Gyurcsány Ferencnek sikerült pont oda felhúzni a két térfelet elválasztó hálót, ahová Orbán Viktor is szerette volna. Az egyik oldalon Európa a liberális Kánaán, a másikon a liberális Mordor. Kettejük elbeszélésében az EP-választás arról fog szólni, hogy a, csak Európa győzheti le Orbán Viktort és „legeurópaibb párt” vezetője Gyurcsány Ferenc illetve b, Európa el akarja távolítani a demokratikusan választott Orbánt, hogy egy Brüsszelhez feltétlenül hűséges – nemkülönben migránsokat betelepítő – erőt tegyen a helyére. Talán éppen Gyurcsányt. Ez a létező legrosszabb forgatókönyv, amelybe Magyarország akár bele is pusztulhat.Utcára hívott bennünket Gyurcsány Ferenc. Hogy 2006-ban mit képviselt híveivel együtt az utcai politizálásról az tulajdonképpen mellékes. Sokkal érdekesebb, hogy a Sargentini-jelentésre, annak elfogadására adott reakciók már az európai választásokról szólnak, a szereplők most írják ki a homlokukra, hogy mely jelszavak és ideák képviseletében fognak harcba indulni. Az MSZP-Párbeszéd és a DK közös tüntetése – köszönettel tartozom a szervezőknek, hogy végül sikerült összehozniuk a közös színpadot, így sokkal könnyebb volt eldöntenem, hogy melyik tüntetésre ne menjek el – nyilvánvalóvá tette, hogy pont azokban a színekben, melyekben elvesztették a szavazóik felét és amelyben azóta se sikerült visszaszerezni azokat. Ezek a színek a hamis nyugatosság, a demokrácia alatt az MSZP-SZDSZ kormányok és maradékaik kormányzását értő fekete-fehér felfogás és Gyurcsány Ferenc.
Igen, Gyurcsány Ferenc. A nagy rétornak ugyanis sokadjára sikerült olyan bohócot csinálnia az MSZP-ből, amelynek egyetlen szerepe az előadás során az, hogy a nyakába vegye Ferencet, aki így jobban látszik. Nem elég, hogy az MSZP részéről Karácsony Gergely szólalt fel*, aki – bár ez nem mindig látszik – mégiscsak egy másik párt vezetője, gyakorlatilag egy brácsásvicc főszereplőjét játszotta el: ő az, akire csak a kontrás szerepét osztják ki, de a szólamot se találja el. Hiába beszélt jól Karácsony, ha egyszer a főszerep annyira Gyurcsányé volt, hogy három párt közös rendezvényén úgy konferálták fel, mint a legeurópaibb párt elnökét.
Adódik a kérdés: az MSZP-t komplett idióták vezetik vagy éppenséggel maga Gyurcsány Ferenc?Nincs épeszű indok arra, hogy saját érdekeik helyett egy másik pártnak az ő kinyírásukra játszó vezérét képviseljék. A tavaszi választásokon az MSZP-Párbeszéd kétszer annyi szavazatot (682,6 ezer) kapott listán, mint a DK (308 ezer), és ahol az MSZP és a DK közötti megállapodás értelmében a DK jelöltje indult, ott az többet veszített az összefogás négy évvel ezelőtti eredményéből, mint ahol szocialista-párbeszédes. Borsod 5. számú egyéni választókerületében például négy éve 21,85 százalékot ért el az összefogás jelöltje (az LMP-é pedig 2,39-et), tavasszal a DK jelöltje 4,8 százalékot ért el (az LMP-é pedig 12,95-öt). Higgyék el, ezt már nem lehet a jelöltekkel vagy a kampánnyal magyarázni és az is biztos, hogy nem az LMP által elvégzett aprómunka, a helyi szervezet építése áll a háttérben, mert az ezúttal is ugyanúgy elmaradt, mint mindig. A vidéki MSZP-sek egyszerűen nem akartak Gyurcsányra szavazni és hiába volt megállapodás a két párt között, inkább adták szavazatukat az LMP képviselőjére, mint DK-sra.
Az MSZP-nek kétszer annyi szavazója van, mint a DK-nak ennek ellenére megint maga elé engedte Gyurcsányt, mintha mást várna, mint minden eddigi alkalommal, amikor megtette. Ugyanis ha Ferenc táncolni kezd, akkor három MSZP szavazóból egyet megszerez, kettőt meg örökre elkerget a régi baloldal lehetséges szavazóinak halmazából.
És miről beszélt Gyurcsány? Milyen irányt adott a kampánynak, milyen jelszavak mögé sikerült berángatnia az MSZP-t is? Hát nem arról, mint Karácsony Gergely, nem reagált az Európai Unió valóságára, a centrum és a periféria közötti életszínvonal-különbség keltette feszültségre, nem szögezte le, hogy a német nagyvállalatok profitálnak Orbán rendszeréből, nem hirdetett szociális Európát. E helyett feltette a régi lemezt, amely szerint egyedül a régi, technokrata baloldal képviseli a felvilágosodást, a történelem jó oldalát, a csupa nagybetűs EURÓPÁT, aki nincs velük az a reakció, elmaradottság és a diktatúra képviselője, nemkülönben Orbán szekértolója, összefoglaló nevén a csupa nagybetűs MUCSA. Remek. Ez pont az a gyurcsányi program, amely megfelezte a baloldal valamikori szavazóbázisát.
Az Európai Unió valósága, hogy Magyarország nem felzárkózik, hanem lemarad, hogy a centrum gazdasági érdekeit kiszolgálva német nagyvállalatok összeszerelő üzemeivé válik az ország, hogy az utolsó, aki elhagyja az országot bassza be maga után az ajtót. Az Európai Unió valósága, hogy a 7-es cikkely olyan, mint a 7-es busz: mindig késik. Hogy Orbán Viktor két cikluson keresztül rombolhatta le a jogállamot, hogy a helyébe a kézivezérelt, hűbériség és urambátyám-elven működő NER-t építse fel. Ha az unió motorja nem a tőke és a munkaerő szabad vándorlása – magyarul a központi országok gazdasági érdeke – lenne, hanem valóban azok a közös értékek, a jogállamiság és az egyenlő feltételek mellett megrendezett szabad választások, ha az EU működne ezen a téren, akkor nem jutottunk volna el idáig. Amikor Gyurcsány Európát mond, akkor erre az EU-ra mond igent. Nem a Sargentini-jelentés Európájára, hanem arra, ahol az Európai Bizottság vagy tehetetlen, vagy szarik arra, hogy mi történik egy tagállamban, amíg az nem sérti mondjuk a német gazdasági érdekeket. Gyurcsány ugyanis piacpárti-technokratához illő módon nem reagál arra, hogy Orbán kiszolgálja a német nagyvállalatok érdekeit, kizárólag kultúrharcos Európa-Mucsa ellentétpárban beszél, ahol ő a fény és mindenki más a sötétség képviselője.
Gyurcsány Ferencnek sikerült pont oda felhúzni a két térfelet elválasztó hálót, ahová Orbán Viktor is szerette volna. Az egyik oldalon Európa a liberális Kánaán, a másikon a liberális Mordor. Kettejük elbeszélésében az EP-választás arról fog szólni, hogy a, csak Európa győzheti le Orbán Viktort és „legeurópaibb párt” vezetője Gyurcsány Ferenc és b, Európa el akarja távolítani a demokratikusan választott Orbánt, hogy egy Brüsszelhez feltétlenül hűséges – nemkülönben migránsokat betelepítő – erőt tegyen a helyére. Talán éppen Gyurcsányt. Ez a létező legrosszabb forgatókönyv, amelybe Magyarország akár bele is pusztulhat. Az MSZP és a Párbeszéd pedig tehetetlenségében ahhoz asszisztál, hogy két velejéig hazug állítás élet-halál harca határozza meg az európai parlamenti választást, olyan élet-halál harc, amelyet ráadásul csak a Fidesz nyerhet meg, miközben a mérsékelteknek, a leegyszerűsítő válaszoktól elzárkózóknak, az általuk felvázolt ellentétpár hamisságát hirdetőknek nem osztanak lapot.
Jelen állás szerint elkerülhetetlenül száguldunk egy olyan politikai válság felé, amely nem Orbán bukását fogja elhozni, hanem Magyarországét.
*a kollégák szóltak, hogy az MSZP részéről Tóth Bertalan beszélt, csak elkerülte a figyelmem, ahogy több általam olvasott tudósításban sem tartották érdemesnek arra, hogy külön kitérjenek rá.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
Az utolsó 100 komment: