Pintér hat pontját nevezhetjük minden jövőbeni választásra nézve érvényes majomvezetőnek, ugyanakkor e sorok szerzője nem varrna mindent Győri Péter vagy az odakent kampány nyakába. Sem a jelölt személye, sem az, hogy időközi választásról volt szó, amelyre nehezebb mozgósítani, sem az ellenzéki pártok választás utáni másnapossága nem elegendő magyarázat önmagában a fideszes jelölt majdnem kétharmados győzelmére.
Csak azért nem fogom azt írni, hogy Pintér Bence az Azonnalin feltalálta a spanyolviaszt, mert bár igaz, ilyen kretén ellenzék mellett nem lehet eleget hangoztatni, hogy a spanyolviasz létezik. (A bölcsek köve, amely egy egyszerű trükkel – hívjuk azt összefogásnak, koordinált indulásnak vagy taktikai szavazásnak – aranyat csinál a szarból, győztes erőt az ellenzékből, na az viszont legenda).
Pintér hat pontját nevezhetjük minden jövőbeni választásra nézve érvényes majomvezetőnek, ugyanakkor e sorok szerzője nem varrna mindent Győri Péter vagy az odakent kampány nyakába. Igaz, hogy a „független”, „civil”, „nagypapa-figura” jelölt és a vizuálisan is rémisztő kampány (utóbbihoz tessék megtekinteni a linkelt paintcsodát, a jelölt facebook-oldalán olyan vizuális megoldásokkal találkozhattunk, amilyeneket Vágási Feri rajzolhatott Góliát költöztető vállalkozásának honlapjára, miután beszállt az internetbe) Falus Ferenc emlékét idézi, ugyanakkor sem ezek, sem az, hogy időközi választásról volt szó, amelyre nehezebb mozgósítani, sem az ellenzéki pártok választás utáni másnapossága nem elegendő magyarázat önmagában a fideszes jelölt majdnem kétharmados győzelmére.
Mind e mellett Győri Pétert magát politikai múltja ellenére sem sújtja az a hitelességi deficit, amely az MSZP-hez és az SZDSZ-hez köthető pártokat. Nem csak arról van szó, hogy akkor volt SZDSZ-es, amikor még Tarlós István és Rezsi Szilárd, illetve az őt leeszdéeszesező Halász János is, hanem arról is, hogy eleve a Szegények Támogató Alap (SZETA) felől érkezett a politikába, és amit képvisel, az nem csak a Kocsis Máté és Tarlós István nevével fémjelezhető, a szegénységet büntető hajléktalanpolitikának, hanem a főváros SZDSZ-es vezetés alatti lakáspolitikájának is az ellentéte. Idézném Győrit egy korabeli Beszélőből: „...a törekvés, hogy megszabaduljanak a bérlakásokhoz kapcsolódó politikai felelősségtől motiválta a döntéshozókat, amikor elindították a kampányszerűen felgyorsított lakásprivatizációt (az elit önös érdekei külön rásegítettek erre a folyamatra).” Idézném továbbá Kőszeg Ferenc Győri melletti kortesbeszédét is: „Viták azonban nemcsak a kormány és az ellenzék között dúltak, hanem az ellenzéki szabad demokraták között is. Itt a főváros és a kerületek érdekei álltak szemben egymással. Bár akkor a kerületi polgármesterek nagy része SZDSZ-es volt, többségük ragaszkodott ahhoz, hogy kerületi lakásállomány privatizációjának, illetve szociális bérlakássá alakításának kérdésében a kerület dönthessen. Ez az egyik fő oka annak, hogy Budapesten nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony a szociális lakások száma. Hogy New Yorkban, a kemény kapitalizmus metropoliszában egy rászoruló családnak sokkal nagyobb esélye van arra, hogy lakhatási költségeinek jelentős részét a város átveszi, mint Budapesten.” Röviden: Győri személyében sikerült megtalálni az egyetlen olyan valamikori SZDSZ-es jelöltet, aki szerint nem a még több piac, a lakásprivatizáció és a tömbrehabilitiáció – ez egy eufemizmus a városnegyedek árjásítására –, valamint az artmozik támogatása jelentik a megoldást a szegénység problémájára. Mindez azért fontos, mert az egész Demokratikus Chartában fogant '90-es évekbeli baloldal nem lenne ekkora szarban, ha maradt volna azon belül valami érdemi balos, szocdem belső ellenzék, amely a 2010-es nagy ruha után leválthatta volna az addigi első sort. Ez lett volna az úgy nevezett megújulási képesség, de ilyen nem volt. Lényegében csak ötlet- és értékrend nélküli közpénzvámpírok meg liberális technokraták voltak, akiket elvertek, mint a kétfenekű dobot és azóta is ők kőröznek körbe-körbe az egyre kevesebb szék körül, hogy amikor elhallgat a zene (úgy nevezett választások), akkor ők ülhessenek le azokra, miközben fellökik a többieket.
Térjünk tehát rá a választások eredményét a jelölt személyénél lényegesebben befolyásoló körülményre. Ez pedig nem más, mint az, hogy a 2010 előtti baloldalra – amelyek az összefogáspártokban tömörülnek – ennyien szavaznak. Nagyjából 10 éve – Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt – összeomlott a hagyományos szavazóbázisuk és az erőviszonyok azóta is lényegében változatlanok. Illusztrálnám ezt néhány számmal, a Józsefvárosi rendes és időközi polgármester-választások eredményeivel:
2006, rendes:
SZDSZ - 13 391
Fidesz - 11 004
MDF - 1 473
MIÉP - 659
2009, időközi:
Fidesz: 9218
MSZP: 2332
SZDSZ: 1122
LMP: 1079
2010, rendes:
Fidesz: 10516
MSZP: 4288
LMP: 1685
Jobbik: 1639
2014, rendes:
Fidesz: 10674
MSZP: 2589
Együtt-PM: 1456
DK: 1260
LMP: 1257
Jobbik: 1246
MLP: 126
JESZ: 37
Szociáldemokraták: 25
2018, időközi:
Fidesz: 8269
Független: 4787
Munkáspárt: 100
Mi látszik ezekből a számokból? 1, hogy időközi választásra kevesebben mennek el (óriási meglepetés) és 2, hogy akár rendes, akár időközi polgármester-választásról beszélünk, az arányok Fidesz:mindenki más viszonylatban úgy tíz éve rendkívüli mértékben stabilak. Indulhat az ellenzék nyolcfelé, mint 2014-ben, állíthatnak (a Munkáspártét nem számolva) egyetlen jelöltet, az eredmény ugyanaz: a Fidesz nyomasztó fölényben van a baloldallal szemben. Pont, mint az országgyűlési választásokon.
(Kép forrása.)
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
Az utolsó 100 komment: