Szigeti Cecília

A fenntartható fejlődés talán legismertebb és legszélesebb körben elfogadott definíciója a Brundtland Jelentés által adott rövid meghatározás, amely egy mondatba sűríti a dokumentum tartalmát. A fenntartható fejlődés „a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől.” Az 1987-ben közreadott definíció igen gyorsan népszerűvé vált, de a népszerűség itt sem tekinthető a tökéletesség jelének. Karcagi-Kováts Andrea disszertációjában a fogalom kritikáit gyűjtötte össze (31-35. oldal) a tudományterület meghatározó kutatóinak tollából:

• Bartus Gábor szerint, „nem tudjuk a fogalom jellemzőinek való megfelelést akár csak megközelítően pontosan mérni”,

• „egy globális ígéret volt, amely mindenkinek ígért valamit” (Gyulai Iván),

• Kerekes Sándor professzor szerint: „legkevésbé kézzelfogható fogalom a leginkább ismert a köztudatban”,

• „A Brundtland-féle fenntarthatóság-meghatározást nyugodtan el lehet felejteni. Az tudományos szempontból tarthatatlan, a gyakorlatban pedig diszfunkcionális, súlyosan félrevezető.” vagy másként a „fenntartható fejlődés fogalma már eleve születési rendellenességgel jött a világra” (Kiss Károly).

A szerző összegzése szerint: „a Brundtland Jelentés fenntartható fejlődés felfogásának alapvető hibája az, hogy nem a globális ökológiai rendszer, hanem az emberi szükségletek oldaláról közelít a problémához.” Ez azért probléma, mert a természeti környezet biztosítja a gazdaság és a társadalom működésének alapfeltételét és nem egy a helyettesíthető erőforrások közül.

Fleischer Tamás tanulmányában, az innováció és a fenntarthatóság konfliktusán keresztül hívja fel a figyelmet a komplex ökológiai rendszereket fenyegető veszélyekre. Véleménye szerint, a meglévőt újjal felcserélni kívánó „innováció-orientált” megközelítés, valamint a meglévő megőrzésére törekvő „fenntarthatósági” meggondolások kiindulása egymással teljesen szemben áll.

A gazdasági innovációt támogatja a kockázati tőke, amely hozzásegíti a vállalkozókat innovatív ötletek és tudományos felfedezések valódi termékekké és szolgáltatásokká történő átalakításához. Itt a „kockázati” jelző arra utal, hogy ebben az üzletágban nem kell mindenáron ragaszkodni a meglévő pénzünkhöz, mert igaz, hogy egyik-másik vállalkozáson sokat veszíthetünk, de egy következőn többszörösen visszanyerhetjük azt, mert a pénz pénzzel felcserélhető, helyettesíthető.

Ezzel szemben akkor, amikor a fenntarthatóság környezeti feltételeiről, a természeti erőforrások kimerítéséről, a természet elszennyezéséről, fajok kihalásáról van szó, akkor mással nem helyettesíthető, nem felcserélhető, ún. kardinális értékek elvesztése forog kockán. Egy-egy jellemzőjében (energiaértékében, tápértékében stb., valamilyen ember által hasznosított tulajdonságában) esetleg helyettesíthető, amit éppen kipusztítunk, azt azonban nem tudjuk, hogy evolúciós szemszögből – azaz pl. egy újabb változáshoz való alkalmazkodás képességének a csökkentésével – milyen további veszteségeket okozunk pusztításunkkal az ökoszisztémákban.

A fenntarthatóság szempontjából mindig a komplex, összetett tulajdonságokkal rendelkező összetevőnek, a rendszerben általunk esetleg nem is ismert kapcsolatláncok részét képező elemnek a kiesése jelenti a gondot. A hosszú távú kockázatok nem egyedeket, hanem populációkat érintenek; az ebben bekövetkező esetleges változások nem kizárólag mennyiségi kiesést, hanem minőségi változásokat idézhetnek elő.

Míg az innovációs tőke kockáztatása többnyire minőségi nyereséggel járhat, amivel szemben esetleges mennyiségi veszteség áll a másik oldalon, addig a fenntarthatóságot fenyegető kockázatokban többnyire mennyiségi nyereségért, gazdasági haszonért (bár esetenként a gazdaság minőségi javulása is kilátásban lehet) minőségi vonatkozású (az ökoszisztémát, kardinális értékeket, nem ismert következményeket érintő) veszélyeket vállalnánk fel.

Miért olyan fontos, hogy komplex rendszerekben gondolkozzunk?

Győr város alpolgármestere azt mondta: „A városrészben minden évben ötven-hatvan fát ültettünk - Győrben összesen egy évben nagyjából ezret az egész városban. Ezt a programot már 2014-ben bejelentettük. Nem értjük azt, hogy egyesek miért amnéziások, akkora számról beszélünk. Ezt a programot folytatni fogjuk. Aki erről nem hajlandó tudomást venni, s hergeli a közvéleményt ennek az ellenkezőjéről, az rendkívül káros tevékenységet folytat és nem Győr érdekében tevékenykedik, hanem talán maguk sem tudják miért vagy kinek.” Itt van a probléma: ha kivágnak néhány száz fát a Püspökerdőben, azt nem pótolja, ha máshol ültetnek néhányat (sőt az sem, ha ugyanannyit, vagy akár sokkal többet), mert nem számokról, hanem ökológiailag összefüggő rendszerekről beszélünk.

A helyzet sajnos nem egyedülálló: gyakran nem is emberi szükségleteknek, hanem a profitérdekeknek rendelik alá az ökológiai rendszerek sorsát, ahogy ezt a káptalanfüredi fakivágások vagy a városligeti tragikomikus faátültetési projekt is mutatja.

Lázár Ervin meséjét felelevenítve eszünkbe juthat, amit óvodásként már tudtunk, mi lesz a következménye annak, ha a gazdasági érdek a környezeti rendszerek eltartó képességének határait túllépve terjeszkedik:

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!