A valódi viták otthona

Reflektor

Gyurcsány Ferenc gombát reggelizett majd mókus alakú léggömbbé változott

2018. szeptember 20. - Tálos Lőrinc

pofankalufi.JPG
Gyurcsány pár nap alatt akkora viccet csinált magából, hogy mától nem gyomorgörcsöt okoz, hanem gátszakadáshoz hasonló erővel kitörő röhögőgörcsöt.

A Refi rendszeres olvasóit aligha döbbenti meg, hogy Gyurcsány Ferenc bennünket roppant mód idegesít. Rossz szokása ugyanis, hogy amikor már éppen megfelejtkeztünk volna róla, akkor előugrik egy bokor mögül és mindent összeken szarral. Egészen a Sargentini-jelentés elfogadásáig nagyon hatékonyan tudta elvenni az ember életkedvét, akárhányszor megmoccant, akkor valahol meghalt egy reményfióka. Ennek szerencsére vége. Pár nap alatt csinált akkora viccet magából, hogy mától nem gyomorgörcsöt okoz, hanem gátszakadáshoz hasonló erővel kitörő röhögőgörcsöt.

El kell ismerni, Gyurcsánynak sokáig bejött az „önmagát felfújó lufi” stratégiája. Először sikerült úgy ráijesztenie az MSZP-re, hogy az ijedtében eldobta a miniszterelnök-jelöltjét, aztán sikerült ráerőszakolnia magát a bepánikolt szocialistákra, amelyek éppen Botka megpuccsolása miatt kezdtek zuhanórepülésbe, hogy végül megköttessék minden idők legelőnytelenebb választási megállapodása a két párt között. Az egésznek az lett a vége, hogy a DK jelöltjei szarabbul teljesítettek, mint az MSZP jelöltjei és körülbelül annyi szavazót vesztett a két párt az összefogás négy évvel ezelőtti eredményéhez képest listán, amennyivel a DK éppen átlépte a küszöböt. A DK-nál még az örök kispártiság élő szobrának számító LMP is jobban végzett, ráadásul úgy, hogy az LMP-ből csak az a három dolog hiányzik – az értelmezhető méretű tagság, a fegyelmezett működéshez szükséges szervezeti felépítés és az országos jelenlét –, ami szükséges ahhoz, hogy komolyan vehető párt legyen.

Óriási bravúr ennyire palira venni mindenkit. (Igaz, lehetséges, hogy még szerencse se kell hozzá, csak nagyon hülye szocialisták.) Ugyanakkor Gyurcsány nem lenne az, aki, ha nem szeretne hazardírozni, ha nem brahiból, a saját szórakoztatására politizálna. A blöffkirály ezúttal túlfújta magát, kis híján forradalmat hirdetett, majd összerakott egy akkora tüntetést, amelynél talán még a Liberálisok is nagyobbat tudnának szervezni, meghirdette, hogy addig maradnak utcán, ameddig Orbán meg nem bukik, majd hazament, de megígérte, hogy visszatér, mint a terminátor. Mára kiderült, hogy annyi sincsen benne. Az ellenállást lefújták.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr6914250909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.20. 12:11:51

Jó hír, hogy Gyurcsány lenullázta a Szargenítini ügyet a ballibek számára. Ezt mindenképpen köszönjük meg neki.

Ego55 2018.09.20. 15:23:01

Szép volt fiúk! Gyurcsány egy főnyeremény!

berne 2018.09.20. 17:47:01

Pojáca,a szocik meg beszariak.

rallus 2018.09.20. 17:59:27

Hol van már a kemény, harcos Gyurcsány, aki hősiesen részt vett a "csúszó éhségsztrájk" nevű Orbánbuktató akcióban! Felváltva éheztek 1-1 órát és csak a kegyetlen szigorúsággal kimért 60 perc után kapott táplálékot meggyötört testük!

werecke 2018.09.20. 18:16:56

A gondolat nem tőlem származik de nagyon frappáns. Gyurcsány olyan mint egy döglégy , nem tudni merre röpköd de ha szarszagot érez rögtön megjelenik.

dare 2018.09.20. 18:21:55

Nem volt jól megszervezve ez a Konga show. :D
Ha egy ilyet megszervez valaki, arra mindegy ki szervezi, de én elmennék.
Ezt még el is tudom gitározni:
youtu.be/Ul8vqaGGnY0

Emmett Brown 2018.09.20. 19:18:29

Az LMP-ből a hitelesség hiányzik, élő ember nem hiszi el róluk, hogy ellenzéki párt.

Miért is Gyurcsány ellenzékét játsszátok így 2018 őszén?

Kunhallmi Agnes 2018.09.20. 19:27:03

"Gyurcsány pár nap alatt akkora viccet csinált magából, hogy mától nem gyomorgörcsöt okoz,"

Igazsagtalan ez a lesajnalo hangnem. Mert csak hajszalon mult, hogy megdontsek a orbanrezsimet. Kellett volna meg 3 milllio ember, ahhoz a 150 nyugdijashoz, es sikerult volna. Nem sok hianyzott, beleremegett a rezsim.

baldoc 2018.09.20. 19:33:52

@werecke: A maga helyében izgulnék, mert megjelenik Gyurcsány maga mellett!
Ugye milyen frappáns???

baldoc 2018.09.20. 19:37:39

@Kunhallmi Agnes: Ha egyszer megtudja, hogy mi volt április 8.-a VALÓDI eredménye
remélem magába száll és korrekt lesz!
Ja, és irónikus!

morph on deer 2018.09.20. 19:46:30

@Emmett Brown:
“Miért is Gyurcsány ellenzékét játsszátok így 2018 őszén?”

Hagyománytiszteletből.
Eddig sem tettek mást, most meg már minek változtatni erre a maradék pár napra, nem igaz?
Még zokon venné Marisunk, és kénytelen lenne megint - aggódva - felhívni őket, higy még a végén szégyent hoznak a családra...
Így meg kinéz pár meghívó a Terror Házába, jutalmul.
Csak így tovább!

morph on deer 2018.09.20. 19:50:15

@maxval balcán bircaman:
“Gyurcsány lenullázta a Szargenítini ügyet”

Feleslegesen aggódtál egyébként is, a hitsorsosaid úgy sem olvasnak, így aztán eddig sem számított, hogy mi van valójában a jelentésben és ezután sem fog, nyugodj meg!

Ménár Atya 2018.09.20. 19:50:56

Nem gond, majd megint fotoshop tömeggel veszi körül magát...de már az opniban :D:D

baldoc 2018.09.20. 19:55:02

@Dzendör Sztadiz: Kérdezze meg a fideszeseket, ugyanis CSAK fideszesek mondták meg a választási végeredmény!!

baldoc 2018.09.20. 19:56:41

@Ménár Atya: Mindenki???
Kérdezze meg az április 8.-án az NVI-ben dolgozókat !

dare 2018.09.20. 19:57:46

@Emmett Brown: Ezt úgy is lehetne kérdezni, Gyurcsány miért játssza Orbán ellenzékét 2018 őszén?
Az ellenzéki torzsalkodás az viszont engem is zavar, már a választás előtt is mondtam, semmi értelme nincs.
Itt magánvélemény van leírva, ott a név kié.
Nem az van odaírva, hogy Lmp.
A párt hitelessége pedig pont azért sérült, mert a választás előtt elmentek egy egyeztetésre Gyurcsány Ferenc irodájába.
Ezek után a hitelességet számon kérni rajtuk kissé unfair, ott ők látszottak ellenzékinek és nem a házigazda, de mégis a házigazda profitált belőle.
Tehát ez úgy lenne fair, ha mind a két pártot egyformán szidnánk (vagy az összest), mert egyik se különb a másiktól, vagy ne szidjuk egyiket se.
Nekem tök mindegy melyiket csináljuk, csak döntsük el, ne kivételezzünk senkivel.
Vagy szidjuk az összest, vagy ne szidjuk egyiket se.
Hitelesség!
Most tök őszintén, melyik ellenzéki pártban van jelen pillanatban hitelesség?

Ménár Atya 2018.09.20. 20:07:44

@baldoc: Figyelj, lépj már túl ezen a blődségen.
A választásokat árgus szemekkel figyelte az európai libsi-bolsi sereg, semmi komoly problémát nem találtak, elismerték az eredményt mindenhol, az, hogy pojáca fletó a bukott egy mandátumot képtelen kitölteni " elnök, mit mond megalázottságában, kb annyit ér mint a bolhafing .
Az ő idejében ha jól emlékszem, talán 2-3 képviselővel rendelkezett többel,mint az ellenzék, mégis ámokfutást rendezett, úgy viselkedett az egész pártjával együtt,minha valami gigászi fölényben lettek volna.
Ezzel szemben a fidesz, simán nyert egyéniben is.
Szóval ezek az összeesküvéselméletek nettó marhaságok ezzel kapcsolatban.

Emmett Brown 2018.09.20. 20:12:03

@dare: Gyurcsány sem hiteles. Tessek, most jobb? Csak mivel ő immár 12 éve hiteltelen, ezért nem gondoltam, hogy ezt szükséges megemlíteni. Az LMP-vel kapcsolatos élmény ilyen szempontból még elég friss.

baldoc 2018.09.20. 20:24:22

@Ménár Atya: "Ezzel szemben a fidesz, simán nyert egyéniben is."
Ezt honnan veszi?
Összeesküvés elmélet??????
Miről fantáziál??
Kik figyelték az NVI-ben "árgus szemekkel" az informatikai rendszer adatait?????
Kik juthattak be az NVI-t körülvevő rendőrkordonon??

dare 2018.09.20. 20:32:02

@Emmett Brown: Nem.
Én többször megfogalmaztam már kritikát itt, de ilyen mondatot még nem írtam le : "Az LMP-ből a hitelesség hiányzik, élő ember nem hiszi el róluk, hogy ellenzéki párt."
Ez nem kritika, én viszont a kritikát jobban szeretem, mert abból legalább ragadhat valami a pártra bizonyos kérdéseknél.
Nagyon sok kritikát fogalmaztam meg Dk-s blogokon is, a kritika jó dolog.
Valahol ez a poszt is egy kritika, mert azt taglalja amit korábban már többen is mondtak.
Így ne szervezzünk ellenállást, mert röhejessé teszük magunkat.
Nem csak itt, de még a külföldi sajtó előtt is.
Még jó hogy nem tudtak róla, legalább nem kell szalagcímmel lehozniuk: az ellenállás véget ért.
Csináljuk már komolyabban tényleg.

Demokrácia nélküli liberalizmus 2018.09.20. 20:47:50

@baldoc: "Ezt honnan veszi?
Összeesküvés elmélet??????
Miről fantáziál??
Kik figyelték az NVI-ben "árgus szemekkel" az informatikai rendszer adatait?????"

Hagyjuk ezt a baromsagot .
Ha tenyleg ti volnatok a "tobbseg", es itt valoban akkora diktatura meg elegedettlenseg lenne, mint ahogy szeretnetek, akkor miert nem milliok tuntetnek, 150 szellemileg leepult hordot csapkodo nyugdijas helyett ???

dare 2018.09.20. 20:48:43

"Az LMP-ből a hitelesség hiányzik"
Bár lehet ez kritika, a hitelesség hiányát számon kérni egy párton.
Visszaszívtam az előzőt.

Emmett Brown 2018.09.20. 20:53:18

@dare: ez a blogbejegyzés egy Origós belpol cikk színvonalán van. Ez nem építő jellegű kritika, ez egy nettó gyurcsányköpködés (ami nem ördögtől való egyébként, csak most itt nincs értelme).

Én nem hiszem el, hogy ez egy ellenzéki párt, akik a NER végét akarják. Nem úgy viselkednek. Aki nem hülye, az tudta, hogy Gyurcsány fog valami kurvakínos perforanszot tolni. MIért nem szervezett valamit akkor az LMP? Ami hiteles és sok embert megszólít?

nick papagiorgo 2018.09.20. 20:53:44

Azt már kb "idétlen idők" óta tudja mindenki, hogy Gyurcsány kicsoda-micsoda. Az összes lépését meg lehet előre jósolni, azt is, hogy tüntetést fog szervezni meg azt is, hogy ez kb 2 napig fog tartani.

Mondok még valamit: az ellenzéknek (bárki is) addig nincs értelme nekifutni Orbánnak, amíg neki nem futott Gyurcsánynak, és zárójelbe nem tette. Vegyék ezt úgy, mint "felkészülési feladat" elsőre ezt kell legyőzni, másodjára azt. Gyurcsánnyal nincs győzelem, ez ugye nyilvánvaló. Orbánt viszont az győzheti le (vagy az aspirálhat rá), akinek sikerült előzőleg Gyurcsányt is legyőznie, (mert különben ott lesz Gy, és mindg el fogja lopni a show-t tőlük). Ezt amúgy maga is Gyurcsány is tudja, ezért próbálja felfújni magát, hogy minél nagyobb ellenfélnek látsszon az ellenzéken belül. Mert amúgy egy törpe.

baldoc 2018.09.20. 21:09:03

@Demokrácia nélküli liberalizmus: Miért terel?
Látja, maga is bizonytalan a választási eredménnyel kapcsolatban!

"150 szellemileg leepult hordot csapkodo nyugdijas helyett"
Emlékszik 2006 szept-okt-ra?!
A Kossuth téren hónapokig szartak-hugyoztak,akasztófa állítás, koporsó ravatal.
Emlékszik ezekre, maguk voltak ugye?

dare 2018.09.20. 21:11:34

@Emmett Brown: Azzal nem értek egyet, hogy nincs értelme, mert ha a Dk-s blogok gőzerővel támadják az Lmp-t májusig, azok meg ülnek csendben mint a kuka, akkor úgy járnak mint az Mszp.
Ha támadnak és nem reagálsz rá, akkor sok szavazót veszthetsz.
Már így is sokat vesztettek, mert a választás óta hagyták magukat pofozni (meg egymást is :D).
A Dk meg szeret taslikat osztogatni, azért nem baj az, ha egyet-kettőt visszakapnak belőle.

Most szervezni tüntetést erre a jelentésre, az politikai öngyilkosság.
Ha nem hiszel nekem, majd figyeld meg a Dk népszerűségét a következő felmérésnél.
Bár ki tudja, ez is egy szekta.
Meg persze az is lehet, hogy utcai tüntetés szervezésében mostanában egyik párt se profi.
A Jobbik se.
A mostani apatikus hangulatban a pártoknak csendben kéne inkább maradni.
Kihangoskodták magukat a választás előtt, legalább egy évig nyomhatnák Bástya elvtársosan.

putris72 2018.09.20. 21:28:55

@baldoc: Kis táska! A 2006-ban balhézokat a Jobbik vitte utcára! Még el is ismerték nem egyszer azóta! Ehhez képest a Buggyant Ferid velük akart lepaktálni!Biztos azért szerepeltek olyan jól mindketten! mÉg valami,nem zavar,hogy a Ferid 2004-ben Mindenkit elzavart akit nem ő rakott oda állami pozícióban(A Megyó is ezt csinálta)! Nem zavar,hogy be ismerte külön csoport volt arra,hogy a választásokkor ne derüljön ki semmi terhelő bizonyíték arról,hogy mekkora gázban van az ország? Nem zavar,hogy 2006-tól 4 hónaponta kellett új költségvetés benyújtani az uniónak? Az 2010-ig testvérek között is 16 alkalommal hamis adatok voltak! Nem zavar,hogy 2008-ban azt Monda,mondták,hogy nem segítenek a deviza hiteleseken,mert nem kell,és tanulja meg a magyar ember,hogy nincs ingyen ebéd! Csődbe vitték az országot!Föl vették az IMF hitel! Amit a következő kormány fizetett vissza! Nem nem te,mert az IMF hitelt sem osztogatta el a baloldal a nép között!Hanem a saját balfaszságukat fizettük meg többszörösen is!

berne 2018.09.20. 21:34:07

@baldoc: Mi volt az a valódi eredmény?

baldoc 2018.09.20. 21:39:04

@putris72: Gratulálok!
Ennyi mondatot leírni!
És mindegyik hazug!
Legalább egyet kellett volna igazat, hogy kicsit hiteles is legyen!

2018.09.20. 22:30:12

Könnyesre nevettem magam a poszton. :D
Az „önmagát felfújó lufi” volt a legszellemesebb, bár a többi is jó volt!

lobaszopiatej 2018.09.20. 22:41:01

Bezzeg a Zorbánnak milyen jóízű a Zondója!

Dzseem 2018.09.20. 23:02:12

Megütötte a szemem egy szó itt a hozzászólások között. “Buggyant”
Találó szó az olyan emberekre, akik teljesen megszállottként beleragadtak a saját huszonéves álmaikba. Eltűnik a kontrol és
Nem számít semmi, csak, hogy újból azt érezze .. ő irányít. Ezek általában zenészek akik öregen is színpadra állnak. 25 - 30 év politizálás után 100% hogy az ember buggyant lesz. Még jó, hogy ezt kívülről is lehet szemlélni. És, csak akkor látja meg, hogy a nagy vezérünk .. na ő buggyant. :-))

putris72 2018.09.20. 23:05:29

@baldoc: Mi nem volt igaz? Hazudott a TV vitában,és a választások előtt?(Őszödi beszéd) Igen!Ő ismerte el! Hazudott a hiányról?Igen! Ő saját maga ismert el,hogy hazudott,hogy ne a Fidesz nyerje a választást! Hazudott a hiányról 2004-és 2010 között az Uniónak?Igen! Hiszen minden negyedévben újból meg csináltatták velük! 2006-ban szétverte a tüntetéseket azonosító nélküli rendőrruhában levő emberekkel? Igen! Jobbikosok balhéztak?Igen! Elismerték?Igen! Össze akartak fogni 2018-ban Igen! Szoval mi nem igaz! Valamint magyarázd el már nekem,hogy a Ferid amikor kipattant a botrány miért is húzott ki a Putyinhoz Oroszországba? www.google.com/search?biw=1920&bih=938&tbm=isch&sa=1&ei=hwqkW4vhL5HmsAey46mQAg&q=2006-os+rend%C5%91ratak&oq=2006-os+rend%C5%91ratak&gs_l=img.12...50097.59493.0.61656.68.30.0.0.0.0.265.3610.0j25j1.26.0....0...1c.1.64.img..49.8.1254.0..0j35i39k1j0i30k1j0i8i30k1j0i24k1.0.9aMZL3298NA#imgrc=vNU46BRv3MhNmM: Szemezgess! Amúgy mond te 2010 óta te ilyent mikor láttál?pedig aztán minden nap tüntettek meg forradalmat akartok! Csak tudod ahhoz kellene az elégedetlen nép ami,és aki most nincs!

2018.09.20. 23:34:51

Gyurcsány életében először nem érezte meg a néphangulatot. Azaz megérezte, csak arra nem jött még rá, hogy nem ő termett arra, hogy a forradalomba vezesse népét.

kerteminde 2018.09.20. 23:49:40

@baldoc: Na most akkor elmondom hogy működik a választás, hogy az ilyen retardáltak is megértsék. Tudod, minden szavazókörben van egy választási bizottság, ahol nem csak fideszes tagok vannak, bárki delegálhat tagot. Remélem eddig világos.... Na most mikor összeszámlálják a szavazatokat, arról készül egy jegyzőkönyv, amit aláírnak, és tudomásom szerint mindenki kap belőle másolatot. Remélem eddig érted. Na most ha nem az kerül fel a választási iroda oldalára, mint ami a jegyzőkönyvben van, akkor lehet verni a tamtamot a választási csalásról informatikai oldalon. Hallottál ilyet? Jelentkeztek tömegével a nem fideszes választási bizottság tagok, hogy nem az van fent, mint ami a jegyzőkönyvben van?
Írom ezt úgy, hogy kicsit se vagyok Fideszes.... Szívesen.....

morph on deer 2018.09.21. 00:31:28

@Emmett Brown:
“MIért nem szervezett valamit akkor az LMP? Ami hiteles és sok embert megszólít?”

Vagy mondjuk bárki!
Ennyi fanyalgó szerencsétlent, de komolyan!

“Kéne már egy új, hiteles erő!” - nyűglődik mindenki, de ne ez, ne az, meg vele sem, meg nem is új, mert már tegnap is ...”

Senki nem tud semmit, senki nem csinál semmit, aztán ha egy bslfasz mégis megpróbálja, mert benne még van némi szándék, akkor mindenki ellene fordul, mert “miért pont ő!”

Azért, csesszétek meg szeretettel, mert az egyetlen Kétfarkú kutyákon kívül mindenki más egy nyomorult önző haszonleső, aki ugyan semmit nem tesz, ami ennek a rablóbandának az elzavarásához járulna, de azonnal kórzsban vonyít, mert a gaz Gyurcsány ellopja a showt, hát nemáááá!

Meg jön az érv: “nem egyeztetett velünk előre..!”
Milyen kár, mi? Bezzeg, ha megtette volna, akkor orbán nyilván már haza sem mert volna jönni Putyintól, olyan hatalmas tömeg tiltakozott volna, de így sajnáljuk, a Gyurcsány a hibás, mert nem egyeztetett a cudar!

Akik meg amúgy hallgatnak, mint szar a fűben, meg még “nem döntötték el, hogy megszavazzák-e” orbán legújabb nemzeti ámokfutását - igen, az elempé, - ilyen bárgyú infantilis szösszenetekkel harcol - nem, nem orbán és rablóbandája, hanem a Gyurcsány ellen, mert ahhoz már elég bátrak... meg ez jobban is fizet!

Szánalmas gyülekezet ez az egész ellenzéknek nevezett népség, és valóban nem érdemelnek mást, mint azt, hogy orbán beléjük törölje a disznószaros gumicsizmáját!

Emmett Brown 2018.09.21. 07:01:50

@dare: az LMP melyik választói csoportra hajt? A szektás DK-sokra vagy a Fidesz jobbközép támogatóira? Az elsőnek semmi értelme (egyfelől mert szekta, másfelől meg még akkor sem lenne érdemi változás, ha sikerülne őket bekebelezni), ennek ellenére Ferivel megy a dzsungelharc. A másiknak sokkal több értelme lenne, de arra nem látok semmilyen jelet. Vagy ez benne van Ungár nemzeti minimumában?

Dzseem 2018.09.21. 07:28:05

@putris72: Tök mindegy. Ezek 10 - 12 éve történt dolgok. Ennyi idő távlatából már az is mindegy, hogy 30 - 45 éves dolgokról beszélünk, vagy erről. Kb az számít, ami most van. Szerintem óriási gáz az, hogyha valakinek van 8 - 10 éve arra, hogy jobbá tegye az országot, de még mindig 2006 meg 2007 a téma. Attól nem lesz jobb, ha állandóan a másikat osztjuk. Uristen én akkor pontosan tudom, hogy mit csináltam és hát ennyi idő távlatából nézve .. ja szinte nosztalgikus hangulatba kerülök. Ja .. :-))) rég volt.
Ami most van, az morálisan rossz. Mindegy mihez képest.
Ha a gyerekem kap egy egyest mi számít? Csakis az, hogy ez neki rosszul jön év végén. Az, hogy a haverja is azt kapott meg, van aki múlt héten kettőt is?! Hol számít? Sehol.

Emmett Brown 2018.09.21. 07:39:54

@putris72: ma ugyanez megy. Csak Orbánék mondják, hogy egy titkos szekta próbálja meg irányítani az országot, Soros vezetésével.

Scott Tenorman Must Die 2018.09.21. 09:40:28

@baldoc: annyira sokan vagytok, h két nap alatt becsődőlt az örökké az utcán maradunk projekt, még a facebookról is letakarították az eventet

Scott Tenorman Must Die 2018.09.21. 09:45:11

@baldoc: ennél konkrétabb, összeszedettebb, tényekkel alátámasztott cáfolatot még sosem olvastam tökfej!!!! csak így tovább, 2010 óta nyertes stratégián ne változtass!!!

dare 2018.09.21. 21:20:07

@Emmett Brown: Ezekre a kérdésekre csak egy bennfentes adhat válaszokat neked.
Én nem vagyok az.

Celtic 2018.09.22. 09:10:09

@rallus:
"csúszó éhségsztrájk"

Ha megengeded, ezt a kifejezest schmittelem :) Nagyon tetszik :)

csappantyú 2018.09.25. 22:50:24

Gyurcsányról sokmindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a Orbán faszát szopná.

Az LMP-sekről viszont ma már semmi mást nem lehet mondani, azon kívűl, hogy Orbán faszát szopják.

Tangooo 2018.09.28. 19:58:27

Akkor írjatok valamit Gyurcsányról, ha egyszer racionális gondolatot fogalmaz meg.
Na ugye!
süti beállítások módosítása