20 évvel ezelőtt, fiatal értelmiségiként, kezdő tanárként dolgoztam egy középiskolában és a munkával párhuzamosan még egyetemre jártam, később doktorandusz lettem.  Az utazás, könyvek, konferencia költségek komoly anyagi terhet jelentettek a napi megélhetés mellett, ezért minden többletmunkát elvállaltam, ami az akkori tudásom alapján elvégezhető volt.  Az évi adóbevallásaim kitöltése közben gyakran gondolkodtam azon, hogy miért büntet engem az aktuális politikai formáció költségvetési tervezője azzal, hogy az alapbérem feletti összes túlórám díja átcsúszik a legmagasabb adósávba, így  a végső elszámolásban a kapott pénz szabad szemmel alig láthatóvá zsugorodik. Ugyan miért jó nekik, hogy a képzett és dolgozni akaró emberek számára beépítenek egy automatikus demotivációs faktort – kvázi büntető adót – amivel a többletmunkát sújtják? Alapvetően persze értettem akkor is, hogy én most társadalmilag szolidáris vagyok a nálam alacsonyabb jövedelmű rétegekkel… Igen, igen ez nagyon fontos, de amikor az embernek esélye sincs lakást vásárolni, nyaralni, sőt még egy elromló mosógép is mínuszba rendezi a havi egyenlegét – vagyis görcsösen kapaszkodik a Maslow-piramis alján –, akkor valahogy nem érzi jó ötletnek, hogy még egy többlet adót is fizethet, munkája elismeréseként

Azóta is elkap a harci idegesség, ha valaki vissza akarja hozni a többkulcsos szja-t.

Az MNB most megjelent: A háztartási szektor pénzügyi megtakarításai mikro- és  makrostatisztikai adatok alapján című kiadványában a háztartások jövedelem decilisek szerinti adatait nézve (55. oldal), a legmagasabb jövedelmű 413 ezer háztartásban az egy főre eső munkaviszonyból származó jövedelem közel 3 millió Ft/fő év.  Ha egy keresőre egy eltartott is jut, akkor ez éves 6 millió (havi 500 ezer Ft) körüli bruttó jövedelmet jelent. Nagyjából ennyi egy egyetemi tanár besorolási bére, de megkeresheti a versenyszférában egy pár éve dolgozó közgazdász vagy mérnök is. Ennek a bérnek a kétszeresét megkaphatja egy neves professzor, egy sokat vállaló orvos, vagy egy nagyvállalat középvezetője. Egy egyetemi felsővezető éves jövedelme már 25 millió Ft körül járhat, a versenyszférárában ennek a két- háromszorosa is előfordul. Itt már éves 50 – 75 millió Ft-ról, vagyis több mint havi 4 – 6 millió Ft bérjövedelemről beszélünk. Lehet, hogy vannak olyan speciális kompetenciák, helyzetek, ahol ennél magasabb összeg is indokolt lehet. Ennek megítélése, társadalmi helyzettől, világnézettől függően valószínűleg igen különböző.

Honnan, milyen jövedelemtől kellene bevezetni a magasabb adókulcsot, hol van az a határ, ahol már indokolt lehet, hogy a nagyobb jövedelem arányaiban is nagyobb anyagi felelősséggel járjon?

 Ennek eldöntéséhez érdemes megnézni az szja bevallások „top adózókra” vonatkozó adatait is (dokumentum 56. oldala). Ha a legmagasabb munkabérű 100 embert nézzük, akkor közöttük a legkevesebbet kereső éves jövedelme 150 millió Ft, vagyis több mint havi 13 millió Ft, a „top száz” átlagos jövedelme pedig 300 millió Ft/év, összesen pedig 30 milliárd Ft.

2014-ben a legmagasabb bevallott munkajövedelem 1 milliárd Ft volt. Aki ennyit keres, annak (255 munkanappal és 8 órás munkaidővel számolva) az óradíja 500 ezer Ft. Ez akkora összeg, mint a legmagasabb jövedelmű decilisben az átlag, vagyis az egyetemi tanár havi besorolási bére.

Mire elég ez az 1 milliárd Ft éves jövedelem?

Egy napi jövedelméből el tudja vinni családját egy 10 napos brazíliai körútra (ha nem otthonról hozott májkrémen szeretne tengődni az úton, dolgozik még egy napot a plusz kiadások fedezetére).

Egy hét alatt keres annyit, hogy vegyen egy új Audit (természetesen, ha kicsit igényesebb és nem éri be egy egyszerű autóval, akkor az extrákért még egy hetet kell dolgoznia.)

Egy havi munkájából már tud venni egy új építésű társasházi lakást Budán. Ha nem szeretné egy egyszerű, két szobás első kerületi új építésű lakásban meghúzni magát, akkor akár négy hónapig is dolgoznia kell, hogy megvásárolhasson egy gellérthegyi 300 négyzetméteres panorámás villát.

 Ha csak a 100 millió Ft feletti jövedelemrészre vezetjük be a személyi jövedelemadó felső kulcsát (vagyis havi 8 millió Ft-ig minden jövedelem azonosan adózik) akkor a felső kulcs minden 1%-os növelésével 200 millió Ft-tal nő a költségvetés adóbevétele (a top 100 adózót vizsgálva).  200 millió Ft akkora összeg, amiből akár három közoktatási intézményt is fel lehet újítani.

 Ezen a jövedelmi szinten az adóprogresszió már rég nem a többletmunka büntetéséről és a középosztály szívatásáról szól, hanem az ésszerű közös teherviselés és a valós társadalmi szolidaritás megjelenése. 

Azt hiszem, azt mindenki érzi, hogy két „magas jövedelem” között óriási különbség lehet. Egy biztos polgári megélhetést biztosító éves 6 millió Ft-os jövedelem  csupán 4%-a  „top 100 jövedelem” legalsó szintjének és 0,6%-a a legmagasabb jövedelemnek (miközben alig ötszöröse a minimálbérnek).

A progresszív jövedelemadó szélesebb társadalmi elfogadottsága úgy gondolom attól is függ, hogy sikerül-e megértenie a több adókulcsot tervezőnek, hogy a különbséget nem a bérskála alján levő, gyakran jól indokolható 5-10-szeres, hanem a tetején levő száz, vagy akár ezerszeres eltéréseknél érdemes korrigálni.