A valódi viták otthona

Reflektor

Csontig égett a lába a kórházban, Hende Csaba szerint a sajtó a hibás

2017. október 26. - baum

image1.jpg

Hiába sorolják a betegek, hogy milyen horrorsztorik történnek meg velük a szombathelyi kórházban, Hende Csaba, a helyi fideszes képviselő szerint nincs semmi látnivaló, a baloldali sajtó fújja fel a dolgokat.

Az elmúlt hetekben söpört végig a hír, hogy a szombathelyi kórházban csontig égették a lábát egy betegnek. Az információ először egy blogon jelent meg, a Kórházi Sztorik névre hallgató oldalt a szerkesztője azért hozta létre, mert a közelmúltban elvesztette nagymamáját, a kórházban tapasztalható állapotok pedig borzasztóan felháborították. Az oldal néhány hónapos működése óta rengeteg levelet kapott, a blogon naponta jelennek meg történetek a magyar egészségügyről, amelyek 95 százalékban negatív tapasztalatokról számolnak be. A felhozott példák általában rendszerszintű hibákról árulkodnak, a levélírók szerint a kórházi dolgozók nem elkövetők, csupán áldozatok.

A szombathelyi esemény nyilvánosságra kerülése óta több hasonló esetről is beszámolt a Nyugat.hu. Ennek apropóján érdeklődött a lap újságírója egy nyilvános rendezvényen a kórház igazgatójánál és a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjénél. Dr. Nagy Lajos, a Markusovszky kórház igazgatója elmondta, hogy az esetet kivizsgálták, szerintük nem történt mulasztás. Hende Csaba, fideszes országgyűlési képviselő a Nyugat.hu beszámolója szerint pedig azt állította, hogy csak a baloldali sajtó kelti a hangulatot, hogy így verjen éket az orvosok és a betegek közé.

Ennek apropójából érkezett Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője Szombathelyre, aki országjárása során ellátogatott a Markusovszky kórházba is, ahol élve országgyűlési képviselői jogaival az intézmény igazgatójától szeretett volna tájékoztatást kérni a sajtóban megjelent esetekről, valamint az igazgató úr által említett vizsgálat dokumentumaiba kívánt betekinteni. Az intézmény vezetője érkezésekor nem tartózkodott a kórházban, illetékes helyettese pedig nem tudta megmutatni a kért dokumentumokat Demeter Mártának.22854542_859328184243386_935803568_n.jpg

Demeter később sajtótájékoztatón számolt be az esetről a szombathelyi főtéren, ahol részt vett a Kórházi Sztorik szerkesztője, Lévai Patrik is, aki a kórháznak küldött levelét olvasta fel, melyben ő is arra kéri a vezetőséget, hogy részletesen vizsgálják ki az eseteket. Demeter Márta pedig arról beszélt, hogy információi szerint ő volt az egyetlen országgyűlési képviselő, aki érdeklődött a betegek által beszámolt esetekről, valamint az ezzel kapcsolatos vizsgálatról.

A sajtótájékoztató után rövid performanszra is sor került, ahol az LMP szombathelyi aktivistái Demeter Márta országgyűlési képviselővel együtt ébresztőórákat tartottak a magasba a szombathelyi Városháza előtti téren, hogy "felébresszék" Hende Csabát: a magyar egészségügy problémái nem a sajtó kreálmánya, hanem a szomorú valóság.

Szalai Szabolcs írása

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2113087450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rovid 2017.10.26. 22:03:38

Ő hozzá még nem ért el, havasi, habony SMS-e, miszerint migránsok okozták az égést!

LKerekes 2017.10.26. 22:44:42

@rovid:
Seggfej vagy édes fiam.

különvélemény 2017.10.27. 05:41:54

Látszik, hogy se programja, se stratégiája nincs az ellenzéknek, így bulvárral kampányolnak.

"élve országgyűlési képviselői jogaival"
Pontosan melyik jogszabály jogosítja fel az képviselőket, hogy betegkartonokat nézegessenek?

EddieCivic5g 2017.10.27. 06:52:24

@különvélemény: "élve országgyűlési képviselői jogaival az intézmény igazgatójától szeretett volna tájékoztatást kérni a sajtóban megjelent esetekről, valamint az igazgató úr által említett vizsgálat dokumentumaiba kívánt betekinteni."

Senki nem akart betegkartonokat olvasgatni, de azért szép próbálkozás volt. Ja nem...

különvélemény 2017.10.27. 07:06:06

@EddieCivic5g:
"az igazgató úr által említett vizsgálat dokumentumaiba"

Szerinted ebben mi van?

különvélemény 2017.10.27. 07:12:01

@EddieCivic5g:
De leveszem a válladról a hülyeséged terhét.
Legyen egy autószerelő műhely, ott nincs érzékeny adat, ott történt baleset, annak a vizsgálati anyaga a téma.
Mi jogosítja fel az ogy képviselőt, hogy abba belenézzen?
Mióta van egy képviselőnek nyomozati jogköre?

2017.10.27. 08:05:34

@különvélemény: "Pontosan melyik jogszabály jogosítja fel az képviselőket, hogy betegkartonokat nézegessenek?"
Hát ez az? Melyik? A fideszes gecik mégis nézegették, amikor a DK-s (vagymilyen) képviselőtől vonták meg a tiszteletdíjat.

Demeter Márta viszont nem akart betegkartonokat nézegetni, csak jegyzőkönyveket a műhibás esetekről.

2017.10.27. 08:08:20

@különvélemény: "Mióta van egy képviselőnek nyomozati jogköre?"
Amióta a parlamentnek is. Lásd vizsgálóbizottságok.

Figyelj geci, ha már idejössz trollkodni, akkor előtte takaríts már ki a saját óladban és kezdj el hisztizni az orrát mindenbe beleütő fidesznél. Persze ők javarészt nem a közpénzherdálásokat és a közintézmények tarthatatlan állapotát firtatják, hanem magánszemélyek dolgaiban turkálnak könyékig.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 09:29:39

Valóban redszerszintű a probléma.
Az orvosokból hiány van. Ezokból egyre gyakrabban kerül az ember kevésbé tapasztalt emberek kezébe.
Ezt kár tagadni.

Már csak azt nem értem, hogy az elkúrók és ballib kormányok, hogyan segíthtenének a problémán, mikor 2009-ben kezdődött az orvosok kivádorlása is, valamint regnálásuk alatt elprivatizált kórházakba fektettek folyosókra betegeket.

Nem beszélve a tömeges kórházbezárásokról, és a forrás elvonásokról, amit szintán a Gyurcsány kormány abszorvált.

n3spr3ss0 2017.10.27. 09:33:50

Ezt a tajparasztot nem ébreszteni kellene, hanem hátba baszni egy szívlapáttal.

n3spr3ss0 2017.10.27. 09:34:44

@különvélemény: Azt ne propagáld hogy ennyire sötét vagy.

n3spr3ss0 2017.10.27. 09:37:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: Volt rá majd 8 éveket hogy ezt rendbe tegyétek, de mint látjuk, tapasztaljuk a helyzet fokozatosan rosszabbodik.Persze fontosabb Bivalybasznádon a stadion.

Karipapa01 2017.10.27. 09:44:20

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem szégyelled magad? Az előző kormány 2009-es hibás intézkedésére hivatkozol 2017-ben? Nyolc év kevés volt a Fidesz-kormánynak (ráadásul kétszer is kétharmaddal) hogy helyrehozzon egy hibás intézkedést? Tudjuk, lassú munkához idő kell és abból is nagyon sok, ha a munka még szar is! Talán kissé ellensúlyozza az, hogy a Fidesz mutyizásból, korrupcióból és gyűlöletkeltésből ezen időszak alatt kiváló eredményeket ért el.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 09:48:24

@n3spr3ss0:

Tévedés.. A kivándorlási hullám 2009-ben kezdődött, 2012-ben tetőzött.
Azóta csökken, és Maygarországról arányaiban kevesebben mentek ki mint a környező országok bármelyikéből.

Persze aki csak a ballib marhaságokat löketi, és nem a valódi problémát akarja megoldani, mint a magadfajta Gyurcsány csicskák, azoknak ez nem számít.
Hisz tény.

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.27. 09:55:47

@Ballib cenzúrázók réme 25: Hát ha már közel hétszázezer ember kiment, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy lassan elfogytak azok, akik ki tudtak/ki akartak menni ebből az országból. Ez alapján valóban mondhatod, hogy csökken a kivándorlási hullám.

De ez nem a fityisz érdeme. Ezért ne tömjénezd magad. Ez azért van, mert elfogytak az emberek.

:-D

Konyvtaroslany 2017.10.27. 09:59:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: B+! Nyolc évetek volt, hogy megoldjátok a valódi problémákat! Mit csináltatok az elmúltnyócévben?!? Tettetek valamit? Már a stadionépítésen kívül? Az a baj, hogy ha pld. megbetegszik az ember, akkor jó orvoshoz akar menni, nem pedig szar focimeccsre.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 10:01:28

@Tehetséges ugandai buzi:

A kivándorlás leginkább a 2009-es, és 2011-es szabad munkavállalás biztosításásnak a következménye, amit a Németek és a többi EU-s ország törvényileg megalkottak.

Jelenleg is dolgoznak az egészségügyben sokan, akik kimehetnének.
Szerencsére nálunk kevésbé szeretnének kimenni, mint a környező országokban.

De ettől még nehéz lesz az elkövetkezendő évek helyzete.
Viszotn bizonyos hogy nem azok az elkúrók oldják meg, akik indukálták a folyamatokat, és az EÜ lepusztulását.

Konyvtaroslany 2017.10.27. 10:02:05

@Ballib cenzúrázók réme 25: Egy jó kis gyurcsányozás belefért a hozzászólásodba hangulatkeltés gyanánt, de megoldás az nincs az orvosproblémra. Nyolc évetek volt rá.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 10:03:16

@Konyvtaroslany:

Azzal kezdte a kormány, hogy a ballibek alatt, a kórházak által felhalmozott több száz milliárdos adósságot rendezte.
Azóta soha nem látott mértékben emelkedtek az EÜ-re fordított összegek.

Lehet hogy ez kevés.
De jóval több, mint amit ez elkórúk adtak, és adhatnak.

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.27. 10:06:47

@Ballib cenzúrázók réme 25: Na jó, de mit tett a jelenleg második ciklus óta regnáló kormány a helyzet megoldására? Az a baj, hogy kurvára semmit! Nagyon szép ideológiát vetítesz, hogy maaajd, valamikor a fityisz majd megoldja az EÜ lepusztulását. A hatodik ötéves tervben?

:-D

Eeemútnyócévben volt valami ez ügyben? Semmi.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 10:09:09

@Tehetséges ugandai buzi:

Az orvoshiányt nem lehet 8 év alatt megoldani. 16 alatt is nehéz.
Az összes Közép Kelet Európai országban ez lesz a legnagyobb gond a következő évtizedekben, már a migránsok integrációja után, ahol vannak:
A tanár, orvos, tűzoltó, ... hiány.

Konyvtaroslany 2017.10.27. 10:10:18

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ne haragudj, de én rövidre zárom kettőnk közt ezt az értelmetlen beszélgetést. Te folyton az elkúrókat hozod fel. Az már nyolc éve volt. Ez idő alatt bőven helyre lehetett volna hozni az EÜ helyzetét. Megtörtént? Nem. Kész, nincs értelme tovább ragozni a dolgot.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 10:11:49

@Konyvtaroslany:

Ennek az lehet az oka, hogy én szeretek abból választani ami van, és nem csak okádni az epét ész nélkül.

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.27. 10:12:51

@Ballib cenzúrázók réme 25: Migránsok integrációja??????? Jól vagy? Mit ittál? Hát négyméteres kerítés van a határon! Ide nem jön migráns! Sőt, a főnököd még ezerkétszázvalahány hivatalosan ideosztott migránst se akar befogadni! Hogy akarod integrálni azt, ami nincs?

:-D

ROTFL Manó 2017.10.27. 10:19:04

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nyolc év alatt nem lehet megoldani az orvoshiányt? Kábé nyolc perc alatt meg lehetne oldani! VItya hoz egy jogszabályt, hogy az orvosok bérét X százalékkal megemeljük. Kész! Ezzel a logika szabályai szerint simán haza kellene tudni csábítani a külföldre tévedt báránykákat. Gyere haza fiatal orvos!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 10:23:00

@ROTFL Manó:

Mondom ott ahol vannak, hála istennek nem itt:

magyaridok.hu/kulfold/19-milliard-eurot-koltenenek-nemetek-jovore-migransokra-815095/
Németországban a szövetségi kormány jövőre 19 milliárd eurót fordítana a menekültügyre a költségvetés szerdán elfogadott tervezete szerint.
---
az állástalan migránsok munkanélküli segélyére 4,1 milliárd eurót szánnak, és szintén 4,1 milliárd euró jut a menekültek beilleszkedését szolgáló programokra.
...

index.hu/gazdasag/2016/09/14/a_nemet_topcegek_szerint_a_menekultek_nem_keszek_a_munkara/
A Reuters hírügynökség felmérést végzett 30 német nagyvállalat körében, és azt találta, hogy ezek mindössze 63 menedékkérőt foglalkoztatnak, holott több mint egymillióan érkeztek az országba tavaly.

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.27. 10:27:34

@Ballib cenzúrázók réme 25: Itt van egy aprócska bibi az érvelésedben! A mi kis nyomorult országunk tanár/orvos/tűzoltó hiányán kurvára nem segít, ha a szomszédos közép-kelet-európai országokban integrálják a menekülteket.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 10:30:08

@Tehetséges ugandai buzi:

Ez két különböző probléma.

Az egyik az orvoshiány, a másik az integrációra képtelen migránsokkal kísérletezgetés.

Itt az egyik a gond, ott a másik.

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.27. 10:39:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: Tehát szerinted is orvoshiány van. Jó. Akkor a másfél órás propaganda-mellébeszélős duma után térjünk vissza a postban felvetett kérdésre! Miért védi Hende a mundér nem létező becsületét? Miért terel az eredeti problémáról, amire fényképes-videós bizonyíték van (látható a seb a nő lábán) a baloldali sajtó hangulatkeltésének nevezve az esetet? Most akkor van kellő számú és jól képzett orvos, vagy nincs?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 11:03:58

@Tehetséges ugandai buzi:

A politikusok mindenhol és minden esetbe vagy letagadják a problémát, vagy a másikra tolják.
Soha nem a racionális helyzet szempontjából fogalmazzák meg.
Se az ellenzék, se a kormány.

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.27. 11:13:54

@Ballib cenzúrázók réme 25: Per pillanat rohadtul nem az ellenzékről beszélünk. Most két szereplő van. Mi (a nép) és Hende Csaba (a kormány). Most per pillanat azt vizsgáljuk, hogy hazudott-e Hende Csaba (a kormány)? Igen, vagy nem? Ilyen egyszerű ez. Jöhetsz persze a terelő dumával, hogy igen, hazudott, de volt már olyan a vilgátörténelemben, hogy egy maszopos is hazudott. Csak most nem arról van szó. Most a Hendéről van szó. Ha gyilkosságot követsz el és a bíróság előtt állsz, ott se védekezhetsz azzal, hogy dehát már más is ölt. A te ügyedben az neked nem számít enyhítő körülménynek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 11:24:12

@Tehetséges ugandai buzi:

Hendének igaza van. Valóban hangulatkeltés zajlik alapvetően, mikor egyedi esetek felnagyításáról van szó, ami emberi mulasztásnak köszönhető.

De az orvoshiány, ettől még valós probléma.

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.27. 11:41:59

@Ballib cenzúrázók réme 25: Szerintem nem volt felnagyítva a probléma. Pontosan három centiszer öt centis. Ekkora a seb a nő lábán. Meg hát a ugye a mélysége. Csontig. Ez alapból elég nagy sebnek tűnik, nincs ezen mit felnagyítani. A probléma az, hogy Hende kolléga MINDENT tagadott:

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/hazudnak_a_panaszkodo_betegek_allitja_hende_csaba

Videóval!

:-)

Nem azt mondta, hogy fel van nagyítva a probléma, hanem azt hazudta, hogy a panaszkodók hazudnak. Csak hát a seb tökéletesen látszik.

:-)

Ennyi erővel Hende a csillagokat is letagadhatná az égről.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 11:50:45

@Tehetséges ugandai buzi:

Egyébként biztosan látod, hogy egy olyan blogban kommentelünk jelenleg, ahol a probléma általánosítva, és felnagyítva szerepel, az esetet csak 1 a 100-ból említve.

:-)

Ugye az a fránya többeszám mint pl 'esetek', 'horro sztorik', holott ez egy szimpla emberi mulasztás.
Persze lehet máshol is van. De ez éppenhogy nem általános, vagy ha az, az akkor az eber gyarklóságából (hibázik) fakad.

:-)

Azaz éppen ez a blog a példája a felnagytíásnak, eltúlzásnak, ahol vitázunk. És ilyenből van ma cirka 40.
Kb az összes ballib hírhamisító: Index, HVG, 444, Nyugat.hu, ... ekként tálalja a pproblémát.

:-)

ÉS ettől még létezik a probléma, amit orvoshiánynak hívunk, csak ezt senki le se írta. Se Hende, se a ballib bérrettegők.

:-(

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.27. 12:10:47

@Ballib cenzúrázók réme 25: Figyi már, megszámoltad, hogy hány eset van a kórházisztorik.blogon? Na, hát ezért az a fránya többes szám, mint pld. "esetek", "horror sztorik". Az cikkben érintett Markusovszky kórház többször szerepel.

Tudod, vannak olyan dolgok, ahol kissé sántít a darabszám, mint mérőszám. Az a derék Hitler úr is mindössze csak EGY világháborút robbantott ki. (Igaz, 50 millióan haltak meg benne, dehát az már másodlagos szám.)

Ebből fakad, hogy a kórházakban egy ilyen eset is sok. Nyilvánvaló, hogy az emberekben felmerül a kérdés, miszerint "és ezt így hogy?" Pártállásra való tekintet nélkül érdekel, hogy miképp történhet meg egy ilyen eset? De a fityisz előszedte a régi, jól bevált bolsevik propagandát, hogy aki elevenjét érintő kérdést tesz fel, arra azt mondják, hogy kulák! Ja, hát így is lehet reagálni, mondjuk ez a kérdést nem válaszolja meg, de jól eltereli a nyálcsorgató szavazóbázis figyelmét.

Szóval amikor az istenadta nép számonkéri az ESETET, akkor a kormány (meg te, a bértrollnok) ne azt válaszolja, hogy csak EGY eset volt.

Én is pártállás nélkül rettegek attól, hogy idős koromban nem lesz majd orvos a kórházban. Mert az infarktust nem érdekli majd a párttagkönyv színe. Pont ezért kéne rettegnie a narancssárgáknak is az orvoshiány miatt.

Zed is not dead yet 2017.10.27. 12:48:23

Az durva, túlzó, személyeskedő viselkedés, ha őszintén kívánom, hogy ez a Ballib c.r.25 (alias Birkaember, és még számos néven ismerik, de persze ő nem tudjukki, mert töke, az nincs (sincs)) kerüljön bármilyen ok következtében kórházba és vele se történjen meg ott semmi más, mint ami bárki mással történik manapság egy kórházban kis hazánkban?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 12:52:51

@Tehetséges ugandai buzi:

Attól én is rettegek 'orvoshiány'.

De a kórházakba lévő állapotok, és esetek mindig is kampánytémának számítottak.

Egyébként nem ártana egy általános statisztika a műhibák számáról pl éves bontásban / kórház, hogy lehessen következtetéseket levonni abból.

Mert teszem azt ha következő ciklusban a hupi zöldek kormányoznak, és leszenk ilyen esetek a kórházakban biztos lehetsz benne ugyaez a hiszti megy majd, az aktuális ellenzék részéről.

Függetlenül attól, hogy pl 10%-al több vagy kevesebb az ilyen esetek száma általánosan.
Azaz függetlenül attól, hogy ténylegesen romlott, vagy javult az ellátás színvonala.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 12:54:35

@Zed is not dead yet:

Dehogy durva.. Munkásőr barátiad rendre a gulágra cipeltetnének.
A különvéleményt kevesen díjjazzák.

Ha hisztizni kell, akkor a józan hang kiábtrándító bír lenni.

VaradiJanos 2017.10.27. 13:21:38

@Konyvtaroslany: nem önkormányzati hatáskör a legtöbb kórház? Szerencse, hogy Szegeden vagy Ózdon nincs orvoshiány.

Zed is not dead yet 2017.10.27. 13:59:00

@Ballib cenzúrázók réme 25: Józan hang? Akkor biztos nagyon kiábrándultál a hangomtól.

Zed is not dead yet 2017.10.27. 14:40:45

@VaradiJanos: Számítanak a hatáskörök, amikor egyetlen önkormányzatnak sincs pénze semmire, kivéve amire a viktoriánuszok adnak nekik. Persze akkor is csak akkor, ha egy _jó_emberük_ lesz az, akinél elkölti az önkormányzat.

Vicces (nem vicces) helyzet, hogy sokmindenre azért nincs várólista kórházakban, mert már rég nincs orvosuk, aki azt csinálhatná. Szóval ha nincs kaja, nem állnak érte sorban az éhesek se, mert attól még nem lesz. Így klasszul lehet statisztikákat gyártani.

Konyvtaroslany 2017.10.27. 14:41:13

@VaradiJanos: Na és szerinted ebben az országban nem egyszemélyi vezetés van?Per pillanat Szombathelyen fideszes a pógármester. Akkor meg? Miről beszélünk?

Ne terelj Szegeddel, Ózddal, a postban nem volt róluk szó. Ennyi erővel felhozhatnád példának Kambodzsát is, ott is szar az EÜ helyzet.

Amúgy elegem van a fideszbirkákból, akik próbálják itt védeni a pártvonalat, mert attól, hogy hamis érvekkel dobálóznak, meg gondosan ügyelnek rá, hogy mindig az övék legyen az utolsó szó, még ha hülyeség, akkor is, attól az eredetileg felvetett probléma nem lett megoldva. Lenyomták a napi propagandát. Észérv itt már nem segít. Azt hiszem, feladom és én is elmegyek mosogatni a két diplomámmal Angliába. Itt hagyom a fideszbirkáknak az országot, hadd dőljön rájuk. Nem szükséges válaszolnotok, nem fogom olvasni, kiszálltam. Csók!

ubermeister 2017.10.27. 14:51:41

@VaradiJanos: Rosszul tudod, a kórházak szépen államosítva lettek a narancsos érában (Bp. mindenképp) az önkormányzatoknak nem sok beleszólásuk van.

nemecsekerno_007 2017.10.27. 19:52:00

@ROTFL Manó: Hát persze, az úgy megy :) Kérdés hogy milyen adót emeljünk ehhez v. mennyivel csökkentsük a nyugdíjat. A 2 millió mélyszegényről már nem is beszélve

nemecsekerno_007 2017.10.27. 19:58:03

@Ballib cenzúrázók réme 25: jaja, gyönyörű történet. Persze a Németországban dolgozók "felnevelési" költségeibe egy fillérrel se szálltak be. Persze mi vagyunk a fasiszták. Nyilván.

VaradiJanos 2017.10.27. 20:00:00

@Konyvtaroslany: pont a telefonon ültem a csókodkor

kuki123 2017.10.27. 20:09:16

Ott dögöljön meg minden szavazó aki fideszre szavaz.
Én már úgy vagyok vele Jobbikosként, hogy tök mindegy kire szavazol, csak ne a fideszre.
De ha a fideszre szavazol ilyen 8 év után..ott dögöljél meg.

hiába újítják már fel a kórházakat...hiába adnak már pénzt az orvoknak ápolóknak
olyan arrogáns pöffeszkedő lekezelő selejtje maradt már a kórházakban, hogy a botot nem adnám a kezükbe nem hogy a szikét, tűt...hentesnek valók az ilyenek.
Lehet elvégezte az egyetemet, doktorit, de lófaszhoz nem ért.
Internetről előbb kigyógyítja magát az ember, mint ezek a mészárosok.
Laszóval nem lehet normálisa orvost találni.
Fizetős akad még, csak akkor minek fizetjük a TB-t stb?
A vidéki kórházak totál KO-k...a börtönben jobb körülmények vannak.
süti beállítások módosítása