A valódi viták otthona

Reflektor

Fideszes néni: „dögöljön meg Szél Bernadett!”

LMP-s aktivista találkozása a NER-rel

2017. október 06. - szénhidra



Kellemes tatabányai őszi nap, aláírásgyűjtés Vágó Gábor népszavazási kérdéséhez. Sokan megállnak, aláírnak, beszélgetünk, jó a kedvünk, örülünk, hogy az emberek örülnek Szél Detti jelöltségének. Persze van, aki rohan, van, aki válaszra se méltat, van, aki csak köszöni, de nem, vagy az állására hivatkozik, hogy alá nem mer írni, de szavazni biztosan fog.

Nagymamakorú hölgy elegáns ruhában közelít, köszönök, megszólítom őt is. A köszönés helyett kapott reakció sokkoló. Összeszorított szájjal indulatosan sziszegi „Dögöljön meg a Szél Bernadett meg a Schiffer is”. Majd a beszélgetést sem vállalva sunyi módon korát meghazudtolva elsiet. Tulajdonképpen örülhetünk, hogy nem esett nekünk esernyővel, vagy rántott le minket a hajunknál fogva hátulról, ahogy azt a NER-fanatikus fotósok szokták 40 kilós nőkkel.

Milyen istentelen vihar lehet a néni fejében és lelkében? Mi vesz rá egy magyar embert, nőt, anyát esetleg nagymamát, hogy egy másik magyart, nőt, sőt kétgyermekes anyát elpusztítana? 

Ez történik, amikor az észérvek helyett az érzések döntenek. Félj és gyűlölj! A köztévé és Fidesz oligarchák által megszerzett média majd megmondja, hogy kitől és kit. Az se baj, ha ezek valótlanságok, csak sokszor kell ugyanazt határozottan állítani. Mint a példa is mutatja, lesz olyan, aki eszerint kezdi élni az életét. Ha valaki nem gyűlöl, meg nem fél velük együtt, sőt beszélni merészel a tapasztalt visszásságokról, netán ellenvéleménye van, azt gyűlölni kell? Aki máshogy gondolkodik, az dögöljön meg, rántsuk le hátulról, szúrjuk ki a kerekét, fenyegessük meg őt, vagy a családját? 

Külön haszon, hogy akit sikerült megvezetni, az addig se foglalkozik azzal, hogy mennyivel jobban élhetne, hogy irgalmatlanul sok EU-s pénzből nincs érdemi előrelépés, csak néhány kiváltságos keresi hülyére magát. Azzal, hogy lassan teljesen látszattá válik a demokrácia, hogy a kórházak halálozási adatait egy „Soros” szervezetnek kell az államtól kiperelni, mert félnek nyilvánosságra hozni azokat. Azzal, hogy messzebb vagyunk az EU-tól mint 2010-ben.

2018-nak ez lesz az egyik legnagyobb tétje, hogy lesz-e olyan friss fuvallat, ami kiviszi ezt a sötét ködöt a fejekből. Béke lesz és országépítés, vagy maradunk állandósuló harckészültségben (mint Észak Korea) és egy EU-tól távolodó oroszok felé eladósodott látszat demokráciában, ahol a hatalmat bitorlók ellenségeket kreálva, azokra mutogatva tömik a zsebeiket és az ügyészségtől védve őrzik hatalmukat. Megvárjuk, hogy majd Orbán után valamelyik családtag megörökli a trónt?

 if

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7612932987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalai Béla 2017.10.06. 09:01:20

"2018-nak ez lesz az egyik legnagyobb tétje, hogy lesz-e olyan friss fuvallat, ami kiviszi ezt a sötét ködöt a fejekből."

Nem lesz, hiszen ti is ugyanúgy érzelmileg reagáltok erre a helyzetre is.

Éhesló 2017.10.06. 09:17:59

www.origo.hu/nagyvilag/20171005-bayer-soros-konferencia.html

"Nem biztos, hogy egy kormánnyal nem szimpatizáló újságolvasó számára érdekes, mit írt a néhai Seszták Ágnes vagy a sajnálatos módon még élő Bayer Zsolt - emelte a tétet Bajomi-Lázár".

A gusztustalanságában is nevetséges mondat a rendkívül eredeti, Média és politika új viszonya című szerdai "konferencián" hangzott el. A beszámoló alkotója (Szegő Péternek hívják) érezhetően egyetértett Bajomi-Lázár Péter szavaival, és arról sem olvasni, hogy ott bárki tiltakozott volna a gyalázatos és primitív röffentés ellen.

A pofádról nem ég le a pléhfesték, blogger?

Okos Tóbiás 2017.10.06. 09:53:35

Amit a kormány origója hoz le egy rendezvényről, az nem biztos hogy úgy is történt.
Hazudnak reggel, délben, este. És még az álmuk is hazug.

Éhesló 2017.10.06. 10:05:00

@FOUREY: nem anyáddal szólsz ávósfattyú, moderáld magad!
@Okos Tóbiás: nem árt az okádásod előtt olvasnod is:

"Peter Bajomi-Lazar
17 órája
"Nem biztos, hogy egy kormánnyal nem szimpatizáló újságolvasó számára érdekes, mit írt a néhai Seszták Ágnes vagy a sajnálatos módon még élő Bayer Zsolt."

Ez a mondatot valóban én mondtam egy tegnapi konferencián, és valóban pontosan így hangzott el.

Súlyos hibát követtem el. Senki halálát nem kívánom ..."

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.10.06. 13:08:42

@Éhesló: Ez az origós böfögés tényleg rohadt releváns a poszthoz. Csak gratulálni tudok neked, hogy így ráérzel a poszt lényegére. Ja, nem.
Tudsz még ilyen szemetet ide hozni? Például idézhetnéd az Agyar Hírlapot, vagy az Agyar Időket is. Mi úgysem olvassuk azokat.

Okos Tóbiás 2017.10.06. 13:21:23

Nem is fideSS-es a néni, hanem VÉRGYURCSÁNYISTA! Azért akarja Berni halálát, mert nem működik együtt Ferkóval. :) :) :)

Okos Tóbiás 2017.10.06. 13:23:29

Ja, és a Földi is Gyurcsánybérenc! A likvidálós.

Mauzli 2017.10.06. 15:05:33

Ez a Mamuska fogja majd eltartani Fideszeket a nyugdijabol, mert lassan epeszü ember nem marad ebben az orszagban...Nos, azt hiszem, egymasnak valo a vezetes es a nyugdijas reteg (tisztelet a kivetelnek).

igaz_ember 2017.10.06. 15:10:53

Bocsi, de szolasszabadsag vagyon. A néni elmondta a nem túl szép véleményét. Vagyunk még egy páran akik soha az életben nem szavaznak Bernadett asszonyra. Ez van tessenek elviselni. Én is elviselem amikor Orbánt szidják meg birkaznak. Ez a nénit minősíti... aki ebből általánosít Széll nacsasszony ellentaborara annak gratulálok.

Ekrü 2017.10.06. 15:12:23

"Nagymamakorú hölgy elegáns ruhában közelít, köszönök, megszólítom őt is. A köszönés helyett kapott reakció sokkoló. Összeszorított szájjal indulatosan sziszegi „Dögöljön meg a Szél Bernadett meg a Schiffer is”. Majd a beszélgetést sem vállalva sunyi módon korát meghazudtolva elsiet. "-Értem.Tehát az utcán zaklatjátok az embereket és ha ez valakinek ez nem tetszik az szégyellje magát.Mégis miért is kellet volna a néninek megállni beszélgetni?Csak mert a tisztelt blogíró úgy gondolja?

Egéridomár 2017.10.06. 15:14:32

@igaz_ember: Értő olvasás kihívást jelent, ugye?

Brix 2017.10.06. 15:18:08

Minden pàrtnak megvannak a maga szélsőségesei...Aki politikusnak àll, tűrni kell az ehhez hasonló atrocitàsokat...

whale 2017.10.06. 15:19:35

@Ekrü: Akkor mégis csak igaza lesz Vonának. Ömlik a szar a szájukból. Nem gondoltam volna, hogy valaha leírom ezt a mondatot....

igaz_ember 2017.10.06. 15:23:02

@Egéridomár: Válaszoljak neked úgy mint a néni vagy olvasnal a sorok között is?

Egéridomár 2017.10.06. 15:24:04

@igaz_ember: Igen, kihívást jelent... :)

nick papagiorgo 2017.10.06. 15:24:37

1. honnan tudjuk, hogy a néni NER-es?
2. azért, ha valaki azt mondja a másikra, hogy "dögöljön meg", nem feltétlenül jelenti, hogy tényleg "istentelen vihar van a fejében és gy másik magyart, nőt, sőt kétgyermekes anyát elpusztítana". Márminthogy adott esetben nekiesne egy motorfűrésszel stb.

Kicsit líraira lett véve a hangnem :) Az biztos, hogy ebből könnyebb persze ráfordulni a köztévé által megvezetett nép/ellopott Eu-pénzek/ésatöbbi mantrára, ami meg tulajdonképp ugyanaz, mint a Fideszé, csak tökben :)

igaz_ember 2017.10.06. 15:25:23

@Egéridomár: szerencsére amíg ott vagy azon az oldalon:) csak a kihívás marad neked.:)

Egéridomár 2017.10.06. 15:31:31

@igaz_ember: Nagyon magas ez neked, látom. De nem baj ez, a tudatlanság biztos alapja boldogságodnak :)

igaz_ember 2017.10.06. 15:34:06

@Egéridomár: majd jövőre amikor sírsz a magas intellekusoddal majd küldök neked egy Széll posztert...legalább megnyugvást nyerj ha boldogságot nem sikerül

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.06. 15:34:26

Csak a tisztánlátás kedvéért közlöm, hogy az LMP léte a Fideszt segíti.

Azaz ha valaki szívből gyülöli az LMP-t, és Szél Bernit, az a Gyurcsnyista dühöngő őrültek.

Lásd pl itt:
www.youtube.com/watch?v=GqX94CZykZo

Egéridomár 2017.10.06. 15:35:21

@igaz_ember: Már most könnyezem érted :)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.06. 15:36:55

Persze a posztolónak egyszerűbb az egyébként gyűlöletkeltő ballibek mintájára, agyhalottakra jellemző módon, azonnal ráültetni az emlíztett nénit a Fideszre, (holott lehet akár Gyurcsány rajongó is), majd gyorsan általánosítani egyet, biztos ami biztos.

Csak az ilyen durva projekció után, milyen alapon kéri ki, pl a migránosk leterroristázását az kérdéses.

igaz_ember 2017.10.06. 15:37:05

@Egéridomár: én meg boldogan röhögök rajtad.:)

Egéridomár 2017.10.06. 15:39:21

@igaz_ember: Ó, az a boldog tudatlanság :D

Bolshevik 2017.10.06. 15:42:52

@The Ghost Wolf: "Csak gratulálni tudok neked, hogy így ráérzel a poszt lényegére"

a poszt lényege, hogy szemét fideszesek, miközben a valóság az meg az, hogy mindegyik oldalnak megvannak a maga fanatikusai

pl. aki azt a hatást akarja kelteni, hogy fanatikusai csak a fidesznek vannak, az a másik oldal fanatikusa

nem kell messzire menned, hogy a fideszgeciző, orbánbasizó, fideszt akasztató hozzászólásokat megtaláld, mégse nagyon sikerül...

igaz_ember 2017.10.06. 15:43:36

@Egéridomár: Jaja mindig jobb mint magas intellektussal sírni 2010 óta..
:)

nick papagiorgo 2017.10.06. 15:44:12

Békés szép nap volt, aláírásokat gyűjtögettünk Böhönyés testvérrel a fehér stólánkba burkolózva, amikor megjelent a NÉNI.

Korábban minden jól ment, én teremtettem pár kenyeret és odaadtam az éhezőknek. Böhönyés testvér vizet változtatott borrá, de aztán gyorsan visszaváltoztatta, nehogy a szimpatikus emberek már délután lerészegedjenek.

A néni teljes harci fegyverzetben érkezett, símaszk, baseballütő, és egy ördögi banyatankon lovagolt. Botjával az ártalmatlan nőket és gyermekeket ütötte, hogy takarodjanak el az útjából. Én két kezemmel egy békegalambot engedtem felé. Böhönyés testvér ugyanezt tette, bár kéz nélkül.

Aztán a néni már rajtunk is volt. Sátáni pofájából fokhagymaszag áradt, miközben istentelen igéket gajdolt, átkokat szórt, és másokat is erre buzdított. Közben mindkét kezével "hajrá Fidesz" és "vesszen Soros" plakátokat ragasztott. Összeütköztünk, nekem két bordám bánta. Böhönyés testvér sajnos ott maradt, de áldozata nem volt hiábavaló, mert két terhesanyát, öt csecsemőt és (pluszban) egy kóbor cicát mentett meg azzal, hogy rájuk feküdt, miközben a néni átszáguldott felettük harci szekerével....

Bolshevik 2017.10.06. 15:47:13

@Okos Tóbiás:
"Amit a kormány origója hoz le egy rendezvényről, az nem biztos hogy úgy is történt."

szemben a reflektor bloggal, ami viszont gecibiztos hogy mindig igazat mond

látod itt is erről van szó, hogy amit az egyiknek felrósz, a másiknál elfelejted

itt most azon megy a nyafogás, hogy dögöljön meg szélbernadett, holott nem kéne messzire menni a dögöljön meg orbánviktor jellegű kommentekért, oszt azon mégsem nyüszítenek

Visceroid 2017.10.06. 15:52:26

@igaz_ember: "A néni elmondta a nem túl szép véleményét."

Orbán pedig egy geci.

igaz_ember 2017.10.06. 15:54:04

@Visceroid: Jó és? :) ki is irhatod:)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.06. 16:00:56

A fidesznek komoly munkája van ebben. Gyakorlatilag fullba nyomják a Göbbels-i gyűlöletpropagandát, annak minden eszköztárával, kibővítve a stanfordi- börtönkisérlet ide vonatkozó elemeivel. Az arra fogékonyak pedig pozitívan reagálnak rá. A fidesz megmutatja a demokrácia legnagyobb gyengéjét, ugyanis az ilyen agresszív kismalac ellen nincs megoldás.

Vona Gabor. 2017.10.06. 16:08:53

Az amerikai eset mutatja, milyen veszélyesek a nyugdijasok, és miért kell mindent megtenni ellenük. Ugye Vegásban 60 embert lőtt halomra egy nyugdijas. Ez nálunk is bármikor megtörténhet, hogy az Orbán egyik felhergel, SZENNYVÍZSZÁJÚ nyugdijasa tömeggyilkoságot követ el.
Ha hatalomra kerülünk az egész nyugdijaságot felszámoljuk. Azonnal megszüntetjük a nyugdijat, es elveszük a választói jogot a nyugdijasoktól.

És nem csak egyszerűen elveszük a nyugdíjakat a sok ingyenélötől, hanem kamatostúl fizetetjük vissza a rendszerváltás óta felvett nyugdijakat.

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2017.10.06. 16:15:46

"2018-nak ez lesz az egyik legnagyobb tétje, hogy lesz-e olyan friss fuvallat, ami kiviszi ezt a sötét ködöt a fejekből. Béke lesz és országépítés, vagy maradunk állandósuló harckészültségben"

A nagykerdes az lesz, hogy vegre johetnek e, felsokorlat nelkul a nemieroszakolo terroristak beket teremteni ebbe a beketlen orszagba.

inebhedj - szerintem 2017.10.06. 16:20:23

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!:

Ez igaz, a stílus, a hangnem, a politika utcára vitele 1990-ben kezdődött a Fidesz-MSZP-SZDSZ által támogatott ún. taxisblokáddal.

morph on deer 2017.10.06. 16:23:59

Igaza volt a néninek!
Hát micsoda dolog, hogy az aljadékok még egy kézcsókot sem engednek meg neki, pedig az lenne a minimum, hogy valaki is komolyan vegye őket!
Bezzeg a viktor!
Szóval az ilyen liberális nepség dögöljön meg, akit még össze sem lehet nyálazni!
Mert a viktor is meg a hívei is örökké fognak él(ősköd)ni, ez nyilvánvaló..!
A nyakunkon.

alfacharlybravo 2017.10.06. 16:41:08

@Vona Gabor.: Leszel te még nyugger korú homless.

Boar. 2017.10.06. 17:44:50

@Éhesló: Mi van te fideszkommunista féreg, ide evett a rosseb? Nem tudod befogni azt a büdös pofádat?
Megmaradtál annak ami apád, anyád volt, aminek te is születtél...egy undorító, gerinctelen komcsi féregnek. Te ávósozol te mocsok? Apád mi volt? Egy utolsó szemét verőlegény az ÁVH-nál, anyád meg egy szerencsétlen prosti aki nem mert ellentmondani neki...

Éhesló 2017.10.06. 17:51:19

@The Ghost Wolf: sajnálni se tudlak, ha nem olvasol, csak írsz.
Nem a zorigó "böfögött" hanem ez a patkány, amint azt saját szavaival is elismerte:
"Peter Bajomi-Lazar
17 órája
"Nem biztos, hogy egy kormánnyal nem szimpatizáló újságolvasó számára érdekes, mit írt a néhai Seszták Ágnes vagy a sajnálatos módon még élő Bayer Zsolt."

Ez a mondatot valóban én mondtam egy tegnapi konferencián, és valóban pontosan így hangzott el.

Súlyos hibát követtem el. Senki halálát nem kívánom ..."

Szóval hányadék vagy te is a kettős mércéddel ez alatt aa fos poszt alatt.

De ez ne zavarjon, ha fikázódsz és hazudozol, ez a fajtajellegetek.

Éhesló 2017.10.06. 17:52:08

@Egéridomár: összekeversz a kurva anyáddal.
Nagy hiba.

J.W. Booth 2017.10.06. 17:55:59

Persze, lehet rajta viccelődni, de inkább elszomorító.
Milyen nagy árat fizet még az ország azért, mert Orbán Győző annak idején lyukas gumit húzott fel?

nick papagiorgo 2017.10.06. 17:56:03

Egyébként a bloggert kérdezném: tényleg, ennyi történt? Te kiálltál aláírást gyűjteni, jött egy néni, aki nem rohant azonnal a karodba, nem hozott kalácsot, csak odasziszegett, hogy "dögöljön meg Széll Bernadett", és te ezen úgy kiakadtál, hogy mindjárt írtál is egy posztot róla?

Gyűjtés előtti eligazításon mit mondtak? Csak csupa kedves ember fog jönni, akik rohannak aláírni (némelyik még kétszer is)? Egyszer jött valaki, aki nem úgy viselkedett, ahogy TE vártad, és ettől te mindjárt így összezuhantál, hogy ezt egy posztban kellett kiírni magadból?

A legnagyobb jóindulattal: nem neked való ez a meló szerintem.
Arról nem is beszélve, hogy mindjárt behaluztad, hogy a néni biztos Fideszes. Mi van, ha csak simán paksi, aki igenis szeretné az atomerőművet? Aki nem veled van, az automatikusan a "sátán fattya"?

Én megértem, és csodálom azt az elszántságot, amivel valaki egész nap ott áll, és aláírásokat gyűjtöget. De találsz egyet aki nem ölel a keblére, és erről már mindjárt elkeseredetten posztolsz, ráadásul továbbviszed a gondolatot a "jó és gonosz harcáig" - nem biztos, hogy te vagy a legmegfelelőbb erre a feladatra. Bocs.

Éhesló 2017.10.06. 18:04:52

@Egéridomár: összekeversz a kurva anyáddal.
Nagy hiba.
@Boar.: összekeversz a családoddal ávósfattyú, megértem ha szellemi véglényként magadból és a saját nyomorult életedből indulsz ki, de ez már beteges.

nick papagiorgo 2017.10.06. 18:09:52

Még egy gondolat: én már láttam kormánypropagandát (is), és pl. Szél Bernadettet és az LMP-t KIFEJEZETTEN NEM b**gatják, leglaábbis más pártokkal összevetve.

B**gatják Botkát, Gyurcsányt, Vona Gábort (ill a pártjaikat), meg legfőképp Sorost. Az LMP-nek egyáltalán nem mentek neki (eddig még - nem biztos, hogy nem is fognak, persze).
Tehát nem biztos, hogy azzal kellene kapásból kezdeni, hogy a néni a "kormánypropaganda megtévesztett áldozata". Mert van kormánypropaganda, de az nem erről szól. Legalább ennyit illene tudni :)

Boar. 2017.10.06. 18:27:08

@Éhesló: Elég szegényes a szókincsed, fideszköcsög. Ennyire szarul megy a pártirodán, hogy már csak ilyen zéró iq-s gyökerekre futja?
Gondolom, gyerekkorodban még dicséretnek gondoltad amikor a többiek ávósfattyúztak, oszt mióta rájöttél, hogy ez inkább ciki, ezt mondogatod mindenkinek...
(Az már megvan, hogy amikor anyukádra azt mondták, repedtsarkú, azzal nem az egészségi állapotára céloztak?)
A cuclizmusban még jó voltál katonatisztnek, eszed, erőd megvolt hozzá, most meg trollkodásssal próbálod megszerezni a napi betevőt? Inkább pisálj bele a konnektorba, mindenki jobban jár...

Éhesló 2017.10.06. 18:30:11

@Boar.: kár rád egy szó is ávósfattyú, húzz a vérbe.

Éhesló 2017.10.06. 18:31:16

888.hu/article-etikai-vizsgalat-indul-a-bayer-zsolt-halalaval-viccelodo-tanar-ellen

"A hivatkozott cikkekkel, valamint Dr. habil. Bajomi-Lázár Péter nyilatkozatával kapcsolatban kijelentjük, hogy intézményünk teljes mértékben elhatárolódik minden politikai állásfoglalástól. A ügyet a vonatkozó jogszabályokban, belső szabályzatainkban és hatályos Etikai Kódexünkben foglaltaknak megfelelően kivizsgáljuk, melynek lezártáig nem áll módunkban bővebb információval szolgálni."

zord íjász · zordidok.blog.hu 2017.10.06. 18:45:07

Figyelj bloggertárs, mert most okosságot fogsz olvasni.
1. Azt, hogy ebből az incidensből megpróbálsz hasznot kovácsolni: tökéletesen megértem.
2. Azt, hogy a blog.hu szerkesztői ezt a rém gyenge posztot az index címlapra rakják: megértem. Valóban kattintásvadász és látogatottságnövelő az indexen, a témája és a címe okán, ráadásul kétségtelenül nagy kedvencek vagytok, amihez gratulálok.
3. De valamit nem értek. Hogyan jutottál arra a következtetésre, hogy a néni bármelyik politikai oldalhoz tartozna, és miből jöttél rá, hogy melyik politikai oldalhoz tartozik?
4. Elárulok neked egy titkot. Ez az én titkom volt eddig, de én most megosztom veled. Minden társadalom, így a magyar társadalom is tele van sérült, beteg emberekkel. Nem gonoszok, nem rosszak, vagy nem feltétlenül azok, hanem sérültek, zavartak, gyenge idegzetűek, betegek, magányosak, elveszettek. Valahogy az az érzésem, hogy a néni is az volt.
5. Bravo. És most kimegyek okádni.

@Éhesló: Nem tudom elképzelni miféle fenyegetés vagy mekkora pénzösszeg venne rá, hogy én ezt a förtelmes szennylapot olvassam, de az idézetet és a linket, így már, megköszönöm. Ezt majd felhasználom egyszer, az biztos. Köszi, komolyan.

ulpius66 2017.10.06. 18:59:44

A néni EZERSZÁZALÉKOS BIZTONSÁGGAL MEGÁLLAPÍTHATÓAN LMP SZIMPATIZÁNS!!

Jó előre megbeszélte az "if" a nénivel, hogy ezt kell mondania... SŐT FELVÉTELT IS KÉSZÍTETTE RÓLA (Amit persze majd utólag vesz elő, hogy "ÍME"....)

A ballibsik a hazudozásban, és a gyűlöletkeltésben mán a RON Werberi újabb és újabb csúcsokat döngetik!!!!

Mai hír, "hogy az LMP a LEGDEMOKRATIKUSABB PÁRTNAK A JOBBIK-OT TARJA!!!"
(lesz még itt összeborulás a Ron Werberi úton..........)

BiG74 Bodri 2017.10.06. 19:11:32

@ulpius66:
Oszt akkor mi van? Pontosan mi fáj? Már mindent láthattál a fidesztől, ezek már csak ismétlések.

vNHM 2017.10.06. 19:16:54

Ez vagy igy tortent, vagy nem, bar en inkabb azt tippelem, hogy nem, ugyan akkor kurcsany feri szavazoirol meg video is van.

www.youtube.com/watch?v=GqX94CZykZo

ulpius66 2017.10.06. 19:17:00

@BiG74 Bodri:

Igazad van!

Az LMP az új MSZP!
(legalábbis a Ron Werber azt akar faragni belőle.....)

BiG74 Bodri 2017.10.06. 19:27:34

@vNHM:
Na, én hülye, megnéztem, most meg forog a gyomrom!

Új Ember 2017.10.06. 19:30:34

Nekem az egész írásban az sántít, hogy az író számára miből derült az ki, hogy a néni FIDESZES ? Talán abból, hogy elegánsan volt öltözve ? Lehet, mert a napokban, egy vidéki nagyvárosban a baloldal egyik pártja is gyűjtött valami aláírást, sőt egy hölgy még szórólapot is adott volna. Végignéztem az egész társaságon és a 70-es évek "feelingje" köszönt vissza. Ami még megtetszett, hogy valaki Simicska bátorságán felbuzdulva, azt festette egy hirdetőtáblára, hogy " DK áruló !" "Hajrá Bottka !" Igy két t-vel !

Nagyorrú Barbi 2017.10.06. 19:34:15

Miután elvesztetek minden választást, már csak az acsarkodás marad nektek blogger...

Le Orme 2 2017.10.06. 20:47:38

A néninek természetes és érthető a reakciója. Szél Bernadett egy mocskolódásban, gyűlölködésben örömét lelő bunkó.

Tenkes Kapitánya 2017.10.06. 20:58:44

"Félj és gyűlölj! A köztévé és Fidesz oligarchák által megszerzett média majd megmondja, hogy kitől és kit."

Ez az írás az igazi gyűlöletkeltő, fröcsögő.

BAZINGA2 2017.10.06. 21:10:01

Sok az elmebeteg. Nem tehetnek róla, mert csak azt látják, azt hallják amit a papagájkommandó mond...évek óta. Nincsen önálló gondolatuk, olyanok mint a birkák.

vajdasagi 2017.10.06. 21:10:26

@Éhesló: Azért a "magvas gondolat" szerzője másnap elnézést kért, nemdebár?
És ez általános jelenségnek számít a fidesz-ellenzők között.
Tudsz fordított esetet mondani, amikor egy fidesz-hívő kért utólag elnézést?

Nemfajtalan srác 2017.10.06. 21:30:04

Ennyikét sikerült összehozni? Hogy egy néni állítólag eztmegazt mond és elsiet? Rá volt írva hogy Fideszes vagyok?

Censored Trompf 2017.10.06. 21:31:10

@Tenkes Kapitánya:
"Ez az írás az igazi gyűlöletkeltő, fröcsögő."

Ez pontosan így van.

A blog kimeríti a gyűlöletkeltés minden formáját.

Durván általánosít, egy cselekedetből, besorol azonnal anélkül hogy legcsekélyebb fogalma lenne a néni pártvallásáról.

Elég lenne pedig a blogokat olvasni.
A Fideszesek alig támadják az LMP-t. A DK-s Gyurcsnyista gyűlölködő része a blogszférának, az annál inkább.

Ez a blog, meg naponta fröcsköli az epét, általánosít, és uszít.

Igaz a Fidesz ellen, ami ballib fanatikusok számára megbocsátható.

Nemfajtalan srác 2017.10.06. 21:37:16

@vNHM:
Én is inkább Fletó-szimpatizánsra gyanakodnék. Szélbernike nem sok vizet zavar a Fidesz szempontjából

metal · http://electric.blog.hu 2017.10.06. 21:53:46

"Félj és gyűlölj! A köztévé és Fidesz oligarchák által megszerzett média majd megmondja, hogy kitől és kit. "

Fura itt a blogokban legalább annyian gyűlölködnek a másik oldalról is. Nekik pontosan melyik média mondja meg, hogy kitől és kit?
A valóság sokkal egyszerűbb. Mindkét oldalon vannak szélsőségesek, és vannak normálisak. Aki kiáll az utcára népet győzködni, annak vállalnia kell, hogy belefut szélsőségesekbe is!

Pop40 2017.10.06. 22:29:07

Igen, ez sajnos az ilyen utcai kiszállásban benne van, hogy odafúj 1-2 fideszes szemetet is a szél. Magasról szarni rájuk. Szerencsére a 90%-uk a nyugdíjasok leghülyébb rétegéből kerül ki, örülnek, hogy nem várt ajándékként kaptak egy új Kádárt. Pár év, és a természetes szelekció szerencsére eltakarítja ezt a réteget, pláne, ha majd bekerülnek a vajdájuk "világszínvonalú" egészségügyébe. :D

Duplaxiii 2017.10.06. 22:50:38

Láthatóan most szélbernadett a kiválasztott...
Hát azért ilyen posztokat nem olvastam, amikor Angyalföldön a nyugdíja kommandó zaklatja a járókalőket. És amikor megállunk, mert elkapják a kezünket és visszarántanak, és egy idős nyuggert mégsem ütök le, tehát OK, beleállok és elkezdem sorolni a problémáimat, ami a kerületben ismert, hát kiabálva kezdenek ellökdösni, hogy mégis menjek tovább...
Ez anyugdíjaskommandó az éves nemzetiségi napon, amikor a templomkertben látják vendégül a nezetiségiek a lakosságot, megköszönve a támogatást, a civel sokszor nem jutnak semmihez, pedig a civilek FIZETNEK az ételért, italért, mert a komplett kondérokért megjelennek a "rendező" mellényes nyugdíjaskülönítmények és hopp, már viszik is.
Nem anygdijasokat akarom jellemezni, hanem hogy mindenhol van egy ősi balos réteg, akik brámilyen párt oldalán a többiek ellen ilyen gyűlölettel, indulattal, elfogultan nyilatkozik meg.
Csak a bloggerek valamiért CSAK az egyik oldalt említik meg.
Nem kell foglalkozni velük, az angyalföldi "CÖF" különítményt nem orbán tüzeli. Őket a szoci dr. tóthjóska...

Boar. 2017.10.06. 22:55:08

@vajdasagi: Ne fáradj vele, Mintha lóval imádkoznál... :-)

Narancsos kommunizmus 2017.10.06. 23:08:20

Fideszes nyuggerek nem ilyen, ők tiszta szívűek, jó keresztények, áldás lengi körül őket! Ennek ellenkezőjét csak a hazaáruló sorosbérencek állítják!

Morpheus. 2017.10.06. 23:29:54

A gyűlölet áthatja ezt az országot. Erről írtuk legutóbbi posztunkat is a Morpheuson

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.10.07. 00:54:29

Ajjistenem, csunyat mondtak a szelbernadettre?
Ha a menjen a picsaba kifejezest hasznalja, akkor mi lenne a reakcio?

babbaba 2017.10.07. 04:29:24

Vannak akik mindig találnak kinyalni való segget. Az ilyen matrónáék (családjuk), még Horthyval kezdték, Szálasival, Rákosival, Kádárral folytatták, most kis szünet után megvan a komfortérzet, újra van aki igényli a seggnyalást. Kár, hogy nem lettünk nyugati ország. Pedig volt rá esély, de az Orbán érdekeit a balkáni despotizmus szolgálja jobban.

Szegény, szegény magyarok!

babbaba 2017.10.07. 04:31:41

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Talán az lenne a reakció teljes joggal: hogy menthetetlenül tanulatlan, neveletlen, a saját és népe, nemzete érdekei ellen dolgozó, büdösbunkó vagy?

prakp 2017.10.07. 05:39:10

@Éhesló: Bezzeg a bayer, mi? Az aztán egy gentleman. Neked nem furcsa, hogy azt a fasszopót (aki egy kis buzit nevel) véded, aki egyébként még népirtásra is buzdít?

alfacharlybravo 2017.10.07. 05:52:25

Egy dologra lennék kíváncsi, hogy okos Bernadettünk kormányzása alatt hány nap alatt menne csődbe Magyarország? Hát van miért izgulnom.

LKerekes 2017.10.07. 06:14:21

@babbaba:
A saját anyáddal példálózól?

LKerekes 2017.10.07. 06:15:02

helyesírási hiba törlendő.

NemodaBuda 2017.10.07. 07:11:20

A mellékelt ábrák sora is mutatja, hogy aki itt - úgymond - meggyőződéses fideszes, azzal valami komoly lelki baj van ! Iszonyúan szoronganak, csak tudná az ember, hogy mitől !

János Dunai 2017.10.07. 08:02:30

RETEK ZSIDO RETEK ZSIDO ELLEN.MINDEN MEZBEN EZEK A MMOCSKOK CSAK.A FELSÖ POLITIKAI2 MILLIOT TEPSIBE.JELZEM MIND ZSIDO LESZ,DE MARAD ELÉG..

eßemfaßom meg áll 2017.10.07. 08:04:46

Ellenzéki kommentelő v1.0 : "Dögöljön meg Orbán Viktor"

"Más szemében ô a szálkát
Megleli,
S az övében a gerendát
Feledi."

eßemfaßom meg áll 2017.10.07. 08:11:57

Egyébként a történetben én sem találom azt a részt amikor a néni közli, hogy ő egyébként fidesz szavazó. Az nem ér, hogy a szerzőnek a Hangok megsúgták a fejében.

2017.10.07. 08:51:41

@eßemfaßom meg áll: "Egyébként a történetben én sem találom azt a részt amikor a néni közli, hogy ő egyébként fidesz szavazó."

Tényleg? Nincs rá szükség: tipikus fidesztálib magatartás, miután az újabb ellenség az LMP. A csürhe csak ösztönszerűen adja magát, amikor Kim Viktor elvtárs hatalmát veszélyeztetve érzi. Ne akard eljátszani a hülyét, mint a többi itt kommentelő tolvaj troll, mert átlátszó. Van már, aki rendőrt ölt a migránsoktól való rettegésében, tehát vigyázz, nehogy te is megölj valakit a narancsos maffia szolgálatában. Addig jó, ameddig csak itt csinálsz magadból hülyét.

Jakab.gipsz 2017.10.07. 09:48:10

Leszegezem Széll Bernadettből még lehet "valaki, egy jó politikus" is!

Egy szigorú feltétel betartása mellett, ha távol tartja magát, a hazai liberális-urbánus értelmiségiektől, és a népi-filozófusaink művei alapján képzi önmagát.

babbaba 2017.10.07. 09:59:47

@Jakab.gipsz: Attól biztos nem lesz jó. Sőt, talán inkább szintetizálja mindenből a jót. Márha...

eßemfaßom meg áll 2017.10.07. 10:00:31

@kopasz barmok mindenhol: "Nincs rá szükség"

Szóval a hangok. Nem suttognak esetleg túl sokat?

babbaba 2017.10.07. 10:04:25

@NemodaBuda: Lehet fizetnek neki, akkor még érthető. De nekem az a gyanúm, hogy még az sem. Maguktól maradtak primitívek. és mivel az Orbán azzal eteti őket, hogy övék a hatalom, nem a PÁRT-é (mint a bolsik anno a, hogy a dolgozó népé a hatalom), szorgalmasan dolgoznak, akár ingyen is. Az se baj, ha nincs meg ami kellene otthon, csak a Viktor nyerjen, aki rólam azt mondta, hogy enyém a hatalom, mert én gondolom jól.

Szánalmasan buta egy bagázs.

babbaba 2017.10.07. 10:06:24

@LKerekes: Ha akkora ostoba tahó lennék mint te, talán szóbahoztam volna bárki anyját.

KissGecihuszár 2017.10.07. 10:24:28

hogy is van az evörgrín sláger szövege: "virágok közt veled lenni, tudom szép volna, kedvesem. Virág sincsen, te sem vagy már; MIÉRT HAGYTUK, HOGY ÍGY LEGYEN?" Tényleg senkin az égvilágon nem múlt, hogy ez a GIGAGECI maffia bűnbanda 8 évig a vérünket szívhatta, nap mint nap telibe alázhatta a Magyar Nép egyik, másik, sokadik csoportját, zsírosra lophatta magát, mely BTK-s cselekményeket a vég geci lánczi még meg is ideologizálta olyanképpen, hogy ez a NER működésének, politikájának lényege! Ezzel a rakás szerencsétlenség társadalommal ezt is (mint ahogy D-209 útelágaszodoszásos peti, majd fleto "testvér" dettó nemzetromboló éráját is) meg lehetett etetni, a szánalmas 2006 okt.23-i "sajnálatos őszi események" óta senkinek nem jutott eszébe, hogy na eddig és nem tovább; felkelünk, ha kell fegyverekkel lövöldözünk a GECIKRE, kihajtjuk őket a parlamentből, a főkolomposokat azonmód felrángatjuk az ország nagyvárosainak 1-ik, másik lámpavasára, a többi alGECIT pedig elvisszük némi átnevelő kényszermunkára, hisz úgyis van számos autópálya, egyéb út, vasút, iskolai tornaterem, egyéb fontos középület, melyet fel kellene építeni, épp ezért elkél a "szorgos" munkáskéz. amennyiben tavasszal az 1.5-2 milliós fideszdroid, zömében a mocskos szájából szennyvizet okádó (ratkó) fidesznyugger akarata érvényesül, ez esetben az EU sem fog sokáig hezitálni és el fogják zárni a pénzcsapot és már nem lehet majd aszondani, hogy "jajj, mi nem a Magyar Népet szeretnénk büntetni, "csak" a fidesz kormányt, mert amennyiben ismét a GECIKET juttatjuk hatalomba, úgy sajnos azt kell majd megállapítani, hogyde a zemberek erre szavaztak és pont...

Éhesló 2017.10.07. 10:25:46

@vajdasagi: érdekelne melyik jobber egyetemi tanár röfögött ilyesmit.
Baller példa van bóven az eltelt 72 évből.
Tettleges is.

De érdeklődve várom, forrással.
Előre is köszönöm.

Adok mellé pár nem egyetemi tanár szintű potenciális gyilkost, hátha segít a szembenézésben:
pestisracok.hu/bayer-zsolt-miatt-hoborognek-pedig-ok-akasztananak-lefejeznenek-es-munkataborokat-nyitnanak/
pestisracok.hu/saladnal-fogva-akasztunk-fel-olimpiaparti-felszolalokat-inzultaltak-momentum-mozgalom-szimpatizansai/
spiler.blog.hu/2017/04/15/a_liberalis_24_hu_ujsagiroi_nyilvanos_posztban_akasztananak

Várom türelemmel.

Éhesló 2017.10.07. 10:32:22

@Morpheus.: jól látod, a gyűlölet népe 160 évvel ezelőtt elárasztotta a Kárpát-medencét Galiciából és azóta is itt tombol.

Éhesló 2017.10.07. 10:38:56

@prakp: nem védtem a szarszájú álsváb bayert sehol soha.
Méltó társatok népszabadságos kora óta.
Sárkány ellen sárkányfű.
Már ha érted.
Ha nem, kérdezd bátran a rabbit mesüge!

putris72 2017.10.07. 10:39:41

Szánalmas a liberális baloldal,de a követői is!Minden társadalmi csoportot úgy állítanak be mintha véresszájú Fideszes lenne,ha az érdekük úgy kívánja!Ha meg úgy akkor az elégedetlen többségként írják le őket akiket csak ők tudnak megmenteni a csúnya Fidesztől!Csakhogy ezt a gyűlölködés már a 2000-es évek óta csinálják,így már mindenki átlát rajta!Ezért köszönik de nem kérnek ebből a kormányprogramból!Mert tudják hova vezetett!Amúgy meg nagyságrendkel minden jobb mit 2010 előtt!

Helga Beauty Salon. 2017.10.07. 10:42:48

," örülünk, hogy az emberek örülnek Szél Detti jelöltségének."" Összeszorított szájjal indulatosan sziszegi „Dögöljön meg a Szél Bernadett "

Örülünk, Vincent? Akkor mégse! Dögöljön meg aki nem örül Szél Detti jelölésének, különös tekintettel a Fideszes nénikre akik nem akarnak beszélgetni!

Éhesló 2017.10.07. 10:43:51

@KissGecihuszár: nem csak forradalmárnak vagy szar, hanem jósnak is, mert it vered a nyálad, ahelyett, hogy a sorozatban kaszált sportfogadási és lottónyereményeiddel élveznéd az élet napos oldalát buktortól és népétól kellő távolságban.

De te nem jós vagy, hanem csak egy gyűlölködő, akasztgatni vágyó mesüge, olyan, amilyen terem errefelé minden bokorban kohnbéláék, sámuelék, löwingerék óta és akik 56 óta csak álmukban akasztgathatnak Magyarországon.
Szerencsére.
No húzz a vérbe takony hóhérsegéd!

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.10.07. 10:59:03

A probléma egyik része az, hogy az "ellenzék" alkalmatlan a fidesz-bűnszervezet leváltására, elsöprésére, és a fideszbűnözők megbüntetésére. Márpedig enélkül semmi nem fog változni, ezek még egy esetleges ellenzéki győzelem után is visszajönnének.
Ezen csak a forradalom/népfelkelés segíthet, amelyben a fideszbűnözőket ugyanúgy falhoz állítják, mint annak idején Ceausescut. Más jó megoldás nincs.

Jakab.gipsz 2017.10.07. 11:20:15

@ipartelep:

Rajtad kívül, senkit sem kellene falhoz állítani, (még azt a hülye Sorost sem), de te egy kis gyakorlást megérdemelnél, hogy ne beszély ostobaságokat.

Már csak azért sem mert ki próbáltuk már az összes gyilkolászást, (Dunába lövést, vérbíráskodás, "a nép nevében", stb) és nem lett tőle jobb semmi sem.
Ha nincs javító szándékú gondolatod, kussolj vagy húzz innen el.

Még egyszer nem fogják, a magyaroknak, vörös diplomás barmok az észt osztani. Elég volt belőletek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.07. 11:22:26

"Fideszes néni: „dögöljön meg Szél Bernadett!”"

Liberális kommentelő:

"Mindenkit, aki a Fideszre szavaz, lámpavasra kell felakasztani."

Ez utóbbi mondat nem kitaláció, pár hónapja egy liberális kommentelő volt képes leírni.

Jakab.gipsz 2017.10.07. 11:23:35

@babbaba: Ez a szintézis csak első hallásra jó ötlet, egy meg alapozatlan fantazmagóriát mint amilyen például a "Nyitott társadalom és ellenségei" ez az elmebajos Soros és a libbancsok bibliája, nem lehetséges szintetizálni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.07. 11:26:26

@ipartelep:

"az "ellenzék" alkalmatlan a fidesz-bűnszervezet leváltására, elsöprésére, és a fideszbűnözők megbüntetésére"

Vicces is lenne, ha az egyik maffia az erkölcs védelmének örve alatt nyírná ki a másikat. Ha az ellenzék leváltaná a Fideszt, az a cseberből vederbe esés minősített esete lenne az ország számára.

"amelyben a fideszbűnözőket ugyanúgy falhoz állítják, mint annak idején Ceausescut."

Gratulálok! Erről a te mélyen toleráns és humanista megnyilvánulásodról mikor fog a Reflektor blog posztot írni?

nick papagiorgo 2017.10.07. 11:39:36

Na, azért itt is előbukkant egy-két "demokrata", aki - mivel választáson nyerni nem tud - népfelkeléssel venné át a hatalmat, akasztgatna, lövetne, miegyéb.

Oszt a "fideszes nénit" szidjuk :)

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.10.07. 11:55:29

Ilyen az, amikor a fasiszta férgek tiltakoznak, és méltatlankodnak amiatt, hogy őket fasiszta férgeknek nézik, és úgy akarnak bánni velük, mint ahogy azt a fasiszta férgek megérdemlik. Lásd a felettem röfögő néhány fasiszta fideszférget.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.07. 11:55:48

@nick papagiorgo:

Mit csodálkozol ezen? E híresen emberbarát és toleráns demokratáink egytől egyik az MSZP köpenye alól bújtak ki, ami pedig vállaltan az MSZMP utódpártja. Ami pedig elismerten a Magyar Dolgozók Pártjából alakult, ami pedig a Magyar Kommunista Pártból.

Ez a kaméleon-párt hosszú és dicstelen történelme során épp elég tapasztalatot szerzett az ellenvélemények elhallgattatása terén csakúgy, mint akasztások dolgában. Az előbbiben már ma is jeleskedik, az utóbbira most kezd rágyúrni.

KissGecihuszár 2017.10.07. 11:56:33

@Éhesló: íme egy vérbeli, IQ fighter fideszGECI, az a jóféle agymosott, 1 bitesre gondosan lebutított kivitel, viktátor álmainak non plus ultrája, aki a desznyó szarban fetreng és élvezi annak melegét, mégha a bűzétől néha felokádja azt a hulladékot, amit megetet vele szeretett miniszterelnöke és a népnek permanens cirkuszt és büdös kenyeret kínáló vazallusai. no problemo, ha majd ismét adtok még 1-2 esélyt ennek a sem nem keresztény, sem nem jobboldali, sem nem konzervatív, ámde annál gerinctelenebb, jellemtelenebb NER maffiának, a végén már úgyis csak ti maradtok az 1 millós, 90%-ban full hasznavehetetlen cigó csürhével és a pár % nyögdíj emelésért a saját anyjukat is eladni hajlandó nyugger bagázzsal, aztán amikor már minden értelmes, ereje teljében lévő, családos, vagy épp család alapítás előtt álló fiatal és középkorú elhúzott orbániai abszurdisztáni k.oszlandból, akkor majd egymást hülyíthetitek tovább, miközben a szó szoros értelmében harcolni fogtok a mindennapi betevőért és az életetekért! Jajj, de szép is lesz...

2017.10.07. 11:57:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Vicces is lenne, ha az egyik maffia az erkölcs védelmének örve alatt nyírná ki a másikat. Ha az ellenzék leváltaná a Fideszt, az a cseberből vederbe esés minősített esete lenne az ország számára. "

Már vártam, hogy idevonszold a beled, gyökér fideszes troll. Szóval neked a fideszes maffia azért mégis csak jobb, mint egy jobbikos maffia, például. Amúgy mióta tudod, hogy az "ellenzék" maffia? Ismersz jelenleg olyan bűnözőt, aki nem fideszes?
Mondtam már, a tetves macskáiddal foglalkozz, ne a liberális blogokkal, retardált barom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.07. 11:58:49

@kutyás majmok népe:

Csak így tovább, folytasd! Tudsz te még ennél jobban is!

KissGecihuszár 2017.10.07. 12:00:56

@ipartelep: Ott repül Dévényi Tibibá 10 pontos pöttyös labdája; ezek legszívesebben mindenkit tövestől irtanának ki, aki nem a FŐGECI faszát szopkodja és még hitbizonyságot is kapnak az ilyen cikkektől:
index.hu/belfold/2017/10/07/kover_laszlo_a_jobbikrol_ez_nyilastempo/
hisz ezt a 1/2 istenünk, a házelnök "úr" nyilatkozta az MH-ban, ami a "mi" lapunk, csakúgy mint az echo tv, melynek riportere nem által Veszprémben sprayzgetni, mert mégiscsak ő az "igazság" letéteményese...

Morpheus. 2017.10.07. 12:31:27

@Éhesló: uncsi már ez az örökös zsidózás. Már a főnökötök is leállt vele. Neked nem szóltak?

Éhesló 2017.10.07. 13:46:49

@KissGecihuszár: nem csak forradalmárnak vagy szar, hanem jósnak is, mert it vered a nyálad, ahelyett, hogy a sorozatban kaszált sportfogadási és lottónyereményeiddel élveznéd az élet napos oldalát buktortól és népétól kellő távolságban.

De te nem jós vagy, hanem csak egy gyűlölködő, akasztgatni vágyó mesüge, olyan, amilyen terem errefelé minden bokorban kohnbéláék, sámuelék, löwingerék óta és akik 56 óta csak álmukban akasztgathatnak Magyarországon.
Szerencsére.

No húzz a vérbe takony hóhérsegéd!

Éhesló 2017.10.07. 13:49:32

@Morpheus.: itt egyedül te zsidózol kettőnk közül mesüge.
Uncsi nagyon és felesleges is.

A magyarok országában tapasztalható gyűlöletről hasbaráztál és ennek kapcsán említettem az őseidet.
Tagadd meg őket, határolódj el tőlük, gyalázkodj a tetteik, eszméik kapcsán bátran!
Alig várom!

Pop40 2017.10.07. 15:14:14

@eßemfaßom meg áll:

"Egyébként a történetben én sem találom azt a részt amikor a néni közli, hogy ő egyébként fidesz szavazó."

Teljesen igazad van, elvtárs.
Sőt, menjünk tovább ezen a vonalon: a nyáron Posványoson a vajdát kifütyülő nőt a hajánál fogva földre rántó fotós se mondta ki soha explicite, hogy ő fideszes lenne.

Igazából az árok szélén heverő kutyaszar sem mondja ki soha, hogy ő egy árok szélén heverő kutyaszar. Csak ezt úgy jobbára IQ10 fölött szokás tudni róla. A fideszesek meg maximum megkóstolják. :-)

Pop40 2017.10.07. 15:16:28

@Éhesló:

Igen, aki hiteles összefoglalót akar olvasni a momentumról, első körben mindenképp a ProstiSrácok oldalán tájékozódjon. :D

Pop40 2017.10.07. 15:18:20

@ipartelep:

Erről van szó.

Az, hogy a fideszes tolvaj söpredék nincs még ezer évre lakat alatt, döntő részben a dilettáns ellenzék hibája.

Pop40 2017.10.07. 15:22:08

@Jakab.gipsz:

Ad1, Annak a "hülye" Sorosnak ha kiamputálnák az agya 99,9%-át, akkor is ezerszer több esze lenne, mint a fajtádnak valaha is lesz.

Ad2, Sorost miért is kéne falhoz állítani? Szétlopta az országot? Tönkrekúrta az oktatást, az eüt? Milliók húznak ki az élhetetlen országából külföldre?
Ja bocs, ez nem Soros, hanem a vajdád.

Pop40 2017.10.07. 15:24:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez tényleg túlzás volt tőle, régi szokás, hogy szellemi fogyatékosokat nem szabad bántani.
A fideszesekkel szimplán azt kéne tenni, hogy bevezetni, hogy a vajdájuk intézkedései egyedül rájuk vonatkozzanak, a normális többségre ne.

Helga Beauty Salon. 2017.10.07. 15:27:13

@Pop40: a vajdát kifütyülő nőt a hajánál fogva földre rántó fotós se mondta ki soha explicite, hogy ő fideszes lenne.

Mint ahogy a másokat zavaró füttyögető óbégató gyökerek sem közlik hogy ballibbant csürhetagok, csak kitalálható abból, hogy szép szóra nem kussolnak be, megvárják amíg valaki belebasz a búrájukba! Persze még akkor is a másik a hibás természetesen!

eßemfaßom meg áll 2017.10.07. 15:28:29

@Pop40: Tehát biztos vagy benne, hogy Bernadettet KIZÁRÓLAG a fideszes nénik nem szeretik így aki csúnyát mond róla az KIZÁRÓLAG fideszes lehet. Pl a hardcore DK-s nyugdíjasok Detti for president kitűzővel szaladgálnak.

Pop40 2017.10.07. 15:31:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Vicces is lenne, ha az egyik maffia az erkölcs védelmének örve alatt nyírná ki a másikat. Ha az ellenzék leváltaná a Fideszt, az a cseberből vederbe esés minősített esete lenne az ország számára. "

No ne mondd, bolsikám. :-)
Osztán' egy lmp, egy momentum (de akár még a jobbikot is idevehetem) mitől is maffia? Túl azon, hogy sokszor elmondta a vajdád, még el is szótagolta, hogy ti is megértsétek?
Loptak netán? Csaltak? Naponta mást hazudtak, mint előző nap? Ja nem, ezt a vajdátok csinálja nonstop.

Értem én, hogy magatokból indultok ki, de azért, mert ti semmi kivetnivalót nem találtok abban, hogy kormányra szavazzátok a szervezett bűnözést, más nem így van ezzel.
Titeket valóban a köztörvényes Vitya meg a maffiája képvisel a legjobban. Csak lesztek szívesek nem általánosítani.

eßemfaßom meg áll 2017.10.07. 15:31:34

@KissGecihuszár: "Ott repül Dévényi Tibibá 10 pontos pöttyös labdája; ezek legszívesebben mindenkit tövestől irtanának k"

ez egyszerűen költői annak a nicknek írva aki egy kommentel korábban éppen kivégeztetné a fideszes bagázst :)

Pop40 2017.10.07. 15:36:49

@Helga Beauty Salon:

Teljesen igazad van, elvtárs. Másokat kifütyülni nagyon csúnya dolog - feltéve, ha az a "mások" a vajdád.

Amikor fideszesek fütyülgetnek, mászkálnak a Momentum fórumaira, vagy dobálják tojással Demszkyt, azzal természetesen semmi gond nincs, az maga a nagybetűs SZÓLÁSSZABADSÁG. :-)
Úgy előttem is van, milyen nyervákolást rendezne a sok fideszes gyökér, ha valamelyik ilyen fütyülgető fidelitaszost egy kicsit elrendeznék a Momentumosok - csak úgy, ahogy a fotós a csajt Posványoson.

Persze semmi gond, remélem, az ellenzék tanul a példából, és egy életre megjegyzi, mit kell tenni a füttyögőkkel, ha odamennek.

Pop40 2017.10.07. 15:43:45

@eßemfaßom meg áll:

Nem, biztos nem vagyok. Csak valahogy utólag -mit ad isten - mindegyikről ki szokott derülni, hogy az.

Persze ehhez elég végignézni, kik járnak fideszes gyűlésekre. Az átlagéletkoruk helyből 70 és a halál között van. A posztolóék kifogták a vajda egyik ilyen akciónyuggerét, lehet, hogy eleve rossz kedve is volt, mert túl sokan álltak Vitya segge körül, s ő már nem fért oda. Ez megesik, ha kiáll valaki aláírást gyűjteni, írtam is fent.

A dk-s néni meg lehet, h nem szimpatizál Dettivel, de hogy annyira nem utálja, mint a posztban szereplő fideszes spiné, az tuti.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.07. 16:02:43

@Pop40:

"A dk-s néni meg lehet, h nem szimpatizál Dettivel, de hogy annyira nem utálja, mint a posztban szereplő fideszes spiné, az tuti."

Megkérdezted?

"Persze ehhez elég végignézni, kik járnak fideszes gyűlésekre. Az átlagéletkoruk helyből 70 és a halál között van."

Ez még inkább áll a maszop-déká rendezvényekre. Talán azért is csökken a népszerűségük, mert lassan kihalnak a támogatóik.

"Osztán' egy lmp, egy momentum (de akár még a jobbikot is idevehetem) mitől is maffia?"

A Jobbik ha másért nem, azért, mert összeállt a Fidesz korábbi legnagyobb oligarchájával. Ha neked nem maffiózó az, aki Simicska kezéből eszik, akkor ki az?

Az elempé és a momentum eddig nem került közel a húsosfazékhoz, azért nem lophatott. Ettől még nem lesznek becsületesebbek. Ugyanis érdekes módon ők is mindig megszavazták az ogy. képviselők fizetésemelését, ebben valahogy mindig egyetértenek még a leggyűlöltebb ellenfeleikkel is. :P

"feltéve, ha az a "mások" a vajdád"

Már megint az a toleráns, a rasszizmus legenyhébb formáit is mélységesen elítélő liberális vagy, aki az elveire magasról szarva cigányozza Orbánt és az összes Fidesz-szavazót . Mert ugye vajdájuk a cigányoknak van és a vajda maga is cigány.

Azaz lazán lecigányoztál vagy 2 millió embert, a liberalizmus nagyobb dicsőségére. Szenny ember vagy, hiába.

2017.10.07. 17:40:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ribanc troll, ne füttyögj olyan blogon, amit a fajtád liberálisnak tart. Takarodj a fideszbűnözők blogjaira, oda biztosan kellesz segget nyalni. Tudom, itt nem tudnak a hajadnál fogva lerántani, mint a vezíred gyűlésén, a románoknál.
Azt kérdeztem, hogy ismersz-e olyan bűnözőt, aki nem fideszes? Erre nem válaszolsz, mert tipikus fideszkommunista fülkeforradalmár vagy, aki csak azt hajtogatja, amivel megbízták. A hazaárulók kollaboránsa vagy, 56-ban minimum egy lámpavasra húztak volna. Ma nem hiszem, hogy összepiszkolná valaki a kezét veled, de talán elüt a villamos.

"lazán lecigányoztál vagy 2 millió embert, a liberalizmus nagyobb dicsőségére"

Ugyan nem nekem írtad, gyökér, de hadd emlékeztesselek, ha éltél már akkor, hogy a Viktorod azt mondta, amikor 2002-ben pofára ejtették: a haza nem lehet ellenzékben. Gyakorlatilag hazátlannak nevezett 8 millió nem orbánista állampolgárt, és akkor nem hallottam, hogy visítottál volna, mint a fába szorult féreg. Igaz, ti a mai napig nem kértetek ezért bocsánatot és máig ki akarjátok zárni a nemzet fogalmából azokat, akiket nem kedveltek.
Mit szólsz ehhez, retardált orbánista?

Pop40 2017.10.07. 17:47:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Megkérdezted? "

Nem. Lassan ideje lenne elfogadnotok, hogy akik az evolúciós törzsfejlődésben nem a "fideszes idióta" állomásig jutottak, azok anélkül is tudnak dolgokat, hogy külön rá kéne kérdezniük. Képzeld, a napról is tudják egyesek, hogy keleten fog felkelni reggel, anélkül, hogy rá kéne kérdezniük.

"Ez még inkább áll a maszop-déká rendezvényekre."

Szarok én magasról a maszopra, régesrég fel kellett volna oszlaniuk. Az ellenzék zöme nem maszop-dk-s. Nézz majd végig egy lmp-s jobbikos- momentumos stb rendezvényen. Ott nem kell a szervezőknek aggódni, hogy nem hal e meg a nézők fele előadás után, amíg elbotorkál a kijáratig.

"Ha neked nem maffiózó az, aki Simicska kezéből eszik, akkor ki az? "

Értsem ezt úgy, hogy most lemaffiózóztad a vajdád, akit Soros mellett konkrétan Simicska vakart ki a szarból, és utána tartott életben pártostól majdnem 30 (HARMINC) évig?

"Az elempé és a momentum eddig nem került közel a húsosfazékhoz, azért nem lophatott. Ettől még nem lesznek becsületesebbek."

Aha, értem.
Szóval a fideszed ténylegesen elkövetett sok ezer milliárdos szabadrablásával semmi bajod nincs.
Az lmp/momentum egyedül a te képzeletedben létező, sosemvolt lopásai viszont megbocsáthatatlanok. :D
Szavazzunk a szemünk előtt ezermilliárdokat ellopó maffiára, mert SZERINTEM az lmp is lopna kormányon, és a fantáziámban milliókat lopó lmp-nél sokkalsokkal jobb a valóságban ezermilliárdokat ellopó fidesz!
Viccen kívül, és ezek után kikéred magadnak, mikor lehülyéznek?

Ezt a rasszistázós hablatyot meg már sokszor előadtad, akkor se jött be, most sem fog. Ha a vajdád származása érdekel, fogd a guglit, és üsd be az "orbán cigány" szavakat, aztán nézegesd meg a képeket, amiket kiad. Belinkeltem párszor már magam is, valahogy az összes hülye fideszes mélyen kussolt, mikor megkértem, hogy mesélje már el, mit is lát a képen.
Rasszista pedig akkor lennék, ha Vityát csak a származása miatt rühellném. De az orszqg zöme nem ezért rühelli, hanem azért, mert egy nagypofájú, köztörvényes bűnöző.

Mellesleg nem vagyok liberális, csak bizonyos aspektusokban, pl gazdaságirányítás. A társadalomszemléletem konzervatív, na persze a szónak nem abban az értelmében, ahogy a fideszes bolsik magukat konzervatívnak érzik, mert megmondta a vajda, hogy ők azok.

"Szenny ember vagy, hiába."

Amennyiben ti vagytok a "nem szenny"-kategória, akkor remélem is :-)
Bár ezt rajtatok kívül nem sokan osztják.

Pop40 2017.10.07. 17:50:53

@kutyás majmok népe:

"Gyakorlatilag hazátlannak nevezett 8 millió nem orbánista állampolgárt, és akkor nem hallottam, hogy visítottál volna, mint a fába szorult féreg. Igaz, ti a mai napig nem kértetek ezért bocsánatot és máig ki akarjátok zárni a nemzet fogalmából azokat, akiket nem kedveltek. "

Szentigaz.
Nem a megszólított védelmében, de azért azt hozzá kell ehhez tenni, hogy aki egy Orbánhoz hasonló tolvaj görény éppen aktuális hazudozásától teszi függővé a nemzeti identitását, az meg is érdemli.

2017.10.07. 18:01:06

@Pop40: Undorító, hogy odajön a blogokra trollkodni, mint az összes többi hozzá hasonló nick, mert jól tudja, hogy itt senki nem fogja a hajánál fogva a földre rántani, közben folyamatosan rásüti a liberalizmust az írásokra. Virtuálisan csinálja azt, amit a kis csaj Tusnádbasznádon, ahol bement a székely románok közé kiabálni. Igaz, az sem ért semmit.

Pop40 2017.10.07. 18:09:45

@kutyás majmok népe:

Önmagában írni mindenkinek joga van, nincs IQ-teszthez kötve... ezért járok pl én is ide, a fideszbolsik hazudozásait helyretenni.

A nyilvánvalóan a fidelitasztól/fidesztől/századvégtől 20-30 néven bérkommentelő trollokat pedig a bloggazdáknak kéne nyomtalanul kitakarítani, ennyiben a blogszféra sajnos nagyon sebezhető.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.07. 19:41:54

@kutyás majmok népe:

Még, még! Még ennél is tudsz te jobban!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.07. 19:43:42

@Pop40:

"Amennyiben ti vagytok a "nem szenny"-kategória, akkor remélem is :-)
Bár ezt rajtatok kívül nem sokan osztják."

Hm. A választási eredményeket elnézve sokkal többen osztják azt, hogy ti vagytok a szenny emberek. De majd újra megtapasztalhatjátok jövő áprilisban, amikor ismét választási csalásról fogtok ajvékolni.

Pop40 2017.10.07. 20:01:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A választási eredmények? Arra gondolsz, mikor a vajdád 27%-kal kétharmadot szerez? :D

És ehhez a bravúrhoz alig vesz igénybe választási csalást, mondjuk hogy levélben (!) szavazati jogot adott Mo-n sosem járt népeknek, cserébe meg jól megnehezítette a szavazást a világéletében Mo-n élt, de most Ny-on lévő magyaroknak.

Bár a ti agyi kapacitásotoknál maximum az lehetne a választási csalás, ha a vajda személyesen lopná el az urnát, egy homlokára tetovált "vigyázat, csalok!"-felirattal :D

Pop40 2017.10.07. 20:06:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ja, meg ha már választási csalás, kis szösszenet a szomszéd blogból: "Az Állami Számvevőszék elnöke Domokos László, a Fidesz országgyűlési képviselője kinevezéséig. Az ügyészség vezetője: Polt Péter, a Fidesz volt képviselő-jelöltje. "

Ezzel sincs semmi gond, nyilván.
Legalábbis a hülye fideszes szerint.

eßemfaßom meg áll 2017.10.07. 20:46:44

@Pop40: "Persze ehhez elég végignézni, kik járnak fideszes gyűlésekre. Az átlagéletkoruk helyből 70 és a halál között van."

Pont mint az mszp meg a DK gyűléseire. Megint nagyot akartál mondani oszt beszarás lett belőle

Éhesló 2017.10.07. 20:57:17

@Pop40: rajtad kívül itt ki írt a momentumról? Én biztosan nem. Nem érdekelnek a kígyóvállú mesügék és alaktalan sikszék.

Pop40 2017.10.07. 22:47:00

@eßemfaßom meg áll:

Bolsikám, ezt már az elvtársad is előadta. Pont leszarom maszopékat, leírtam neki is.
Csak a magatokfajta kétbites hülyék léteznek a "ha nem fidesz, akkor mszp" - faék egyszerűségű világképben.

Pop40 2017.10.07. 22:52:24

@Éhesló:

Ezt ki linkelte, hülyegyerek?
Látod benne a momemtumot? Felolvassam? Lerajzoljam?

pestisracok.hu/saladnal-fogva-akasztunk-fel-olimpiaparti-felszolalokat-inzultaltak-momentum-mozgalom-szimpatizansai/

Vagy a magadfajta analfabéta majom fel se tudja olvasni, amit a Párt a kezébe ad, csak másolgatod?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.08. 09:29:32

@Pop40:

A sirámaid ezerszer meg lettek válaszolva, nem fogom ezeregyedszer is. Undorító féreg vagy, féreghez hasonló agyi kapacitással.

Éhesló 2017.10.08. 10:31:23

@Pop40: nem szóltam hozzád mesüge, hiába kötözködnél velem.

Én mások halálát kívánó gazemberekről írtam, a gyűlölet népéről, ballibbantakról, olyanokról, akikből az egyik mesüge 19, a másik pedig 20-1, legyen egyetemi tanár, vagy ceu-s kígyóvállú csegevara, vagy alaktalan klaracetkin epigon.

Hogy ez az itt a fórumon is különböző nickeken nyomuló magadfajta szellemi hulladék a gyűlölet népéből melyik gyilkolni vágyó, hatalomtól távoli gyűlöletcsoport jelmezét hordja, nem érdekel.

A gyilkolni vágyó bandáitok ugyan olyanok, mint ők, az egyik 19, a másik 20-1.

De ha nem érted amit írtam, kérdezd bátran a rabbit.

Pop40 2017.10.08. 15:07:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Lefordítva: nincsenek érveid, csak valamit böffenteni kell.
A tolvaj is makog valamit a bíróság előtt, de attól még lesittelik. (Mármint normális helyeken, nem a vajdád maffiaállamában természetesen.)
Esetleg nézz utána, mit mondott a témában a vajdád, ha már saját érveid nincsenek.

"Undorító féreg vagy, féreghez hasonló agyi kapacitással."

Ó, kicsi szívem, mindig felemelő, mikor egy fideszes majom beszél agyi kapacitásról :-)
Tudom, neked Rezsiszilárd meg Kósa szintjén kiakad az intelligenciateszter, szóval a nyervákolásod bóknak vettem. :D

Pop40 2017.10.08. 15:11:40

@Éhesló:

Sok a rizsa, bolsikám. Beégtél, maradjunk ennyiben, persze ez egy analfabéta majomtól nem meglepő.
Maradj a feladatnál, amit adott a vajda: fideszes szennyoldalak bemásolgatása, ctrl c, ctrl v. Te ennyi vagy.

Mikor nekiállsz saját kútfőre okoskodni, ott jönnek az ilyen beégések, mint a mostani, mert szerencsétlen hülye a saját linkjeinek címével (!!) sincsen tisztában.

Pop40 2017.10.08. 15:14:04

@Éhesló:

Ja, mellesleg nekem 1 nickem van, a fajtáddal ellentétben.
Nem vagyok én fideszes bérkommentelő, akinek 50 nicken kell hazudoznia, hogy valamivel kitűnjön, ha már a véleményével nem tud.

Éhesló 2017.10.08. 15:51:47

@Pop40: ávósfattyúként a kurva anyádat és szadista apádat bolsizd, analfabétázd, ne engem.

Én mások halálát kívánó gazemberekről írtam, a gyűlölet népéről, ballibbantakról, olyanokról, akikből az egyik mesüge 19, a másik pedig 20-1, legyen egyetemi tanár, vagy ceu-s kígyóvállú csegevara, vagy alaktalan klaracetkin epigon.

Hogy ez az itt a fórumon is különböző nickeken nyomuló magadfajta szellemi hulladék a gyűlölet népéből melyik gyilkolni vágyó, hatalomtól távoli gyűlöletcsoport jelmezét hordja, nem érdekel.

A gyilkolni vágyó bandáitok ugyan olyanok, mint ők, az egyik 19, a másik 20-1.

De ha nem érted amit írtam, kérdezd bátran a rabbit.

Pop40 2017.10.08. 19:16:28

@Éhesló:

Nem érdekelnek a családi kínjaid, ostoba bolsi. Ha anyád kurva, apád meg szadista, az a te bajod, én leszarom, bár ebben az esetben érthető, hogy ilyen retardált kölykük lett. Ez az eredménye, ha az állatkerti majmoknak nem dobnak be kotont, világra hoznak egy ilyet, mint te.
A zsidózós szöveged szintén nem érdekel, ha az vagy, a te dolgod.

Hülyeséget beszéltél, beégtél. Ez van. Majd legközelebb kérsz egyszerűbb feladatot a vajdádtól, mint a copy-paste.

eßemfaßom meg áll 2017.10.08. 22:22:43

@Pop40: bammeg te olyan egyszerű vagy, hogy egy faék besértődne rajta ha betennéd a képét avatarnak. Hihetetlen. De tényleg. Komolyan.

Éhesló 2017.10.09. 07:21:57

@Pop40: te szerencsétlen ávósattyú, a gyűlöleted megeszi azt a keveset is, ami a szétivott agyadból még megmaradt.
A leírt magyar szöveg megértésével, ha gondod adódik ne velem meg a többi kommentelővel huzakodj mesüge, hanem kérdezd meg a rabbit, ő talán segíthet rajtad.
Itt egyedül te, meg a barom morfeusz haverod zsidóztatok. Én rólad, szerencsétlen mesügéről írtam és a rabbiról, aki bölcs és tapasztalt emberként talán segíthet rajtad, hogy ne pusztulj el ilyen szánalmasan hülyén.

Dekatlon 2017.10.09. 08:54:58

igazad van, de túltolod
a néni aki a halálodat kívánja, nem akar megölni (személyesen) - csak örülne, ha kinyiffannál
ahogy lerántani se akar hátulról, a hajadnál fogva - csak örülne, ha valaki megtenné

fölösleges túlozni, mert önmagában is szemét dolog

eßemfaßom meg áll 2017.10.09. 21:47:52

@Dekatlon:
"fölösleges túlozni, mert önmagában is szemét dolog "

Gondolom ez azokra a hős demokratákra is érvényes akik a fideszesek változatos megdöglendését kívánják napi rendszerességgel demokratablogokszerte
süti beállítások módosítása