A valódi viták otthona

Reflektor

Egy kutatócsoport forintosította a Magyarországon folyó mutyit

2017. szeptember 21. - szénhidra

Azok a cégek, amelyeknek tulajdonosai a miniszterelnökkel szoros baráti, vagy rokoni kapcsolatot ápolnak, jóval gyengébb árverseny mellett nyertek közbeszerzéseket 2010-2016 között, mint az egyszerű magyar cégek. - jelenti ki a Korrupciókutató Központ új anyaga, mely tulajdonképpen “forintosítja a…

Tovább

Egy újabb sosem volt népszavazás margójára

  Ismét elébe ment a Fidesz a népakaratnak, és ismét nekifutásból rúgta tökön magát. Amint kicsi jele is mutatkozott annak, hogy már nem csak „romkocsmák homályában merengő, állástalan diplomások” szemében forrott össze nevük a korrupcióval, rögtön beindult a gyermekvédelemben, vagy…

Tovább

A Momentum elért a falig, és most nekirohan

Vannak ezek a népszavazási kezdeményezések. Amik vagy tényleg csak időpocsékolásnak tűnhetnek egyesek szerint vagy éppenséggel csodafegyvernek mások szerint. Az biztos azonban, hogy az ellenzéket mobilizálni képes lehet – ha szervezett és a választásokig pontosan végig is vezetik a szervezői. Az…

Tovább

Nyílt levél a műemlékvédelem felszámolásáról

A magyar kormány 2017-re megvalósította a nemzettudatunk részét 145 éve képező műemlékvédelem egyetlen szakintézményének felszámolását, és bezárta a gyakorlati valamint a tudományos műemléki munka alapját képező gyűjteményeket (tervtár, fotótár, könyvtár, irattár). A szakmai megalapozottság…

Tovább

Duterte és Orbán is buzizással múlatta az időt

  Rodrigo Duterte, Fülöp-szigetek teljhatalmú ura és diktátora drogellenes háborút indított, melynek során erős gyanú merült fel, hogy a rendőrök önbíráskodnak, visszaélnek a helyzetükkel. A hírek szerint elég sok fiatalkorút meg is öltek   A helyi Emberi Jogok Bizottságának vezetője, Chito…

Tovább
süti beállítások módosítása