A valódi viták otthona

Reflektor

Magyarország döntött

2018. április 14. - baum

maxresdefault_4.jpg 

A választások estéjén fél Magyarország letargiába süllyedt. A pártok értelmetlennek érezték az elmúlt négy év építkezését (sokaknál inkább csak vergődést), a civil szervezetek felzizzentek, ahogy elképzelték a nyakuk köré fonódott kötél szorosabbá válását, az újságírókban azonnal felébredt a munkájuk (a jobbak esetén hivatásról beszélünk) és az egész szakma iránti aggodalom, a kormányváltás iránt elkötelezett állampolgárokban pedig azonnal felmerült a külföldre költözés elkerülhetetlensége. Mind-mind más okból voltunk csalódottak, de a különböző politikai szereplők – az állampolgároktól a pártokig – zsigeri reakciójában volt egy közös pont: sokan nem fogadták el az eredményt.

 

Az parlamenti patkó látványa miatti összetörtség, megsemmisülés-érzés, menekülési vágy kezdetben szomorúságot szült, ami a következő napok folyamán dühhé fejlődött. Sorra jelennek meg mértékadó hírportálokon a tudósítások a legjobb magyar újságírók tollából választási csalásokról, dezinformálásról, a választási rendszer aránytalanságáról, de még a vidéki szegénység, mint a választási kudarc oka is több esetben előkerül. A független, egyébként magas minőséget képviselő sajtóorgánumok (nevesítés nélkül), pártfüggetlen értelmiségiek konklúziói azt sugallják, mintha bűn lenne vidékinek, szegénynek lenni, hovatovább, mintha bűn lenne a Fideszre szavazni… Egy jól működő demokráciában ez a fajta felelősségáthárítás, és a többség akaratának tiszteletben nem tartása számomra a pártoktól sem elfogadható. Erre most nyilván azt mondja a Kedves Olvasó, hogy a magyar demokrácia nem működik jól. És igaza van! De hogy fogják megújítani azok, akik szintén nem egy tiszta demokratikus szemüvegen keresztül szemlélik a rendszert? Az van, hogy akkor sem léphetünk ki a demokrácia tiszta eszményének keretéből, ha az ellenfelünk ezt megteszi – mert akkor miben különbözünk tőlük?

Vegyük sorra az érveket, kezdjük a torz választási rendszerrel. Gyakran elhangzó álláspont, hogy a magyar társadalom kisebbsége által megválasztott kormánypárt a parlamentben igazságtalanul nagy (kétharmados) súllyal van jelen. Milyen jogon van kétharmada a parlamentben egy olyan pártnak, amelyik listán 49 százalékot szerzett? – szól az érvelés. A felháborodás még jogos is lenne, ha a Fidesz 40 százalékos vagy akörüli eredménnyel szerzett volna kétharmadot. De az, hogy minden második magyar választó a regnáló kormánypártra szavazott, Európában is példa nélküli legitimitást jelent. Az az állítás, hogy a magyar választási rendszer a Fidesznek kedvez, tényszerűen nem igaz. A magyar választási rendszer a mindenkori győztesnek kedvez. Az, hogy ez most a Fidesz volt, a szavazók döntésének eredménye. Aki pedig nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy miért van szükség a többségi elvre a választási rendszerben, az birkózzon meg azzal a ténnyel, hogy a választási rendszerek többsége vegyes. Az arányos rendszer pedig nemhogy a legjobb megoldás, a legtöbb esetben a pártrendszer szétaprózódásához, politikai instabilitáshoz és elvtelen koalíciókhoz vezet. Valóban, lenne mit hangolni a rendszeren, ez nem vita tárgya, de azt s felejtsük el, hogy a Fidesz az első kétharmadot, amelynek birtokában a mai rendszert megalkotta, a ’90-es konszenzus eredményeként létrejött választási rendszerben szerezte meg.

 

Az pedig, hogy a parlamenti hatalommal szemben nincs egyéb alkotmányos túlsúly, hiszen vagy leépült, vagy nem is volt (például az alkotmány népszavazáshoz kötése), nem a választási rendszer hibája. Bár igazságérzetünk megkívánja, nem helyes azonnal az arányosság elvének szükségességéért kiáltani. Akadt olyan ország, ahol pont az arányos rendszer eredményezte káosz ásta alá a teljes pártrendszer legitimitását.

 

A másik érv, amely talán az előbbinél is gyakrabban elhangzik, és amelyikhez az ellenzéki pártok is előszeretettel nyúlnak magyarázatot keresve, így hangzik: „A szegény falvakban élő vidékieket félretájékoztatta a kormányzati média, nem tudtak a korrupcióról, és megtévesztve, megfélemlítve szavaztak a Fideszre.” Tán nem az ilyen és ehhez hasonló kibúvók keresése miatt dőlt romba az ellenzék? Talán ott kellett volna lenni vidéken is néha?

 

Ideje felfogni: minden szavazat ugyanannyit ér, és az ország határain belül – és kívül – élő magyarok egyaránt a politikai közösség részei. A vidék, annak szegény falvaival együtt az ország része. Az országunk közös problémája, hogy ezek az emberek szegénységben és nélkülözésben élnek, és az ellenzéki pártok pedig őket teszik felelőssé a választási vereségért, őket, akiknek a felemelésére annyi szólamot pazaroltak? És valóban elhisszük azt, hogy a HírTV, ATV, RTL Klub nem érhető el Budapest közigazgatási határain kívül?

 

Értsük meg, hogy az országban rengeteg olyan ember él, akinek valóban nincs lehetősége a teljes információáramlásból részesülni, de ami még fontosabb, fogadjuk el, hogy többen vannak azok, akik viszont részesülnek minden releváns információból, mégis a Fideszre szavaztak, ennek ellenére ők is az országunk polgárai. Ők is magyarok, akikkel osztozunk a hazán! Vagy talán a korábban is megválasztott, ám parlamentet sosem látott DK-s Oláh Lajosra szavazók felsőbbrendűeknek érzik magukat a szabolcsi kisnyugdíjasnál? A demokratikus gondolkodás első és legfontosabb tétele: mindenki egyenlő. Ideje ezt elfogadunk!

 

Megítélésem szerint a politikai közösség kapcsán egyetlen vitatható kérdés van: szavazzanak-e a határon túliak. Megítélésem szerint a határon túliak szavazatszerzésre való felhasználása, valamint a politikai közösségből való kirekesztése, egyúttal közös történelmünk megtagadása és a határon túliak magunkra haragítása egyformán elutasítandó. Legitim kérdés, hogy járhat-e nekik választójog. De az ellenük való uszítás, valamint nemzeti érzelmeiken való nyerészkedés nem járható út.

 

A választási csalást kiáltókhoz egy szó: természetesen célszerű kivizsgálni, történt-e visszaélés. Az nem kérdéses, hogy bénázásból rengeteg volt. Szisztematikus, szervezett csalásnak azonban nincs jele. Ha ez bebizonyosodik, onnantól kezdve a kormány legitimitásának megkérdőjelezésének helye nincs. Emlékezzünk 2002-re, amikor Orbán sem fogadta el az eredményt. „A haza nem lehet ellenzékben.” A magát demokratikusnak valló oldal legyen hát valóban demokratikus, mert akkor mi fogja megkülönböztetni Orbántól?

 

Kedves Olvasók! Ez van. Ez van, mert ezt akarta a magyar nép. Szembe kell néznünk vele, hogy a politikusaink olyan mértékben játszották el a választók bizalmát, hogy a szavazáson már a „másik is lopna” elve alapján szemet hunynak a szervezett korrupció, az állam elrablása és saját maguk kifosztása felett. Nézzünk szembe azzal, hogy a hiteltelen vezetők sora után a választók jobban értékelik azt a miniszterelnököt, akiről nyilvánvaló ugyan, hogy a megvalósítani kívánt vízója konfliktusokat és maffiaszerű leszámolásokat eredményez, mégis jobban értékelik, hogy egyáltalán van víziója. Értsük meg, hogy a választók megengedik neki az intézményes korlátok és a pluralizmus lebontását, mert úgy érzik, hogy ezek a hangzatos elvek és ezek az oly fontosnak vélt intézmények 28 év alatt sem tudták megakadályozni az ő személyes leszakadásukat, és nem emelték ki őket a reménytelenségből. Nőjünk fel végre ahhoz a demokráciához, amelyet olyannyira meg akarunk védeni, és amelyet nem fogunk tudni megóvni a ránk leselkedő vészterhes időkben, ha valójában nem fogjuk fel, miről is szól. Nőjünk fel, legyünk demokraták, nézzünk szembe a valósággal. Vegyünk nagy levegőt, és mondjuk ki tisztán: Orbán Viktor Magyarország legitim módon megválasztott miniszterelnöke! A magyar társadalom a Fidesznek adott felhatalmazást. A nép egyértelműen azt akarta, hogy Orbán kormányzása folytatódjon. Mondjuk ki! Nem kell, hogy örüljünk neki, sőt!

 

Mindenkinek, akinek számít az ország, kötelessége, hogy a fennálló állapotok javításáért személyesen is tegyen. De a tevőleges hozzájárulás kezdődjön a szembenézéssel és a tények elfogadásával. Ha kirekesztünk 2,6 millió embert a mi saját nemzetképünkből, milyen alapon várjuk el, hogy a másik oldal ezt ne tegye meg? Legyünk demokraták, és fogadjuk el, Magyarország döntött. Akkor is, ha szent meggyőződésünk, hogy a döntés rossz. Ha ezt nem tesszük meg, a rossz döntések következményét nagyon sokáig a vállunkon viseljük majd. Akkor is, amikor a Fidesz már a történelem szemétdombján lesz.

 

Zsoldos Ákos

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3413833132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aaabbbccc 2018.04.14. 10:31:11

meg a valasztasok elott Szel Bernadett kijelentette, hogy minden part mogott all egy vagy tobb oligarcha, kiveve az LMP.
mara kiderult, hogy az LMP mogott is all, ugy hivjak Ungar Peter

aarkon 2018.04.14. 13:55:27

"Sallai Róbert Benedek megütötte Hadházy Ákost

A LMP távozó országgyűlési képviselője, Sallai Róbert Benedek megütötte a párt társelnökét, Hadházy Ákost szombaton egy etikai bizottsági meghallgatáson, írja az Index. A Mércének nyilatkozó egyik szemtanú megerősítette az incidenst: Sallai ütött, Hadházy pedig nem viszonozta azt. Hadházy az Indexnek elmondta:

"éppen ő beszélt, amikor Sallai hirtelen neki rontott, meg akarta ütni, de többen lefogták, de még így is sikerült a székével együtt fellöknie Hadházyt."

Hadházy Facebook-oldalán is megerősítette a hírt"

ERRŐL DUMÁLJATOK!!!

Ti dobtátok oda az országot a Fidesznek, ti fúrtátok meg a koordinációt, te árultátok el a magyar választókat!

Végig hazudtátok az egész kampányt, hülyének néztetek mindenkit és most is ezt teszitek.

Összeveritek aki ellent mer mondani? Ez a más politika?

Nyomorult hazaárulók vagytok, hiába magyarázzátok a bizonyítványt!

rovid 2018.04.14. 16:53:16

milyen "4év építkezés"? tavaly ősszel kezdtek rájönni arra, hogy választás lesz! Ha most! ezen a héten összejönnének, akkor elkezdhetnék az építkezést 2022-re?! Vajon akarják??

vizesnyolcas 2018.04.14. 17:07:10

Aki 2,6 millió embert beszámíthatatlannak, ennyi ember szavazatát semmibe vehetőnek tekinti, az nem demokrata. Az meg, hogy akik el sem mentek szavazni, mind az ellenzékkel értenek egyet, pontosan annyira igaz, mint amennyire a magasabb részvétel az ellenzéknek kedvezett.

vizesnyolcas 2018.04.14. 17:14:50

@aarkon: Amíg az ellenzéki oldalon ott van a DK meg a szép emlékű MSZP, addig a Fidesz veresége nem valószínű. Addig értelmetlen az LMP-t bármiért is hibáztatni.

tarperharley 2018.04.14. 17:59:03

@vizesnyolcas: Nem unalmas még ez a kamu duma? Nézz már rá az eredményekre!

Az MSZP+DK 951 ezer szavazatot kapott listán az LMP meg 369 ezret. Ehhez képest az előbbi két párt a kezdetektől szorgalmazta a koordinációt, az LMP meg annyira nem, hogy teljes tönkretétellel fenyegették azokat akik vissza mernek lépni, aki pedig elsőnek megtette az ellen etikai eljárást kezdtek - miközben a sajtóban azért azt hazudták, hogy pártdöntés volt a visszalépés. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy ezen az etikai (!!!) tárgyaláson Schiffer embere ájultra verte Hadházy Ákost.

Ez az LMP-s politikai kultúra. Fenyegetünk, hazudunk, verünk, közben segítjük a Fideszt. Bravó!

Nem hiszem, hogy az után, hogy az LMP immár másodszor segíti kétharmados győzelemhez a Fideszt, az után, hogy Ungár lapjában listázzák a Sorosistákat, az után, hogy az LMP-ben a vitákat veréssel rendezik, maradt volna még bármiféle erkölcsi fölénye az LMP-nek az MSZP-DK párossal szemben.

tarperharley 2018.04.14. 18:18:33

@vizesnyolcas:

Idézet az LMP titkárától, Schiffer András jóbarátjától Sallai Róbert Benedektől:

"Kicsit sért, hogy azt feltételezik, hogy ha adok neki egy maflást, akkor aznap délelőtt még végig tudja haknizni a médiát sérelmével. Ha kapott volna egyet, nem tudta volna."

Ez a Lehet Más a Politika? Ez a párt képviselné a civilizált, tisztességes politizálást?

Remélem Ungár tényleg megveszi a Figyelő mellé a Magyar Nemzetet is, Sallaival kapásból be tudja tölteni azt az űrt, amit Bayer Zsolt távozása okozott a G nap után.

Laikus Érdeklődő 2018.04.14. 20:23:22

@aarkon: Ha valaki egy fontos mérkőzés hajrájában egyszerűen lesétál a pályáról, vagyis cserbenhagyja a csapatot, az ne csodálkozzon ha a társai az öltözőben pofánverik. Igazából be se szabadott volna engedni az öltözőbe ezek után.

tarperharley 2018.04.14. 21:41:48

@Laikus Érdeklődő: Csapat? Én eddig azt hittem, hogy az LMP egy politikai párt, ami a magyar adófizetők pénzéből működik és a magyar emberek képviselete a feladata, ennél fogva a tagjainak a magyar emberek érdekét kellene első sorban figyelembe venniük és csak utána a pártét. Képviselői eskü megvan?

Voltak az LMP-ben olyanok - mint Hadházy -, akik felfogták, hogy mi a tét, felfogták, hogy katasztrófa lesz ha újra nyer a Fidesz, pláne ha kétharmaddal nyer, ezért megcselekedték, amit megkövetelt a haza.

Megint mások - mint Sallai - toronymagasról szarták le, hogy mi a haza érdeke, toronymagasról szarták le, hogy a magyarok többsége kormányváltást akar és még az LMP-sek 80%-a is koordiánció párti, csak a saját érdeküket tartották szem előtt.

Sallai Róbert egy hazaáruló, nem az LMP-ből kéne kilépnie, hanem az országból.

Exploiter 2018.04.14. 23:40:12

Meglepően tárgyilagos és korrekt cikkek születnek az indexen manapság. Új irány, vagy csak rezignáltság?
Remélem, az előbbi és kitart 4 évig.

Laikus Érdeklődő 2018.04.14. 23:52:45

@tarperharley: Én nem eddig nem sokat hallottam Sallairól. Igazából most gúliztam rá a nevére, hogy mégis miről híres ezen a pofonon kívül. Szóval nem őt védem, de

Az LMP a kezdetektől azt hirdeti, hogy nem fog össze se fidesszel sem az MSZP-DK val. Hadházy ezt tudta amikor elvállalta a képviselőséget. Indulhatott volna egyéni jelöltként is ha nem tetszik neki a különutasság, de nem ezt tette...

A magyar emberek érdekét, vagy a haza érdekét pedig csakis Orbán Viktor ismeri egyesegyeldül. Legalábbis ő szokott ilyenekre hivatkozni.

laci_52 2018.04.14. 23:56:35

@Exploiter: Pont ezt akartam én is írni! Eddig az Index elfogultan ellenzéki volt. Lehet, hogy a választási eredmény észre térítette a szerkesztőket? Nem volna baj, ha visszatérnének a tárgyilagossághoz!

dare 2018.04.15. 00:13:02

"Kedves Olvasók! Ez van. Ez van, mert ezt akarta a magyar nép."
Micsodát?
A 2/3-ot?
Hát nem ezt akarta a magyar nép, és SRB is hiába indulatoskodik Hadházyval szemben, mert jelen esetben Hadházy képviseli a nép akaratát.

A különutas politika híveinek: "Az elvek nemcsak utat mutatnak, de meg is nyomoríthatnak."

tarperharley 2018.04.15. 00:40:06

@Laikus Érdeklődő: Az LMP kezdete 2009-ben volt, feltűnt, hogy azóta változott egy és más Magyarországon?

Marha aranyos ez a senkivel nem fogunk össze duma, csak közben a Fidesz lebontotta a demokráciát, ezért beszélnek épp az EU-ban a 7 cikkely életbe léptetéséről, ezért írta az EBESZ a választás után, hogy nem voltak egyenlő feltételek. Ez kimaradt nálad?

Aki ebben a helyzetben is tovább nyomja a befogom a fülem-szemem-szám, nem fogok össze senkivel dumát, az egyértelműen a Fidesz érdekében cselekszik.

Én elfogadom, ha valaki a Fideszt akarja támogatni, de hülyének ne nézzük már egymást.

Ha valaki a tetteivel a Fidesz hatalmon maradását segíti, akkor az nem független, hanem Fideszes, ez ennyire egyszerű. Amikor az a tét, hogy demokrácia vagy diktatúra, ott nincsenek függetlenek, valaki vagy ezen az oldalon áll vagy azon.
Sallai pedig Schifferrel együtt a diktatúra oldalára állt.

A magyar emberek elég jelentős része követelte pár órája a Kossuth téren, hogy az egész ellenzék fogjon össze. Ez látszott már a választás előtti közvéleménykutatásokból is, csak az LMP leszarta, szóval ne gyere ezzel a szar orbános dumával.

Láthatóan fogalmad sincs, hogy mi történt a választáson, ugyanis Hadházy konkrétan egyéni jelöltként indult, csak épp nem nyert, ahogy Szél Bernadett se, sőt Csárdi Antalon kívűl egyetlen LMP-s képviselő se. Csárdi is csak azért tudott nyerni mert az összes többi ellenzéki jelölt visszalépett a javára. Nem hallottam, hogy az LMP tiltakozott volna, amikor az ő javára léptek vissza mások.

Érdekes, hogy a többi pártban nem vertek össze senkit azért mert az LMP javára visszalépett. Pedig ugye a csapatos baromságod alapján ezt kellett volna tenni.

Az külön is érdekes egyébként, hogy számotokra elfogadható dolog lett az, hogy az ellentétes politikai véleményt vallókat ájultra kell verni. Már ez önmagában rohadt sokat elmond az LMP-ről. Sallai tettére egy civilizált pártban az egyetlen reakció a totális megvetés, elhatárolódás, kizárás lehet. Te meg mentegeted.

Jehuda 2018.04.15. 00:45:41

Érdemes megnézni Schiffer András négy évvel ezelőtti interjúját a Szabadság téri emlékműről. Schiffer dédnagyanyja és két nagyszülője is a Holocaust áldozata/túlélője volt, Schiffer abban a nyilatkozatban mégis megtagadta őket, arra hivatkozva, hogy ez nem fontos kérdés. Aki arra képes, hogy saját felmenőit így megtagadja, az mindenre képes.

Mindazonáltal az LMP szereplése csak egy oka a kétharmadnak, de nem a kizárólagos oka. Ha elhagyod Budapest határát, akkor már csakis kormánypropagandát tudsz venni a televizión, rádión, ezek pedig olyan agymosást rendeztek a választás előtti időszakban, amire a szocializmus éveiben sem volt példa. A vidéki lakosság többsége pedig nem áldoz arra, hogy a valós helyzetről internetes honlapokon keresztül tájékozódjon. Létezik egy virtuális Magyarország, ahol a legnagyobb probléma a migráns, ahol ha zenét akarsz hallgatni, akkor a Dankó Rádión megteheted és akkor megy a népdal reggeltől estig, a Super TV2-n a Jóban-Rosszban szünetében az Öt perc gyűlölet mintájára a Tények egy percben, és ez még csak egy kis része volt a választás sikerét biztosító intézkedéseknek. Ezrével hozták át a határon a szavazókat, a választási jegyzőkönyvekben tízszer annyi a hiba mint a korábbi választásokon, stb.

Tény, hogy az ország 70%-a jobboldali és szélsőjobboldali, de itt van azért még 30% aki nem az. Nem az a gond, hogy az a miniszterelnök, aki, hanem az, hogy a 30%-ot nem tekinti a nemzet részének, hanem megsemmisítendő ellenségnek. Azért abban az elítélendő kádári időkben az volt a mondás, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van...

Róbert Székely 2018.04.15. 00:58:39

@dare: Kedves Dare!

Úgy látszik, nehéz értelmezni, amit a cikk írója állít. Jelesül, hogy a listás 49% és a 91 egyéni jelölt egyértelmű döntés. Szerinted, ha most az lenne, hogy Fidesz 55%, Mszp-P , Jobbik , LMP Dk együtt 45%, DE az egyéni helyeket megnyerte volna az ellenzék, akkor MIT mondanál???? Hogy rendben van??? Pedig listán akkor is kevesebben szavaztak volna az ellenzékre. Az legitim lenne neked? Egyébként meg jelzem, hogy kurvára leszarja mindenki, hogy te, meg az a -mondjuk nagyvonalúan- 100.000 tüntető, akinek csak egy villamost kellett fognia a mai tüntetésre mit gondol. Volt egy szavazás, a Fidesz megnyerte és közröhej lenne, ha pár faszfej miatt új választás lenne. Majd szépen megnyugszotok, -vagy nem-. Ha nem, akkor ott az állam erőszakszervezete, jól fel is van szerelve, majd az intézkedik. Természetesen csak a jog keretei között. Persze tüntethetsz, meg véleményt is nyilváníthatsz, csak arra vigyázz, hogy törvényes maradj. Mert ha nem... jön a dádá. Hidd el, a nyugalomra vágyó IGAZI tömegeknek, kurvára elegük van a folyamatos szarkeverésből. Viszont nem fogják hagyni, hogy pár drogos fővárosi félrevigye az országot. Jó éjt.

V.János78 2018.04.15. 02:01:44

Jehuda! Nagyon idegesítő ez a nevetséges balliberális szöveg, hogy vidéken az emberek csak a kormánypropagandából tájékozódnak. Ez a sírás ömlik mindenhonnan, hisz valahogy magyarázni kell a csúfos bukást.
Akinek nincs kábeltévéje, annak is az egész országban fogható, az utolsó falusi putriban is a baloldali, kormánykritikus RTLKLUB is! Nemcsak a kormányközeli M1 és a TV2. Akinek pedig van internete, az olvashatja az Indexet, a 444-et, a 24.hu-t, a hvg.hu-t is, és a Facebookon is ezerféle baloldali híroldalt, úgy tudom, nincsenek blokkolva ezek az oldalak, ez nem Észak-Korea és Kína. És az ország nagy részén fogható az ellenzéki HÍRTV, ATV is! Ott van még a Klubrádió, Lánchíd Rádió, a Népszava, és a Simicska-pénzcsap elzárásáig volt a Magyar Nemzet is! Ezekből ugyanúgy ömlött hónapokon át a sok Mészáros Lőrinc-, Tiborcz-Elios-botrány, a Kósa-féle 1300 milliárd, a Semjén-vadászat, a Rogán-helikopterezés! Akkor miről is beszélünk?! Gondolom, a baloldali RTL népbutító szennyei, a Valóvilágok, Éjjel-Nappal Budapest, Győzike, Mónika-show, vagy az Anyátok közt 20 évnyi kultúrmocska nem zavar. Végtelenül nevetséges a kormánymédia fölényére fogni a hatalmas választási bukást, mert minden vélemény eljutott az emberekhez az egész országban!

-JzK- 2018.04.15. 03:01:35

Az választók 85%-a nem az MSZP-re szavazott, a választók 95%-a nem a DK-ra, 93%-a nem az LMP-re... ezt így le lehet folytatni. Ismertek voltak a játékszabályok a választások előtt, ők ezt elfogadták azzal, hogy elindultak. Vesztettek, most meg sipákolnak.

Mit mondtak a balosok 2006-ban a Kossuth térieknek? Hogy nyugodjatok bele, majd 4 év múlva próbálkozhattok. Paff.

Ha elindulsz egy versenyen, akkor az elindulás tényével elfogadod a játékszabályokat. Ha pályára lépsz, mint focista, elfogadod a FIFA által megalkotott szabályokat. Ha tudod, hogy meg van bundázva, nem lépsz pályára. Ha nem tudod elfogadni a játékszabályokat, nem indulsz el a versenyen.

Puzsér véleménye a választásról: www.youtube.com/watch?v=SEcWlgvd33I érdemes lenne megfontolni hisztizés helyett. Ha nyerni akartok, akkor nagyon rossz úton jártok. Ez egy ötéves tempója, miután kikap aputól sakkban, kifakad, lesöpri a táblát, "EZ CSAJÁÁS!!". Ja, meg biztos nyerő stratégia a Brexit meg Trump megválasztása óta az ellenfél szavazóinak sértegetése. Vidéki, meg proli, meg nyugdíjas. Biztos az ilyen ember legközelebb rátok fog szavazni, hogy bekerülhessen ebbe az elitklubba. Ja, úgyse fog.

Érdemes lenne 2002 és 2010 közti balos véleményvezérek szavait fellapozni, emlékszem jól, hogy Lendvai Ildikó hogy aggódott, hogy jaj Orbán "utcára viszi a politikát", akkor még a baloldal volt a "csendes többség", és Orbán volt a gaz ugribugri, aki nem akarja tudomásul venni az eredményt. Hídlezárás is lesz?

Tóta W. írja 2006-ban:

"Demokráciában nincs forradalom. Választás van. Ha valami nem tetszik, akkor nem az a módi, hogy felborítjuk a villamost, hanem elmegyünk szavazni. Aki itt felborítja a villamost, lezárja a hidat meg felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék. Működő demokráciában az ilyennek baja eshet. Ha mégis sikerrel jár, akkor meg puccsista, akit illik lebombázni. Persze elképzelhető annyira hülye puccsista, akit nem kell bombázni, mert magától nekimegy a holnap üvegajtajának, és felkenődik rá, mint egy krumplibogár.

Fogsz kapni egy szép nagy szavazólapot. Megkeresed rajta a gazdit - Isten ajándékát -, beikszeled, és húzol haza. Szépen kivárod a végeredményt, aztán vagy csóválod a farkad boldogan, hogy mégis tiéd a gondnoki állás a székházban, vagy tudomásul veszed, hogy bukta. Utána még ki lehet menni az utcára örvendeni vagy búslakodni, újabb síkidomokat alakítani, egy kis dombra lecsücsülni."

index.hu/velemeny/glossza/puccser/

Az értékelhető listás szavazatok, ha levesszük a be nem jutott pártokat, egymás közti arányban számolva

Fidesz: 53,72%
Jobbik: 20,33%
MSZP-P: 12,88%
LMP: 7,24%
DK: 5,82%

Tehát egy tisztán arányos rendszerben is 107 parlamenti mandátuma lenne a Fidesznek, amely abszolút többséget jelent a 199 fős parlamentben.

g7.24.hu/allam/20180411/az-adatokbol-ugy-tunik-nem-tortent-rendszerszeru-valasztasi-csalas-vasarnap/

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/13/csalasgyanu_valasztas_statisztika/

A határon túli magyarok szavati jogának megvonását csak azzal a feltétellel és csak azon az alapon tudnám elfogadni, ha egyúttal kizárnánk mindenkit, aki nem adózik ide: segélyből-családi pótlékból élő inaktívak, nyugdíjasok, Londonban mosogató bölcsészek, egyetemi előadások helyett romkocsmában üldögélő, ráérő laza egyetemisták. Mondjuk csak az szavazzon, aki évente legalább 500e forintot befizet a magyar államnak jövedelemadóként, akár SZJA, akár KATA, akár osztalékadó, stb. formájában. Nem sokat mondtam, hamar lemenne az aktív választójoggal rendelkező emberek száma úgy két-hárommillió emberre, de legalább csak azok szavaznának, akinek a tárcájából megy a buli. Biztos vagy benne, egy ezen választói kör esetében többsége lenne a ballibnek? Hát én erről nem vagyok meggyőződve.
Minden más esetben ez sima gyurcsányista huszonhárommilliórománozós alapon működik.

Pl. a segélyből-családi pótlékból élő inaktívak konkrétan kárt okoznak ennek az országnak, hiába érvelnek azzal, hogy de ÁFA-t viszont fizetnek, ha maga a teljes bevételük az államtól van. Ha én adok neked 100 forintot és te 27-et visszaadsz, akkor te nálam még mindig 73 forint mínuszban vagy. A határon túliak viszont ugyan nem fizetnek ide adót, tb-t, de nem is kapnak a magyar államtól se segélyt, se családi pótlékot, se gyes-t, se nyugdíjat, tehát nekik konkrétan nulla az egyenlegük, az állam által eltartottaknak meg mínusz hetvenhárom.

Ha valóban úgy gondolták az ellenzéki pártok, hogy a választás nem megnyerhető méghozzá azért nem, mert nem szabad, nem tisztességes a választás szabályzata, miért indult el kétszer is rajta (14-ben is ezen törvény alapján zajlott a választás)? Akkor bojkottot kellett volna hirdetni, és felhívni a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy héé, egyetlen ellenzéki párt sem indult a választáson, 100%-ot a kormánypárt kap. Végül kénytelen lett volna tárgyalni végül, mert nem engedhet meg ilyen bélyeget.

hopp11 2018.04.15. 03:11:38

Valóban korrekt írás. Beszélhetett volna még más dolgokról is, de amiròl szót ejtett, az korrekt.
Amit én már nagyon régóta nem értek, hogy a választási rendszer igazságtalanságáról (csak a fidesz nyerhet vele, stb.) szóló őrületet - amit a Gulyás Márton nevű idióta kezdett hirdetni - a baloldali politológusok, elemzők miért nem tették tisztába mindezidáig. Aki tanulta a Választási rendszerek c. tantárgyat, annak az azonos című könyvet is forgatnia kellett, behatóan. Nekik pontosan tudniuk kellett azt, amit ez az írás is röviden elemez, nevezetesen, hogy a magyar választási rendszer egyáltalán nem igazságtalan. Az, hogy a ballib média Kálmánolgástul, Balógyörgyöstül kritika nélkül magáévá tette a szereplésmániás, tudatlanságtól sötétlő Gulyás Márton nevű felforgató elméletét a magyar választási rendszerròl, az olyan nagyon nem lepett meg. Egyrészt a végletekig elfogult emberek, másrészt

hopp11 2018.04.15. 03:17:49

másrészt szakmailag is olyan szinten vannak, amilyenen. Nem járnak utána, vajon igaz-e, amit közvetítenek. Ráadásul mondhatják, hogy politológa-szakmailag nem képzettek.
De a szakmailag képzett balliberális politológusok, elemzòk pontosan tudták, mi az igazság, mégse szóltak semmit, a mai napig nem szólnsk semmit. Hagyják, hogy felheccelt, tudatlan tömegek tüntessenek pont emiatt. Ez az, ami már azért felvet kérdéseket. Szakmait is, morálist is.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.04.15. 03:21:22

Ugyan. A végkövetkeztetés feltételezi, hogy ugyanez lett volna az eredmény, ha a politikai verseny legalább nyomokban korrekt. Ha nem a regnáló hatalom rendelkezik minden erőforrással, ha a közmédia közmédiaként működik, és nem álhíreket sugároz. De hát ez baromira nem így van.

-JzK- 2018.04.15. 03:34:27

Vegyük innen az adatokat, aztán át az Excelbe: valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/orszlist.html

Összesen érkezett 5.731.821 db listás szavazat, ebben benne van minden nemzetiségi lista (37.532 db), kamupárt listájára adott szavazat, továbbá olyan pártok, amik nem érték el a bejutási küszöböt, stb. Ezeket le kell vonni, és csak azokat a listás szavazatokat alapul venni, amelyek a bejutási küszöböt megugrott pártokra érkeztek. Öt darab ilyen párt van: Fidesz, Jobbik, MSZP, LMP, DK. Erre az öt darab pártra érkezett összesen 5.311.970 db szavazat, úgy hogy az összes érvényes listás szavazatból levontuk a nemzetiségi listás szavazatokat, valamint összesen 382.319 darab olyan szavazatot, amely annak következtében elveszett, hogy ezek a pártok nem érték el a bejutási küszöböt, amely minden országban van. Az elveszett szavazatok közel 82%-a Kétfarkúakra, a Momentumra vagy az Együttre érkezett. Nyilvánvalóan kamupártok összesen 35.130 listás szavazatot kaptak - ez az elbukó szavazatok 9,19%-a.

Lássuk hogyan alakulnak a pártlisták egymás közti szavazati arányai a bejutó pártok közül:

Fidesz: 53,17%
Jobbik: 20,57%
MSZP: 12,85%
LMP: 7,61%
DK: 5,80%

Egy tisztán arányos választási rendszerben, olyanban, mint pl. Hollandiában van, mandátum kiosztás szempontjából ez a következőt eredményezné:

Fidesz: 106
Jobbik: 41
MSZP: 26
LMP: 15
DK: 11

Ezzel a 106 képviselővel a Fidesz egy holland típusú rendszerben is kényelmes abszolút többséget élvezne a 199 fős parlamentben, és csak a Jobbikkal karöltve lehetne kétharmada.

nyerafidesz 2018.04.15. 05:05:25

A választásokon nem Fidesz és ellenzék harc folyt. Lehet ezt sulykolni ezerrel, de ettől ez még nettó hazugság. Itt a Fidesz állt szemben a Jobbikkal, külön az Mszp-vel, és így tovább. A Jobbik állt szembe a Fidesszel, az Mszp-vel
, a Dk-val, stb. Említett ellenzéki pártok szavazói pedig voksaikkal a többi ellenzéki párt ellen szavaztak. Meg persze a Fidesz ellen is.
Ha az ellenzék összefogna és egy nagy pártba tömörülne (sci-fi), akkor lenne két nagy politikai csoport, aki minimális különbséggel nyerné a választásokat, és a ciklus elejétől a végéig botladoznánk a kormányválságokban. De! ha az egyik kurva nagy fölénnyel a padlóba döngölné a másikat, akkor megint ott van a mai helyzet. Egypárt.

whale 2018.04.15. 05:35:08

@-JzK-: Nem 2006 van, feltűnt?!? Demokrácia szétbaszva, kiürítve, bohócsipka a fején, feltűnt?!? Ha nem, miről beszélsz?!? Ha igen, miről beszélsz?!?

oassasa 2018.04.15. 06:18:45

@laci_52: Index szokott lehozni értelmes írásokat régebben is, de a kampányidőszak az más tészta. Én rendszeres olvasójuk vagyok.

n3spr3ss0 2018.04.15. 06:25:58

@vizesnyolcas: A pénzen vett külföldiekről beszélsz?

mikerbiker 2018.04.15. 07:27:43

@-JzK-: Nemtom kivagy, de kurvára igazad van.

Ekrü 2018.04.15. 07:41:17

@tarperharley:
"A magyar emberek elég jelentős része követelte pár órája a Kossuth téren, hogy az egész ellenzék fogjon össze. Ez látszott már a választás előtti közvéleménykutatásokból is, csak az LMP leszarta"-Csak halkan szólok,hogy az a 7% aki rászavazott az LMP-re nagy valószínűséggel azért szavazott rá,mert nem fogtak össze.És egy pártnak elsősorban a saját választói akaratát kell figyelembe vennie,nem pedig azt,hogy a többi ellenzéki pártocska szavazói mit gondolnak.

Kivlov 2018.04.15. 07:45:57

"Az parlamenti patkó látványa miatti összetörtség, megsemmisülés-érzés, menekülési vágy kezdetben szomorúságot szült..."

Már akinek. Én röhögtem egy hatalmasat. Pezsgőt meg csak azért nem pukkantottam, mert az asszony már aludt.

bkkzol 2018.04.15. 07:48:11

Nagy siralmas az "ellenzék" választás utáni hisztije. Szálljanak már kicsit magukba, hogy nem választók jelentős részének az nem szimpatikus ha saját hazájukat jelentgetik fel minden nemzetközi fórumon. A "civilszervezetek" se népszerűek ha elítélt bűnözőknek járnak ki milliós kártérítéseket, törvénysértésre biztatják az emberek egy részét.
Tárják már fel, hogy miként szervezett meg két tinézser egy sok tízezres tüntetést színpaddal, műsorral, kivetítővel....
Nagy a halgatás a Magyar Nemzet, Lánchíd rádió bezárásáról. Nem a kormány, nem a Fidesz zárta be őket??!! Ha már olyan hatalmas tömeg van az "ellenzék" mögött akkor dobják össze az árát vagy vegye meg valamelyik sponzoruk.

mojszipupi 2018.04.15. 07:55:48

Hadházy tegnap megírta, hogy 500 ezerrel több szavazólapot nyomtattak ki és még vasárnap is dolgozott a nyomda. És ez csak egy az ezernyi, dolog közül. De ti csak írjátok még le százezerszer ahogy a fidesz rendelte tőletek, hogy nem volt csalás. Orbán hasonló helyzetben százezreket táboroztatna a fővárosban, ti meg csicskuljatok be és üljetek be a parlamentjébe. Megszűntetek létezni, csak még nem fogtátok fel

Tisztességes Természettudomány 2018.04.15. 08:18:13

@mojszipupi: Ez a komment a valóság érzékelésének teljes hiányát mutatja, ugyanakkor egy kitalált mesevilágba való görcsös kapaszkodás is látszik rajta.

2018.04.15. 08:26:25

@dare: "Micsodát? A 2/3-ot? "

A tények makacs dolgok, barátom.

$pi$ 2018.04.15. 08:30:24

"A magyar emberek elég jelentős része követelte pár órája a Kossuth téren, hogy az egész ellenzék fogjon össze."

Gyerekek, a tömegek az orbán ellenzéke ellen tüntetnek?! Pár hete, amikor orbán azt mondta, hogy ellenzékváltó hangulat van, akkor minden arrogáns f.sznak elmondtátok, hát nem igaza volt?

A baloldali vezetők részt vesznek a tüntetésen, ahol ellenük tüntetnek? Ajvé! :D

Ekrü 2018.04.15. 08:33:23

@mojszipupi:
"ti meg csicskuljatok be és üljetek be a parlamentjébe. "-Van egy rossz hírem.Az összes ellenzéki párt összes képviselője bizony be fog "csicskulni",és beül a parlamentbe. :))))

midnightcoder2 2018.04.15. 08:37:47

Teljesen egyetértek a posttal.

etruszk 2018.04.15. 09:12:22

@laci_52: nem az index-en vagy, hanem a blog.hu-n. Ide bárki bármit írhat.

kocsisj 2018.04.15. 09:16:03

@Róbert Székely: Egyvalamire emlékeztetnélek. Volt egy 2006-os választás, melyen ez a "jobb-jobbközép" érzelmű ország ismét Gyurcsány Ferencre adta a voksát (itt most nem minősíteném). Ezután a legitim választás után a jelenlegi végtelen "demokratikus" kormányfőnk és társai által felheccelt tömeg szétverte Budapest egyik legszebb emblematikus épületét, az akkori Magyar Televíziót. Te itt a karhatalomra hivatkozol, kíváncsi vagyok mit szóltatok volna, ha tegnap szétverte volna ugyanez a tömeg a Parlamentet. A karhatalom inkább a Tiborcz-cal meg a Mészárossal foglalkozna, ott több volna a tennivaló.
Ha egy kicsit utána néznétek, hogy mi fogható az országban, megdöbbennétek. Akinek nincs kábeles vagy műholdas előfizetése (70-80000 Ft-os nyugdíjból meg közmunkás pénzből honnan lenne) csak az M-ek meg a Duna fogható, innen meg nincs tovább miről beszélni. "Újságból" meg a Lokál, amit még s...törlésre sem használnék.
Oktatás: 2018-ban a magyar oktatási miniszter egy teológus, aki az Indexnek azért nem ad interjút, mert még nem tért meg! Eszem-f...om feláll! Ha jól emlékszek a francia forradalom egyik követelése volt az egyház és az állam szétválasztása.
Summa-summárum ez a kormány egyértelműen rossz irány. Amivel sajnos egyet kell értsek, hogy az ellenzék sem mutatott semmit.

etruszk 2018.04.15. 09:17:28

@Exploiter: ez a blog.hu. Nem az index. Ide bárki bármit írhat. Ezek után megkérdezném: Úgy gondolod, hogy a "tájékozottak" csoportjába tartozol?

Exploiter 2018.04.15. 09:24:45

@etruszk:

Jaja persze persze.
Az index főoldalra eddig is minden magától került ki, véletlenül sem a szerkesztőkön múlik egy blog olvasottsága.
Egyébként hasonló hangvételű cikkek az utóbbi napokban voltak kint ott is, csak ott nem lehet kommentelni.
És megérne egy misét, hogy az index, mint legnagyobb hazai portál vajon mennyiben felelős a választási eredményekért.

$pi$ 2018.04.15. 09:25:32

@kocsisj: "Ezután a legitim választás után a jelenlegi végtelen "demokratikus" kormányfőnk és társai által felheccelt tömeg szétverte Budapest egyik legszebb emblematikus épületét, az akkori Magyar Televíziót."

Kamuzol. A TV székház szétverése több mint 5 hónappal a választások után volt. Nem a választások eredménye miatt voltak zavargások, hanem az Őszödi beszéd miatt. A beszéd mutatta, hogy nem voltak legitimek a választások, mert az mszp hazugságokkal, a választók félrevezetésével nyert.

Szóval amit mondasz, az nem igaz.

dare 2018.04.15. 09:28:10

@Róbert Székely:" Volt egy szavazás, a Fidesz megnyerte és közröhej lenne, ha pár faszfej miatt új választás lenne. Majd szépen megnyugszotok, -vagy nem-. "

Mivel ilyen szépen taglaltad a lehetőségeket számomra, akkor legyen a vagy nem.
Nem voltam a tegnapi tüntetésen, tehát engem ne hasonlíts össze azokkal akik ott voltak.
Spórolj a jelzőkkel, ha ezeket a békés tüntetüket is faszfejnek nevezed, akkor minek fogod majd nevezni azokat, akik egy kicsit zajosabbak lesznek.
A miérteket már leírtam ezerszer, te pedig vesszél el a százalékok sürű erdejében.
Tudod mi a különbség közted és köztem?
Ha a párt akire szavaztam hazug demagóg módon nyerné a választást, soha többet nem szavaznék rá.
Légy büszke magadra, ha már én nem lehetek rád az.

hümhüm 2018.04.15. 09:35:18

@kocsisj: "Akinek nincs kábeles vagy műholdas előfizetése (70-80000 Ft-os nyugdíjból meg közmunkás pénzből honnan lenne) csak az M-ek meg a Duna fogható,"

Aha... meg az RTL klub, TV2, Klubrádió, Lánchíd rádió ezek mind országosak, koma.
Azt meg nemigen hiszem, hogy 70-80000 Ft nyugdíjból nem fizetnének sokan havi 1400.Ft.ot a földi sugárzású fizetős adásokra. (ATV, Hírtv stb). nem kell ahhoz kábeltv. Jó lenne, hogy ha elmennél vidékre, és szétnéznél a falvakban, nem csak a fotelből írogatnád a marhaságaidat.

$pi$ 2018.04.15. 09:35:44

@kocsisj: "Akinek nincs kábeles vagy műholdas előfizetése (70-80000 Ft-os nyugdíjból meg közmunkás pénzből honnan lenne)"

Magyarországon az átlagnyugdíj 110 000 felett van.

"Akinek nincs kábeles vagy műholdas előfizetése csak az M-ek meg a Duna fogható, innen meg nincs tovább miről beszélni. "

A MindigTV ingyenesen 7 csatornát biztosít, az UPC havi 2790 forintért 27 csatornát biztosít. Ez az átlegnyugdíj 2,5%-a, ha egy magányos nyugdíjast veszünk alapul átlagos nyugdíjjal. Ezek után marhaság azt állítani, hogy a vidék el van zárva a TV-től.

Buchhalter 2018.04.15. 09:36:41

@whale: te setét vagy már miért lenne szétbaszva a demokrácia??! Azért mert nem a te pártod nyert? Annyira átlátszó vagy ember! Te is csak segélyből szeretnél éldegélni a dolgozó társaid kárára! Tudod hol nincs demokrácia? Például Törökország ,menj ki oda ,érez és láss!Utána pofázz,hogy mi van nálunk fotel tudóska!

Electrolo 2018.04.15. 09:37:05

Nagyjából igaz amit ír...Realista.
És ez a pragmatikus realizmus hiányzik a magyar emberek nagyon tekintélyes részéböl sajnos.

$pi$ 2018.04.15. 09:39:54

@kocsisj: "Oktatás: 2018-ban a magyar oktatási miniszter egy teológus, aki az Indexnek azért nem ad interjút, mert még nem tért meg!"

Nagy gond a vallás és az állam összefonódása, szekuláris államra van szükség. De! Az index nem interjút akar, hanem jó ellenzéki szokás szerint kötekedni akar a politikusokkal. Azt csinálják, hogy jól beolvasnak a politikusnak az olvasók helyett, ledorongálják, jól megmondják a magukét, mert az ellenzéki olvasó nem teheti meg és szereti az ilyeneket olvasni meg nézni a tévében. Ezért aztán a politikus nem áll szóba velük, megteheti, meg lehet érteni.

A stíluson kellene változtatni, normális hangnemben beszélni, nem acsarkodni mint a Kálmán Olga és akkor valószínűleg szóba állnának velük a politikusok. Ez meg az érem másik oldala.

dare 2018.04.15. 09:40:34

@Gaspen: Már a tények szó is idegesít, mert a tv2 ugrik be róla.

$pi$ 2018.04.15. 09:42:51

@kocsisj: "Te itt a karhatalomra hivatkozol, kíváncsi vagyok mit szóltatok volna, ha tegnap szétverte volna ugyanez a tömeg a Parlamentet."

A rendőrség remélhetőleg megakadályozta volna. Törvényes eszközökkel. A rendőrségnek ugyanis ez a dolga és nem az, hogy két napra rá leszedett azonosítókkal, viperával meg gumilövedékekkel bosszút álljon egy másik helyszínen egy másik tömegen.

Exploiter 2018.04.15. 09:47:44

@$pi$:

Mondjuk mindez a fideszre is megáll kb bármelyik kedden. Csak ott nem volt ekkora különbség és az emberek szarabbul éltek éppen. Ráadásul volt reális alternatíva.
De egy gazdasági megtorpanás itt is okozhat hasonló gondokat a jövőben.

gurigapapa 2018.04.15. 09:51:35

"Ha egy kicsit utána néznétek, hogy mi fogható az országban, megdöbbennétek. Akinek nincs kábeles vagy műholdas előfizetése (70-80000 Ft-os nyugdíjból meg közmunkás pénzből honnan lenne) csak az M-ek meg a Duna fogható, innen meg nincs tovább miről beszélni. "Újságból" meg a Lokál, amit még s...törlésre sem használnék."

Jártál te valaha Budapesten kívül?

Az "M-eken" meg a Dunán kívül - amiknek állítólag a béka segge alatt van a nézettsége, tehát ezzel ne magyarázz választási vereséget -, van pl. RTL klub is ingyenesen. Meg kábeltévék piti pénzért - pont az a röhej, hogy a legszegényebb falvakban is szériatartozék a Digis parabola. Internet is van, bizony. Meg újságok széles választékban mindenki olyat vesz, amilyet akar.

Egy "vidéki".

gurigapapa 2018.04.15. 09:56:38

Amúgy a nagyon okos - a tegnapi tüntetés alapján - szélsőjobb-balliberális fővárosi értelmiségnek figyelnie kellene arra, hogy ha ilyen arrogáns tempóban "büdösbunkózzák" a vidékieket, akkor az önkormányzati választásokon végük van. De 2022-ben is érdekes lesz ezek után vidéken kampányolni. Aztán lehet megint sírni, hogy megint a Fidesz nyer kétharmaddal, ami amúgy nagyon nem jó dolog.

Gleccsertetű 2018.04.15. 09:59:43

@aarkon: a fejlett világban, értelmes emberek meghallgatják a másik oldal véleményét is. nyugodj bele kis balliba, h már nem az a világ van, amikor a ti véleményetek alapján lehet valaki szapulni

kocsisj 2018.04.15. 09:59:52

@$pi$: Mert a mostani nem hazugságokkal és félrevezetéssel nyert. Előbb írtam, hogy a Gyurcsány véleményezésébe én nem mennék itt bele. Az egész "népre" való hivatkozás nekem a Krisztus és Barabás "választást" csengi vissza.
110000 az átlagnyugdíj, de ebben a Harrach Péterek és a Csintalan Sándorok is benne vannak a közismerten nem ilyen nyugdíjukkal. BAZ-ban vagy Szabolcsban a 110-es nyugdíjas tőkepénzesnek számít. Szerinted a BAZ-i zsákfaluban van Mindig TV vagy UPC? Ezek nem az állam által pénzelt cégek, oda viszik a kábelt, ahol megtérül. A fenti falvakban pedig a megtérülés a BP-Belgrád gyorsvasút megtérülési idejével konvergál.
hümhüm-nek: egy faluban élek Bp-hez 26 km-re. A faluban él legalább 5-600 roma, akiknél a villany is ki van kötve vagy 10 éve és tudok a faluban olyan nyugdíjasokról, akik a mindenkori nyugdíj minimumot kapják (jó páran). Feleségem 34000 nyugdíj előttit kap, ha ebből egyedül kellene megéljen, valószínűleg éhen halna.

Gleccsertetű 2018.04.15. 10:03:14

@tarperharley: de, kurva unalmas, h annyira böszmék vagytok, h még a 3. 2/3 után sem jöttök rá, h Feri miatt buktok. többet visz, mint amennyit hoz

Európai téridő 2018.04.15. 10:03:44

@Jehuda: Az "Eleven Emlékmű" szervezői a német megszállás emlékműve előtti megmozdulásukkal hódolnak be tulajdonképpen annak a Németországnak, amelynek a "kisiklása" miatt volt a Hokokauszt. Sifi szerintem erre gondolhatott.

Gleccsertetű 2018.04.15. 10:15:32

@Jehuda: jaja, tuti antiszemita a Siff. máskülönben hogyan merészel más véleményt mondani.

(egyébként hazudsz, azt mondta, h vannak fontosabb kérdések, mint a szokásos 20 fős csürhének a hisztizése)

2018.04.15. 10:32:37

@dare: Ez a te privát problémád.

dare 2018.04.15. 10:40:23

@Gaspen: Inkább azoké, akik ezek alapján tájékozodtak.

midnightcoder2 2018.04.15. 11:16:22

@gurigapapa: Nem tudom, lehet hogy van pár borsodi falu ahol ez a helyzet, de a szüleimnél Pl. egy észak-magyarországi faluban szélessávú net van, és kábeltévé. Úgy egy évig éltem nyugat-magyarországon egy másik faluban, ott is volt kábeltévé is és szélessávú net is, pedig ennek már vagy hét éve. Plusz, szinte az egész országot lefedi a mobilnet. A szüleim is 70 év felett vannak, az anyósom is, mégis napi rendszerességgel használják a netet. Ne csináljunk úgy, mint ha az áthúzott Budapest tábla után megszűnt volna a civilizáció.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.15. 11:23:13

Mára már az eredményt is tudjuk

2018.04.15. 11:28:40

@dare: Te mi a jó büdös francról beszélsz ? A 2/3 tény.

dare 2018.04.15. 11:37:16

@midnightcoder2: Nagyon sok helyen pedig visszakerült a tv antenna a tetőre, mert elég lesz nekem ez a 10 csatorna ingyen a vélekedés.
De ez tényleg nem sokat befolyásol, aki az m1-et akarja nézni, az akkor is azt fogja nézni ha pénzbe kerül.
Budapesten m1-et nézve is tartott már nekem vendéglátós kiselőadást (aki nézhetne mást), és volt olyan vidéki, aki a kevésből is jobban megértett dolgokat.

dare 2018.04.15. 11:46:09

@Gaspen: Arról beszélek, ahogy azt a 2/3-ot elérte a Fidesz.
Megfélemlítéssel, hazudozásokkal, lefizetett kamupártokkal, lefizetett képviselőkkel, lefizetett polgármesterekkel, Putyin propagandistákkal....stb.
Az egész 2/3 egy nagy átverés.
És ennek örüljön a választó, mert ez a tény?
Te örülsz neki, most teljesen komolyan kérdem ezt.

tegnaptuska 2018.04.15. 12:06:59

Nem olvastam végig a posztot és a kommenteket, csak beleolvastam. Javaslat volt? Pl, hogy az ellenzék ne vegye fel a mandátumát? Csak kérdezem, cinikus hazaárulók kíméljenek! D

$pi$ 2018.04.15. 12:09:33

@kocsisj: "Mert a mostani nem hazugságokkal és félrevezetéssel nyert. "

Legitim volt a gyurcsány kormány miután, szó szerint eltitkolták, hogy mire készülnek? Nem! Bizonyosan tudjuk, hogy eltitkolták mire készülnek? Igen. Lemondott a kormány amikor kiderült? Nem. Ezért tüntettek az emberek? Igen. Változtat ezen az bármit, hogy rá nyolc évvel mit csinál a fidesz? Nem! Legimmé teszi ez a gyurcsány kormányt? Nem! Akkor?

$pi$ 2018.04.15. 12:12:29

@dare: "Arról beszélek, ahogy azt a 2/3-ot elérte a Fidesz.
Megfélemlítéssel, hazudozásokkal, lefizetett kamupártokkal, lefizetett képviselőkkel, lefizetett polgármesterekkel, Putyin propagandistákkal....stb. "

Ezek megint olyan dolgok mint a többi ballib lózung: nagy szavak, bizonyíték semmi, hőzöngés, rágalmazás.

Amúgy hogy a fenébe vádolhatod megfélemlítéssel a fideszt, amikor pont az ellenzék nyomja a rettegést nyolc éve? A fidesz soha nem mondta, hogy rettegni kell, de az ellenzék igenis ezt harsogja majd egy évtizede.

2018.04.15. 12:14:41

@dare: Aha, értem. Azt hittem olvasok valami újat végre.

$pi$ 2018.04.15. 12:19:56

@kocsisj: "110000 az átlagnyugdíj, de ebben a Harrach Péterek és a Csintalan Sándorok is benne vannak a közismerten nem ilyen nyugdíjukkal."

Fogod a google-t és megnézed, hogy hányan mennyi nyugdíjat kapnak. Utána nem mondasz butaságokat, közhelyeket, amiket minden értelmetlen ember elsüt amint meghallja azt a szót, hogy átlag.

Ott az internet, 30 másodperc, kideríted, hogy a *legtöbb* nyugdíjas 100 és 150 közt kap (40%), a 150-200 sem rutka (15%), a nyugdíjasok több mint a fele 100 felett kap.

$pi$ 2018.04.15. 12:27:20

@kocsisj: "a BAZ-i zsákfaluban van Mindig TV vagy UPC? Ezek nem az állam által pénzelt cégek, oda viszik a kábelt, ahol megtérül.a BAZ-i zsákfaluban van Mindig TV vagy UPC? "

Megint egy dolog, aminek nyugodtan utánanézhettél volna. Láthattad volna, hogy a MindigTv például sugároz, nem húz kábelt. Tessék:

mindigtvextra.blog.hu/2012/01/12/lefedettsegi_terkep_mindig_tv_extra_alap_es_csaladi_csomag

De: előhozni, hogy a vidékiek úgy általában tájékozatlanok, mert el vannak zárva az információhoz, aztán bizonyítékként előhozni "a BAZ zsákfalut" nem egyszerűen butaság, kimondottan rosszindulatú. A fidesz nem a BAZ zsákfaluban nyert, hanem gyakorlatilag *mindenütt*.

$pi$ 2018.04.15. 12:34:01

@kocsisj: "hümhüm-nek: egy faluban élek Bp-hez 26 km-re. A faluban él legalább 5-600 roma, akiknél a villany is ki van kötve vagy 10 éve"

És ezzel mit akarsz bizonyítani? Azt, hogy az orbán kiköttette a villanyt? De hisz már 2010 előtt is ki volt kötve, nem? Azt, hogy a TV -ben nyomott fidesz propaganda miatt a fideszre szavaztak? De hisz villany sincs, akkor TV-t sem néznek. Azt, hogy a vidék ilyen elmaradott? De hisz ez nem tipikus, ez egy nyomortanya, nem?

"Feleségem 34000 nyugdíj előttit kap, ha ebből egyedül kellene megéljen, valószínűleg éhen halna."

A feleséged valószínűleg nem jogosult nyugdíjra, mégis kap valamennyi pénzt méltányosságból. Miért nem jogosult?

Gleccsertetű 2018.04.15. 12:42:47

@kocsisj: igen, ezért átlag. átlag, tudod, átlag

dare 2018.04.15. 12:43:43

@$pi$: @Gaspen: Láttam, ott voltam, olyan sületlenségeket beszéltek sokan, hogy nem lehetett már rá mit reagálni..
De hiába írom le, csak kiröhögtök meg leballibáztok.
Majd egyszer nektek is ki fog tisztulni a kép.
Vagy már ki van, csak ugye van az a pénz, amiért korpásodik.

2018.04.15. 12:54:47

@dare: Ha láttad, miért nem jelentetted ?

Nem tudom már hány cikkben leírták, hogy semmilyen visszaélés nem történt a választáson, ami érdemben befolyásolta volna azt. Ld. például a fenti cikket is.

Amikor annó Fletóék nyertek, akkor sem volt új választás. Most miért lenne ? Mert bíró ica azt mondta ?

index.hu/video/2018/04/15/nem_szeretnem_azt_hallgatni_hogy_a_kanaperol_magyarazok/

dare 2018.04.15. 13:04:20

@Gaspen: Ez az én körzetem: youtu.be/4AWQTyTd1rY
Benne van a legkaotikusabb top 3-ba.

$pi$ 2018.04.15. 13:07:05

@dare: "Láttam, ott voltam, olyan sületlenségeket beszéltek sokan, hogy nem lehetett már rá mit reagálni.. "

Azzal vádolsz, hogy butaságot mondok, de még arra sem vagy hajlandó, hogy leírd konkrétan mi az amivel nem értesz egyet. Nem, hogy érveid nincsenek, igazából még állítani sem állítasz semmit.

Ez meg, hogy "ott voltál" meg "láttad" semmit sem jelent, az, hogy valamit látsz nem jelenti, hogy te tudod jobban.

dare 2018.04.15. 13:10:39

@$pi$: " még arra sem vagy hajlandó, hogy leírd konkrétan mi az amivel nem értesz egyet"

Lásd fentebb.

tegnaptuska 2018.04.15. 13:12:36

Volt viszont rengeteg hiba, baki, bagatell elírás, rendszer leállás, ajtó bezárás Londonban, Bocskain, a szavazók számának csökkenése, stb. Ezekből arra lehet következtetni, hogy ez egy nem szakszerűen, nem tisztességesen lebonyolított választás volt. Rendszerszintű csalás valószínűleg nem volt, de ismerve a szereplőket (OVI, OVB, közt. elnök, fidesz) én nem nagyon lepődnék meg, ha később kiderülne, hogy valami iszonyat csalás volt. A kubatov-lista létezését is tagadták, meg hogy olyan nem fordulhat elő, meg még a feltételezést is, ahhoz képest lassan már csak törvénybe nincsen iktatva.

$pi$ 2018.04.15. 13:59:35

@dare: Semmi konkrétumot nem írtál, csak általánosságban vagdalkoztál, hogy megfélemlítés van meg az egész választás egy megtévesztés. Hát persze, jól van akkor.

$pi$ 2018.04.15. 14:02:59

@tegnaptuska: "Rendszerszintű csalás valószínűleg nem volt, de ismerve a szereplőket (OVI, OVB, közt. elnök, fidesz) én nem nagyon lepődnék meg, ha később kiderülne, hogy valami iszonyat csalás volt."

Valószínűleg nem vagy köztörvényes bűnöző, de abból amiket írsz nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy iszonyatos bűnök nyomják a lelkedet.

tegnaptuska 2018.04.15. 14:33:51

@$pi$: Rájöttem, te a Kemenesfalvy bácsi vagy, szeretni való, szórakoztató, de azért, na... D

Jehuda 2018.04.16. 10:26:43

@Gleccsertetű: A Szabadság téri emlékmű ellen nem egy 20 fős kisebbség tiltakozott, hanem sokszázan, számos és hosszantartó tüntetéssel, de nem is ez a lényeg. A magyar hatóságok aktív közreműködése nélkül a Holocaust nem valósulhatott volna meg. Eichmann 15 fővel érkezett Budapestre, ez a 15 fő nem tudott volna halálba küldeni mintegy 600.000 magyar zsidót. Nem Eichmann és nem a németek vagonírozták be a zsidókat 70-90 főt egy marhavagonba zárva 1 vödör vízzel, továbbá nem a németeké lett a magyar zsidók elrabolt vagyona, hanem a magyaroké. Nem a németek lőtték a Dunába a zsidókat Budapesten, hanem a nyilasok. Nem a németek ölték meg Balfon 15 éves nagybátyámat 6 órával a felszabadulás előtt, hanem a magyar keretlegénység. Folytassam? Ezekután legalábbis struccpolitika úgy tenni, mintha ehhez csak a németeknek lett volna közük. Még a német bevonulás előtt a magyar hatóságok küldtek Kamenyeck Podolszkba 20.000 magyar zsidót a biztos halálba. A keleti fronton sem a német hadsereg kegyetlenkedett a zsidó munkaszolgálatosokkal. Persze mit is lehetett várni egy olyan kormánytól, aki feláldozta nacionalista céljai érdekében a II. magyar hadsereget, téli felszerelés nélkül, ósdi fegyverekkel a frontra küldte őket a biztos halálba.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.16. 16:14:54

@Jehuda: Sajnos minden szavad igaz.

De nem számít, beleírták az alkotmányba, hogy nemmivótunk.

jolka40 2018.04.16. 20:26:21

Nincs nyugalom. Feszült a légkör. Amíg ez így van, a Fidesz nem mer szemét törvényeket hozni. És ez jó.

whale 2018.04.18. 14:50:25

@Buchhalter: NEm, egysejtű honfitársam, nem az a baj, hogy viktátor nyert, az a baj, AHOGY nyert, teccikérteni?

Buchhalter 2018.04.18. 20:23:07

@whale: Anyukád az egysejtű ,aki kifingott a hátsóján te kis suta ...

whale 2018.04.19. 09:00:27

@Buchhalter: Jól van, látom a hozod a jobbant szellemi szintet, faszfej. :D
süti beállítások módosítása