A Reflektor szerkesztőségének rendszeres szórakozása, hogy unos-untalan boldogítjuk egymást akár 10-20 éves politikai interjúfelvételekkel. Ezek egy része legendássá vált az idők során. Ebből jött az ötlet is, érdemes lenne ezen kordokumentumokat fajsúlyuk szerint sorrendbe állítani.
A tízes listára olyan felvételek kerültek, melyek annak idején valós politika hatással bírtak, van olyan is, melynek az abszurditása repítette a legfontosabbak közé, és olyanok is vannak, akik a megszólaló személyek megkerülhetetlen.
Következzenek hát a mi szubjektív listánk, aztán szavazz te is a cikk végén.
10.
Morvai Krisztina a Napkeltében
Önmagában erős esemény az, amikor Morvai Krisztina találkozik Bánó Andrással. Ráadásul, ha ez az Össztűz adásában a 2006-os eseményeket követően történik meg, amikor Bánó igyekszik védeni a mundér becsületét, Morvai pedig talán a legradikálisabb korszakát éli, az pazar. Morvai Krisztina simán felosztja az országot magunkfajta és magukfajta emberekre, ami olyan zsidózás, amit le lehet tagadni, de bőven benne van a kikacsintás is.
Az interjú fontossága: A baloldali médiumok egy ideig igyekeztek nem tudomást venni a Jobbik létezéséről. Nem hívták be őket, mondván, hogy nem akarnak teret adni a szélsőséges nézeteknek. Aztán ez a kirekesztés elég sok rajongót hozott a Jobbiknak, aztán erre mégis elkezdték behívni őket a tévékbe. Aztán a végén meg általános meglepetésre becukisodtak.
9.
Krassó György beolvas mindenkinek
A legkorábbi felvételünk, mely 1989. október végén készült. Krassó György, a lánglelkű örökforradalmár alaposan lehúzza a keresztvizet a rendszerváltás folyamatáról. A videóban megtekinthetjük a magyar közélet akkori Stan és Panját, Havas Henriket és Forró Tamást.
Az interjú fontossága: Nem sok olyan hiteles ember volt a rendszerváltás hajnalán, aki ki merte mondani, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen nem történt meg. Krassó kimondta.
8.
Demcsák Zsuzsa esete a TASZ-szal
Hívogató lett volna a nagy Demcsák-Szanyi interjút idetűzni, de az csupán egy görbe reggel története volt. Sokkal súlyosabb üzenete volt egy kevésbé ismert anyagnak, ami az ereje teljében lévő Demcsák Zsuzsa a véleményfelsőbbrendűség minden magabiztosságával próbálta a földbe gyalulni Dénes Balázst, a TASZ elnökét. A téma a holokauszttagadás büntethetősége volt. Dénes hiába próbálta nagyon árnyaltan megmagyarázni, hogy mást jelent az, ha egy barom tagadja a holokausztot, meg más az, hogy ez büntethető legyen, Demcsák a kapott információkat nem tudta szétszálazni, végig megmaradt abban a hitben, hogy aki nem büntetné a holokauszttagadást, az tagadja annak megtörténtét is.
Az interjú fontossága: Demcsák Zsuzsa ezen alakítása tűpontosan megmutatta azt a szereptévesztést, ami akkor történik meg, ha egy műsorvezető teljes zárójelbe teszi a gondolkodást, mert annyira nyeregben érzi magát a regnáló politikai oldal teljes támogatásától.
7.
Lamperth Mónika és Herényi Károly MLM-hálózatot épít
A 2014-es országgyűlési választások után néhány korábbi elsővonalbeli politikus kihullott a Parlamentből. Lamperth Mónika, az MSZP-ből, és Herényi Károly, az MDF-ből is így járt. Nem sokat tétlenkedtek, gyorsan belefogtak egy piramisjátékra alapuló bizniszbe, ahol többek között potencianövelő csodaszereket is árultak.
Az interjú fontossága: Lamperth Mónika belügyminiszter, önkormányzati és területfejlesztési, később szociális és munkaügyi miniszter is volt, míg Herényi 8 évig frakcióvezetője volt pártjának. Ezzel a múlttal nem érezték gáznak, hogy visszavonulásuk után egy ilyen MLM-üzlettel haknizzanak a tévében.
6.
Verebes István interjúja Lattman Tamással
A Napkelte olyan mennyiségben ontotta magából az interjúkat, hogy a rendszer természetes velejárója volt néha a baki. Ugyanakkor nem gondoltuk volna, hogy Verebes István szalad bele a legméretesebbe, hiszen ő volt az, aki néha saját magával csinált interjút némi kameratrükköt használva. Mentségére szólva, akkoriban Lattmann Tamás még nem volt önjelölt miniszterelnök-jelölt.
Az interjú fontossága: Eme darab álljon örök mementóul a felkészült újságírás szoborparkjában.
5.
Schiffer András vitája Kálmán Olgával a Szabadság téri II. Világháborús emlékműről
Közvetlenül a 2014-es országgyűlési választás után és a második fideszes kétharmad után voltunk. Az interjúban Kálmán Olga azt várta, hogy az LMP társelnöke részt vesz abban a hisztiben, ami kialakult a kétes üzenetet magában hordozó szobor körül. A riporternő nagy szemforgatásokkal vette aztán tudomásul, hogy Schiffer nem jajjveszékelt vele, hanem pont ellenkezőleg: ezeken a szimbolikus ügyeken való rugózást tette a fideszes kétharmad egyik felelősévé.
Az interjú fontossága: itt omlott le az egyik bástyája a ballib buborékban oly annyira elburjánzott gondolatnak, hogy majd a Fideszt úgy lehet legyőzni, ha valamilyen színű szalagot tűzünk a gomblyukunkba, amint úgy érezzük, csorbultak a jogállamiság keretei.
4.
Fábry Sándor a Napkeltében
A Napkelte volt az első próbálkozás a rendszerváltás után, hogy reggeli hírműsorfolyamot szolgáltasson az országnak. Gyárfás Tamás akkoriban élte fénykorát, műsora minden magyar háztartásban ott volt, mint valami kis fenyődísz. A Napkelte nem volt rest szolgálni az MSZP-SZDSZ kormányt, az ellenzék, köztük a Fidesz pedig kikérte magának az elfogultságot. Ha most néznénk vissza a hajdani adásokat, nem biztos, hogy értenénk a kifakadást, hiszen a jelenlegi kézivezérelt MTV inkább már a Rákosi korszakra emlékeztet, amihez képest a Napkelte igazi közszolgálatinak tűnik.
Az interjú fontossága: Fábry Sándor bement a pók fészkébe és fél órán keresztül sorolta a Napkeltének a közszolgálatiság ellen elkövetett bűneit. Felszabadító erejű élmény volt ez az akkori ellenzéki nézőknek, valaki megkérdőjelezte a kormányoldal körül lebzselő értelmiség véleménymonopóliumát.
3.
Obersovszky Péter nehezen viseli Schmitt Pál meghurcolását
2012 márciusában járunk, éppen kiderült, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök innen-onnan lopta a szöveget a doktori disszertációjához, ami miatt végül le kellett mondani posztjáról. Ezt megelőzően március 30-án az MTV felkérte egy interjúra, de ami történt, arra senki nem számított. Obersovszky Péter kérlelhetetlen keménységgel nekiszögezte a kérdést: „Elég régóta ismerem az elnök urat. Azt nem értem, miért volt ilyen visszafogott?”
Az interjú fontossága: Ez az interjú mutatta meg, hogy a NER nem fog megállni a Napkelténél. Nem elég a szolid manipuláció, teljes szervilizmust várnak el a közmédiától.
2.
A nyegle Sváby András találkozása Orbán Viktorral
A TV2 már indulásuk első pillanatában elvesztette a csatát az RTL Klubbal szemben. A csatorna nyíltan felvállalta a modoroskodó jópofizást. Ennek a zászlóshajója volt a Napló c. műsor és ide hívták be Orbán Viktort, akit egy felkészületlen, a papírjaiban turkáló riporter fogadott.
Az interjú fontossága: Mivel közvetlenül a 2006-os sajnálatos események után készült, ezért a közvélemény fokozott érdeklődése kísérte. Sváby annyira felkészületlen és nyegle volt, hogy a profi Orbán felmosta vele a padlót. Két oldal szimbolikus ütközete volt ez, ami előrevetítette, hogy a politikai inga nem olyan sokára erősen jobb fog lendülni.
1
Gyurcsány Ferenc és bukása a CNN-en
Az őszödi beszéd kiszivárgott, és abban a pillanatban Gyurcsány Ferenc és az MSZP-SZDSZ kormány megbukott. Addig sikerült húzni a dolgot, meg szenvedélyes igazságbeszédnek hazudni, míg szépen sikerült összekalapálni a Fidesz 2010-es első kétharmadát. Az önmosdatás egyik ikonikus állomása volt ez a CNN interjú.
Az interjú fontossága: „Miért hazudott másfél évig?” - tette fel a kérdést a riporter mindjárt az elején, és később sem lassított. Példa ez az interjú arra, hogy ha egy dörzsölt politikust is zavarba lehet hozni, ha az újságíró igazi kérdéseket tesz fel, és nem engedi meg, hogy elmaradjanak a válaszok.
Nuszbaum Tibor
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!