Bayer Zsolt, az udvari nyalonc újfent bepöccent, látván a CEU mellett demonstráló fiatalok ezreit a nagy budapesti éjszakában.
Mondanivalójának lényege szösszenetének végén van, egy kicsit sem burkolt fenyegetés formájában:
Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?
Elvonatkoztatva attól, hogy a világ legfurább Békemenete lenne az, ahol pogromszerűen üldözik és fenyegetik a másként gondolkodókat, meg attól a gondolatfoszlánytól is, hogy a lovagkeresztes publicista eleddig csak az esti órákban fenyegette meg a vélt vagy valós ellenségeit fizikailag. Az aggódás hangján jelezném, hogy ez utóbbi veszélyes tendenciára utal, ergo Gyurcsány is akkor esett szét teljesen, amikor már napközben is sokat ivott.
Na de visszatérve a mai agymenésre. Mióta elolvastam a Simicska Lajosnak sok pénzzel tartozó Bayer sorait, csak arra tudok gondolni, hogy a NER egyik legfőbb kedvezményezettje mennyire van eltévedve a valóságot illetően. Sorolom:
-
Az utcán tüntető fiatalok életerősek. Például percekig ugrálnak, miközben ordítják, hogy „aki nem ugrál Áder János, hej, hej.” Ezek után meg bejárják a fél várost, nagyon hosszan és nem fáradnak el. Ehhez képest a Fidesz hívők korban vetekszenek Gyurcsány nyugdíjas imádóival. Ha tényleg létrejönne a nagy bayeri álom, és a Békemenet dühös tagjai találkoznának egy csapat egyetemistával, akkor azok úgy lecsavarnák a vén komcsikat, mint a szart.
-
Még akkor is, ha Zsolt már erősre itta magát, mondjuk Erdélyország vackorpálinkájából, melyet még Szőcs Géza csempészett haza Nyírő hamvaival együtt.
-
Ütőerőt maximum Kubatov kopaszai jelentenék, de ők nem ideológiai okokból állnak a NER mellett, hanem egyszerű zsoldosok. Ráadásul nem is vethetik be őket, hiszen így is szarul áll az Orbán-rendszer megítélése a világban. Egy nyílt támadás verőlegényeket felbérelve, plusz némi fizikai erőszakkal megspékelve, és kibasszák a Fideszt az EU-s pártcsaládjából. Így se kell sok.
-
A fiatal fideszesek meg elsősorban üzletemberek, és nem azzal vannak elfoglalva, hogy az utcán bohóckodjanak, nekik jelenleg az az első számú feladatuk, hogy minél több európai unióból érkező fejlesztési pénzt ellopjanak. Többek között ezekből a pénzekből érezheti magát kurva nagy császárnak a CÖF, meg maga Bayer is.
Szóval, jobb lenne mindenkinek, ha Bayer inkább dokumentumfilmeket forgatna. Állítólag van egy olyan trükk, hogy némi kis kormányzati háttérrel ugyanazt a filmet el lehet adni minden megyének külön, és azzal nagyon sok pénzt tud szakítani az ember. Ugye, Bayer úr?
Nuszbaum Tibor
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
Az utolsó 100 komment: