A valódi viták otthona

Reflektor

Ma még sírhatunk, de holnap már ne

2018. április 19. - szénhidra

Van itt ez az írás, ami arról szól, hogy a csalódott ellenzékiek csak sírnak-rínak („Brühühű, elmegyek, brühühű mindenki hülye, brühühű”), bezzeg a 2002-es Fidesz a vereség után elkezdett tábort építeni. Amellett, hogy a mostani ellenzékhez hasonló, csalódottságból és frusztrációból fakadó, nem éppen elegáns megnyilatkozásokra bőven emlékezhetünk az akkori jobboldaltól is (lásd „panelprolik”, „a haza nem lehet ellenzékben” stb.), egy valami biztos: a 2002-es vereség utáni közösségépítés nyolc éve alatt valódi tábort sikerült építeniük maguknak. Ennek a tábornak akkor minden eleme a helyén volt: egy rutinos, jól szervezett párt vidéki és városi, értelmiségi és nem értelmiségi bázissal a háta mögött, s ami a fő, előbbi és utóbbi képes (volt) szót érteni egymással. A Fidesz táborépítését és azt, ahogyan ezt a közösséget egyben tartja, mindig is becsültem. Egyirányba tartó közösség nélkül ugyanis nem lehet választást nyerni; ha úgy tetszik, nem lehet úgy győzni, hogy a vezérek mögött nincs gyalogság, lovasság, nincsen nehéztüzérség.

Az ellenzéki pártok vezetői közül egyedül Szél Bernadett járt el helyesen, amikor lemondás helyett még erősebb küzdelmet hirdetett, s nagyon helyesen azt mondta, a Megújuló Magyarország programját nem lecserélni kell, hanem – és azt hiszem, itt jön a lényeg – jobban, érthetőbben kell elmagyarázni, mint ahogy eddig tették. Az LMP egyik gyengesége és hibája, hogy miközben remek programot tettek le az asztalra (ami elérhető a párt honlapján, s amiért a hazai ökofilozófia meghatározó alakja, Lányi András felelt), annak tartalmát és a mögötte húzódó értékeket, elveket és filozófiát nem sikerült elmagyarázni a választópolgároknak. Ugyanakkor sem egy ilyen programot, sem magát az ökopolitikát és -filozófiát nem lehet egy utcai stand mellett állva elmagyarázni. Ahhoz értelmiségi bázisra van szükség, ami a Fidesz számára nem egy helyen (a Századvégben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, az ELTE egynéhány műhelyében, ma az NKE Molnár Tamás Kutatóintézetben stb.) megvan és megvolt már 2010 előtt is, s ami az LMP számára fájdalmasan hiányzik. (Amúgy hiányzik a baloldalról is, de ott már elkezdődött valami például az Új Egyenlőség című magazinnal.) Ezek a műhelyek szellemi alapot teremtettek a konzervativizmus számára, ami bár a Fidesz számára a hatalom megszerzése után egyre inkább elveszítette jelentőségét (erről talán majd máskor), de a közösség (a szellemi hátország és a választópolgárok egy része) számára értékeket, elveket, eszméket, intellektuális alapot biztosított a párt támogatásához. Nézzünk egy példát!

2009-ben jelent meg A dolgok természete (szerk. G. Fodor Gábor – Lánczi András, Budapest, Századvég) című könyv, amely a kortárs magyar konzervativizmus akkori középnemzedékét és fiataljait sorakoztatta fel egy-két meghatározó idősebb szerzővel együtt, s akik közül igen sokan ma is aktív támogatói a kormány politikájának. (S akik közül néhányan azóta élesen elfordultak attól.) Ezek a szerzők önálló munkákban is gyakran megmutatták képességeiket és 2006-tól kezdve egy színvonalas, szakszerű, mégis közérthető nyelven megszólaló fórumot is teremtettek maguknak: a Kommentár folyóiratot. A szerzők, szerkesztők jelentős átfedéseket mutatnak, miközben olyan tekintélyek támogatják a periodika megjelenését, mint például a volt köztársasági elnök, Sólyom László. E folyóirat lapjain már 2012-ben komoly konzervatív bírálatot fogalmaztak meg az Orbán-kormány tevékenységéről és stílusáról (lásd a 2012/2-es lapszámot, kivált Balázs Zoltán írását), vagyis „lojalitás” helyett elvi alapon fogalmaztak meg bírálatot vagy támogató véleményt a kormány politikájával kapcsolatban.

Ilyen bázisa, fóruma és háttere az ökológiai politikának nem nagyon van, ami hozzájárulhat a Lehet Más a Politika viszonylagos sikertelenségéhez. Noha néhány összefoglaló és remek munka elérhető az ökofilozófiáról és -politikáról, de ezek eléggé régiek és talán a hatásuk sem nevezhető igazán jelentősnek szűkebb értelmiségi körben sem. (Ilyen kötet például Zsolnai László Ökológia, gazdaság, etika című könyve, ami 2001-ben jelent meg a Helikonnál; a Lányi András szerkesztette összefoglaló Természet és szabadság címmel, ami az Osiris gondozásában látott napvilágot 2000-ben; az Oikosz és polikosz: zöld politikai filozófiai szöveggyűjtemény című kötet; és persze Lányi önálló könyvei, például A fenntartható társadalom vagy Az ember fáj a földnek: utak az ökofilozófiához című munkák. Ha valami fontosat kihagytam, majd az olvasók pótolják.) Mert amikor a választási program úgy kezdődik, hogy „[a]z ökológia nem egy politikai irányzat jelszava, hanem a huszonegyedik század világnézete.”, akkor az bizony hosszadalmas és nehéz magyarázatot igényel(ne). El kell(ene) magyarázni, hogy ez miért nem puszta „környezetvédelem”, miért önálló világnézet és miért találkozhat e világnézet értékrendszere a nem értelmiségi, esetleg nem is annyira fiatal választók értékrendszerével. Mert találkozhat, efelől ne legyen kétségünk, ám az emészthetetlen terminusok mögé rejtett megérthető és átérezhető lényeg fennakad a diszkurzív gáton – az ehhez hasonló megfogalmazások pedig érthetetlenséggel vegyes ellenszenvet válthatnak ki. Az egyszerű, lebutított politikai szlogenek helyett vagy mellett valódi tartalommal bíró, de befogadható jelszavak kellenek. A Megújuló Magyarország ilyen lehet; egy olyan jelzős szerkezet, amibe az ökopolitika minden eleme belesűríthető és ami, végre, pozitív üzenetet hordoz. Helyesen tesszük, ha e jelszót folyamatosan tartalommal töltjük meg és átélhetővé tesszük ahelyett, hogy a kukába dobnánk. Ez a választás ugyanis nem elvekről és értékekről, még csak nem is programokról szólt, hanem valami másról, következésképp az eredmény nem minősíti az LMP választási programját. (Hasonlóan szimpatikus számomra, jelszóként, a Lehet más a jövő is.)
Ehhez azonban kiépített háttérre van szükség a szó minden értelmében. Amennyiben Ungár Péternek sikerül megvásárolnia a Magyar Nemzetet és a Heti Választ, akkor – amellett, hogy feltehetően e lapok továbbra is zavartalanul, eddigi praxisuk szerint működhetnek – talán a szélesebb nyilvánosság számára is elérhető fórumai lehetnének az ökopolitikának, s e lapok közvetve a vidéki bázis építéséhez is segítséget nyújthatnak. A legfontosabb ugyanis a téma (az értékek és elvek, a problémák és megoldásuk) láthatóvá és érthetővé tétele, azaz szakmailag is releváns, mégis közérthető megfogalmazása annak, hogy mi is az ökofilozófia és -politika, hogyan illeszkedik az a konzervatív és baloldali világnézetekhez és – főleg – mit jelent a mindennapi gyakorlatban.

A sportban azt szokás mondani, hogy a vereségekből lehet a legtöbbet tanulni, nem a győzelemből. A vereség, a pofon az, ami megmutatja, hogy mit kellene máshogyan tenni, mi az, ami nem működik. Néhány napig még sírhatunk, mert kiszabott ideje van a gyásznak is, utána azonban szerénységgel és serénységgel kell a csalódottságot értékteremtő munkává formálnunk. Minden szimpatikus vesztes így tesz.

Alfons. W. Saki

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2513849432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2018.04.19. 17:29:26

Nem tudom, de manapság már csak az olvas Mandinert aki szívesen elüldögél közvetlenül egy teli pöcegödör mellett is, akár órákat... :) Ha van a magyarországi Internetnek orrfacsaró bűzt árasztó intellektuális mélypontja az nagyjából a lopott közpénzekből fenntartott fideszes lakájmédia selejtes termékei közt található.

Másrészt meg ha nem látjátok át reálisan a helyzetet, akkor csak újabb és újabb pofonokba fogtok beleszaladni... ne legyen az, hogy nem szólt senki. Bár sokan szóltunk régebben is, de a mai magyar politikai „elitet” ellenzékben az állami támogatásokon, kormányon meg a lenyúlható közpénzeken kívül úgy tűnik észérvek és tények nem nagyon befolyásolják.

Magyarországon ma már nincsenek meg nem csak a szabad és tiszta választások alapvető feltételei, de a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszere sem működik a jogállamiság mellett... tehát gyakorlatilag semmi nincs. Azon kívül hogy ellenzékieket és nem állampárti sajtósokat még nem börtönöznek be - egyelőre - ez már inkább önkényuralom mintsem demokrácia. Bár még/már 2002-ben sem volt minden szuper ezen fékek és ellensúlyok valamint jogállamiság szempontjából, ugyanis már akkor fel lehetett volna lépni az uszító és gyűlöletkeltő fasiszta fideszes kampányok ellen például, de akkor azért még valami volt amire ezt rá lehetett fogni. Főleg a választási rendszer maga arányosabb volt, a médiapiac kiegyensúlyozottabb és piacbarátibb, és hát a Fidesz sem pofátlanodott el annyira hogy egyenesen ipari szektorokat és ezer milliárdokat nyúljanak le ezt megelőző kormányzásuk alatt. Akkoriban beérték annyi lopott közpénzzel ami elfért a fideszes felsőbb vezetés zsebeiben. Így keveredtek ellenzékbe 2002-ben (ne feledjük hogy egy másik intellektuális mélypont győzte le Orbánt a választáson), és így kezdték el felépíteni fasiszta gittegyleteiket a fideszes elvtársak, de akkor itt ezen a ponton meg kell jegyezni szorosan ahhoz kapcsolódóan amivel fent kezdtem - lásd reális helyzetértékelés - hogy lopott közpénzekkel alaposan kitömve, és úgymond „közigazgatásilag” elég rendesen ellátva szervilis talpnyalókkal.

Tehát a Fidesznek volt miből felépítenie a fasiszta gittegyleteiket, intézményileg is rendesen támogatva voltak a vidéken, simán elő tudtak teremteni saját agitprop sajtót, országos hálózatot, és ugye a hírek szerint egy 2004-es frakcióülésen jelentette be Orbán hogy a rendszerváltás szerinte megbukott és a Fidesznek át kell vennie az egykori MSZMP állampárt eszközeit ha hatalomra akar kerülni. Azt hiszem innentől pedig mindenki előtt világos, hogy végül is nagy mértékben ez lett a Fidesz 2010-es győzelmének kulcsa, persze kellett hozzá az MSZP(-DK)-SZDSZ 2006-os erkölcsi majd 2008-as szakmai megsemmisülése is.

Nektek viszont nincs semmitek, valljuk meg őszintén, se pénz, se országos/közigazgatási hálózat, se országos média, ráadásul a további lehetőségeitek is igen nagy mértékben korlátozottak a 2002-es viszonyokhoz képest, mert esélyetek sincs kifejteni a politikai véleményeiteket és megismertetni a programjaitokat az ország lakosságának nagy részével - az ilyesféle blogokon kívül - mivel a „közvélemény” szinte egészét a Fidesz uralja ma már csak nevében közmédiával és a fent említett lopott közpénzekből harácsolt saját országos agitprop médiapiaccal. A plakátokon kívül, amire nektek sosem lesz lehetőségeket...

Tehát ha ezt nem vagytok képesek felismerni, és nem annak érdekében próbáltok cselekedni hogy legalább a közmédia a viccválasztásokon elért szavazatarányok szerint működjön 50% kormánypárti és 50% ellenzéki véleményekkel, ha nem annak érdekében próbáltok fellépni hogy legyen valamiféle független médiahatóság és versenyhivatal amely előbbi meggátolhatja abban a Fideszt hogy a fent említett 50%-os műsoridejében vagy saját lakájmédiájukban se hangozhasson el orosz állami álhír vagy gyűlöletkeltő fasiszta propaganda, utóbbi pedig felléphetne mondjuk egy egészségesebb, verseny alapú médiapiac kialakulásáért, akkor csak újra és újra a fent említett pofonokba fogtok beleszaladni.

Főleg akkor fogjátok elbukni végleg ezt a dolgot, ha a fentiekről nem vesztek tudomást és el is fogadjátok Orbán rendszerét, és egy nagyon vidéki zsákfalu buzizós/négerezős/zsidózós/cigányozós paraszt krimójává lezüllesztett parlamentbe még be is ültök statisztálni ahhoz, hogy Orbán továbbra is fenntarthassa a demokrácia látszatát. Rengetegen vagyunk akik úgy véljük, hogy aki beül Orbán parlamentjébe az onnantól fogva már inkább őfelsége ellenzéke nem pedig Orbán önkényuralmi rendszeréé.

Próbáljatok végre visszatérni a Földre, és reális célokat kitűzni amelyekkel a későbbiekben lehet esélyetek akár valóban kormányváltásra, nem úgy mint ugye a viccválasztás kampányában... nem kicsit veszített az egész ellenzék a hitelességéből az elmúlt napokban, ezt azzal biztosan nem tudjátok helyre hozni ha továbbra sem méritek fel a valós helyzetet.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.04.19. 17:49:46

2002-ben még hídfoglalás is volt...
Azt lehetne becsülni, hogy a Fidesz egyben tartja a szavazótáborát, ha a tények nem a szavazótábor lecserélését mutatnák és a módszerei nem az aljas félelemkeltésre épülnének...
Ungár nem biztos, hogy az LMP hasznára venné meg az újságokat, hiszen a Soros-finanszírozta anyja mellett ő is tulajdonosa a listázó Figyelőnek...

aaabbbccc 2018.04.19. 18:03:18

@GNDL: a mandiner egyaltalan nem pocegodor, vannak szar es vannak szinvonalas irasok rajta
Csak a balliberalis oldalnak mindig azt kell bizonyitania, hogy az ertelmiseg baloldali es liberalis, a jobboldal meg mucsai muveletlen tusko. Mivel a mandiner ezt pont cafolja, es bemutatja h van jobboldali ertelmiseg is, ezt a balliberalis nem birja elviselni.

A cikkhez meg annyit, hogy biztos jo, ha van ilyen-olyan muhely meg folyoirat, de abbol szavazo nem lesz. Kurva jo programbol sem, mert azt kb senki nem fogja elolvasni. A partprogramot le kell egyszerusiteni 3-4 egyszeru szlogenre, amit egy hiteles ember mantraz.

GNDL 2018.04.19. 18:25:00

@aaabbbccc: Fent nem feltétlenül erre akartam kihegyezni a mondanivalómat, ezt csak úgy megjegyeztem, de akkor ebbe is belemehetünk...

Magyarországon egyébként sincsenek meg azok a hagyományos politikai értékek amelyek Nyugaton, mintha még mindig létezne az orosz vasfüggönynek valami visszamaradt torzója ami a jót kiszűri de a faszságot azonnal engedi begyűrűzni, így például olyan jó értelemben vett baloldal sincs amely képviselné ezeket az értékeket (és azokat a polgárokat/társadalmi csoportokat akiket egy baloldali pártnak képviselnie kéne), de jó értelemben vett européer, akár konzervatívabb akár liberálisabb, vagy liberális-konzervatív (vagy fordítva) jobboldal viszont _egyáltalán_ nincs. Vagyis némileg a Momentumot lehet ennek nevezni, de jelenleg még olyan halk a hangjuk hogy alig értem szavuk... :)

A Fidesz határozottan nem jobboldali, megszállott híveik egyáltalán nem jobboldaliak (látod, nagy többségükben a csóró leszakadt proli és iskolázatlan vidéki parasztok szavaztak rájuk), az egész Fidesz-KDNP és korrupt holdudvaruk a jelenleginél távolabb már nem is állhatnának nem csak a hagyományos jobboldali értékektől de akár az elmúlt évtizedekben Európában meghatározó volt kereszténydemokrata vagy liberálisabb jobboldali filozófiáktól is. Sőt, a Fidesz gyakorlatilag már nem is politikai szervezet, a nagyközönségük egyenesen vallási fundamentalista szektaként tekint rájuk és a vallási vezetőik által elmondottakat egyfajta dogmának tekintik amelyek megkérdőjelezése autodafét ér, a felsőbb köreik pedig egészen konkrétan bűnszervezet tagjaiként funkcionálnak és kizárólag a minél több lenyúlható közpénz motiválja őket.

Én jobboldali vagyok, szívesen beszélek erről bármelyik fideszes megszállottal, szigorúan a Fidesz kommunikációja és valós, megtörtént intézkedéseinek tükrében, csak hogy kulturált és tényszerű vita legyen belőle mert csak abban lehet igazam, viszont az a baj hogy amint ezt megemlítem úgy eltűnnek az ilyesféle nyilvános fórumokon a lehetséges vitapartnereim mintha ott sem jártak volna... :)

aaabbbccc 2018.04.19. 18:41:25

@GNDL: amit leirsz az az onbecsapas/onfelmentes tipikus esete. Ha ugyanis elfogadod, hogy a kozeposztaly jelentos resze a Fideszre szavazott, es nem igaz, hogy a Fidesz szavazok jelentos resze proli, akkor maris dugaba dol az elmelet. Lehet ismetelgetni ezt es picsogni, hogy itt nem lehet semmit csinalni, mert az orszag nagy resze sotet paraszt es ezert nyer a Fidesz, de ez a 2022-es valasztas elvesztesenek a biztos receptje.
Egyebkent ha nem valtozik meg a globalis gazdasagi kornyezet es a Fidesz fenn tudja tartani a jelenlegi elosztasi strukturat, ahol a tobbseg anyagilag jobban jar, akkor 2022-ben is nyerni fognak, barmit csinal az ellenzek, max a 2/3-ot tudjak megakadalyozni.
"Előbb a has jön, aztán a morál"

GNDL 2018.04.19. 19:06:49

@aaabbbccc: Egyrészt semmi önbecsapás nincs abban ha magabiztosan tisztában vagyok azzal hogy mit jelentenek a jobboldali értékek, és mit jelentenek a baloldali értékek... főleg a jobboldali értékekkel kapcsolatban nincs semmi „önbecsapásom”, mivel akkor ismétlem még egyszer én jobboldalinak tartom magam, és még akkor sem tudnám a Fidesszel közös értékeimet megemlíteni ha akár napokat kapnék felkészülésre hogy említsek párat. :)

A Fidesz jelentős mértékben növelte a már 2010-ben egyébként is rekord adóterheket, mindemellett négyszeresére duzzasztotta a közvetlen államapparátust az előző kormányéhoz képest, mindezt úgy hogy a hagyományos minisztériumi struktúrát felszámolták (nincs egészségügyi-, munkaügyi-, oktatási-, környezetvédelmi-, pénzügy- és gazdasági minisztérium sem többek közt), plusz egy szinttel növelték a közigazgatást így a zsebkendőnyi területű Magyarország a közigazgatásának méretével és létszámával a franciákkal meg németekkel van versenyben, korlátozzák a piacgazdaságot és így a médiapiacot is többek közt, államosítanak és központosítanak folyamatosan, felszámolták a szubszidiaritást azzal hogy kiüresítették az önkormányzatiságot, felszámolták a jogállamiságot és megszállták a hatalmi ágakat, amely főleg akkor problémás amikor éppen kormányzati korrupciós ügyekben kéne fellépniük, és gyakorlatilag hagyták leamortizálódni a honvédelmet és a rendvédelmet, lásd a rendvédelemben az alacsony bérek, a hitvány felszereltség és a nulla jövőkép miatt több ezres munkaerőhiány van (mint egyébként minden ágazatban Magyarországon), így egy kibaszott 170km-es határszakaszt képtelenek megfelelően felkészült, kiképzett és felszerelt határrendészettel védeni a 2200k-ből kerítés nélkül... de órákig tudnám még sorolni hogy _miért nem_ jobboldali a Fidesz, de mint említettem ezt csak és kizárólag tényszerű, valós intézkedésekkel és adatokkal lehet kitárgyalni, mert elvont blablával meg fideszes hazugságpropagandával sajnos nem lehet mit kezdeni. :)

Másrészt meg milyen középosztály?! Magyarországon nincs középosztály, van pár ezer/legfeljebb pár tízezer ember aki alaposan megszedte magát az elmúlt években, a leggazdagabb magyarok top100-as listája lassan gyakorlatilag fideszes stróman és oligarcha, de a lakosság nagy része vegetál, több millió ember konkrétan messze bármiféle manipulált létminimum alatt, és az átlagbérek tekintetében Magyarország ma már legfeljebb csak a románokkal vagy bolgárokkal lehet versenyben, mert még a maradék V4-es tagállamok is utcahosszal húztak el előlünk az elmúlt években... egyelőre, de még pár év fideszes ámokfutás és ha szerencsénk van hamar csatlakozik az EU-hoz Albánia és Macedónia, így nem lesz Magyarország tök utolsó ezen a téren. .)

Végül pedig mivel fent említettem hogy ma Magyarországon megszűnt a demokratikus intézményrendszer, a jogállamiság, a hatalmi ágak függetlensége, a fékek és ellensúlyok rendszere így ezek miatt legfőképp nincs sajtószabadság, nincs plurális médiapiac és főleg a közmédia nem kiegyensúlyozott és objektív, így gyakorlatilag a Fideszen kívül akik mindezt uralják nincs senki aki bármikor is választásokat nyerhetne... könyörgöm, a Fidesz 2014-ben már eljátszotta ezt a viccválasztást, ugyan ilyen eredménnyel. Ez már nyilvánvalóan önkényuralom.

Tehát addig mindig a Fidesz fog nyerni, amíg nem kényszerítik rá a Fideszt valamilyen formában és valamilyen eszközökkel arra, hogy legalább a közmédia feleljen meg a _jelenleg_ hatályos törvényeknek, hogy legalább a médiahatóság és a versenyhivatal is ugyan így legalább a _jelenlegi_ törvényeknek feleljen meg, és mondjuk nem lenne szerencsétlen az egész ügyészséget lecserélni valamint a választási rendszert megváltoztatni annak érdekében, hogy a fasiszta Fideszen kívül bárkinek is legyen akár a valós támogatottsága alapján választásokat nyerni... ne feledd, hogy 2014-ben a 2010-es választási rendszer szerint a Fidesz elbukta volna a választásokat, a legjóindulatúbb becslések szerint is nagyon legfeljebb kisebbségben kormányozhattak volna tovább... nem pedig kétharmaddal, ugye, ahogyan ezt akkori is „kicsalták” maguknak...

És de, egyébként a Fidesz szavazói nagyrészt suttyó parasztok, ha bármiféle nyilvános program, vita és az alaptalan fasiszta gyűlöletpropaganda mellett képesek voltak ezekre a korrupt tolvaj gecikre szavazni... szerencsére az ország harmadáról van csak szó.

Szóval nem véletlenül említettem fentebb, hogy próbáljunk konkrétumok és bizonyítható tények mentén vitázni, mert csak az lehet alapja egy kulturált tényszerű vitának... legyél szíves ide visszakanyarodni te is. :)

aaabbbccc 2018.04.19. 19:24:22

@GNDL: javaslom ezt a cikket, ez eleg konkret: index.hu/gazdasag/2018/03/19/gpd_fidesz_gazdasagpolitika_elmult_nyolc_ev_eletszinvonal_munkahely_jovedelem/

es bar a cikk arra van kihegyezve, hogy a legszegenyebbek milyen rosszul jartak, azert az siman kiolvashato belole, hogy a tobbsegnek tobb penze lett, lasd a "Társadalmi és munkajövedelem változása (2010-2016)" abrat.

en egyebkent nem ertem miert jo olyanban hinni ami nem igaz, de te tudod
kicsit olyan mint a laposfoldhivok ontudata

GNDL 2018.04.19. 19:43:50

@aaabbbccc: „bar a cikk arra van kihegyezve, hogy a legszegenyebbek milyen rosszul jartak”

Meg sok mindenre van kihegyezve ha végig olvastad volna, vagy legalább értetted volna mit olvasol, tehát arra is ki van hegyezve hogy a régió viszont elhúzott mellőlünk, és ha egy valamilyen alapfokú közgáz ismereteid lennének akkor tudnod kéne hogy ez egészen pontosan ezt jelenti hogy „leszakadás”... főleg annak tükrében hogyan álltunk a Fidesz kormányzásának kezdetén 2010-ben a régióhoz képest.

Például egy konkrétabb elemzés én is tudok idézni: g7.24.hu/allam/20180402/a-magyar-vergodes-europa-aljan-ahogy-meg-sosem-lattad/

De mielőtt még tovább mennél ebbe az irányba ajánlanám ezt is: g7.24.hu/allam/20180405/legalabb-szazezerrel-tobb-a-munkanelkuli-mint-amit-a-hivatalos-szamok-mutatnak/

Vagy akár ezt: www.napi.hu/magyar_gazdasag/brusszel_nelkul_osszeomlott_volna_a_magyar_gazdasag.632452.html

Csak hogy elejét vegyem a további ostoba fideszes propagandának, mert kezdenek rossz érzésem lenni veled kapcsolatban... :)

Nemzetgazdasági szempontból teljesen lényegtelen hogy a prolinál maradt pár ezer forinttal több havonta, mondjuk annyival több havonta amibe nekem az esti borom kerül, erre ő biztosan kiveri de az a szomorú, hogy 14 évvel az EU csatlakozás után ma már gyakorlatilag alig akad környező uniós tagállam (konkrétan egy maradt), ahol kevesebbet lehet keresni ugyan annyi munkával mint Magyarországon. És ez csak részeredmény, mint említettem a Fidesz további ámokfutásával ez a helyzet még súlyosabbá fog válni, mint ahogyan a kivándorlás is emiatt (és a kivándorlás okozta problémák, lásd fent amit említettem a munkaerőhiánnyal kapcsolatban), mert ha eddig nem értettek hozzá/szarták le magasról, akkor ezután miért is változna a helyzet... ugye.

„nem ertem miert jo olyanban hinni ami nem igaz”

Akkor felejtsd el végre az alaptalan fideszes propagandát, és koncentrálj arra amit írok. Nem csak Magyarország gazdasági leszakadását említettem fentebb, mellette még fél tucat más dolgot is, azt is hogy ha a kulturált vita keretein belül akarsz maradni velem szemben akkor ragaszkodjunk a tényszerű érvekhez és az ellenérvekhez. Egyelőre ott vagyunk hogy fél tucat dologból egyet próbáltál cáfolni, teljesen sikertelenül. Szedd össze magad, vagy ideje lenne ha egy másik fideszes trollt küldenének helyetted mert egyelőre az előszobát felmostam veled, és még hátra van pár helyiség... :)

aaabbbccc 2018.04.20. 00:28:25

@GNDL: at atlagember a sajat zsebet nezi, es abban tobb van, mint volt. Ertem, hogy lehetne meg tobb is.
en nem vagyok fideszes troll, es te nem erted a lenyeget
abbol, amit leirtal, semmi nem szamit az atlagszavazonak
SEMMI
csak, hogy mi van a zsebeben
minden mas mese habbal
szoval nem mostal fel te semmit velem, kurvara nem erted a lenyeget
csak az idiota ertelmisegi goggoddel ismetelgeted az idiota ertlemisegi erveidet, amik semmire sem jok

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.20. 07:04:58

@GNDL: Sajnos az ellenzéki oldal szétforgácsolódott és hogy mikor állnak talpra azt nem tudjuk

sinus67 2018.04.20. 09:06:31

@aaabbbccc:
Sajnos rossz hírem van! Felmosta veled a padlót. Nem csak az előszobát, de a verandát is akkor amikor belementél a vitába felkészületlenül.
Egyetlen linket behajítani érvként, majd azt állítani, hogy az átlagembert nem érdekli más, csak a zsebe...
Ez az egész NER nem az átlagember zsebéről szól. Az átlagember zsebével azt csinálja a kormány, mint a kórházakkal. Választás előtt rak bele, majd választás után kiveszi. A kampány közben pedig megfűszerezi azzal, hogy az idegenek akarják kivenni a zsebéből az "adományt".

A jelen közállapotok tekintetében sokkal fontosabb elkorcsosult demokrácia kérdéseire, a fékek és ellensúlyokat érintő felvetéseire - érdekes módon - nem reagáltál.

tartaroz 2018.04.20. 10:16:55

Kedves Hazaáruló LMP-sek!

Ti vagyok azok, akik másodszor segítitek kétharmados győzelemhez Orbánt, csodálom, hogy még mindig van bőr a pofátokon egyáltalán létezni is, de hát az árulók már csak ilyenek. Bűntudatotok, lelkifurdalásotok nyilván nincs, olyan csak a gerinces embereknek van ha hibáznak, ti viszont gerinctelenek vagytok.

Ez az "Alfons. W. Saki" álnév mögé bújó illető (talán Schiffer András?) volt az, aki a választás előtt ugyanezen a blogon hergelt a többi ellenzéki párt ellen, ő volt az aki arra szólított fel mindenkit, hogy még egyéniben se szavazzanak baloldali jelöltre, még akkor se, ha az esélyes, az LMP-s meg esélytelen. Nem is csoda, hogy ő most sem búslakodik a kétharmad miatt, hisz ő is segített összehozni.

Három hír az LMP által összehozott jövőről:
index.hu/belfold/2018/04/19/soros_alapitvanya_itt_hagyja_budapestet/
444.hu/2018/04/20/megszunhet-az-orszagos-birosagi-hivatal-miniszteriumi-iranyitas-ala-kerulhet-az-igazsagszolgaltatas
444.hu/2018/04/20/orban-a-figyelo-listarol-a-sajto-munkasait-kifejezetten-biztatom-hogy-fedjenek-fel-leplezzenek-le-minel-tobb-halozatot

És persz az LMP be fog ülni a parlamentbe, pedig tudjátok, hogy pontosan nulla ellenzéki tevkényeséget lehet kifejteni, amikor a Fidesznek kétharmada van, amikor vizsgálóbizottságokat felállítását a Fidesz rendre megfúrja, amikor más bizottságok munkáját akkor bojkottálja amikor akarja, amikor ellenzéki kérdésre "boldog karácsonyt" a válasz, amikor a kormányt is felügyelni hivatott "független" hatalmi ágak élén Fidesz katonák ülnek, különösen amikor az ügyészség élén Polt Péter ül.

Szóval pontosan tudjátok, hogy semmi érdemit nem tudtok tenni, de azért beültök, eljátszátok az ellenzéket, mert nyilván 22-ben is kelleni fog az az 5%, mert azért a parlamentben ücsörögni láblógatva, még mindig jobb mint krumplit sütni a mekiben.

Ti LMP-sek most láthatóan arra készültök, hogy újabb 4 éven át hauzdjátok azt az átvert híveiteknek, hogy ti egy ellenzéki párt vagytok és nem egy zöld KDNP, de remélhetőleg egyre többen fognak rádöbbeni a szomorú valóságra.

aaabbbccc 2018.04.20. 11:19:14

@sinus67: azt a 2.5 millio embert, aki a Fideszre szavazott leginkabb a zsebe erdekelte, es lathato modon fontosabb volt nekik, mint a fekek meg az ellensulyok.
Biztos vagyok benne, hogy a 2.5 milliobol jelentos reteg tud a Fidesz lopasairol, csak azt latja, hogy az elotte levo kormany is lopott, es meg coresz is volt, most lopnak de megis jobb. Raadasul az uj ballib vezetok a regi tolvajokkal kurnak, szoval ok is automatikusan tolvajok. A kozpolitikai kerdesek csak a koldoknezegeto ertelmisegnek ilyen fontosak. Elobb-utobb azert majd szembe kell nezni a valosaggal :)
Raadasul egy csomo ember egyetert egy csomo olyan intezkedessel, amit a ballib oldal folyamatosan kritizal, es itt nem csak a migranskerdesrol van szo.
Az atlag ember szamara fontos pl a csalad, a gyerekek.
Neha az az erzesem, hogy igazabol nem is politikai hanem osztalyharc zajlik, egyik oldalon a normalis, csaladban elo, gyereket nevelo emberek es masik oldalon a szinglik, akik nem tudjak eldonteni, hogy ma inkabb kisfiuk vagy kislanyok, de az biztos, hogy nihillistak. Nem allitom, hogy minden csalados ember a fideszre szavaz, de azt igen, hogy az atlagemberben visszatetszest kelt ez az egesz tarsadalmi felforgatas. Elkepeszto gyorsan valtozik minden korulottunk, meg kellene nezni mi volt 30 vagy 50 eve es ahhoz kepest ma hogy elunk. Kell valami biztos pont az eletben, ami nem valtozik, es pl a Fidesz vilagkepe ehhez ad tampontot.
Persze nihillistakent ezt gondolom tagadod es mindeki aki mast gondol a tarsadalmi valtozasokrol mint ti, az *ista, fasiszta, soviniszta, csurkapista.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.20. 11:21:27

@tartaroz: Tulajdonképpen egyet is értek veled. Az LMP sajnos nagyon roszat lépett immár másodjára.

NemodaBuda 2018.04.20. 11:45:05

Nem kell visszakozni aaabbbccc-nek ! Ha GNDL talál száz ezer embert Magyarországon, akit alapjaiban érdekel, érint a zöldprogram, akkor igaza van ! De hát éppen ez az , nincs ! És megint ott vagyunk népünk elemi kulturálatlanságánál, nálunk milliós nagyságrendben élnek olyanok, akik a szomszédjukat sem ismerik jól ! A közösség kultúrája kínai nyelven van megfogalmazva !

GNDL 2018.04.20. 11:48:49

@aaabbbccc: „azt a 2.5 millio embert, aki a Fideszre szavazott leginkabb a zsebe erdekelte”

De figyelj töki, ez csak a Fidesznél működik hogy ha egy hazugságot folyamatosan szajkózol az igazsággá válik, egyébként jobb asztaltársaságból úgy vágnának ki az ostoba és irracionális propagandáddal együtt hogy a lábad nem érné a földet, mert nem veszed figyelembe a kulturált viták tényszerű érveken és ellenérveken alapuló alapszabályát.

Már nem egy írás vagy felmérést jelent meg az elmúlt napokban amely rámutaott, hogy a Fideszre túlnyomó többségükben:
- azok a csórók szavaztak akiket pont Orbánék tettek és tesznek csóróvá így kiszolgáltatottá;
- és valószínűleg azért fogadják el ennek ellenére Orbánékat ezek a prolik mert mindemellett iskolázatlanok/műveletlenek, tehát buták mint a segg.

Tessék: g7.24.hu/allam/20180409/a-legszegenyebb-magyarok-kozott-tobb-mint-80-szazalekot-szerzett-a-fidesz/

És tessék: g7.24.hu/allam/20180420/ahol-iskolazottabb-a-nepesseg-ott-kevesebben-szavaztak-a-fideszre/

„Elobb-utobb azert majd szembe kell nezni a valosaggal”

Mikor kezded ezt a szembenézést? :)

„atlag ember szamara fontos pl a csalad, a gyerekek”

Pont az ő életüket nehezíti meg legjobban Orbánék fasiszta ámokfutása.

Ma alig akad olyan család amely nem hogy több, de akár csak egyetlen gyermeket is képes lenne saját keresetéből, bármiféle állami támogatások nélkül eltartani. Orbánék kizárólag a 3+ gyermekes családokat támogatják nagyobb mértékben, de ez a családok kevesebb mint 10%-a.

Ahhoz hogy egy pár családot alapítson és gyermeket vállaljon, nem csak állami támogatás kell, sőt, főleg nem az. Mondom mi kell a gyermekvállalás ösztönzéséhez:

- Biztos, stabil egzisztencia, becsületes munkáért tisztességes fizetés, legalább egy gyermek vállalása egyetlen átlagfizetésből bármiféle állami támogatások nélkül ne okozzon vállalhatatlan anyagi terhet.

- Lakhatás, fedél a fej fölé és az otthon melege és biztonsága, de nem úgy hogy közben legalább két életre eladósodik a család és évtizedeken át a törlesztőket kell kikuporgatniuk.

- Hatékony, civilizált egészségügy, legfőképp a korrupció felszámolása az egészségügyben, például ne kapjon más ellátást az az anya aki képes zsebbe fizetni a szülésznek mint az aki nem, és legyen biztonságban ebből a szempontból az a csecsemő ha már megszületett.

- Modern, hatékony közoktatás, ne önálló és kritikus gondolkozásra képtelen digitális- és funkcionális analfabétákat - értsd potenciális fideszes szavazókat - gyártsanak futószalagon az oktatási intézmények, hanem olyan jól képzett és tájékozódásra, továbbtanulásra képes állampolgárokat akik megállják a helyüket nem csak Magyarországon de akár a világon is a képzettségükkel.

- Ezen kívül közbiztonság, jogbiztonság, béke és nyugalom a társadalomban.

Ezek közül mit értek el Orbánék az elmúlt években a fasiszta ámokfutásukkal? Pont ezek a feltételeket rontották... ha Orbán és a Fidesz-KDNP „családbarát” akkor a családoknak innentől fogva ellenségre sincs szükségük. :D

„egyik oldalon a normalis, csaladban elo, gyereket nevelo emberek es masik oldalon a szinglik, akik nem tudjak eldonteni, hogy ma inkabb kisfiuk vagy kislanyok”

A te nem túl összetett világképedért baszki 20 forintot nem adnának még a bolhapiacon sem a cigányok... de azt nem nehéz elképzelni hogy valami náci fórumon vagy valamiféle vallási fundamentalista szekta gyűlöletszeánszán ne aratnál sikert ezzel az ostobasággal amit ide böfögtél.

„a Fidesz vilagkepe ehhez ad tampontot”

A Fidesznek azon kívül hogy ENSZ, Soros, migránsok és Brüsszel gyakorlatilag semmiféle világképe nincs. Lásd amit említettem fentebb, hogyan lehetetlenítik el egyre jobban a családalapítást és a gyermekvállalást, az is egy kíméletlenül rossz buta vicc hogy magukat családbarátnak nevezik...

Öreg, mikor fejezed be a fideszes propaganda terjesztését? Hányszor kell még cáfolni a hülyeségeidet? Meddig vagy képes hülyét csinálni magadból?

GNDL 2018.04.20. 11:52:16

@NemodaBuda: „Ha GNDL talál száz ezer embert Magyarországon, akit alapjaiban érdekel, érint a zöldprogram, akkor igaza van”

Kár hogy kibaszottul nem érted mit írtam eddig, például bármiféle „zöldprogramról” egy szót sem, de ha már így „rákérdeztél” akkor elárulhatom, leszarok mindenféle „zöldprogramot” amíg nem sikerül Magyarországon megteremteni egy szabad és tiszta választások alapvető feltételeit... tehát amíg helyre nem áll a demokratikus intézményrendszer a jelenlegi fasiszta önkényuralom helyett. Addig ennek kéne a célnak lennie, semmi másnak, hiszen úgysem lehet kiegyensúlyozott és a szabad versenyt biztosító médiapiac nélkül értékes és hasznos közéleti vitákat lefolytatni.

aaabbbccc 2018.04.20. 13:19:12

@GNDL: figyi azt hiszed engem cafolsz, de a tenyekkel nem nezel szembe
en nem terjesztek fideszes propagandat, a sajat velemenyemet irom le
de ha jol ertem, te akkora demokrata es liberalis vagy, hogy inkabb kussoljak, ha mas a velemenyem

GNDL 2018.04.20. 13:25:39

@aaabbbccc: „a tenyekkel nem nezel szembe”

Fent azt hiszem legalább tízszer többet írtam mint te, és tízszer több témában. Kizárólag tényeket, veled ellentétben, mert a te állításaidat is cáfoltam, ellenben a részedről nem érkezett cáfolat.

Most sem azzal foglalkozol amit fentebb írtam, hanem hőbörögsz, továbbra is bármiféle ellenérvek és cáfolatok híján.

Nem tudom te hol tanultad azt a dolgot amit úgy neveznek hogy érveken és ellenérveken alapuló „kulturált vita”, de ez amit művelsz nem ide való hanem valami nagyon vidéki kocsmába... ugyanis ennek semmi köze vitához, te veszekedést provokálsz.

Szóval igen, ha nem vagy képes kulturált vitára, akkor befoghatnád a pofádat. Mondom ezt olyan liberálisként aki ölni is képes lenne azért, hogy bárki szabadon elmondhassa akár az enyémmel ellenkező véleményét is... :) De te nem ez a kategória vagy, te csak trollkodsz, vedd észre...
süti beállítások módosítása