A valódi viták otthona

Reflektor

Még egyszer a Momentum finanszírozásáról

2017. július 31. - baum

Tálos Lőrinc írása

72lhbo6ia5id132mms.jpegNéhány gondolat a Momentum és ezen belül a Nyitás Fesztivál finanszírozásáról szóló vitához.

A Momentum nevében először Fekete-Győr András nem tudott válaszolni a hvg.hu-s Tóta W. Árpádnak a Nyitás Fesztivál költségeit firtató kérdésre, aztán Hajnal Miklós szóvivő gabalyodott bele az „üzleti titok” állandósult szókapcsolatot is tartalmazó maszatolásába az ATV stúdiójában, amelyért Somos Andrástól kapta meg (e sorok szerzője szerint jogosan), hogy a rezsiszilárdosodás útjára lépett. Ez a két eset még nevezhető kommunikációs bakinak, felkészületlenségnek, olyannak, amelyekkel a Momentum első sorban magának ártott, azaz rájuk tartozik, egyék meg, amit főztek.

A Momentum a negatív visszhang hatására később közzétett egy részletesebb választ, amelyből megtudhattuk, hogy a fesztivál mennyibe került és azt is, hogy ebből mennyit termelt ki a fesztivál maga és mennyit kellett a pártkasszából hozzátenni. Egyrészt ezzel kellett volna kezdeni, másrészt a közzétett elszámolás még mindig nem teljes. Megtudjuk belőle a teljes büdzsét, a bevételt és a kettő közötti hézag összegét is, tovább azt, hogy a hézagot, a veszteséget a párt tagdíjakból és adományokból fedezi. A tagdíjak és adományok összetételéről és összegéről azonban semmit. És ez nagy baj.

Sietnék leszögezni: nem gondolom, hogy a Momentumnak titkolni valója lenne. A kommunikációs bénázás önmagában még nem bizonyítja, hogy vaj lenne a fejükön, sejtésekkel és sejtetésekkel komoly ember nem foglalkozik. A probléma gyökere alighanem más, mégpedig az, hogy a Momentumnál nem is értik, mi a baj, fel sem merül, hogy a korrupció elleni küzdelem az átlátható pártfinanszírozásnál kezdődik.

Jogos kérdés, hogy mégis milyen gyakran kell bevételeiről és kiadásairól beszámolnia egy pártnak, annál is inkább, mivel a Momentum még fiatal párt. A teljes költségvetéséről bizonyos időközönként rendszeresen (az éves beszámolót még senki nem kéri számon), a nagyobb költségvetésű kampányokról és rendezvények költségvetéséről pedig akkor, amikor a sajtó megkérdezi (vagy már előtte, de kérdés esetén mindenképpen). A párt fiatal kora azért sem lehet indok a kérdés elhárítására, mert a NOlimpia kampány esetében korrekten, külön kérés nélkül is el tudtak számolni, pedig akkor volt csak igazán fiatal a párt. Tulajdonképpen a Nyitás Fesztivállal kapcsolatos kérdést is meg lehet úgy fogalmazni, hogy miért kellett erről a gyakorlatról leszokni?

Azt senki nem követeli, hogy a tagdíjakból és adományokból befolyó összegek az egyszeri 500 forintos támogatástól kezdve nevesítve jelenjenek meg a Momentum valamelyik kommunikációs csatornáján, azt viszont igen, hogy legalább tagdíj, adomány felosztásban tudni lehessen a bevételeiket és külön tudni lehessen a nagyobb összegű adományokról. (Ha már itt tartunk, az üzleti titokra való hivatkozás azért is sántított, mert elegendő lett volna egy „fellépők” sorban ömlesztve közölni az erre a célra fordított összeget. A nagyságrend ugyan akkor is kiderül, de azzal amúgy is tisztában vannak azok, akik számára értékes üzleti információ lehet az, hogy mennyit kér fillérre pontosan a Wellhello vagy a Fran Palermo.) Létezik erre bevált „best practice”: ha egy bizonyos összeghatár felett egy párt csak úgy fogad el támogatást, ha a donor hozzájárul a neve nyilvánosságra hozatalához. Az összeghatár meghatározása nyilván úgy történik, hogy minél többet akar gyűjteni egy párt, annál magasabb összegnél húzza meg a határt és minél szigorúbb akar lenni ezen a téren, annál alacsonyabban, ugyanakkor egyáltalán nem nehéz azt egy olyan sávban meghúzni, amelyre a választók azt mondják, hogy az egyszerre védi a kisösszegű adományozókat és akadályozza meg, hogy valaki meghatározó befolyást vásároljon a pártban. Már amennyiben ez az utóbbi fontos szempont.

Többféle fórumon is találkozni lehetett azzal az érveléssel a Momentum védelmében, hogy „ha nem közpénzről van szó, akkor nem kell tudniuk elszámolni azzal”. Ez óriási tévedés. A korrupció visszaszorításának központi kérdése, az, hogy miből gazdálkodik egy párt és ez alatt nem csak arra kell gondolni, hogy a túlárazott állami nagyberuházások nyertesei milyen csatornákon csurgatnak vissza az őket helyzetbe hozó politikai pártoknak, van-e köztéri hirdetőcégük, médiabirodalmuk, hordanak-e nagyobb mennyiségű készpénzt reklámszatyorban vagy Nokiás dobozban politikusokhoz. Konkrét példákkal élve: fontos kérdés, hogy vándorolnak-e kormányközeli pénzek Puch Lászlón keresztül az MSZP bizonyos köreihez és fontos kérdés, hogy finanszírozta-e korábban a Jobbikot Irán és Oroszország (utóbbi addig, amíg rá nem jött, hogy felesleges ellenzéki pártokra költeni, amikor kormányt is lehet venni).

Ha a Momentum és/vagy hívei ezt a hüvelykujjszabályt nem értik, sértetten és ellenségesen reagálnak az ezzel kapcsolatos felvetésekre, kételymentes rajongóként olyan káros mítoszok terjesztésébe kezdenek, mint az, hogy „csak a közpénzzel kell tudni elszámolni” az semmi jót nem ígér a jövőre nézve. Lehet, jelenleg semmi titkolni valójuk nincsen, azonban ha nem építik ki azt a szabályrendszert, amely megvédheti a pártot a korrumpálódástól, nem átlátható a működésük anyagi háttere, akkor semmi sem fogja megvédeni őket attól, hogy a „politikai vállalkozók” fantáziát lássanak bennük és felhasználják őket saját, anyagias céljaik elérése érdekében.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr712703751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

- duplagondol 2017.08.01. 10:42:06

Méltánylandó volna ez a féltő aggódás, ha bármelyik párt, akár az LMP is részletes kimutatásokat tenne közzé olyan támogatókról, akik a mai politikai viszonyok közt, a megtorlástól félve inkább inkognitóban akarnak maradni.

Kommunikációs bakiról beszélni akkor, amikor még a sátrakat sem bontották szét, nem, hogy tételes összesítés készült volna egyébként NEM állami pénzekről - hát, hogy is mondjam, erős torzítása a dolgoknak.

Daniel001P 2017.08.01. 12:24:16

komolyan mondom, elképesztő ez a cikk. de nem ez az első ebben a témában.

látható, hogy az LMP háza táján nagyon fontosnak tartják a transzparenciát. de biztos hogy azzal kell ennyit foglalkozni, ahol gyakorlatilag semmi látnivaló nincs?
épp véget ért a rendezvény és már jöttek a kérdések hogy de miből, mennyi.
néhány nappal a bodajki zárás után közzétették, most meg az a probléma, hogy részletesebb választ vár a szerző
ha meglenne az is, akkor kérné, hogy mindenkinek az adóbevallását tegyék nyilvánossá, aki adott pénzt a Momentumnak

nem én vagyok Orosz Annáék legnagyobb szimpatizánsa, de rossz látni ezt a a vergődést.

nnnnnnnn 2017.08.01. 12:24:59

magyarország leggusztustalanabb pártja, ami azzal került be a köztudatba, hogy egy egész nemzet álmát vette el a hülye népszavazós ötletével. a szememben csak szimpla hazaáruló senkik.

BitPork 2017.08.01. 12:29:54

Tisztelettel kérdezném, ha én mint szimpatizáns adományozok azzal a kikötéssel , hogy ha kiderül h én voltam nem csak visszaveszem de a káromat is fedeznie kell valakinek, mit csinálna a poszt-toló?

Sluck Ödön 2017.08.01. 12:32:16

@nnnnnnnn: Magyarázd el nekem hazaárulónak, ha az egész nemzet akarta az olimpiát és ez kiderül egy népszavazáson az mit ártott volna az ügynek?

szemétpasi 2017.08.01. 12:40:10

@nnnnnnnn: Pff... Remélem megéri hülyének lenni a koloncért. Én pl nem akartam olimpiát és sokan másik sem mint az látszik. Akkor hol is beszélünk egész nemzetről?

Amúgy mondjuk a fidesz finanszírozását miért nem akarják hasonló vehemenciával átláthatóvá tenni? Ott nem kevés állami pénz is van.... Engem az jobban érdekelne. De a szocik is valószínűleg egy izgalmasabb téma.

Sluck Ödön 2017.08.01. 12:45:15

@alfacharlybravo: Aszondta.... -> "egy egész nemzet álmát vette el", ezért bátorkodtam így rákérdezni (tudván, hogy én nem támogattam ergó nem vagyok a része a nemzetnek.) Illetve akkor az lett volna a baj a népszavazással, hogy ott minden jogosult szavazhat nem csak az egész nemzet aki makkal akarom mondani olimpiával álmodik?

seol 2017.08.01. 13:08:20

@nnnnnnnn:

Brrr, hülye népszavazás, brrr, hülye törvények, brrr, hülye emberi jogok. Egyébként ne mondd el senkinek, de a Kedves Beteg volt az, aki nem merte népszavazásra bocsátani a kérdést. És nyugodj meg, el tudjátok lopni a tervezett 1000 milliárdot, csak nem fog menni egyben, kicsit többet kell dolgoznotok. Ez utóbbi a gond, ugyi? :)

alfacharlybravo 2017.08.01. 13:08:52

@Sluck Ödön: Egy kis Eörsi Mátyási őszinteség? A fenébe nekem a fiúkról rögtön Kun Béla, Szamuely Tibor és a Lenin fiúk jutottak eszembe (meglepő módon nem vagyok egyedül) , nincs kifogásom a parlamentbe kerülésük ellen például a Kneszetbe.

seol 2017.08.01. 13:10:58

@alfacharlybravo:

Semmi gond, mindenki sokat gondol a példaképeire.

vakapad 2017.08.01. 13:12:34

Na, ki próbálta meg beadni miniszterelnökként az átlátható pártfinanszírozásról szóló törvényt, amelyről már a szakértők megegyeztek, de amely megállapodást a FIDESZ utólag felrúgott? Na ki?

Netuddki. 2017.08.01. 13:16:32

A fideszrádióban (R.I.P. Kossuth) délben megy a régen (nem véletlenül) Ütközőnek hívott műsor. Mostanában a századvég és a nézőpont 1-1 hakapeszi makijait szokták "meghívni" bele. Akiknek az a feladatuk, hogy elmondják mit is tesznek, gondolnak az úgynevezett ellenzék prominens személyiségei. Aztán ezek a "jó" emberek el is mondják.
Ezzel csak egy baj van, hogy ha tényleg arra lennének kíváncsiak a rádiónál, mit gondolnak az úgynevezett ellenzék prominens képviselői, akkor meghívnák őket a műsorba, vagy felhívnák őket. Ez már nagyon régóta így megy ennél a rádiónál, és nagyon jól tudjuk miért.

Namost, ha Lőrinc ebbe az írásba ennyi munkát belefeccölt, és nem éppen lejáratni igyekezne a Momentumot, akkor megkereste volna őket, elmondta volna a kérdéseit, a momentumosok meg válaszoltak volna. De így Lőrinc sajnos csak magát járatta le és persze az LMP-t. Komolyan, nem értem, kedves elempé, mi szükség van erre?

alfacharlybravo 2017.08.01. 13:16:51

@seol: Vannak nagyon undorító figurák és politikusok ez a momentum dobogós helyezett. Kún Miklóst kell idéznem jöttek a borzalmas Lenin fiúk, de aztán jöttek az annál is borzalmasabb Sztálin emberek. Ez a fegyőr figura egy rögtön ítélő népbíróság élén volna igazán hiteles.

Netuddki. 2017.08.01. 13:19:57

@nnnnnnnn: "egy egész nemzet álmát vette el a hülye népszavazós ötletével"

A tolvaj fidesz csürhe nem a nemzet része, hanem a magyar nemzet tönkretevője. Nem az újságé...

NBarbieReloaded 2017.08.01. 13:41:55

Attol fuggetlenul, hogy a Momentum nem a szivem csucske, szeretnem en ha tolvajfideszek csak legalabb annyira magyaraznak meg a zavaros koltekezeseiket, csak legalabb annyira lenne atlathato a partfinanszirozasuk, mint a Momentumnak.

Csak azert, mert ez a sztori par millio forintrol szol, amit barmilyen hihetetlen is, tenyleg ossze tud dobni par nagylelku tamogato.

Ha ehhez hozza tesszuk azt a sztorit, mikor a tolvajfidesz firtatta, hogy a Jobbiknak mibol telik plakatolasra, aztan beleszaladtak egy oriasi ongolba, miszerint sok szaz millio, ha nem tobb milliarddal hibadzik a sajat valasztasi kampanyaik plakatkoltesi osszege, na ara mi volt a valasz?
Par nap hallgatas, sunyulas utan benyogte valamelyik, hogy kerem azok nem kozerdekbol nyilvanos adatok, igy nem teszik kozze.
Es ilyenek utan van pofaja tolvajfideszeknek mas zsebebe turkalni, raadasul a sajat mutyijukhoz kepest apropenzert.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.01. 13:42:57

"hüvelykujjszabályt"

A hüvelyujjszabály az angol rule of thumb szolgai, szó szerinti fordítása. Rendes magyar nyelven ökölszabály. Le kéne már szokni róla, mint a "titániumról".

Patakvér 2017.08.01. 13:50:41

Csak jussak hatalomra, patakvér fog folyni! :)

Duplaxiii 2017.08.01. 13:55:13

Én azért visszamennék a kályhához, hogy miért is jelent meg a színen a momentum..?
Kit képviselnek? Mi a társadalmi céljuk?
Mert az értékerendjük ma társadalom többsége számára nem elfogadható, azt korábbi szavazásokon már kinyilvánították.
És az elv, amivel haladnak, létező, ott a virtuális - fodor féle - liberális mikroközösség, a kollaboráns lmp.
A pártocska hangasói vagy korábbi bukott politikához köthetők, vagy a gender-elv kéretlen aktivátorai a médiában.
A momentum szerintem a ál-civil szervezetek számára létrehozott generációs gyűjtőhely, hogy jussanak be pár százalékkal és bentről folytassák a lázítást, rombolást.
A pártocska jellemző életkora sem fed le semmiféle társadalmi többséget, sem szakmai halmazokat.
És semmiféle értékelhető programjuk nincs, a Jancsó-féle Fényes szelek idjúkommunista garázdáira hasonlítanak, nem hiszem, hogy egy nagymamának ők lennének az alternatíva.
.
És akkor a történet.
Teljesen mindegy, hogy a másik mit csinál! Teljesen mindegy, hogy amit a momentum tett, tesz, mennyire jogszerű.
A klasszikus számít! Nem csak tisztességesnek kell lenni, annak is kell látszani!!!
Egy induló pártocska, ha pontosan ugyanolyan lépéseket tesz, mint akit kritizál, támad, semmiféle szimpátiát nem fog elnyerni!!!

Duplaxiii 2017.08.01. 13:58:19

Az olimpiárol meg tessék leszakadni!
Az emberek nem azt jelezték, hogy NEM AKARNAK, hanem azt, hogy NÉPSZAVAZÁST AKARNAK!
Erre ment a gyűjtés.
Pontosan úgy hazudja ezt a genderközösség, mint a csútiék a érvényetelent, hogy a többség...
Miért jó mindkét oldalnak, hogy már el sem rejtik a hazugságaikat?
Még kevesebb ember lesz az oldalukon, mindkét térfélen a torz és megvezetett mikrohalmaz fog vélemény alkotni az ország jövőjéről.

Duplaxiii 2017.08.01. 13:59:18

Az lmp-vel meg vigyázzni kell!
Már lenyúlták a humanistákat, most a momentum a cél.
Kb annyira ellenzékiek, mint az atv...

Peetee 2017.08.01. 14:09:38

Valóban egy olyan országban és környezetben várjuk azt, hogy valaki előre és nyíltan beszéljen a rendezvényének anyagi részleteiről, ahol ennél jóval kisebb fajsúlyú, féligazságokon alapuló állítások alapján is képes a kormányközeli média összehangolt akcióval teljes karakter-gyilkosságot végrehajtani néhány nap/hét alatt? Ki kellene írnia, hogy jóskapista Kft támogatott minket 100karton ásványvízzel? Másnap azon fröcsögne a média kézivezérelt része, hogy a momentum olyan cégtől fogad el ajándékot amely: 1999ben kirúgott egy családapát (aki mellesleg évekig lopott a cégtől), vagy Soros György ismerősének a kollégájának a macskája is járt már Szolnokon, ahonnan a Momentumot pénzelik. Ilyen környezetben várjuk, hogy valaki korszakalkotó legyen? ugyanmár...

Laciii 2017.08.01. 14:15:11

@Peetee: Igen, pont erre várunk. Nem kell egy n+1-ik zavarosban halászó párt.

Kunhallmi Agnes 2017.08.01. 14:19:43

Csalodtam a momentumban. A Vb elott azt igertek erzekenyito treningeket fognak tartani a kulfoldi ujsagiroknal, komentatoroknak, edzoknek, sportoloknak, hogy bemutassak a magyar allapotokat, a nyomort, szegenyseget, rasszizmust a fasizmust, elnyomast, diktaturat, es azt is igertek, hogy minden utcasarkon botrany lesz a vb alatt.
Ehhez kepest nem hogy nem volt vilagraszolo botrany es osszeomlas, hanem Orban Viktor megdicsosulesevel ert veget a vb amikor Orbant kituntetek, es a FINA elnok minden idok legjobb vilagbajnoksaganak nevezte az esemenyt.
Orban Viktor mennybe menetele nagy bukas az ellenzeknek.

$pi$ 2017.08.01. 14:21:44

@Peetee: "összehangolt akcióval teljes karakter-gyilkosságot végrehajtani néhány nap/hét alatt?"

Ezeket a liberális meg baloldali pártokat valahogy mindig lekaraktergyilkolják. Hát én nem is értem, pedig aztán mondanak kígyót békát a fideszre, a jobboldalra, a zorbánra, a zorbánbirkaszavazú agymosott baromtolvajfideszesnácikra, de valahogy mindig lekaraktergyilkoják őket szegényeket. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.01. 14:26:52

@$pi$:

"a zorbánbirkaszavazú agymosott baromtolvajfideszesnácikra"

Kifelejtetted a rasszistaantiszemitafasisztát.

Peetee 2017.08.01. 14:27:53

@$pi$: Tán nincs rá tucatnyi élő példa az elmúlthétévből' ?

@Laciii: Igazándiból igen, egyetértek abban, hogy ez kellene és erre várunk; de halva született az ötlet, magzatként megfojtják és kész, holnapután már emlékezni sem fogunk rá. Mi sem, nemcsak az átlag választópolgár.

Bobby Newmark 2017.08.01. 15:15:59

@Duplaxiii: Aztán a következő lépcsőben a zemberek leszavazták volna az olimpiát mint a szart, ezért is fosta össze a bokáját a Fidesz. Ha nem lett volna ezer százalékosan egyértelmű, hogy mi a népszavazás eredménye, akkor nem futottak volna el bátor nyúlként, mint Sir Robin.

Netuddki. 2017.08.01. 15:41:40

@Kunhallmi Agnes: Hazudsz, semmi ilyet nem ígértek.

Netuddki. 2017.08.01. 15:43:53

@Peetee: Csak szeretnétek. Az, hogy a közismert tolvajfidesz trollok idejönnek köpködni, csak egyet jelent, a fidesz tolvaj vezetői lefosták a bokájukat.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.08.01. 16:12:07

Arról a fesztiválról beszélünk, amelyiknek a teljes költségvetése kevesebb, mint amennyit Mao Csútung kedvenc gázszerelője másfél perc alatt megkeres? :)

BitPork 2017.08.01. 16:17:03

@Sluck Ödön: És akkor ezen az alapon én pl tagadjam meg az adófizetést és a szabályok rám alkalmazását mert én nem értek egyet a jelenlegi kormány tevékenységével?

Netuddki. 2017.08.01. 17:02:12

@Frady Endre: Nem, az az Orsós Winetu gázszerelője lesz, és kb. 1 óra alatt nő ennyivel a vagyona közpénzből.

Pop40 2017.08.01. 17:13:16

Szép is az, mikor az ezermilliárdokat ellopó fideszes csürhe kéri számon a Momentumot (!), hogy mire költötték a saját pénzüket.

Abszurdisztán, 2017.

Pop40 2017.08.01. 17:19:42

@Kunhallmi Agnes:

" hanem Orban Viktor megdicsosulesevel ert veget a vb amikor Orbant kituntetek, es a FINA elnok minden idok legjobb vilagbajnoksaganak nevezte az esemenyt."

El is hiszem, hogy a fina elnökének minden idők legjobb vb-je volt.

Nyilván ő se hitte volna soha, hogy rá tudja tukmálni valakire a vb-t ÖTSZÖR annyiért, amennyiért Mexikó NEM vállalta.

Vityát most kb azért tüntették ki, hogy ügyesen elszórta az adófizetők pénzét.

Logikus a kitüntetés, az okos eladó is mindig a legbalekabb ügyféllel a legkedvesebb, akiről tudja, hogy bármit rá lehet sózni, sokszoros áron is.

gigabursch 2017.08.01. 17:26:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
(...) vagy épp a városi legendáról, ami meg mende-monda.

Felháborító, hogy a sok idióta még magyarul sem tud.

De büszke rá, hogy szinkronizálatlanul tudja nézni a filmeke, mert érti.
Ühüm.
A magyar nyelvet nem ismeri, akkor meg hogyan értené...

De visszatérve:
Mikor szállunk már le erről a FeGYőr Kóhn-csitáról???
Ez egy szaros kis percember, akinek jutott 15 perc.
Lejárt lemez.

Brix 2017.08.01. 17:46:13

Az lenne a kérdés inkàbb, hogy ki finanszírozza őket, mert eddig elköltöttek több 10 millió forintot...Ennyi pénze az Lmp- nek nincs...

d.j 2017.08.01. 20:58:38

@nnnnnnnn: De nem volt népszavazás, mert a kertitörpe visszavonta a pályázatot. Ebből is látszik, hogy egyszemélyes diktatúra van ebben az álmokkal teli országban.

2017.08.01. 22:30:22

@Duplaxiii: és gondolom nem okozott egy csepp zavart se nálad, hogy nolimpia népszavazáshoz gyűltek az aláírások

2017.08.01. 22:32:30

amúgy ugyanez a baj a civil szervezetekkel, ők sem értik

Dan da Man 2017.08.01. 23:25:37

@Duplaxiii: Figyelj már! Ha hülyeségeket írogatsz, akkor tedd már meg, hogy rövidre fogod, kérlek. Nem attól leszel értelmes, hogy hosszasan ragozod a faszságaiadat. Akár értelmes is lehetnél, de láthatóan rosszfelé keresed az igazságot...

Punxsutawney Mormota 2017.08.01. 23:50:16

@nnnnnnnn: Elég szegényes álmaid lehetnek. Inkább ránts rá elalvás előtt, jobban fogsz aludni, és az országnak sem kerül úgy tízezer milliárdjába, troll.

Punxsutawney Mormota 2017.08.02. 00:24:20

@Duplaxiii: Most, hogy alaposan kibeszélted a félelmeidet, kelj fel a kanapéról, mert lejárt a 45 perc. Jövő héten folytatjuk a terápiát!

Punxsutawney Mormota 2017.08.02. 00:33:46

@Brix: Az nem érdekel, hogy Téged miből fizetnek?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.08.02. 06:52:32

"A tagdíjak és adományok összetételéről és összegéről azonban semmit. "
Figyuzzá'má', majd akkor lehet ilyet érni, amikor az orrmányzó párt pénzmozgásai nyilvánosak lesznek.

Illetve, van ugye erre törvény, hogy mit kell egy pártnak bevallania, és mikor. Na, ha azt betartják, akkor egy rossz szó sem eshet.

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.08.02. 07:43:18

Nyilvanvalo, hogy a momentuma atnevezet SZDSZ-t a Sorosek tamogatjak.

Netuddki. 2017.08.02. 08:36:03

Ez a szar még mindig címlapon van?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.02. 08:55:41

@Frady Endre:

Hölgyem, aki átláthatóságot követel, az maga járjon elöl a jó példával. Akár százmilliárd, akár csak 100 forintról van szó.

Mé'szaros Lőrincet tessék feljelenteni, remélem, sikerül lecsukatni pár száz évre. De ez nem ad felmentést még a momentumnak sem azalól, hogy maga is teljesítse azt, amit másokon számon kér.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.02. 09:29:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "aki átláthatóságot követel, az maga járjon elöl a jó példával. "

Ezt gyakran mondogasd Rezsi Szilárdnak.

"Mé'szaros Lőrincet tessék feljelenteni"

Nyitott kapukat döngetsz. Sajnos a gazdád láncos kutyája sose kezd nyomozásba, mindet visszadobja.

Sluck Ödön 2017.08.02. 09:38:19

@BitPork: Adományról volt szó feltételekkel. Ha a célzott szervezet nem fogadja el az adomány feltételeit visszautasíthatja az adományt és kész. Ez nem adó!

2017.08.02. 09:48:56

@alfacharlybravo:

"(meglepő módon nem vagyok egyedül) "

Igen. Veled van még @alfacharlybravo: és @alfacharlybravo: no meg @alfacharlybravo: is.

alfacharlybravo 2017.08.02. 10:10:41

@MikeBoy: Sokáig nem csengetettet a e-postás, már azt hittem, hogy ez is itt zárt körű lett. Vág az eszed mint bugylibicska Oh boy.....?

Európai téridő 2017.08.02. 10:11:17

Vannak, akik nem ezért szeretik, és vannak, akik ezért is utálják FeGyőréket, tegnap óta pláne. Elkezdődött annak a taglalása, hogy a NOlimpia kártékony voltának mekkora a mértéke.

2017.08.02. 10:25:10

@alfacharlybravo:

Fuss neki még egyszer, hogy értelmes magyar mondatot láthassunk tőled! :)

alfacharlybravo 2017.08.02. 10:30:53

@MikeBoy: Nyelvészkedünk nyelvészkedünk? Nehéz is ez a bikfa nyelv a felsőfokú ivrit nyelvvizsga birtokában. A nyelvész konferencia külföldi résztvevői sem értetették hogy is van ez magyarban, hogy aszongya menyasszonnyal vőlegénnyel, nálunk itt a művelt nyugaton pont fordítva van.

2017.08.02. 10:37:19

@alfacharlybravo:

Csak megpróbálnám megérteni, amit leírsz ecsém! :D
Vagy úgy gondolod, nekem kéne megfejteni, mi a bánatot akar ez jelenteni?
"Sokáig nem csengetettet a e-postás, már azt hittem, hogy ez is itt zárt körű lett."
Tudod, én nem vagyok a veled egy hullámhosszon levő team tagja. ;)

alfacharlybravo 2017.08.02. 10:41:27

@MikeBoy: Na jó, a tabletten be állítva a riasztás az csenget ha valami barom arc válaszol, a zártkörű arra szokásra utal, hogy általában kitiltják a normális véleményen levőket a liberális posztokról. Na érted már, vagy még részletezzem?

2017.08.02. 10:44:45

@alfacharlybravo:

Hát, minden szentnek maga felé hajlik a keze!
Mondd csak! Mitől lesz egy vélemény normális? ;)

Gyulimali 2017.08.02. 11:26:15

@Peetee:
...Ilyen környezetben várjuk, hogy valaki korszakalkotó legyen?...
Hát, de!
Ugyanis, ha csak ülsz ölbetett kézzel, akkor nem fog semmi változni.

Paróczai 2017.08.02. 12:07:24

Ezek a kis beszari pukkancsok csak rombolni képesek. Lenne nagy ámulat, ha kiderülne kik is pénzelik ezt a hazaáruló csürhét!

2017.08.02. 14:03:03

@Paróczai:

Én a Lőrincre gyanakszom.
Neki sok a pénze mostanában.....

BitPork 2017.08.02. 14:18:47

@Sluck Ödön: Ez jó! Azt mondod hogy az állami támogatásokat nyakló nélkül befogadó CÖF meg a többi hasonszőrű álcivil szervezet gerinctelen és ki kellene vizsgálni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.02. 15:43:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Sajnos a gazdád láncos kutyája sose kezd nyomozásba, mindet visszadobja."

Gazdád neked van, te orbáncsicska. Tudom, téged az Orbán tart, mert olyan undorító és hiteltelen módon támadod, hogy ettől az emberek többsége inkább rokonszenvezni kezd vele. Ergo Orbán malmára hajtod a vizet. Tehát orbáncsicska vagy.

Te feljelentetted már Mészaros Lőrincet? Ugye nem? Ez is azt bizonyítja, hogy Orbán csicskája vagy, ő fizet téged, hiába tagadod.

Sluck Ödön 2017.08.02. 16:32:52

@BitPork: :) Esetleg megjelölhetnénk őket mint álcivil ügynököket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.08.02. 18:50:15

@Európai téridő: Hol?
Mondjuk a Mészáros köreinek kártékony volt...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.02. 19:33:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "te orbáncsicska"

Még sose mondtál vicceset, akkora troll vagy, Józsinéni, mint ide Lacháza, de most megnevettettél a hülyeségeddel. :))

"feljelentetted már Mészaros Lőrincet?"

Ah, a geci gazdád pénztárosát már annyiszor feljelentették, csak a láncos kutyája sose kezd nyomozásba, mindet visszadobja.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.02. 19:53:11

@Paróczai: "Ezek a kis beszari pukkancsok csak rombolni képesek."

A csúti gecire és maffiájára gondolsz? Hát rendesen leamortizálták az országot, annyi szent.

"Lenne nagy ámulat, ha kiderülne kik is pénzelik ezt a hazaáruló csürhét! "

Nagyobbrészt az EU pénzeli, kisebb részt a magyar adófizetők. Ha nem csaltad el az adódat, te is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.02. 20:54:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Szóval TE még nem jelentetted fel. Sejtettem, nem harapsz abba a kézbe, amely enni ad neked.

Történelemtanár_ 2017.08.02. 21:02:06

A Momentum gázban van: megrekedtek, nincs bővülés. Az idő meg fogy. Hogy lesz ebből előretörés 2018 áprilisában?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.02. 21:23:36

Már várom a következő ügyeletes csodapárt megjelenését, amitől a Momentum besorol a többi ellenzéki pártocska közé.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.02. 21:38:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hah, Józsinéni, te olyan hülye vagy, hogy görbíted a teret. :))

gmihaly621 2017.08.02. 22:43:01

@ColT. Nem éppen. Hanem azoknak is, akik minden ilyesfajta hátsó gondolatoktól mentesen, az olimpiai eszme, országkép és a "népek barátsága" szempontjából gondolták fontosnak.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.02. 23:15:13

@gmihaly621: "az olimpiai eszme, országkép és a "népek barátsága" szempontjából gondolták fontosnak."

Akkor azok miért nem hagyták, hogy népszavazás döntsön? Miért vonták vissza a pályázatot? Mégsem volt nekik olyan fontos?

A népek barátsága előtt inkább a kormány barátságát kéne megszerezni, ne gyűlöljék annyira a magyar Népet.

Az országképen az tudna legjobbat javítani, ha a csúti geci egyszer kivátelesen nem zárna be egy újságot vagy egy egyetemet. És ez nem kerülne milliárdokba se.

Európai téridő 2017.08.03. 08:06:43

A népszavazási eljárás határidői beleestek volna a mostani NOB-döntésbe, tehát akkor is lecsúsztunk volna az olimpipiről. A kérdés inkább az, hogy a NVB miért is fogadta be ezt a népszavazási kérdést. A "gyűlölet"-duma kapcsán azt sem tudjuk, hogy ki is kezdte. A galád média csúsztatásai miatt semmi sem biztos. Mert már régóta ész nélkül csépli egymást a két tábor. Az egyetembezárás pedig riogatás és ellen-gyűlölet-keltés. A Népszabadságnak végig megmaradt az elvtárs-fő-pártlapi "bukéja". Most a Népszava a Népszabadság, de a mai szaxervezetek ismeretében egykori szocdem-szaxervezeti múltjának is "aromája" van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 08:26:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Kussolj, orbáncsicska.

Sokakat meg tudsz téveszteni, de nem mindenkit. Az Atomcsapda blogban is olyan idióta módon támadod az atomerőművet, hogy azokat is atompártivá teszed, akik eredetileg közömbösek voltak. Itt is hasonló a módszered: a hülye érveléseddel az Orbánt bíráló ellenzéket olyan nevetségessé teszed, hogy ezzel Orbánt támogatod.

Zseniális húzás, biztos ezt is Finkelstein találta ki. Ellenzékinek mutatod magad, de úgy lejáratod az ellenzéket - pedig ők is profi módon járatják le magukat -, hogy ezzel Orbánnak nyersz meg szavazókat. Ügyes, mondaná Kohn bácsi.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.03. 09:32:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "orbáncsicska"

Józsinéne, fura ezt hallani egy orbáncsicska troll szájából.

"támadod az atomerőművet"

Én nem támadom. A felesleges pazarlást támadom. Mikor ott vannak a fele annyiba kerülő megújulók.

megujulok.blog.hu/2017/06/12/mi_az_olcsobb

"az Orbánt bíráló ellenzéket olyan nevetségessé teszed"

Az agyhalott fideszes nyuggereket nem is tudnám nevetségesebbé tenni. :))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 10:18:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Értem én, hogy nyilvánosan nem vallhatod be, honnan pénzelnek, mert rögtön kirúgnának a bérkommer-kommandóból.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.03. 10:23:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én szívesen venném, ha pénzelnének. Hol lehet az igazság kimondásáért jutalmat kapni? ... Ja, neked ebben nem lehet tapasztalatod, Józsinéni trollnyanya.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 10:25:12

Azért szar lehet a munkád, minden nap totál hülyét kell csinálnod magadból. De hát megértem, a családot valamiből el kell tartani, szakképzettséged meg nincs, marad a bérkommerkedés. Nehéz az élet, no.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.03. 10:32:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na, bökd ki, nagytudású Józsinéne, trollnagyi, ki fizetne engem? Igazán érdekel. :))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 11:05:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Már megírtam, de úgyis letagadod, különben rögvest kirúgnának. Az a kis lóvé meg kell neked a poppersre. :D

Zsoltbacsi 2017.08.03. 14:14:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"szakképzettséged meg nincs"

Ezt a neveben is kikerem magamnak! Pont az atomblogon bukott meg a "KANDIDATUS UR" :))))

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.03. 15:29:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "különben rögvest kirúgnának"

Jah, neked a trollság nyugdíjas állás? Ne miattam rúgjanak ki, Józsinéni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 15:39:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Engem 90 évesen már sehonnan nem tudnak kirúgni, max. a temetőből, ha odajutok.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.03. 15:41:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Vén nyuggerhez képest elég energikusan trollkodsz, Józsinéni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 15:47:02

De meg szándékszom érni a százat, a családunkban a nők elég hosszú életűek. A többségük nem adta alább 104 évnél.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.03. 16:02:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Emberséget nem akarsz, trollságot nem tudsz tőlem tanulni, Józsinéni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 16:14:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Emberséget nem akarsz"

Akarnék én, de ahol nincs, onnan nem lehet.

"trollságot nem tudsz tőlem tanulni"

Tudnék én, de nem akarok.
süti beállítások módosítása