A valódi viták otthona

Reflektor

Négy történet a rabszolgatörvény előtti időkből

2018. december 11. - szénhidra

Vajon Orbán "akormányamunkásokkalvan" Viktor miniszterelnök melyik mesét hallgatja?

1.

- Kovács, üljön le. Maga jó szakember biztosan megérti, hogy sok a munka nálunk és hát eddig is túlóráztak, de Gizike vért verejtékezett, hogy eltü… kreatívan megoldja a túlóra kérdést. Nna… nézzük csak, itt az áll, hogy maga múlt hónapban 100 túlórát tolt a 250 túlórán felül.

- Igen, így volt.

- Na, akkor érti, hogy ez nekem, mint a tulajdonosnak milyen fejfájós, hogy én nem akarok feketén foglalkoztatni.

- Igaza van, főnök, rendezzük is el szépen. Úgy jó, ha mindenki le van papírozva. Mondjuk, ha kifizetné az elmaradást, azzal sokat segítene főnök úr.

- Jaj, hát természetesen, valami adminisztrációs félreértésről lehet csak szó, hívom is Gizikét, ma már utalunk is.

- Nagyon szépen köszönöm, nagyon jó itt így dolgozni.

 

2.

- Kovács, üljön le. Maga jó szakember biztosan megérti, hogy sok a munka nálunk és hát eddig is túlóráztak, de Gizike vért verejtékezett, hogy eltü… kreatívan megoldja a túlóra kérdést. Nna… nézzük csak, itt az áll, hogy maga múlt hónapban 100 túlórát tolt a 250 túlórán felül.

- Igen, így volt.

- Na, akkor érti, hogy ez nekem, mint a tulajdonosnak milyen fejfájós, hogy én nem akarok feketén foglalkoztatni.

- Értem. De mindenkinek jobb, úgy értem „mindenkinek jobb”, ha marad így minden nem? Én is szívesen eljövök otthonról, hogy többet kereshessek, nem kell a könyvelésnek vért izzadnia. Majd kifizeti főnök úr, ahogy eddig.

- Jól van Kovács, mennyit is dolgozott túlórában? 350 órát? Nézzük csak.. itt is van. Szép ünnepet!

- Köszönöm főnök!

 

3.

- Na, Kovács, idefigyeljen.

- Igen, főnök.

- Munka van rogyásig, fizetek is érte. Érti hogyan. Mint eddig. Maga bejön 6-ra, hazamegy 6-kor, értjük mi egymást.

- Ömm… Értem. És hogyan fizeti ki főnök a túló… azt, hogy itt maradok még egy kicsit fusizni?

- Következő fizetéskor visszatérünk a kérdésre, rendben?

- Értem, következő fizetéskor.

 

4.

- Na, Kovács, idefigyeljen.

- Igen, főnök.

- Munka van rogyásig. Érti, ugye? Mint eddig. Maga bejön 6-ra, hazamegy 6-kor, értjük mi egymást.

- Ömm…

- Na viszlát, szép ünnepet.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr614471848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dunántúli gyerek 2018.12.12. 12:32:43

@БУММЕР: A barataid a kutyat nem erdeklik.

google "net migration hungary"

Az nem gond, ha valaki kulfoldon probal szerencset, en is dolgoztam kulfoldon. A gond az ha utana okoskodik. Te semmit nem tettel hozza ahhoz, hogy a fogado orszagodban ugy mennek a dolgok ahogy.
Magyarorszagon szinten semmit nem tettel hozza ahhoz, hogy barmi valtozzon, igy okosabb inkabb csendben maradni.

chrisred 2018.12.12. 12:33:02

@dunántúli gyerek: Mindegyik erre hivatkozik. Attól még egy kalap szart sem ér. Ukrajna köztudomásúlag szinte kiürül mostanában, erre kihozzák nullás átlagra, vagyis ahol nincs nettó ki- vagy beáramlás.

dunántúli gyerek 2018.12.12. 12:33:20

@chrisred: ami utana csokkenesbe fordult. Jobb a ciklusokat nezni.

chrisred 2018.12.12. 12:41:39

@dunántúli gyerek: Azt néztem. Konjunktúraciklus 2001-2006, Megszorítási ciklus: 2007-2015. A reálbérek 2016/17 körül érték el újra a 2006-os szintet.

abecede 2018.12.12. 12:42:08

@dunántúli gyerek: "Ehhez kepest 2010ben 130 volt az atlag netto, ma 220 az atlag netto, es az adossag csokkeno palyan van."

"Az átlagkereset definíciója [1]szerinti mérés a teljes munkaidőben foglalkoztatottak keresetét átlagolja – nem számol a részmunkaidőben, alkalmi munkában foglalkoztatottak keresetével, sem a nem bejelentett, feketén foglalkoztatottak keresetével.
Az átlagolásból ugyancsak kimarad mindenki keresete, akik 5 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalatnál, vállalkozásnál dolgozik (beleértve az önfoglalkoztatókat is). Vagyis az átlagkereset esetében éppen azok maradnak ki az átlagkereset számolásból, akik általában kevesebbet keresnek, mert vagy részmunkaidőben foglalkoztatottak, vagy az alacsony versenyképességű és így alacsonyabb bért fizetni tudó mikrovállalatok alkalmazottai."
Így könnyű szédületes béremelést propagálni.
Én tudom, hogy kik fogják ezt a 400 órát megszívni: pl. a vasutasok, rendőrök. Ott most is nagyon magas a túlórák száma, és hatalmas a nyomás a munkavállalókon, hogy vállaljanak még többet. És mivel ott nem utasít a főnök, hanem parancsol, ha menni kell, hát menni kell.

midnightcoder2 2018.12.12. 12:43:39

@_Ske_: Az egy dolog amit elloptak, de ezzel együtt sem volt már sok mozgástér már 98 után, pláne nem 2010 után. Nem csak nekünk, más ex-szoci ország sem igen nõtt az égig, még a legjobb csehek sem tudták meg sem közelíteni a nyugati országokat.

chrisred 2018.12.12. 12:44:00

@dunántúli gyerek: A valós életben tényeire. Amit az maga körül tapasztal. A többi propaganda.

dunántúli gyerek 2018.12.12. 12:44:22

@chrisred: 2006ban semmi baja nem volt az europai gazdasagoknak, csak a magyarnak, ez a baj

midnightcoder2 2018.12.12. 12:45:08

@abecede: Mert gondolod hogy a Gipsz Jakabka Bt-ben dolgozók jobban éltek a szocik alatt mint most, amikor lepkehálólval fogják a melóst ?

dunántúli gyerek 2018.12.12. 12:45:13

@chrisred: kamu, semmi nem tamasztja ala a kivandorlast, annal inkabb az ellenkezojet mutatja minden statisztika

dunántúli gyerek 2018.12.12. 12:47:04

@abecede: Az atlagkereset definicioja 2010ben is ugyanez volt, azaz mit is akartal mondani?

ember100 2018.12.12. 12:53:54

@Indriq:
Helló !

LYÓ kérdés :):):)

abecede 2018.12.12. 12:55:42

@dunántúli gyerek: Azt akartam mondani, hogy csak a munkabérek egy részéről vannak adatok, a többiek bére (részmunkaidősök, önfoglalkoztatók, 5 főnél kisebb cégnél dolgozók) vagy nőtt valamennyit, vagy nem.
Azt egy szóval nem állítottam, hogy 2010-ben is ez volt a definíció, mivel fogalmam sincs róla, de ezek szerint te tudod, hogy igen.

igazi hős 2018.12.12. 12:55:48

@Gandosz: "A munkásnak mindig erőfölénye van a munkáltatóval szemben." Ezt még egy szocinak sem hinném el, de pont egy jobboldali(nak mondott) kormányt támogatni egy ilyen szöveggel elég öngólnak tűnik. A munkás helyett a szakszervezetnek lehetnek erőfölénye (ezért lett kigondolva), de Magyarországon gyakorlatilag nincsenek szakszervezetek, a franciákhoz, a németekhez, vagy akár a legyelekhez képest.

dunántúli gyerek 2018.12.12. 12:56:50

@abecede: A munkabereknek csak egy reszerol volt info 2010ben is, szoval megint nem mondtal semmit.

dunántúli gyerek 2018.12.12. 12:58:11

@igazi hős: Lenyeg, a tuloravita csufos bolsi buktat hozott. Karacsonyra ismet minusz 1-2%.

igazi hős 2018.12.12. 13:01:27

@röf: Nem érted a törvény szövegét, vagy ez a "kötelező véleményed". Ebben a törvényben benne van, hogy a hétvégi munkát a dolgozó "maga kérheti" és ezért nem kap extra pénzt. Szerinted ahol nem 0 % a munkanélküliség, hanem 15 %, ott mennyien fogják (persze némi rébeszélés után) maguk kérni a külön munkarendet? Az sem zavar. hogy szép stikában bevezették a 48 órás munkahetet? Persze mindezt önálló képviselői indítvány alapján, nehogy bárkivel is beszélni kelljen róla.

igazi hős 2018.12.12. 13:04:12

@dunántúli gyerek: Ostoba vagy, a bolsik vannak hatalomon már 8 éve!

Thunder_th 2018.12.12. 13:06:32

@röf: Ebben is tévedsz, de nem gond. A te szinteden ez totálisan érthető, ha nem is elfogadható. (Just for info: Ezek nem levelek. Ezek kommentek. Óriási műfaji és stílusbeli különbség van. Tudom, te nem érted, de ha valaki értelmesebb olvassa, akkor ő megérti.)

@dunántúli gyerek: Azt hittem letisztáztuk, hogy nem ismerjük egymást, és ez nekem így jó. Szóval nem tudsz helyes értékítéletet alkotni rólam. Én nem vagyok negatív sőt. Én inkább mondanám magam realistának. Viszont a feleségem szerint inkább optimistábban állok a dolgokhoz mint realistán.

dunántúli gyerek 2018.12.12. 13:08:02

@igazi hős: "Szerinted ahol nem 0 % a munkanélküliség, hanem 15 %, ott mennyien fogják (persze némi rébeszélés után) maguk kérni a külön munkarendet?"

Ennek orulnod kene hiszen ezek szerint legalabb nehany helyen videken megutaljak a fideszt, ja nem.

Ugyhogy fake-news ez is.

abecede 2018.12.12. 13:11:11

@dunántúli gyerek: Hát én is ezt mondom: a bérek egy része - amikről információ van - nőtt, másik része - amiről jótékonyan nem vesznek tudomást - meg valószínűleg nem, mivel a részmunkaidősök, önfoglalkoztatók, 5 főnél kisebb cégnél dolgozók a kevésbé megfizetettek kategóriájába esnek. Többet nem segíthetek, sajnállak :(

chrisred 2018.12.12. 13:36:54

@dunántúli gyerek: Igen, ez a része a propaganda.

БУММЕР 2018.12.12. 13:45:56

@dunántúli gyerek:

No làtod ezért vagy te és a hozzàd hasonlo emberek értéktelenek, mert magasrol tesztek mindenki màs nézöpontjàra, de forditott esetben empàtiàt vàrtok!
Ezért van egy vastag tudathasadàs Mo.-n! Ki merem jelenteni, hogy az ilyen emberek miatt szégyen MAGYARNAK lenni! És az ilyenek miatt nincs egy csepp büntudatom sem, hogy màr magasrol teszek mindenre ami Mo-al kapcsolatos!

Szoval TE teszel olyan emberekre akik a tudomànyos élet elitjébe tartoznak, akik életük soràn többet tesznek egy tàrsadalomért mint a hozzàd hasonlok! Ezek utàn csodàlkozol azon, hogy az adonkat a tudàsunkat olyan helyen termeljük és gyarapitjuk ahol van értelme?

Mutogatsz és itélkezel, pedig fogalmad sincs ki vagyok, fogalmad nincs mit alkottam otthon és itt.

Szeretnék gratulàlni neked és a hozzàd hasonloknak! Jah és Soros (mostanàban a TE féléd valahogy igy zàrja a mondandojàt)...

Thunder_th 2018.12.12. 13:49:34

Átment a törvény, helyes. A birka fideszes majd megtanul mekegni is a bégetés mellett a melóhelyen. Lesz rá ideje bőven. Az értelmesebb réteg, akit érint a törvény pedig nézelődjön kicsit nyugatra. Ők az egyedüliek, akiket tényleg sajnálok.

dunántúli gyerek 2018.12.12. 13:58:11

@БУММЕР: Te jottel okoskodni, nem en szoltam hozzad.

morph on dear 2018.12.12. 14:14:22

@Indriq: "Ha ez önkéntes, és jó a munkásnak, jó a munkavállalónak, akkor miért csak 400 a limit? miért nem 1000?"

Az EU miatt, 418-nál nem lehet több.

A helyes liberális magatartás pont az volna, amit te is mondasz, hogy nincs se maximalizálva, se minimalizálva, hanem az állam ne szóljon bele hogy hogyan állapodik meg a magánember meg a munkahelye.

Ezért is logikátlan a ballib: ha arról van szó, balos (szegény embereket meg kell védeni a gaz munkahelytől), ha arról van szó, pl. vasárnapi boltzár, akkor hirtelen liberális (mit szól bele az állam, hogy ki mikor van nyitva).

morph on dear 2018.12.12. 14:19:02

@chrisred: "Általános konjunktúra idején ott magasabb a százalékos növekedés, ahol alacsonyabb alapról indultak. "

Annyira érdekes, hogy ha MO-n jó a növekedés, akkor
- egyből indul a huhogás, hogy jó persze ez mit se számít hiszen alacsony a bázis,
- de ha Romániában másfél század százalékkal még magasabb a növekedés nyilván ugyanezen okból, akkor bazdmeg ez az érv úgy tűnik el a ballibek érvkészletéből hogy még emléklenyomata se marad, és indul a B oldal: "már Románia is lehagy minket!!!"

chrisred 2018.12.12. 14:23:52

@morph on dear: A munkaviszony a munkáltató és a munkavállaló kapcsolatát érinti, a boltok nyitvatartása pedig ezen a kettőn kívül a fogyasztókat is.

chrisred 2018.12.12. 14:26:41

@morph on dear: Az arányok számítanak. A gyurbáni időszak előtt úgy nézett ki, hogy a trendek alakulása szerint mi egy évtized múlva érjük el az EU átlagát, a románok meg harminc év múlva minket. Most ez pont fordítva van.

conchita wurst 2018.12.12. 14:28:06

Igy vagy ugy, ez is hatalmas ballib bukta lett.

Meg orulhetnek az ellenzeki kepviselok, ha egy Bekemenet nem koveteli ki, hogy oket az Orszaghaz pincejeben, elkulonitve tartsak.

conchita wurst 2018.12.12. 14:29:34

@chrisred: "A gyurbáni időszak előtt úgy nézett ki, hogy a trendek alakulása szerint mi egy évtized múlva érjük el az EU átlagát, a románok meg harminc év múlva minket."

- nem nezett ki ugy, fake news

A valtolazas nagyapad hallucinacioira ne alapozz trendeket. A kinin viszont bevalt.

morph on dear 2018.12.12. 14:31:02

@chrisred: Szóval mióta beléptünk az EU-ba, azóta rosszabb nekünk?

Nohát. A pikacsus mémet ismered? Ide illik.

Nagy Anita Sv 2018.12.12. 14:32:34

@conchita wurst: ez nem ballib bukta, hanem az emberek hulyenek nezese....

morph on dear 2018.12.12. 14:34:28

@chrisred: de érted a logikát. Nehéz egyszerre képviselni azt az álláspontot, hogy "az állam ne szóljon bele", meg "az állam védje meg a zembereket".

Lehet azt mondani, hogy igen, egyes ügyekben így (boltzár), egyes ügyekben meg úgy (devizahitelesek), mindenféle egyéb szempontok alatt. De totál nevetséges, hogy az ellenzéki véleményalkotás kb. úgy néz ki, hogy megnézik mit csinál Orbán, aztán elkezdik annak az inverzét akarni.

chrisred 2018.12.12. 14:36:06

@conchita wurst: Te aztán meggyőzően, tényekre alapozva tudsz érvelni.

morph on dear 2018.12.12. 14:36:40

Pláne mikor még ilyen brutális fake newseket is vetítenek hogy majd 3 év múlva lesz kifizetve. Itt nem is tudom mi a rosszabb:
- Ennyire hülyék és nincs egy munkaügyi jogász hogy elmagyarázza hogy nem ezt jelenti a törvény
- Ennyire aljasak, hogy ugyan tudják hogy ez fake news, de csak azért is terjesztik.

chrisred 2018.12.12. 14:38:40

@morph on dear: Természetesen igazi kutyakomédia volt, a fideszes képviselők szinte szóról szóra megismételték azt, amit az MSZP anno a boltzár ellen felhozott.

morph on dear 2018.12.12. 14:39:24

@chrisred: Nem szükséges érvelni, állítottál valamit, nulla módon támasztottad alá, így megy a fake news kategóriába. Érvelj mellette Románia, Magyarország, az EU-átlag GDP növekedésével az adott időszakokban, tehát 1990-2004, 2004-ma intervallumokban, és akkor majd megnézzük hogy így van-e. De azt ne várd már el hogy benyögsz valamit és még mi támasszuk alá neked az állításaidat.

arty1977 2018.12.12. 14:39:58

@maxval balcán bircaman: jah, gyurcsók is szar volt, de én elzavartam gyurcsányt, te elzavarod most orbánt?

faszfej troll.

chrisred 2018.12.12. 14:40:32

@morph on dear: Nem, amióta a két KISZ titkár vette át a hatalmat, azóta rosszabb nekünk.

morph on dear 2018.12.12. 14:42:17

@chrisred: Persze, csak érted, itt nem a kormány van lépéskényszerben! A kormány nevetve nyer minden választást, nem neki kell itt változtatni és nem is ő motivált a változtatásban. Itt változást csak az ellenzék tud csinálni, mert a nyertes minek változtasson a taktikáján, ha megnyeri vele minden meccsét?

És jó lehet hogy ez egy machiavellista hozzáállás, de a játékot hibáztasd ha szar a játék, ne a játékost aki hatékonyan játszik :D

chrisred 2018.12.12. 14:44:31

@morph on dear: Nem akarok külön olvasási órákat tartani. Azt állítottam, hogy úgy nézett ki. 2002-2004 között kézzelfogható közelségben volt az euróövezeti csatlakozásunk céldátuma, míg Románia uniós csatlakozásának időpontja is a ködös távlatokba veszett.

chrisred 2018.12.12. 14:48:06

@morph on dear: Miért akarna az ellenzék bármit is változtatni? Ők jól elvannak a parlamentben már nyolc éve. Itt a kormány nem őket szopatja, hanem a magyar munkavállalókat. A választások megnyeréséhez meg elég megtömni az utcákat meg a médiát sorosbrüsszel propagandával.

morph on dear 2018.12.12. 14:50:25

@chrisred: "2002-2004 között kézzelfogható közelségben volt az euróövezeti csatlakozásunk céldátuma"

Igen, és aztán 2010-re meg teljesen a ködös távolságba tűnt, manapság meg megint közeledik, pl:

www.penzcentrum.hu/megtakaritas/kiderult-mikor-vezethetik-be-magyarorszagon-az-eurot.1066198.html

www.portfolio.hu/gazdasag/magyar-euro-nincs-is-olyan-tavol.268009.html

Te figyi, nem gyanús neked, hogy Gyurcsány alatt távolodott és lehetetlen lett, Orbán alatt meg megint lehetségessé vált? Ezt a kettőt te egy kalap alá veszed, csak azért hogy megjátszd magadnak az okos kívülállót?

Komolyan baszki, mintha ketten mennénk autóval, de a cél előtt nem sokkal átveszed a kormányt és elindulunk rossz irányba. Mikor már jó messze vagyunk, visszaveszem a kormányt, és elindulunk a jó irányba, te meg elkezdesz sápítozni, hogy "jó de azért elég messze vagyunk még, mikor én kezdtem el vezetni sokkal közelebb voltunk". Ne bassz már fel.

morph on dear 2018.12.12. 14:51:15

@chrisred: "Don't hate the player hate the game"

chrisred 2018.12.12. 15:00:42

@morph on dear: Ez így nem igaz, Gyurcsány és Orbán alatt is nagyjából egyparlamenti ciklusnyit távolodott.

morph on dear 2018.12.12. 15:03:55

@chrisred: Nem, akkor most 2 parlamenti ciklusnyira kell hogy legyen, de nincs annyira az euró bevezetés LEHETŐSÉGE (hogy ebből realitás lesz-e az már más, vannak előnyei, hátrányai, én remélem hogy ez a mai euró már kicsit más mint a 2008-as). Lásd a mellékelt cikkeket.

Mikor MO felvette az IMF hitelt és 30%-ot nőtt a tartozása, na akkor messze volt.

chrisred 2018.12.12. 15:03:57

@morph on dear: Ha már példával kell illusztrálni, akkor olyan, mintha beszállnának a hullámvasút egyik kocsijába, és aztán úgy tesznek, mintha ők irányítanák. Amíg zuhanó periódus van, ráfogják az elődre, amikor emelkedni kezd a pálya, rögtön verni kezdik a mellüket, hogy az ő érdemük.

morph on dear 2018.12.12. 15:06:48

@chrisred: Ja ha tök mindegy hogy ki irányít, akkor mi a gond Orbánnal? :D

dare 2018.12.12. 15:31:50

Négy rövid történet a túlóratörvény utáni időkből.

-Drágám, este túlórázok, ne várjatok rám a vacsorával.
-Megbolondultál, 7-re jönnek anyámék vacsorára, nehogy bentmaradj nekem.
-Kell a pénz szívem te is tudod, venni kell egy új plazma tv-t, a kocsi is már 4.5 éves, meg kell nyomni ezt az évet.
-Szívem, drágám, egyetlenem, ha te most bentmaradsz, én elválok tőled.
-Jó ne hisztizz, beszélek a főnökkel, talán megérti a helyzetet, igyekszek majd haza, puszi

-Kovács, hétvége belefér?
-Persze góré, simán
-Vagy várjunk csak, nem most akarta kivenni a pénteket, mintha úgy emlékeznék valami utazást emlegetett volna nekem?
-Azt el tudjuk napolni a jövő hét vagy későbbi hétre is, most maradnék bent, ezt a melót én is be akarom most fejezni.
-Rendben

-Főnök, 350 túlórám van, nem lehetne csak egy részét megkapnom, nagyon kellene most a pénz
-350? Húú az sok, kifizetek most ötvenet, de nem tudok most többet adni, 2 év múlva viszont ki tudok fizetni majd az összest, ne haragudj, elég lesz ennyi most, nekem is meg van kötve a kezem tudod
-Hát nem igazán, na mindegy az is jó lesz, de még szereznem kell valahonnan hozzá, sajnos az egészség nem fillérekbe kerül
-Csak nincs valami baj?
-Nekem semmi, anyósom lett beteg, a párom pedig magánorvoshoz szokta vinni, ami elég sokba kerül, és a készlet már apad
-Jó, itt az 50, majd próbálok még valahogy segíteni, szólj nyugodtan
-oké, köszönöm

-Szívem, most nagyon sok a meló, este nem érek haza időben
-Ne csináld, szülőire kell mennem, gyere haza
-Nem tudok, szólj anyádnak, majd ő vigyáz a gyerekekre
-Hülye, 2 éve meghalt, de hogy is emlékeznél rá, már én se emlékszek rád olyan ritkán látlak
-Jaj ne haragudj, ki se látszok a munkából, kell a pénz te is tudod
-Nem tudom, mire kell a pénz, megvan mindenünk, mi a francért akarsz bentmaradni, SZÜLŐIRE KELL MENNEM, FELFOGTAD, GYERE HAZA MERT ÉRTED MEGYEK.
-Most miért kiabálsz, én majd meg szakadok annyit melózok hogy nektek jobb legyen, te meg csak otthon vagy a gyerekkel, nem csinálsz semmit, akkor miért én vagyok a hibás mindenért? Ha lennének barátaid, most lenne aki vigyázhatna addig a gyerekre, de az sincs, mert ilyen kiállhatatlan a természeted.
-Igen, tudod mit, ne gyere haza, maradj bent nyugodtan, szia

Családok éve 2018
Boldog karácsonyt, ezt a törvényt tegyétek be a fa alá.

chrisred 2018.12.12. 15:33:20

@morph on dear: Mindegy, hogy ki irányít, az nem mindegy, hogyan csinálja. A magyar politikai kultúra állapota szerint a hatalomban lévő politikust a közéleti szereplők semmilyen módon nem tudják befolyásolni - mint mondjuk Macront a sárgamellényesek. A posztkommunista politikusoknál a meggyőzhetőség a gyengeség jele, egyetlen, amivel sakkban lehet tartani őket, a hatalom elvesztésének lehetősége.

morph on dear 2018.12.12. 15:38:25

@dare: "350? Húú az sok, kifizetek most ötvenet, de nem tudok most többet adni, 2 év múlva viszont ki tudok fizetni majd az összest"

Ezt a fake newst nem unjátok még? Nincs ilyen.

morph on dear 2018.12.12. 15:42:17

@chrisred: ...már bocs, de vagy nem értem, hogy mit akarsz mondani, vagy szerintem hülyeséget mondasz. Az, hogy FRO-ban egy hónapja tüntetnek százezrek és 100k rendőr áll az utcákon, és halottak vannak és jelképes guillotine-t állítanak fel egy olyan országban, ahol azért volt ez használva, na és AKKOR már hajlandó Macron lépéseket tenni, az nem a meggyőzhetőség jele szerintem.

Ellenben mikor felvonult 30k ember a netadó ellen, és másnap bejelentették hogy oké, megértették, nem lesz ilyen, ez meg a meggyőzhetőség.

morph on dear 2018.12.12. 15:44:54

@dare: akkor ez most az összes országban így van, ahol lehet túlórázni 400+ órát?

Nem unjátok még ezt a nyivákoló fosást?

chrisred 2018.12.12. 15:53:56

@morph on dear: Ez nem így volt. Nem jelentették be a netadó megszüntetését, hanem elhalasztották a róla szóló döntést az időközi választások utánra. Aztán a kétharmad bebukása miatt nem erőltették tovább, tehát ez pont azt igazolja, amit írtam. Soha nem kommunikálták azt, amit Macron, hogy a társadalmi megmozdulások miatt hátráltak meg, pont ellenkezőleg.

morph on dear 2018.12.12. 15:57:31

@chrisred: Bocs de ez fingreszelés.

egyik esetben ha szétverik a fél országot, és UTÁNA már hajlandó visszavonni a faszságait a vezér, az szerinted jó

a másikban ha tüntetnek és hajlandó visszavonni a faszságait a vezér az meg biztos nem is azért volt

hagyjuk már

morph on dear 2018.12.12. 15:59:23

@morph on dear: úgy értve ez már tényleg a nincs rajtad sapka nyuszika kategória. Kár volt eddig komolyan venni téged.

engedélyes pinaellenőr 2018.12.12. 15:59:50

Akik most vicsorognak,gondolom támogatták a kisker. dolgozók szabad vasárnapját is.(Ja , nem..)

chrisred 2018.12.12. 16:02:29

@morph on dear: Egyik esetben vissza lett vonva. Legalábbis Macron nem azt mondta, hogy nemzeti konzultációt indít az üzemanyagárakról, hanem hogy nem lesz emelés.

Nagy Anita Sv 2018.12.12. 16:03:13

@morph on dear: a fék nyúzzz:) - soros es borzasztó tervei......

chrisred 2018.12.12. 16:04:12

@engedélyes pinaellenőr: Az eltérő munkarend és a túlóra között van egy kis különbség.

dare 2018.12.12. 16:08:30

@morph on dear: Nem, rohadtul nem unom.
Tudod miért nem?
Mert engem nem érdekelnek más országok.
Ez érdekel, ennek a sorsa érdekel elsősorban, és nem a más országoké.
Mire értetted azt, hogy nincs ilyen?

conchita wurst 2018.12.12. 16:11:05

@chrisred: Ismet minden alap nelkul hazudoztal, gondoltam reagalok.

conchita wurst 2018.12.12. 16:12:24

@Nagy Anita Sv: A libbantak nezik hulyenek az embereket, de ez nem baj, en orulok neki!

2019 a libbantmentesites eve lesz.

Nagy Anita Sv 2018.12.12. 16:15:07

@conchita wurst: azokat az embereket mindenkeppen akik a fidesz birkai.....:)

chrisred 2018.12.12. 16:16:49

@conchita wurst: Hát, megtetted. Bizonyítanod semmit sem sikerült, de legalább tomboltál egyet.

engedélyes pinaellenőr 2018.12.12. 16:36:04

@chrisred: De,amikor eltörölték a szabad vasárnapot,miért nem aggódtatok a kisker. dolgozókért,akik számára kedvező volt az eltörlés előtti állapot?

dare 2018.12.12. 16:36:23

@engedélyes pinaellenőr:" Akik most vicsorognak,gondolom támogatták a kisker. dolgozók szabad vasárnapját is.(Ja , nem..)"

Ja, de..
Egyébként a kettőt össze se lehet hasonlítani.
Az egyik lehet 15 napot dolgozik egy hónapban vasárnappal együtt is, a másik meg dolgozhat így 24 napot egy hónapban vasárnap nélkül.
Van egy kis különbség.

conchita wurst 2018.12.12. 16:44:37

@dare: meg ugye ez onkentes tulora

Nagy Anita Sv 2018.12.12. 16:48:49

@conchita wurst: igen valasztasi torveny modositasaval es egyeb finom nyalanksagokkal.... de az eletbe nem ismered el, lezarodtak agyad bizonyos csatornai...

conchita wurst 2018.12.12. 16:51:52

@Nagy Anita Sv: Igen a valasztasi torvenyt is KET HAR MADdal modositottak.

GYOZTUNK

dare 2018.12.12. 16:55:52

@conchita wurst: Tudom, azért is írtam úgy a példákban.
Igénybe fogják venni, mert az a szó elég, az már nem létezik.
Ki is lehet húzni a szótárakból, megszűnt az értelme, teljesen kiüresedett a tartalma, nem látom értelmét a mindenapos használatban.
A dolgozók jelentős része igénybe fogja venni, és ez engem jobban aggaszt, mintha kötelezővé lenne előírva.

conchita wurst 2018.12.12. 17:03:21

@dare: A dolgozo otthagyhatja a melohelyet, ahogy eddig. Vagy vallalhat plusz orakat, evente max. 400at legalisan, ahogy eddig nem (mas kerdes hogy illegalisan eddig is lehetett). 2 lehetoseg hogy novelje a penzet.

Nem ertem mi ezzel a gond. Ha sok felesleges munkaero lenne, akkor visszaelhetnenek ezzel a munkaltatok, de a mostani helyzetben ettol nem tartanek.

dare 2018.12.12. 17:14:32

@conchita wurst: A mentalitással van baj.
Nem fogja otthagyni, inkább vállalni fogja a plusszot legálisan.
Ez viszont le fogja őt építeni, ő azt hiszi persze, hogy elpusztíthatatlan, de le fog épülni idő előtt.
Akkor viszont teherként fog megjelenni mind a családjának, mind az államnak.
Ezért lenne jobb, ha egészséges keretek között tudnánk tartani a munkavállalást, megbízható munkaerő lenne 40-45 évig (mint régen), nem kell túlhajszolni, és azzal mindenki csak nyerhetne.
Nem tudom hogyan fog ez működni a gyakorlatban, de jobb lenne inkább ha nem feszegetnénk a határokat, a felesleges energia hamar el fog használódni, és nem tudom mivel fogjuk majd pótolni.

conchita wurst 2018.12.12. 17:21:57

@dare: En sem vk baratja a korlatlan tuloraknak, de munkanaponkent 1,5 ora (evi 400) azert nem okoz semmilyen leepulest, a mostani melomban 5000/oraert szivesen tuloraznek neha, de nalunk nincs tulora.

Mas kerdes hogy mivel mindenkinek csak 24 oraja van egy nap, az ido korlatos, tehat valoban nem a tulora a meggazdagodas titka...:)

dare 2018.12.12. 17:29:05

@conchita wurst: Abszolút nem, és mégis mindenki ebből akar az élet császára lenni.
A munkanaponként másfél óra sok fiatalabbnál működhet, de az idősebbek a hátuk közepére fogják kívánni azt a másfél órát.
De inkább még egy nap lesz az szerintem, bár nem akarok jósolgatni, majd kiderül.

conchita wurst 2018.12.12. 17:34:12

@dare: Azert a 90es evekben sok ember dolgozott 2-3 allasban egyszerre, hogy megeljen a csalad, szerencsere ma mar jobb a helyzet.

dare 2018.12.12. 17:40:10

@conchita wurst: Azt a munkát és a mostanit megint csak nem lehet összehasonlítani.
És azt se felejtsük el, hogy az akkori melósok még töltikézhettek a melóhelyen. :D
Úgy azért könnyebben elviselhető a fusi is.

conchita wurst 2018.12.12. 17:47:22

@dare: Mindenkinek el kell olvasni a RICH DAD, POOR DAD-et Robert Kyosakitol, hogy megtudja hogy a tulora, masodallas, diploma, felnottkepzes mind potcselekves, es a pokolba vezet.

dare 2018.12.12. 17:53:56

@conchita wurst: Gazdag papa, szegény papa.
Hallottam már a könyvről, majd lehet elolvasom, köszi.

VT Man 2018.12.12. 18:20:21

(5)
- Na, Kovács, idefigyeljen.

- Igen, főnök.

- Munka van rogyásig. Érti, ugye? Mint eddig. Maga bejön 6-ra, hazamegy 6-kor, értjük mi egymást.

Masnap:
Kovacs masnap nem jon be.
Harmadnap sem.
Es kiderul, hogy elfogtak a "Kovacsok", mert az Aldinal netto 200-at megkapnak kasszazassal, polc pakolassal.

Etniez 2018.12.12. 18:30:29

@dunántúli gyerek: akárhova megyek, mindig az a vége, hogy téged, cöfikét, wurstot és a többi trollt szarrá alázza a mi intellektuális fajtának.
Kibaszott jól szórakoztunk a vergődéseteken ma is. Véditek a védhetetlent, s közben előjön mennyire ostobák vagytok. Kicsit sajnállak titeket, prostituáltak vagytok :(

midnightcoder2 2018.12.12. 18:45:08

@VT Man: Pontosan. A baloldal ebben is a múltban él, amikor még egy országban élt munkás és munkáltató, működtek az olyan dolgok mint Pl. sztrájk, és a dolgozók nem tudtak egy mozdulattal átmenni más munkáltatóhoz, vagy akár más országba. És persze ugyanezt meg tudják tenni a munkáltatók is. Az itteni dolgozó pedig akkor van nyerő pozícióban, ha minél több munkáltató közül tud választani. Ezt max. az szívja meg, aki valahol nagyon vidéken van, ahol 100 kilométeres körzetben nincs más munkáltató. De az eddig is megszívta.

engedélyes pinaellenőr 2018.12.12. 19:00:47

@dare: Értem,tehát támogattad a vasárnapi boltzárat.(Ja,nem)

engedélyes pinaellenőr 2018.12.12. 19:15:42

@Etniez: Nem,mindig az a vége, hogy el vagytok picsázva a választáson..:)))

engedélyes pinaellenőr 2018.12.12. 19:26:39

@conchita wurst: Bezony..”Fárasztó sportág a pénzvadászat,pihenni közben nem lehet”..meg, ” Hé hé hé öreg harcos,ne feszítsd túl a húrodat,hé hé hé a kő szíved megszakad!” És ez már 90 előtt sláger volt..

conchita wurst 2018.12.12. 19:31:43

@engedélyes pinaellenőr: Magyarorszagon mar a 80as evekben is volt nemi vadkapitalizmus, de nalunk akkor meg nem. Felvideki vk eredetileg. Nalunk sosem voltak ilyen panelgarazsokban megnyitott kenyszervallalkozasok. Ilyet en meg a 2000es evekben is lattam Magyarorszagon, ki tudja, lehet hogy meg mindig van.

Bobby Newmark 2018.12.12. 22:21:59

@dunántúli gyerek: Várjálmár egy pillanatra, most akkor örülünk a migriknek, vagy vascsővel addig ütjük őket, míg el nem hagyják a szent földünket? Hirtelen most elbizonytalanítottál, magyarázd már meg kérlek!

morph on dear 2018.12.13. 04:13:43

@dare: "Mert engem nem érdekelnek más országok. "

Loál ez mekkora már. Ha van valami ami szerinted gond, és kiderül hogy más országokban is így van (pl. orvoshiány, korrupció, vagy túlóra), akkor mindig jön a szöveg: "engem nem érdekel, hogy ott hogy van, nem ott élek, itt legyen jó".

Na de ez a remek érv, hogy téged nem érdekel a más ország, egyből elfelejtődik ám, ha az ottani minimálbérre, GDP növekedésre, úthálózatra vagy szavazási rendszerre kell mutogatni, hogy az mennyivel jobb :D Akkor hirtelen az tök érdekes lesz hogy mi van más országokban.

morph on dear 2018.12.13. 04:19:17

@dare: "Mire értetted azt, hogy nincs ilyen? "

Arra hogy nincs ilyen hogy 3 év múlva fizetik ki a túlórát, simán hazudik az ellenzék.

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 08:32:50

@dare: De értem. Semmiképpen sem akarod kimondani, hogy a kisker. dolgozók szabad vasárnapja ellen voltál..

engedélyes pinaellenőr 2018.12.13. 08:35:38

@conchita wurst: A gmk-zás ment akkoriban. Vagyis a vállalat eszközeivel saját szakállra gürizés napi 28 órában..
süti beállítások módosítása