Vitacikkem előző részében Gulyás Márton által, a választási rendszer megváltoztatásáért indított mozgalmára és Gulyásnak az eddig megismerhető elképzeléseire reagáltam, röviden összefoglalva a következőket állítva: a választási rendszert meg kell változtatni, de nem azért, mert „a Fideszt csak így lehet legyőzni”.
Kép: A szociáldemokraták tömegtüntetése 1905-ben az általános és titkos választójogért
Nem igaz, hogy a Fideszt kizárólag a megváltoztatott választási szabályok tartják hatalmon. (Erről bővebben lásd Zsoldos Ákos cikkét.) E mellett sosem piszkáljuk az érvényben lévő választási szabályokat azért, hogy az a számunkra kedvező vagy nekünk tetsző eredményt hozza. Akkor sem, ha az érvényben lévőket pont így hozták. Utóbbi körülmény önmagában elegendő indok ahhoz, hogy hozzányúljunk a választási törvényhez, de azt nem a következő választásokhoz, annak szerintünk legjobb kimeneteléhez, hanem az ország hosszú távú érdekeihez kell igazítani. Egy aktuális célok szerint hangszerelt választási törvény nem csak morálisan tarthatatlan, hanem a későbbiekben vissza is üthet.
Következésképpen a választási reformnak nem megelőznie, hanem követnie kell a kormányváltást, mi több, lehetne az egyik központi kérdése a kampánynak, választ adva arra, hogy az ellenzék mit szándékozik tenni az országgal Orbán bukása után, mire kér felhatalmazást, hogyan látja az ország jövőjét biztosítottnak, egyben mit gondol arról, hogy miként jutottunk, juthattunk el a jogállami forradalomtól a NER-ig.
Egy gondolatkísérlet erejéig tegyük fel, hogy nem eleve halvaszületett ötlet a választások előtt, ráadásul ellenzékből és nem kormányról megváltoztatni a választási szabályokat (pedig az), továbbá tegyük fel azt is, hogy a megváltoztatott szabályokat kormányváltás követi (ez meg nem törvényszerű). Ebben az esetben fennáll annak a veszélye, hogy az ilyen módon elért kormányváltást a választók jelentős része – a jelenlegi kormány hívei – nem tartják majd legitimnek. A hideg polgárháború ily módon esett fokozódása aligha nevezhető a demokrácia konszolidációjának. A jövő évi választások előtt kikényszeríteni a választási rendszer átszabását tehát nem csak valószerűtlen vállalkozás és – amennyiben az kimondottan a kormányváltást célozza meg – morálisan kifogásolható, de a demokrácia szempontjából kifejezetten káros is lehet. Igaz, ez a veszély igencsak elméleti, de nehezen hozható fel egy megvalósulása esetén káros ötlet mellett, hogy amúgy se működne, mert ez a két érv nem kioltja, hanem erősíti egymást: mindkettőből az következik, hogy talán el kéne engedni azt az ötletet.
Akkor mégis hogyan képzeli valaki a választási törvény megváltoztatását? Természetesen kormányról. Részben, mert hivatalban lévő kormány ellenében amúgy sem lehet. Részben, mert jelen állás szerint egy arányos, tisztán országos listás rendszerben is a Fidesz nyerne, legfeljebb kisebbségi kormányzásra kényszerülne. Azért is kormányról kell új választási törvényt hozni, mert egy előre meghirdetett választásitörvény-módosítással kormányra kerülni maga az a demokratikus megerősítés és felhatalmazás, amely a jelenleg érvényben lévő választási törvény mögül hiányzik. Egy programként, előre meghirdetett választási reform akár közelebb is vihet a kormányváltáshoz, hiszen aki csak arról beszél, hogy hogyan lehet leváltani a jelenlegit, az csak azokhoz szól, akik eleve le akarják. Aki viszont arról, hogy miért kell leváltani és milyen alternatívát tud felmutatni, az egy annál tágasabb körhöz. A Fideszt előbb le kell győzni és csak aztán lehet hozzányúlni a választási törvényhez. A fidesz legyőzésének azonban eszköze lehet egy olyan program, amely azt ígéri, hogy olyan választási törvényt fog elfogadni, amely segíti a politikai elit cseréjét, egyúttal mérsékli annak lehetőségét, hogy egyetlen politikai szervezet kétharmados többséghez jutva visszaéljen a rábízott hatalommal.
A jelenlegi ellenzéknek legfőképpen arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy miként viszonyul a NER-hez. Gyakorlatilag csak személyi változást hirdet és a 2010 után kiépített rendszert alapjaiban nem változtatná meg? Visszatérne a 2010 előttihez, beleértve a korábbi választási szabályokat is? Esetleg új fejezetet nyitna és leszűrve a Fidesz(-KDNP) kétharmados győzelmét hozó 2010-es választások tanulságait olyan rendszert építene fel, amely megakadályozza, hogy egy belső ellenzék nélküli, egyszemélyi vezetésű párt vagy pártszövetség lényegében a konszenzuskeresés kényszere nélkül vezethesse az országot? Utóbbi két esetben merül fel a választási törvény leendő megváltoztatása. A továbbiakban az „új fejezet nyitása” forgatókönyv mellett szeretnék érvelni.
Minden ellenzéki erőnek a kormányváltást kell megcéloznia és egyben arra is választ adni, hogy mit csinálna másképp. Mindazoknak – például nekem –, akik 2010 előtt ugyanúgy ellenzékiként határozták meg magukat, mint azután, mi több, Orbán hatalomra jutását a teljes 1990 és 2010 közötti politikai elit felelősségének tartják (mondom a hatalomra jutását, az intézkedéseiért természetesen csak az aktuális kormány felel) olyan választ kell erre adniuk, amely nem a visszarendeződést és a jelenlegi helyzet törvényszerű újratermelődését, az örökös körbehaladást célozzák meg. Kérdés persze, hogy a jelenlegi helyzetet személyek és azok döntései okozták-e vagy magába a rendszerbe volt kódolva, hogy a pártszerkezet egyszer csak eldől az egyik irányba. szerintem is-is, éppen ezért a rendszerhez épp úgy hozzá kell nyúlni, mint új szereplőket és gondolatokat emelni a közéletbe. A választási rendszer megváltoztatása mindkét célt szolgálja.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
