A valódi viták otthona

Reflektor

Orbán ellenségei rettegjetek, nevetek felkerült Viktor listájára

Mostantól bármikor eljöhet érted a nagy fekete autó

2018. március 30. - macska az úton

514332_orban_viktor_kerdezi_tudta_1.jpg

Furcsa dolgok történnek ezekben a napokban a világ legkülönbözőbb pontjain. Kim Dzsongun 2011-es hatalomra kerülése óta először hagyta el Észak-Koreát, hogy páncélvonattal Pekingbe látogasson. Nem csoda, ha tátva marad a száj, hiszen a saját rokonait is reggeli előtt akasztató diktátor meglehetősen nehezen mozdul ki biztonságos környezetéből. Orbán Viktornak is fontos a biztonság. Mondhatnánk a magyar nemzet biztonsága (ő persze mondja is), de valószínűleg leginkább csak annak a fejében létező világnak a biztonsága, amiben már évek óta él. Nagypénteken, Jézus Krisztus kereszthalálának napján Orbán Viktor ugyanis a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy 2000 nevet tartalmazó listája van az ellenségeiről...

Olyan hazamentő, honvédő listáról van szó, ami azokat a fizetett személyeket gyűjti össze, akiknek a munkaköri leírásában az áll, hogy a „választási kampányban megbuktassák a kormányt, és egy bevándorláspárti, Soros György által is elfogadható kabinetet hozzanak létre” (Index). Nem csodálkoznék, ha hamarosan Nógrádi György a Fidesz polihisztor biztonságpolitikai szakértője már egy üres A4-est lebegtetne a TV2 vagy az Echo stúdiójában, hogy valakik a Sátán HR-esének irodájából megszerezték a bizonyító erejű dokumentumot, amit láthatatlan tintával írtak, ez azonban újabb egyértelmű bizonyíték a konspirációra.

És persze ez a listácska jól jöhet még az a március 15-én beígért elégtétel kivitelezésekor, ha Orbán nyeri a választásokat…

A Soros-zsoldoshadsereg tisztjeinek elmondása szerint körülbelül kétezer fizetett ember dolgozik azért, hogy a mostani választási kampány során meg tudják buktatni a kormányt, és egy új, bevándorláspárti, Soros György által is elfogadható kormányt hozzanak létre. Nekünk erről elég sok tudásunk van. Magyarország egy szervezett állam, amelynek van önvédelmi reflexe és képessége – vagy legalábbis én fontosnak tartottam mindig, hogy legyen –, ezért mi rendelkezünk információkkal, jelentésekkel, elemzésekkel. Mi pontosan tudjuk, névre szólóan is tudjuk, hogy nagyjából kicsodák, hogyan és miképpen dolgoznak Magyarország bevándorlóországgá alakítása érdekében  Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke

A Fidesz nagy leleplezéseivel lassan Dunát lehet rekeszteni. Rezsi Szilárd döbbent arcát pedig soha nem törölheti ki emlékezetéből az ember, ha csak egyszer is látta. Ezekkel a nagy leleplezésekkel általában az a baj, hogy soha semmit nem tudnak bizonyítani az általuk hangoztatott dolgokból. (Persze a végletekig hergelt emberek számára nincs is ennek különösebb jelentősége.)

1-3.jpg

Lebontaná az összes ellenzéki párt a kerítést? Nem. Pedig ennek a híresztelésére milliárdok mentek el. Létezik a Soros-terv? Eddig csak régi cikkekből összefércelt habonyi okosságokkal találkozhattunk, melyekben a legtöbb állítást évekkel ezelőtt revideálták már azok szerzői. De egy tízmilliárdokba kerül gyűlöletkampányhoz azért elég jó volt a sztori. Örökösödési ügyben valaki ingatlan után érdeklődik? Most mérik fel az üres lakásokat a menekülteknek az átkozott civilek! Van laktanya a városban? Mindig az az első, ahová migránsokat telepítenek, ha pedig veszít a Fidesz, rögtön az lesz! És persze állítsuk meg Soros, Brüsszelt, az ENSZ-t, a migránsáradatot, illetve Lázár és Orbán nyilatkozatai alapján lassan már a közel 800.000 magyar romát is.

Orbán Viktor nemzeti rettegésre hívja Húsvétkor is a magyarokat. Az ünnep nem olyan érdekes, ha ennyire szorít az idő. Hogy épp kinyilatkoztatnak valamit, amit a lakájmédiája átvesz vagy fordítva történik a dolog, miszerint előbb leszólnak a Riposthoz, hogy írjanak valamelyik ellenzékiről valami ordas hazugságot, majd az állampárt képviselői már ezeket a „sajtóértesülésekre”, „hírekre” kérnek azonnal magyarázatot az elszenvedőktől: tök mindegy. A lényeg a félelem és a hamarosan elérkező bosszú ígérete. Ráhel állami megrendelésekkel kapcsolatos informális tárgyalásaival, Tibor Elios-ügyével, a Lajos-örökségével, János kastélyával, Lőrinc százmilliárdjaival felesleges törődni. Péter úgyis megüzente már Brüsszelnek, hogy igenis rendes nyomozások folynak Magyarországon a korrupciós ügyekben, szóval minden a legnagyobb rendben. Ha nem, akkor meg Soros. Ócska hazugságokra, lelketlen megvezetésre, gátlástalan átverésre és lehúzásra épül Orbán világa.

De mi van akkor, ha mégiscsak létezik az a bizonyos lista? És a legfontosabb kérdés: vajon mire és hogyan akarják felhasználni? Hiszen az Orbán által elmondottak alapján rég lekapcsolhatták volna ezt az államellenes összeesküvést? És hogyan lehetséges az, hogy 5 hónapja akadályozza a Fidesz a Nemzetbiztonsági bizottság működését, annak alkotmányos működését, miközben, ha valakiknek, akkor az ott ülő embereknek tudniuk kellene ezekről az ügyekről? (Persze az is igaz, hogy egyszerűbb egy bojkottal és a demokratikusan megválasztott tagok sorosügynöközésével válaszolni a kormány számára kínos kérdésekre, mint vállalni, hogy olyan információk kerüljenek nyilvánosságra, melyek végleg lelepleznék Orbánék dolgait. Remek példa erre a letelepedési kötvényen nyert százmilliárdok és az országba ezáltal betelepített bizonyíthatóan veszélyes, bűnözői múlttal rendelkező személyek előfordulása. De a Fidesz már a parlamentáris demokrácia látszatának fenntartására sem ügyel.) És ha létezik a lista, kinek a megbízásából, kinek a felhatalmazásával, milyen célból és milyen felhasználásra készült? Hiszen egyelőre úgy tűnik, mindez teljesen törvénytelen.

ez_a_jo.jpg

Nehéz kérdés, melyik a szomorúbb és aggasztóbb dolog, ha törvénytelen listákat gyártanak Orbánék saját képzelgéseik, vízióik vagy épp sértődöttségük alapján úgy, hogy visszaélnek sok-sok személyes adattal vagy az, ha úgy érzik, hazugságaikkal tovább kell fokozniuk a társadalmi feszültségeket, különben veszélybe kerülhet a Fidesz-KDNP uralma, a szekrényekből pedig nem csak szarvascsontvázak dőlnek majd ki ezrével, bár valószínűleg abból is bőven akad.

Persze ennek az őrületnek a sikere könnyen lemérhető, elég arra gondolnunk, hogy egy angyalföldi fideszes nyugdíjas Németh Szilárd agitprop programján már arról vizionál, hogy a civileket ki kellene végezni.

Csepregi János írása 

  • A cover forrása: nyugat.hu
  • Németh Szilárd képének forrása: index.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2613790724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2018.03.31. 14:24:10

T. Gábor fiatalkorú! ... már agyilag!

Elhangzott két kérdés.

1. Az arabok vagy a négerek faszát akarod-e szopni egy év múlva?
2. Ennek elérése érdekében kire fogol savazni?

Egyértelmű kérdések.

Hol a válasz???????
(annyit elárulok, hogy mindkét szavazatom a Fideszé..... várom megtisztelő válaszodat)

taga20 2018.03.31. 14:30:55

@ulpius66:

fityesznyuggerzombi válaszolok.

1. nem értem ezt a faszszopó kérdésed. bontsd ki!

2. itt érden csőzikre, listán a dékára, vagy a kétfarkúakra.

remélem megfelelő a válaszom.

ulpius66 2018.03.31. 14:33:58

@taga20:

Köszönöm válaszod!
(kb. ennyit néztem ki belőled......egyebekben javaslom a DK-t, az azért mégiscsak akasztással kampányol!)

Boar. 2018.03.31. 14:36:17

@ulpius66: Fölöslegesen aggódsz, senki nem akarja elvenni a munkádat. Tovább szophatod a tetszés szerinti nációk faszát és ha elfáradtál, visszabújhatsz orbán seggébe...

ulpius66 2018.03.31. 14:41:30

@Boar.:

Ezerszer inkább Orbán seggét nyalom, mint egy arabét!

Ezt az örömforrást meghagyom neked!

Boar. 2018.03.31. 14:42:51

@rasztaszív: Azt felejtik el a narancskullancsok, hogy 2010-ig nagyjából a közvagyont lopkodták a t. elvtársak, természetesen felekezeti hovatartozástól függetlenül. Ez persze semmire nem mentség de mivel az államnak kellett volna képviselni a vádat, kimondva vagy nem de érvényesült a kéz kezet mos elv és nem volt az az egetrengető igyekezet az előző garnitúra dolgainak elszámoltatásában. 2010-től a fijjug nem találtak elegendő ellopható közvagyont, elkezdték hát elvenni az emberek magántulajdonát, akár a törvény betűjével is, tönkretenni az emberek megélhetését stb., károsultak tízezreit hagyva maguk mögött. Így egy kissé megváltozott a motiváció az elszámoltatással kapcsolatban. Ezt tudják ők is, mint ahogy a közvéleménykutatások valódi eredményeit is, ezért ez a hatalmas igyekezet. Ha igazak lennének a köz elé tárt eredmények, a fideszes politikusok most egy dunaparti kávéház teraszán szivaroznának és néznék, hogy viszi a víz a kardjukba dőlt ellenzéki vezetők holttestét...

taga20 2018.03.31. 14:43:14

@ulpius66: haver, neked kisebbségi komplekszusod van?

te nem tucc úgy egy kérdést feltenni, hogy ne személyeskedj?

én szeretek vitázni, még durván is, de nem tudok mit kezdeni egy csomó hülyeségeddel.

zöd droid?:)

www.youtube.com/watch?v=fsLdhijtdwI

Boar. 2018.03.31. 14:45:15

@ulpius66: Olyan megmosolyogtató ahogy sorra lövöd az öngólokat nyuszifül...
Az fel sem merül benned, hogy seggnyalás nélkül is lehet élni.
(Mondjuk veled kapcsolatban szemernyi kétely sem merült fel ezügyben...)
A dolog szépsége, hogy ha bukik a gazdád, simán keresel magadnak egy másik segget, mindegy, kié, legyen meleg és büdös, szóval számodra kényelmes...

taga20 2018.03.31. 14:46:24

@ulpius66: faraonról hallottál má pubi?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.03.31. 14:46:32

A Kedves Beteg egy pszichopata, hatalommániás tolvaj. Még nem futotta ki magát, nem tudjuk pontosan, hogy mi van benne, mire képes, de valószínűleg kb. ugyanarra, mint a hozzá hasonló ócska gazember diktátorok, akiket már jól ismerünk. Arra kell számítani, hogy ha megteheti, akkor egy, az erdoganihoz hasonló diktatúrát fog létrehozni. És nem, az EU ezt nem tátott szájjal fogja nézni (amire a balfaszok amúgy nagyon is hajlamosak - mondhatni mást sem tudnak), hanem addigra már nem leszünk az EU-ban. A stadionjait akár Pinochet módjára is felhasználhatja. Igényük az volna rá, emlékezzünk csak meg a pár napja a bűnszervezet egyik lakossági fórumán elhangzott kívánságra, hogy az _ellenzékieket meg kell ölni_. A fideszes gazemberek nem csak agyalágyultak, hanem tényleg pszichopata bűnözők is. Ezért bármire számítani kell tőlük. Az várható, hogy ha veszélyben érzik a hatalmukat, akkor gyilkolni is fognak. Mint ahogy azt már most is megteszik a példaképnek választott török, és orosz kollégáik. Mindenki naiv első áldozó, aki azt hiszi, hogy ezek majd szépen lelépnek a hatalomból, ha úgy adódik. Ezek bűnözők, és potenciális gyilkosok.

ulpius66 2018.03.31. 14:46:49

@Boar.:

Ja, hogy nektek a Karácsony, a Húsvét, a Pünkösd stb, nem jelent semmit!

NEM BAJ!

Még egy-két év és kötelező lesz a Korán, a Ramadán és a Saria!

taga20 2018.03.31. 14:47:41

@Boar.: ne báncsd má a barátomat! léci:))))

ulpius66 2018.03.31. 14:50:43

@Boar.: "Az fel sem merül benned, hogy seggnyalás nélkül is lehet élni."

Hát a hozzászólásaidat tekintve NEM!

Ugyanis minden hozzászólásod csöpög az Orbán elleni gyűlölettől!

Neked is mindegy milyen segg, FŐ, HOGY ORBÁN-ELLENES LEGYEN!!!!!!!!!

Boar. 2018.03.31. 14:51:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Figyelj birka, hogy ha véletlenül a jobbikra szavaznék, hová tennéd ezt a "balliba" kifejezést? Fejedre hamut szórva kérnél bocsánatot?
Ti még mindig csak úgy tudtok gondolkodni, hogy vannak a "ballibák" és vagytok ti, a hősök.
Mondok én neked valami mást. Vannak a tisztességes, gondolkodó emberek akik NEM a fideszre fognak szavazni. És van egy tömeg aminek egy részét a rezsim kegyeltjeiként, mások rovására gazdagodó gazemberek, bűnözők alkotják, másik részét pedig a végtelenül ostoba, konteóhívő, bálványimádó kérődzők mint pl. Te.
Erre persze megint csak annyi lesz a tényekkel megtámogatott, logikus érveléssel levezetett válaszod, hogy "nem igaz", de figyelembe véve elmebeli képességeidet gyakorlatilag tök mindegy, mit bégetsz...

ulpius66 2018.03.31. 14:53:02

KEDVES BALLIBSI ELVTÁRSAK!

Egyebekben mért jó nektek, ha Magyarországot a liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs kézi-vezérléssel irányítja?
(hasonlóan Ukrajnához, Macedoniához, stb, stb.....)

Boar. 2018.03.31. 14:53:51

@ulpius66: Abból, hogy seggnyalás nélkül el sem tudod képzelni az életed, levezetted, hogy nekünk a karácsony, húsvét, pünkösd nem jelent semmit...
Hát...őszintén gratulálok, ezzel a logikával én már meg sem próbálom felvenni a versenyt...
(Figyelj tulok, állíts már a randomválasz generátoron mert ez így nagyon gáz)

taga20 2018.03.31. 14:54:32

@ulpius66: haver, én "zsidó" vagyok és magyar. boldog pészahot kívánok neked is:)))

Boar. 2018.03.31. 14:55:32

@ulpius66: Egyetlen olyan hozzászólásomat idézd be ahol valakinek a "seggét nyalom".
Ha nem találsz ilyet, akkor húzz el a narkós kurva anyádba te bálványimádó barom, semmi keresnivalód az emberek között.

taga20 2018.03.31. 14:56:46

@ulpius66: éljen putyinevtárs és erdogánbajtárs!

haver ne égess má le! én bírlak, de ha ilyen full retardban tolod, akkor nem tudlak mekvédeni:)))

HUNGARIAN FIRST !!! 2018.03.31. 14:56:49

@taga20: "de ezt bontsd má ki!
"ha nyernenenek."
ez mi a szar? valami migráncs nyelv? "

Persze hogy nem erted, mert sorosberenc vagy. A nemzeti oldalon egymast kozott hasznaljuk a libsikre, a jelentese :
BAZD SZAJBAN A MOCSKOS KURVAANYAD TETVES ROHADT SOROSBERENC !!!!

nick papagiorgo 2018.03.31. 14:56:52

@taga20:
nézd, ez van.
Az aktuális politikai elit mindig kesztyűs kézzel bánik a "volt" politikai elittel, mert félnek, hogy ők is hasonló sorsra juthatnak.
Tegyünk hozzá még egy dolgot, én még nem láttam olyat, aki nem lop (tehát az MDF-esek egy része is lopott, Gyurcsányék is loptak, Orbánék is lopnak, és nyugodj meg, ha a Momentum kerülne hatalomra, nekik is túl nagy lenne a kísértés) . Tehát lehet, hogy azt mondja most, de ő is ugyanúgy lopni fog, eddig azért nem lopott, mert nem fért hozzá a konchoz.
Ezek "egy brancs". Senki sem fog megbüntetni senkit, legalábbis komolyan nem. A társadalom részéről persze van ilyen elvárás, és hangsúlyozzák is, de ez sosem lesz beteljesítve. Ez van, a tényekkel szembe kell nézni. Akárkire szavazol is, az hazudik, szép dolgokat mond, csak azért hogy rá szavazz. A Te dolgod eldönteni, hogy ezeket mennyire veszed be. Van aki csak kicsit hazudik, van, aki nagyobbat, ennyi :)

taga20 2018.03.31. 14:58:15

@Boar.: látod, még a legelvetemültebb liberálfasisztából is ki tudom húzni az embert:)))

Boar. 2018.03.31. 14:58:20

@HUNGARIAN FIRST !!!:
Te még káromkodni se tudsz magyarul, kis hülye putyincsicska...

ulpius66 2018.03.31. 14:58:34

Kedves ballibsi elvtársak!

Azért jó nektek, mert ha összefogtok a neo-marxista-maoista Momentumtól a kommunistákon (DK) és a szocialistákon, a liberálisokon keresztül a a náci-fasiszta JOBBIK-ig, mert akkor csak egy "ellenségetek" van, MAGYARORSZÁG és a magyarok!!!!

ulpius66 2018.03.31. 15:02:30

@taga20: "@ulpius66: éljen putyinevtárs és erdogánbajtárs!"

... és akkor még a kínai elvtársakt, és pl. az egyiptomi elnököt még ki is hagytad!
(egyebekben április 9-én nálunk is az lesz, mint erdogán-bajtársnál, kb, 40 ezer ballibsi a börtönben, vagy a körúti fákon...)

ulpius66 2018.03.31. 15:04:50

Na, üdv mindenkinek, megyek az Újpest-frady meccsre!
(de azért este még rátok nézek!.... Hajrá Újpest! Hajrá MAGYAROK!!!!!)

Boar. 2018.03.31. 15:04:58

@ulpius66: De te ezt már nem fogod látni...

taga20 2018.03.31. 15:06:35

@HUNGARIAN FIRST !!!: förszt, téged is verd a faterod kiskorodban, mint a gecit?

komolyan mondom, hogy sajnállak. és ez nem kamu, me te komoly tehertétel lehecc a környezetedre.

szerintem, ha a gecit lesittelik( természetesen lefogják), te szeppukut foksz elkövetni. és én bánatos leszek:)))

taga20 2018.03.31. 15:17:35

@ulpius66: ki az az állat, aki elmegy egy magyar bajnoki meccsre???

jézusmária!!!!

DunábaLövetési miniszter 2018.03.31. 15:18:24

"Orbán ellenségei rettegjetek, nevetek felkerült Viktor listájára"

Az biztos, hogy sok dolga lesz az uj minisztériumnak, mert nem csak az Orbán által emlitett 2 ezret fogjuk Dunába löni. Hanem a többi libsit is, például az index blogjaira irogato hazaárulo sorosbérenceket is. Valoszinűleg velük kezdünk, és aki több nikken hányja az undormányait, azt annyiszor fogjuk bele löni ahány nikkje van.

taga20 2018.03.31. 15:37:48

@DunábaLövetési miniszter: te nem pihensz húsvétkor se?
a saját árnyékodat nem tudod átlépni kis eszeszjobbágy, még most sem!

te egy rendes ember lehecc, mikor alszol:)))

aquaticus 2018.03.31. 15:42:16

Másfél órája van fent MACISAJT felsorolása a cseppet sem gyanús szervezetekről és a kérdése, hogy "miből lettek finanszírozva/létrehozva".
Nyüzsögnek itt a nagytudású ballibek, minden titkos adatok kizárólagos tudói, de ezt valahogy nem akarják megválaszolni...
Azt egyik sem meri mondani, hogy ő is adott rá pénzt,azt meg szintén nem, hogy ők is onnan kapják....

taga20 2018.03.31. 16:09:23

@aquaticus: te egyébként szeretnéd, ha ezeket az embereket lesittelnék, mint törökországban, vagy ahogy putyisztánban?

te/ti tényleg ezt akarjátok?

Bogyó 2 2018.03.31. 16:12:18

@DunábaLövetési miniszter: "nem csak az Orbán által emlitett 2 ezret fogjuk Dunába löni. Hanem a többi libsit is, "

Így is van beszéljünk nyíltan! Vállald csak fel, hogy te nem tudod elviselni a más fajta politikai nézeteket! Nem tűröd a szólásszabadságot! Nincs szükséged másként gondolkodókra! Nincs szükséged többpártrendszerre, politikai váltógazdálkodásra. Szerinted a politikai pártok vetélkedése harc, amit egyszer VÉGLEGESEN meg kell nyerni, eltüntetve az ellenzéket, vagy csak látszatellenzékieskedés legyen, hogy önmagunknak is behazudjuk a demokráciát, de egy pillanatra se veszélyeztetve az uralkodó elit gazdasági hatalmát. Szerinted meg kellene ölni a másként gondolkodókat! Mert egyformán kell gondolkodni, ugye? Aki nem a fideszt élteti az mind hazaáruló, igaz? Nincs más nézetnek létjogosultsága! CSAK A FIDESZ, igaz? Szartok a demokráciára, a nézetek sokszínűségére, egyenállam, egyengondolkodás! Már csak az hiányzik, hogy végre tényleg valljátok már be, hogy kommunista-fasiszták vagytok! Láthattuk, miként bélyegezték hazaárulóknak aki kritizálni mert Hitler alatt és miként tűntek el a börtönökben, táborokban. Nagy tanítómesteretek a Kommunista párt Rákos irányításával 1945 és 1948 között vitte véghez ugyanezt. Nem tűnik fel, hogy mindig van egy ellenség? Ha a libsiket a Dunába lövitek, utána majd jönnek a következők és ti a "nemzeti" oldal lesz az akik kiirtják majd a fél nemzetet. Mert rossz hírem van. Aki liberálisan gondolkodik, aki baloldali pártra szavaz, aki jobboldali, de felháborítónak tartja amit a fidesz művel, ők is magyarok vagy magyarországi nemzetiségiek, nincs olyan, hogy egy nemzetben mindenki konzervatív és fidesz imádó, és persze majd Dunába lőttök mindenkit, és csak Ti maradtok. Sosem lesz vége, folyamatosan lövöldöznétek, ahogyan a Multik után jöttek a bankok, aztán jött Brüsszel, aztán jött Soros, most legújabban az ENSZ. És egyszer elfogy az ország, ha rajtatok múlna, nagyobb népirtás lenne, mint a tatárjáráskor! Ezek vagytok ti!

Bogyó 2 2018.03.31. 16:22:18

@aquaticus: Valószínűleg nem vagyunk úgy a berkekben. De áruld már el, pl. a TASZ miféle kárt okoz? úgy kb. mennyire vagy jártas politológiában? Nem tűnik fel, hogy minden diktatúra kiiktatja az ellenfeleket, a más nézeteket valló pártokat, aztán jönnek a civilek. Gyakorlatilag aki nem ért egyet a kormánnyal, sokszor csak egyes kérdésekben, illetve kontroll-szerepe van az mind ellenség? Szerinted is jó, ha csak olyan civil szervezetek vannak, amelyek kormánytámogatók? Szerinted jó, ha a hatalomnak nincs érdemi kontrollja? Szerinted Orbán Jézus földi megtestesülése és nincs szükség arra, hogy a hatalmának legyenek korlátai? Normális dolog ez? De ne válaszolj, szerinted nyilván igen. De lapozgasd Magyarország 1945 és 1950 közötti történelmének történeteit. Durva hasonlóságokat fedezhetsz fel, csak fel is kellene fogni. Vagy olvass Orwellt, kezdetnek az Állatfarmot. Amikor Napóleon disznó folytzon Hógolyó ellenségeskedéseire utalt, na az tipikusan a Soros-jelenség, 70 évvel ezelőtt megírva. De még a Star Wars -kezdd ilyen szinten - császárjának hatalomkiépítése is nagyon analóg. A civilek elleni hisztéria kb. az amikor a kis jediket lemészárolta Anakin a templomban.

Kánikula 2018.03.31. 16:24:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ezek milyen tények? A mindenki tudja, köztudott, ez nyilvánvaló féle magyarázatot mellőzheted..

Na most, ha ezek ügynökök, hazaárulók stb. ugyanez igaz azokra politikusokra is akiket már megbélyegeztek, akkor letartóztatni a p*csába őket vagy ha külföldi akkor kitiltani az országból.

Nem ez volna logikus? De nem ezt látom, hanem csak a duma megy.

Basszus legyenek már tettek is a törvénysértőkkel szemben ne csak a duma! A szövegelésen túl megakadnak a dolgok.

Eddig egy látványos akció volt, de ott fejjel mentek a falnak. szerintem tudták, hogy nem találnak semmit, de mutatni kell, hogy teszünk valamit akció volt.

Migráció ügyben jól beszél Orbán, hogy azt kell megakadályozni, hogy elinduljanak tehát ott kell segíteni. Egyetértek. Megint csak nem látszik, hogy itt tettek lennének, mert a Stop Soros plakátok erre nem megoldás.

Kéne Stop Asszad, meg Stop putyin meg stop trump, meg stop afrikai diktátor is...

aquaticus 2018.03.31. 16:32:48

@Bogyó 2: Mi a garancia, hogy bármelyiket nem az oroszok, Irán, vagy az Iszlám állam fizeti saját céljai érdekében?
Miért kell egy államnak eltűrni, hogy ismeretlen anyagi hátterű és szándékú, soha senki által meg nem választott "civil szervezetek" belepofázzanak mindenbe.
Nekem semmi kifogásom az ellen, ha valamelyik szervezet leírja, hogy őket Soros hozatta létre és feladatuk az ukrajnaihoz hasonló boldog demokrácia létrehozása, ahol kettős állampolgár miniszterek segítenek az ország kirablásában és talán már a csodálatos termőföldjeikre is tervezik a GMO-s szójaföldeket.
Na de sunyiba! Jótékonykodok 2 forintnyit, hogy majd kaszálhassak néhány milliót...

Pista Sagemono 2018.03.31. 16:36:41

@Kopasz Szuzukis:
Teljes mértékben igazad van. No és számonkérni a munkáját, vagy lecserélni, ha egy szava sincs a parlamentben.

Pista Sagemono 2018.03.31. 16:40:39

@DunábaLövetési miniszter:
Nem lehetne inkább krematórium. Tudod csak, az jó lenne a rezsicsökkentéshez is.

Pista Sagemono 2018.03.31. 16:47:14

Nekem ez a szöveg elfogadható. Orbán megadja a választások célját az ELLENZÉKNEK.

Ellenzéki győzelem esetén, ahogy Orbán javasolta: Erkölcsi, jogi politikai elégtételt a népnek.

azigaziraptor 2018.03.31. 17:08:52

@Kánikula 16:24:00
Tudod(?) a "birka" a demokrácia egyik élharcosa - Bulgária - állampolgára!
"Becsületes" neve: (Иван Марин..)
Így adj(atok) a véleményére! :-)))

MACISAJT 2018.03.31. 17:19:19

@aquaticus: "Másfél órája van fent MACISAJT felsorolása a cseppet sem gyanús szervezetekről és a kérdése, hogy "miből lettek finanszírozva/létrehozva".
Nyüzsögnek itt a nagytudású ballibek, minden titkos adatok kizárólagos tudói, de ezt valahogy nem akarják megválaszolni...
Azt egyik sem meri mondani, hogy ő is adott rá pénzt,azt meg szintén nem, hogy ők is onnan kapják.... "

Pedig már készültem a következő sorozatra, az Auróra nevű drogtanyán működő
"rendszerváltó" szervezetekre, vagy a márky-záy és/vagy gulyás mártontól terjedő
Esélyes jelöltek" c. közvélemény kutatások költségeinek firtatására...

Ugyanis pl. utóbbiak( amennyiben nem kamuk volnának) olyan horribilis összegekbe kerülnek amiket képtelenség utcai módon finanszírozni.

taga20 2018.03.31. 17:26:56

@MACISAJT: maciszar, téged tiborcgyerek, vagy mészaroslölö futtat ribanc?

vagy ha igaz, hogy a minisztériumba melózol, akkor én is a gazdád vagyok.

én pedig empatikus vagyok, és megengedem, hogy lazícs a nyakkendődön és élvezd a hosszú hétvégét.

persze kedden kezgyé el összepakolni, és beizzítani az iratmegsemmisítő gépeket!:)))

Boar. 2018.03.31. 17:28:38

@MACISAJT: Hát persze. Közvéleménykutatást csak a kormánypárt tud finanszírozni, az adófizetők pénzéből.
Alkalmasint többe kerül meghamisíttatni az eredményeket mint a kutatást elvégezni.
Mindenesetre a nyüzsgésetekből látszik, mennyire be vagytok szarva a valódi eredmények tudatában...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.31. 17:28:56

@Boar.:

Ha nem a ballibekre szavazol, akkor nem gond, hogy nem a Fideszre szavazol.

feketeesfeher 2018.03.31. 17:50:42

@MACISAJT:
És mi a bajod az OSI által támogatott szervezetekkel?
És ez a te bajod miért is kellene, hogy bárkit érdekeljen?

aquaticus 2018.03.31. 17:55:48

@taga20: Ilyesmiben nem vitapartnerek. Ordenáré stílusban, saját, hasra ütéssel előállított "adatok" bravúros variációiban viszont verhetetlenek...
Tudom, hogy Sorosnak rengeteg pénze van kéretlen demokrácia gyártásra, ezért nem értem, hogy miért ilyen hitvány minőségű emberanyaggal dolgoztat...

taga20 2018.03.31. 18:03:18

@aquaticus: mi van fityesznyugger, ez kámingáut volt részedről?

jobb később, mint soha!:)))

isten könyörületes állítólag, bár aki találkozott vele, az má nem beszél.

krisanty 2018.03.31. 18:10:10

kétezer névtelen , arctalan ki tudja min munkálkodo , és csak a választás után támadható ellenség ? ördögien értelmetlen tervükhöz honnan vesznek migránsokat ? és mivel kényszeritik őket a betelepülésre? sok itt a kérdés azért.. XD

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2018.03.31. 18:14:05

Mondott ő már sok mindent.
Miért amikor a fa csattogó lepkét húzza maga után és mondogatja:
- Cic, cic.
az igaz?

feketeesfeher 2018.03.31. 19:03:30

@aquaticus:
"Miért kell egy államnak eltűrni, hogy ismeretlen anyagi hátterű és szándékú, soha senki által meg nem választott "civil szervezetek" belepofázzanak mindenbe."

Egyrészt a civil szervezetek anyagi háttere ismert. Az állam előtt is, és a szavazópolgárok előtt is.
A civil szervezetek szándéka is ismert, mert tolják ezerrel, amennyire csak tudják.
Az állampolgárok politikai, kulturális, szociális tevékenysége az alaptörvény szerint is szabad, a civileket mégis ki a bánat választaná meg?
Amúgy csak a demokratikus államoknak kell eltűrni az állampolgárok önálló tevékenységét, véleményét, az autokrata rendszerek ezt akár korlátozhatják is, a diktatúráknál meg egyenesen kívánalom, hogy ne tűrje el a civil mozgalmakat.

krisanty 2018.03.31. 19:24:23

@taga20: kettőezret mondott a vezérürü .. most már csak ötszáz ? mér lett kevesebb ? miféle ellenség az ilyen csak úgy eltünik ... kéne valami kézzelfogható XD

A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT 2018.03.31. 19:38:16

@feketeesfeher: "Amúgy csak a demokratikus államoknak kell eltűrni az állampolgárok önálló tevékenységét, véleményét,"

Ezek nem onnalo tevekenysegu civilek, hanem kikepzest kapott szabotorok, konkret parancsokkal. Akik tudatossan probalnak orszagokban zurzavart, kaoszt okozni, hogy az osszeomlo orszagban kollaborans ellenseges kormanyokat hozzanak letre.
ILYEN A HARMADIK VILAGHABORU.
MERT HABORU VAN !!!!!!!!!!

Egyaltalan nem tartanam tulzasnak, a statarialis kivegzeset ezeknek az ugynevezett """"""civileknek"""""".

feketeesfeher 2018.03.31. 19:47:03

@A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT:

Az előbb írtam, hogy a diktatúra pártiaknak nem kell tűrni a civilek tevékenységét.
Tőled se várom el, hogy eltűrd, ha valaki nem úgy gondolkodik, mint te.
Ráadásul te még fel is vállalod, hgy helyesnek tartasz statáriális kivégzéseket.
A diktatúra az ilyen. Nem tűr ellentmondást, nem tűr más véleményt.

dunántúli gyerek 2018.03.31. 19:53:09

@feketeesfeher: Rendben van az álcivilek tevékenysége, de az is rendben van ha ezért álcivileknek nevezik őket.

S nem is volt soha szó a kitiltásukról, csak arról hogy nyilvánosságra hozzák ki támogatja őket. S ez teljesen oké.

aquaticus 2018.03.31. 20:02:36

@feketeesfeher: Itt tevékenykednek és külföldről fizeti őket "valaki"!
Remek! Minden okunk megvan feltételezni, hogy például Soros úr az egyszerű magyar állampolgár boldoggá tétele érdekében fizet milliókat a nem bejelentett dolgozóinak és napszámosainak, nem pedig azért, hogy majd ezen is nyerjen néhány milliárdot, ahogy szokta!
Meg kell nézni, hogy milyen boldogok lettek az ukránok, mióta segített náluk kiépíteni a demokráciát. Még azt sem bánják, hogy lassan teljesen kirabolják őket..

feketeesfeher 2018.03.31. 20:03:43

@dunántúli gyerek:

Az, hogy ki kit és miért nevez ki álcivilnek, az egy dolog.
Értelme egy szál se, de hát a mai magyar rögvalóságban reflektorral kéne keresni az érdemi és értelmes vitákat.

A civil szervezetek támogatói köre nyilvános. A szervezetek éves beszámolója nyilvános, és minden magyar állampolgár számára elérhető.
Ez így van már vagy 30 éve.
A 2011-es módosítás pedig még nagyobb lehetőséget ad a polgároknak arra, hogy az adott civil szervezetek támogatóit megismerjék.
Nem teljesen értem, mi ez a nagy ricsaj.

MACISAJT 2018.03.31. 20:10:15

@feketeesfeher: "És mi a bajod az OSI által támogatott szervezetekkel?"+

Elmondom. Mert rendszerint, Ukrajnától Macedóniáig tevékenységüknek polgárháború a vége.
jesz.ajk.elte.hu/milovan27.html

Jakab.gipsz 2018.03.31. 20:17:28

@ipartelep: @Bogyó 2: Ti akartatok új világot ! Ám legyen megkapjátok!

feketeesfeher 2018.03.31. 20:18:45

@MACISAJT:
Polgárháborúk csak valós társadalmi törésvonalak mentén, és okán szoktak volt kialakulni.

Az általad linkeltben is olyan jelentős társadalmi törésvonalakról szól a fejtegetés, mint mondjuk ukrajnában az orosz-barát és nyugat-barát társadalmi csoportok közötti ellentét.

Nem a civilek miatt lett a polgárháború.
de nagyon nem.

feketeesfeher 2018.03.31. 20:45:26

@aquaticus:

Túl sokat nem lehet azzal kezdeni, hogy ma este épp mit feltételezel.
Konkrétumokat ugye meg nem mondasz.

Sorrybori77 2018.03.31. 20:57:12

<ˇˇˇˇˇˇˇˇ>
[ O O ]
<[ ö ]>
/ / \ \
--- ---

ember100 2018.03.31. 21:28:34

@nick papagiorgo:
Helló T

Tudod mit igazad van !
Ültessék le Gyurcsányt ,Demszkyt.....
DEEEEE akkor üljön ám a mostani hazaáruló , lopós banda is a Nemzet Veje , a Nemzet Esze , a Nemzet Gázszerelője , a Nemzet Bankára.... és PERSZE élükön a Nagy Vezetője .
Kiegyeztünk ?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.03.31. 21:51:43

@feketeesfeher: most az orosz barát részen van áram, lehet venni mindent, s magasabb, orosz életszínvonalra emelkedtek.

Az ukránok pedig a saját, oroszokhoz mérve a béka segge alatt levő életszínvonaluknál is lejjebb vannak, egy nyugat által támogatott soros-kormánnyal.

Marha jól jártak. Mint a líbiaiak, irakiak az amcsi demokráciaexporttal.

feketeesfeher 2018.03.31. 22:04:32

@Halál kamionja mindenkit elgázol:

....
Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Petőfi Sándor

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.03.31. 22:10:50

@feketeesfeher: ukrajnából, irakból és líbiából még soha nem vándoroltak ki annyian, mint mióta "szabadok"

feketeesfeher 2018.03.31. 22:17:47

@Halál kamionja mindenkit elgázol:

Amíg nem voltak szabadok, esélyük sem volt elmenni.

Most minn csudálkozol?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.03.31. 22:25:14

@feketeesfeher: Pont annyi esélyük volt elmenni, mint azóta, mióta felszabadította őket Soros.

Pl. az ukránok kivándoroltak előtte is, de nem ennyire.

Európai téridő 2018.03.31. 22:28:09

Most, hogy már látják, hogy a kerítés lebontása nagyon nem nyerő, új szelek fújnak azokból a régi popsikból is. Csak egy kissé elkéstek.

feketeesfeher 2018.03.31. 22:42:37

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
"az ukránok kivándoroltak előtte is, de nem ennyire."

Ja, ha az oroszok megszállják egyötöd ukrajnát, meg lövöldöznek mint a barom, az emberek menekülőre fogják.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.03.31. 22:55:47

@feketeesfeher: Nem onnan menekülnek, mert az oroszok az oroszlakta részt szállták meg.

A soros megszállta részen élnek az ukránok, és ők menekülnek, pedig hozzá vannak edződve a szar körülményekhez!

feketeesfeher 2018.03.31. 23:05:36

"az oroszok az oroszlakta részt szállták meg."

Onnan a becslések szerint durván kétmillióan menekültek el.

Ha az oroszok szétverik ukrajnát az orosz érdekek mentén, akkor mindenhonnan menekülni fognak.
Szar ügy, ez van.

De legalább vannak magyarországon ukrán építőmunkások. Az is valami.

De a társadalmi törés az orosz barátok és a nyugat barátok között akkor is létezik.
És még vagy 10 másik erős törésvonal.
Oszt vagy megdumálják demokratikusan, vagy -ahogy te szeretnéd- majd lövik egymást az utolsó töltényig.
Legyen ez az ukránok problémája.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.03.31. 23:18:52

@feketeesfeher: Ukrajnát nem kell szétverni, mert Oroszországhoz tartozik. A nyugat pofátlankodott be oda.

Ukrajna sosem létezett önálló államként, a mai területével a SZU előtt, azaz hagyományai nincsenek.

Ukrajnában egyáltalán nincsenek nyugat barátok. Vannak sososista, nem is ukrajnában született kormánytagok, meg a nyomor elől elmenekülő lakosság.

feketeesfeher 2018.03.31. 23:29:28

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
"Ukrajnát nem kell szétverni, mert Oroszországhoz tartozik."

Az ukránok mondjuk ezt pont nem így gondolják.
Van saját nyelvük, saját kultúrájuk, de kétségtelen tény, a történelem nem kényeztette őket.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.03.31. 23:33:33

@feketeesfeher: Nincs saját nyelvük, se saját kultúrájuk.

S ma már inkább visszamennének a Szovjetunióba. De már késő, Putyin nem bocsátja meg a hütlenséget.

Lehetnék én is 2018.03.31. 23:53:49

Tegye fel a kezét az a pártvezető, akinek nincs egy 100-200-500 fős listája az ellentábor azon tagjairól, akit meg szeretne kérdezni, el szeretne számoltatni, száműzetésbe küldeni, ....

Akinek nincs ilyen listája, az vagy amatőr, vagy nem is gondolja komolyan az egészet.

Boar. 2018.04.01. 00:07:15

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Nagyon határozottan tolod az orosz propagandát te mocskos féreg de azt hiszem, az ukránok a szádon húznák ki a beleidet ezért.
Egyébként természetesen van ukrán nyelv ami talán még a lengyelhez is közelebb van mint az oroszhoz.
Mond csak bunkócska, a "holodomor" mond neked valamit?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.04.01. 00:14:09

@Boar.: Nem, ez sem igaz, az ukránok és az oroszok gond nélkül értik egymást, míg az lengyelt nem értik és vice versa.

Fájdalom, de az ukránok a sorosista területről menekülnek Európába, nem a Putyini oroszlakta területről, s ennél jobb reklám nem kell Sorosnak, s a propagandájának.

Boar. 2018.04.01. 00:19:37

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Ez a te véleményed. Az ukránok meg másként gondolják. A nyelv kérdést is. Az ukrán nyelv a ruszinhoz áll a legközelebb de ha a távolabbi rokonságot nézzük akkor inkább lengyel mint orosz.
Az oroszoktól semmi jót nem kaptak a történelem során.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.04.01. 00:22:50

@Boar.: Nem érdekel szerinted mit gondolnak.

A lényeg, hogy az ukránok a sorosista felkelés óta menekülnek tömegesen Európába. A líbiaiak, irakiak is az amerikai felszabadítás óta menekülnek Európába.

A putyinista ex ukrán területekről már csak azért sem menekülhetnek, mert ott ukránok soha nem éltek.

2018.04.01. 00:36:15

@Lehetnék én is:

A "100-200-500 fős listája" az még nincs 2000.
Figyelünk rád kicsi troll.

2018.04.01. 00:37:34

@Boar.: @feketeesfeher:

Ti ezzel a Halál fa..ával szóbaálltok!? :D

Lehetnék én is 2018.04.01. 00:50:07

@MikeBoy: kis párt kis lista, nagy párt nagy lista.
Igaz, Nagy Troll?

2018.04.01. 00:52:48

@Lehetnék én is:

Ajajj.
Szoktál olyan mondatokat összerakni aminek van értelme?
Ne is válaszolj.
Jobb lesz igy a világnak.

pragmatika2 2018.04.01. 08:35:20

"Létezik a Soros-terv? Eddig csak régi cikkekből összefércelt habonyi okosságokkal találkozhattunk, melyekben a legtöbb állítást évekkel ezelőtt revideálták már azok szerzői."

Soros, már többször nyilatkozott, mint a migráció támogatója. Szponzorál szervezeteket, amelyek a migrációt segítik.
Nyilván ez mögött valamilyen koncepció is meghúzódik, bármi is legyen az.
Tehát, van soros terv nem ?

Ez a baj veletek, miközben idiótázzátok a fideszre szavazókat, alap dolgokat baromkodtok el, még a leghülyébbek számára is nyilvánvalóan.

pragmatika2 2018.04.01. 08:45:32

"egy angyalföldi fideszes nyugdíjas Németh Szilárd agitprop programján már arról vizionál, hogy a civileket ki kellene végezni."

És mi ez ahhoz képest, hogy itt sokan (nem egy nyugdíjas) az index blogjaiban a fidesz pártvezetésének akasztásáról beszélnek ?

Hagyjuk már ezeket a baromságokat.

Egyébként hadd hűtsem le, a kedélyeket, nem lesz itt semmiféle elszámoltatás, se fidesz, se ellenzéki győzelem esetén.
Az ilyen eseteket ugyanis jogi úton rendezik, ahhoz viszont bizonyítékok kellenek. Visszamenőleges elszámoltatásról meg soha szó nem volt, gondoljunk csak a volt Kádárista pártkáderek mesés nyugdíjára.
Meg a szocik nagy rendszerváltáskori privatizációs Orgiájára.

midnightcoder2 2018.04.01. 08:51:52

"Lebontaná az összes ellenzéki párt a kerítést? Nem. Pedig ennek a híresztelésére milliárdok mentek el. Létezik a Soros-terv? Eddig csak régi cikkekből összefércelt habonyi okosságokkal találkozhattunk, melyekben a legtöbb állítást évekkel ezelőtt revideálták már azok szerzői. De egy tízmilliárdokba kerül gyűlöletkampányhoz azért elég jó volt a sztori."

Na most, ha megalapozatlan a gyűlöletkampány, és a migrikkel egy szál baj sincs, akkor miért is kell a kerítés ? Ha nem kell, akkor miért is nem bontaná le az ellenzék ? Pici zavart érzek én itt az Erőben. Ráadásul, olyan hogy ellenzék eleve nincs is. Van Jobbik, MSZP, DK. Ezek közül a DK biztosan lebontaná, hacsak a kerítés felállítása nem helyezné Fletót a miniszterelnöki székbe, mert ha igen, akkor azonnal építenek még kettőt, aknazárral. A Jobbik valóban nem bontaná le, az MSZP-nek meg mindegy, csak visszakerülhessenek végre a szeretett húsosfazekuk mellé ahonnan a Patás az elmúlt 8 évben olyan durván kiszorította őket.

VáradiJános 2018.04.01. 08:56:43

@MikeBoy: “Ti ezzel a Halál fa..ával szóbaálltok!?”

Ezért fizeti őket az alapítvány

VáradiJános 2018.04.01. 08:58:27

@Voznyák Pista: “És mi ez ahhoz képest, hogy itt sokan (nem egy nyugdíjas) az index blogjaiban a fidesz pártvezetésének akasztásáról beszélnek”

Ezek a patkányok a nekik nem tetsző hozzászólókat is fenyegetik folyamatosan.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.04.01. 10:23:45

@VáradiJános:

"VáradiJános 2018.04.01 09:04:55
@prakp: nem, nem a hergelés áldozatai, hanem a mocsadék kannibál pátyolgatottjaidé - ilyenkor fel kéne gyújtani a telepet, csend lenne egy ideig"

"VáradiJános 2018.03.24 18:50:33
@BiG74 Bodri: úgy kell eltalálni vele titeket, hogy a cipő a parton maradjon"

öreg baka nem rakéta 2018.04.01. 11:08:46

@Kopasz Szuzukis: Na, ennek kellene lenni, plusz korlátozva az időtartamot, max 2 ciklusra, utána lapát.

prakp 2018.04.01. 11:22:08

@Voznyák Pista: Bizonyíték? Lölő, b.azdmeg. Vagy akkor a sorosterv-nevű fityeszes gyurmahorrorra bizonyítékolj, fogyi elvtárs. Tiszta szar a seggetek, bazdmeg.

prakp 2018.04.01. 11:23:44

@midnightcoder2: Te igenhülye, az alkotmányos költségről hallottál? Na azért kellett, bazdmeg.

prakp 2018.04.01. 11:26:40

@VáradiJános: A cöfre gondolsz, fartúró?

Gualpshy 2018.04.01. 17:42:44

@ulpius66: remélem te fogod kezdeni a néger faszok szopkodását, aztán pedig a picsádat is kitágíthatnák...sajnos ez nem fog megtörténni, pedig a drágalátos Plüss Napoleonod befogadta az az 1300-at de egy se nagyon maradt már itt, így marad neked a kedves idióta álszent duce-d segge...azt nyalogathatod ameddig csak jól esik.
süti beállítások módosítása