A valódi viták otthona

Reflektor

Szájbarágó fidelitasosoknak

2017. szeptember 04. - baum

fidelitas_sport_konferencia_gyor-51_1.jpgEgy mondatban: ahogyan senki, aki nem azt gondolja a világról, amit ti, úgy Demeter Márta nem áruló. Nagy erő kell viszont a felismeréshez, hogy tényleg végképp magukra hagytak emberek, akikről azt hitted, együtt harcolsz általad valóban fontosnak tartott ügyekért, még nagyobb, hogy meghozzon az ember egy ilyen döntést. Azt persze nem tudom, miből van a Fidelitas környékén kevesebb: a belátásból, vagy az önálló döntésekből (vö. autonóm személyiség, mint olyan)

 

(Csak zárójelben szúrnám ide a találgatásaitokra válaszul, hogy mások mellett maga Orbán Viktor volt az, aki összeveszett valamikori „politikai mentorával”, olyannyira, hogy pár hónapja az egész országot belerántottátok egy bizonytalan kimenetelű patologikus hőzöngésbe, nehogy ez a valamikori mentor nevessen a végén. Ez viszont tény, látjuk is a nyomát úgy az utcákon, mint a Magyar Közlönyben.)

Politikusi kompetenciátokat, közéleti érdeklődésetek mozgatóit, valamint egyéb irányú frusztrációtokat pedig jól mutatja, hogy a 797 egyéni indítványt jegyző Demeter Mártáról nektek annyi ugrik be, hogy „ő a Parlament legjobb nője”. Gondolom, érzékenyen érintett titeket, hogy nincs már tévéközvetítés a plenáris ülésekről...

 

Az LMP pedig igen, befogadta, mert úgy érzi, érdemi szakmai munkát tud vele közösen végezni. Tudjátok, kedves Молодая гвардия Trafidelitas, fidelitas, a politika erről is szól, nem csak arról. hogy hány közmunkást tudok egzisztenciálisan fenyegetni tetszőlegesen kiválasztott kistérségben.

 

Ha pedig nincs Simicska, ti sem vagytok, ha pedig Hadházy Ákos nem hagyta volna ott a szindikátusotokat,és tart többek között korrupcióinfókat, akkor nem lenne munkátok sem, ami annyiból áll, hogy véditek a védhetetlent, és köpködtök színvonaltalanul ide-oda.

 

Kácsor Dániel

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr1012803074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2017.09.04. 15:38:43

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
De ez a fidelitászosoknak szól, azoknak pedig kétszer még kevés is, hogy legalább fogalmuk legyen arról, hogy mit is olvastak!
Kiindulva az emlékezetes videóból, ehhez még legalább három-négy alkalomra szükség lesz...

Paróczai 2017.09.04. 16:45:29

A balliberális oldalt nem lehet megvádolni, hogy ne lennének önállóak, bárhova elmennek sípolni, fütyülni, hőzöngeni.
Ezzel párhuzamosan, gondolkodást sem lehet a szemükre vetni, mert bigott gyűlöletükön kívül semmijük sincs. Se gondolat, se terv, se elképzelés, egyszerűen semmi, csak a hatalom éhség! Sokáig éhesek lesznek, mert normális ember nem szavaz rájuk!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.04. 18:19:57

Az LMP azért nem fog sose nyerni, mert a választási kampány helyett szakmai munkát akar végezni. A hatalom megszerzése helyett arról ábrándoznak, hogyan kormányoznának...

@Paróczai: A baloldali birkák mindent kifütyülnek, a jobboldali birkák mindenre bólogatnak. Orbán, Gyurcsány, Vona és Botka egyformán hataloméhes kis senki...

BobAlice 2017.09.05. 10:24:33

Megnéztem a linket. Hát az a spiler blog milyen már, komolyan tudja venni azt valaki? Mintha paródia lenne.

sas70 2017.09.05. 10:42:03

@Paróczai: Orbán bulshit gyűjteménye sokkal jobb és különben is, erősödéses jobbanteljesítés van!
Ha a fejed kihúznád Orbán seggéből, mindegyik ellenzéki pártnak elolvashatnád a programját, csak az kurva ciki lenne, mert akkor arról kellene beszélni, nem pedig hazudni.

metal · http://electric.blog.hu 2017.09.05. 11:14:03

Az ilyen cikkek mire jók? Érdemi pozitív hatásuk az ellenzékre nézve nem lesz, csak az látszik belőle, hogy semmi lényegest, előremutatót nem tud mondani az ellenzék.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 11:59:48

Az LMP nekem szimpi egyébként.
Nagyon tetszik, hogy nem fognak össze az elkúrókkal.
Márcsak valami program kéne amivel nyerhetnek.

Van ilyen ?
Mert az alapjövedelem, meg alapnyugdíj, az egy rettentő ijesztő, és taszító populista marhaság.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 12:01:54

@BobAlice:

A Spiler blog az egy olyan szempontból világítja meg a dolgokat, amik nem Index kompatibilisek.
Hisz jobboldaliak.
És mint ilyen a független újságírás cenzúrázza ezeket.

Tom66 2017.09.05. 12:06:35

Ne nagyon dicsekedjünk a 797 egyéni indítvánnyal, mert egy része teljesen értelmetlen.

Jakab.gipsz 2017.09.05. 12:08:32

Demeter Mária ?

Úgy tűnik van az a Júdás pénz amiért megteszi. legyen vele boldog.

Élete legrosszabb döntése volt.

Kár érte.

Egéridomár 2017.09.05. 12:17:45

Úgy látszik a Lendvay utcában is olvasták a blogot. Gyűlnek a fideszgecik :)

civil polip 2017.09.05. 12:31:36

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Ez a cikk már volt egyszer."

És most már érted?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 12:53:09

@civil polip:

Persze hogy értjük.
A balibek vélemény cunamija ellepi az index blogketrecet.
Mindenki tudja mi a véleménye a ballib agyhalottaknak.
Csak éppen, nem kérnek belőle az emberek.

De azért így is fura, hogy a cikket kiteszik, az indexes hírhamisítók, de amiról szól, illetve amire ez reakció azt nem.

Bár ez is egyre inkább inkább természetes, ismerve a ballib cenzorokat, mintsem fura.

civil polip 2017.09.05. 12:55:45

@Ballib cenzúrázók réme 25: Kösz, ugye a Föld alakjáról is vannak aktuális információid?

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.09.05. 13:02:32

@Ballib cenzúrázók réme 25:

mi van te Putyin seggnyaló Orbán csicska, az olvtárs a ruszki ügynök birkának írt, de te válaszoltál részletesen? Összekeverted azt az ezernickedet te ifjú illibbant?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 13:03:07

@civil polip:
Régi komcsi trükk, de még a munkásőrök között is csak az ostovábbak használták:

a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 13:05:50

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Megzavarodtam..

Te írhatsz a @civil polip: -nak címzett hozzászólásomra bármikor, de nekem tilos a bircamannak címzett írásra válaszolnom ?

Ez valami új ballib fórumozási rule itt az indexen, ami felett átsiklottam volna ? :DDD

civil polip 2017.09.05. 13:17:56

@Ballib cenzúrázók réme 25: Szerinted ez "érvelés" volt? Csak kiröhögtelek. Legközelebb teszek szmájlit, hátha segít.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.09.05. 13:35:47

@Ballib cenzúrázók réme 25:

látod te Putyin bérenc fidióta, nem szabad olyan munkát bevállalnod, ahol egynél tovább kell elszámolni, mert az már meghaladja az agyi képességeidet. Ezért nem szabad sose elhagynod a fidelitaszos köcsög táborodat, különben éhen halsz majd az életben.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 13:38:08

@civil polip: @Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Ennyi ?
Az ember reménykedik, hogy hátha lesz érv, a bölcsis személyeskedés mögött megbújva, de ballib agyhalottak esetén rendre csalódik.. :DD

Kivlov 2017.09.05. 13:55:01

"...ami annyiból áll, ... köpködtök színvonaltalanul ide-oda..."

Pont mint az ellenzék 7-10 éve. Még kormányon is azt csinálták, semmit mást. :D :D :D

metax 2017.09.05. 14:09:16

Demeter Márta jól tette, hogy otthagyta az mszp-t.

Kapott egy esélyt, hogy ezentúl a társadalomra nézve valami hasznos munkát végezzen.

Ezt az esélyt eljátszotta, mikor belépett az lmp képviselőcsoportjába. Mert egyúttal ott kellett volna hagynia az önkény parlamentjét is. A 797 egyéni indítvány csak egy jogállamban válthat ki méltó elismerést, Orbán parlamentjében bohóckodás csupán.

Demeter immáron az lmp színeiben bohóckodva teszi meg a szívességet Orbán Viktornak azzal, hogy az országgyűlésben bennülve fenntartja az elnyomó rendszer demokratikus látszatát, amire Orbánnak nagy szüksége van.

Bárcsak kívánhatnám neki, hogy jó munkát, de a fentiek értelmében nem tudom megtenni.

Paróczai 2017.09.06. 12:40:38

@sas70:
Ha már a tisztán látás előkerült, talán te húzhatnád ki a fejed a saját seggedből, hogy lásd a világot.
Libsiék lózungokat pufogtatnak és eszi a fene a hatalomért őket, ezen kívül se agyuk, se modoruk. Orbánék ismét nyernek, lehet, hogy nagyon és ezt a kis pöcs bandát senki nem szavazza meg. Bekerül közülük pár bohóc a parlamentben és majd onnan hörögnek ki, mint kutya a ketrecből. Orbán helyrebillentette a szoclibek által elkúrt gazdaságot. Soha többé nem kerül hatalomra az a fajta dilettáns őrjöngő majomhorda, akik liberálisként makognak az utcán harmincan! És ez így tökéletes!

sas70 2017.09.06. 13:44:43

@Paróczai: Ha neked rezsiszilárd, meg kövérlaca modora az etalon, akkor nem is vagy különb náluk és meg is érdemled. A gazdaság pillanatnyilag jobban el van kúrva, mint Gyurcsány alatt, mert az eu-s pénzek nélkül felkopna az állunk, de legalább abból is lopnak, amennyit csak lehet. De neked ez így tökéletes! Meg is érdemled!

Paróczai 2017.09.06. 16:00:36

@sas70: Oké! A két "úriember" modora valóban hagy kívánnivalót maga után, ezt el kell ismerjem. A gazdaságot pedig épp elquróék vágták haza, ha olvasod esetleg a fenti kommentekben.

Zsoltbacsi 2017.09.06. 16:23:11

@sas70:

Azért azt hozzátenném, hogy minden pártnak megvannak a rezsiszilárd szerű megmondóemberei, akik "lefordítják" a politikusok mondanivalóját a kocsmák nyelvére. Ilyen volt például Szanyikapitány vagy Lendvai Ildikó is. Ők se voltak nagyobb szellemi óriások, mint a mostaniak...

Le Orme 2 2017.09.09. 21:36:26

Egyetlen értelmes egyéni indítványa sem volt ennek a csajnak, csak magát égeti velük:

K/17279 Milyen kapcsolat van a magyar kormány és Orkhan Ejjubov között? Demeter Márta (LMP) 2017.09.07
K/17268 Visszafizettette-e a HungaroControl Zrt. a 320 millió forintot a Szövetség a Nemzetért alapítvánnyal? Demeter Márta (LMP) 2017.09.06
K/17266 Részesül-e közvetett vagy közvetlen formában a letelepedési kötvények több mint 100 milliárd forintos bevételéből? Avagy a letelepedési kötvény konstrukció lépcsőfokai. Demeter Márta (LMP) 2017.09.06
K/17222 Kérdések a letelepedési kötvény konstrukcióval kapcsolatban (4) Demeter Márta (LMP) 2017.09.04
K/17221 Kérdések a letelepedési kötvény konstrukcióval kapcsolatban (3) Demeter Márta (LMP) 2017.09.04
K/17220 Hány titkos információgyűjtést engedélyezett? Demeter Márta (LMP) 2017.09.04
K/17204 Hogyan ellenőrzik a pénzmosási szabályok betartását a letelepedési kötvényeket forgalmazó off-shore cégekhez beérkezett pénzek esetében? Demeter Márta (független) 2017.08.31
K/17203 Ön személyesen részt vesz/vett-e a szeptember 7-i Tallinban megrendezésre kerülő EU védelmi minisztereknek szervezett cyber gyakorlaton? Demeter Márta (független) 2017.08.31
K/17202 Mikor tervezik merevszárnyas szállítórepülőgépek beszerzését az An-26-osok kiváltására? Demeter Márta (független) 2017.08.31
K/17201 Vlagyimir Putyinnal folytatott budapesti tárgyalásokon felmerült-e a Honvédség haditechnikai eszközeinek modernizációja? Demeter Márta (független) 2017.08.31
K/17200 Hogyan tervezik a Mi-24-es harci helikopterek felújítását? Demeter Márta (független) 2017.08.31
K/17198 Igaz-e, hogy augusztus 20-án két Gripen helyett csak egy szállt fel a légtérsértési riasztáshoz? Demeter Márta (független) 2017.08.31
K/17197 Mit hajtottak végre a Gripen-balesetek körülményeit feltáró HM vizsgálóbizottság jelentésében megfogalmazott ajánlásokból? Demeter Márta (független) 2017.08.31
K/17196 Rendelkezik-e már a Magyar Honvédség a gyakorlatban is közvetlen légi támogatási képességgel? Demeter Márta (független) 2017.08.31
K/17195 Vlagyimir Putyinnal folytatott budapesti tárgyalásokon felmerült-e a Honvédség haditechnikai eszközeinek modernizációja? Demeter Márta (független) 2017.08.31
K/17155 Milyen relációkban mutat aktivitást a külügyi tárca? Demeter Márta (független) 2017.08.28
K/17154 Mi indokolja a konzuli létszámbővítést? Demeter Márta (független) 2017.08.28
K/17091 Mennyiben járult hozzá a magyar-üzbég kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez a taskenti Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ a KKM-től kapott 13 millió forintból? (2) Demeter Márta (független) 2017.08.21
K/16792 Mit értenek önök pontosan hazafias és honvédelmi nevelés alatt? Demeter Márta (független) 2017.08.04
K/16790 Mennyiben járult hozzá a magyar-üzbég kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez a taskenti Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ a KKM-től kapott 13 millió forintból? Demeter Márta (független) 2017.08.03
K/16749 Kérdések a letelepedési kötvény konstrukcióval kapcsolatban (5) Demeter Márta (független) 2017.07.27
K/16605 Mennyibe került a magyar államnak Magyarország Taskenti Nagykövetségének átalakítása? Demeter Márta (független) 2017.07.11
K/16604 Miért kötöttek szerződést a veronai buszbalesetben érintett céggel? Demeter Márta (független) 2017.07.11
K/16603 Eltekintett-e a nemzetbiztonsági ellenőrzés során készült szakvéleményben foglaltaktól Oszama Naffa nagyköveti kinevezése során? Demeter Márta (független) 2017.07.11
K/16296 Hány személy vándorolhatott be Magyarországra némi kölcsön nyújtása fejében (6)? Demeter Márta (független) 2017.07.03
K/16273 Miért nincs Magomed Dasajev idegenrendészeti őrizetben? Demeter Márta (független) 2017.06.27
K/16272 Mikor értesültek a magyar illetékes szervek Gaith Pharaon FBI-körözéséről? Demeter Márta (független) 2017.06.27
K/16271 Miért nem végezték el a nagyjavítás alkalmával a Mi-17 helikoptereken a szükséges fejlesztéseket? Demeter Márta (független) 2017.06.27
K/16262 Hány sportlőtér szűnt meg 2010 óta Magyarországon? Demeter Márta (független) 2017.06.26
K/16261 Kié lesz a milliárdos üzlet? Demeter Márta (független) 2017.06.26
K/16260 Mit terveznek a külképviseleti ingatlanokkal? Demeter Márta (független) 2017.06.26
K/16259 Hány sportlőtér szűnt meg 2010 óta Magyarországon? Demeter Márta (független) 2017.06.26
A/12989 Most ébred rá, hogy tönkretette a Magyar Honvédséget? Demeter Márta (MSZP) 2016.11.21
K/12975 Miért nem vettek ujjnyomatot Ghaith Pharaontól? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.11.18
süti beállítások módosítása