A valódi viták otthona

Reflektor

Az MSZP a Fideszt másolja

2017. május 12. - Tálos Lőrinc

Nyakó István az MSZP sajtófőnöke bejelentette, hogy a szocialisták mostantól nem nyilatkoznak a Fideszes pártsajtónak, amely alatt az Echo Tv-t, az M1-et, a Tv2-t, az Origót, a Pestisrácok.hu-t, a 888.hu-t, a Magyar Időket, a Lokált, a Ripostot és a Magyar Hírlapot. Azzal az állításával, hogy ezek "fideszesek által közpénzen rekvirált" médiumok állami támogatásokkal aligha lehet vitatkozni, ahogy azzal se, hogy egy „álomvalóságot mutatnak be”, legfeljebb mi érthetőbben fogalmazva annyit mondtunk volna, hogy hazudnak, mint a vízfolyás.
free-press-2.jpg

Csakhogy az eszköz, amellyel tiltakoznának elég érdekesre sikerült. Figyelembe véve Nyakó indoklását. Idézzük az MTI-hírből „…az Echo Tv a közelmúltban »vegytiszta provokációt« hajtott végre miniszterelnök-jelöltjükkel szemben, amikor »kilincset rángatva" megpróbált bejutni Botka László szegedi irodájába egy hivatalos tárgyalásra. »Megteheti-e bárki azt, hogy Kövér Lászlóhoz hívatlanul bemegy, rángatja a kilincsét, vagy éppen a miniszterelnökét, Orbán Viktorét?« - kérdezte Nyakó István, hozzátéve, a kormányoldal célja az volt, hogy egyrészt lejárassa Botka Lászlót, másrészt bemutassa, a »444.hu újságírónőjének fideszes vegzálása« után az "MSZP is ugyanezt csinálja«. Kedves Nyakó István! Hogy is volt a 444.hu újságírójával? Nem engedték be, mondván, hogy a rendezvény csak azoknak sajtónyilvános, akiket ők beengednek, egészen új tartalmat adva ezzel a sajtónyilvános kifejezésnek (lásd még: reggel 8 és délután 4 között non-stop). Nos, az MSZP – mostantól – pontosan ugyanezt csinálja és ez akkor is így van, ha Szabó Lászlónak nem jut eszébe konkrét eset, nektek meg igen. Lényegében elfogadtátok azt a logikát, amelyet a Fidesz is követ, miszerint a politikus megmondhatja, hogy ki tudósíthat a fellépéseiről, és ki írhat róla. Erre nem válasz, hogy na de a kormánysajtó már tényleg csinált hazug lejárató anyagokat. Ha manipulatív anyag készül, akkor lehet utólag tiltakozni, amennyiben viszont elfogadjuk ezt a logikáját, akkor tkp. bárkit ki lehet tiltani bármilyen politikai eseményről, elég feltételezni, hogy becstelen lesz, bizonyítani nem kell (hiszen azt úgyis csak utólag lehetne). E helyett ti nem egyszerűen tiltakoztok, de lényegében felmentést adtatok a 444.hu újságírójának telefonját elvevő Szabó Lászlónak.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4112500871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása