szerző: Hófehérke
A Momentum Mozgalom nagyszerű és sokakat meglepő győzelmet aratott az olimpia-ellenes mozgósítással. Bár a politikai cinizmus határát súrolja, ahogyan az olimpia-ellenes mozgalom most azt követeli, hogy ne vonják vissza a pályázatot (hisz jó lenne még néhány hónapig ezzel az üggyel ütni a kormányt), de minden ok megvan az ünneplésre: az ellenzéki média és megmondóemberek egyöntetű támogatásával, illetve egyes ellenzéki pártok részleges segítségével hatalmas haditettet hajtottak végre.
Az általános eufóriában sokan abban reménykednek, hogy megérkezett az a régen várt erő, ami megment minket a NER-től.
Amikor minap az egyik barátomnak azt mondtam, hogy a Momentumnak reális esélye lett bejutni jövőre a parlamentbe, meglepődve nézett rám, és azt kérdezte, miért vagyok ilyen kishitű, miért nem tartom elképzelhetőnek, hogy megverik Orbánt.
Az egekbe szökő reményeknek azonban nincsen valós alapja, a Momentum nincs annyira kedvező pozícióban, mint ebben a pillanatban látszik. És ez nem őmiattuk van, hanem a politikai helyzet perverz szerkezete miatt.
Az ellenzéki emberdaráló
A helyzet megértéséhez tegyünk egy kis politológuskodó kitérőt:
Amíg a két nagy párt váltógazdálkodásában éltünk, a kormányellenes energiák automatikusan a legnagyobb ellenzéki párthoz csatornázódtak be.
2010-óta viszont nincsen a Fidesznek egyértelmű kihívója, több középpárt áll vele szemben, akik alapvetően nem a kormánnyal, hanem egymással versenyeznek. Kormányellenes düh és energia eközben is keletkezik az emberekben, aminek ki kell csapódnia valahogy. Ez pedig létrehozott egy olyan perverz politikai pozíciót, ahová beléphet egy-egy civil mozgalom, és magasba emelheti az Orbán-ellenesség zászlaját.
Érdemes egy gyors pillantást vetni az elmúlt évek kronológiájára:
2011-12: Milla
2012-13: Hallgatói Hálózat
2014-15: netadós tüntetésekből kinőtt szervezetek
2016: Tanítanék Mozgalom
2017: Momentum Mozgalom
Van valami feltűnő ebben a listában?
Az, hogy 1-2 évente kicserélődik a zászlóvivő szervezet.
Egy ellenzéki mozgalom és frontember átlagos élettartama a NER-ben megegyezik egy valóságshow celeb szavatossági idejével.
Miért van ez így?
Aki akar, nyilván minden rosszat elmondhat ezekről a szereplőkről: naivak voltak, nem gondolkodtak elég stratégikusan, csak egy témájuk volt, ingadoztak a szakmai ügyek és az általános kormánykritika között, nem építettek elég stabil szervezeteket, megosztottak voltak stb. stb. A vádak egy része igaz lehet, a probléma azonban sokkal alapvetőbb.
Az a politikai pozíció, amit az emberek becsatornázatlan kormányellenes dühe hozott létre, alapvetően hazug pozíció. Vagy úgy is mondhatjuk, hogy feloldhatatlan önellentmondást rejt magában.
Ennek a pozíciónak ugyanis két fő jellemzője van:
1. Csak kívülről, a semmiből lehet oda belépni. Olyan, aki korábban részt vett a politikában, nem emelheti fel a kormányellenes tiltakozások zászlaját. Ennek a követelménynek megfeleltek a Milla és a Szolidaritás szervezői, a HaHa egyetemistái, a netadós tüntetések aktivistái, a tiltakozó tanárok és nővérek, és most megfeleltek ennek a Momentum korábban ismeretlen fiataljai is.
A tisztaság azonban a természeténél fogva olyan dolog, ami gyorsan elhasználódik, különösen a közéletben. Minél tovább van valaki jelen, minél több csatát vállal más civilekkel, ellenzéki politikusokkal, minél több mindenben foglal állást, annál kevésbé lesz alkalmas, hogy megtestesítse a tiszta zászlóvivő szerepét, akibe bárki bármit beleláthat.
2. Támogatóik azt várják tőlük, hogy a minimális erőforrásaikkal és alulról építkező szervezettségükkel azonnal döntsék meg az Orbán-rendszert. A várakozások az első sikerek után pillanatok alatt az egekbe csapnak. Ez természetesen lehetetlen kihívás: egy pártot csak egy másik párt tud legyőzni, a rendszeren kívül álló civil mozgalom nem jelent valódi veszélyt, amennyiben nem áll szándékában tényleges forradalmat szervezni.
(Ennek az egésznek az illúzió voltára Uj Péter hamisítatlan trolltempóban hívta fel a figyelmet a Tanítanék mozgalom csúcspontján, a hatalmas Kossuth téri tüntetés másnapján. Az írásra akkor felháborodottan köpködtek a mozgalmárok, majd később valamennyi állítása beigazolódott.)
Miután Orbán továbbra is a helyén marad, a támogatók lelkesedése gyorsan eltűnik (és nem az aktivisták lelkesedése, akik egy ideig még tolják tovább a szekeret!), az új Messiásokat gyorsan eldobják és elfelejtik.
Ez történt a Milla és a Szolidaritás egykor ajnározott sztárjaival, a HaHa fiatal szónokaival, akiket „új Orbán Viktorként” méltatott a ballib média (ki emlékszik már erre?), a netadós tüntetések szervezőivel, a fekete ruhás nővérrel és Puklival is.
Most egy pillanatra a Momentum emelte fel a zászlót
A robbantás, amit a Momentumtól láthattunk, ebbe a térbe illeszkedik bele. Nem arról van szó, hogy egy semmiből jött új párt valóban egyik pillanatról a másikra ekkora támogatottságot generált volna magának, hanem hogy egy rövid időre a Momentum öltötte magára az ellenzéki tiltakozás élharcosának gúnyáját.
Ehhez minden feltétel adott volt: annyira kívülről jöttek, hogy az aláírásgyűjtés előtt egy héttel még senki sem hallott róluk, és annyira fiatalok, hogy a múltjukon sem lehet fogást találni.
A Momentum a homályosságra tudatosan rá is játszott, amikor ahhoz képest, hogy párttá kívánnak alakulni, a politikai elképzeléseikről és az értékrendjükről szóló minden kérdésre kikerülték a választ. NER-kritikájukat megtartották abban az általánosságban, amit egy középiskolás is magabiztosan vissza tud mondani, ha bármelyik tetszőleges nap végigolvassa az Index-címlapot. Félreértés ne essék, ez a semmitmondás nem azért van, mert buták lennének, éppen fordítva: felismerték, hogy minél kevesebbet árulnak el arról, mit gondolnak a világról, az emberek annál lelkesebben vetítik beléjük a vágyaikat.
Csak egy ennyire semmitmondó és a semmiből jött mozgalom mellett állhatott fel egyetlen pillanat alatt ekkora koalíció: egyaránt támogatták az ügyet a régi baloldal egymással marakodó pártjainak a hívei, az árva liberálisok, a régi baloldaltól kiütést kapó LMP-szavazók, a különböző ideológiai hátterű megmondóemberek, írók és színészek, és a sort még lehetne hosszan folytatni.
A Momentum problémája ott van, hogy ezt a pozíciót nem lehet hosszan megtartani, és amint párttá alakul, el is veszti az itt szerzett ereje jelentős részét.
Jöhetne az az ellenvetés, hogy most hogy a Momentum berobbant és közismertté tette a nevét, organikusan építkezhet tovább. Az első lépcsőfokra épül majd a második.
Csakhogy ez ebben a perverz politikai pozícióban nem így működik.
A saját pozícióba való berobbanás másképp néz ki
Ha egy újonnan belépő párt nagyot robbant egy normál struktúrájú pártversenyben, ahol a kormány elleni kihívó pozícióját stabilan foglalja valaki, akkor azt úgy teszi, hogy a saját témájával a saját egyedi pozícióját jelöli ki a politikai térképen.
Jó példa erre a Jobbik 2007-es áttörése a Magyar Gárda megalapításával: a nyílt cigányellenességgel egy olyan politikai terméket hoztak létre, amely valamennyi parlamenti párttól megkülönböztette őket, és ami máig az ő felségterületük maradt. Az a platform, amivel a Jobbik berobbant és amivel aztán sikeresen szerepelt a választáson, egy és ugyanaz volt.
Ezzel szemben a Momentum egy olyan pozícióba robbant be, amit nem lehet megtartani és csak rövid időre kiadó egy-egy „tiszta” civil szereplőnek, és amit párttá alakulva sem lehet átfordítani választási platformmá, hiszen nyilvánvalóan nem az újonnan alakult kispárt lesz Orbán fő kihívója.
A Momentum láthatóan tisztában is van ezzel, vezetőjük a Heti Válaszban már a támogatóik kedélyét hűti: szerinte 2018-ban nem lehet leváltani Orbánt, és az ő reális célkitűzésük pusztán a parlamentbe való bekerülés.
A Momentum párttá alakulva már nem tudja elfoglalni az Orbán-ellenes energiák gócpontjának a pozícióját. Onnantól már nem Orbán ellen, hanem más ellenzéki pártok ellen kell pozicionálniuk magukat. Nem Orbán ellen fognak harcolni, hanem az LMP, az Együtt és a PM ellen fognak gyilkos kiszorítósdi versenyt vívni.
Az, hogy mennyire lesz egyáltalán esély Orbánt leváltani, az nem a Momentumon fog múlni, hanem azon, hogy Botka és Vona hogyan manőverezik a következő időszakban. Orbán megverését ráadásul a deklaráltan mindenhol jelöltet állítani akaró Momentum inkább gátolja, mint segíti.
A Momentum egy olyan pozícióba tört be, amit nem tud megtartani. És egy olyan új politikai pozíciót kell felépítenie, ahová keveset tud a mostani sikeréből átvinni.
A feladat persze nem lehetetlen. De nem is magától értetődő a siker.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
