egész földgolyóra kiterjed, és fokozatosan mindenki betagozódik majd. Az egész emberiség együtt menetel a szebb jövő felé, amelyet máris mindenki kézzelfoghatóan átérezhet a mindennapi életben, az informatikai és kommunikációs forradalommal, a minden háztartásban megjelenő számítógépekkel, az internettel és a mobiltelefonokkal, amelyek szédítő gyorsasággal alakítják át a hétköznapokat. Senki nem tagadhatja, hogy az egész emberi faj nagy léptekkel halad előre.
A perifériákon vannak ugyan időleges zavarok, polgárháborúk, a vallási fundamentalizmus és a nacionalizmus fellángolása, stabilan álló szocialista diktatúrák, de ezek csak időleges jelenségek, apró kis hibák, amelyeket majd elhárít a globális rendszer. Az emberi világban nincsen valódi alternatívája ennek a rendszernek, ezért csak olyan globális és kézzelfoghatatlan veszély állíthatja meg a fényes jövő felé való menetelését, mint a klímaváltozás.
Ja, amúgy ez már volt egyszer
A globalizáció meséje egyébként meglepően hasonlít a századforduló Nagy Meséjéhez, ami hasonlóan optimista volt, és ugyanúgy azt mondta, hogy az egész emberiség számára csak egy működő modell lehetséges, a nyugati racionalitásé. A nagybetűs Civilizáció és a tudomány nagy léptékkel halad előre, eltünteti az utolsó fehér foltokat is a térképről, a sorozatos tudományos áttöréseknek köszönhető felfedi a természet titkait, és az ember szolgálatába állítja megzabolázatlan erőit. A nyugati civilizáció vívmányait az emberiség egyre nagyobb részéhez juttatják el (ha kell erőszakkal), miközben a mindennapi élet minden korábbinál kényelmesebb és hatékonyabb. Ez az optimista Nagy Mese a haladásba vetett megkérdőjelezhetetlen hitről szól. Az egyetlen lényeges különbség a globalizáció meséjéhez képest, hogy ez leplezetlenül a nyugati világ és a fehér ember felsőbbrendűségét hirdette, míg a globalizáció meséje a multikulturalizmusban egyesülő emberiségben hitt.
Most nincsen Nagy Mese
Mára a globalizáció Nagy Meséje kifulladt, nem magyarázza meg többé, mi történik a világban. A probléma nem is ez, hanem hogy nem lépett a helyébe semmilyen más Nagy Mese, és nem is látszik, hogy lenne a látóhatáron egy új.
Az átlag hírfogyasztó ezért azzal szembesül, hogy a világból folyamatosan ömlenek rá a konfliktusokról szóló hírek, ugyanakkor nincs semmilyen megnyugtató keret, amelybe ezek beleilleszkednének.
Ezt pedig elképesztően rosszul viselik az emberek.
Szükségünk van arra, hogy legyen egy világos iránytűnk, ami mentén tájékozódhatunk a világban, ami értelmet ad a sokszor kaotikus, erőszakos, ijesztő és kiszámíthatatlan eseményeknek. Ennek hiányában minden videóra vett lefejezés, minden árfolyambezuhanás vagy nem szimpatikus választási eredmény ezerszer ijesztőbb lesz.
Ezért erősödnek fel az apokaliptikus várakozások, ezért voltak hajlamosak 1-2 évvel ezelőtt tömegek hinni abban, hogy „új hidegháború” van Oroszország és Európa között (miközben Németország és Oroszország gazdasági kapcsolata erősebb mint valaha), majd ugyanolyan könnyen túl is léptek a tömegek a hidegháborús hisztérián, és felcserélték egy újabbra, miszerint Trump beiktatásával karnyújtásnyi közelségbe került a harmadik világháború (bár azt senki sem tudja megmondani, hogy ki vívná kivel).
Ezek mind kétségbeesett kísérletek, hogy valami globális narratívát erőltessenek a zűrzavaros lokális konfliktusokra.
Lesz új Nagy Mese?
A félreértések elkerülése végett, egy Nagy Mese nem pusztán intellektuális alkotás, nem tudja létrehozni szellemi kihívásként néhány vállalkozó kedvű publicista vagy politológus. A Nagy Meséket olyan politikai-gazdasági erők hozzák létre, amelyek tevékenységét igazolja ez a mese, és amelyeknek erejük is van milliók fejébe beültetni a történetüket.
Jelenleg úgy tűnik, hogy az ehhez szüksége erő most nincs meg senkinek.
Nincs sem olyan globális hatalom, sem olyan globális ideológia, ami betölthetné ezt a szerepet. Csak regionális hatalmak vannak (az USA is fokozatosan süllyed ide), amelyek a saját érdekszférájukban rendezkednek, ezt-azt elfoglalnak, függőségbe vonnak, összekapnak más középhatalmakkal ezen-azon, de a tevékenységük nélkülöz bármilyen olyan magasabb szintet, ami az egész emberiség számára jelenthetne valamit.
Emiatt a közeljövőben nem is nagyon várható új Nagy Mese születése.
Ez ellen sokan lázadni fognak a saját eszközeikkel, úgyhogy töménytelen mennyiségű hülyeségre, apokalipszisvárásra és hasonlóra számíthatunk. Embertársaink még sokáig meg lesznek kergülve.
A legjobb amit eközben tehetünk, hogy lokális konfliktusoknak nem tulajdonítunk globális jelentőséget.
Istvánffy András
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
