A valódi viták otthona

Reflektor

Mit művel az LMP?

2018. március 21. - baum

csatlakozz-1.pngMost akarnak együttműködni, vagy nem? Akarnak, de tanultak a 2014-es összefogás hibáiból. Az MSZP/DK meg nem.

Összefogás, koordináció ellenzéki együttműködés – hívjuk akárhogyan – nem vagy van, vagy nincs. Annak számtalan módja lehet, katasztrofális kimenetelű éppen úgy, mint olyan, ami beteljesíti ígért célját, a kormányváltást. Az LMP álláspontja világos: 2014 nem, Hódmezővásárhely igen. 2014-ben a csak baloldali összefogás eredménye egymillió választóval maradtak el a Fideszétől, Hódmezővásárhelyen pedig, ahol a teljes baloldal és a Jobbik is beállt egy jelölt mögé, úgy sikerült megverni a Fideszt „hazai pályán”, hogy többen szavaztak rá, mint legutóbb, amikor nyertek.

A Jobbik nélküli ellenzéki együttműködés nem a kormányváltásról, hanem a baloldalon belüli erőviszonyokról szól. Az LMP egyetlen egy dologra mond nemet, mégpedig arra, hogy feloldódjon a politikai uralkodó osztály baloldalinak nevezett pártjaiban néhány mandátumért cserébe. A politikai uralkodó osztály baloldalinak nevezett pártjai pedig mindig ezt követelik, ezt nevezték összefogásnak négy éve (az eredmény közismert) és most is csak erről hajlandók tárgyalni. Az LMP két olyan tárgyaláson van túl, amelyen az MSZP illetve az MSZP és a DK közösen a 2014-es modellt erőltette és mereven elzárkózott a hódmezővásárhelyi elől.

Két modell van. Az egyik kormányváltást hozhat, a másik az LMP eltűnését és a Fidesz kormányon maradását egyszerre. Az LMP elsőre nyitott – akár az MSZP/DK-val és a Jobbikkal is hajlandó tárgyalni erről – az MSZP/DK csak az utóbbira. Ennyi a történet, minden más csak mese habbal.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr1913757314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brancaleone 2018.03.21. 12:37:20

Vannak pillanatok, amikor át lehet, és át is kell lépni az ésszerűtlenül viselkedőkōn. A szavazók nem a pártok hitbizományosai.... A pártmegeggyezéstől függetlenül, arra kellene felszólítani ōket, hogy egyéniben szavazzanak a legerősebb ellenzéki jelōltre.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 13:28:41

A kisemberek már szervezik magukat: mindenhol a ballibek leváltására leginkább alkalmas jelöltre fognak szavazni.

Borghor · http://promenade.blog.hu 2018.03.21. 14:16:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Miről beszélsz ember? A fidesz van hatalmon...Uram Atyám.... Komolyan nem értem ezeket, honnan jöttek???

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 14:40:56

@Borghor:

Na és? A cél nem a Fidesz leváltása, hanem a ballibek eltakarítása a közéletből.

gaboca41 2018.03.21. 16:11:07

az írod az LMP tanult Hódmezővásárhelyből, az MSzP-DK nem,mert nem akarnak teljeskörű együttműködést. Kivel kellene még együttműködni? A Jobbik a mai napig következetesen állítja, senkivel nem működik együtt. Akkor ki nem akar?

jacsi 2018.03.21. 16:31:47

Az LMP sajnos csak az aroganciát tanulta meg 2014 évi választások óta. Egy általán nem tudják, hogy mit csináljanak lassan már saját magukba is belekötnek. Ilyen pártra nincs szükség!!

Sir Galahad 2018.03.21. 17:00:42

Ugyan már. Fű alatt szépen meg fognak egyezni, vagy már meg is egyeztek, és az utolsó pillanatban majd visszalép mindenki mindenütt az esélyesebbnek gondolt ellenzéki jelölt javára. Ezt azonban nyilván nem lehet nyíltan kimondani, mert akkor az érintett pártok hitelessége - azok után, hogy végig egymást gyalázták, meg kijelentették, hogy nem, nem, soha nem fognak összeállni "ezekkel" - odavan. Márpedig a céljuk az, hogy megtartsák a szavazótáborukat az utolsó pillanatig. Szerintem a legtöbb helyen csak a szavazófülkébe lépve fognak a választók azzal szembesülni, hogy csak egy ellenzéki jelölt van, visszalépni ugyanis még az utolsó napon is lehet. És az elképzelés az, hogy ha a polgár bement a szavazófülkébe, akkor hátha nem megy haza voksolás nélkül, még ha a kedvenc pártjelöltjét le is húzták már a szavazólapról. Jó kérdés, hogy ez működik-e, de ezt előre jelezni nyilván nem lehet, majd kiderül.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2018.03.21. 17:00:42

Teljesen hamis a beállítás. 2014-ben nem az volt a baj, hogy a Jobbik nem volt benne az összefogásban, hanem az, hogy mindenkit megpróbáltak egy listára zsúfolni. Hódmezővásárhely tanulsága meg nem az, hogy a Jobbik nélkül semmit, hanem az, hogy koordinálni kell, és mindenhol a az adott körzet adottságainak megfelelően. Hódmezővásárhely egy jobboldali város, ott egy hiteles konzervatívra volt szükség, mint MZ. De pl. Pesten, ahol a jobbik nem rúg labdába, mi a fenének kell erőltetni?

Szóval már bocs, de ez csak kifogás.

Borghor · http://promenade.blog.hu 2018.03.21. 17:12:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nincs semmiféle háttérhatalom. Ezt a hülyeséget is csak a fidesz hívek eszik meg. Kényelmes.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.21. 17:22:15

A civilek győzhetnek nyugodtan.

A ballibek viszont takarodjanak a hatalom közeléből, nincs szükség újabb rommá adósításra, elkúrásra, ország kivéreztetésére.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.21. 17:25:05

@Borghor:

Hülye vagy.

Már hangfelvétel is bizonyítja, hogy Soros csicskásai a bevándorlást segítik, és az ország lejáratásán, politikai hatalomátvételen ügyködnek csatlós hazaáruló tetveik segedelmével.

Nézd csak Soros csicskása mit köpött el:

magyaridok.hu/belfold/ketezren-dolgoznak-magnas-celjaiert-2912482/
Ahern ezzel összefüggésben azt is hozzátette: legalább kétezer ember dolgozik ott (Magyarországon), hogy érvényre juttassák Soros akaratát.

vagy a másik Soros csicska:
magyaridok.hu/belfold/lehull-lepel-soros-halozatrol-leleplezo-hanganyagok-2912208/

Persze te csak dugd a fejed a homokba. Ez a Soros banda célja éppen !

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.21. 17:26:58

@Fedor:

Azért Pesten is voltak Jobbik szavazatok.
És elhiheted, egy 2006.10.23-ra emlékező Jobbik szavazó soha nem szavaz a ballib gecikre.

A ballib szavazók meg bárkivel lepaktálnak, olyan hülyék, mondhatni menthetetlenek.

tiszafa 2018.03.21. 17:34:21

@Fedor: Hiteles?? Jobbikos volt, hazudott a kampányban, másnap elkezdte a tisztogatást.

ben2 2018.03.21. 17:40:16

@Sir Galahad:

Szvsz a Jobbik lapítani fog és nem lép vissza sehol. A ballibek már annyira fanatizálták a táborukat, hogy egy Hitler-Mussolini Emlékbizottságra is képesek leadni a szavazatukat, ha az az esélyes a Fidesz ellen. A Jobbiknak itt nem kell csinálnia semmit: szépen begyűjti a balos szavazatokat a nekik álló körzetekben, Budapestről meg jöhetnek a töredékszavazatok. Így sem az arcvesztést, sem a listás szavazataikat nem kockáztatják.
A max. amit a Jobbikból ki lehet préselni, hogy pár körzetben szimbolikus gesztusként visszalépjenek egy-egy LMP-s javára, de a többiben el lehet felejteni.

A ballibek viszont meg fogják szívni, mert ha az utolsó pillanatban húzzák le a jelöltjüket a szavazólapról, akkor a listás szavazatot is bukhatják.
A vége majd az lesz, hogy a Jobbik a várakozásokhoz képest 8-10%-al több mandátumot kap, ami mind a balosoktól fog hiányozni. Így a nagy átszavazóshow vége az lesz, hogy a kormánybuktatás elmarad, de legalább a Jobbik a fejükre nő.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 17:45:13

@Fedor:

Ballib-Zaj Méter hasznos alak, éppen most fog hatalmas ballib belbotrányt okozni rendszervaltas2018.hu/ oldalával.

Szerinte egyetlen Együtt- és Momentum-jelölt se esélyes, s az esélyes ellenzékiek zöme jobbikos.

Még az én körzetemben is lepontozta a DK-alelnököt. Hamarosan tajtékozni fognak a DK-médiák.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 17:48:25

@ben2:

Én is ezt jósoltam. A Jobbikot több erő is tolja, hatalmas mértékben.

Azt hiszem, Soros gazda a szerb módszert választotta, s a ballibeket végleg ejtette.

Ez pedig mindenkinek jó: a Jobbik mégiscsak a kisebbik rossz a ballibekhez képest.

S ezt csak az LMP vette észre, azt hittem, Dettit át fogják verni, de úgy tűnik, nem sikerült. Ha ez így megy tovább, az LMP lesz a 3. párt.

ben2 2018.03.21. 18:03:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Legvalószínűbb forgatókönyv:

50% feletti Fidesz
20% feletti Jobbik
10% feletti LMP
10% körüli MSZP
5-7% DK

A Jobbik visz pár egyénit, a ballibek is, de sok nekik álló körzetet elbuknak.
A következő ciklusban a Jobbik lesz az ellenzék vezető ereje, az LMP pedig amolyan tartalék koalíciós partner.

Kevésbé valószínű, de némi esély van rá:

50% alatti Fidesz
30% körüli Jobbik
10% feletti MSZP
10% körüli LMP
5-7% DK

A Jobbik viszi a neki álló körzeteket és a ballibek többet visznek, mint amennyit buknak.

A. lehetőség:
Lesz nagy vígasság, dicső nyilatkozás, hogy vége a diktatúrának.
Aztán ugyanaz ismétlődik a koalíciós tárgyalásokon, mint az összefogás körül: a Jobbik köti az ebet a karóhoz, hogy max. az LMP-vel, Fletó lesz a leghangosabb, hogy mindegy hogy mi, csak legyen kormány, az MSZP pedig Karácsonyt fogja tolni, hogy ők csak akkor, ha ők adják a miniszterelnököt.
Így a vége többszöri sikeretelen nekifutás után megismételt választás lesz, amiről a szavazók jelentős része távol marad és a Fidesz nyer.

B. Lehetőség:
Lesz nagy vígasság, dicső nyilatkozás, hogy vége a diktatúrának.
Aztán az elhúzódó, anyázásoktól sem mentes koalíciós tárgyalások vége egy Jobbik-LMP kisebbségi kormány lesz. A következő egy évben az MSZP és a DK ott vágnak az elméletileg a támogatásukkal működő kormány alá, ahol tudnak, a Jobbik és az LMP szépen elindul a leejtőn, jönnek a korrupciós vádak akár van alapjuk akár nem, aztán jövőre az EU választásokon a sorrend: Fidesz, MSZP, DK, Jobbik, LMP lesz, valami ürüggyel megbuktatják a kormányt, előrehozott választások jönnek, Fidesz megnyeri.

nu pagagyí 2018.03.21. 18:16:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ebben a háttérhatalmi mániádban tényleg van valami, ha nem is úgy, ahogy gondolod. Most végre tények is alátámasztják, hogy a Cambridge Analytica titkos műveleti központként funkcionál a demokrácia elleni tevékenységben. Nyilván Habony is azért küldi Londonból a drága écákat, tekintélyuralomra törekvő megrendelőinek. Az is kitalálható, ki lehet a fedőcég mögött, mivel az ötletek materializálásában leginkább orosz titkosszolgálati szálak fedezhetők fel: orosz szerverek, orosz ügynökök, orosz oligarchák, oroszok által korrumpált más országbeli politikusok.

nu pagagyí 2018.03.21. 18:28:14

@Rettegek mert ballib vagyok: Ez a Jobbik, már nem az a Jobbik. A legundorítóbb figurák már visszatértek anyapártjukhoz, a fasizálódó Fideszhez. A Jobbik igyekszik valamiféle nemzeti-kispolgári pártnak átpozícionálni magát. Remélem sikerül, mert ebből momentán, hiány van.

G66 2018.03.21. 18:28:56

Szerintem ahhoz, hogy az ember kinyilvánítsa a véleményét nem kell semmilyen elköteleződés valamilyen irányba.
Sokan lesznek pl. akik korábban fidesz szavazók voltak és most nem adnának újabb négy évre felhatalmazást. Egyszerűen azért mert elégedetlenek a jelenlegi vezetéssel, leginkább erkölcsi értelemben.

Egyébként az a legnagyobb hibájuk - és ez lesz a vesztük is - hogy erről nem hajlandóak tudomást venni, sőt hülyére veszik az embereket.
Azt kell megértenie végre minden hatalomba kerülő választott vezetőnek, hogy az emberek szívesebben élnek akár szerényebben, de egy közösség részeként mint elutasítottként kitaszítottként nézni vezetői abnormális és egyben törvénytelen gazdagodását.

Az meg végképp nem megy, hogy még a törvényeket is semmibe veszik és átszabják.

Értem én, mi a céljuk azzal, hogy erős magyar vállalatok jöjjenek létre és a hazai tőke irányítsa a gazdaságot, de a cél nem szentesíti az eszközt.
Tudjuk azt is, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve....
Ezt a tehetségre kell bízni - nem a politikai beállítottságra vagy rokoni kapcsolatokra, főleg nem úgy, hogy más pénzéből. Azt beláthatja mindenki, hogy azért ez nem bolt elegáns ..... az meg ne legyen már mentség ...könyörgöm, hogy amazok is lopnak!!!

Ha a jelenlegi kormányban a legapróbb jelét is láthatnánk annak, hogy legalább elméláznak ezen és kész lennének az emberek igényeit megérteni es ahhoz közeledni, én isten bizony rájuk szavaznék. De nem, sőt inkább lepatkányoznak :(
Hát ez a legnagyobb hibájuk, elszakadtak a valóságtól és alkalmatlanná váltak arra, hogy képviseljék az érdekeinket - élvezzék az emberek bizalmát.
Remélem ha maradnak is, valaki csak levonja majd a tanulságot.

Na... ez a másik ami szerintem rossz dolog mi nálunk és én is elkövetem :
Mindenki ösztönösen úgy érzi, hogy meg kell magyaráznia az érzelmeit és a döntéseit!
Miért ne lehetne egyszerűen csak mosolyogva és örömmel azt mondani, hogy "így gondolom, ezt szeretném" ?

Számomra az lenne a jó, ha nagyon megszorongatnák a fideszt és mondjuk kissebbségben kellene kormányozniuk. Ezáltal kénytelenek lennének meghallgatni ill. elfogadni mások véleményét. Most úgy látom erre képtelenek lennének.

Az LMP-re visszatérve. Amit ők akarnak (a jónál is jobbat) az több mint amit ki lehet hozni a jelenlegi helyzetből. Ők látják és tudják mit kell tenniük...remélem.

VáradiJános 2018.03.21. 19:18:32

@nu pagagyí: “a Jobbik, már nem az a Jobbik. A legundorítóbb figurák már visszatértek anyapártjukhoz, a fasizálódó Fideszhez.”

Több jobbikos politikushoz szinte baráti szálak kötnek. Mindannyian hánynak a fajtádtól, bebörtönöznék gyurcsótányt, lövetnének a határon a majmokra, bezáratnák a kedvenc kamuegyetemeteket, s nem lenne buziparádétok. Szurkoljatok csak, patkányok, sok sikert! :)

misz 2018.03.21. 21:05:29

Mit művel az LMP?

2014-et csinál.

2014-ben volt baloldali összefogás, amihez az LMP nem csatlakozott, a Jobbik csatlakozása akkor még fel sem merült.

2018-ban van baloldali koordináció, a Jobbikot is meghívják, de nem csatlakozik. Mit csinál az LMP? Megint nem csatlakozik a baloldali koordinációhoz, nehogy "pár mandátumért beolvadjon". Vagyis létrehozza ismét a 2014-es felállást. Úgy tűnik nem tanult semmit 2014-ből.

Valóban a hódmezővásárhelyi felállás volna az ideális, de nincsen 106 Márki-Zay, és egy parlament nem állhat ennyi független képviselőből. Csak pártképviselők vannak, akikkel vagy koordinál valaki vagy sem. A Jobbik kész helyzet elé állította a többieket, kérdés, hogy azok mit reagálnak. Az LMP-nek még van lehetősége, ha nem akar 2014-et.

BaitHrunner 2018.03.21. 21:11:45

Valaki világosítson már fel, hogy mi a francért kéne összefognia a JOBBIK-nak vagy az LMP-nek ezekkel a trogerekkel?
Egyrészt olyan szinten nincs hajlandóság az átszavazásra(mindössze 20%), hogy biztosan esélytelen lenne egy kormányváltás, másrészt pedig kb. másnap húzhatnák le a rolót, mert a támogatóik nagy része abban a pillanatban elfordulna tőlük amit a bugris Gyurcsánnyal közösen fel kéne állni a pódiumra. Úgyhogy max egy JOBBIK-LMP szövetség jöhetne szóba. Szerintem 30-40%-os eredmény sem lenne kizárt ebben az esetben.

morph on deer 2018.03.21. 21:42:47

@Rettegek mert ballib vagyok:
“És elhiheted, egy 2006.10.23-ra emlékező Jobbik szavazó soha nem szavaz a ballib gecikre.”

Az gondolom nem zavar, hogy akkor a fideszes hívek húzták a rövidebbet, mert az nem Jobbikos gyűlés volt, ami után zajlott a randalír, ugye?

Vagy arra gondolsz, hogy a fidesszel való együttérzés erôsebb ma a Jobbikosokban, mint az orbanista csürhe eltavarása?

Gondolkozz picit: ha elküldik a fidesz-bagyázst ahová valók, - akár az MSZP-sre szavazva is, - akkor melyik is lesz a legerősebb párt az orbánmentes oldalon?
Hát a Jobbik, picim!
Na mit szólsz?

Gondolod, hogy egy jobbikos annyira hülye, hogy erről inkább lemond, mert te úgy szeretnéd?

Vicces fiú lehetsz...

Kiskakukk1 2018.03.22. 01:12:30

Most már csak azt írjátok meg, ha ez a szedett-vedett ellenzék győzne ki lenne a miniszterelnök és az ország meddig bírná mind gazdaságilag, mind közigazgatásilag a kormányzás hiányát? Mert az egy dolog hogy mindenáron győzni akarnak, az pedig a másik hogy kormányozni is kellene a civakodó gittegyletnek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.03.22. 05:16:10

@Kiskakukk1: A csúti geci 8. éve nem kormányoz, mert a tolvajlással van elfoglalva. Le is csúsztunk Románia szintjére. Legalább esélye van, hogy Karácsonyék kormányozni fognak.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.22. 07:14:26

@Borghor: Én sem értem miről beszél ez az ember.

,, 2018.03.22. 08:19:48

Hát ez jó kérdés. Csak rossz pontokat szerzett az utóbbi pár hétben. Oké, kimozdultak a komfortzónából, de ez önmagában nem elég, a komfortzónán kívüli helyzetben egyszerűen nem tudnak magukkal mit kezdeni.
A visszalépések miatti cirkuszon túl viszont sokkal jobban zavar
- hogy az egyik jelölt szó szerint eladta magát az origónak
- hogy a jelöltek nem tudják, hogy kell viselkedni, és ezzel saját maguk okoznak kárt a pártjuknak (Vágó Gábor)
- hogy mi a fenének kell Ungár Pétert ennyire futtani, akinél még sok fideszes politikus is hitelesebbnek tűnik.
Én nem vagyok pesti, de a 4. vkerületben az összes kutatás (beleértve a pollo-t is) szerint Niedermüller Péter a legesélyesebb, ezzel szemben a tegnapi politikusok által összeállított lista Ungár Pétert nevezte meg legesélyesebbként. Most ezt muszáj volt?

Ego55 2018.03.22. 08:36:43

Vajon mit is akar a nép? Együttműködést a DK és koalíciós partnereivel? No ne már! Ti minden nap(?) váltotok alsóneműt, DE pártoktól elvárni ezt nem túl sok egy kicsit?

Ego55 2018.03.22. 08:38:14

@,,: Ungár futtatása nagyon is ésszerű mert az anyja miatt nem támadható annyira pedig indokot adott rá bőségesen!

Kiskakukk1 2018.03.22. 13:01:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem kormányzott a Fidesz?
- Negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint idén,
- Rezsi csökkentés: 20-25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, - valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja,
- 2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik
- a házasulókat havi 5-5 ezer Ft.-tal segíti a kormány a közös életre való felkészülésben,
- 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
- adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
- 2010 óta 12,5%-ról 4,5%-ra csökkent a munkát keresők aránya (miközben 700 ezer új munkahely keletkezett és végre a foglalkoztatási arányokban is felzárkózunk az uniós tagországok szintjére)
- a társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkent, a személyi jövedelemadó is évi 1%-kal csökkentget, és idén 4%-kal csökkentek az egyb munkabéreket terhelő közterhek is
- Erzsébet-program: évente 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
- évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
- törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól, és 60ezer ember jutott saját földterülethez
- 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
- 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
- a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta jelentősen nőtt a minimálbér,
- a Munkahelyvédelmi Akció évi 300-350 milliárd forinttal segíti sok ember munkahelyének megőrzését,
- Magyarországnak már nincs IMF tartozása,
- A kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
- Ez a kormány fizette ki az MSZP. helyett a MÁV Start- ot, és a tűzoltók elmaradt bérét is
- a gyerekétkeztetés látványosan javult,
-A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak
-Kártalanította a libatartókat.
-Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.
-Újjáépült a Zeneakadémia,
- a Vigadó,
Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.
Megújult
- az Olimpiai park,
- a Ferenciek tere,
- a Keleti pályaudvar,
- az Erkel Színház,
- a Mátyás templom,
- a Várkert Bazár,
- a Palota Negyed a nyóckerben és szinte az egész 8. kerület!
- a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
- Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
- Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
- Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
- Jelentősen emelkedik az orvosok jövedelme.
- A kormány átvállalja a kórházak adósságát.
- Támogatják a falvakat a segélyezési feladataikban.
- Szeptembertől minden rászoruló gyermek napi 4-szeri étkezésben részesül.
Folyik a kórház felújítás!
- 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
- 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.
- 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
- 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
- 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
- 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
- a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió forintba kerül,
- 11,2 milliárdos beruházás a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Még néhány kórházi tétel:
- 1) Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
- 2.) A Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
- 3) Heves megye, Markot Ferenc kórház 6milliárd.
- 4) Szombathely Markusovszky kórház.
- 5) Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
- 6) Bethesda gyerekkórház. BP.
- 8) Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
- 9) Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
- 10) Békés megyei Pándy Kálmán kórház..
- 11) Bajcsy-Zsilinszky kórház. BP felújítva.
- 12) KARCAGI kórház.
- 13) Várpalotai kórház.
- 14) Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
- 15) Nyíregyházi kórház.
- 16) Dombóvári kórház.
- 17) Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
- 18) Somogy megyei Kaposi Mór kórház.
- 19) Siófoki kórház. 19) Pécsi kórház.
- 20) Mohácsi kórház.
- 21) A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!! Még nagyon sok építése, felújítása folyamatban! Akit érdekel üsse be a GOOGLE-ba a: »Kórház fejlesztések Magyarországon« .Meg lehet nézni kívül-belül, műszerekkel!
- A tanárok fizetését is radikálisan emelték!
- A hűtő-, és mosógép csere pályázat.
- Lekerültünk a szégyenpadról, ahová az előző kormányok juttattak.
- Felminősítették Magyarországot.
-10+10 millióval támogatják a családok otthonteremtését (CSOK)

,, 2018.03.22. 20:53:00

@Ego55: sajnálom, ha így van. Mzp is vesztett a hitelességéből, ha ehhez a nevét adta.

Gómen 2018.03.23. 04:47:42

@Kiskakukk1:

Akkor most azt is írd le, hogy mindebből mennyit fizetett Brüsszel!

Én addig leírom, hogy tiborcz istván 13 millárdot lopott, mészáros lőrinc 400 millárdot, tömjén zsoltot közpénz százmilliókkal kitömött vállalozók hordják jutalomvadászni helikopterrel, kósa lajos 800 milliós hálapénzt kért és a nevével hozzájárult ahhoz, hogy a csengeri barátnője emberek sorát verje át és fossza ki. Ja meg ott volt még ugye az a pár ezer millárd nyugdíjvagyon, amit úgy ahogy volt ellopott a Fidesz, ehhez képest már eltörpül, hogy csak gyűlöletkampányra 30 millárdot költöttek egyetlen év alatt, aminek a java része szintén Fideszes oligarcháknál kötött ki.

És ez még csak a jéghegy csúcsa.

Na összeadtad már, hogy a nagyrészt kamu sikerlistából mennyit fizetett Brüsszel?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.03.23. 11:54:31

@Kiskakukk1: "Negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint idén"

Az világtrend, te nagyonhülye, nem a geci csinálta. Németországban NEGATÍVOK a banki kamatok. Egyébként ha nem vették volna ki a lakás/lakhatás költségét a fogyasztói kosárból, 5% felett lenne az infláció. Neked biztos nem kell laknod sehol, ugye.

A többi ordas hazugságodat nem sorolom. Románia szintje alá süllyedünk, örüjj neki, faszom.
süti beállítások módosítása