Még 2014-ben dolgozta fel a 2006-ban kelet-európai és közép-ázsiai oknyomozó újságírók által alapított szarajevói székhelyű Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP), hogyan fehérített ki 20,8 milliárd dollárt 19 orosz bank 2011 és 2014 között. (A 17 oknyomozó médiumot magában foglaló projekt célja, hogy megismertesse a régió országainak közvéleményét azzal, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés milyen hatással van a mindennapi életükre.) A 3 éve nyilvánosságra került orosz pénzmosási ügy részleteit most ismertették, amikor nemrég az OCCRP és a moszkvai Novaja Gazeta című lap újságírói nagy adag releváns banki információhoz jutottak, amit 32 ország oknyomozó újságírói számára tettek elérhetővé. A kutatómunka munka során feltárták hogyan vándoroltak milliárdok Oroszországból 112 kelet-európai bankszámlán keresztül a világ számos bankjánál vezetett számlákra.
Az OCCRP külön grafikonon mutatta be, hogyan történt a pénzmosás.
1. Orosz pénzmosók papíron alapítanak két tengerentúli céget (A és B cég), melyek a gyakorlatban semmilyen tevékenységet nem végeznek.
2. Az A cég hitelezőként kölcsönt ad B cégnek. Utóbbi aláír egy szerződést arról, hogy az összeget majd visszafizeti. Valójában azonban egyetlen cent sem mozog, a tranzakció teljesen fiktív.
3. A hitelért kezességet vállal egy vagy több cég, de mindig úgy, hogy egy moldovai állampolgár is részes a megállapodásnak.
4. A B cég bejelenti, hogy nem tudja visszafizetni a hitelt, ezért a hitelező A cég a kezességet vállaló orosz céghez fordul, hogy tőle kérje vissza a B cégnek adott hitelt.
5. Mivel moldovai állampolgár is érintett a kezességben, ezért az ügy egy moldovai bíróság elé kerül, ahol a sok korrupt bíró egyike kiadja a papírt arról, hogy a kezességet vállaló orosz cégnek kell visszafizetnie az A cégnek az általa nyújtott kölcsönt.
6. A moldovai bíróság - szintén “beavatott” tagja kinevez egy végrehajtót az ügy rendezésére , aki a Moldindconbanknál nyit egy számlát, ahol a kezes orosz cég letétbe helyezi a a fiktív hitel-tranzakció ellenértékét. (Ezen a moldovai bankon az OCCRP szerint több, mint 20 milliárd dollárt “folyattak” így át.)
7. Ez a pénz addigra a moldovai bíróság által “tisztázott” pénz, melynek egy részét luxuscikkek vásárlására költik, a többit pedig a lettországi Trasta Kommersbanka nevű bankon és fedőcégeken át juttatják világszerte sok száz bankszámlára.
Moldovában, Lettországban, az Egyesült Királyságban és Oroszországban azóta is folyik a nyomozás, de az orosz hivatalnokok együttműködési készségnek a hiánya nagyban lassítja a folyamatot.
A pénzmosógépbe a pénz csak papíron létező, kideríthetetlen hátterű orosz fedőcégeken keresztül került be. Az oknyomozó szervezet szerint ezek a pénzek részben az orosz költségvetésből elcsalt állami megbízásokkal lenyúlt vagy adó- és vámcsalásból szerzett összegek voltak. A pénzmosógép kimeneténél keletkező “tiszta” pénzből jutott például egy az orosz érdekekért Brüsszelben lobbizó kis, lengyel alapítványnak is, melyet Mateusz Piskorski Kreml-párti politikus vezetett (Oroszországnak való kémkedésért azóta letartóztatták).
Az OCCRP cikke szerint jutott pénz Csíkszentmihályi Mihály magyar származású, kaliforniai pszichológusnak is, aki a Flow-elmélet kapcsán ismert. A mosott pénzből a Samsungot is fizették, az Ericsson-t és a Black & Decker szerszámkészítő céget. Az egyesült Államokban 500 ezer dollár jutott ebből a pénzből a Total Golf Construction Inc. nevű cégnek, amely egyik referenciamunkájaként mutogatja büszkén Donald Trump - általuk felújított - golfpályáját Canouan Island -en. Egy nagy japán elektronikai cég 576 ezer dollárt kapott egy orosz bűnöző(Szergej Magin) által vezetett brit cég osztrák leányvállalatán keresztül.
A csalássorozat szervezői összesen 21 brit, ciprusi és új-zélandi céget alapítottak titkos tulajdonosi körrel. Oros cégek pedig ezeken keresztül hozták ki a pénzt Oroszországból, a fent ismertetett kezességvállalási módszerrel.
Horn Gabriella
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!