A valódi viták otthona

Reflektor

Bősz Anett védelmében

2018. május 22. - Tálos Lőrinc

00597401.jpeg
Fel lehet tenni a kérdést, hogy mennyit ér a Liberálisokkal kötött szövetség, de ha valaki szerint egy lyukas garast se, akkor vagy ne kössön velük szövetséget, vagy tartsa magát ahhoz, amit annak megkötésekor ígért.
Nem mintha különösebben szeretném Fodor Gábort, továbbá liberális sem vagyok, abban az értelemben legalábbis semmiképpen nem, ahogyan azt például Fodor Gábor képviselte a parlamentben, például amikor – kétségkívül elvhű módon – nemmel szavazott a devizahitelesek kilakoltatási moratóriumának meghosszabbítására. Kevésbé finoman fogalmazva leszarom azokat a liberális értékeket, amelyeket a Liberálisok nem láttak biztosítottnak érvényesülni azáltal, hogy az MSZP-P pártszövetség kifarolt egy korábbi megállapodásból, amelyet Fodor Gábor MLP-elnök mellett Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke és az MSZP-P pártszövetség miniszterelnök-jelöltje is aláírt. Tehát amellett, hogy én aztán egyáltalán nem szeretném az Liberálisok érdekeit képviselni, le kell írnom, hogy egy szavam sem lehet arra, ha az ők maguk viszont igen. Az ég kék, a fű zöld, a pártok pedig a saját érdeküket és értékrendjüket képviselik. Bősz Anett pedig azt lépte, amit a saját pártja várt tőle.

Már hallom is az ellenvetéseket, hogy a Liberálisoknak nincs számottevő támogatottságuk, önállóan be se jutottak volna a parlamentbe, tehát nekik kuss van. Egyrészt, számottevő támogatottsága a Párbeszédnek sincs, önállóan ők se jutottak volna be a parlamentbe, pusztán annak a pártszövetségnek a tagjaként, amelynek a Liberálisok is a tagja volt. Másrészt nem igaz, hogy senki nem szavazott a Liberálisok parlamenti képviseletére. Egészen pontosan 682 ezer 602 ember szavazott rájuk, pontosan ugyanaz a 682 ezer 602 ember, aki a Párbeszéd parlamenti képviseletére is, ennyien szavaztak ugyanis az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok választási szövetségre, amely ugyan technikai okokból – a 15 százalékos bejutási küszöb elkerülésének szándékával – MSZP-Párbeszéd lista névre hallgatott, de a 15. helyén ott szerepelt Bősz Anett. Aki erre a listára szavazott, az Bősz Anettre is szavazott. Aki a Párbeszéd parlamenti képviseletére szavazott, az a Liberálisok parlamenti képviseletére is szavazott. Bősz Anett pontosan ugyanakkora demokratikus felhatalmazással rendelkezik, mint a Párbeszéd listán bejutott képviselői.

Azt a felvetést, hogy a Liberálisokat csak a pénz érdekli pedig maga Szabó Tímea cáfolta ugyanabban az interjúban, amelyben épp ezzel vádolta meg Fodor Gábor pártját, ugyanis elismerte, hogy a frakciótámogatás 25 százaléka, amelytől Bősz Anett elesik, több pénzt jelentett volna, mint az a – százalékban és nem pénzösszegben kifejezett – támogatás, amely a Liberálisok által lobogtatott megállapodás értelmében járna. Ebből ki lehet következtetni, hogy más is állhat a háttérben, alighanem olyan szóbeli megállapodásokat is megszegtek, amelyekről csak találgatások eshetnek és amelyekről nincsen papír, amelyre hivatkozni lehet. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy mennyit ér a Liberálisokkal kötött szövetség, de ha valaki szerint egy lyukas garast se, akkor vagy ne kössön velük szövetséget, vagy tartsa magát ahhoz, amit annak megkötésekor ígért.

Arra, hogy Fodor Gábor lenne a legnagyobb politikai túlélő például csak azt lehet válaszolni, hogy mitől lenne nagyobb, mint például Molnár Gyula, akit utoljára a rendszerváltás előtt, KISZ-titkár korában lehetett kezdő politikusnak nevezni és akinek pártelnöki teljesítménye arról marad nevezetes, hogy az MSZP számára kedvezőtlen szövetségi megállapodásokat kötött a Demokratikus Koalícióval (külön lista, az egyéni választókerületek 60-46 arányú megosztása), a Párbeszéddel (közös lista 10 százalékos küszöbbel, bár ezt éppen megúszták 11,99 százalékos eredménnyel) és – mint a mellékelt ábra mutatja – a Liberálisokkal is? Pláne, mitől lenne nagyobb politikai túlélő Gyurcsány Ferencnél, akit mindenki másnál nagyobb felelősség terhel a régi baloldal támogatottságának összeomlásáért?

Ugyanakkor a Liberálisok – így Fodor Gábor és Bősz Anett – sem ártatlanok ebben a hervasztó történetben. Amit látunk az ugyanis nem más, mint az összefogás nevű bohóckodásnak az a része, amely a választások utánra esik. Annak pedig ugyanúgy részesei voltak, mint az MSZP és a Párbeszéd.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr6413991104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.05.22. 08:44:14

Gabikáról már 4 éve is köztudott volt, hogy a Fidesz zsebében van, most a kampányaktivistája hozta a trójai faló szerepet, hogy Botkának igaza legyen...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.22. 09:28:06

@Online Távmunkás: én elhiszem neked, hogy a "fidesz" zsebében van Fodor és nem védeni akarom. Pláne, ha köztudott, de mégis HONNAN lehet ilyesmit tudni és milyen értelemben? Csak mert nehogy a végén kiderüljön, hogy te meg én szintén a Fidesz "zsebében" vagyunk? Amúgy én egy irodában ülök, de ha kiderül, hogy ez (is) a Fidesz zsebe, akkor lebuktam. Nem szeretem az ilyen sommásnak tűnő, de semmitmondó megjegyzéseket. Még az általam amúgy nem túlságosan sokra tartott politikusok esetén sem. (Egy volt fideszessel több van még mindig a közéletben szvsz.)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.22. 09:30:39

Nekem nagyon tetszett Bősz Anett lépése. Mert megmutatta, hogyan működik ez az Összefogás a gyakorlatban. Azt, hogy most mondjon le, azt végképp nem látom értelmes felvetésnek, mert a PM maga sem ült be az MSZP-be. Ilyenformán ők is különcködnek.

tegnaptuska 2018.05.22. 10:19:36

Azért Bősz Anett védelme érdekében nem kellene teljesen agyhalottá válni, kedves Lőrinc.

Ego55 2018.05.22. 10:21:51

Az MSZP és a egy sóhajjal sem reklamálhatna, hiszen milyen párt/ok azok, ahol a vezetők olyan megállapodást írhattak alá, amelyről rajtuk kívül senki(?) sem tudott vagy csak nyoma nem lévén önmagukat hazudtolják meg! Az oly soxor elsütött poénkodás most éppen Bősz és Mellár rovására, miszerint "van az a pénz". Ugyanezt fel lehet dobni a két "ártatlan" pártra is, miszerint van az a pénz amelyet érdemes elhazudni!

ariel1 2018.05.22. 10:22:20

Tök jó, hogy megint Gyurcsány a hibás.

Grand Prix 1801 2018.05.22. 10:51:12

A "Liberálisok" nevű zsidópárt is akart részt kapni abból a pénzből, amit a "Párbeszéd" nevű zsidópárt legombolt az "MSZP" nevű gój prolipártról, és miután nem kapott, inkább a másik zsidópártnak is legyen rossz (Káin megöli Ábelt).

jolka40 2018.05.22. 11:42:10

A túlélők között azért illene megemlíteni egy Orbán Viktor nevű fickót is.

WYW 2018.05.22. 12:34:51

Bősz Anett védelmében akkor emelnék szót ha visszaadná a mandátumát annak a pártszövetségnek amelyiknek a listáján képviselő lett, de nem kíván velük közösséget vállalni.

legyetek 2018.05.22. 12:37:23

Megpróbáltam belegondolni, hogy ez az egymást tökönszúró társulat alakít kormányt. A felénél abbahagytam.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.05.22. 12:38:24

amely ugyan technikai okokból – a 15 százalékos bejutási küszöb elkerülésének szándékával "
Választási csalas Rulez.
Szoval hazugsággal indítanak majd titkos alkukban osztják a penzt a lemondott elnök segedelmével...
Ez maga a libsi jellem. Ilyen volt ilyen lesz.
Ja
Es kb eddig tartott volna a szornykoalicio is mint ez a szövetség...ha a magyarok nem oriztek volna meg a jozansagukat.
Kurvaszanalmas na.

Sir Galahad 2018.05.22. 12:39:33

Ha jól emlékszem, a Párbeszéd önálló frakciója is eleve a többlettámogatás miatt alakult meg. Akkor miről beszélünk?

Cycmen 2018.05.22. 12:48:24

Tehát akkor Fodor Gábor fideszes és ürgebőrbe varr Bősz Anettet dobott a párbeszédbe (ez ám a pártnév! )
Alakul a hülyeség úgy látom.
Fiúk meddig keresitek még a bűnbakot? Ennyit értek, ezt tudjátok ti balosok, látható az eredmény.

ArriMedes 2018.05.22. 12:50:46

az összefogás akkor működhetne, ha minden egyes párt tenne valamit, amivel elfogadhatóbb lenne a többi szemében. jobbikból a kemény szélsőségesek kivágása, dk gyurcsány ne kaphasson bizonyos tisztségeket, mszp-ből a kovácslászló-féle vén komcsik háttérbe szorítása, lmp-ből a "elkúrókkal sosem fogunk össze"-jellegű emberek háttérbe szorítása, és így tovább
ja, csak hát ezt nem fogják megtenni, tegye meg a többi, az adott párt nem
így aztán összefogni képes ellenzék nincs

metal · http://electric.blog.hu 2018.05.22. 12:53:37

Most bizonyítják a baloldalon, hogy ezekre tényleg egy biciklit sem szabad rá bízni, nemhogy az országot.

Cycmen 2018.05.22. 12:54:49

Aki az MSZP Párbeszéd szövetségre szavazott, az Bősz Anettre is szavazott mert 15-dikk a listán!
Kalap itt megemel, briliáns fos érv!
Tálos Lörinc, nem vagy te ballib újságíró véletlenül? :D

Cycmen 2018.05.22. 12:59:59

@ArriMedes: mszp-ből a kovácslászló-féle vén komcsik háttérbe szorítása,

Amellett hogy tényleg elmehet az anyjába, a mostani garnitúrához képest ő egy félisten.

invalid user name 2018.05.22. 13:00:00

bősz anett VÉDELMÉBEN????

kacagnom kell

Pilotax 2018.05.22. 13:11:26

A Liberálisok igazi piócák, élősködők és politikai prostituáltak, akár személyükben is.

szepipiktor 2018.05.22. 13:17:46

Rég röhögtem ilyen jót a kommenteken!
Igazi magyar mentalitás.
A csaj azért feketeseggű, mert a liberális párt tagja, a momentum vagy az lmp meg, akik lényegesen kártékonyabbak, szerehetők?
Ugy nem probléma felfogmni, hogy ez a frakció azért kellett, mert a fidesz így szopatja az ellenzéket?
5 fő kell, hogy pofázhassanak és ne csak üldögéljenek a padokban.
A frakció azért kap pénzt (a fidesz, a kdnp, a komcsik és a lmp, momentum is kap), mert ez az éves működési költségük, ha nincs frakció, akkor kevesebb, ha van, akkor több.
Tehát eleve összeálltak, megállapodtak, leírták, aláírták a feltételeket.
Meglett a frakció és lám, mit látunk, a komcsik és a kollaboráns pártocskájuk azonnal megszegik a leírtakat. Hiszen ez a baloldal alap stílusa csupán.
És most azt köpi le mindenki, aki miután belétta, ő csak a létszámért kellett, lelép, kiszáll.
A magyar tahófalvi halmaz szokás szerint megint a galád csalót védi és azt köpi le, aki emelt fejjel feláll, nem vállalja a korrupciót.
Ugye most a csaj utazik a pénzre? Hiszen ő így kevesebbet kap, míg a komcsik berátják azt a független, aki AZZAL NYERT, hogy független!!!
A komcsik nyernek így is, de ti csak tapsoljatok nekik!
A Mellrá vagy ki meg mostantól egy hazug képmutató, mert nem mindegy, hányan választották őt azért mert független. Ha én rá szvaztam volna, most meg beül a komcsik közé, hát lehet, hogy leköpöm az utcán!!

János Kungl 2018.05.22. 13:25:35

Ez kedves Anett legnagyobb érdeme. Már megint egymást ütik , ütitek a fidesz helyett. Cél teljesítve, viktor fellélegezhet. Egy mandátum lenyúlva. Képviselői zsé+30ezüst kiadja a hiányt. Legalább Balóné nem fog unatkozni.

pelikanjozsef 2018.05.22. 13:30:32

Kifejezetten kedvelem az írásaidat, de a KISZ-eesezés nagyon ócska fideszes tempó. A Ti pártotok korábbi frakcióvezetője például évekig volt a KISZ apparátusának fizetett forradalmára.

Ami a cikk lényegét illeti: Bőshz Anett és Fodor azt állította, nem vehettek részt a politikai döntéshozataéi mechanizmusba. Mégis milyen döntések születtek az alatt a ketgtő hét alatt, amíg Bősz a gfrakció tagja volt? Például az, hogy ő lesz a gazdasági bizottság alelnöke, hogy ki kit akar felvenni munkatársnak, illetve milyen kocsit szereznek be. Merthogy másról egyszerűen nem volt, nem is lehetett szó. Vagyis a fejétől bűhzlik a hal, mert nincs magyarázat, mi az amiből kihagyták őket, mi az amit nem sikerült megcsinálnia Bősznek, amit szeretett volna és a gaz Szabó Tímea nem hagyta. S mi van ha tényleg Ungár Péter szervezte az egészet, de nem számolt azzal, hohgy Mellár megmentheti a frakciót?

tegnaptuska 2018.05.22. 13:34:02

@szepipiktor: A momentum nem kap, a momentum nem parlamenti párt, egyem azt a nagyképű műveltségedet. Igazi fideszes csicska vagy, gyalázol, komcsizol, közben meg olyan buta vagy mint a valagam.

tegnaptuska 2018.05.22. 13:37:18

@pelikanjozsef: Én simán el tudom képzelni, hogy Molnár Gyula úgy egyezett meg a Fodorékkal, hogy eleve igényt tartott a 60 millió mondjuk 15%-ára. Ott már csak ez a fajta osztozkodás megy a koncon, igaza van Szanyinak, ezeket be kell szántani.

2018.05.22. 13:49:51

@ariel1: sikerült megértened, amit írtál

vakapad 2018.05.22. 13:55:58

Mint tuggyuk, nem 60 millióról van szó, hanem 5 százalékról.

Egyébként értem én a blogtulajt. Hajrá FIDESZ, nemigaz? A cím annyira lényegtelen ...

Laikus Érdeklődő 2018.05.22. 13:57:34

Kicsit OFF, de nem értem, hogy a független képviselőknek miért jár kevesebb anyagi támogatás mint egy listáról bejutott (senki által meg nem választott) akármilyen frakciótagnak? Ráadásul az anyagi hátrányokon túl egyéb hátrányai is vannak a függetlenségnek. Pl:"Interpelláció, kérdés és azonnali kérdés feltevésének joga a független képviselőt nem illeti meg"
Szerintem az egyéni választókörzetekből bejutott képviszelőket - akkor is ha függetlenek - inkább többletjogok illetnék meg a listáról bejutottakhoz képest.

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.22. 14:15:13

Igen, pontosan ez az igazi kérdés: miért ennyire fontos az MSZP-nek Fodor?

2018.05.22. 14:40:15

@vakapad: nem muszáj értelmezve olvasni, de azért hátha sikerül: szerinted miért ajánlott fel az mszp csak úgy egy helyet a soha senkit nem képviselő és kimutathatatlan támogatású Fodoréknak. Miért ajánlott hozzá pénzt is?

És ha erre ugyanúgy nem tudsz válaszolni, mint senki, akkor tedd fel azt a kérdést: vajon mi várható kormányon egy olyan párttól, aki ilyen remek szerződéseket köt, amit aztán be se tart?

És ha a fentiekből már dereng, hogy miért rákos daganat az ellenzéki oldalon az maszp-nek nevezett csődtömeg az összes csatolt részével, akkor felteheted az utolsó kérdést is: vajon érdemes megszokásból még mindig rájuk szavazni bárkinek is? Azzal az illúzióval, hogy ők majd pozitív változást hoznak?

Kit képviselnek a szocik? Mi a víziójuk? Mit tettek ellenzékben az elmúlt 8 évben? Mivel tudják meggyőzni az embert, hogy hiteles, rátermett és felelős politikusok?

Listen 2018.05.22. 14:45:24

Idézet: "Mégis milyen döntések születtek az alatt a ketgtő hét alatt, amíg Bősz a gfrakció tagja volt?" - Az a megállapodás született, hogy

1) a közös frakciópénz 70 százalékát felosztják a résztvevők között, 30 százalékról pedig közösen döntenek. A Liberálisokat viszont elfelejtették meghívni, amikor azt a bizottságot állították fel, amelyik ezt a 30 százalékos alapot kezeli.

2) Bősz Anett azért járult hozzá személyével a frakció megalakulásához, hogy ő - frakcióvezető-helyettesként - a saját témáiban is felszólalhasson és interpellálhasson a parlamentben. A frakció megalakulása után viszont előjött a "frakciófegyelem" témája, és hogy minden megnyilvánuláshoz a frakcióvezető jóváhagyása szükséges.

Kivlov 2018.05.22. 14:47:40

Ez a demokáré gyerekek!
Miért kéne összeállnia fűnek-fának? Hogy tudná akkor az az egy "valami" egyszerre képviselni a jobbszélt is, a közepet is, meg a balt is? Sehogy. El kéne végre fogadni, hogy a fityisznek van 50%-nyi szavazója. Amit csak magának köszönhet az ellenzék...

bkkzol 2018.05.22. 14:57:03

Szerintem nem kell védeni Bőszt. Nincs értelme. Ennyire vannak kalibrálva.
Őszintén?! Ilyen ellenzékkel kellene kormányváltást csinálni???!!! Szerencsétlenek.

rocky_ramone 2018.05.22. 15:19:43

@Grand Prix 1801: Zsidózni annyira 2008, ápdételjed már a szoftvert!

Cycmen 2018.05.22. 16:04:33

@rocky_ramone: Szerintem csak meghatározás volt. Ha egy nép neve már önmagában szitokszó, arról meg nem a "szitkozódó" tehet elsősorban.

Krutzifix 2018.05.22. 16:11:54

@Antlfinger Edvárd: Okoska Törp, ez a szöveg abszolút antifinger.A Párbeszéd valóban nem ült be, de vajon miért nem? És vajon miért ült közéjük Burány, aki amúgy MSZP-s? És vajon hogyan fogja Bősz függetlenként az ún. liberális értékeket képviselni? És fél év múlva tényleg beül majd az LMP-be egy, az MSZP-től kapott mandátum birtokában? Mert valljuk be őszintén, ehhez a szerény eredményhez sem tett hozzá szinte semmit az ún. Liberális Párt. Egyébként meg ha Molnár ezt az MSZP illetékes testületei tudta nélkül írta alá, akkor nyilván ő jót áll majd érte, van olyan karakán az a srác! Bazinga!

2018.05.22. 16:23:01

a liberálisok abba a gödörbe, amit megástak a másiknak, meglepetésükre maguk estek bele. nem kár értük! az elveikkel már elég sok embernek tele a hócipőjük, és maradnak egy mikropárt. mondhatnám egy duopárt. mert nem is tudok bőszön, fodoron kívül egy 3. politikusát mondani, pedig egykor én is szavaztam rájuk

2018.05.22. 16:29:58

egyébként a szocik egy rakás szerencsétlenség. a gyöngyösi polgármestert is örökre kiábrándították a pártból, fodor kedvéért, pedig ő sokkal többet érdemelt volna. miért kell a szociknak a liberálisok, akik csak az ő hátukon tudtak bejutni, nem tudom. örökre le kell számolni velük, súlytalanok.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.22. 17:25:26

@Krutzifix: Az az érvelésmód tök értelmetlen, hogy Bősz Anett vagy a Libsik mennyit tettek hozzá személyesen a 11%-hoz. Ez személyesen egyik képviselőnél se kimutatható. Még akkor is bajosan, ha egyéniben indul. Ellenben a mandátumfüggetlenség elve alapján, ha egy listát összeállítanak egy adott névsorral és azt a választók adott %-a támogatja és bejutnak a parlamentbe, akkor azok a képviselők maguk döntenek arról, hogy hova ülnek és mit csinálnak, hogy szavaznak és a többi és a többi. Ehhez még ritka névre sincs szükség, hogy az ember megértse.

Blogtolo 2018.05.22. 17:44:48

Jó a poszt, valóban hihetetlen ez a cicaharc, helyezkedés.

A liberálisok úgy látszik még a koalíciós kormányon érzik magukat, amikor az 5%-os SzDSz farokként csóválta az 50%-os MSzP-t. Most valahogy összekapartak 1 db képviselői helyet (nem is ők, hanem nekik kaparták össze mások), erre máris beindult a fantáziájuk.

Persze az is látszik globálisan, hogy ez az egész nagy ellenzéki összeborulás mennyire tartós, meg konstruktív is valójában. Meg milyen alkuk (elsősorban a pénzről) is mentek/mennek a háttérben, "demokratikusan".

Orban VikTROLL 2018.05.22. 17:49:47

Milyen fasza lett volna az ellenzeki partok egyuttmukodese, ha tenyleg ok kerultek volna valahogy tobbsegbe, ha egy 5 fos frakciot nem kepesek osszehozni. :)))
Utos kormany lett volna beloluk :)))

pagodalom 2018.05.22. 18:11:06

Élősködőként a gazdaszervezet testén bejutott a parlamentbe, aztán ott lehet most az 5 perc hírnévre hajtani, mert valahol ilyesmit olvasott. Ostoba.

berlingo 2018.05.22. 18:19:02

Miért kellene megvédeni ezt az agyhalott cigánylányt? Ahhoz is ostoba, hogy kussban üljön 4 évig jó pénzért a parlamentben. Adja vissza a mandátumát és húzzon el az országból is.

DFK 2018.05.22. 18:30:37

Közben a maszop fegyelmit indít a volt elnöke ellen... Nagyon jó a műsor. És még ezek akartak kormányozni.

jajdehülyevagyok 2018.05.22. 18:44:48

Ismét kiderült, hogy a zsé a lényeg. Nem a választókért vannak ott, hanem a koncért. Erről szólt a kampány, hogy a másiknak mekkora konc jutott, nem a választópolgár érdekeiről.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.05.22. 19:06:55

@Grand Prix 1801: Mi van nácikám? Előkerült a keretlegény nagypapi karszalagja?

Listen 2018.05.22. 21:53:03

@maxval birca szürke balkáni proletár: Idézet: "pontosan ez az igazi kérdés: miért ennyire fontos az MSZP-nek Fodor?"

Hát ugye Fodor speciel pont nem volt túl fontos, azért döntött úgy a megfelelő plénum, hogy Fodor (akinek azért mégiscsak van némi parlamenti gyakorlata) ne szerepeljen a közös listán. Nemcsak befutó helyen, de egyáltalán.

Az emígy fodortalanított Liberális Párt pedig két okból volt "fontos":

1) a választók összefogást akartak látni. Elég látványosan meg is buktatták egyébként azokat a pártokat, akik ebben nem voltak benne, kérdezd meg Juhász Pétert vagy Fekete-Győrt. Ha viszont összefogás van, akkor nem illik válogatni. Az MSZP csak nyert azzal, hogy elmondhatta magáról, látványosan (másoknál látványosabban) küzdött az összefogásért.

2) ellentétben a nem teljesen világos ideológiájú Párbeszéddel vagy Együttel vagy Momentummal vagy LMP-vel, a Liberálisok egy létező, és Európában amúgy népszerű ideológiát képviselnek. Az ALDE az EP harmadik legnagyobb frakciója, és teljesen kiáll Fodorék mellett, 2015 végén például Budapesten tartották a kongresszusukat.

3) az aktívan politizálók között sokan vannak, akik ugyan elsőre más pártra szavaznának, de rezonálnak liberális témákra is - például mindenki, aki valamilyen kisebbség tagja, vagy azok, akik például életükben elszívtak már egy jointot. Ők a közvéleménykutatások során nem feltétlenül húzzák be az MLP-t, de növeli szavazói hajlamukat egy olyan koalíció iránt, aminek a liberálisok is a tagjai.

4) a Liberálisoknak valóban kevés elhivatott szavazójuk van - de nem nulla. Többnyire 1-2 százalékon mérték őket (2 százalékon a biztos pártválasztók között). A koalíció végül 12 százalékot kapott. Ehhez képest az az 1% is számíthatott.

Orbán miatt veszteséges Kunhalmi burka boltja. 2018.05.22. 23:40:17

@csentecsa: "Vajon mit csinál a képen? "

Duhosem megprobalja kitepni a foldbol azt a naracssarga csovet, mert nem viseli el, hogy az egesz jatszoteret a fidesz uralja.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.23. 10:06:35

@Listen: az Együtt nevű liberális pártot mérték. A Liberálisokat sosem mérték 2%-ra. Egyébként nem értem én ezt. Kicsit mintha túl sok liberális párt lett volna. A DK és a MoMa is rontotta a bizniszt. A PM szintén egy életérzés-liberális párt inkább, csak gazdpolban balosok. Legalábbis elképzelések szintjén.
süti beállítások módosítása