Zsoldos Ákos írása

Kormányválság alakult ki Szlovákiában, miután a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Andrej Danko felmondta a Smerrel és a Híddal kötött koalíciós szerződést. Az már korábban is tudható volt, hogy a szövetség rendkívül instabil lesz, arra ugyanakkor aligha lehetett számítani, hogy a törés pont a két természetes szövetséges, Fico és a szoftnacionalista Danko között alakul ki. Az SNS indoklása meglehetősen zavaros, az okok viszont annál egyszerűbbek, mégsem látszik egyelőre, hogy mi lesz a kormánykoalíció sorsa.

A koalíciós válság oka egy újabb korrupciós botrányra vezethető vissza: az SNS által vezetett oktatási minisztérium 600 millió eurót – uniós forrásokat felhasználva – fizetett ki támogatásként kutatási programokra, tanulmányokra, amelyekből azonban a szlovákiai egyetemek és kutatóintézetek egy centet sem láttak, hiszen a források teljes hányada pár héttel korábban bejegyzett, kutatási tevékenységet nem végző cégeknél landolt. Az OLAF vizsgálatot kezdeményezett, az EU pedig azonnal leállította a további források kifizetését. Ennek ellenére Peter Plavčan oktatási miniszter maradt a helyén, és a nemzetiek arra hivatkozva, hogy a botrányos ügyletekről szóló információkat a szövetséges Smer kommunikációs tanácsadója szivárogtatta ki, az SNS elnöke, Andrej Danko szeptember elsejével felmondta a koalíciós szerződést. Természetesen az állítást nem tudták bizonyítani. Pár nappal később Jaroslav Paška, az SNS alelnöke azt állította, hogy a szerződés felmondásának oka az, hogy az nem tartalmazta a Nemzeti Párt prioritásait, míg a Híd és a Smer számára kedves ügyek mind a kormányprogram részévé váltak. Nem sokkal ez után előkerült az az indok is, hogy a Smer nem engedte át az SNS-nek a járási hivatalokban betöltendő funkciókat, amelyekről a szerződés megkötésekor egyezséget kötöttek. Mindez a kommunikációs ámokfutás pedig azzal kezdődött, hogy Danko egész egyszerűen a Smerre próbálta tolni a minisztériumban történt botrányt azzal, hogy szerinte Plavčan csak folytatta, amit smeres előde elkezdett, így valójában a Smert lehet okolni a történtekért. Látva a sok gyenge lábon álló érvelést egészen világos, hogy a valódi okokat az SNS nem tárhatja a nyilvánosság elé.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan vált Andrej Danko a Smer természetes szövetségéből a koalíció bomlasztójává, érdemes kicsit visszatekinteni az időben.

Peter Plavčan (SNS) oktatásügyi miniszter

A koalíció 2016. márciusában alakult meg: miután a március 6-i választáson sem a jobboldal, sem a „baloldal” (Smer és az SNS) nem szerzett többséget, a Bugár Béla-féle Híd és a szintén jobboldali Háló kivált a jobboldali blokkból, és beálltak Fico szövetségébe. Az elemzők és a közvélemény egyaránt úgy vélte, hogy egy ilyen, ideológiailag heterogén koalíció nem életképes, azonban a Háló feloszlott, képviselői átültek a Hídba, ez pedig viszonylag stabilizálta a szövetséget. A mézeshetek nem teltek jól: még mielőtt kiosztották volna a lapokat, Fico infarktust kapott, felépülése után pedig kitört Szlovákia addigi legnagyobb korrupciós botránya, a Bašternák-ügy. A belügyminiszter, a Smer második arca, Kaliňák (akit Fico jövőbeli utódaként emlegettek) hiába volt megcáfolhatatlanul benne az ügyben, Fico ragaszkodott hozzá. Danko igyekezett pártját távol tartani a botránytól, és hagyni, hogy a Smer vigye el a balhét. A partnerek közül utolsóként állt ki Kaliňák mellett, de akkor sem nagy elánnal. Fontos megjegyezni, hogy az SNS ebben az időszakban erősödött, átlépték a 10%-os lélektani határt, míg a Smer történelmi mélypontra zsugorodott, ráadásul az agresszív jobboldali ellenzék kérlelhetetlenül támadta a Smert Kaliňák miatt. Ez sem volt elég ugyanakkor a belügyminiszter menesztéséhez, Fico ragaszkodott az emberéhez, ráadásul Bugár Béla – elsőre érthetetlen módon - szintén bevédte Kaliňákot. Így aztán az ügy – ahogy az lenni szokott – idővel elsikkadt.

Danko, Fico és Bugár – a Basternák-ügyet még túlélték

A Smer látva, hogy az SNS kezd a fejére nőni, a botrányok kihűlésével felpörgették kommunikációs motorjukat, és a kormány eredményeit saját eredményeikként kezdték feltüntetni, miközben a háttérben megkezdték a nemzetiek felszalámizását. Hogy mennyire nehéz a Smer szövetségesének lenne, arra remek bizonyíték, hogy a 2006-ban koalíciós partnerként Ficot a miniszterelnöki szélbe ültető korábbi miniszterelnök, Mečiar és az akkori SNS-vezér, a botrányos hírű Ján Slota a Smerrel kötött szövetség után 2010-re egyaránt megszűntek releváns tényező lenni, míg a Smer szépen felszívta a két kisebb párt szavazóit, 40%-osra hizlalva a táborát. Fico akkor különösebben nem tett sokat: a kormányzás érdemeit minden kommunikációs csatornáján (volt és van is belőle elég) a Smer érdemeivel tette egyenlővé, míg a koalíciós partnerek botrányainak megfelelő teret engedett a nyilvánosságban. Ugyanez történt Dankóval is: azzal, hogy Fico nem engedte át a járási hivatalok egyébként az SNS-nek járó részét és az ehhez tartozó erőforrásokat, egyértelművé tette már az elejétől kezdve, hogy minden az ő akaratuk szerint történik majd. A kisebb sebek már ekkor kialakultak, a koalíció további működése során pedig tovább szakadtak olyan ügyek mentén, ahol a Smer ismételten nem engedte át a dominanciát. A Híddal nem volt a Smernek problémája: egyrészt a csekély apparátussal rendelkező párt erőforrás-éhsége nem veszélyezteti a smeres káderek pozícióit, másrészt kisebbségi pártként garanciálisnak tekinthető, hogy nem jelent veszélyt a Smerre. Bugárnak és Ficonak is tehát egyaránt tökéletesen kielégítő a jelenlegi állapot. Ennek köszönhető, hogy Bugár Béla minden egyes alkalommal foggal-körömmel védi a koalíciót és annak domináns pártját, a Smert.

Danko ugyanakkor ambiciózus politikus volt, s a kezdeti növekedést meglovagolva célul tűzte ki maga elé, hogy a motivációját veszített, zsugorodó Smer helyébe lépve pártját domináns kormánypárttá vezeti, saját magából pedig miniszterelnököt csinál. Így aztán a Smer fölényét éreztető lépésekre a nyilvánosságot felhasználva, radikális módon reagált, s bár mindannyiszor alul maradt a Smerrel szemben, Fico különféle szimbolikus dolgokkal rendre kiengesztelte szövetségesét (pl.: mivel Danko egyben házelnök is, a koalíció meglehetősen kiszélesítette jogköreit az új házszabállyal – amelyet nem kis mértékben a magyar házszabály ihletett), hiszen szavazataira nagy szüksége van a parlamentben.

Az ilyen konfliktusos egy év után jutottunk el oda, hogy Danko – telve sérelmekkel - felmondta a koalíciós szerződést.

Danko nem bírta tovább

A valódi ok tehát minden bizonnyal nem más, mint az, hogy Danko elvárásai nagyobbak voltak annál, hogy nézze, amint Fico szépen lassan felszámolja a pártját. Ennek a hosszú távú folyamatnak a megkoronázása volt, hogy a Smer az Oktatásügyi Minisztériumban történtek után nem állt ki az SNS mellett, így aztán Dankonál betelt a pohár. Kétségkívül Fico szorgalmazta a háttérben a miniszter lemondatását, Danko ekkor viszont hivatkozhatott Kaliňákra, hiszen a belügyminiszter a botrány után egy évvel ugyanúgy a helyén van.

A szerződés felmondásának egyéb SNS-es indokai azt a célt szolgálták, hogy a Smert tüntessék fel rossz színben, ezért kellet az árulással, szivárogtatással való vád is. Az ugyanis egészen abszurdnak hat, hogy a Smer saját kormányába rúgva egyet, a nyilvánosság elé tárta volna a korrupciós ügyeket, miközben tisztán látszik, hogy a saját felelősségét elrejtve a balhét a nemzetiekre igyekszik hárítani, ezzel is folytatva azok eljelentéktelenítését.

Danko lépése érthető: nyilvánvaló, hogy Fico mellett nem tudja az SNS-t domináns tényezővé tenni, lépésének viszont egyedül akkor van értelme, ha a felmondásnak következményei is lesznek, egyelőre ugyanis folynak a tárgyalások. Beszédes viszont, hogy Danko nem hívta vissza minisztereit, így bár a koalíciós szerződés felmondatott, a kormány egyelőre nem bukott meg. Danko teljesíthetetlen követelésekkel állt elő (pl. 13. és 14. havi bér), amelyet még az egyébként felelőtlen ellenzék is elutasított. Mindaz, ami a párt kommunikációjában történik, nem más, mint az ügy áldozatának szerepéért vívott harc, mint ahogy a Smer árulással való vádolása is. Ezt a harcot viszont Danko egészen biztosan el fogja veszíteni a Fico-Bugár tengellyel szemben, akik az ország stabilitására hivatkozva inkább bomlasztónak, mint áldozatnak állítják be az SNS-t.

Fico és Bugár egymásra találtak

Hogy mi lesz, egyelőre senki nem tudja, Fico mindenesetre betegségre hivatkozva lemondta a pénteki egyeztetést (nem kizárt, hogy időt akart nyerni). A tét ugyanis nem kicsi. Danko, bár elveszítené a kormányzattal járó forrásokat, ellenzékiként elkerülhetné a jelentéktelen koalíciós partner szerepébe való süllyedést, és felelőtlenül kommunikálva, a kormányt támadva könnyebben tudná növelni pártja népszerűségét. Ficonak és Bugárnak viszont mindennél fontosabb, hogy a nemzetiek – a jelenleginél kevésbé akadékoskodó, súlytalan formában – maradjanak, kettejük támogatottsága egyelőre ugyanis nem elég a kormányalakításhoz. Ráadásul előállt az a manapság Szlovákiában már abszurd helyzet, amikor a kormányzó politikus érvelése a valóság talaján áll: a kormánynak szüksége van a stabilitásra, ugyanis a feltett szándéka, hogy Szlovákia a változó Európa magországai közé tartozzon, a jobboldali ellenzék hatalomra jutásával ez viszont veszélybe kerülne. Így ha Danko nem csak fenyeget, hanem meg is buktatná a kormányt, Szlovákia egy év után ismét egy politikai válság közepén találná magát. A jelenlegi helyzet – egyelőre – csupán hatalomtechnikai játszma.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!