A valódi viták otthona

Reflektor

A két úr szolgája

Bakács Tibor írása

2018. február 07. - Tálos Lőrinc

27707472_10211524705174332_130178808_o.jpg

A kádári rendszerben a teológián a tanárok próbálták felkészíteni a rendszer ellenségeit az életre. Dr. Bolberitz Pál többször figyelmeztetett minket, hogyha hozzánk beszélnek, az elején mindig figyeljünk, mert akkor hazudnak. „Mindig az axiómában hazudnak, amióta világ a világ. Az utána következő „felépítmény” már hibátlan.” Érett férfi fejjel azt gondolom, hogy ez általában igaz, mindegy, hogy férj-feleség viszonyban gondolkodunk, vagy ideológiai vita zajlik. Ez jutott eszembe, amikor Köves Slomó rabbi megszólalt a nyilvánosságban, hogy miért támogatja Hollik képviselő urat.

Köves Slomó rabbit okos, művelt, érzékeny embernek ismertem meg. Bár a rabbi inkább szövegmagyarázó tanár féleséget jelent, én sokszor papként is gondoltam rá, a belőle áradó hit miatt. Vagyis nagyon jó volt róla a véleményem. 

Sőt, engem az se zavar, hogy a Fidesz-KDNP-t támogatja, mert a bennem lévő liberális ezt teljesen természetesnek tartja. Ne legyünk olyan, mint a mi vezérünk, aki csak monolitikus kultúrában érzi jól magát szöges drótok között. Eltudom képzelni, Slomó ravasz gyakorlati politikus szeretne lenni, aki kijátssza egymás ellen a politikai erőket, hogy az ő nyája, a rábízott zsidóság békében és gyarapodásban éljen. Hajrá, Slomó! Azt viszont képtelen vagyok felfogni, hogy ez az ember miért vette át az általa támogatott erő marketingjét, stílusát, a valóságtól való durva fikciózást?! Hogyan mondhatta Slomó ennek a sokszor megalázott népnek, hogy nem tudta azt, hogy kampányidőszak van, és ő ezzel akarata ellenére kampányol. 

Nem helyes ilyesmit hazudni. Több okból is. Szerintem minden magyar állampolgár tudja, aki áttud menni a zebrán időben, és késsel villával eszi a rántott húst, hogy hazánkban – a Fidesz jóvoltából – örökös kampány folyik. Áldassék érte nyomnélküli Habony Árpád majd a mennyben vagy a pokolban. Nem beszélve arról, hogy ezt a mondatot két héttel a hivatalos kampány előtt mondta a rabbi, tehát, ha nem beteg országban élnénk, akkor is necces lenne.

Az is baj, hogy aki ezt a hazugságot hallja, bár nem ő követte el, mégis szégyenérzet tölti el. A hazugság mindenkit besároz, aki mondja, és azt is, akire ráköpik. Slomó helyett szégyelltem magam, ami vicces is lehet, hisz lehetséges e egy gójnak szégyellni magát egy zsidó miatt?

De nem irigylem Slomót, miután tudom, hogy féli az Istent, lesznek még életén kívül is kellemetlen percei. Persze, ha igaz Jézus mondása, hogy senki nem lehet egyszerre két úr szolgája.

Kép: Mérce

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4313642112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csorsza 2018.02.07. 17:19:46

Jézus nem releváns Slomó esetében. A Talmudban meg úgyis talál erre az esetre is megfelelő magyarázatot :)

Szögesdrót.

jolaca 2018.02.07. 17:48:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Az a botrány, hogy mint kiderült, Téged nem fizetnek meg verejtékes trollkodásodért. Ennyire fösvény urakat szolgálni igazán nemes dolog.

profiügyfélszolgálat 2018.02.07. 18:03:07

Atyaisten! áttud menni? Eltudom képzelni? És ezt hogy?

nemecsekerno_007 2018.02.07. 18:18:51

Gumicsontban világelsők vagyunk :)

CsipkeRózsa 2018.02.07. 18:27:43

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Mindegy, hogy a rabbi fideszes, vagy ballib. Ne politizáljon, és ne kampányoljon.

VáradiJános 2018.02.07. 18:55:24

@jolaca: kiderült mert megírta a nagyon hiteles 444? :)

jolaca 2018.02.07. 19:09:48

@VáradiJános:
Azért derült ki, mert részletesen elmondta a kiugrott pentito, akinek már nem volt gyomra a szolgálathoz. De ezt Te jobban tudod, Jánosom.

VáradiJános 2018.02.07. 19:11:17

@jolaca: igen, a névtelen, de istenuccse létező kiugrott informátor :)

Európai téridő 2018.02.07. 20:22:24

Kedves Settenkedő! Slomó nem politikus, hanem rabbi. És valószínűleg az őt "megszólítók" egy részének minősíthetetlen, alpári stílusa döbbentette rá, hogy kampány van és elszabadultak az indulatok. Azért kért elnézést, mert most vette észre, hogy egyes vitapartnerei vitatkozás helyett gyalázkodó üzemmódba tértek át. Ha nem tűnt volna fel neked, a Mazsihisz és az EMIH igen korlátozottan működik csak együtt a zsidóság javáért, gyakrabban vannak egymással fasírtban. Az EMIH helyteleníti, hogy a Mazsihisz felhasználja az "antiszemita kártyát" és boldog-boldogtalant leantiszemitáz, plusz a járulékos megnyilvánulások. A mazsihiszes idősek, matuzsálemek, holokauszt-árvák érzéseit pontosan ismeri és tiszteli is, még ha nem is helyesel mindent, amit az ő nevükben tesz Heisler, Radnóti és a többiek. Az EMIH a fiatal, a Mazsihisz az idősebb zsidókat képviseli.

csorsza 2018.02.07. 20:28:09

Úgy emlékszem, anno Raj Tamás főrabbit senki nem szólta meg az szdsz-es képviselőségéért.

GNDL 2018.02.07. 20:33:51

@Európai téridő: "Az EMIH helyteleníti, hogy a Mazsihisz felhasználja az "antiszemita kártyát" és boldog-boldogtalant leantiszemitáz"

Az megvan amikor Köves nem fogadta el Vona kinyújtott jobbját egy nyilvános vita formájában? :)

Köves közpénzekkel kitömött "egyszemélyes egyháza" gyakorlatilag ugyan azokat a hibákat követi el mint anno a szocialistákhoz dörgölőző Mazsihisz... a különbség csupán annyi, hogy az MSZP legalább nem a horthysta/szálasista szélsőséges szubkultúrát ápolta...

Alick 2018.02.07. 20:41:49

@Európai téridő: Pontosan! Az EMIH hangsúlyozza - a Mazsihisz-szel ellentétben -, hogy ők magyar és zsidó kettős identitású, jövőbe néző szellemiséget képviselnek, számukra nem a holokauszt-maszturbáció a mérce.

Alick 2018.02.07. 20:44:29

@GNDL: Vona akkoriban egy nácisztikus maszturbáló volt. :)

GNDL 2018.02.07. 20:49:18

@Alick: "számukra nem a holokauszt-maszturbáció a mérce"

A horthysta/szálasista nosztalgia támogatása mintha egy egész ménes túlsó oldala lenne... :)

"akkoriban egy nácisztikus maszturbáló volt"

Így.. ha elfogytak az érvek vagy nem is voltak jön a gyalázkodás...

Gleccsertetű 2018.02.07. 21:20:01

Donáth László (Budapest, 1955. december 5. – ) evangélikus lelkész, publicista, politikus. 1994 és 2010 között a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként országgyűlési képviselő. Közéleti pályafutása mellett az Aranyág Alapítvány kuratóriumának elnöke. Donáth Ferenc (1913–1986) politikus, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjának fia.

(wiki)

itt nem volt ajvék, pedig a gyerek az apja emlékét okádta szembe

Gleccsertetű 2018.02.07. 21:51:10

@GNDL: emlékszem, akkor ő volt az aktuális ballibsi hős

GNDL 2018.02.07. 21:53:01

@Gleccsertetű: Meg jobblibsi is... az enyém... :)

Gleccsertetű 2018.02.07. 22:01:11

@GNDL: ugyan :) le lett állítva, nagyon helyesen.

GNDL 2018.02.07. 22:07:05

@Gleccsertetű: Tehát egyházi személyek is beleszólhatnak a közügyekbe, tehát „politizálhatnak”, ugye ez most a mantra, DE... csak akkor ha a hatalmon lévő kommunisták mellett állnak ki. Mert ugye te most ezt állítod.

Egyébként vótmá ilyen... csúnya vége lett. :) Ennek is az lesz...

Gleccsertetű 2018.02.07. 22:09:17

@GNDL: nem mondtam ezt. azt mondtam, hogyha az egyiknél szabad volt akkor legyen a másiknál is szabad.

GNDL 2018.02.07. 22:14:48

@Gleccsertetű: De itt most évek óta elég jól láthatóan csak az egyiknek szabad...

GNDL 2018.02.07. 22:16:19

@Gleccsertetű: Mondjuk azt jelzésértékűnek veszem hogy nem tiltakoztál a „hatalmon lévő kommunisták” jellemzés miatt... :) Egyébként igazad van, gyakorlatilag lehetetlen ellenérvet felhozni erre. :)

Európai téridő 2018.02.08. 00:19:29

@GNDL: Miért lenne "egyszemélyes egyház". Van zsinagógája, van egyeteme, van gimnáziuma, a Sóletfesztiválon özönlenek az érdeklődők, stb. "A horthysta-szálasista szubkultúra" kifejetés olyan posztkomcsi-elvtársias. Visszás ezt mondogatni, amikor 1989-ben az elvtársvilág ennyire befuccsolt. Most tehát a "nácikártya", az "antiszemita kártya" mellé odakerült a "horthy-szálasi kártya" is? Olvasde el a Wikipédián a "nácikártya" szócikket és akkor rájössz, miért nem tartom ezt az egészet kósernek.

Gleccsertetű 2018.02.08. 07:11:24

@GNDL: előtte meg évekig csak a másiknak szabadott. nem lepődhetsz meg ezen. nem tiltakoztam mert nem a jelzőt tartottam a hsz-ed fontos részének

csorsza 2018.02.08. 09:38:39

@Gleccsertetű: mert Donáthék is a zsidóságból jöttek, az ő kutyájuk kölyke...

GNDL 2018.02.08. 11:27:23

@Európai téridő: „van zsinagógája, van egyeteme, van gimnáziuma”

Most már hogy Orbánék milliárdokkal tömték ki őket - ilyen formában lopott - közpénzekkel... ja... van „neki”... én sem gondoltam hogy Köves magától nácult be, elég sokba került az adófizetőknek eddig... :)

„Visszás ezt mondogatni, amikor 1989-ben az elvtársvilág ennyire befuccsolt.”

Befuccsolt volna? Tehát szerinted a Fidesz-KDNP frakciók harmada és a kormányzat sajnos egy túl nagy része nem volt egykori vezető MSZMP/KISZ apparatcsik... nincsenek és nem is voltak az elmúlt években egykori három per akárhányas besúgók a kormányban... jelenleg sincs fideszes egykori moszkovita ügynök polgármesteri pozícióban... igaz? Akarsz róla beszélni? :)

„Olvasde el a Wikipédián a "nácikártya" szócikket”

Nem kell elolvasnom mert tudom mit jelent, de azt hiszem senki nem állt Orbán mellett egy fegyvert szorítva a halántékához, azzal fenyegetve hogy azonnal ismerje el Horthyt és nevezze őt kivételes államférfinak különben... Szóval az itt a legfőbb probléma hogy Orbán önként és dalolva, mintegy kampánycélból állt ki Horthy mellett, szóval ez nem „náci kártya” dolog... ez csak „náci” dolog, simán... :)

GNDL 2018.02.08. 11:28:58

@Gleccsertetű: „előtte meg évekig csak a másiknak szabadott”

Ha így is lenne, mentené bármilyen formában a jelenlegi helyzetet? Ha az egyik barátod elkövet egy bűncselekményt, akkor már te is elkövethetsz mert szerinted „há' ő is elkövette”?!

Alick 2018.02.08. 12:43:10

@GNDL: Csak jelezni akartam, hogy mind a Mazsihisz, mind a Jobbik (a kezdetektől) eléggé belterjes politikai kultúrát képviselt.
A "horthysta" jelzővel pedig érdemes csínján bánni, mert Horthyt a portugál emigrációban jórészt gazdag zsidó családok tartották el. Nyilván felróható neki a vidéki zsidóság deportálásának passzív támogatása, a Hitlerrel való együttsodródás, ugyanakkor a budapesti gettót megvédette, amíg tudta. A harmincas években pedig a magyar ipari kultúrában a zsidó gyártulajdonosok nemcsak szerephez, hanem társadalmi elismeréshez is jutottak. Jót és rosszat is lehet mondani a "lovas tengerészről" és nem vagyok biztos benne, hogy a korabeli helyzetben (náci sikerek és dominancia Európában) a mai magyar politikusok jobban teljesítettek volna.

GNDL 2018.02.08. 12:53:33

@Alick: „"horthysta" jelzővel pedig érdemes csínján bánni, mert Horthyt a portugál emigrációban jórészt gazdag zsidó családok tartották el”

Mindez aligha menti a kormányzósága alatt elkövetett emberiesség elleni bűncselekményeket... Egyébként meg mintha nem lett volna épp elég példa arra a világtörténelemben, hogy kollaboránsok voltak, vannak és minden bizonnyal lesznek is. :) Lásd most hirtelen Köves esetét, hiába folytat echte faji előítéletek felkorbácsolására és antiszemita gyűlöletkeltésre teljes mértékben alkalmas szélsőséges propagandát a Fidesz-KDNP évek óta, csak akad mindig egy-két szervilis Stockholm-szindrómás korrupt majom akik mindezek ellenére kiáll mellettük... mert ugye van az a pénz, és Köves „bizniszegyháza” nem keveset kapott az elmúlt években, az állam és az egyház szétválasztásának alapelve ellenére is...

„Nyilván felróható neki...”

Hát, nyilván... ha már egyszer ott van a történelemkönyvekben is... :)

„Jót és rosszat is lehet mondani a "lovas tengerészről"”

Mint ahogy bármelyik erőszakos bűnelkövetőről is akik jelenleg mondjuk több éves vagy több évtizedes büntetésüket töltik... de ennek ellenére töltik... :)

GNDL 2018.02.08. 12:58:40

@Alick: „nem vagyok biztos benne, hogy a korabeli helyzetben ... a mai magyar politikusok jobban teljesítettek volna”

Ezt mondjuk adom... mivel gyakorlatilag ugyan az a félművelt/félkegyelmű „elit” tarja a markában Magyarországot évtizedek óta... :)

Plumper_ 2018.02.08. 14:00:09

@csorsza: igen, méghozzá azt, hogy Jézust felakasztották kuruzslásért, varázslásért, hitszegésért és a nép félrevezetéséért. Nem 2018 mínusz 33 éve, hanem kb 150 évvel azelőtt. Na, miről volt szó? :-)
Raj Tamást senki sem szólta meg a szadeszért, ellenben ő később bánta, képviselősége idején nem dolgozott rabbiként és senki nem ment oda hivatalos szadesz lapokra.

@Alick: tehát betör hozzád egy rablógyilkos, kirabol, kiirtja a családodat, majd téged megkímél, mert már kínos lenne téged is megölni, ráadásul tiltakoznak a többiek. Megmentett téged? Nézőpont kérdése.
Amúgy nem hallottál hülye zsidókról? Horthy állítólagos kártyapartnerei és támogatói között lehettek ilyenek. A 600.000, elpusztított zsidó biztos nem kártyázott volna a tengerésszel.

Alick 2018.02.08. 14:39:08

@GNDL: "kollaboránsok voltak, vannak és minden bizonnyal lesznek is"

Hitler Európa jó részét sakkban tartotta, így a kollaborálás alap volt azon vezetők részéről, akik nem tudtak ellenállást felmutatni vele szemben. Ez egy középgyenge vezetőnek nem sok mozgásteret hagy. Ettől persze a felelősség az még felelősség.

"antiszemita gyűlöletkeltésre teljes mértékben alkalmas szélsőséges propagandát a Fidesz-KDNP évek óta"

Uszítónak uszító, de antiszemita irányúnak nem mondanám. Soros származása nem játszik szerepet, ő éppen Izraelben sem közkedvelt, privát bűnbaknak éppen kézre esett.

Kunhallmi Agnes. 2018.02.08. 14:45:40

Koves Slomo egy rohadt naci fasiszta antiszemeta, persze hogy a naci fideszt tamogatja.

Alick 2018.02.08. 14:47:20

@Plumper_: Nem hiszem, hogy hülyék lettek volna, inkább olyan elitisták, akik meggyőzték magukat, hogy Horthynak viszonylag kevés mozgástere volt. Hitler könnyen pórázon tudta tartani, mert egyrészt a románokat kijátszhatta volna ellene, másrészt a magyar elit (katonai vezetők is!) nem kis része annyira benne volt Hitler seggében, hogy Horthyn is habozás nélkül átléptek volna.
Ahogy az meg is történt a (kétségbeesett) kiugrási kísérlet alkalmával...

Alick 2018.02.08. 14:51:54

@Kunhallmi Agnes.: Azért ezen az antiszemita jelzőn mindig röhögni szoktam... az askenázik még csak nem is sémiták. Így az antiszemitizmus már akkor inkább az, ha előítéletből nem enged be arabokat az országba... persze ez sem igaz, mert jó pénzért bárkit beengednek.

CsipkeRózsa 2018.02.08. 15:00:00

@Alick

"Horthyt a portugál emigrációban jórészt gazdag zsidó családok tartották el."

Ez erős túlzás, néhány gazdag zsidó is fizetett a Horthyt támogató alapítványba.

"Nyilván felróható neki a vidéki zsidóság deportálásának passzív támogatása"

Nem igazán volt ez passzív támogatás, hiszen állami hivatalos szervezetek gyártották a névsort, állami hivatalos szervezetek gyűjötték össze a zsidókat, és "segítették" fel őket a vagonokba.

A Mzsihiszt ne keverjétek bele, Slomó független tőlük szervezetileg. A Mazsihisz rabbijai erősen elítélték Slomo kampányát.

A gettó megvédése nem Hortynak az érdeme, ő csak a budapesti zsidók további deportálását állította le, állítólag tovább folytatták azt.

GNDL 2018.02.08. 15:07:33

@Alick: „Ettől persze a felelősség az még felelősség.”

Ennyi. Voltak olyan „középgyenge vezetők” is akik mondjuk pont az ellenállásba buktak bele, vagy emiatt veszítették el életüket, de ők ma (is) egészen más megítélés alá esnek mint az egykori kollaboránsok... :)

„Uszítónak uszító, de antiszemita irányúnak nem mondanám.”

Azt írtam hogy antiszemita gyűlöletkeltésre alkalmas, és nem csak én mondom ezt, nem csak az EU vagy az EB tisztviselői, nem csak az EP néppárti képviselőinek nagy része, vagy nem csak a hazai és nemzetközi jogvédő társadalmi szervezetek és nem mellesleg nem csak a hazai és nemzetközi mérsékelt konzervatív/liberális zsidó- és keresztény értelmiség túlnyomó része, de lásd a fideszes hívek is „vették a lapot”, és tesznek konkrétan antiszemita megjegyzéseket ilyen- és ehhez hasonló nyilvános fórumokon, vagy éppen firkálnak antiszemita feliratokat az éppen az effajta gyűlöletkeltésre alkalmas plakátokra...

„ő éppen Izraelben sem közkedvelt, privát bűnbaknak éppen kézre esett”

Mivel Sorsnak olyan alapítványa van amely a polgári demokrácia megteremtéséért vagy ellenőrzéséért és fenntartásáért küzdő társadalmi szervezeteket támogat, így értelem szerűen nem kedvelik az olyasféle önkényuralmi pöcsök akinek útjában állnak ezek a szervezetek, mert éppen a polgári demokrácia korlátozásában vagy lebontásában érdekeltek. Tehát nem csak Izraelben kezdtek most sorosozni - gondolom nem véletlenül pont akkor amikor az izraeli miniszterelnök és kormányának több tagja fölött is kezdenek összecsapni rekord korrupciós hullámok - de a máig önkényuralmi diktatúrákban fetrengő posztszovjet utódállamok kedves vezetői is előszeretettel rázzák az ökleiket Soros-, és így az általa támogatott társadalmi szervezetek felé... érthető okokból. :)

Mindenesetre a közös ezekben az, hogy aki Soros felé rázza az öklét az bizony komoly bajban van, mert éppen olyasmit cselekszik amit egy polgári demokráciában nem igazán tehetne meg...

Alick 2018.02.08. 15:57:37

@GNDL: "antiszemita gyűlöletkeltésre alkalmas"

Válasszuk külön a dolgokat: az hogy a fidesz orwelli Nagy Testvér stílusban hisztériát kelt egy személy (vélt) tevékenységével kapcsolatban, az az egyes csökött agyak problémája, hogy ezt minden hasonló származásúra rávetítik.
Persze, alkalmas az anti-askenázi hecckampányra... de ha pl. Woody Allen egyik filmjét vagy a nőkhöz való viszonyát fikázzák, abból önmagában nem következik, hogy a származása a problémák gyökere... ha valaki állandóan kalapácsot fog a kezében, úgyis mindent szögnek fog nézni - és ez oda-vissza, bármelyik, önigazolást kereső politikai oldalra igaz.

"Sorosnak olyan alapítványa van amely a polgári demokrácia megteremtéséért vagy ellenőrzéséért és fenntartásáért küzdő társadalmi szervezeteket támogat"

Ez megint csak nem fekete-fehér leegyszerűsítés kérdése: sokan tisztában vannak vele, hogy Soros vagyonát nagy részben olyan spekulációknak köszöneti, amelyek egy-egy ország pénzügyi helyzetét egy kritikus időszakban megroggyantották (nagybani shortolás), sokak megélhetését nehezítették. Nyilván ez nem olyan súlyú ügy, mint Horthy háborús tettei, de joggal támaszt kétségeket Soros önzetlen emberbarátinak tartott attitűdjável szemben. Másrészt ettől függetlenül sem áll kritika felett, nem mindenki ért egyet a nézeteivel, köztük olyanok sem, akik egyébként nem "illiberális", hatalomra törő törekvéseikről nevezetesek.
Ráadásul mindezt egy olyan korban, amikor az ún. "demokrácia export" több, kevésbé fejlett országban jelentős káoszt okozott.
Ezt egy másik befolyásos (magyar és zsidó identitású!) George-György :) , Friedman, a Stratfor Consulting feje is megerősítette, kritikával illetve Soros nézetrendszerét és tevékenységét, kiemelve az ukrajnai puccsban - amely csak lecserélte az orosz-barát maffiát az atlantista alamizsnára vágyó maffiára - játszott háttérszerepét.

GNDL 2018.02.08. 16:11:35

@Alick: „az az egyes csökött agyak problémája, hogy ezt minden hasonló származásúra rávetítik”

Ezt leginkább úgy lehet megelőzni, hogy egyszerűen _nem indítanak ilyen kampányokat_. Nem egyértelmű? Tehát a történetben nem csak az a „csökött agy” aki antiszemita szlogeneket firkál plakátokra, vagy naphosszat zsidózik nyilvános fórumokon, hanem az is aki kitette a plakátot vagy 24/7 nyomja a szlogent a médiában ami erre a fajta antiszemita firkálgatásra késztet más „csökött agyakat”...

„sokan tisztában vannak vele, hogy Soros vagyonát nagy részben olyan spekulációknak köszöneti, amelyek egy-egy ország pénzügyi helyzetét egy kritikus időszakban megroggyantották”

Itt nem azon van a hangsúly hogy „sokan tisztában vannak”, hanem leginkább azon hogy „kik azok” akik bármiféle gondolkodás és további tájékozódás híján simán benyalják ezeket a leginkább szélsőjobbos körökben népszerű de nem igazán helytálló összeesküvés elméleteket... :)

„Másrészt ettől függetlenül sem áll kritika felett”

Persze, hogy lehet kritizálni Soros tevékenységét, ahogyan például Orbánt is, de az is hasonlóan alaptalan lejárató kampány lenne ha azt híresztelné valaki hogy Orbán anyja a török kamionsoron kurválkodott ezért is kissé sötétebb a bőre a kis Viktornak... :)

Azért álljunk meg, van a kritika és van a gyalázkodás, és elképesztő módon még csak nem is szinonimái egymásnak...

„Ráadásul mindezt egy olyan korban, amikor az ún. "demokrácia export" több, kevésbé fejlett országban jelentős káoszt okozott.”

A „demokrácia export” az jenki kormányzati program, Sorosnak lényegében csak annyi köze van hozzá, hogy ő demokratikus társadalmi szervezeteket támogat nem pedig fegyvergyárakat... :)

„kiemelve az ukrajnai puccsban - amely csak lecserélte az orosz-barát maffiát az atlantista alamizsnára vágyó maffiára”

Hja, elképesztő ez a Soros, hogy csak önkényuralmi diktátorokat tud leváltani, de azt a fránya népet nem... :D Pedig mennyivel könnyebb dolga lenne, ha azokat is le tudná váltani akik többségükben társadalmilag nem érettek a demokráciára, mi? :)

Alick 2018.02.08. 16:30:50

@GNDL: "nem indítanak ilyen kampányokat"

Persze... viszont szerintem a fidesz részéről mindez alapvetően nem antiszemita indíttatású, hanem hideg fejjel átgondolt populista szavazatszerzési kampány, arra építvén hogy a szavazók zöme korántsem kritikus gondolkodású értelmiségi. Sorosba pedig kockázatmentesebb belerúgni, mint pl. egy nyugat-európai liberális vezetőbe...

"nem igazán helytálló összeesküvés elméleteket"

Azért konteóknál valamivel többről van szó:

en.wikipedia.org/wiki/Black_Wednesday

"elképesztő ez a Soros, hogy csak önkényuralmi diktátorokat tud leváltani"

Érdekes módon a "leváltás" eredményeképpen olyan arcok bukkantak fel, akikhez képest Vona szolíd polgárjogi harcos. :)

www.channel4.com/news/ukraine-mccain-far-right-svoboda-anti-semitic-protests

(és persze tudjuk, hogy Viktor is szorgos Soros-fióka volt, amíg a hatalom megszerzéséért küzdött :))

Gleccsertetű 2018.02.08. 16:38:50

@GNDL: persze nem, de nem ez a lényeg. hanem az, h azok hörögnek MOST a leghangosabban akik AKKOR kussoltak és cinkosan összekacsintottak. hiteltelen.

GNDL 2018.02.08. 16:45:33

@Alick: „a fidesz részéről mindez alapvetően nem antiszemita indíttatású”

Annyit azért jegyezzünk meg gyorsan, hogy _nem ez_ az első olyasféle kampány vagy megnyilvánulás konkrétan a Fidesz vagy fideszes kalandorok esetleg hozzájuk közel álló „véleményformálók” részéről, ami vagy eleve antiszemita, vagy antiszemita gyűlöletkeltésre alkalmas... Orbán és a Fidesz alapvető „politikája” évtizedek óta ez a fajta legprimitívebb és infantilis populizmus, és bizony nem egyszer böffentik el magukat a horthysta nosztalgiában fetrengő szélsőségeseik...

„hideg fejjel átgondolt populista szavazatszerzési kampány”

Tehát akkor ne is csodálkozzanak ha antiszemita gyűlöletkeltéssel vádolhatóak. :)

„Azért konteóknál valamivel többről van szó”

A konteó ebben „mindösszesen” annyi hogy csak Sorosra kenni a „fekete szerdát” nem állja meg a helyét mivel közvetlenül vagy egy tucat nagyobb befektető vett részt a font „előrehozott leértékelésében” és ugye mellettük több tucat más kisebb spekuláns is ezekre a farvizekre evezett, valamint az sem állja meg a helyét hogy ez rosszat tett volna a brit gazdasággal, sőt, épp ellenkezőleg... :)

Ha érdekel a téma, akkor lásd még:
zsiday.hu/blog/gonosz-spekul%C3%A1nsok-%C3%A9s-j%C3%B3-befektet%C5%91k

„Érdekes módon a "leváltás" eredményeképpen olyan arcok bukkantak fel, akikhez képest Vona szolíd polgárjogi harcos.”

Nem csak Ukrajnában követte el ezt hibát Soros, lásd a 90-es években a Fideszt is támogatta, és mi lett a vége... :) De az már nem az ő sara, hogy az ilyen társadalmak amikor már végre lehetőségük lenne rá akkor is szarnak magasról saját szabadságukra, biztonságukra, saját jogaikra és saját demokratikus államukra...

GNDL 2018.02.08. 16:46:59

@Gleccsertetű: Holott lásd pont neked is kéne „hörögnöd”, ráadásul neked a leghangosabban, mivel ha akkor nem fogadtad el akkor most sem igazán kéne. :)

Gleccsertetű 2018.02.08. 16:52:23

@GNDL: engem akkor sem érdekelt, és most sem. vagy, akkor is egyetértettem és most is. ahogy jobban tetszik. nincs bennem kettős mérce e téma iránt.

Alick 2018.02.08. 17:31:27

@GNDL: Populista bűnbakkeresés és egybites zsidózó szavazók az ún. baloldali pártok vonalán is megtalálhatók. A különbség annyi, hogy a fidesz alaposan rálépett a gázpedálra. Ugyanakkor az alkalmi zsidózás megjelenésére való mutogatás eltereli a figyelmet a sokkal lényegesebb kérdésekről... Slomónak abban igazat adok, hogy el kéne már vonatkoztatni a zsidózásra mutogatók nyüszmékelésétől és a jövőbe kéne nézni... ezzel persze joggal lehet kritizálni a Horthy-kultuszt is. És ha már múlt és zsidóság, érdemesebb lenne a korabeli iparteremtők munkásságával foglalkozni, mint jó példával. Akár úgy is, hogy Weiss Manfréd mennyivel nagyobb fej volt, mint Mészáros Lőrinc. :)

Soros pénzügyi manővereit lehet simogatni utólagos igazolással, de attól még a károsultak nem lesznek boldogabbak. Nekik előre nem szólt senki, ugyanakkor Soros megszedte magát az ilyen ügyekkel. Micsoda "véletlen", hogy éppen ki a bráner melyik végére került. :)
És persze a nácivédők is arra szoktak hivatkozni, hogy az elején Hitler milyen jól "rendbetette" Németországot.

"az már nem az ő sara, hogy az ilyen társadalmak amikor már végre lehetőségük lenne rá akkor is szarnak magasról saját szabadságukra, biztonságukra, saját jogaikra és saját demokratikus államukra"

De, az az ő felelőssége, ha nem veszi figyelembe, hogy az általa odaszórt "gyógyszer" megfelelő adagolás nélkül méregként hat. A "social mass engineering" veszélyes műfaj, mert az eredmény gyakran éppen nem a "botcsinálta varázslóinas" szándékai szerint jön létre.

GNDL 2018.02.08. 17:42:48

@Alick: „az ún. baloldali pártok vonalán is megtalálhatók”

Akkor megint: miben menti ez Orbánt és a Fideszt? Nem arról volt szó 2010-ben a kormányváltáskor hogy ezentúl „más lesz”?

„el kéne már vonatkoztatni ... és a jövőbe kéne nézni”

Kéz a kézben a nácikkal, ha jól megfizetik az efféle kiállást. :D Na nem...

„de attól még a károsultak nem lesznek boldogabbak”

Ha valami törvénytelenséget követnek el az efféle spekulánsok vagy befektetők, akkor annak meg is fizetik az árát. Ha valami „kárt tesznek”, akkor a befektetőiknek okoznak ezzel gondot... de ez a része meg már üzlet, ahol ha az egyik félnek tetemes nyeresége keletkezik akkor azt valószínűleg a másik fél veszteségei fedezik, de hát ez van, ez üzlet nem személyes. :)

„Nekik előre nem szólt senki, ugyanakkor Soros megszedte magát az ilyen ügyekkel.”

Soros nem az ecseri piacon szokott seftelni, vagy kapualjakban a lakótelepen, hidd el az üzletfeleinek nem kell „előre szólni”, ők önként kockáztatják befektetéseiket ezeken a piacokon... sőt, többnyire nem is a saját befektetéseket, hanem a megbízóik pénzét. :D

„ha nem veszi figyelembe, hogy az általa odaszórt "gyógyszer" megfelelő adagolás nélkül méregként hat”

De ezt nem lehet előre tudni, itt a keleti végeken azért még mindig csak egy-két renitens van, a nagy többség úgy tűnik el tudott kezdeni felzárkózni Európához, minden tekintetben. Tehát az eredmények még mindig ezt a fajta „nyílt társadalmat” igazolják, sajnálatos hogy az egyik kudarcában pont érintettek vagyunk...

Alick 2018.02.08. 17:45:44

Még annyit, hogy ott voltam Friedman előadásán, a kollégám még váltott is vele pár szót. Az a benyomásom, hogy Friedman a kissé baljós állításaival együtt is az erők kiegyenlítődését követő realista, (az általa is kritizált) Soros pedig legjobb minősítéssel egy wishful thinker utópista.

Alick 2018.02.08. 17:59:43

@GNDL: "Nem arról volt szó 2010-ben a kormányváltáskor hogy ezentúl „más lesz”?"

Mindegyik ezzel jön... és "Királyfi, te még hiszel a mesékben?" :)

"Kéz a kézben a nácikkal"

Saját felhozatalunk szélsőségesekből: az egyik oldalon a fideszt nácizzák, a másikon az MSZP-t a tömegbe lövető ávósokhoz hasonlítják. Na már most, a kettő között mi balga belgák hova álljunk..? :)

"de hát ez van, ez üzlet nem személyes"

"Hja kérem, ahol fát vágnak, ott forgács is keletkezik." - mondta Virág elvtárs.

"De ezt nem lehet előre tudni"

Már jóideje lehet...

"a nagy többség úgy tűnik el tudott kezdeni felzárkózni Európához"

Megint ezt a fránya wishful thinking... osztán jön a csodálkozás: Brexit, Trump és persze a hazai termés. Egy kis elgondolkodni való:

www.youtube.com/watch?v=BvG2k8M6ZCI

GNDL 2018.02.08. 18:07:21

@Alick: „Mindegyik ezzel jön”

Oké, de akkor semmiben nem menti a Fideszt vagy Orbánt hogy „mer' a szocik is”.

„a kettő között mi balga belgák hova álljunk”

Hát én mindig azt mondom hogy a Fideszt ÉS az MSZP-t is (az oldalbordáikkal, DK-KDNP ugye) a picsába kéne elhajtani, nem nekünk polgároknak azon vitázni melyikük a hitványabb... Ennek nem ilyen pöcsméregetésnek kéne lennie a közéletben, hogy az egyik lopott többet vagy a másik, az egyik hazudott többet mint a másik... Ezzel szemben tök bináris dolog: lopott? Igen. Hazudott? Igen. Akkor lapát... :)

„Hja kérem, ahol fát vágnak, ott forgács is keletkezik”

Pontosan így mennek ezek a tőzsdei spekulációk... :)

„Megint ezt a fránya wishful thinking”

Miért, szerinted itt a keleti végeken nincsenek olyan tagállamok amelyeknél látványosabban jobb a gazdasági/társadalmi helyzet ma mint anno 2004-ben vagy 2008-bana csatlakozásukkor? A legtöbbjük (például a maradék V4-ek) még Magyarországot is beelőzték, holott a csatlakozáskor még a magyarok voltak ugye az éltanulók... :)

Alick 2018.02.08. 18:37:52

@GNDL: "a Fideszt ÉS az MSZP-t is (az oldalbordáikkal, DK-KDNP ugye) a picsába kéne elhajtani"

YES! :)

"a keleti végeken nincsenek olyan tagállamok amelyeknél látványosabban jobb a gazdasági/társadalmi helyzet ma"

Ezzel a minősítéssel nagyon óvatos lennék... és nemcsak egyes V4-es országok választott vezetőire gondolok, hanem a gazdasági minősítésre is (az egyenlőtlen fejlődés törvénye, ugyebár). Majd 15-20 év múlva tisztulni kezd a kép, hogy egyáltalán hová vezet a gazdaságilag gyengébb országok felvétele.
Van egy gyanúm, hogy az EU elfogadja a "kétsebességes" működést, sok ésszerű érv szól mellette. A két platform közötti különbség kritériumai döntőek lehetnek...

GNDL 2018.02.08. 18:52:44

@Alick: „15-20 év múlva tisztulni kezd a kép”

14 év telt el a csatlakozás óta amikor 9 másik keleti állammal csatlakoztunk... több ezen tagállamok közül nem csak megszállva volt a szovjet-oroszok által de egyenesen annektálva... és hát azért vannak különböző problémáik ezeknek a 2004-ben csatlakozott tagállamoknak manapság is, de azért olyasmi egyiknél sem fordult elő mint a magyarokkal, hogy míg úgymond „a régió éllovasai” voltak a csatlakozáskor, mára meg már legfeljebb csak a 2007-ben csatlakozott tagállamok lehetnek versenytársaik, mert a többiek elhúztak mint a tüzes istennyila...

Szóval ennek a „képeskönyvnek” az első képei már elég tiszták. :)

„az EU elfogadja a "kétsebességes" működést”

Mi az hogy, ebbe az irányba akarnak „reformálni”... és igazuk van, ez a „jössz velünk vagy maradsz egyedül” politikája. :)

főpilóta 2018.02.09. 01:52:19

Amit a cikkből nem értek: Bakács miért hazudja gójnak magát?

CsipkeRózsa 2018.02.09. 13:11:16

@főpilóta:

Nem hazudja, valóban "gój"
süti beállítások módosítása