A valódi viták otthona

Reflektor

Miért nem lehet független Katalónia?

Lebanov Barbara írása

2017. szeptember 10. - GottmayerLea

Újra elmérgesedni látszik a spanyol-katalán ellentét, a katalán parlament döntött, Carles Puigdemont katalán elnök októberben az urnákhoz hívja polgárait, hogy újra szavazzanak a központi kormánytól való elszakadás kérdésében.

Tovább

Fanfárokkal kampányol gyerekeknek a  kormány

Budapest központjában, az egykori TV-székház előtti parkban már dübörög a választási kampány: a fűben kisiskolás gyerekek, a színpadon fúvós zenészek, előttük pedig  a  mikrofonnál Révész Máriusz „a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok…

Tovább

A gusztustalansági verseny mai győztese: a Fidelitas

A magyar kormány elvesztette a kvótapert az Európai Unióval szemben. A vereséggel minden bizonnyal számoltak, sőt nem lenne meglepő az sem, hogy kifejezetten betervezték előre. A Fidesznek úgy kellett ez, mint egy falat kenyér. A migránsvonat épp lassulóban van, a hisztériakeltés ugyan elérte…

Tovább

A római szekér versenyhátránya

Gondolatok az ellenzéki L. Simon László művelődéspolitikai gondolatairól

  Viszonylag kevés támpontot adnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kulturális politikáját meghatározó személyek azok számára, akik meg szeretnék fejteni a kormány művelődéspolitikai irányvonalát. Átfogó koncepciókat, az ágazatot és annak alcsatornáit érintő cikkek, könyvek nem jelentek meg a…

Tovább

1294 ember buktatná meg az Orbán-rezsimet?

Csepregi János írása

Sokan talán örömmel gondolnak arra, hogy az EU elleni harc kiheréli majd a jelenlegi vezetést, de aligha fog mindez összejönni, sőt, akár még profitálhat is ebből a kormányoldal, aminek több oka is van. Persze izgalmas dolog - amin még az sem változtat, hogy előre borítékolható volt -, hogy a…

Tovább

Szájbarágó fidelitasosoknak

Egy mondatban: ahogyan senki, aki nem azt gondolja a világról, amit ti, úgy Demeter Márta nem áruló. Nagy erő kell viszont a felismeréshez, hogy tényleg végképp magukra hagytak emberek, akikről azt hitted, együtt harcolsz általad valóban fontosnak tartott ügyekért, még nagyobb, hogy meghozzon az…

Tovább

Röpülj Páva, repülj!

  A napokban megpuccsolták az ország egyik legnagyobb városának vezetését. Pécs polgármestere és közgyűlése felé egy „gyámhivatalt” helyeztek. Ami máris munkába látott és a korábbi Európai Kulturális Fővárosból pénzügyi okokra hivatkozva elkezdték felszámolni a helyi kultúrát. De nem is ez a…

Tovább
süti beállítások módosítása