A valódi viták otthona

Milyen egy jó választási program?

2017. március 10. - szénhidra

val.jpg

Az előttünk álló hetekben és hónapokban fognak megjelenni a különböző pártok programjai. Mindenki igyekszik kedvébe járni a választóknak, ígérve fűt-fát, igyekezve eközben saját ideológiáját és küldetéstudatát is megjeleníteni valahogy.

Nehéz feladata van annak, aki szakmai szempontoknak is maradéktalanul megfelelő programot szeretne készíteni. Hiszen normális esetben a kiadási oldal mellett a bevételiről is kéne szólni, az óvatosság elvének maximális betartásával, hozzátéve mindehhez egy időzítést, némi szcenárióelemzést, és a nem anyagi jellegű vállalásokhoz pedig egy komolyabb feltétellistát, hogy mihez mi kellene, mi minek a teljesülését feltételezi.

Így persze elérkezünk egy olyan üzleti tervhez, amit Magyarország 10 millió polgárából megértenek mondjuk ötezren, de még őket sem feltétlenül fogja érdekelni. Nincs mese, egyszerűsíteni kell, érdekessé tenni, kifejezővé és egy mondatos üzenetekké konvertálhatóvá.

Ahhoz, hogy a választóknak is fogyasztható legyen a program, kellenek bele szemléletes vállalások, ígéretek. Ilyenkor jönnek a mentőautók, az újraindított vasúti szárnyvonalak, a vidéki kisposták, panelprogram, szociális bérlakások, pénz nem számít, valahonnan biztos lesz rá. A beruházások mellett pedig a semmibe sem kerülő bátor vállalások, elsősorban az elszámoltatás, a korrupció megfékezése, a vidék felzárkóztatása, orvosok itthon tartása, a kis- és középvállalatok helyzetbe hozása, a nép önbecsülésének visszaadása, és a többi klisé. Végül elérkezünk egy olyan verzióhoz, ami 70-80 százalékban tökéletes átfedésben van minden más párt programjával is. Hiszen ki ne ígérne európai színvonalú oktatást, egészségügyet, nyugdíjrendszert, szociális ellátórendszereket, népességfogyás megállítását, bürokráciacsökkentést, versenyképes adórendszert, és beruházásösztönző gazdaságpolitikát. Pipa, pipa, pipa.

Mindeközben egy dolgot érdemes mérlegelni: vajon a szélesebb nyilvánosság érdeklődését célzó programalkotásban nem pont azokat sikerül-e kiábrándítani, akik valóban fordítanának is figyelmet a programok összehasonlítására, és kiértékelésére? Nem kontraproduktív-e, ha mindenkinek tetszeni akarunk? Könnyen jut el egy ilyen program arra a szintre, ahol végeredményben átlagos ismeretekkel is leleplezhető a program vállalásainak irrealitása, vagy rosszabb esetben a programot jegyzők felelőtlensége.

Talán naivitás azt gondolnom, hogy egy nem feltétlenül csillivilli, ugyanakkor szakszerű és reális program jelen helyzetben könnyebben szerezne magának híveket a politikából kiábrándultak köréből. Ha előállna valaki egy józan programmal, az lehet, hogy éppen azoknak a véleményvezéreknek a megnyerését serkentené elő, akik helyi szinten, vagy ideológiai szekértáboraikban tudnák közvetíteni a potenciális választó felé, hogy ebben a programban tényleg lehet hinni. Nem feladatunk nekünk lefordítani minden választó nyelvére a programot, meg tudja tenni ezt a média.

Nézzünk néhány további tényezőt, mert itt az idő, hogy új szemlélettel viszonyuljanak a pártok a programalkotáshoz:

  1. Nem kell felvállalni a mindenhezértés látszatát – Valamilyen oknál fogva kialakult az az elképzelés, hogy egy pártot akkor gondolnak kormányképesnek az emberek, ha az abortusztól a villanyautózásig mindenről van határozott véleménye, és mindenhez van szakértő munkacsoportja. Nem tudni, hogy honnan ered ez a felismerés, de kétséges hogy a magyar választó elvárná ezt. Ahogy a gyerekeink osztályfőnökétől sem várja el senki, hogy egyszerre legyen kiváló tornatanár, nyelvtanár, informatikus és matekzseni, ugyanúgy érdemes óvakodni a „mindenhez is” értő politikusoktól.
  1. Egészséges énkép – Amikor azt üzenjük a világnak, hogy felemeljük a középosztályt, akkor az olvasottabb közönség máris kiábrándul belőlünk: ilyet vállalni körülbelül annyira bátor, mint azt mondani, hogy megállítjuk a klímaváltozást. A külső folyamatok begyűrűzésével kapcsolatos ígéretek legyenek bármilyen hangzatosak, nagyon könnyen cáfolhatók. És lesz aki elmondja a bizakodó választóinknak, hogy miért is hazugság az, ha garanciát vállalunk rajtunk túlmutató folyamatok határainkon való feltartóztatására. Sokkal célszerűbb, ha súlycsoportunkhoz mérten választunk ellenséget.
  1. Egészséges arány a partikuláris konkrétumok és az ideológiai eredetű célok között – Ha azt ígérjük, hogy rendet teszünk az utakon, akkor érdemes olyan példákat is emellé tenni, ami még másnak nem jutott eszébe. Ugyanakkor fontos, hogy ne legyen teljesen irreális marhaság. A közúti balesetek mérséklése, a szabályszegők megregulázása zsigeri kívánalom minden választónál, ugyanakkor azt ígérni, hogy minden kereszteződésben lesz traffipax egyfelől túl drága másfelől már sokak által ismerten kontraproduktív a baleseti statisztikákra, harmadrészt pedig nem is igazán életszerű. De ha ehelyett azt mondjuk, hogy 2019-től a Magyarországon üzembehelyezett gépjárművekben szériatartozék kell legyen a telefon kihangosító, és emellé zérótoleranciát vezetünk be a kézben telefonálló úrvezetőkkel szemben, az máris eggyel szakértőibb, konkrétabb és eléggé rendhagyó felvetés. És ez minden területen követhető modell. Ha az általánosságok szintjénél eggyel mélyebbi példák is kerülnek egy programba, akkor az hitelesebbé teszi a csomagot.
  1. Kerüljük az ultimátumokat, helyettük folyamatot is szabad ígérni – hangozzék bármennyire is forradalminak, X számú kormánytag börtönbe zárása, vagy az alkotmány azonnali eltörlése pont azt a vitaképtelen, önfejű attitűdöt sugározza, amiből oly sokaknak elege lehet. Jelezheti persze a sokak által vágyott erőt és tettrekészséget, de ennél eggyel őszintébb, ha azt ígérjük, hogy felülvizsgálunk, vagy átértékelni tervezünk valamit. Valaminek a sikeres levezénylése, és abban normális ellenőrzési pontok beiktatása nyilván kevésbé megfogható, mégis messze szakmaibb benyomást kelt mint a huszáros rohamok ígérete.
  1. Ne féljünk a számoktól – az is közkeletű előítélet, hogy a számok elriasztják az embereket, nem hisznek bennük, és különben is, már a tévéshowkban is sikk azt mondani, hogy „sosem voltam jó matekból”. Mindeközben a valóság az, hogy egyáltalán nem állunk hadilábon a számokkal. Ma már az átlagemberek fejből tudják, hogy 3000 milliárd Paks, 5x-ös a túlköltés a „vizesvébén”, nincs már stadion 100 alatt, 2 milliárd Orbán irodafelújítása a Várban, 3%-kal jósolják nőni a GDP-t. Több százezer olvasónál tart az a bizonyos cikk, amiben valaki végigszámolta, hogy mennyibe kerül egy munkavállaló, és a hazavihető nettója után mennyi az összes járulékfizetési kötelezettség, amit az állam nyel be. Vajon akkor tényleg immunisak lennének a magyarok a számokra? Vagy csak arról van szó, hogy igazából minden párt lusta a javaslatait rendesen végigszámolni önállóan? (Vagy spúr kifizetni 50 meg 100ezer forintot egy jobb szakértőnek?) Esetleg már előre lehet tudni, hogy a kockáspapír nem bírja el a csodafegyvernek hitt álomprojekteket?

A leggyakoribb indok a homályos programok és jézuskás bevásárlólisták mellett az, hogy ha túl jó, akkor a többiek lemásolják. Egyrészt ha a kormánypárt megvalósít valamit az ígéreteinkből, akkor azért a választók hálásak lesznek, márpedig az ő boldogulásuk alapvetően a cél. Másrészt pedig annál nagyobb bók senkit se érjen, hogy másolják a gondolatait. A legnagyobb baj az, ha senki sem kíváncsi egy pártra, még a versenytársai sem.

Juhász Péter írása

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9612326713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pergető 2017.03.10. 10:38:33

Van olyan program, amiben tökéletes átfedés van. Itt egy picit azért álljunk meg. Érdemes a kijelentések tartalmát is vizsgálni, nem csak azt gondolni, hogy a kifejezések alatt mindenki ugyan azt érti.

Vegyük pl. Bokros Lajos kijelentését, mikor pénzügyminiszter volt. Elveszik a családi pótlékot a gazdagoktól és azt a rászorulók kapják. Abban az időben pedagógus voltam és elvette a családi pótlékom, mert én már gazdagnak számítottam azzal a két majd minimál bérrel.

Nézzük tovább! Tolerancia szabad fordításban minden kellemetlenség lenyelése. Fékek és ellensúlyok rendszere, vagyis mindenki értelem nélkül is belepofázhasson mindenbe.

Érdemes ezeket átgondolni.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.10. 16:39:25

A lejáratódott ballibek teljesen mind1 milyen programmal állnak elő, az legfeljebb a 10%ukat érdekli. Normális ember azt sem hiszi el, amit kérdeznek.

A kislibsi minipártok meg olyasmiket fognak mondani, hogy legyen buziházasság, orvosi marihónajja meg zöldenergia, ami egyrészt senkit nem érdekel, másrészt úgyse tudják keresztülvinni, ha esetleg a parlamentbe kerülnek.

A fidesznek nem kell program, hisz 3 ciklust kormányoztak végig, ami egyben magyarország rendszerváltás utáni legnagyobb sikertörténete. Ők annyit mondnak folytassuk.

Az egyetlen esetleg komolyan vehető program a jobbiké, mert simicska nagyúr miatt komolyan kell venni őket. De nagy kérdés ki kíváncsi rájuk, így hogy már nem eléggé rasszisták.