Losonczy Pál (Jobbik): Mivel az összes induló párt kijelentette, hogy nem léptet vissza jelöltet a jobbikos javára, én mit mondjak?
Fekete-Győr András (Momentum): Én lehet visszalépnék, ha te lennél a legesélyesebb jelölt a kerületben.
Losonczy: Köszi, mit iszol?
Ha valaki megrémülne, hogy egy álfüggetlen DK-s epeköpködő blogra tévedt és most jön az, hogy Schiffer Fekete-Győr András jobbikosokra mosolyog meg egy kamulevél arról, hogy „eddig a Momentumra szavaztam volna, de csak kibújt horogkereszt a zsákból” akkor nyugodjon meg, ez a poszt nem erről fog szólni, hanem arról, hogy mindazok, akik nagy- vagy kisösszefogást (koordinációt) hirdetnek azzal a szöveggel, hogy „mert csak így lehet leváltani Orbánt”, de a Jobbik részére nem hajlandók ezt megtenni, azok hazudnak.
A Momentum elmozdulni látszik eddig hangoztatott soha, sehol, senkivel álláspontjáról. Ahogy Fekete-Győr András, a Momentum elmondta a Közös Ország Mozgalom tegnapi vitáján, nem zárkóznak el a jelöltek visszaléptetésétől, azonban feltételeket támasztanak annak. Ezek, hogy 1, annak, akinek javára ezt megteszik valóban legyen esélye legyőzni a kormánypártok jelöltjét 2, hogy legyen „hiteles, normális polgár” értve ez alatt, hogy korrupt vagy más szempontból vállalhatatlan politikus javára nem lépnének vissza, és 3, tegye meg a többi párt is. Érthető, világos, vállalható. Ezen feltételek teljesülése nélkül ugyanis valóban porhintés a koordináció. Igaz, ezek a feltételek majdnem teljesen ki is zárják a koordinált indulást.
Legyen esélye nyerni
Az, hogy egy olyan választási rendszerben, amelyben a hangsúly az egyéni jelölteken van akár egy-egy helyen is múlhat, hogy többsége lesz-e a jelenlegi kormánypártoknak és ha igen, akkor mekkora, közhely. A nyerhető körzetekben valóban erős a nyomás, hogy egyetlen ellenzéki jelölt induljon. Az index gyűjtése szerint, azokban a nyerhető körzetekben, ahol a Jobbik és az MSZP vagy valamilyen baloldali összefogás jelöltje nem indultak egymás ellen vagy valamilyen okból magas volt az átszavazási hajlandóság – így Devecser, Zugló, Salgótarján és Tapolca időközi választásain – ott tönkre lehetett verni a Fideszt.
Ehhez képest azt látjuk, hogy a baloldali pártok egyáltalán nem hajlandók a Jobbik javára visszalépni, sőt Csepelen az MSZP megfúrta Szabó Szabolcs, az Együtt politikusának közös indulását, mert ragaszkodik ahhoz, hogy saját emberét Bangóné Borbély Ildikót indítsa. Teszi ezt annak ellenére, hogy Szabónak négy évvel ezelőtt sikerült legyőznie Németh Szilárdot. Ezek után minimum hiteltelen úgy csinálnia az MSZP-nek, mintha a kormányváltás érdekelné és nem az, hogy minél több helyet szerezzen meg saját magának.
Eleve: ha a visszalépés a legerősebb jelölt javára történne, akkor nem előre dobták volna szét az egyéni választókerületeket – mint tette azt az MSZP és a DK –, hogy aztán mindenki elindíthassa a saját felhúzható cintányérozós majmát az előre neki adott körzetben, hanem létező jelöltek közül választanák ki a legalkalmasabbat.
Legyen vállalható jelölt
Önmagában mi értelme van legyőzni a Fidesz-KDNP helyi jelöltjét, ha nem változik semmi? A kormányváltás nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy felszámoljuk a korrupciót, az eleve visszaélésre berendezkedett kormányzást, a közhatalmat gyakorlók és hozzátartozóik, üzletfeleik törvények felettiségét. Na de mire megyünk az MSZP olyan jelöltjeivel, akiket igazából a tűz közelében maradás érdekel? Vass Péter, az MSZP Baranyai 4. sz. OEVK jelöltje, szigetvári polgármester például levélben nyal a kormánynak, miközben trafikkoncessziót és állami földpályázatokat nyer. Teljesen jogos felvetés volt Csárdi Antal (LMP) és Juhász Péter (Együtt) részéről, hogy ugyan miért lépnének vissza a IX. kerület egy részét is magába foglaló választókerületben annak az MSZP-nek a javára, amelynek ferencvárosi önkormányzati képviselői közös parkolási bizniszt visznek a helyi fideszesekkel? (Amely ügyet egyébként épp az Együtt és az LMP képviselői göngyölítettek fel.)
Az is egy megindokolható álláspont, ha valamely jelölő szervezet számára a Jobbik vagy mondjuk a DK bármely jelöltje teljességgel vállalhatatlan. Ebben az esetben viszont fogadják el, hogy a koordinált indulásnak nincsenek meg a feltételei, hangoztatott célját – a kormányváltást – nem képes elérni, így legfeljebb arra jó, hogy mgtisztítsa az MSZP-P-DK előtt a terepet, hogy a múlt erőinek ne kelljen az LMP-val vagy a Momentummal versenyeznie.
Minden párt lépjen vissza
Ameddig a koordinálást sürgető felek a „ha nem lépsz vissza a javamra, akkor Orbán megint kétharmaddal győz” zsarolós játékot játsszák, addig figyelni sem érdemes rájuk, mivel elárulják valódi szándékukat, ami nem a kormányváltás vagy az újbóli kétharmad megakadályozása, hanem az, hogy minél előnyösebb pozícióból induljanak. Miközben az ellenzéki jelöltek a koordinált indulás jelszava mögé bújva gáncsolják egymást a választók elfordulnak tőlük. Részben, mert a koncért tülekedés önmagában is visszataszító, részben mert a felek eközben folyamatosan azt hangoztatják, azzal érvelnek, hogy Orbánt nem lehet vagy nagyon nehéz a jelenlegi rendszerben választások útján leváltani. Mi értelme a választásoknak ha 1, úgyis a Fidesznek lejt a pálya és mi értelme a választásoknak 2, ha az ellenzék erői közötti választást – mert a választás arról is szól, hogy melyik erő legyen az ellenzék vezető ereje – előre lezsírozzák? Mégis milyen ellenzék az, amely a kampányt azzal tölti, hogy demotiválja az ellenzéki szavazókat? Fekete-Győr Andrásnak igaza van abban, hogy a visszalépésnek csak akkor van értelme, ha valóban egy ellenzéki jelölt marad (azaz, ha jobbikosnak van esélye nyerni, akkor a javára is visszalépnek) illetve, hogy csak akkor nem színjáték, ha a visszalépés egyoldalú és nem valamilyen a pártok által a választók feje felett hozott alku része.
Ceterum censeo, akiben valóban azért merül fel, hogy a kormánnyal szemben egyetlen jelölt induljon, mert így látja legyőzhetőnek a Fideszt, az egyoldalúan is visszalép és akár a jobbikos jelölt javára is megteszi azt. A baloldalon belüli koordináls viszont az erőviszonyok változatlanságáról szól, miközben az erőviszonyok változatlansága az, ami a Fideszt hatalomban tartja.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!