A valódi viták otthona

Reflektor

Az LMP és a „lejáratókampány”

2018. július 10. - szénhidra

Híre ment, hogy az LMP-ben „rendkívüli ülést tartanak az LMP ellen indított médiahadjárat" miatt. A belső levelezésből kiszökött hír majdnem igaz (az ülés nem rendkívüli), az annak nyomán született felháborodáshullám azonban a saját farkába harap: az elnökségi ülés ugyanis pont azzal kíván foglalkozni, hogy a párt belső fórumairól folyamatosan adagolnak olyan válogatott félinformációkat a sajtónak, amelyek rossz színben tüntetik fel a pártot.

A helyzet egyértelmű: az LMP elveszítette a választásokat. A saját maga elé kitűzött célok közül csak a legkisebbet, saját szavazótáborának bővülését sikerült elérnie, az viszont nem volt olyan mértékű, hogy a párt számára áttörést jelentsen (továbbra is a negyedik helyen áll a kormánypártok, a Jobbik és a régi baloldali pártok mögött) és arra sem volt elég, hogy új ellenzéki szavazók bevonzásával javítson a politikai erőviszonyokon. Egy ilyen helyzetben egy ellenzéki pártban le kell vonni a tanulságokat, aminek személyi következményei éppúgy kell legyenek, mint kihatása a választott stratégiára. A Jobbik szakad, az LMP belső vitáival szórakoztatja a nagyérdeműt, az MSZP-ben felröppentek a verebek és más sorrendben ültek vissza a drótra, a DK-ban meg lófasz se történt, Gyurcsány Ferenc továbbra is tévedhetetlen.

Nem csak az a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy ellenzéki pártban ilyenkor áll a bál, hanem az is, ha a sajtó ezekről beszámol. Az viszont már nem az, ha valamelyik pártban azok, akik alul maradtak a vesztett választás utáni kötelező tisztázó vitákban azután lejárató kampányba kezdenek a saját pártjuk ellen. Ahogy az sem, ha a sajtó kritika nélkül elfogadja az általuk terjesztett pletykákat vagy nem jár utána az általuk csepegtetett félinformációkból kisejlő történet hátterének, meg sem kísérli összerakni a teljes képet, hanem egymásra hivatkozva, szóról-szóra megegyezően átveszi azokat.

Vegyünk sorra néhány ilyen irányítottan kiszivárogtatott sztorit az LMP-ről:

„Fegyelmi eljárás indult az LMP képviselője ellen, mert a kampány alatt többször egyeztetett Schmidt Máriával”

Schmuck Erzsébettel szemben ez ügyben nincs fegyelmi eljárás. Ugyan nem kizárt, hogy lesz – hiszen az LMP-ben mindenki, mindenki ellen indíthat ilyen eljárást, akár az alapján is, hogy valaki ivott az irodában az LMP-s bögréjéből és nem mosogatta el azt –, de egyelőre nincs. Ez a hír tehát hamis, divatosan mondva „fake news”, amit ennek ellenére kritika nélkül vesznek át más orgánumok a megjelenési helyre hivatkozva, hogy szépen körbe szaladja a sajtót és mindenki fejében megragadjon. Az LMP-nek nincs olyan volt jelöltje és élő politikusa, akit a kampány során ne próbált volna meg meggyőzni valamelyik politikai ellenfél formális vagy informális képviselője arról, hogy az LMP koordináljon vagy éppen ne koordináljon. Ez tehát nem ügy, egészen addig, ameddig nem hazudunk hozzá egy fegyelmi eljárást, mintha történt volna valami. Hozzáhazudták.

Sallai Róbert Benedek korábban a koordináció híve volt, év végére azonban "180 fokos fordulatot vett, s a koordináció és a visszalépések legnagyobb ellenzője lett.” és mindez nem függetlenül történt attól a körülménytől, hogy a Sallaihoz tartozó Nimfea Természetvédelmi Egyesület nyert egy 2,81 millió eurós uniós pályázaton.

Sallai 180 fokos fordulata erős belemagyarázás. Arról az SRB-ről beszélünk, akit attól a pillanattól kezdve, hogy visszatért az LMP-be próbáltak hozzákötni a Fideszhez. Erre most, utólag kiderül róla, hogy az összefogás szekerét tolta, de már elmúlt. Igazából arról van szó, hogy aki ellenzi azt, hogy az LMP feloldódjon az MSZP-ből meg Gyurcsányból és a többi kis izéből álló régi baloldalban, az egyesek szemében mindig is Fidesz-bérenc lesz. Ezt mondták, amikor az LMP megalakult és ezt mondja Hadházy Ákos, amióta alulmaradt a párton belüli vitákban az álláspontjával. Kurvára unalmas. Az viszont új elem, hogy az LMP-ben ortodoxnak számító SRB valaha is összefogásista lett volna. Nem is volt az soha, csak oda kell költeni, hogy a megvásárlásáról szóló története hihető legyen. Apropó megvásárlás: az említett pályázatról – az EU által finanszírozott Interreg Central Europe programról – nem a magyar állam döntött, hanem egy bécsi iroda. A nyertes projektet nem Sallai nyerte, hanem az olasz Emilia-Romagna régió, amely partnerként kérte fel a Sallai által elnökölt Nimfeát.

Akkor mégis mi történik most az LMP-ben?

A szubjektív megfejtés arra, hogy mi történik az LMP-ben: az összefogás hívei sose voltak többségben az LMP-n belül. A PM-mel történő szakítás után pedig abszolút kisebbségbe kerültek. Ennek ellenére Schiffer András visszavonulása után néhányan úgy érezték, hogy itt az ideje lazítani a merev elzárkózáson. Létszámuk ugyan elmaradt a párt belső szóhasználatában sünöknek nevezett, teljes elzárkózást hirdető csoporttól is, még inkább a legnagyobb – az együttműködésnek feltételeket szabó – többségi álláspontot vallókétól. Ennek ellenére Hadházy Ákosnak a kongresszusi döntéstől eltérő értelmű nyilatkozataival, felhatalmazás nélküli tárgyalásokkal és önhatalmú visszalépésekkel sikerült az LMP-t félig-meddig belerángatni az összefogósdiba. Az LMP ezeket a konfliktusokat a kampány során elnyomta, de a stratégia ide-oda rángatása arra még így is elégnek bizonyult, hogy kellően idiótának fesse le a pártot a választópolgárok szemében. Az elvesztett választás után ez a korábban elnyomott konfliktus robbant ki újult erővel, némelyek elhagyni kényszerültek a pártot, híveik viszont maradtak annyian, hogy a sajtóban lejáratókampányt folytassanak az LMP ellen, amelynek eszközei az álhírgyártás, az elferdített vagy félinformációk csöpögtetése a sajtónak, lehetőleg úgy, hogy minden napra jusson egy és az LMP-nek esélye se legyen cáfolni azokat.

Az LMP az elmúlt napokban hivatalosan is megnyerte a Legjobban Szivárgó Párt címét. Nincs oka büszkeségre. Az, hogy a sajtó beszámol a belső vitákról, feldolgozza a kiszivárgott információkat a világ legtermészetesebb dolga. Ha nem így tenne, akkor nem végezné el a dolgát. Az viszont, hogy forráskritika nélkül veszi át azokat az általuk sugallt narratívával együtt, nem ellenőrzi azokat legalább két, egymástól független forrásból már azt jelenti, hogy így sem végzi el a dolgát, akaratlanul is a szivárogtatók szócsövévé válnak. Amit látunk, az pont olyan, mintha a Jobbikban épp most zajló folyamatokat kizárólag „nevük elhallgatását kérő” toroczkaisták elmeséléséből írnák meg.

A Schmuck Erzsébet elleni eljárásról szóló álhír továbbra is újra és újra megjelenik a sajtóban annak ellenére, hogy azt Szél Bernadett napokkal ezelőtt cáfolta az ATV stúdiójában. A „Nimfea által megnyert pályázat” ügyében pedig elég lett volna használni az internetet, hiszen a projekt részletei – hogy ki nyerte és ki ítélte oda – nyilvánosak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8914104065

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lehet más a politika: most elég csak klikkelned, hogy megtudd hogyan 2018.07.11. 11:19:43

Nagy bajban vannak az egykor az országot médiástul-kormányostul uraló balliberális pártok. Szinte mindenhonnan kiszorultak már, ahol korábban ügyeletes elvtársként meghatározták a dolgok folyását Magyarországon. Szerették volna hát magukat néhány kép...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ego55 2018.07.10. 10:24:07

Az elvesztet és nagyon elveszített választások után kellett egy bűnbak akire a közösség -jelenesetben az összeomlott ellenzék- minden bűnét rá lehetett akasztani! Ez lett az LMP! Legnagyobb Mumus Párt! Csak azt nem értem, hogy aki annyira össze szeretne kapaszkodni, azok miért nem egy pártba tömörülnek? Amennyiben nekem egyik párt programja tetszik, akkor miért lenne kötelező egy olyan párt jelöltjére szavaznom, akit a hátam közepére sem kívánok? Ja mert lemutyizták ott hátul valakik? Tényleg? Akkor köszönöm és nem kérek belőle!

,, 2018.07.10. 10:32:34

Ungár Peti? Midi Melánia? A fideszes aláírásgyűjtés?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.10. 10:37:58

Ungár kapott vagy 8 ezer szavazatot. Szerinted nem volt meg a szükséges 500 aláírása? :D Ugye ez most nem komoly kérdés, @,,: ...:)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.10. 10:40:31

@Ego55: az én preferencialistámon az LMP volt az első helyen, ha nincsenek, talán leszavazok a Momentumra vagy inkább a Kétfarkúakra, ha ők sincsenek, akkor sem szavazok a DK-ra, hanem inkább a Fideszre. Akkor is, ha azon múlik Orbán kétharmada, mert egyszerűen még a legrosszabb Orbán is jobb, mint Gyurcsány legjobb pillanata.

,, 2018.07.10. 10:46:27

@Antlfinger Edvárd: lusta voltam kifejteni, de Ungár Peti kapcsán a Ron Werberes videóra gondoltam, a többi meg csak úgy eszembe jutott, mint korábban elmismásolt ügyek:)

aaabbbccc 2018.07.10. 10:53:19

ami a legfontosabb, arrol persze kuss van, az Ungar fele csalasra
ne higgye Szel Bernadett vagy a part, hogy annyival meguszhatja, hogy "en nem foglalkozom vele"
ez kurvara raeg a partra 100 evig
ha ez az lmp-ben elfogadhato, akkor ki lenne olyan hulye, hogy az lmp-re bizna az orszag iranyitasat ?
mennyire hiteles a mutyi elleni harc, ha a mutyi elfogadott az lmp-ben ?

,, 2018.07.10. 11:10:29

"az LMP-nek esélye se legyen cáfolni azokat"
talán még aznap, vagy legkésőbb másnap volt lehetősége Szél Bernadettnek atv-n is, hírtv-n is nyilatkozni, cáfolni, kapott adásidőt bőven. Mindkettőt megnézem, borzasztó volt. Zavaros, hazugságszagú, hiteltelen mellébeszélést láttam. Sajnálom Szél Bernadettet, egy jó és példaértékű politikusnak tartottam sokáig, de szerintem az utóbbi időben belesüllyedt ebbe a pocsványba, ami az LMP lett, és nem fog tudni kimászni belőle.
A legtragikusabb az volt, ahogy (legfőképpen saját magának) bizonygatta, hogy mennyire jó dolog ez a fegyelmi eljárásosdi.
Szerintem meg taszító ez a feljelentgetősdi.
Mint választó, örülök, hogy kiborult a bili.

Erzsébet Szőkéné Fekete 2018.07.10. 15:26:53

Nem kell itt sajtóhadjáratot emlegetni, az LMP épp eleget tett azért, hogy a fidesszel kollaboráló pártként tekintsük rájuk!

2018.07.10. 16:17:05

az elempében nekem is az volt kezdetben a szimpatikus, hogy a fidesz elutasítása nem jelenti azt, hogy a keblükre ölelnék az ezerszer lejáratódott szocikat, pláne Gyurcsányt.

2018-ban viszont olyan helyzet állt elő, hogy bár Szél és Vona egészen debil módon nyomta a kormányváltás-szöveget, a hülye is látta, hogy most a kármentés időszaka van. Szükséghelyzet, amikor az elvekből fel kell adni azért, hogy a demokrácia minimumát megőrizzük. Hogy legalább egy 40-45%-os ellenzéki arányt elérjünk a parlamentben. Mert ha beüt az újabb 2/3, akkor nekünk meszeltek.
Ezt a csúnya, renitens Hadházy látta. A szavazópolgárok döntő többsége látta. A bázisdemokrata gittegyletben viszont a nagy többség nem látta.
Meg is szívták, de leginkább mi szívtuk meg, mezei szavazók.

Szél Bernadett, aki április 8 előtt naponta posztolt a fészbúkon, utána totális csendbe burkolózott, azóta sem reflektált nyilvánosan érdemben a saját felelősségéről. De végre van a pártnak egy Ungár Petije, akinek a pénzéből el lehet szórakozgatni, nem kell félni a végrehajtótól.

komiszár 2018.07.10. 16:37:17

Mi az az LMP ? Az párt,vagy mi? Hol működik ?
Rasszista vagy liberális vagy kommunista párt?

paraffa 2018.07.10. 18:08:39

Jaj ti szegények, hát le vagytok járatva, ja.

Hagy kérdezzek már pár dolgot!

- Igaz vagy nem igaz, hogy a zuglói jelöltetek (Barta János) a választáson együttműködött a Fidesszel és bár akkor telehakniztátok a médiát azzal, hogy kizárjátok, ez nemhogy nem történt meg, de kisebb büntetést kapott mint a Kunhalmi javára visszalépő jelölt. Szóval igaz vagy sem?

- Igaz vagy nem igaz, hogy Keresztes László Lóránt újdonsült társelnökúr a több tízmillárdnyi közpént felemésztő, minden szempontból értelmetlen és erősen fasisztoid kvóta népszavazáson nyíltan buzdított a kormány óhaja szerinti szavazásra?

- Igaz vagy nem igaz, hogy 5 budapesti körzetet is elvehetett volna az ellenzék a Fidesztől - ÉS ÍGY NEM LETT VOLNA KÉTHARMAD! - ha az LMP csak ezen a pár helyen - ahol amúgy esélytelen volt- visszalép?

- Igaz vagy nem igaz, hogy Sallai Róbert Benedek országgyűlési képviselőként alpári stílusban fenyegette/sértegette és tettleg bántalmazta Hadházy Ákost?

- Igaz vagy nem igaz, hogy Ungár Péter tulajdonos olyan cégekben, amik a NER haszonélvezőinek számítanak?

- Igaz vagy nem igaz, hogy Ungár Péter szándékosan úgy írt alá egy szerződést, hogy arra nem volt felhatalmazása, mégpedig abból a célból, hogy ez a szerződés az LMP-re nézve ne legyen kötelező érvényű - ezzel átverve a másik szerződő felet, ami bűncselekmény.

Folytassam?

Szóval milyen lejáratásról beszéltek ti? Lejáratás az, amikor valakikről valótlanságokat terjesztenek, de a fentieknek én nem hallottam még a cáfolatát egyik nagypofájú "becsülethuszár" LMP-stől sem. Mondjuk nehéz is lenne, lévén többről video is van.

Sokkal többre mennétek, ha visszavennétek ha hatalmas pofátokból és leereszkednétek a földre. Persze ezt sose fogjátok megtenni, inkább tovább rohantok a vesztetekbe.

paraffa 2018.07.10. 18:20:08

@Antlfinger Edvárd: Magyarul olyan Fidesz szavazó vagy, akinek azért büdös lenne nyíltan a Fideszt támogatni ezért tudatosan olyan pártokra szavazol, amikről ugyan tudod, hogy a Fidesz hatalmon tartását - sőt kétharmados hatalmát - segítik (LMP), vagy legrosszabb esetben se veszélyeztetik azt (Momentum, MKKP), de mégse Fidesz a nevük. Ezzel nyugodt a lelkiismereted, hisz "te nem a fideszre szavaztál", miközben valójában persze igen.

Gyurcsány egy ostoba korrupt ripacs, de valahogy nem emlékszem, hogy Gyurcsányt is együtt emlegette volna a világsajtó a leggázabb diktátorokkal és akkoriban a leggazdagabb magyarnak volt vagy 50 millárdos vagyona, azt is 20 év alatt hozta össze, most meg ott van Lőrinc a közel 500 millárdjával ami pár év alatt az ölébe hullott. Nagy Gyurcsányozások előtt azért érdemes vetni egy pillantást Transparency International vagy a Freedom House akkori és mostani országjelentéseire. Akkoriban még Orbánék is bőszen hivatkoztak ezekre, akkor se voltak jók a számok, azóta viszont konkrétan az EU legrosszabbjai lettünk mind a demokrácia, mind a korrupció terén, szóval ez "még a legrosszabb Orbán is jobb, mint Gyurcsány legjobb pillanata" duma nagyon jól hangzik, csak a számok mást mutatnak.

Nincs azzal baj, ha te jól érzed magad a NER-ben, csak akkor mond nyíltan
ezt, ne nézzük már hülyének egymást.

2018.07.10. 21:13:22

Minek lejáratni az LMP-t? Lejáratja saját magát. Minek az LMP-nek ellenség, ha olyan tagjai vannak, amilyenek?

Lehetnék én is 2018.07.10. 23:01:52

szerényen érdeklődöm, mi lett volna, ha a többi ellenzéki párt is kicsit növeli a szavazótáborát?
Ha az LMP-nek sikerült, akkor azok miért oktatják, és akarják ráhúzni a vizeslepedőt, akik még ennyit sem tettek le az asztalra?

paraffa 2018.07.10. 23:24:33

@Lehetnék én is: Az LMP mennyivel növelte a szavazótáborát? 2010-ben, új, alig ismert pártként 383 876 listás szavazatot kaptak, most 402 346-ot. Bárhogy számolom, ez kicsit több mint 18 ezer szavazat különbség.

Ez lenne az orbitális nagy emelkedés?

Hozzáteszem, ez a kevés is annak tudható be, hogy az LMP legalább látszólag nyitott az együttműködésre, és bár valójban semmit nem tettek érte, de így is sikerült sok szavazót átverni ezzel.

Tegyük mellé, hogy egyéni helyet mindössze egyet tudott nyerni az LMP, azt is csak azért mert Csárdi javára az összes többi ellenzéki jelölt visszalépett.

És ha már a számoknál és visszalépéseknél tartunk:
"Simicskó István 858 szavazattal nyert a DK-s Gy. Németh Erzsébet előtt, közben az LMP 3138 szavazatot vitt el a kerületben. Simicskó nyerő különbsége egyébként már a Momentum (1434) vagy akár a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (925) szavazataival is elolvadt volna.

Gulyás Gergely 1945 szavazattal nyert a DK-s Bauer Tamás előtt, az LMP-s Hajdu Mária 3497 szavazatot kapott itt, az MKKP 1400-at, a Momentum 1322-t.

Varga Mihály 2690 szavazattal nyert a DK-s Niedermuller előtt, az LMP-s Ungár Péter 5348 voksot gyűjtött.

Szatmáry Kristóf államtitkár, aki a választások előtt még mindenféle botrányba is belekeveredett, 1209 szavazatot vert az Együtt jelöltjére, Vajda Zoltánra, az LMP-s Mizsei László 3823 voksot vitt el itt. A Momentum egyet sem, ők visszaléptek Vajda javára.

A fideszes Dunai Mónika 2239 szavazattal nyert az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Lukoczki Károly előtt, itt az LMP-s Schmuck Erzsébet 2694 voksot kapott, a momentumos Tóth Endre 1531-et.

Kocsis Máté előnye majd 4000 szavazatnyi volt, ez az egyetlen budapesti körzet, ahol az LMP visszalépése önmagában nem is lehetett volna elég az ellenzéki győzelemhez, ugyanis ebben a kerületben erősen szerepelt az Együtt, a Momentum és a Jobbik is."

Vagyis ahogy látható, öt fővárosi körzetben simán verte volna az ellenzék a Fideszt és nem lett volna kétharmad, ha az LMP visszalép.

Ezen nincs mit szépíteni, a kétharmad csak és kizárólag az LMP bűne. Pontosan tudták, hogy esélytelenek a jelöltjeik, pontosan tudták, hogy mi a tét, mégse léptek vissza, mert "csakazértse".

Most meg telerinyálják a sajtót azzal, hogy "lejáratókampány" folyik ellenük.

Nem kellett volna átverni a választókat, nem kellett volna elcseszni 10 millió magyar jövőjét, nem kellett volna Orbánt örökös teljhatalomba segíteni és mindjárt nem lenne mivel lejáratni őket.

Van egy mondás: aki k..nak áll, ne sírjon, ha b..szák.

Ennyi.

Lehetnék én is 2018.07.10. 23:42:28

Nem volt olyan, hogy ellenzéki jelölt. Mint ahogy nem volt ellenzéki lista sem.
Ezzel szemben volt párt jelölt, egyéni jelölt és párt lista.
Attól, hogy valaki nem a Fradinak szurkol, hanem mondjuk a Paksnak,még nem biztos, hogy megfelel neki a Vasas, vagy a Dózsa, esetleg a Diósgyőr.

Lehetnék én is 2018.07.10. 23:50:22

@paraffa: nem pont értem, amit írsz:
Nem kellett volna átverni a választókat, nem kellett volna elcseszni 10 millió magyar jövőjét, nem kellett volna Orbánt örökös teljhatalomba segíteni és mindjárt nem lenne mivel lejáratni őket.

Van egy mondás: aki k..nak áll, ne sírjon, ha b..szák.

A szavazók nyilvános átverése 2006-ban történt.

A jövő elcseszése nem olyan egyértelmű, különösen nem 10 millió magyart illetően. Erről most elég egyértelműen szavaztak. Sőt a legegyértelműbben.20% alatti szavazattal, esetleg küszöb alattival nehéz kormányozni.

A k..rvák száma elég nagy, kb minden politikusra igaz. A sírásra meg az ad okot, amikor Karigerit Kunhalmira cseréli a Nagy Baloldali Párt és azt hiszi, ez vezet valahova. Vagy amikor Feri még megkerülhetetlen, jelentős erőnek számít. És amikor a nyár politikai eseménye a buzimenet.

DFK 2018.07.11. 06:34:24

@paraffa: honnan veszed, hogy az lmp szavazói egy az egyben átszavaztak volna gyurcsányista szélsőbaloldali jelöltekre? Mi van ha inkább nem szavaztak, vagy inkább a fideszesre, kétfarkúsra, momentumosra szavaztak volna? Azt hiszed a szavazó egy gyalog a sakktáblán?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.11. 08:30:44

@paraffa: gondolom az a kérdésed, hogy van-e korrupció Magyarország. Én azt hiszem van. Ezzel boldog vagy? Egyébként az, hogy van publicista, aki diktátorokhoz hasonlít, nem jelent semmit. Trumpot és Merkelt is hasonlítják naponta diktátorokhoz. Ez kb. olyan régi fogás, hogy el sem hinnéd. Ettől még a magyar gazdaságban jól mentek a dolgok az elmúlt években és ezért az emberek Orbánt jobbnak tartják, mint az előző kormányokat. Én is. És egyébként szerintem Gyurcsány a szemkilövetésekkel nem csak ripacs volt, de több diktatórikus és őrült hatalmi technikát alkalmazott, mint Orbán. Orbán eddig minden komolyabb tömegtüntetésre érzékenyen reagált. Nem leszarta az emberek akaratát. Meghátrált internetadó, közoktatás, vasárnapi boltzár ügyben is. És senki szemét nem lőtték ki eközben. Nem érzem úgy, hogy most jobban kéne félnem a rendszertől, mint 2006-ban. Sőt. Szóval: igen Gyurcsány diktátorabb volt Orbánnál. De a hatalom mindig mutat diktatórikus jegyeket. Ez a természete. Sajnálom, ha csak fekete-fehéren vagy képes látni a valóságot. És elismétlem még egyszer: ha nincsenek olyan pártok, mint az LMP, akkor a Fideszre szavaznék, hogy ne jöjjön vissza semmiképp az az elmbetegség, amit a neoliberális-balliberális kormányzás művelt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.11. 08:36:51

@paraffa: 2010-hez képet is növelte az LMP a támogatottságát jól mondod, pedig akkor még nem két párt voltak. Most nem csak LMP van, hanem van egy PM is. Frakcióval. 2014-gyel lehet összevetni a számokat, ha csak az LMP-t nézed. De még így is fenntartásokkal. Mert most nem csak a PM, de az Együtt, a Momentum és a Kétfarkú is ugyanazt a korábban jórészt az LMP által lefedett szavazótábort szólította meg, amelyek így együtt már 700-800 ezer szavazót jelentettek most. Ez nagyságrendileg azonos a balliberálisok 900 ezres megmaradt táborával, amit a PM is próbált erősíteni. És nem sokkal marad el a Jobbik egymilliós táborától. Ez egy elég kiegyensúlyozott mezőny, ha jobban megnézzük. Az a harmadikutasság, ami 2010-ben az LMP volt, most 4-5 pártba oszlik szét. S hamarosan jön a Diem25 és a Hadházy-Ábrahám-párt is talán az MZP-vel.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.11. 08:41:05

@Innovált kutyák: tényleg nem látom akkor problémának a kétharmadot. Ha már kormánytöbbség, akkor legyen övék a teljes felelősség. Korábban éveken át kétharmad nélkül kormányoztak. Észrevetted?

eßemfaßom meg áll 2018.07.11. 08:50:09

@paraffa: ezért tökre érdemes volt beregisztrálni egy uj nicket

paraffa

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2018.07.10. óta tag.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.11. 08:56:01

@,,: hogy egy előnytelen szerződésmódosítás kapcsán ki mit mesél utólag aláíróként szerintem annyira sem érdekes, mint Orbán nadrágja. Komolyan ezek alapján kéne dönteni a politikáról? kilonem100.blog.hu/2018/07/10/lehet_mas_a_politika_tudd_meg_hogyan

,, 2018.07.11. 09:16:15

@Antlfinger Edvárd: ne haragudj, de Orbán nadrágja és ez az ügy teljesen más tészta, előbbi legkevésbé sem érdekel, utóbbi viszont nagyon is érdekes és tanulságos. (kösz a linket, elolvasom)

eßemfaßom meg áll 2018.07.11. 09:58:01

@Innovált kutyák: "Minden kormány felelős a döntéseiért, nem csak a kétharmados többségű"

Érdekes, amikor a jódemokraták voltak kormányon akkor mindig a gorbán volt a felelős ha valamit elbaszott a jódemokratakormány ha a gorbán nem támogatta neagyisten ellenezte.

eßemfaßom meg áll 2018.07.11. 10:38:07

@Innovált kutyák: Örülök, hogy kiadtad magadból. Most már jobb?

parafffa 2018.07.11. 10:47:42

@DFK: Jaj, a szokásos bullshit. Senki nem írta, hogy "egy az egyben átszavaztak volna", de ha tudsz számolni, akkor a különbségekből láthatod, hogy erre nem is lett volna szükség, mivel ezen az 5 helyen bőven kevesebb szavazat hiányzott, mint amennyi az LMP-nek volt. Ennyien pedig bőven átszavaztak volna. Ráadásul csak pesten volt 5 ilyen hely, vidéken voltka még továbbiak, a kétharmad megakadályozásához viszont mindössze eggyel több ellenzéki győzelem kellett volna.

De kérdezek valamit: ha semmit nem számítanak a visszalépések, akkor az LMP-s Csárdi (aki egyedül nyert egyénit az LMP 106 jelöltjéből, mivel minden más párt visszalépett a javára) miért nem szólt, hogy az ő javára aztán ne lépjen vissza senki? Vagy úgy van szerinted, hogy az LMP-re mindenki átszavaz, LMP-s meg nem szavaz át senkire?

Voltak amúgy erről felmérések pl:
24.hu/belfold/2018/04/04/atszavazas-valasztas-2018-ellenzek/

Szóval hagyd a kamu dumádat és ünnepeld a kétharmadot!

parafffa 2018.07.11. 10:48:37

@Lehetnék én is: Ezzel a buzizással elég jól beáraztad magad. Nyugodj meg, nem várom, hogy egy Fidesz szimpatizáns haragudjon az LMP-re amiért kétharmados győzelemre segítette a pártját.

parafffa 2018.07.11. 10:51:28

@Antlfinger Edvárd: Feleslegesen körmöltél ennyit, elég lett volna annyit írnod, "éljen Viktor, éljen a párt".

Mellesleg megsúgom: Gyurcsány nem volt miniszterelnök jelölt, szóval ez a szoksás bullshit duma, hogy ha Orbán veszít és nem az LMP által, akkor visszajön a patásgyurcsány rohadtul nem igaz. De ezt te is tudod, persze, csak adni kell a hülyét, értem én.

parafffa 2018.07.11. 11:01:40

@Antlfinger Edvárd:

Igen, az LMP a hozzád hasonlók pártja. Azoké, akiknek eszük ágába nincs leváltani Orbánt vagy akárcsak a hatalmát korlátozni, de nyíltan azért mégse képesek beismerni, hogy Orbán diktatúrájában akarnak élni.

A baj csak az, hogy az LMP a választás előtt nem ezt kommunikálta!

Mondták volna ki nyíltan, hogy ők igazából csak úgy létezni akarnak, néha óvatosan kritizálgatni, de alapvetően jó nekik minden úgy ahogy van, és akkor most a kutya nem reklamálna itt.

Érdemes elolvasni:
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/23/interju_szel_bernadettel_az_lmp_miniszterelnok-jeloltjevel_orban_viktor_bortonbe_zar_ha_o_gyoz/

Így visszanézve elég undorító, hogy Szél a választás előtt még azzal sírta tele az Indexet, hogy ha Orbán nyer, akkor őt majd biztos lecsukják, közben sorra derülnek ki kötődéseik a Fideszhez.

Érdekes, hogy azok közül, akik itt hirtelenjében felsorakoztak védeni az LMP-t, senki nem bánja, hogy nem volt kormányváltás, sőt kétharmad lett, így a mondandóddal pont az én állításomat támasztod alá, miszerint az LMP nem ellenzéki párt, amit igazol az is, hogy a megmaradt kevéske hívei sem ellenzékiek. Innentől meg nincs miről beszélni.

parafffa 2018.07.11. 11:04:09

@eßemfaßom meg áll: Hú, de lebuktattál! Regisztráltam is egy újat, tetszik?

Megkönnyítem az életed:
"parafffa

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

De látom azért a mondandómba már nem sikerült belekötni, ennyiben meg is állt a tudományod.

parafffa 2018.07.11. 11:07:36

Miért van az, hogy csak olyanok védik itt az LMP-t, akik igazából nem akartak kormányváltást?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.11. 12:42:23

Nem gondolom, hogy adnám a hülyét @parafffa de ahogy érzed. Nem állítottam, hogy Gyurcsány miniszterelnök-jelölt lett volna. Azt írtam, bármilyen formációban létrejön egy olyan kormány, amiben Gyurcsány tényező, az árt az országnak.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.11. 12:54:53

@parafffa: hagyjál már minket lécci a marhaságokkal. Mit jelent a kormányváltást akarni. Mint mondám: kormányváltást akartunk csak konkrétan nem neonácik és neoliberálisok főszereplésével. Ilyen egyszerű. Logikusan a zöldek egy zöld vagy zöldebb kormányt, országot szeretnének. De pl. csak Paks2-t támogatta az MSZP és a Jobbik is. Akkor mi lenne a váltás velük? A logó? Köszi.

paraffffa 2018.07.11. 17:38:53

@Antlfinger Edvárd:

Aha, szóval te kormányváltást akartál, de egy olyan párttól, aminek a népszerűsége 10 éves létezése alatt sose volt még kétszámjegyű és eddig minden választáson erősen kérdéses volt, hogy egyáltalán a parlamentbe jutnak-e.

A többi kommentedből világosan látszik, hogy nem zavar téged a soha nem látott mértékű korrupció, nem zavar téged a demokrácia leépítése, nem zavar téged a jogállamiság leépítése, nem zarvarnak a fasiszta/xenofób/rasszista/homofób szólamok, de te persze kormányváltást akartál. Aha.

Mondtam már, hogy ne nézzük egymást hülyének?

Te jól érzed magad ebben a rendszerben semmi gond, én ugyan nagyon nem, de elfogadom, hogy te igen, csak ne gyere már ilyen süket dumákkal, hogy te kormányváltást akartál, de szigorúan csak olyan pártokra vagy hajlandó szavazni, amik a közelébe se lesznek soha semmilyen kormányváltásnak.

Én mondtam már, hogy Gyurcsányt egy ostoba, korrupt, ripacsnak tartom, de aki olyat leír, hogy "a legrosszabb Orbán is jobb, mint Gyurcsány legjobb pillanata", az nem akart kormányváltást és pont. Ezen nincs mit ragozni, ha 8 év NER után se látod a különbséget egy átlagosan korrupt, szimpla hülye (Gyurcsány) és egy hatalommániás, diktatúrákkal pacsizó, fasisztoid pszichopata (Orbán) között akkor számodra a legtökéletesebb kormány van most hatalmon.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.11. 18:23:48

@paraffffa: jó rendben megbeszéltük. Ezt hívom Orbán-fóbiának. Ugyanazt látom, önkényes jogalkotást és korrupciót, de ezek egyike sem új számomra. De elfogadom, hogy újszülöttnek minden vicc új a politikában. :) Ízlések és pofonok is különböznek. Az én ízlésem a fentebb vázolt. A Tiéd, amit írtál. Nem értem, miért gondolod, hogy a Te ízlésed felsőbbrendű. Majd hárommillió ember szavazott inkább a korrupt "zsarnoka". Pl. mert jobbnak érzik a saját életüket vagy mittomén. De egy biztos eszük ágában sincs visszasírni a múltat. Én elfogaodm az emberek ítéletét. Te ragaszkodsz a saját külön kisebbségi véleményedhez, amiből egyre kevesebb van. Ergó: mondhatsz, amit akarsz. A politika számomra nem Orbán utálatából áll. Bőven találnék közös pontokat bármely párttal, ha akarnék. Zöldként meg van egy értékrendem, ami megint kisebbségi és én ezt is elfogadom. Azért bízom benne, hogy még szabad odahaza Heller Ágnes engedélye nélkül levegőt vennem.

paraffffa 2018.07.11. 19:08:54

@Antlfinger Edvárd:

Bármit szabad, csak engem hülynek nézned nem.

Mint mondtam nekem semmi bajom azzal, ha te Orbán akarod hatalmon látni, váljék egészségedre.

De tudod itt fent az LMP-ről volt szó, az LMP pedig elméletileg egy ellenzéki párt volna, legalábbis a választások előtt határozottan ezt akarták elhitetni magukról. Az ellenzékiség pedig a demokratikus világban sehol nem szól a kormány hatalmon tartásának elősegítéséről, amit az LMP tett.

Az általam fentebb idézett Index cikkben az LMP társelnöke és egyben miniszterelnök jelöltje, Szél Bernadett mondott olyanokat, hogy őt konkrétan le fogják csukni, ha a Fidesz nyer. A probléma, hogy miközben az LMP a szavak szintjén totális kormányellenességet hirdetett, a cselekedeteivel pont a kormányt segítette, vagyis egyértelműen átverte azokat az ellenzéki szavazókat, akik rájuk szavaztak.

Mivel te a Fidesz hatalmon maradását óhajtottad, így világos, hogy neked ezzel semmi problémád. Nekem se lenne, ha az LMP a KDNP-hez hasonlóan nyíltan beállt volna a Fidesz mögé, azt viszont undorító dolognak tartom, hogy szóban előadják a kőkemény ellenzéket, miközben a létük alapvető célja, hogy a Fidesz örökre hatalmon maradhasson.

Hozzátenném még, hogy a Fidesz 47%-ot ért el, vagyis a többség nem a Fideszre szavazott. És akkor még nem beszéltük, a közpénzből évek óta, permanensen folytatott kampányról, a Fidesz által felvásárolt és állami pénzekkel kitömött lakájmédiáról, a határon túliaknak megkönnyített, a kivándoroltaknak pedig megnehezített szavazásról, a választáson alkalmazott számtalan trükkről és csalásról valamint ellenzéki politikusok és komplett ellenzéki pártok lefizetéséről.
De Fideszesként neked nyilván ezekkel sincs semmi problémád, szóval erről vitatkozni is kár.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.11. 19:10:44

@parafffa: azt hiszem kénytelen vagyok annak nézni, ha olyasmiket adsz a számba, amiket sose mondtam. Orbánt akarnám hatalmon látni? Senki hatalmát nem kívánom. De legkevésbé a debilekét. Elegem van mára az értetlen hülyékből. Minden jót.

paraffffa 2018.07.11. 19:48:46

@Antlfinger Edvárd: Ennyit tudsz. Mondanám, hogy lebuktál, de még egy vak is átlátna rajtad, szóval inkább hagyjuk. Játszd csak tovább az "ugyan minden második kommentben Orbánt védem, de én ellenézki vagyok ám" című játékot mint Bircahang.
Ha ettől jobban alszol, lelked rajta.

eßemfaßom meg áll 2018.07.12. 09:40:57

@paraffffa: Kedves egyszerhasználatos harcinick. Ugye te se gondolod komolyan hogy 2018ban bárki reális opciónak vette a kormányváltás lehetőségét?

para fa 2018.07.12. 14:15:49

@eßemfaßom meg áll: Kedves Fideszes harcinick! Érveid nincsenek, marad a személyeskedés?

Belinkeltem korábban Szél Bernadett Index interjúját, de a kedvedért megteszem újra.

Ő pl. az interjú alapján elég reális opciónak vette a kormányváltást:

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/23/interju_szel_bernadettel_az_lmp_miniszterelnok-jeloltjevel_orban_viktor_bortonbe_zar_ha_o_gyoz/

Vagy szerinted hazudott? Ó, az nem lehet, egy LMP-s sose hazudik.

eßemfaßom meg áll 2018.07.12. 20:51:51

@para fa: Ez a nickváltogatás valamiféle szexuális perverzió kielégítésére szolgál? Egyébként nem azt kérdeztem, hogy ki beszélt kormányváltásról hanem azt, hogy REÁLISAN számolt-e bárki kormányváltással?

paraf fa 2018.07.12. 21:48:24

@eßemfaßom meg áll: Látom kínodban már tényleg semmi másba nem tudsz belekotni, csak a nick nevembe. Ez mindig jól megmutatja, hogy kinek mik a kvalitásai, láthatóan neked ennyire futja.

Tehát ha jól értem, akkor szerinted nem volt realitása a kormányváltásnak? Tehát ha jól értem, akkor szerinted az LMP miniszterlnök jelöltje úgy beszélt kormányváltásról, hogy valójában nem gondolta komolyan? Vagyis ha jól értem, akkor azt találtad most mondani, hogy a talpig becsületes Lehet Más a Politika nevű párt, talpig becsületes Szél Bernadettje HAZUDOTT(????) a kampányban választóinak? Nem, ezt nem gondolhatod komolyan, a magyar politikában Gyurcsány Ferenc az egyetlen politkus aki valaha hazudott azért, hogy több szavazatot kpajon. Vagy mégse?

Egyébként ha engem kérdezel, 2017-ben még teljesen reális volt kormányváltással számolni, amennyiben létrejött volna egy MSZP, LMP, DK, Együtt, P, Momentum koalíció. Mivel az LMP ezt elszabotálta, ezért 2018-ra már csak Orbán abszulút többségének megakadályozása volt a realitás, azonban az LMP ezt is elszabotálta, a választás előttre így már csak a kétharmad megakadályozása maradt, azonban az LMP ezt is elszabotálta, az eredmény ismert.

Így jutottunk most el oda, hogy ti Fideszesek ünnepelhettek, mert megkaptátok Orbán Viktort örökre (vagy legalábbis addig, amíg végelgyengülésben meg nem döglik), semmilyen emberi számítás szerint nem jön ki ugyanis, hogy őt ezek után valaha is le lehetne váltani demokratikus úton. Oligarcháin keresztül megszerezte szinte a teljes médiát, kezében van egyre több a gazdaság stratégiai ágazatai közül, zsebében van az MSZP és az LMP vezetése és több politikusa, kétharmados többségével pedig úgy írja át az alkotmányt vagy épp a választási törvényeket ahogy az hatalma megtartása érdekében áll. Megértem, hogy ezért most mérhetetlenül hálás vagy az LMP-nek, remélem még 5-10-15 év múlva is az leszel, mert ha mégse akkor elég szar lesz neked, amikor rádöbbensz, hogy mit is támogattál. Csak akkor már késő lesz, visszacsinálni, Orbánt leváltani már nem lehet.

Szóval használd ki az alkalmat és addig tapsikolj Viktornak amíg még őszintén tudsz!

eßemfaßom meg áll 2018.07.13. 09:55:27

@paraf fa: "Tehát ha jól értem, akkor szerinted nem volt realitása a kormányváltásnak?"

Ha szerinted volt akkor itt fejezzük is be. Van jobb dolgom is mint lóval sakkozni.

paraf ffa 2018.07.13. 11:11:03

@eßemfaßom meg áll: Ennyit tudsz Fideszke. Mint az összes többi.
süti beállítások módosítása