A politikai hírözön gyorsan süllyesztő mocsarában szinte el is felejtettük már a nőt, aki ki merte fütyülni a szónokot. Haszontalanul próbálta, hisz önmagán kívül csak néhányan hallották, a sípszó az emelvényig nem hatott át a hangosításon keresztül. Az ingerküszöböt nem is ez, hanem a hajánál földre rántás ütötte át. Beszéltünk róla, tárgyaltuk, szóban és cseten, cikkekben és kommentekben, mindenhol.
És ez jött szembe: "Én biztosan arra gondoltam a lány kapcsán, hogy adott helyen olyat csinált, ami a többieket nyilvánvalóan felbőszíti..." (Kommentrészlet a facebookról) Hogy a B-közepet felbőszíti, az sincs rendben, de azért a stadionokban más a szint. Legalábbis azt gondoltam. Az, hogy egy szabadegyetemen, ahol magukat értelmesnek valló emberek kimondottan a közös gondolkodás a céljával jönnek össze, egy bármilyen más vélemény, zavaró körülmény kevéssé mérlegelt spontán erőszakot vált ki, két dologra utalhat:
- messze nincs már szó gondolkodásról a szónok és közönsége viszonyában, érzelmi felfokozás történt és történik, ami az első jelre kirobban.
- a szónok és közönsége közös gondolkodása nem arról szól, hogy mit tegyünk, hanem arról, hogyan kell felismerni és megsemmisíteni az ellenséget.
Engem mindkét lehetőség megriaszt. Különösen, hogy a szónok sem akkor, sem utólag nem reagált. Fokozza a megriadást, hogy táborának emberei elintézik a "minek ment oda, várható volt a következmény" legyintéssel jelzik: tudjuk, hogy a főnök behergelte a törzsközönséget, aki ott vitatkozik, pofont fog kapni. Sőt, ez így rendben is, ezt akartuk. Túlléptem volna ezen, igen, tudom, hogy nem kéne, de ha mindenen fennakadok, sose jutok sehova.
Aztán jöttek a csapások, napi szinten. Hogy hazaáruló vagyok, ha megkérdezem, mennyibe is fájt a vizes vb. És Soros hívta össze a parlamenti ülést. Aztán az, hogy Ferenc pápa genderhívő, Európa-összedöntő, menekültmajmoló vénember. Egy forró napon egy teljes Híradó szól arról, ki hogyan menekül a hőség elől. (Nem átvészeli, nem megoldja, menekül. Ha véletlenül elvétenék a vezérszót, ragadjon bele a melegbe is.) És én tulajdonképpen elkönyveltem magamban, hogy A Vezérszónok intő szavára milyen jól összeállt a vegyeskar, és sajnáltam őket és magunkat, hogy itten kérem vannak a héják, a kar, akik háborúznak mindennel és mindenkivel, és hát vannak a többiek, köztük én is, akik leginkább békességre vágynak. Ez persze megint Ti és Mi, és ugyanúgy háború, de mégsem, mert aki túllép a háborún, az akkor is Mi-vé válik azonnal, ahogy leteszi a szófegyvert, ami veszélyes, mint tudjuk. Gondolatot nem kell cserélni, véletlenül sem. Milyen unalmas lenne a teljes összhangú angyali kar a földön. Ráérünk arra. Csak a szófegyvert, az kéne kicsit lejjebb ereszteni. Na ezzel lehetne meghaladni a szekértábor-háborút. Kiállunk a szekerek mögül, leülünk, élvezzük a strandot, iszunk egy Bambit és minden szép és jó.
És jött a doktor… Ja nem, az Presszer Pici volt, még a békeidőkben. Jöttek az álliberális pöcsök. Lehet, a doktor jobb lett volna. Én meg állok, nézek ki a fejemből, bután és szédülten. Tényleg ennyire eláradt a harci szellem Mindenkire? Mindenhol? Mi kell ahhoz, hogy meghaladjuk a napi gyűlöletgyakorlatokat? Mikor lesz szabad itt élni, dolgozni, kérdezni vagy akár hibázni? Mikor lesz béke e lángoktól ölelt kis országban? Ki mer kilépni a vegyeskarból és meghaladni a vezérszónokot?
Lókedvelő
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
