Híre ment, hogy az LMP-ben „rendkívüli ülést tartanak az LMP ellen indított médiahadjárat" miatt. A belső levelezésből kiszökött hír majdnem igaz (az ülés nem rendkívüli), az annak nyomán született felháborodáshullám azonban a saját farkába harap: az elnökségi ülés ugyanis pont azzal kíván foglalkozni, hogy a párt belső fórumairól folyamatosan adagolnak olyan válogatott félinformációkat a sajtónak, amelyek rossz színben tüntetik fel a pártot.
A helyzet egyértelmű: az LMP elveszítette a választásokat. A saját maga elé kitűzött célok közül csak a legkisebbet, saját szavazótáborának bővülését sikerült elérnie, az viszont nem volt olyan mértékű, hogy a párt számára áttörést jelentsen (továbbra is a negyedik helyen áll a kormánypártok, a Jobbik és a régi baloldali pártok mögött) és arra sem volt elég, hogy új ellenzéki szavazók bevonzásával javítson a politikai erőviszonyokon. Egy ilyen helyzetben egy ellenzéki pártban le kell vonni a tanulságokat, aminek személyi következményei éppúgy kell legyenek, mint kihatása a választott stratégiára. A Jobbik szakad, az LMP belső vitáival szórakoztatja a nagyérdeműt, az MSZP-ben felröppentek a verebek és más sorrendben ültek vissza a drótra, a DK-ban meg lófasz se történt, Gyurcsány Ferenc továbbra is tévedhetetlen.
Nem csak az a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy ellenzéki pártban ilyenkor áll a bál, hanem az is, ha a sajtó ezekről beszámol. Az viszont már nem az, ha valamelyik pártban azok, akik alul maradtak a vesztett választás utáni kötelező tisztázó vitákban azután lejárató kampányba kezdenek a saját pártjuk ellen. Ahogy az sem, ha a sajtó kritika nélkül elfogadja az általuk terjesztett pletykákat vagy nem jár utána az általuk csepegtetett félinformációkból kisejlő történet hátterének, meg sem kísérli összerakni a teljes képet, hanem egymásra hivatkozva, szóról-szóra megegyezően átveszi azokat.
Vegyünk sorra néhány ilyen irányítottan kiszivárogtatott sztorit az LMP-ről:
Schmuck Erzsébettel szemben ez ügyben nincs fegyelmi eljárás. Ugyan nem kizárt, hogy lesz – hiszen az LMP-ben mindenki, mindenki ellen indíthat ilyen eljárást, akár az alapján is, hogy valaki ivott az irodában az LMP-s bögréjéből és nem mosogatta el azt –, de egyelőre nincs. Ez a hír tehát hamis, divatosan mondva „fake news”, amit ennek ellenére kritika nélkül vesznek át más orgánumok a megjelenési helyre hivatkozva, hogy szépen körbe szaladja a sajtót és mindenki fejében megragadjon. Az LMP-nek nincs olyan volt jelöltje és élő politikusa, akit a kampány során ne próbált volna meg meggyőzni valamelyik politikai ellenfél formális vagy informális képviselője arról, hogy az LMP koordináljon vagy éppen ne koordináljon. Ez tehát nem ügy, egészen addig, ameddig nem hazudunk hozzá egy fegyelmi eljárást, mintha történt volna valami. Hozzáhazudták.
Sallai Róbert Benedek korábban a koordináció híve volt, év végére azonban "180 fokos fordulatot vett, s a koordináció és a visszalépések legnagyobb ellenzője lett.” és mindez nem függetlenül történt attól a körülménytől, hogy a Sallaihoz tartozó Nimfea Természetvédelmi Egyesület nyert egy 2,81 millió eurós uniós pályázaton.
Sallai 180 fokos fordulata erős belemagyarázás. Arról az SRB-ről beszélünk, akit attól a pillanattól kezdve, hogy visszatért az LMP-be próbáltak hozzákötni a Fideszhez. Erre most, utólag kiderül róla, hogy az összefogás szekerét tolta, de már elmúlt. Igazából arról van szó, hogy aki ellenzi azt, hogy az LMP feloldódjon az MSZP-ből meg Gyurcsányból és a többi kis izéből álló régi baloldalban, az egyesek szemében mindig is Fidesz-bérenc lesz. Ezt mondták, amikor az LMP megalakult és ezt mondja Hadházy Ákos, amióta alulmaradt a párton belüli vitákban az álláspontjával. Kurvára unalmas. Az viszont új elem, hogy az LMP-ben ortodoxnak számító SRB valaha is összefogásista lett volna. Nem is volt az soha, csak oda kell költeni, hogy a megvásárlásáról szóló története hihető legyen. Apropó megvásárlás: az említett pályázatról – az EU által finanszírozott Interreg Central Europe programról – nem a magyar állam döntött, hanem egy bécsi iroda. A nyertes projektet nem Sallai nyerte, hanem az olasz Emilia-Romagna régió, amely partnerként kérte fel a Sallai által elnökölt Nimfeát.
Akkor mégis mi történik most az LMP-ben?
A szubjektív megfejtés arra, hogy mi történik az LMP-ben: az összefogás hívei sose voltak többségben az LMP-n belül. A PM-mel történő szakítás után pedig abszolút kisebbségbe kerültek. Ennek ellenére Schiffer András visszavonulása után néhányan úgy érezték, hogy itt az ideje lazítani a merev elzárkózáson. Létszámuk ugyan elmaradt a párt belső szóhasználatában sünöknek nevezett, teljes elzárkózást hirdető csoporttól is, még inkább a legnagyobb – az együttműködésnek feltételeket szabó – többségi álláspontot vallókétól. Ennek ellenére Hadházy Ákosnak a kongresszusi döntéstől eltérő értelmű nyilatkozataival, felhatalmazás nélküli tárgyalásokkal és önhatalmú visszalépésekkel sikerült az LMP-t félig-meddig belerángatni az összefogósdiba. Az LMP ezeket a konfliktusokat a kampány során elnyomta, de a stratégia ide-oda rángatása arra még így is elégnek bizonyult, hogy kellően idiótának fesse le a pártot a választópolgárok szemében. Az elvesztett választás után ez a korábban elnyomott konfliktus robbant ki újult erővel, némelyek elhagyni kényszerültek a pártot, híveik viszont maradtak annyian, hogy a sajtóban lejáratókampányt folytassanak az LMP ellen, amelynek eszközei az álhírgyártás, az elferdített vagy félinformációk csöpögtetése a sajtónak, lehetőleg úgy, hogy minden napra jusson egy és az LMP-nek esélye se legyen cáfolni azokat.
Az LMP az elmúlt napokban hivatalosan is megnyerte a Legjobban Szivárgó Párt címét. Nincs oka büszkeségre. Az, hogy a sajtó beszámol a belső vitákról, feldolgozza a kiszivárgott információkat a világ legtermészetesebb dolga. Ha nem így tenne, akkor nem végezné el a dolgát. Az viszont, hogy forráskritika nélkül veszi át azokat az általuk sugallt narratívával együtt, nem ellenőrzi azokat legalább két, egymástól független forrásból már azt jelenti, hogy így sem végzi el a dolgát, akaratlanul is a szivárogtatók szócsövévé válnak. Amit látunk, az pont olyan, mintha a Jobbikban épp most zajló folyamatokat kizárólag „nevük elhallgatását kérő” toroczkaisták elmeséléséből írnák meg.
A Schmuck Erzsébet elleni eljárásról szóló álhír továbbra is újra és újra megjelenik a sajtóban annak ellenére, hogy azt Szél Bernadett napokkal ezelőtt cáfolta az ATV stúdiójában. A „Nimfea által megnyert pályázat” ügyében pedig elég lett volna használni az internetet, hiszen a projekt részletei – hogy ki nyerte és ki ítélte oda – nyilvánosak.
