A valódi viták otthona

Reflektor

Érted jöttünk elvtárs, nem ellened

2017. április 24. - szénhidra

csecsen.jpgFenyegetni tud. (kép forrása: index.hu)

Egy olyan videó terjed az interneten és a magyar sajtóban, amelyre a legtalálóbb kifejezés az, hogy kurvára ijesztő. Egy Magomedként bemutatkozó, csecsen férfi felvezeti, hogy felháborodásában többedmagával „akcióba lépett azért, hogy megtalálja ezt az állampolgárt” aki nem más, mint a szovjet emlékművet vízfestékkel megdobáló Komáromy Gergely, a G-rast néven ismert ligetvédő-aktivista, hogy „felvilágosító beszélgetést folytasson vele”. G-ras pedig készségesen bocsánatot kér tettéért.

Tehát még egyszer: egy magyar állampolgáron kéri számon a politikai véleménynyilvánítását egy olyan alak, aki látszólag a posztszovjet, oligarchisztikus kapitalizmust kiépítő, az emberi jogokat lábbal tipró jelenlegi orosz kormány, a KGB utódszervezetek és az orosz-csecsen szervezett alvilág háromszögében mozog és teszi ezt pont úgy, ahogy a posztszovjet, oligarchisztikus kapitalizmust kiépítő, az emberi jogokat lábbal tipró jelenlegi orosz kormány, a KGB utódszervezetek és az orosz-csecsen szervezett alvilág háromszögében mozgó Ramzan Kadirov verőlegényei szokták.
(Nem mellékesen az orosz állami hírügynökség gyorsabban írt belőle hírt, mint ahogy el kezdett volna terjedni az internet magyar nyelvű részén.)

Komáromy Gergely először azt nyilatkozta, hogy kifejezetten fenyegető jellege nem volt a dolognak, később viszont már azt, hogy Magomed azt mondta neki, hogy „…ismer egy csomó embert, akik másmilyenek, mint ő, és most teljesen fel vannak dúlva, és veszélyben vagyok én is meg a családom is”. Az Index hétfői cikke szerint Magomed egy orosz nyelvű zárt facebook csoportban korábban azt írta, hogy „Az ilyeneket meg kell nyomorítani, aztán közszemlére tenni a videót, hogy a többiek elgondolkozzanak. ... Ez a hulladék még nem kapott a fejére az oroszoktól. Megleckéztetném. EMBEREK, SEGÍTSETEK MEGTALÁLNI!” Továbbá azt is, hogy „Hol lesz fellépése? Mikor? Vannak ott kamerák? Gyalog megy oda, vagy kocsival? Mennyi szemtanú lehet mellette? Lesznek ott rendőrök? Meg kell tudni, hol lakik, hogy ne csináljunk magunknak gondot. Ne vagyok én kamikaze. Tisztán kell az ilyen ügyeket intézni. Semmit nem fognak tudni bebizonyítani, jó ügyvédem van :)))”

E mellett nem lehet szó nélkül elmenni, itt nyilvánvaló fenyegetés ért egy magyar állampolgárt a politikai véleménye illetve annak kifejezési módja miatt. Látható, hogy Komáromynak kizárólag azért nem esett bántódása, mert már korábban elnézést kért a tettéért, így együttműködő volt, annak ellenére, hogy tudnia kellett volna, a videó elkészítésének és  közzétételének célja az, hogy megfélemlítse az orosz befolyás ellen tiltakozókat. Az, hogy valakin ennyire rajta van a peace&love és ezzel párhuzamosan ennyire nincsen képben önmagában nem ér meg egy cikket, csak egy elejtett mondatot. Azt viszont fontos tudni, hogy nagyon súlyos támadás érte a vélemény- és szólászabadságot, kivált, hogy a magyar hatóságok részéről semmilyen intézkedésről nem tudunk abban a pillanatban, amikor ez a cikk készült, Halász János, a Fidesz frakciójának szóvivője pedig egyenesen azt nyilatkozta, hogy „Egyéni problémákkal a frakció nem foglalkozik”.

Valakit megkeresni és rávenni, hogy egy politikai akcióért kérjen bocsánatot akkor is a vélemény- és sajtószabadság lábbal tiprása, ha Komáromynak sem a véleményével, sem annak kifejezési módjával nem értünk egyet. Sima vízzel lemosható festékkel megdobni egy szimbólumot – legyen az a szovjet megszállás vagy éppen a köztársasági elnöki intézmény szimbóluma – ugyanis nem több, mint véleménynyilvánítás. Tartós kárt nem okoz, így rongálásnak aligha nevezhető, erőszaknak meg annyira jelképes, mint mondjuk leköpni a miniszterelnök képmását (ugyanez érvényes Gulyás Mártonék tettére). Lehet ízléstelen, lehet visszatetsző, de semmiképpen nem olyan súlyú, amelynek szankcionálása nem okozna nagyobb kárt, mint maga a tett. Jogunkban áll önálló véleményt kialakítani a köztársasági elnökről és szovjet megszállásról is, abba erővel senki bele nem szólhat, véleményünkért senki nem fenyegethet. Nem, az emlékművet évről-évre megkoszorúzó nyugalmazott munkásőregyletek tagjai sem fenyegethetők meg. Ez a demokrácia és a joguralom egyik alapelve.

Kedves Mogamed! Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!

Miško Broliai

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5412449979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.24. 11:59:23

Ugyanaz, mint amikor brüsszeli, norvég és sorosista csinovnyikok kének számon dolgokat magyar állampolgárokon. Az nem gond? A csecsen srác legalább az országban él.

Paróczai 2017.04.24. 17:37:27

Megint ezek a szerencsétlenek idétlenkednek harmincan! Ligetvédők? Ezek az emberszabásúak? Ugyan! Feltűnési mániások, Soros pénzén lebzselő munkátlanok, akik nem dolgoztak és soha nem is fognak! Lázadni próbálnak értelem, tömeg és elképzelés nélkül! Idióta szövegeléssel próbálják magukat népszerűsíteni, de csak egy igazi érzést tudnak kiváltani az emberből: az undort!

morph on deer 2017.04.24. 19:49:19

@MaxVal BircaMan HJCD:
Linkelj már be pár videót arról is, légyszives!
Csak mert szivesen összehasonlítanám a módszereiket. Sose lehet tudni, még tanulságos is lehet :)

morph on deer 2017.04.24. 19:55:42

@Paróczai:
Fogadjunk, hogy nem egy számtantanárt tisztelhetünk benned ugye?

Persze megértem a viszolygást: algebra, arab számok..! Pfuj!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.24. 20:10:44

@Paróczai:

Harmincan? A seggüket a földhöz vernék örömükben, ha olyan sokan lennének! A valós széma a ligetellenes aktivistáknak kb. 5-8 fő.

morph on deer 2017.04.24. 20:55:55

@MaxVal BircaMan HJCD:
"Olvass híreket, folyamatos a brüsszelita terror"

Azt láttam, hogy Juncker orbán nyakkendőjét rángatta, de ennél komolyabb fenyegetésről nem értesültem.
Lehet, hogy stikában ő is házhoz megy egy éppen kéznél levő stábbal, hogy elbeszélgessen az EU ellenes renitensekkel?
Mert ezekről a hírekről tényleg lemaradtam.

(Szerintem ne ragozd)

Mellesleg én nem vagyok felháborodva különösebben - erre mondott igent a tannlt és tájékozott többség, akkor nem kell csodálkozni!
Ja, hogy nem így gondolták?

Pech. Pedig azt tudták, hogy "folytatjuk", csak azt nem, hogy mit.
Hát most kiderült, hogy mindazt amit Rákosi és Kádár elvtársk kénytelenek voltak abbahagyni időnap előtt.

Jóóó reggelt Magyarorszááág!
- amíg van ...

cardiobascuralis 3 2017.04.25. 02:29:12

Nem Magomed, hanem Mogamed (a Mohamed oroszos ejtése), hallható, ahogy a videón bemutatkozik.
És az indexes barmok írásaival ellentétben valószínűleg nem Dasajev, hanem Daszajev a vezetékneve.

illaim 2017.04.25. 02:41:59

Amikor a fentebb írogató fidesses köcsögöket le bolsevikozzák meg nácizzák, akkor pontosan az ilyen mentalitásuk miatt kapjál a képükbe, mint ahogy itt most is idehánytak.
Az SA is büntetett előéletű, dolgozni nem akaró lumpenproletárokkal lett feltöltve.
Ez a szintű állomány a fidessnél is megvan, és egy cseppet sem értelmesebbek mint a történelmi elődeik bolsevik náci korcsok, ÁVH-s ősökkel!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 05:40:55

@morph on deer:

A lényeg más, te is tudod. A lényeg: a populista hullám növekedjen a liberális elnyomás ellenében. Amíg ezt a folyamatot segíti Orbán, biztos a pozíciója. Ha megijed és visszavedlik jobbközép liberóvá, ami volt 2010 előtt, akkor jön a bukása. Aki ugyanis nem halad a néppel, azt a néptenger elsöpri.

Éhes ló 2017.04.25. 05:58:22

Örülök hogy nem csak a zsidóknak van TEV jük.
Annak kevésbé, hogy az oroszoknak hamarabb lett, mint a magyaroknak.
Gyáva népnek nincs hazája.

mi nem foglalt még 2017.04.25. 05:59:47

@MaxVal BircaMan HJCD: remélem már nem sokáig.
Minimum kiutasítani az országból.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 06:47:42

"Valakit megkeresni és rávenni, hogy egy politikai akcióért kérjen bocsánatot akkor is a vélemény- és sajtószabadság lábbal tiprása"

Hogy jön ide a sajtószabadság? A csapból is már ez az eset folyik, senki nem hallgatta el. De ha elhallgatta volna is, magának a fenyegetésnek akkor sincs köze a sajtószabadsághoz, max. a - meg nem történt - elhallgatásnak lenne.

Pista bácsi a kocsmában a 6. feles után lekurvázza a Juli nénit, mire Feri bácsi, Juli néni bátyja jól képen törli. Mire Pista bácsi: Te büdös fideszseggnyaló, megsértetted a vélemény- és a sajtószabadságot.

Mellesleg egy hősi emlékmű megrongálása nem véleménynyilvánítás, hanem garázdaság és kegyeletsértés, továbbá egy másik állam megsértése. Még akkor is, ha orosz/szovjet emlékműről van szó.

midnight coder 2017.04.25. 06:49:28

Vicces a vélemény nyilvánítás szabadságáról picsogni egy olyan országban, ahol a holocaust tagadás bűncselekmény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 07:10:43

@midnight coder:

Meg ahol a legnayobb portál annyira vadliberális, hogy már alig található benne olyan hír, amely nem lenne összekeverve a véleménnyel.

Meg ahol a címoldalon csak fehér hollóként tűnik fel néha egy mérsékelten ugyan, de jobboldali blog.

savanyújóska 2017.04.25. 07:13:42

Szerintem a fideszes agytröszt -pl. Kósa Lajos, Németh Szilárd- most csapott a fejére: Micsoda ragyogó ötlet! A Kubatov gárda ezentúl nem fogja megvárni az ellenséget, hanem majd maga fog házhoz menni. A vérmesebb ellenzéki tiltakozók lakásán felháborodott állampolgárként majd nagydarab, kopasz fiatalemberek fognak megjelenni, hogy a nemzetvesztő tevékenység abbahagyására szólítsák fel a megtévedt elvtársakat. És ha a feldúlt lelkületű hazafiakat a vita hevében elhagyja az önuralma, és elcsattan egypár pofon, hát istenem, előfordul ilyesmi. A birkák hazájában komolyabb következményre nem számíthatnak, legrosszabb esetben majd kapnak néhány hét felfüggesztettet. (Hacsak a bíró sporttárs nem akarja, hogy őt is meglátogassa egy felháborodott állampolgár.) Ez lehet a rezsim logikusan következő lépése, úgyis már hetek óta állandóan felnyíló pofonládákat, és viszkető tenyereket emlegetnek.

miva? 2017.04.25. 07:29:54

@MaxVal BircaMan HJCD: Majd kiirtod a bloggazdát családostul. Fent van a listán. Ezzel itt hitelesebb lennél, és más bloggazdát is ezzel fenyegettél. Legalább most látjuk, hogy honnan tanultad a mesterséged.

miva? 2017.04.25. 07:33:30

Az azért látszik, hogu ez a történet mennyire fontos a bolsevik szektás fideszeseknek.

Koncentráltátok az erőforrásokat, mi? Nehogy Putyin megorroljon, hogy bántani hagyjátok a paramilitáris koordinátorát.

:D

Szánalmasak vagytok

Ranó Matyi 2017.04.25. 07:38:48

@MaxVal BircaMan HJCD: Saját véleményt is néha, ne csak kormánypropagandát. Ez a fenyegetés nem normális, te is tudod

Ranó Matyi 2017.04.25. 07:40:03

@MaxVal BircaMan HJCD: most nincs elnyomás: Európa legalacsonyabb béreivel?

Ranó Matyi 2017.04.25. 07:40:40

@MaxVal BircaMan HJCD: ez csak a 888-on :D. Inkább Moszkvából van nyomás mostanában...

Dummy Druggist 2017.04.25. 07:47:19

Mohamed Daszajev muszlim migráns NER-társ a mi migránsunk, ezért jó migráns..
:-(

midnight coder 2017.04.25. 07:48:36

@Ranó Matyi: Teccettek volna nem szétlopni az országot a gengszterváltáskor. Az alacsony bérek oka leginkább a hazai gazdaság hiánya.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 07:56:53

@miva?:

Ezentúl kiirtás helyett HETI LIKVIDÁCIÓS LISTA lesz.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 07:58:01

@Ranó Matyi:

A fenyegetés csak virtuális volt, a találkozón a srác kifejezetten udvarias és békés volt.

Az, hogy az ember dühös lesz nem bűncselekmény.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 08:01:46

@Ranó Matyi:

A magyar bérszint az európai középszinten van, nem a legalacsonyabb. Kb. 15-20 európai országban alacsonyabb az átlagbér, mint Mo-on.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 08:02:39

@Ranó Matyi:

Moszkvából nincs nyomás, hanem kinyújtott baráti kéz. Moszkva nem Brüsszel vagy Washington.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 08:03:10

@MaxVal BircaMan HJCD:

Az emlékmű rongálása ellenben minden volt, csak nem békés.

Szélmalomharcos 2017.04.25. 08:11:48

Pont ennek a zsidó csávónak kellett megdobálni az elesett szovjet katonák emlékművét. Akik nélkül az ő sorsa is másként, talán sehogyse alakul

Anyira elment az eszük a libsiknek, hogy már azt se tudják magukról kicsodák. Egy a jelszó: tiltakozom tehát vagyok

Netuddki. 2017.04.25. 08:17:41

Bezzeg ha az orbán bandát zavarta volna a lopásban, már régen kiutasították volna a csecsent az országból.

De ettől függetlenül, simán ki kellett volna utasítani. Mi az, hogy egy magyar állampolgárt fenyeget egy külföldi? Ebből is látszik, hogy a tolvaj fidesz kormány ruszkibérenc.

Netuddki. 2017.04.25. 08:20:16

@Szélmalomharcos: Az elesett, magyar nőket erőszakoló szovjet katonák emlékművének a megdobálásával egyáltalán nem értek egyet én se. De ti, kis hazaáruló pöcsök, miért nem háborodtok fel, hogy büntetlenül fenyegethetnek külföldiek magyar állampolgárokat veréssel? He?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 08:21:01

@Szélmalomharcos:

Hősi halottak emlékművének meggyalázása nem más, mint sírgyalázás - akkor is, ha ott épp senki nincs eltemetve.

Vajon ugyanez a köcsög hogy ajvékolt volna, ha egy zsidó temető sírjait vagy egy holokauszt-emlékművet öntött volna le festékkel egy nácifasiszta antiszemita jobboldali? Már az egész világsajtó ettől lenne hangos, ő meg rettegve panaszkodna a Magyarországon dúló antiszemitizmusra.

De orosz-szovjet katonák emlékének meggyalázása szótt sem érdemel.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 08:23:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nekem az is amolyan humoros ügynek tűnt. Ami nem jelenti persze azt, hogy helyes lenne.

Viccesek ezek a ballibák. Ma teljesen sebességgel uszítank az orosz nép ellen, míg 10 éve még fasizmusnak nevezték a Moszkva tér átnevezését. Gerinctelen banda.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 08:24:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A liberális illemkódex szerint vannak felsőbbrendű és alsóbbrendű népek.

A zsidók és a cigányok felsőbbrendűek, csak ájult tisztelettel szabad beszélni róluk.

Míg pl. az oroszok és a románok alsórendűek, így az illem szerint gyalázni kell őket.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 08:26:04

@Tibi !:

Sorosod szabadon garázdálkodhat, de egy kicsit dühös csecsent azonnal ki kell utasítani?

Netuddki. 2017.04.25. 08:31:01

@MaxVal BircaMan HJCD: Ki a faszom szólt hozzád, te ostoba bolgár ruszkibérenc? Itt rontod a levegőt már tegnap óta, kibaszhatnának már végre a picsába innen is!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 08:34:16

@MaxVal BircaMan HJCD:

Tegyük gyorsan hoxzzá, hogy szerintük a magyarok is alsóbbrendűek. Ahogy egyikük megfogalmazta: a magyar genetikusan alattvaló.

Netuddki. 2017.04.25. 08:34:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Neked is szól a kérdés, Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok büntetlenül fenyegethetnek magyar állampolgárokat? He?
Tök mindegy mit csinált a magyar állampolgár, vannak magyar törvények, magyar hatóság, hogy eljárjon.
Mi legyen a Magyarországon tartózkodó külföldi áéllampolgárokkal akik magyar állampolgárokat fenyegetnek veréssel? He?
Na, erre válaszoljál, ne mellébeszéljél!

Szélmalomharcos 2017.04.25. 08:37:24

@Tibi !:
A szokásos libsi erőlködés megy. Pár segghülyegyerek kitalál valami ostoba provokációt, aztán ebből próbálnak témát csinálni minél hosszabb időre

Egy idő után már nem arról van szó ami történt, hanem arról, amit megpróbálnak belemagyarázni. Hogy üldözik a véleménynyilvánítást, mert már festéket se lehet dobálni csak úgy. Így jött most elő ez a felpumpált sztori, amire megint csak elő lehet adni a hisztérikus vergődést

Nagyjából erre tellik a libsi oldalon

Netuddki. 2017.04.25. 08:43:36

@Szélmalomharcos: A kérdésre válaszoljál faszkalap!

Szerinted, egy Magyarországon tartózkodó külföldi büntetlenül fenyegethet veréssel egy magyar állampolgárt? Bármilyen okból?

Netuddki. 2017.04.25. 08:51:10

@Szélmalomharcos: Na mi van? Elvitte cica a billentyűzetedet?

Netuddki. 2017.04.25. 08:54:24

Akkor a többektől is kérdezem.

Belefér-e az új terrorizmusos törvény hatálya alá, ha egy külföldi megfenyeget egy magyar állampolgárt, hogy ha nem tesz meg valamit, akkor megveri? Esetleg lelövi, felrobbantja? Megfenyegeti a családját is?
Mi lenne a magyar hatóságok feladata ilyen esetben?

Ma Baker 2017.04.25. 09:14:06

Az USA ugyanezt állami hivatalnoki szinten űzi Goodfrienddel az élen. A sajtószabadság meg valahogy nem ért véget akkor sem, amikor az indexet megvette a Símacska. Milyen érdekes... eddig minden médiabeli változás megszűntette a sajtószabadságot amikor az nem a ballibnek kedvezett. Kivéve most. Talán a jobbik is már balliberális párt lett?

Le Orme 2 2017.04.25. 09:18:42

Megint van témájuk a bérrettegőknek.

Netuddki. 2017.04.25. 09:19:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mocskos hazaáruló, tolvaj, ruszki, fideszbérencek, csak ballibsizni tudtok. Az ilyen ügyek mutatják meg kik is vagytok valójában. Ezzel megint szépen beleszaladtatok a lófaszba. Ennyi.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 09:23:27

@Tibi !:

Mégis te vagy egyik leghűsűgesebb olvasóm, makákóm...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 09:24:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez egy liberális betegség: a saját nép utálata. Minden ország liberálisaira nagyon jellemző ez.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 09:25:40

@Tibi !:

Én úgy tudtam, Mo-on fasiszta diktatúra van, így eleme joga minden idegennek a fasiszta magyarok verése.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 09:27:10

@Tibi !:

Te is állandóan fenyegetőzöl, mégse esik bajod, bár idegen vagy. Mert annyira nenetséges bérkommentelő vagy, hogy az emberek még az átkozódásodon is csak röhögnek.

élveteg 2017.04.25. 09:35:18

." Azt viszont fontos tudni, hogy nagyon súlyos támadás érte a vélemény- és szólászabadságot, kivált, hogy a magyar hatóságok részéről semmilyen intézkedésről nem tudunk abban a pillanatban, amikor ez a cikk készült, Halász János, a Fidesz frakciójának szóvivője pedig egyenesen azt nyilatkozta, hogy „Egyéni problémákkal a frakció nem foglalkozik”.

Ne ebből kb egy szó nem igaz A szólás és véleményszabadságot semmiféle Magomed vagy más magánszemély nem fenyegetheti az csak kizárólag az állam részéről adminisztratív módon lehetséges Úgyhogy a Halásznak teljesen igaza van ez két magánember egyéni próblémája

élveteg 2017.04.25. 09:52:28

"Magomed egy orosz nyelvű zárt facebook csoportban korábban azt írta, hogy „Az ilyeneket meg kell nyomorítani, aztán közszemlére tenni a videót, hogy a többiek elgondolkozzanak."

Ezt írta a Magomed Na és ?

Ezt meg annak idején a Paizs Miklós nevű előadóművész mondta :

2Paizs Miklós, a Tilos Rádió munkatársa Orbán Viktor megnyúzására, Lovas István kibelezésére, és a Magyar Nemzet munkatársainak fejbe rúgására szólított fel. A szám egy koncerten hangzott el, majd az előadó elszavalta a Budapest Rádió egyik Fiala János vezette műsorában "

regi.sofar.hu/hu/node/18390

Volt itt gond libernyákéknak ?

Control_ 2017.04.25. 13:39:15

Ez az egész eset azt bizonyítja hogy nagyon szoros orosz megfigyelés alatt van az ország és Orbánéktók azt csinálnak itt amit akarnak!!

mi nem foglalt még 2017.04.25. 18:49:11

@MaxVal BircaMan HJCD: csoportosan megfenyegetett valakit hogy változtassa meg a véleményét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 19:59:29

@mi nem foglalt még:

Nem. Megtanította arra, hogy kultúrember nem gyaláz meg hősi emlékműveket. Ettől még megőrizheti a véleményét, de másképpen is kifejezheti.

Ha te nem értesz egyet a szomszédoddal, rögtön leöntöd sósavval?

Szélmalomharcos 2017.04.25. 20:46:55

@mi nem foglalt még: @Ulrich von Lichtenstein: @Tibi !: @Kovacs Nocraft Jozsefne: @élveteg:

A halagyú libsi tüntet Orbán ellen a szabad bevándorlásért, aztán amikor egy bevándorolt kérdez tőle valamit, rohan Orbánhoz segítségért. Követelem hogy Orbán nyakazza le mer'csúnyán nézett rám!!!

Hülye libsik, az egyszeregy is túlterheli az agyukat. Bekakálós kis senkik, akik óriási hősnek gondolják magukat mert oda mertek vágni egy festékes lufit akármihez

morph on deer 2017.04.26. 01:30:59

@Szélmalomharcos:
"tüntet Orbán ellen a szabad bevándorlásért"

Ez mikor volt, picim, gondolom meg tudod mondani?

morph on deer 2017.04.26. 01:36:03

@MaxVal BircaMan HJCD:
"Sorosod szabadon garázdálkodhat, de egy kicsit dühös csecsent azonnal ki kell utasítani?"

Nofene! Kit látogatott meg Soros kamerával megtámogatva legutóbb?
Vagy bántott valakit valahol?

Mikről maradok le..!

morph on deer 2017.04.26. 01:53:43

@MaxVal BircaMan HJCD:
"Amíg ezt a folyamatot segíti Orbán, biztos a pozíciója."

Na ez az, ami fordítva igaz!
Amíg a pozicíójához épp erre van szüksége, addig az antiliberális és populista nótát ő fújja a leghangosabban.
Az meg orbánt ismerve még sohasem okozott neki gondot, hogy egyik napról a másikra homlokegyest az ellenkezőjét harsogja az előzőnapi jelszavainak!

Ne tévedj, ez most is így van/lesz, amint valami más fizet jobban, majd az lesz az orbáni elv. Ő már csak ilyen, a falka meg vele fordul a szélrózsa bármelyik irányába, gondolkodás nélkül!

Ezért is szép fideszesnek lenni, mert közben nem kopik a szürkeállomány - nincs rá szükség. Következésképpen a hiánya sem tűnik fel, legalább is a hívőknek - az a normális, ha valaki olyan "éleselméjű" mint a Németh Szilárd és társai... hát mit mondjak..!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.26. 06:05:00

@morph on deer:

Állandóan ezt teszi, csak neki nem kell személyesen lépnie, mert hatalmas szervezetet működtet, több ezer alkalmazottal, akik éjjel-nappal követelőznek, uszítanak, fenyegetnek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.26. 06:06:58

@morph on deer:

Ha Orbán letér a helyes irányról, ez onnan fogod megtudni először, hogy én leszek a legnagyob antiorbánista. Már voltam az 10 éve, amikor kb. a mai nézeteimet vallottam, de Orbán még jobbközép liberális volt.

Szélmalomharcos 2017.04.26. 11:03:03

@morph on deer:
Áruld már el miért megy a tünti, ha nem orbán politikájának tartalmi elemei ellen? Magatok se tudjátok, csak lötyög az agyatokban a lé

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.26. 11:22:06

@Szélmalomharcos: "miért megy a tünti"

Faszé tüntetnek az utcán. Haza is mehetnének, oszt négy fal között megbeszélnék egymás között a csúti geci viselt dolgait, nem zavarnák az ilyen ruszkibérenc prolikat az M1 nézés közben. :))

Paróczai 2017.04.26. 12:08:20

" csúti geci ", "ruszkibérenc prolikat"
Nos, ezek a kifejezések nem jelentenek vita alapot, kizárólag a megjegyzést tevő pszichológiai portréját mutatják meg.
A "tüntetők", vagyis a ligetben bohóckodó belvárosi álértelmiség a súlyának és a szerepének aránytalanul nagy nyilvánosságot kapó, koncepciótlan megjelenése a médiában annyit mutat csak, hogy mennyire fontos a globalista, sorosista szervezeteknek támadni a kormányt. Az teljesen bizonyos, hogy ezek a csoportocskák idegen pénzen, idegen érdekeket szolgálva a törvényesen választott kormány megbuktatásán munkálkodnak.
Innentől kőkeményen a hazai törvényekhez kellene ragaszkodni és a legkisebb törvénysértést is azonnal és keményen megtorolni. A legfontosabb pedig gyűjteni az anarchista tevékenységükre mutató bizonyítékokat és azt naponta a nagy nyilvánosság elé tárni. Tudnia kell mindenkinek kik ezek és mit akarnak!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.26. 13:37:05

@Paróczai: "A "tüntetők", vagyis a ligetben bohóckodó belvárosi álértelmiség".

He, mert többjük van, mint 4 általános? Ne irigykedj, inkább tanulj! :))

Fasz közöd van hozzá, az tüntet, aki akar, azért emiért akar, az oroszbérenc gazdád ezt még nem tiltotta be.

mi nem foglalt még 2017.04.27. 21:19:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a hős szovjet katonák megszállták hazánkat, nőket erőszakoltak meg.
Nincs helye őket dicsőítő emlékműnek az országban.
Nem tudom hogy jutottál el a szomszéd sósavazásáig.
Egy olyan festékkel dobta meg amit lemos az eső.

mi nem foglalt még 2017.04.27. 21:21:55

@MaxVal BircaMan HJCD: olvasd már el miről diskurált a Facebook csoportban.
Életveszélyes fenyegetés.
Az meg bűncselekmény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.28. 07:27:33

@mi nem foglalt még:

"a hős szovjet katonák megszállták hazánkat, nőket erőszakoltak meg."

Ahogy tettek ilyet hős amerikai katonák is a nyugati szektorban. Pierrepoint jópár ilyet akasztott fel, de itt id nagy lehet a Dunkelziffer.

Milyen érdekes, amikor a muszlim migrikről van szó, milyen vehemensen tiltakoztok az általánosítás ellen, most meg te ugyanezt teszed.

A szovjet katonák felszabadították az országot a náci megszállás alól. A későbbi szovjet megszállás ezt az érdemüket nem csökkenti. Hidd el, Szergej vagy Aljosa is dzívesebben lett volna otthon, mint itt.

"Nincs helye őket dicsőítő emlékműnek az országban.'

Szerencsére ezt nem te döntöd el. De meg fogsz lepődni, Németordzágbsn is állnak szovjet hősi emlékművek.

"Egy olyan festékkel dobta meg amit lemos az eső."

A szart is lemossa. Önts le szarral egy holokauszt-emlékművet, aztán a bíróságon védekrzz azzal, hogy úgyis lemossa az eső. Meglátjuk, milyen megértő lesz a bíró.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.28. 07:36:10

De tudod mit? Önts le csak festékkel egy holokauszt-emlékművet, aztán védekezz sz esővel. Biztos megúszod egy ejnyebejnyével. És s nemzetközi dajtó id megértő lrsz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.28. 07:45:27

@mi nem foglalt még:

Még valami:

"Nincs helye őket dicsőítő emlékműnek az országban."

Van vagy nincs, kultúrember nem gyaláz meg sírokat vagy hősi emlékműveket. Még az ellenség katonáinak sírját sem. És kultúrember nem is mentegeti az ilyen tettet.

Persze ahhoz, hogy ezt felfogja valaki, magának is kultúrembernek kell lennie...

mi nem foglalt még 2017.04.29. 11:49:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem szabadítottak fel hanem megszálltak.
Nem tudom miért hozod fel az amerikai katonákat, mert nem róluk van most szó.
Nem általánosítok mert nem mondtam, hogy minden szovjet erőszakolt.
Nem szimpatizálok a szovjet megszállókkal így az emlékművel sem.
Nagyon sok embert sért ott az az emlékmű.

mi nem foglalt még 2017.04.29. 11:51:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem sírról van szó.
Azt nem szabad bántani.
süti beállítások módosítása