A valódi viták otthona

Reflektor

Kitiltották a melósokat az Új-Házi étteremből

2018. november 12. - baum

ujhazi22.jpg

A Nyugati-pályaudvar közvetlen közelében található az Új-Házi vendéglő, mely az all you can eat üzleti modellt viszi. Ez itt a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vendég befizet 1350 forintot, és 60 percen keresztül annyit eszik, amennyi csak belefér.

 

Nem tisztünk megítélni, mennyire etikus eljárás egy étteremtől, ha arra építi működését, hogy egy viszonylag alacsony áron egy órán át zabáltassa a vendégeit, de az biztos, hogy ez nem lehet túl egészséges senkinek.

 

Az Új-Házi vendéglő viszont nem is engedi mindenkinek, hogy éljen ezzel az elegáns étkezési lehetőséggel. A vendéglátó hely már a bejáratánál jelzi, hogy van, akiknek tilos a bemenet.

Tisztelt vendégeink !

 

Tájékoztatjuk, hogy malteros, festékes munkaruházatban érkező vendégeket sajnálatos módon nem tudunk fogadni ! Megértésüket köszönjük !

 

Hogy mennyire komolyan gondolja az Új-Házi, az kiderül egy Facebook-bejegyzésből is, amit József írt le vendéglői tapasztalataiból:

 

Döbbenetes és mélységesen elszomorító eset történt meg velem, s egy barátommal a mai napon. Történt, hogy megéhezvén be szerettünk volna térni Budapesten a belvárosban egy felkapott, időintervallumhoz kötött önkiszolgáló étterembe. Kulturáltan, tisztán, TISZTA MUNKÁSRUHÁBAN, nem büdösen jelentünk meg a vendéglátó helyen, ahol közölték velünk, hogy mivel munkásruhában vagyunk, ezért nemkívánatos személyekké nyilvánítottak bennünket Igazából köpni nyelni nem tudtunk hirtelen az első döbbenet után kértem az üzletvezetőt, aki hozzáteszem, bár kulturáltan, de számunkra megalázó módon elmagyarázta, hogy amennyiben Öltönyös büdös bunkó bűnözők lennénk, vagy a hazánkat kirabló Politikus-Ügyvéd-Bankár, akkor bármikor bemehetnénk. Hangsúlyozom, tiszta ruhában tisztán kívántunk bemenni a helyre!

3_3.jpg 

Most már csak az a kérdés, hogy mi a tökömet jelent az a kijelentés az Új-Házi étterem részéről, hogy sajnálatos módon nem tudunk fogadni melós ruhában érkező vendégeket? Ha sajnálják, akkor engedjék be őket, ha meg nem sajnálják, akkor hagyják abba a pátoszos cinikuskodást. Különvéleményként meg annyit üzennénk az Új-Házi étteremnek: roppant felháborító az eljárás, hogy azokat alázzák meg, akik tényleg keményen dolgoznak Magyarországon.

 

Nuszbaum Tibor

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8814367867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekat 2018.11.12. 13:43:25

Éljen a proletárdiktatúra!

erkölcsi hulla 2018.11.12. 13:43:28

Egy festékes ruházatú festő, mázoló, vagy esetleg esztriches 4x többet visz haza, mint ti, kedves vendéglős robotok.
Csak úgy az informálás kedvéért. Olyan nettó fél milát alapból.

Szóval megérné ezekre, a tényleg éhes emberekre építeni, és nem a 150 ezres közalkalmazottakra, akiknek makulátlan a ruházatuk, és unott a képük.

Ne nézd le a munkásosztályt, mert ő megél a fizujából, hamarabb fog lakát venni, mint Te.

2018.11.12. 13:46:39

Ezt a kibaszott fácsé ajánlót ki a retkes tököm tolja minden blog alá?
Nem győzi az ember blokkolni.
És dafke sem fogom ezért sem lájkolni, sem pedig követni.
Ennyi.

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2018.11.12. 13:47:00

Én is dolgoztam melósként, de valahogy eszembe nem jutott volna melós göncben étterembe menni, nem értem a felháborodás okát.

lenörd hofstadter 2018.11.12. 13:56:19

Butaság. Aki festékes, koszos ruhában megy be, arra rá kell verni egy háromezres takarítási felárat, oszt eldönti, hogy megéri vagy nem... Amúgy dresszkódot bárki előírhat, akinek nem tetszik az mehet máshová. Ez egy ilyen világ...

Terézágyú 2018.11.12. 14:01:39

Vajon miért jut eszembe a sztoriról az a másik sztori, hogy felszáll reggel a hetesbuszra egy rakás ilyen festékesruhás munkás, hangoskodnak, esetleg máris söröznek, és természetesen bliccelnek is... Sőt megfenyegetik az ellenőrNŐT is...

kenyérdobáló 2018.11.12. 14:06:39

Szövegértelmezés....nem a melósokat tiltották ki, hanem a malteres-festékes ruhát. Akit ez zavar, az közvetlenül egy malteros-festékes munkásruhába öltözött vendég után üljön arra a székére... Azért nem annyira bonyolult átöltözni egy farmer-pulcsiba.

Multibéla 2018.11.12. 14:10:39

Fölösleges piszkálódás a jólöltözötteken úgymond verbális bosszút állni, nem ök találták ki és eröltették rá ezt a sajnálatos megkülönböztetést az étteremre. Nem ismerem a helyet, talán volt valamilyen negatív elözménye az esetnek...a rosszízü másra mutogatàs helyett inkább bojkottálni kell az éttermet, még a barátokat is lebeszélni erröl a helyröl. Általánosítani pedig, hogy az öltönyös-nyakkendösök mind csalók lennének, ugyanazon a szinten van, mint az étteremböl való kitiltás. Elöítélet. Nekik egyszerüen más a munkaruhájuk, de attól még saját területükön ugyanúgy dolgoznak, mint bármely más böcsületes munkásember.

tamask 2018.11.12. 14:29:04

@Terézágyú: jó kis szalmabábot csináltál, amit meg is árnyékbokszolsz.
A posztban szereplő tiszta ruhájú munkásembernek mi köze a reggeli hetes buszon állítólag randalírozó állítólagos melósokhoz?
Semmi.

@Tomanovics Gergely: melós gönc... Mondjuk munkavédelmi boltban kapható olyan nadrág, ami melós, de első blikkre meg nem mondod róla, csak épp van egy cargo zsebe. Régebben, diplomásként én vettem munkavédelmi boltban bőrcipőt, túrahátizsákot, lélegző szövetből készült télikabátot, kesztyűt, napszemüveget is, mert ezerszer tartósabbak, mint a túlárazott ruházati boltok. Ma egy munkásruha nem feltétlenül üt el egy természetjáró egyetemista napi viseletétől. Nem mocskos ruhában jelent meg étkezni a posztoló.

@lenörd hofstadter: ostobaság! A posztoló tiszta, nem festékes ruhában jelent meg. Menj fel egy munkaruházati bolt honlapjára, olyan munkaruházati termékeket láthatsz, amik bármikor viselhetők utcán is.
A posztoló nem malteros napszámos románként jelent meg.

Az is be lesz vezetve, hogy egyes üzemi étkezdékből meg kitiltják a nemmunkásruhás arcokat?

@csentecsa: itt lehet a kutya elásva. Aki dolgozik, nem csak excel táblákban túrkál, az megéhezik, így az all you can eat helynek nem éri meg a beengedése, mert képes arra a galádságra, hogy sokat eszik.
Volt tavaly az indexen sztori arról, hogy a Trófea nevű zabálda (all you can eat hely) kitiltott egy fickót, mert túl jó volt az étvágya.
Aki ilyen ökör, az ne nyisson all you can eat éttermet. Ez a műfaj arról szól, hogy az emberek sokat akarnak enni egy szabott összegért.

index.hu/video/2017/01/14/tul_sokat_evett_ezert_kitiltottak_a_trofeabol/

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.12. 14:36:37

@erkölcsi hulla: ha ennyi pénze van, akkor nem mindegy hol eszik? Az a környék pont az, ahol 10 centinként van egy kajálda, ahol nem látják szívesen, oda nem kell menni, azzal baszik ki velük a legjobban, ha nem ott költi a pénzét.

különvélemény 2018.11.12. 14:39:48

Tiszta munkásruhában csak akkor tudsz bemenni, ha nem dolgoztál.
Akkor meg minek viselsz munkásruhát?

Hegge Balázs 2018.11.12. 14:42:20

Ez a kis affér egy kitűnő metszet a mai magyar valóságról

midnightcoder2 2018.11.12. 14:43:10

@tamask: Persze. Nyilván valaki azért vesz fel munkásruhát mert épp színházi elõadást készül megtekinteni, és nem azért mert koszos helyeken dolgozik benne.

Nem kell mindent bevenni amit valaki kiír a faszbúkon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.12. 14:47:45

Alapvetően ez a létesítmény joga, kiket enged be. Ráadásul a tisztaság alapján való diszkriminációval nincs is gond.

fifibá55 2018.11.12. 14:51:38

A szolgáltatás feltételeit a szolgáltató állapíthatja meg Ha ahhoz tartja magát, az nem kifogásolható. Diszkrimináció az, ha esetileg saját megállított feltételeitől eltérő módon jár el.
Ha a panaszkodó _tiszta_ munkásöltözetben volt, azt a tényt és a be nem engedést biztosan dokumentálta és megtette a lehetséges lépéseket.

Nerevaryne 2018.11.12. 14:55:04

Ahan, szóval tiszta munkásruhában mi? Neki tiszta vagy mindenki másnak tiszta? A megszáradt festék lehet hogy nem fog már, de rohadtul nem tiszta. Gondolom a legutóbbi étkezéskor sikerült úgy összeragasztózni vagy pasztázni az egyik széket, hogy olcsóbb volt kidobni mint levakarni róla. Tiszta munkásruha, beszarok.

werinter 2018.11.12. 15:07:52

Ahogy színházban sem megyünk strandcuccban, úgy étterembe sem melós ruhában. Teljesen mindegy, hogy az tiszta vagy sem. A hely meg előríhatja, hogy milyen megjelenést NEM tolerál. Ennyi.

Boar. 2018.11.12. 15:12:07

@Nerevaryne: Hülyebarom, látszik, hogy életedben nem dolgoztál. Nem csak kőműves létezik bunkócska, akik nyílászáróznak, bútorokat szerelnek stb. azok max. porosak egy kicsit amit le is fújnak a kompresszorral mielőtt elmennének kajálni. De az építőiparon túl is van élet, aki egy cnc vezérelt akármi gombjait nyomkodja, annak sem lesz festékes, ragasztós a ruhája.

Thomas Dantes 2018.11.12. 15:20:52

Nem tartom jogosnak a kiakadást. Igenis van olyan, hogy illem. Például étterembe, ne megyünk munkásruhában.
Sőt, egy elegánsabb étteremben, van dress code.

Ellenben vannak olyan kifőzdék, ahol minden további nélkül lehet enni, asztal mellet, melós ruhában is.

ekat 2018.11.12. 15:21:25

@Multibéla: Az én "Éljen a proletárdiktatúra'"-felkiáltásom is erre vonatkozott.... mintha visszapottyantam volna a Kádár-korba.
("azokat alázzák meg, akik tényleg keményen dolgoznak Magyarországon.")

ekat 2018.11.12. 15:24:42

@Thomas Dantes: Azért megjegyzem, hogy egy olyan hely, ahol 1.350 forint az all you can eat, az izé.... aligha elegáns. :)

Gida legelői kecskepásztor 2018.11.12. 15:31:59

Milyen sok itt a birka.

@csentecsa: -nak és @tamask -nak igaza van. Ez nem a ruháról szól, hanem az elfogyasztott kaja mennyiségéről. Csak mivel kiírták a munkásruhát ezért már nem engedhetik be.

Egyébként meg nem tudom mit szólnának, ha a koszos melós ruhára felhúznának egy fehér kezes lábast amit a gipszkarton szerelők használnak vagy a helyszínelők.

2018.11.12. 15:36:51

@onlajnok:
Szerintem meg nyisson zárt klubot a tulaj, vagy ne üzemeljen all you can eatként, ha attól fél, hogy a munkásruhások kieszik a vagyonából.

2018.11.12. 15:37:43

@maxval balcán bircaman:
Mi a bolgárokat tiltjuk ki az étteremből, na meg a Putyinistákat.

Treff Bubi 2018.11.12. 15:38:14

Kell venni egy kezeslábas zsilipruhát valamelyik szülészeten, onnantól nincs probléma a koszolással.

2018.11.12. 15:38:33

@fifibá55:
Tehát ha ki van írva, hogy négerek nem jöhetnek, az nem diszkrimináció, mert ez a belső szabályzat?

A csapos közbeszól 2018.11.12. 15:38:40

Egyébként meg egy tipp Melós Józsinak:

Jól öltözötten oda kell vinni egy haveri csapatot stopper órával és neki ülni kajálni, de úgy hogy a 60. perben még ott maradjon a tányéron egy csomó megcsócsált enni való.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.12. 15:40:38

@Zabalint:

Ha magánklub, akkor lehet.

Ha normál étterem, akkor indul a feljelentés ellenetek.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.12. 15:42:52

@Zabalint: őszintén, te inkább megsértődsz, ahelyett, hogy máshova mennél, amit egyébként akkor is meg kéne tenned, ha a tulaj azt csinálná, amit te mondasz...jó hát végül is így is lehet, bár nem tudom ettől mivel lesz neked jobb. Egyébként meg ezzel pont azt csinálta, amit írtál. Ez egy zárt klub, ahová munkásruhában nem lehet bemenni.

2018.11.12. 15:49:48

@maxval balcán bircaman:
Te mondtad, hogy joga van azt beengedni az étteremnek, akit akar.

Inverz Mikulás 2018.11.12. 15:50:07

@tamask: "A posztoló nem malteros napszámos románként jelent meg."
Az értem, hogy ha malteros román, akkor nem mehet be, de ha tiszta ruhában lévő román, akkor mi van. Vagy hogy a rákba jön ide a románság vagy nem románság kérdése?
Ehh...

különvélemény 2018.11.12. 15:50:26

@Thomas Dantes:
A Dress Code ráadásul diszkriminatív és szexista, mert a férfiakra nézve sokkal szigorúbb, mint a nőkre.

De a prolik nem hallottak még ilyenről, ezért nem is háborodnak fel miatta.

Terézágyú 2018.11.12. 15:51:24

@tamask:
"A posztban szereplő tiszta ruhájú munkásembernek mi köze a reggeli hetes buszon állítólag randalírozó állítólagos melósokhoz?"

Mi az, hogy állítólagos, vazze?????
Milyen jogon nem hiszed el az én sztorimat??????

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.12. 15:52:51

@Zabalint:

Akkor, ha a kitiltás alapja értelmes és nem diszkriminatív.

2018.11.12. 15:54:02

@onlajnok:
Ez nem egy zárt klub, ez egy étterem. Nem kötelező nyilvánosan működő éttermet sem nyitni, de ha nyitsz, nem diszkriminálhatod a munkásokat.

dare 2018.11.12. 15:54:19

Már megint egy pro és kontra.
Vannak helyek, ahová nem illik beülni így, és vannak helyek, ahol azért megmosolyogtató ha kiírnak egy ilyet.
Rákerestem erre az Új-Házi étteremre a neten, és azt kell mondjam, én ide nem ülnék be festékes vagy malteros melós ruhába.
Aki igen, az szerintem bárhova beülne úgy.
Én tuti nem.
Ahogy látom sokan is járnak oda, ez még egy plusz korlátot is tenne belém, mert ha kevesen járnának egy beülős helyre, hát talán ha nem lennék nagyon dzsuvás, lehet elsüthetném ezt a poént, de így nem.
Viszont tiszta ruhában szerettek volna beülni, ami miatt azt lehet mondani jogos a kritika a miért is nem lehet kérdésre.
Erre egyszerű a válasz, vagy rossz tapasztalat miatti óvintézkedés, vagy más célközönséget akar megszólítani ezentúl, vagy csak simán tapló paraszt bunkó vendéglős.
Ennyiből még ezt nem lehet leszűrni, hogy melyik is az igaz.

2018.11.12. 15:56:01

@maxval balcán bircaman:
Na de a bolgárok büdösek, koszosak, nem?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.12. 15:57:09

@Zabalint: már hogy ne diszkriminálhatnád. A kocsmában sem szolgálnak ki ittas vendéget vagy kiskorút (elvileg), a buszra se szállhatsz fel festékes vagy malteros ruhában (elvileg), stb...

2018.11.12. 15:58:05

@maxval balcán bircaman:
Ahogy vannak tiszta és koszos munkások is. A munkaruhájuk is lehet koszos vagy tiszta.

fifibá55 2018.11.12. 15:59:21

@Zabalint: Csúnya - és bizonyos körökre jellemző - dolog meghamisítani más állítását.
Az, hogy milyen ember, fehér, fekete, stb. tök mindegy egy étteremnél, amely egyébként nem egyetemes szolgáltatást nyújt, vagyis bárki számára lehetőség van a kiválasztott szolgáltatást máshol is igénybe venni.
Azt, hogy valaki hátrányt okozó módon (= soron kívüli tisztítás szükségessé válása) akarja a szolgáltatást igénybe venni, a szolgáltató nem köteles tolerálni. Persze ez megoldható a már más által írt módon: szennyezett ruhában csak külön tisztítási díj mellett látják szívesen a kedves vendéget.
Analógia: lásd a BKV/BKK utazási feltételeit, különösen a szennyezett öltözetben való utazás kizárását.
A poszt címe mindezek fényében sajnos hazugságot tartalmaz.

2018.11.12. 15:59:30

@onlajnok:
Meg aki verekszik, azt sem. Itt viszont munkásruhában érlezőt nem szolgalnak ki, egy olcsó ebédlős helyen.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.11.12. 15:59:42

Tegyünk már különbséget az étterem, a menüztető, meg az all you can eat helyek között!

Étterembe nem megy az ember melósruhában, főleg nem egy gyors ebédra.

A menüztető kifőzdébe bemegy mindenki, gyorsan akar enni valami meleg kaját délben, és tartalmasabbra vágyik, mint amit a street food tud nyújtani. Itt bizony lesz nyugdíjas, öltönyös, farmer-kockásinges, öltönyös, kinyúltmelegeítős kismama a porontyával + pocaklakó. Lehet, még pincér sincs, van viszont pörgés, zaj, tálca, pénztárgépcsipogás. Itt nem várjuk el az éttermi etikettet, mert hülyének néznek, hogy someliert akarunk hívni a hűtőből kivett félliteres kólához is.

És aztán vannak az ilyen all you can eatek. Ami a vendéglátás legalja, csirkeszárny, csirkemáj, minden halálba sózva, fokhagymásan, mert amúgy a hús már lehet, hogy a lejárat napján lett véve, de kibírt még egy hetet a hűtőben! Mondjuk a tejtermékek mellett... Na itt aztán bármiféle dresscode-ot erőltetni nettó geciség, egy ilyen helynek többet érne, ha tömve látnák nagydarab melósokkal... Főleg, hogy aki sokat zabál, az sokat is iszik, az 1300-as fogyasztás mellé simán bemegy még két ásványvíz 600-ért, ami került a helynek mondjuk 80-ba, tehát 520 Ft-ot keresett csak ezen. A 2000 Ft-os fogyasztás negyedét, de ez is kevés...

2018.11.12. 16:01:51

@fifibá55:
Tehát szerinted a panaszkodó hazudott a ruhájának tisztaságával kapcsolatban? Elképzelhető de én azzal a véleményemet azzal a feltételezéssel írtam, hogy igazat állított a ruhájának tisztaságával kapcsolatban.

2018.11.12. 16:02:25

@fifibá55:
Egyébként gondolom koszos öltönyben bárki bemehet...

Thomas Dantes 2018.11.12. 16:02:28

@különvélemény: Most ez komoly vagy vicc, vagy mi van? Hagyjuk már a marhaságokat. Színházba se megyek fürdőgatyában és strandpapucsban.

Vagy, templomba, nők ne menjenek olyan ruhába, amiből kilóg pinája meg a melle.
Ez diszkriminatív? Nem

Egyszerűen vannak illem szabályok. Bizonyos helyekre, nem megyünk akármiben.

Az a szomorú ,hogy ezt el kell magyarázni...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.12. 16:02:54

@Zabalint: tehát akkor az olcsó helyre mehessen be bárki, de a trófeába, ami egy ugyanilyen all you can eat, csak drágább, pedig kötelező a business casual, mert oda a melós úgyse akar bemenni ebédelni, a michelin-csillagos helykre pedig már szmoking/kisestélyi kelljen? Nem zavarnak a korlátozások, amíg engem nem érintenek....

2018.11.12. 16:03:19

@maxval balcán bircaman:
"Hangsúlyozom, tiszta ruhában tisztán kívántunk bemenni a helyre!"

Thomas Dantes 2018.11.12. 16:03:50

@Zabalint: Nem diszkriminálja a munkásokat. Csak el vár, egy bizonyos megjelenést. Képzeld, én is voltam munkás is. Mégse koszos melós ruhában járok étterembe. Ha olyan helyre megyek, átöltözök.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.11.12. 16:04:57

Ja, rájuk kerestem a neten.

Kockás inges kövérek tipornak a kisnyuggereken, mindez egy elmosódott (mobilos?) fotón, felette a szövegben helyesírási hibák (a space nem a barátjuk, vagy mi?).

Jó hely. A mosdóba nem biztos, hogy be mernék nézni. Attól még persze főzhetnek jól, de a "fúj, melósruha" hozzáállás elég visszás a részükről. Főleg, hogy a posztban egyébként rendezett melósruháról volt szó, tehát valószínűleg nem valami vágóhídról szédelegtek be nyakig belsőségben.

2018.11.12. 16:06:02

@Thomas Dantes:
Az a szomorú, hogy vannak emberek, aki soha nem kérdőjelezte meg legalább gondolati szinten a dress code helyénvalóságát. Egy korábbi munkahelyemen minden IT-s dolgozóra is szigorú dress code vonatkozott, attól függetlenül, hogy találkozik-e valaha ügyféllel. Állítólag azóta enyhítették nagyon helyesen.

2018.11.12. 16:07:35

@onlajnok:
Engem zavarnak akkor is, ha nem érintenek, de amúgy semmi értelmük azon túl hogy a felületes, álszent embereknek meg lehessen felelni.

Nem, nem azért, mert olcsó hely, de az hogy egy olcsó all you can eat, különösen abszurddá teszi a helyzetet.

SZPIITII 2018.11.12. 16:08:47

Az emberek azt hiszik, ha nincs zarva az ajto, akkor barhova bemehetnek.. xD

Nem diszkriminativ, ha megszabjak milyen ruhaban mehetsz be es milyenben nem. Regen azert igenyesebbek voltak az emberek es adtak magukra. Szinhazba sem mehetsz ugy, ahogy akarsz es meg millio helyen igy van ez. Nincs ebben semmi kulonos. Volt osztalytarsamat azert kuldtek haza, mert nem megfelelo pulcsiban jott iskolaba.

Nem kell haborogni. Unalmas. Mashova kell menni ebedelni es ennyi.

2018.11.12. 16:10:23

@Thomas Dantes:
A panaszkodó állítása szerint tiszta ruhában ment. Ez egy kifőzde szerű ebédlő hely, ezek szerint alapnak kellene lennie, hogy ha nem koszos a munkaruhája a vendégnek, akkor is átöltözzön?

fifibá55 2018.11.12. 16:12:47

@Zabalint:
1) Egyikünk sem volt ott, tehát nem fogadhatjuk el tényként se a tiszta, se a szennyezett jelzőt. A szennyezettség egyébként is szubjektív fogalom, és a feltételt szabó álláspontja a mérvadó.
2) Még nem próbált senki koszos szmokingban bemenni, így nem tudjuk, hogy a kitételt alkalmazzák-e "munkásöltözéken" kívül másra is. Ha teszel egy kísérletet, és megírod az eredményt, hálásan és kíváncsian fogom olvasni.

2018.11.12. 16:13:55

@SZPIITII:
Nekem volt anno egy punk osztálytársam, megjelent a HétköznaPICSAlódások pólóban, erre a tanárnő elzavarta átöltözni. Kiment, elszívott egy cigit, aztán az öltözőben volt néhány, a hozzá hasonló igénytelen arcok által használt közös, ennek megfelelően koszos, büdös tesipóló, na abban visszajött. Úgy már elégedett volt a tanárnő.

Valami ilyesmit csináltam volna a munkások helyében...

SZPIITII 2018.11.12. 16:13:57

@Zabalint:
A f*szomat erdekli, hogy szerinted megfelelt, szerintuk nem felelt meg. Fogod magad es atmesz egy masik helyre. Ne legyel buta amcsi n*****.. Azok akadnak ki mindenen, meg kikernek maguknak mindent es egybol minden diszkriminacio. Nevetseges.
Nemet mondtak, te ezt elfogadod es tovabblepsz. Ennyi.
Ugy viselkedsz mint akit nem szolgaltak ki piaval es bizonygatja, hogy o nem is volt reszeg..
Egy nyafogo kislany vagy, ferfiak szegyene.

2018.11.12. 16:14:51

@SZPIITII:
Bocsy de épp a hozzád hasonló szolgalelkűek miatt lehet bármit megcsinálni az emberekkel.

TömítetlenTömszelence (törölt) 2018.11.12. 16:17:03

Ekkora műbalhét! Nem a melóst tiltották ki, hanem a munkásruhát. Ha annyira vágyik rá, hogy itt kajáljon, öltözzön át, és bemehet. Nem fogják megkérdezni, mi a foglalkozása.

Aki szerint ez olyan, mintha bőrszín alapján válogatnának, gondolkozzon egy kicsit, hogy mennyire könnyű bőrszínt váltani, vagy ruhát váltani.

martineden 2018.11.12. 16:17:05

@midnightcoder2: Hat szerintem nem csak a komuvesek vannak munkasruhaban,Nalunk a villanyszerelo is abban van,es kepzeld el,a ruhaja tiszta.Mellesleg egy tehertaxis,egy asztalos,butorkeszito,haztartasigep szerelo stb is lehet tiszta munkasruhaban.Mit szolsz?_

2018.11.12. 16:18:13

@fifibá55:
1. Tehát szerinted hazudik.
2. Akkor viszont visszatértünk a diszkriminació kérdéséhez, hiszen ezek szerint koszos munkásruhában érkezők miatt nem engedik be a munkásruhában érkezőket.

2018.11.12. 16:19:10

@TömítetlenTömszelence:
És kék ruhában bemehetek, vagy csak zöldben?

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.11.12. 16:21:05

csak van 1 db tiszta ruhas munkavezeto aki elviszi a kajat a koszosaknak

ételizésítő 2018.11.12. 16:21:30

Talán azért, mert nem szeretnék, ha a kedves munkásemberek összekoszolnák a többi vendég ruháját.
Bár a Hiltonban vagy a Gundelben nem írják ki, de oda sem mehetsz be koszos munkásruhában. Sőt, nagy valószínűséggel tisztában sem. Hacsak nem javítanod kell ott valamit.

"egy viszonylag alacsony áron egy órán át zabáltassa a vendégeit, de az biztos, hogy ez nem lehet túl egészséges senkinek"
Lehet, hogy te zabálni szoktál, de az átlagember csak eszik. És egy órán át sem kell folyamatosan zabálni, ahogy nálad ezek szerint szokás, és főleg nem mindent. Tehát simán lehet egészséges, ráadásul az egész kb. egy Big Mac menü ára, és annál simán egészségesebb.

Ja, és tanulj meg magyarul, ugyanis a tőled idézett mondatban nem kell az "egy" szó.

@lenörd hofstadter:
Ja, dresszkód. Nem tudom, hol tanultál magyarul, de kérd vissza a pénzt, átbasztak.

martineden 2018.11.12. 16:23:28

@martineden: Persze ettol fuggetlenul egy vendeglo megszabhatja h milyen ruhaban legyenek a vendegei.

TömítetlenTömszelence (törölt) 2018.11.12. 16:25:46

@Zabalint: Valószínű, hogy zöld atlétában és klottgatyában nem, sötétkék öltönyben igen. De ilyen kérdésekkel inkább a hely személyzetéhez érdemes fordulni. Ha nincs kedved megfelelni az ő kéréseiknek, akkor nem mész oda. Ha nagyon elrugaszkodottak az elvárásaik, akkor majd sokan nem mennek oda, és kénytelenek lesznek bezárni. Ennyi.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.11.12. 16:25:47

En orulnek ha megszabhatna az etterem, hogy milyen faju emberek ehetnek ott.

Mert sem ciganyokkal, sem lippsikkel nem szeretnek egy legterben enni, vagy lenni.

fifibá55 2018.11.12. 16:28:11

Furcsa mentalitás. Ahhoz, hogy szörnyűlködni lehessen, úgy kell tenni, mintha a lényeg: a kiemelő, eltérő írásmóddal szereplő "malteros, festékes" jelző ott sem lenne.

SZPIITII 2018.11.12. 16:29:37

@Zabalint:
Lassan itt is az lesz, ami az altalunk majmolt Amcsiban van. Az okoskodo emberek kikerik maguknak, amikor a rendor.megallitja oket, mert milyen alapon..
Szetrohad az egesz tarsadalmunk mert mindenki elkezdi lesz*rni a szabalyokat es kikeri maganak, hogy mi az hogy nem csinalhat azt, amihez csak kedve van.
Kerdezd meg apadat, nagyapadat regen hogy mentek etterembe.. Lehet apad meg le is keverne egyet, hogy tisztesseges viselkedesre neveljen.. Ja hogy azt mar nem lehet.. Nincs neveles, nincs tisztelet. Szep uj vilag..

2018.11.12. 16:29:45

@fifibá55:
Érdekes módon senki sem tett így,csak veled ellentétben nem mindenki abból indult ki hogy a panaszkodó hazudik.

2018.11.12. 16:31:50

@SZPIITII:
Téged meg gondolom arra tanított apád, hogy ismeretlen berekkel személyeskedj.

fifibá55 2018.11.12. 16:32:03

@Zabalint:
1) Ezt vezesd le a válaszomból.
2) Csúsztatsz. _Koszos_ ruha miatt, men munkaruha miatt.

Amikor taxiztam, koszos ruhásokat bizony nem engedtem beszállni, és jogom volt ezt megtenni. Vagy kértem előre 50 forintot a takarításért (menetdíj: 20-25 forint).

Cinkes 2018.11.12. 16:34:38

Tényleg meg kell magyarázni miért nem megyünk koszos ruhában étterembe...?

efi 2018.11.12. 16:35:26

@Boar.:
"aki egy cnc vezérelt akármi gombjait nyomkodja, annak sem lesz festékes, ragasztós a ruhája. "
Akkor nekik minek a munkaruha ?

2018.11.12. 16:36:12

@fifibá55:
Feladtam, nincs kedvem a szalmabábjaiddal vitatkozni. Legyen igazad, biztosan azért nem engedték be, mert koszos volt a ruhája, ő hazudott vagy csak alulértékelte a ruhája koszosságát.

Azért egy utolsó kérdés, tiszta munkaruhában azért beengedted a kocsidba az utast?

2018.11.12. 16:36:53

@Cinkes:
Olvasd te is el, mi volt a panasz!

Itt senki nem tud olvasni????

dare 2018.11.12. 16:39:09

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Ettől elegánsabban nehezen sikerült volna csatlakozni a témához.
Respect.

ételizésítő 2018.11.12. 16:39:49

@ekat:
Valóban, 1 forint 35 fillérért tényleg nem lehet valami elegáns.

@Gida legelői kecskepásztor:
Egy lábast, aminek fehér keze van?
Biztosan meglepődnének. Mint ahogy te azon, ha megtudnád, hogy létezik a magyarban olyan, hogy helyesírás.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Az all you can eatben általában az ásványvíz is benne van.

@Zabalint:
Kinek mi számít tisztának. A munkásruha addig tiszta, amíg mosás után munkába nem állsz benne.
Mivel ebédelni szerettek volna, gondolom, előtte aznap már dolgoztak, tehát nem valószínű, hogy az a munkásruha tiszta volt.

@martineden:
Akkor te nem nagyon tudod, mit csinál egy villanyszerelő, ha szerinted tiszta a munkaruhája.

Boar. 2018.11.12. 16:41:55

@efi: Előírás. Vagy ha mégis összekeni magát, ne a sajátját kenje.
Nem az ördögtől való elvárás, hogy egy üzemben egységes megjelenés legyen, munkavédelmi szempontok is játszanak, amúgy meg egy juttatás a munkaruha.

ételizésítő 2018.11.12. 16:43:44

@Boar.:
Jaja, ezért a vezérigazgatótól a takarítónőig mindenki egyforma ruhában jár az üzemekben.
Még a méret is ugyanaz.

Szerintem te életedben nem jártál még irodától eltérő munkahelyen, de még filmen sem láttál olyat.

SZPIITII 2018.11.12. 16:44:29

@Zabalint:
Bezzeg a hajlektalanok bemehetnek, de a munkas emberek nem. Hova tart ez a vilag?

Apam arra tanitott, hogy az eletben vannak szabalyok. Ennyi.
Aztan eltoroltek a katonasagot es lathatjuk, hogy milyen vilag lett a kovetkezmenye...

2018.11.12. 16:45:18

@ételizésítő:
Van egy csomó olyan kékgalléros az üzemekben, akinek a ruhája nagyon ritkán koszolódik, mégis munkásruhat hord.

AdamTheTux 2018.11.12. 16:51:18

Kíváncsi vagyok arra, hogy hogy nézett ki a sztori a másik oldal, az étterem szemszögéből.

Boar. 2018.11.12. 16:51:56

@ételizésítő: Szerintem meg pont leszarom, hol bújtál ki abból a narkós kurva anyádból te idióta, ki a faszom szólt hozzád?
Amúgy természetesen más az előírás az irodista állománynak és a fizikai dolgozóknak, sőt ez utóbbiak is differenciálva vannak munkakör alapján de ezt egy ilyen majomnak mint te, aki életében nem dolgozott, hiába is magyarázza az ember.
Menj le szopni a kamionparkolóba mint anyád te gyökér, rólam meg tapadj le, nem vagyok kíváncsi a büdös pofádra.

SZPIITII 2018.11.12. 16:55:12

@Zabalint:
Az atlagember ha meglat egy cikket, ahol ugy erzi, hogy valamiben serult valakinek a szabadsag joga, egybol elkezd meltatlankodni es a napi gozt ott engedi ki. Viszont ez a mostani egy alproblema. A posztolo volt a butus, sot meg lehet, hogy be is lehetne perelni a posztjaert..

ArriMedes 2018.11.12. 17:03:17

mi is a baj ezzel a poszttal?

a kép alapján nem a munkásruhás, hanem a "malteros, festékes" munkásruhás emberek vannak "kitiltva" nyilván nem véletlenül

a idézett facebook-poszt meg érdekes, de igazából egy panasz, egy szemszögből, látni kellett volna a ruhát és tudni pontosan, mit mondott az üzletvezető, mert az sem egyértelmű hogy ő is távozásra kérte volna a vendégeket. aki biztosan kitette volna őket az egy alkalmazott, abból meg van elég sok bunkó, jó eséllyel magyar volt, nem egy szorgalmas bevándorló, akikből mi ugye nem kérünk.

szóval ez így elég kevés

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.11.12. 17:04:56

@SZPIITII: nem, anyád volt buta, mert apádat fogadta lyukas gumival is...

Weidmüller 2018.11.12. 17:19:30

@lenörd hofstadter:
Mikor ott fogsz majd sírni a telefonba,hogy

"mester jöjjön azonnal mert nincs fűtés,és a mosdó is leeset a falról"

majd mi is hímezünk-hámozunk,hogy oda nem,meg mesze van,de aztán még is kimegyünk,de extra pénzt számítunk fel,mert tudod,ez egy ilyen világ.

inteligencs elenzeki 2018.11.12. 17:19:35

Tisztelt Új-Házi !

Tájékoztatjuk, hogy öltönyös, nyakkendős ruházatban sem fogunk ezek után önökhöz betérni.

Megértésüket köszönjük !

Weidmüller 2018.11.12. 17:22:27

@SZPIITII: Persze,mindjárt le is kell lőni.Na ne hülyéskedjünk már!

inteligencs elenzeki 2018.11.12. 17:23:34

@ArriMedes:

"aki biztosan kitette volna őket az egy alkalmazott, abból meg van elég sok bunkó, jó eséllyel magyar volt, nem egy szorgalmas bevándorló, akikből mi ugye nem kérünk."

Szóval te nem vagy magyar.
Akkor meg milyen jogon fikázol itt, anélkül hogy kellően ismernél bennünket ?
Ha meg magyarnak tartod magad, akkor meg hülye vagy, hogy magadat fikázod.

sj0001 2018.11.12. 17:29:45

Bocsánat nem érteni angol : "all you can eat" lehet gugli lefordícccssa... nem e lehetne e magyarú?

Girhes 2018.11.12. 17:32:25

@ételizésítő: Ó, te nagyon hülye! Nálunk a termelésben dolgozók mindegyikének kötelező munkaruhát hordani. A munkaruha színe megmutatja, ki milyen területen dolgozik. Zöld=logisztika, szállítmányozás. Kék=üzemi munkás. Piros=üzemi munkavezető (művezető, üzemvezető). Fehér=minőségellenőrzés.

tatárfejű kutya 2018.11.12. 17:35:26

@Boar.:

Nem érted, hogy MUNKÁSRUHÁBAN NE MENJ ÉTTEREMBE A BELVÁROSBAN??!!!

Ebben mi a bonyolult bzdmeg?!

Pierr Kardán 2018.11.12. 17:41:44

Van az a film, miszerint a munkásosztály a paradicsomba megy.

Hát nálunk már a paradicsomba ment :-))

Az első komment szerint már félmilla felett keresnek havonta, másrészt egy óra ebédidő jár nekik, mert olyan óljúkenít étterembe járnak, ahol egy óra hosszáig lehet enni.

dr. trafik nomac 2018.11.12. 17:43:00

Pont hetvegen ebedeltunk ott a parommal, tudni kell, hogy 1350Ft-os arral azert ez a hely nagyon rendben van. Korabban volt korlatozas sutire (1 suti/ebed az alaparban), de ez egy ideje megszunt. Szoval a mellettunk ulo melos kinezetu figura 4 kepviselo fankkal inditott, plusz az ebed. Akarhogy is szamolom ez a jelen minoseggel nem eri meg, szoval valahol ertheto, bar talan nem ez a legjobb mod.

]{udarauszkasz 2018.11.12. 17:45:55

Hat aki etterembe megy melosruhaban, az igy jart. En is max a tescoba, vagy a sparba ugrom be igy, de mondjuk 3 napja uton, hazaesve meg azt is ketszer meggondolom. Pedig ilyen helyeken eleg budos, koszos ember megfordul. Etterembe meg plane nem. Esetleg a strandon furdonadragban elofordul. Ez alap.

telkoe 2018.11.12. 18:00:28

Erdekes Londonban senki nem veri ki a proletarhisztit ha egy pub kiirja hogy munkasruhaban nem szolgalnak ki.

MEDVE1978 2018.11.12. 18:21:27

Volt egy-két éve egy olyan sztori, hogy a pasast azért tiltották ki asszem a Trófeából, mert sokat járt oda. Pedig ugye a Trófea ehhez képest négy-ötszörös áron fut. Ott állítólag az volt a háttérben, hogy az étteremvezető elmondta, neki nem az a biznisz, hogy valaki bejön az utcáról, hanem az, hogy ha jön egy csoport, amelyben vannak vegyesen férfiak és nők. Nők keveset esznek, férfiak egy kicsit többet, aztán ezért otthagynak egy szép összeget. Ha isznak némi rövidet is, nemcsak a ház ihatatlan borát / sörét, akkor még extra bevétel is van. Ez a biznisz.

Namármost a melóssal is ugyanez a helyzet. Ki a fenének biznisz, hogy ha a melós bemegy és zabál mint az állat. 1300 Ft-ot könnyebb jóval leenni. Emellett önmagában rendben van a tisztasági korlátozás, tényleg nem kell mindenhova beengedni a festékes / izzadt / büdös melóst. Soha nem jutott eszembe még Pizzeriaba se bemenni közvetlenül sportolás után, amikor full izzadt voltam és büdös. Lepukkant kocsmába igen, meg a töröktől venni egy gyrost, de az más tészta.

Egyébként volt egy szakács haverom, aki dolgozott ilyen All you can eatben, a Keletihez közel. Nem túl szépeket mesélt, tehát ha ilyen helyre megyek, külön megnézem mit eszek (magamtól nem preferálom).

belaim7005 2018.11.12. 18:49:51

Vazze ahol 1350 hufért egy óráig zabálhatsz az nem étterem, hanem kajálda! Nem kellene túltolni, elmehetnek a p.csába! Ez a proli véleményem. ui: az erdész munkaruha zöld , kb a kaja 15*-se egy garnitúra, akkor most ki a hülye vazze?

_Neville 2018.11.12. 18:56:14

Még szimpatizál ék is a posztolóval, ha nem toldaná meg a mondandóját ezzel a mélykádári lumpenproli szöveggel, hogy aki nem fizikai melót végez melós ruhában, az biztosan egy semmirekellő naplopó.

élhetetlen 2018.11.12. 19:00:25

Na, az egyértelmű, hogy az étterem vezetősége teljesen hülye. Azt nem merik kiírni, hogy munkásruhában nem lehet bemenni, mert egy banki tisztviselőnek a kötelező munkásruhája az öltöny. Erre kiírják, hogy „malteros, festékes munkaruházatban érkező vendégeket sajnálatos módon nem tudunk fogadni !„. Egy asztalos fűrészporosan mehet? Aztán ez elég ahhoz, hogy senkit ne engedjenek be, akin overáll van sok zsebbel?
@Thomas Dantes: „Például étterembe, ne megyünk munkásruhában. Sőt, egy elegánsabb étteremben, van dress code.„. Ez így a honlapját nézve, (bocs, nem tudom hány éves vagy, emlékszel-e a lordok háza intézményre), ez kb. az, csak nem az összeszedett kaják után fizetsz, hanem előre, és, ha találsz helyet, leülhetsz. Ide dress code! Ez egy olcsó kifőzde. Ja.
@Thomas Dantes: „Csak el vár”, helyett elvár. Ez nem egy Hilton, hanem egy olcsó önkiszolgáló étterem, hiába akar többnek látszani a megjelenési elvárásaival. Mi a különbség egy leporolt munkásruha, vagy egy átizzadt póló, vagy egy kockás ing között? Nézd meg a honlapjukat, és keress egy jól öltözöttet a tömegben.
@SZPIITII: „Szinhazba sem mehetsz ugy, ahogy akarsz”. Azért keresd meg az Operaházon azt a feliratot, hogy farmerben, tornacipőben nem mehetsz be. Bemehetsz, és még azt is elnézik, hogy megspóroltad a ruhatárat, és a nagykabátod is az öledben van.
@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Senki nem akadályoz meg abban, hogy finanszírozz egy zártkörű éttermet, ahol csak te és az elvtársaid ehetnek, csak ne hirdesd nyilvános étteremként.
@Cinkes: Tényleg nem érted, hogy nem azt írták ki, hogy koszos ruhában nem lehet? Sarkítok. Ha valaki tegnap éjjel bulizott, és lehányta az öltönyét, és délben ébredt, az ezek szerint bemehet a lehányt öltönyében? Mert nem malteros, vagy festékes?
Elképesztő!

élveteg 2018.11.12. 19:04:40

Mondjuk ha koszos mocskos a melós ruha mert azzal jár a munka akkor megértem De ha tiszta akkor ugyan miért ne lehetne bemenni ? Nekem például mindig tiszta a ruhám mert nem jár kosszal a melóm és a cég mosatja Azt meg megjegyezném hogy a munkásgöncöm egy picit többet kóstál mint egy H&M- es utcai "outfit" Csak a melós cipőm több mint 50 ezer forint szóval ahova nem engednek be akkor leszophatnak majd máshová viszem a pénzem

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 19:05:50

@Boar.: teljesen igazad van. Pontatlan a kiírás. Hisz van, aki divatból hord munkásruhát. A múltkor engem se engedtek be a Nemzetibe, pedig még él is volt vasalva a Texo mellesnadrágba. Az acélbetétes bakancs is ki volt boxolva. Érted ezt?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 19:07:58

@élveteg: szerintem te hülye vagy.
Hogyan írja ki az étterem? Piszkos ruhában nem lehet bejönni? Ennek volt előzménye, az tuti.

kolomparlole1114 2018.11.12. 19:18:49

Attól fodnak a gecik hogy a melósok kieszik őket a pénzükből. Nyilván egy anorexiás vega még a belépő felét se fogja leenni, bezzeg egy melós egymaga eltűnteti a fél asztalt. Faszé építik erre az üzleti modelljüket, ha már 2 melós is csődbe tudja vinni a céget? Meg is érdemlik, menjenek csak csődbe!

A konkurrencia helyében már rég lecsaptam volna a dologra, és ingyenkaját ajánlottam volna fel nekik, Többet hoz a konyhára a felajánlás hírértéke, mint amennyit az a 2 melós ott befal, akár kiéhezetten is.

kolomparlole1114 2018.11.12. 19:21:28

@Igazamvanvagyigazamvan?: Lesötétített bmw-ből kipattanva, ukrán tájszólással susogós dzsoggingban is beengedtek volna.

kolomparlole1114 2018.11.12. 19:23:48

@_Neville: Nem azt fikázta le, csak a kommunista állampárti tolvajokat, akik tolvajok.

kolomparlole1114 2018.11.12. 19:24:32

@belaim7005: Na ez meg a másik fele, valszeg a kockás abrosz zsírosabb volt a melósruhánál.

kolomparlole1114 2018.11.12. 19:27:28

@]{udarauszkasz: Ne urizáljunk már, régen a meki is kiöltözős öltönyös hely volt a magyarnak, pedig már az amcsiknál akkor is csak a csövi meg a rendőr járt oda. Ez nem opera bazmeg, 1200 Ft-ért milyen dress kódot akarnak már?

szepipiktor 2018.11.12. 19:27:52

Azért megint egy megdöbbentő kis írás, és jó pár ideillő kommentelő is felbukkant!
Ez a genderaktivizmus idáig jutott? BÁRMI megtehető, mer ha valahol normális világ bukkan fel, ajogvédők, az aktivisták azonnak teliszájjal belemennek?
Holnap ez lesz a kiskorúak megrontóivak is? Hiszen mi az, hogy nem lehet?
Van egy belvárosi étterem - feltételezem nem a Reflektor hangadói fizetik a működési költségeket, így nem értem, milyen alapon minősítik az üzleti modelljét? -, ahol egy minimumot várnak el. Hogy az étterembe a nem melósok is be,ehessenek, hiszen a hely jellemzően a nem melósok célterülete, most az itt kritizált olcsóságra csaptak le.
De vajon ha bemegy 10 normális ember, aki TUDJA MI ILLIK!!! és bemegy három melós, akkor mi a megoldás? Ócsak neoliberális elvek szerint a normálisak alkalmazkodjanak? Pontosabban menjenek le suttyóba? Nem a melósoknak kellene a szintet betartani?
Egyébként a módszer alap, az ilyen kiírás a illegális szemetelőknek, a társasházi parasztoknak, a más kapujába pisálóknak szóló durvább kiírások normális hangú megfelelője!
A strandon sem ülünk be félmeztelenül ebédelni! De szóltam má rá két újpesti civilruhás zsarura, hogy a fegyverüket ne tegyék ki az asztalra, mert én a családommal nem akarok fegyvereket látni! Mert tahó seriffeknek gondolták magukat.
A reflektor írása rámutat a világon már sok helyen kifigurázott pc-elv kártékonyságára, az ilyen emberek hagyják a gyrekeiket tömött járművön üvöltözni, míg mosolyogva "csodálják" azokat, a többi 30-50 ember meg szív!
.
Gondolom a Reflektor megvédi a nálunkmost éppen létező ukrán vedégmunkásokat is, akik ebédidőben átsétálnak az építkezésről és dzsuvásan mennek a pékhez, az élelmiszerüzletbe.
Vagy a szőke ribancokat is, akik a nyalókutyájukkal a kezükbe mennek élelmiszert vásárolni.
.
Nem barátaim, nem kellene ócska ideológia miatt már az emberi minimumot is elpusztínati, amit úgy hívunk: ILLEM!
A bunkókat dobják ki, ne engedjék be a normálisak közé.

szepipiktor 2018.11.12. 19:33:08

@kolomparlole1114:
Miért gondolod, hogy egy belvárosi étterem az éppen ott melózók számára alakította ki üzletpolitikáját?
Sok normális, menő étterem csinál ilyen fix összegű akciókat, oda a családok normálisan felöltözve mennek ebédelni! Ott sem a környék román napszámosaira bazíroznak.
De tudod mit? Legyen meg a te akaratod!
Elmnondom mi lesz:
Ahogy a siófoki sörözőt is megbüntették, aki a berendezést kétnaponta összetörő pár cigányt tiltotta ki (pontosabban tagságit vezettek be és a garázdák nem kaptak), és erre ugye ugrott valamelyik fajvédő ál-civil aktivista szervezet, na itt is ez lesz!
Kötelező lesz ezek beengedése, a normális halmaz nem megy be, romlik a üzletmenet és bezárják!
Ez lesz.

]{udarauszkasz 2018.11.12. 19:36:23

@kolomparlole1114: Ez szerintem nem dress code kerdese, romma izzadva, melosan nem megyek be ilyen helyre, arra ott van a munkasetkezde, ha nincs, akkor eszem hideget. Vagy otthon.(de meg ott se mindig. Kismillio potkocsiakasztgatas utan pl. nem igazan.) Nem feltetlenul kell ehhez kisestelyi, eleg akar egy sima jatszos gatya, meg ing, ha nincs szetkuldve.

Gábor Kovács 44 2018.11.12. 19:58:55

Szerintem ez arról szól, hogy a munkás a fizikai munka miatt feltehetően jóval többet fogyasztana egy átlagos vendégnél..

inyesmester 2018.11.12. 20:08:41

Vannak emberek, nem is kevesen, akik munkásruhában élik le az életüket.Otthon a kocsmára is az van kiírva, hogy vendéglő.Van öltönyük is, de az ide sok lenne.
Nehéz elmagyarázni nekik, hogy egy ilyen hely csak akkor él meg, ha rendszeresen a nagy választékot kihasználva normálisan esznek az emberek. A zabálás, az jó tud lenni a disznó hizlalásánál, de embereknél semmilyen pozitív hozadéka nincsen.

inyesmester 2018.11.12. 20:12:00

Amúgy jó pár cégről tudok, ahol a főnök rendszeresen elviszi az alkalmazottait ilyen helyre.Nem is kell senkinek szólni, hogy ne melós ruhában gyere, mert mindenki természetesen zuhanyzik és átöltözik a munka után.

SZPIITII 2018.11.12. 20:16:20

@élhetetlen:
"Ez nem egy Hilton, hanem egy olcsó önkiszolgáló étterem"
Tehat te eldontod, hogy melyik etterembe lehet szabalyozni, hogy hogyan mehet be az ember. Ertem.

Az miert nem zavar senkit, hogy a boltokban kamerak vannak? Ja hogy ott ezek a szabalyok vannak. Azt elfogadod, ez meg nem tetszik. Ertem..

csárlszbrunzol 2018.11.12. 20:18:46

"...ezzel az elegáns étkezési lehetőséggel."
Ó. Az all you can eat mint elegáns étkezési lehetőség?

2018.11.12. 20:18:46

Hiába törlöd ki a véleményem blogger!
Attól az még igaz.
És előbb-utóbb mindenki blokkolni fogja.

Boar. 2018.11.12. 20:21:44

@tata19: Nyilván egyféle "étterem" létezik a buta kis fejedben, igaz BAZDMEG?
Egy ólljúkenít csumizó bazdmeg az arra van, hogy beugorj kajálni, nem felvágós hely, nem a gasztronómiai élményt keresed. Ha valaki munkásruhában tölti a napját mert olyan munkakörben DOLGOZIK BAZDMEG akkor abban fog ebédelni.
Kevésbé zavaró mint egy punk vagy akár egy átlag tini szándékosan provokatív viselete.

SZPIITII 2018.11.12. 20:24:02

"A nagy éttermekben nagy fontosságot tulajdonítanak a ruházatnak, aki pl. rövidnadrágban, farmerben, sportruhában, pulóverben, vagy divatos reklámfeliratoktól hemzsegő műanyag öltözetben jelenik meg, azt be sem engedik. Lehet akárki, és legyen bármennyi pénze. Ezen kívül vannak nyakkendős helyek is, ahol megkövetelik a nyakkendő viselését."

Ha a nagy ettermek megtehetik, akkor a kicsik is, hogy szabalyaik legyenek. Vagy az osszes ettermet tamadjatok, vagy elfogadjatok, hogy vannak szabalyok, amikhez alkalmazkodnotok kell.
Vagy ez kis etterem es ezzel mertek szivozni, de a nagyoktol mar feltek? :))

Beer Monster 2018.11.12. 20:26:02

Ezt a hisztis picsogást. Hogy nem képes valaki átöltözni étterembe. Ja, és mocskos ügyvédek, hogy tiszta a ruhájuk. A festékes ruha járja be Európát.

élhetetlen 2018.11.12. 20:39:45

@SZPIITII: Nem érted….Azt hiszem, nem érted a lényeget. Üzemeltethetsz egy olyan éttermet, ahova kiírod, hogy belépés, csak öltönyben, nyakkendőben, hölgyeknek koktélruha, vagy szmoking, nagyestélyi, de, ha csak azt írják ki, hogy malteros, festékesben ne, akkor már a fűrészporos munkaruhában levőt is be kell engedni. Erre mondtam, hogy hülye a vezetés. Nem én döntöm el, hanem a saját kiírása. Képes vagy ezt megérteni?

egigi 2018.11.12. 20:41:21

Gondolom, volt előzménye is a kiírásnak. Talán valaki reklamált, hogy leült, és festékes lett a tiszta ruhája.

egigi 2018.11.12. 20:43:11

@élhetetlen: A fűrészport le lehet porolni, a legtöbb festék viszont véglegesen tönkreteszi a ruhát.

élhetetlen 2018.11.12. 20:49:36

@Igazamvanvagyigazamvan?: „A múltkor engem se engedtek be a Nemzetibe, pedig még él is volt vasalva a Texo mellesnadrágba.”. Nagyon rossz duma. Magánügy, hogy felöltözöl egy színházi előadásra, sőt, átöltözöl egy gyors ebéd kedvéért egy önkiben, de az Operába is bemehetsz szakadt farmerben, trikóban, hátizsákkal is.

Beer Monster 2018.11.12. 20:52:46

De ez nem szakadt, hanem koszos.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 20:56:08

@élhetetlen: hát, az bizony a te igénytelenséged, ha szakadtan jársz színházba.

Boar. 2018.11.12. 20:58:09

@SZPIITII: A mekiben van dress code? Vagy a hasonló "gyorséttermekben"?
Egy ilyen all you can eat zabálda semmiben nem különb náluk az olcsó alapanyagokból hangzatos neveken elédbaszott csumival.

SZPIITII 2018.11.12. 20:59:29

@élhetetlen:
Nem erted... Egyik jobb etteremben sem lesz az ajtora kiirva,hogy engednek be, csak nem tudsz majd bemenni.. Teccikerteni?

SZPIITII 2018.11.12. 21:01:19

@Boar.:
Ne te dontsd mar el hogy melyik etterem kulonb.
Ja meki... Diszkriminalnak, mert csak az mehet wcre aki vasarolt is valamit, jahogyezaszabalyott... Ez FELHABORITO! xD

SZPIITII 2018.11.12. 21:02:31

@Boar.:
A Mekiben csak az mehet el WCre aki vasarolt is. Diszkriminacio..! xD

élhetetlen 2018.11.12. 21:15:47

@SZPIITII: @Igazamvanvagyigazamvan?: „hát, az bizony a te igénytelenséged, ha szakadtan jársz színházba.”. Hú, most jól megkaptam. Ki mondta, hogy magamról beszéltem? Ebből a szövegedből csak annyi derül ki, hogy te nem jársz az Operába, mert olyan igényes vagy, és ezért nem látod a tornacipős, bakancsos, hátizsákos fiatal turistákat, akiket beengednek gond nélkül.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.11.12. 21:18:59

@Terézágyú: Ha kiírom a kajáldámra, hogy nikábban nem lehet belépni, mert csak olyanokat szolgálunk ki, akinek látjuk az arcát, akkor is ilyen megértő leszel?

élhetetlen 2018.11.12. 21:22:03

@SZPIITII: Nem érted. „Egyik jobb etteremben sem lesz az ajtora kiirva,hogy engednek be, csak nem tudsz majd bemenni..”. De ha kiírják, hogy csak kit nem engednek be, akkor ahhoz kéne tartaniuk magukat. Teccikérteni? Úgy tűnik, nem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.12. 21:26:07

Ha 1390 forintért bármennyit ehetsz, akkor ott nincs minőség, a melósok még örülhetnek is, hogy megkímélik őket a mosléktól...

lcsaszar 2018.11.12. 21:49:40

Az én időmben még farmerban sem lehetett étterembe beülni, nem mintha visszasírnám azokat az időket, mert nem is volt farmerom, ugyanis csak tőlünk nyugatabbra (és délebbre) lehetett kapni. Másrészt az akkori és a mai éttermek között is van különbség.

CM2131 2018.11.12. 22:19:44

Olyan unalmas már, hogy mindenki picsog ! Ez a hely nyilván valamilyen svédasztalos rendszerű, ahol a vendégek maguk szedik a tálból az ételeket, a tálak fölé hajolnak, egymást kerülgetik. A sok tróger nyilván bejárt festékes, malteros ruhában, a többi vendégnek ez nyilván nem tetszett. Ezért hoztak egy szabályt, hogy munkaruhában nem. A szabály meg úgy ér valamit ha be is tartják.
Egyébként attól, hogy szemre nem látszik koszosnak a munkaruha, még lehet hogy most mászott elő a csatornából a delikvens.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 22:22:30

@Online Távmunkás: miért is?
Nincs minőség, mert? A Náncsi néni kifőzdéjében is van minőség, noha olcsó.
A minőség és az ár nem áll szoros összefüggésben.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 22:27:37

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: ott a nicked. Eleve nem mennek be, te észlény!

tede 2018.11.12. 22:28:35

Étterembe ne menjen már mocskosan, büdösen, megizzadva valaki. Gratulálok annak, aki jóízűt enne mellettük. Ha jól értettem a problémát. A másik dolog meg az lehet, hogy sokat zabálnak a melósok, mert kell nekik kalória :) Szóval nem kis salátácskát meg pár szelet husit pakolnak oda, hanem púpozottan megy a zabálás.
Nekem volt egy kollégám egyszer, aki beszabadult egy 5 csillagos hotelbe, mert máshol már nem volt hely (cég fizette). Reggel felzabálta az összes szalámit az egyik fajtából, ami ízlett neki meg az összes sajtot is, mert éhes volt. Csak úgy pörögtek a felszolgálók, hogy pótolják :) Meg kiitta a minibárt, mert azt hitte, hogy a szobához tartozik és a napidíja nagy részét lecsípték emiatt ami miatt rohadt ideges volt a távozásnál. A reggeli séf meg fellélegzett. Vannak kellemetlen vendégek, na.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 22:32:09

@élhetetlen: hát igen. Ez így lehet, ahogy mondod. Tudod, az apám megborotválkozott reggelente, mert munkában ezzel is megtisztelte a tárgyalófeleit.
Anyám arra nevelt, hogy nem járunk szakadt ruhában színházba, de még orvoshoz sem.
Nem parasztot nevelt.
Neked lehet, belefér a világképedbe, a disznók és a tyúkok sosem tiltakoztak.

Viszlát és kösz a halakat 2018.11.12. 22:32:48

"Minden Facebook komment garantáltan a vegytiszta valóságot tartalmazza"

- Petőfi Sándor -

ételizésítő 2018.11.12. 22:33:13

@Boar.:
Ja, hogy az anyád narkós kurva, és minden nőrokonod is, ezért el sem tudod képzelni, hogy más családokban ez nem így van?
Ráadásul neked is szopnod kell járnod a kamionparkolóba, ahogy az összes férfirokonod is teszi?
Kemény világba szartak téged, te szegény kis szerencsétlen nyírségi cigány pöcs...
Akkor már érthető, hogy miért lettél egy ilyen agyilag nagyon kemény kihívásokkal küszködő szerencsétlen kis seggfej.
Folyamodj segélyért, ennyire hátrányos helyzetért annyit kapsz, hogy Mészáros Lőrinc menten sírva fakad, mert ő csak a 2. leggazdagabb lesz után az országban.

lenörd hofstadter 2018.11.12. 22:37:45

Ez is csak a szokásos szánalmas faszfejek nyirvákolása akik a kerületben lévő 600, és az utcában lévő 36 étterem közül pont abba az egybe akarnak menni, amelyikbe nem lehet.
Pontosan ugyanaz mint a hülye barom amelyik kiborul mert a megye 342 szállodájából pont abba az 1 db szállóba nem engedik be az üvöltő purdéját amelyikbe menni akar. Ilyen állat mindig volt, mindig lesz, még véletlenül sem neki egyedül kell alkalmazkodni 800 emberhez, hanem az a 800 alkalmazkodjon hozzá.

Arcade Macho 2018.11.12. 22:39:25

ez nem a celkozonseg... ennyike, leirta hogy jogaszokkal egyeztetett elotte

akinek meg nem teccik, akkor hivjon meg vasarnapi ebedre egy hajlekonyt aki elotte festett :)))

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 22:39:54

@élhetetlen: festékes, malteros ruhában járnak operába a turisták?

Várj, kitalálom! Ukrán brigádkirándulás.

Viszlát és kösz a halakat 2018.11.12. 22:39:58

@élhetetlen: "ha csak azt írják ki, hogy malteros, festékesben ne, akkor már a fűrészporos munkaruhában levőt is be kell engedni. Erre mondtam, hogy hülye a vezetés."

Vagy esetleg az adott helyen a festékes - malterosruhás fazonok okoztak problémát (mert építkezés-felújítás folyamatosan van) míg a közelben egyetlen asztalosüzem sincs te viszont a Mindenkénéljobbantudja Netkapitány megmondod nekik, hogy mit kellett volna jól csinálniuk. Mert te mindent jobban tudsz. Vagy esetleg te vagy a hülye.

Szavazzuk meg...

Arcade Macho 2018.11.12. 22:40:50

@inyesmester: itt napkozbeni zabalasrol van szo
es igen a kaloriamenyiseg egy hidegben nehez fizikai munkat vegzo embernek sokkal tobb mint egy irodista 40 kg -os kiscsajnak

hajnal.ferenc 2018.11.12. 22:41:49

Az volt kiírva, hogy munkásruhában érkező vendégeket, vagy az, hogy malteros, festékes munkásruhában? Ennyit a kérdésről. Az étterem megszabhatja, hogy milyen ruhában enged be. Megszabta, nem olyan ruhában voltak, mégsem mehettek be. Büdös bunkók. Már persze, ha igaz, hogy nem volt az a ruha koszos.

Beer Monster 2018.11.12. 22:42:07

Hát vagy gyengeelméjű, vagy rosszhiszemű lehet az, aki leírja hatszor, hogy valakit nem engednek be. Nem azt írták ki, hogy festők nem mehetnek be, hanem azt, hogy koszos ruhában nem lehet bemenni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 22:46:46

@Arcade Macho: akikkel találkoztam az építőiparban, azok bizony ennyi pénzért megoldották a család vacsoráját is. Némi hús a zsebbe, kenyér a reklámszatyorba, merj szólni!

élhetetlen 2018.11.12. 22:55:14

@Igazamvanvagyigazamvan?: „Neked lehet, belefér a világképedbe, a disznók és a tyúkok sosem tiltakoztak.”. Attól, hogy egyre bunkóbb leszel, gondolod, hogy igazad lesz? Csak arra a hülye felütésedre válaszoltam, úgy először, hogy „A múltkor engem se engedtek be a Nemzetibe…”, azaz hülyeséget beszéltél. Egyszerű tényközlés volt részemről. Most ott tartasz, hogy az Operaház disznóól, vagy tyúkól, mert beengedik az érdeklődő turistákat, úgy, ahogy vannak? Mert az egyhónapos körútjukra nem hoztak estélyit, akkor ne menjenek az Operába? Menjenek. Én meg paraszt vagyok, mert járok az Operába, ahova te a lábadat sem tetted be, mert akkor tudnád, hogy mi van, és nem írnád a hülyeségeidet. Gratulálok a gondolatmenetedhez.

ételizésítő 2018.11.12. 22:55:53

@Comte de Gippaud:

Eddig sem voltál, úgyhogy nem veszítenek veled semmit. :-)

@Girhes:
Igen, a narkógyártásban ez fontos. Gondolom, te a tesztelő vagy, aki most épp be van szívva totál.

@Pierr Kardán:
Lehet, hogy paradicsomszedők voltak, és nem festékes meg malteros volt a ruhájuk, hanem paradicsomlétől csöpögött?

@dr. trafik nomac:
Akkor nem kell kiírni, hogy all you can eat, vagy úgy, hogy all you can eat, de csak 40 kilós irodistalányoknak, mindenki másnak 1 tányér leves, 1 (valahonnan ki)rántott hús rizskörettel, egy pohár víz, oszt gudbáj meg prijátnava appetyita.

Lehet, hogy van 1-2 ember, akin veszít a bolt, de átlagban akkor is nyer. A kaszinóban sincs kiírva, hogy aki nyer, azt nem engedik be, pedig van, aki nyer.
Más kérdés, hogy munkásruhában a kaszinóba sem engednek be. Akkor sem, ha van pénzed.

@élhetetlen:
Az Operába sem fognak beengedni munkásruhában.
Pólóban-tornacipőben meg ebbe az éterembe is beengednek.
Ja, az Operában az ki van írva, hogy a ruhatár kötelező. És nem azt jelenti, hogy kötelező volt beépíteni, csak gondoltam, szólok.

@kolomparlole1114:
Susogós joggingban a buszról leszállva is beengedtek volna, mert az nem tiltott. A munkásruha tiltott.

"az amcsiknál akkor is csak a csövi meg a rendőr járt oda"
Nem tudom, én éltem ott, kurva sok álruhás csövi meg rendőr lehet Amerikában ezek szerint, egy csomóan több ezer dolláros öltönyben álcázzák magukat. Meg viszik az egész családot hétvégenként.

Ja, hogy értsd a "dress kód" kifejezést: öltözködési előírás. Így már megvan?
És nem 1200 Ft-ért akarják, hanem tök ingyen. Az 1350 Ft a kaja ára.

Mr. Bell 2018.11.12. 22:59:23

Csinalj sajat business-t, aztan nyigjal! Ezt valaki mar megcsinalta, es ertheto modon nem akarja, hogy retkes faszkalapok degradaljak a helyet. Nem akarsz falni egy oran at olcson? Ne menj oda! Szerencsetlen nyomorek...

ételizésítő 2018.11.12. 23:08:42

@élhetetlen:
Mondjuk egy sötét öltönyön a fűrészpor sem mutat jól, márpedig annyira nem tudod leporolni a fűrészporos ruhádat, hogy valamennyi ne maradjon rajta.
Egyébként meg ki szabja meg, hogy mit tekintünk festéknek vagy malternak? Lehet, hogy a fűrészpor is az, fűrészporos festékes tapéta pl. létezik.

Egyébként a Hiltonban meg a Gundelben nincs kiírva, hogy nem mehetsz be malteros ruhában. De hidd el, nem fog sikerülni.
Ajánlom figyelmedbe az Üvegtigris 3-nak azt a jelenetét, amikor Csoki fel akar menni a hajóra meginni egy sört. Nincs kiírva ott sem, hogy nem mehet be így vagy úgy. És mégsem megy be, nem saját akaratából.

"nem látod a tornacipős, bakancsos, hátizsákos fiatal turistákat, akiket beengednek gond nélkül"
Ja, a fizetett, idegenvezetős túrára.
De az előadásra nem.

@Igazamvanvagyigazamvan?:
A Náncsi néni már rég nem az a minőség, mint 10-15 éve volt, és nem is annyira olcsó. Régen járhattál arra utoljára.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.11.12. 23:11:35

Basszátok meg, ha egy ilyen önkielégítő étterembe olyanok járnak, mint ti, akik habzó szájjal, mosdatlan nyelvvel és elvadult helyesírással kéritek számon az ILLEMET, meg a KULTÚRÁT, akkor inkább malteros melósruhát húzok, csak hogy biztosan ne fussak össze veletek!

Lehet, hogy a fejetekben él egy kép az étteremről, ami elegáns, szolid, halk jazz szól és már az ajtóban fogadnak benneteket, hogy az asztalotokhoz vezessenek, majd étlapot hoznak és ajánlanak és dicsérik a kifinomult ízlésedet, amikor egy 18 Chateu d'akármicsodát rendelsz a konfitált bikaheréhez... de egy fixáras all you can eat kifőzde az nem étterem. Nem úgy, ahogy a fejedben van.

Az egy hely, ahova bemegy az ember, kiállja a sorát, fog egy tálcát, felzabálja, ami beléfér, aztán megy melózni. Ebben az árban kapna menüt is, csak azzal nem feltétlen lakna jól. Tudja ezt a hely is, a fixárassal az árérzékeny vendéget fogja becsábítani. Aki nem kulináris élvezeteket keres ott, hanem tudatos fogyasztóként maximalizálja a saját hasznát.

Az elemi higiénés szabályokon túl nem terjeszkedhet; úgymond nincs mire fel!

A koszos kéz egyébként is tiszta pénzt jelent.

ételizésítő 2018.11.12. 23:12:40

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Dehogy, csak feltártam a csávó szellemi kapacitását a gyermekkorában a családjában uralkodó szociológiai viszonyok és a megélhetésért fordított kemény szexuális munka miatt őt ért traumák fényében.
Szerintem az apja még akkor is verte, miközben szopatta, és közben még az anyját is dugnia kellett, úgyhogy az már csak szolidaritásból sikoltozott a 3 centis pöcsére, hogy hú de nagy.

ételizésítő 2018.11.12. 23:22:24

@élhetetlen:
Na ja, mert az egy hónapos hátizsákos turnén levő turista nyilván az Operába megy, nem a romkocsmanegyedbe.

Szerintem nálatok a faluban Operának hívják az egyetlen kocsmát, és oda jársz, azzal kevered. Itt Budapesten egy egészen más jellegű intézményt neveznek így. Gondoltam, szólok.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Ami a helyesírást illeti, ott azért neked is van mit javulnod. Ha már így felhoztad. :-)

Ja, nézz utána annak, mi az a kifőzde. Az all you can eat nem az kategória, bár lehet, hogy a kifőzde jobb, legalábbis találkoztam már olyannal. Ezek az all you can eatek olcsó, ehető, de (a Trófeát is ideértve) messze nem a gasztronómia csúcsát jelentő - de ennek ellenére - éttermek.

"A koszos kéz egyébként is tiszta pénzt jelent."
Na igen, mindegyik számlát ad minden centi lefestett falról, felrakott csempéről stb., és az utolsó keresett fillért is feltünteti az adóbevallásában.
Ja, nem.
Hát ennyit a tiszta pénzről.

ételizésítő 2018.11.12. 23:24:08

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Egyébként meg én is azt gondolom, hogy a tulajnak joga van eldönteni, hogy kit milyen ruhában enged be. Ő viseli ugyanis a kockázatot, nem te vagy én.

élhetetlen 2018.11.12. 23:24:09

@Igazamvanvagyigazamvan?: „festékes, malteros ruhában járnak operába a turisták?”. Ezt hogy hoztad össze az általam eddig írtakból? Vírusos agyfosásod van, vagy mi? Próbáld meg összerakni a dolgokat. Ha egy etetőre kiírják, hogy malteros, festékes munkásruhában nem lehet bemenni, az nem jelenti azt, hogy egy nem malteros, festékes munkásruhában nem lehet bemenni. És az operába sem csak az mehet be, aki szerinted megfelelően van öltözve. Ennyi. Nem érted, ugye? Pedig egyszerű.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 23:28:05

@élhetetlen: ez a te gondolatmeneted. Én teljesen mást írtam. Nem tudod értelmezni, gondolom, ez azért van, mert teljesen más szemszögből látjuk a dolgokat. Nekem nem fér bele, hogy egy hajléktalan koszos ruhában beüljön az Operába, neked ez oké. Nekem nem tetszik, ha büdösen, koszosan esznek mellettem, neked ez rendben van. Lehet, túl liberális vagy hozzám képest.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 23:33:35

@élhetetlen: tényleg egyszerű: a cikkben arról van szó, hogy nem engednek be az étterembe koszos ruhában. Ezt fotó igazolja. Egy állítás szerint tiszta munkásruhában sem engedték be a jómunkásembert.
Kérdés: hiteles a forrás?
Mi az, hogy tiszta? Definiálta a tiszta ruha fogalmát?
A munkás is tiszta volt, vagy csak a ruhája?

És igen, meg fogsz lepődni, vannak olyan helyek a Világban, ahova nem engednek be hátizsákkal, farmerben.

élhetetlen 2018.11.12. 23:35:17

@Viszlát és kösz a halakat: Persze, a festők, mázolók adott helyen dolgoznak, azok ott vannak festékesen a környéken mindig, az asztalosok meg nem mozognak a megrendelés függvényében, tehát ők nincsenek ott. Egyenesen kizárt, hogy egy építkezés, felújítás esetén asztalosok előforduljanak. Hát, szavazzátok meg, nem zavar….

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.12. 23:47:51

@élhetetlen: etetőre nem írják ki, az az állatok előtt van, a ló, disznó, tehén meg nem tud olvasni. Szóval jól látszik, te honnan nézed a világot.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.11.12. 23:50:59

Végigolvastam a kommenteket. Szerintem egy "étkező hely" engedje már meg magának, hogy legyenek szabályai. Azért nem éttermet írtam, mert lovagolnak rajta sokan, hogy ahol 1400 forintért all you can eat van, az kifőzde és nem étterem.
Lényeg a lényeg, megnéztem ezt a helyet. Rágugliztam,képek. Lehet, hogy az gasztronómiai szempontból egy kifőzde szintjén van. de nekem egész kulturáltan berendezettnek tűnik, fasza székekkel, stb stb. Lehet, ha az enyém lenne én sem örülnék neki, ha retkes cuccban ücsörögnének az emberek. Az is lehet, ha környezet szempontjából is egy kifőzde lenne, ahol kb le se lehet ülni, csak ilyen álló asztalok vannak, meg a fal mellett végig is, - ahogy jártam pár ilyen helyen - akkor senkit nem zavarna. Vagy, ha mondjuk mezei sörpados asztal. Az meg megint más kérdés, hogy a melós miért nem tud átöltözni arra az időre. Mielőtt megkapnám, hogy nyilván lövésem sincs semmiről. dolgoztam olyan emberekkel, amikor építőipari melóm volt, aki ilyenkor átvették a szaros melós ruhát. Ha csak a gyrososhoz ment akkor nem, de ha már valami kicsit is kulturáltabb helyre akkor igen.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.11.12. 23:54:36

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Vicces dolog ezzel a stílussal illemről beszélni :)
"A koszos kéz egyébként is tiszta pénzt jelent. " ez meg léghónaljszagúbb kádár-kori öntudatos proletárduma. ugye elmondod annak a szakinak is, aki teljesen feketén dolgozik meg a "tiszta" pénzéért, mert a számlát hírből sem ismeri...:)

Hórukk 2018.11.13. 00:06:05

Engem sima turistaként nem engedtek be a Monte Carlo-i Casinóba a ruházatom miatt. Kib.sztam velük, elmentem Vegasba.

kékféltégla 2018.11.13. 00:06:18

hagyjuk már, kb. 50x voltam már ott és mindig a legnagyobb tisztelettel szolgáltak ki minden vendéget származásra és ruházatra való tekintet nélkül. Az egyébként tényleg minősíthetetlen, amikor pereg le a száraz festék és a többiek kenik szét a cipővel a kövön. Jaj, milyen szemetek, hogy ki merik írni. Azért ne essünk már át a liberális szamár túloldalára. Én is sírjak, ha papucsban és póló nélkül nem engednek be? Attól még, hogy nem puccos étterem, mások szeretnének kultúrált körülmények között enni. József írásából süt a bosszúvágy, gondolom patyolattiszta volt a ruhájuk... de azért megértem őket is, éhesen szembesülni, hogy többet nem mehetnek be gány ruhában frusztráló lehet.

kékféltégla 2018.11.13. 00:18:49

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
szóval ha jól értem te egyrészről fel vagy háborodva, hogy az illetőket nem engedik be, másrészről azt vallod, hogy azoknak az alantas embereknek, akik ilyen helyekre járnak, nincs joguk elvárni bármilyen alapvető higiénés szintnél többet? Ezt jól átgondoltad, nagyon konzekvens gondolatok, briliáns elmére utal.

élhetetlen 2018.11.13. 00:23:26

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hát ez van, neked meg nem fér bele, hogy szó sem volt koszos hajléktalanokról az Operában, sem arról, hogy büdösen, koszosan esznek melletted, de ez a tény téged nem zavar, te lököd a süketet. Ennyi.
A másik zseniális meglátásod. „hogy nem engednek be az étterembe koszos ruhában. Ezt fotó igazolja.”. És milyen fotó igazolja, hogy koszos ruhában akartak bemenni? Ja , ez szerinted nem számít. És nem is koszosról, hanem malteros és festékes tiltásáról volt szó. Van igazoló fotód arról, hogy malterosak, vagy festékesek voltak? Tehát zagyválhatsz akármit, ez nem tiszta, és a zagyválásodtól sem lesz tisztább.

élhetetlen 2018.11.13. 00:43:53

@Igazamvanvagyigazamvan?: Még mindig ott tartasz, hogy minél bunkóbb vagy, annál inkább igazad lesz? „etetőre nem írják ki, az az állatok előtt van” .Fel sem tételezed egy embertársadról, hogy ha azt írtál ki, hogy festékes, malteros ruhában nem fogadják, akkor nem festékes, malteros ruhában akart bemenni? Igen, ők állatok, akik nem tudták elolvasni az instrukciót? Miből gondolod? Te honnét nézed a világot? Te normális vagy, vagy ezek után embernek nevezhető lény vagy? Na, turbózd még magad, biztosan megtalálod a nem tudom milyen igazadat! Én itt befejeztem.

Dr.Démonmac1 2018.11.13. 01:27:13

ha étterembe mész, öltözz fel.
ennyi.
vagy irány a meki.

tamask 2018.11.13. 01:35:55

@Dr.Démonmac1: egy "étterem", ami olyan áron kínál korlátlan zabálást, ami egy meki menü árával versenyez, az nem egy kiöltözős hely. Amúgy egy munkásruha is ruha, de abban nem szolgálnak ki, ellenben ha picsanadrágban és hasikipólóban megy be egy csaj meg pamut melegítőben és kinyúlt atlétában a pasija, akkor őket kiszolgálják, mert az nem munkásruha. De rendes öltözetnek se nevezném.
Michelin-csillagos helyekre is beülhetsz egy kínai melegítőben és strandpapucsban.
Ez a kajálda meg attól messze áll.

tamask 2018.11.13. 01:43:52

@különvélemény: nem minden munkásruhás ember dolgozik koszos körülmények között.

Villanyszerelő, műszerész, liftkarbantartó, CNC gépkezelő, hegesztő, nyomdász nem lesz nyakig malteros, olajos, de munkásruhát visel. Sőt, egy elektronikai gyárban olyan tisztaság van, mint egy műtőben, a melósok meg munkásruháta húzott fehér, nem szőtt anyagból készült védőruhában gyártják a chipeket. Az a baj, a sok belpesti biboldó barom még sose látott munkást, ezért az a kép él a fejükben, hogy minden melós olyan, mint a koszos ruhájú román feketemunkás.

tamask 2018.11.13. 01:52:14

@különvélemény: @midnightcoder2: munkásruha nem jelenti, hogy koszos helyen dolgozik az illető. Hűtő és klímaszerelő, CNC-s, hegesztő (mondjuk TIG), elektronikai műszerész, autógyári melós, gyógyszergyári munkás és még sorolhatnám, egyik se lesz koszos, sőt haza is zavarnák a munkahelyéről, ha koszos lenne a munkaruhája. Mert mondjuk ahol high-tech elektronikai alkatrészeket gyártanak, ott még a levegőt is szűrik. De mindenki munkaruhában van, sőt nég arra is vesznek fel védőköpenyt. Ti persze erről semmit se tudtok, mert nem dolgoztok.

@maxval balcán bircaman: a tisztaságot megkövetelheti, de a munkásruha is lehet tiszta.
Én elég sok seggszagú, gusztustalanul elhízott, rettenetes szájszagú öltönyös "értelmiségi" emberrel találkoztam már. Őket is ki lehetne tiltani, mert rosszabbak, mint egy munkás

tamask 2018.11.13. 01:57:07

@midnightcoder2: "Nyilván valaki azért vesz fel munkásruhát mert épp színházi elõadást készül megtekinteni"

Az a baj, hogy te Magyarországból indulsz ki, ahol az emberek színházba, koncertre is befeszülve, kiöltözve járnak, hogy mutassák, hogy mennyire felsőbbrendűek. Civilizált országokban a színházba járás nem olyan nagy esemény. A magyar ember elmegy mindenféle hulladék musicalt vagy operettet megnézni, ehhez még ki is öltözik, aztán csettint, hogy milyen kurvára művelt, bezzeg a proli nyugatiak beülnek színházba farmer-pólóban.

tamask 2018.11.13. 01:59:38

@fifibá55: "Diszkrimináció az, ha esetileg saját megállított feltételeitől eltérő módon jár el."

Nem pubika, a diszkrimináció nem az, hogy az üzemeltető hoz szabályokat, majd attól eltér és ez a diszkrimináció. Eleve a szabályok sem lehetnek diszkriminatívak.

tamask 2018.11.13. 02:08:00

@Thomas Dantes: sőt, ettem olyan Michelin-csillagos helyen itt Ázsiában, ahol sttandpapucsban és picsanadrágban is ehetsz. Senkit se érdekel. Magyarországon én is kiöltöztem mindenhova, erről külföldön élve kezdek leszokni. Mert egy 14 ezer forintos steak vacsorát is el tudok fogyasztani műanyag papucsban.

@Nerevaryne: te se láttál még modern munkahelyet. Egy elektronikai üzemből, gyógyszergyárból, CNC-s munkahelyről, autógyárból, nyomdából, asztalos lapszabászatból haza is zavarják az embert, ha koszt csinál. Jártam olyan elektronikai üzemben, ahol olyan körülmények közt dolgoztak az emberek, mint egy sci-fi filmben.

tamask 2018.11.13. 02:10:15

@ekat: 1500 forintot simán otthagy az ember a McDonald's-ban is egy étkezésre, tehát ez az "étterem" a mekivel versenyez. Ez belövi a színvonalat is.

tamask 2018.11.13. 02:18:30

@Terézágyú: ahogy jegyzőkönyvekben írják: elmondása alapján. Ezért állítólagos. Mert hazudhatsz látatlanba. Ahogy itt többen szájhabzottak, hitetlenkedtek, hogy a posztoló tiszta munkásruhában jelent meg az étteremben. Mert a kommentelők egy része szerint tiszta munkásruha nem létezik. Ezért állítólagos minden, amir írtál. Senki se hisz senkinek. A posztolónak se hitték el itt többen, hogy tiszta volt a munkásruhája. Pedig ma már a legtöbb munkahelyen olyan tisztaság van, mint egy lakásban. CNC, klímaszerelő, műszerész, autógyári munkás, műanyaggyári fröccsöntő, fóliázó, gyógyszergyári melós, elektronikai gyárban dolgozó proli, raktári munkás, targoncás, TIG hegesztő stb. Tisztaságban dolgoznak.

tamask 2018.11.13. 02:23:30

@onlajnok: Michelin-csillagos helyeken ettem már, sehol se faszkodtak, hogy milyen ruhában jelentem meg, mert a kaja volt a lényeg.

tamask 2018.11.13. 02:26:15

@Thomas Dantes: a posztoló tiszta melósruhában jelent meg. Igen, létezik olyan, hogy tiszta munkásruha.

tamask 2018.11.13. 02:36:01

@Cinkes: te tényleg nem tudsz olvasni? Nem volt koszos a ruhájuk, csak munkaruha volt. Igen, létezik nem koszos munkaruha.

@ételizésítő: Lacika, (vagy Szilárdka) belőled mindig kiütközik a bőccsész. Ne zavarjon, hogy egy klímaszerelő vagy CNC programozó többet keres, mint te és munkásruhában akar enni egy all you can eat vályúnál. Mert all you can eat-ben is van ilyen 1500 forint alatti zabálda meg van 5000 forint feletti normális.

tamask 2018.11.13. 02:45:35

@Igazamvanvagyigazamvan?: Engem is így neveltek. Márkás ruháim nem voltak gyerekkoromban, de minden ruhám tiszta volt, még az alsóneműm, zoknim is vasalt volt. De ahogy felnőttem, egyre több országban fordultam meg és elsajátítottam a kényelmet. Például színházba járni Magyarországon valami túllihegett ünnepélyes aktus. Ezért a leghulladékabb operettre is kiöltözik a paraszt. Nyugaton meg simán mehetsz színházba farmerben. Magyarországon is azt vettem észre, hogy a magasabb művészi értékű kísérleti és kamaraszínházi előadásokra bármilyen ruhában beülhetsz. Az operett, opera meg azoknak a terepe, akik a ki akarnak öltözni, hogy a többi bérletes procc lássa, hogy ők kultúremberek.

tamask 2018.11.13. 02:52:13

@tede: "Étterembe ne menjen már mocskosan, büdösen, megizzadva valaki" - egyetértek, de a posztoló tisztán jelent meg, csak a ruhája szabása árulta el, hogy munkásruhát visel. Nem volt koszos.
Ha a Decathlonban öltözik fel valaki, az miért jobb? Túrabakancs, túranadrág, túrakabát, túrahátizsák. Semmivel nem elegánsabb, mint egy munkásruha, mégis rengeteg ember jár sportruházatban.
A tisztaság a lényeg én annak a feltételnek megfelelt a posztoló.
Ellenben ismertem olyan öltönyös jogászt, akinek olyan szarszagú volt a szája, hogy nem lehetett megmaradni mellette. De hurrá, öltönyt hordott! Aminek a vállán fél centi vastagon állt a hajából hullott korpa! Ismertem olyan villamosmérnököt, aki nem tudott késsel-villával enni, mindent kanállal evett, kanállal vágta a húst is és görnyedt háttal belehajolt a tányérjába, úgy zabált.
Ezekkel van baj.

tamask 2018.11.13. 03:02:13

@Igazamvanvagyigazamvan?: Kelet-Ázsiában élek. Itteni ismerőseim közül rengetegen jártak Magyarországon, Budapesten (Ausztria-Csehország-Magyarország körút keretében). Az Apple-nek AirPods, fülhallgató, hangszóró vonalon tervező mérnök ismerősöm tavaly előtt járt Budapesten a családjával turistaként. Elmentek az operába, persze ázsiaiként fogalmuk se volt arról, hogy mire számítsanak, simán flip-flopban, hátizsákkal a hátukon beslattyogtak és megnéztek egy előadást. Az előadás uncsi volt és zajos az elmondásuk szerint, nem tetszett nekik, mert fogalmuk sincs az európai operáról, de tök természetes volt nekik, hogy nem öltöztek ki. De arra jó volt, hogy instagramra feltöltsenek egy csomó fotót arról, hogy jártak egy operaházban. A magyarok túlgörcsölik a színházat, operát. Összeszorított ajkakkal, komoly arccal tettetik, hogy élvezik, de megveszik a jegyet a legingénytelenebb operettekre is.

tamask 2018.11.13. 03:26:53

@ételizésítő: ázsiai ismerőseim amior Európában jártak, akkor elmentek pont Budapesten az operába egy előadásra. Papucs, házizsák stb. A férj mérnök, az Apple-nek tervez hangszórókat. Igen Lacika turisták elmennek az operaelőadásokra öltöny-nyakkendő nélkül is, ahogy én is elmegyek egy taoista, buddhista, sintoista templomba úgy, hogy nem érdekel, hogy mások hogy öltöznek fel.
Nem európai turisták a Vatikánba is behaladnak úgy ahogy vannak, mert nekik szart se jelent az európai etikett.
Amerikai turista simán kér a pizzára ketchup-ot Nápolyban, kést és villát nem tudnak használni az amerikaiak, mindent előre feldarabolnak a tányéron a késsel, majd jobb kézbe fogják a villát és belapátolják a tápot. Az ázsiai turista simán eszik mindent kanállal, mert kést-villát nem használ. Vagy viszik mindenhova a kis összecsukható úti chopstick készletüket.
Én evőpálcikával tudok enni tökéletesen (ázsiaiak szerint szabályosabban használom, mint sok ázsiai), de ha egy turista itt nem tud vele enni, akkor eszik kanállal. Senkit se zavar ez egy étteremben.

Én is olyan kis etikettgörcs voltam, gyerekkoromban, mint te, csak aztán elköltöztem Magyarországról és láttam, hogy itt külföldön teljesen mások a szokások, sokkal kötetlenebb az élet bizonyos vonatkozásokban.
Mondjuk az ázsiai barátnőmet fel kellene készíteni, mielőtt beülök vele egy jobb magyarországi étterembe, pedig diplomás, jól kereső nő, négy nyelven beszél. De a böfögés belefér bármilyen élethelyzetben, étteremben is. Mert az csak levegő, amit ki kell engedni. Hiába mondtam neki, hogy ez Magyarországon elfogadhatatlan viselkedés, visszakérdezett, hogy mégis mit kellene csinálnia? Visszatartani egészségtelen, káros, sőt lehetetlen számukra, mert hozzászoktak, hogy ami ki akar jönni, azt kiengedik.

De nem kell olyan messze menni, elég Nyugat-Európába latogatni, ott az emberek szarás, hugyozás után nem nagyon mosnak kezet. Úgyhogy a kézfogás nem javasolt üdvözlési forma.

Én jólnevelt gyerekként kerültem ki külföldre, itt aztán megtapasztaltam, hogy ami Magyarországon természetes, az máshol ismeretlen dolog. Én Magyarországon minden ruhadarabomat vasaltam. Itt Ázsiában az évek alatt vasalót se láttam, senkin nem használja. Poliészter ingeket hordanak, amit nem kell vasalni vagy a gazdagabbaknak van filippínó cselédjük, aki kivasalja az ingeket.

ételizésítő 2018.11.13. 03:51:24

@Hórukk:
Mondjuk Vegasban van kaszinó, ahová beengednek szakadtan is (saját tapasztalat), sőt, ha játszol legalább 5 dollárért, még a svédasztalos kaja is ingyen van.
De azért a Caesar's Palace-ba ott sem mehetsz be szakadtan. Szóval Vegasban is kaszinója válogatja, igaz, van választék bőven.

@élhetetlen:
Te beszéltél arról, te szerencsétlen, hogy mennyire szakadtan engednek be az Operába. De ez nem igaz. Turistákat beengednek a vezetett túrákra szakadtan is, akár hátizsákkal, de az előadásokra nem.

@tamask:
"Michelin-csillagos helyekre is beülhetsz egy kínai melegítőben és strandpapucsban."
Hát, biztos van olyan is, de nem Magyarországon.
És tartok tőle, hogy nem is Európában.

Mellesleg az étterem színvonalát nem az ára szabja meg. a Bocuse d'Or-os magyar csávónak a Hold utcai piacon van kajáldája, valamennyire biztos tud főzni, ha már ezen a versenyen különdíjat nyert meg talán 2. helyet ért el. És nem drága a kajáldája, igaz, nem all you can eat, egy adott összegért egy adott kaját kapsz, 1400 Ft-ért azt hiszem, már nála is jóllakhatsz.
Akár zabálva is, mert ahogy látom, nálad az jelenti az étkezést.

"Az a baj, a sok belpesti biboldó barom még sose látott munkást"
Az a baj, hogy fingod sincs azokról a munkákról, amiket felsoroltál. Ahogy az elektronikai gyárról sem.

"bezzeg a proli nyugatiak beülnek színházba farmer-pólóban"
Biztos van olyan, aki ezt teszi, de az nyugaton is prolinak számít. Ahogy te Magyarországon. Csak te ostoba prolinak ráadásul.

"Mert egy 14 ezer forintos steak vacsorát is el tudok fogyasztani műanyag papucsban."
Sőt, mivel a kínaiak az utcára szarnak, már te is megtanultál az utcára szarni.
Csak hát az az európai kultúrától messze van. A kínaiak itt is tahó módra viselkednek bárhol.

Szóval arra nem biztos, hogy fel kéne vágni, hogy tapló lettél pár év Kína után.

"belőled mindig kiütközik a bőccsész"
Pedig mérnök vagyok. Bölcsész meg nem. Szar ügy, mi?
Egyébként simán lehet, hogy egy szakmunkás többet keres, főleg feketén. De nem igazán érdekel. Amennyi nekem kell, annyit én is megkeresek.
Ezt a Lacit még mindig nem értem, emlékeim szerint sosem volt semmilyen lacis nickem, még nagyon rövid életű sem. A Szilárd meg nem titok, bár ez a mostani már sokkal régebb óta (már vagy egy éve legalább) megvan, mint amennyit a Szilárd létezett.
Te viszont buta vagy, mint a segg, belőled ez ütközik ki.

Egyébként ettem már a Trófeában, ami szerinted az 5000 ft feletti normális, hát az is elég gagyi. Vagy a mongol étterem a Márvány utcában, nos, az is eléggé gyenge, pedig az is 5000 Ft felett van, igaz, ott 3 órán át zabálhatsz (míg mások esznek).

"simán flip-flopban, hátizsákkal a hátukon beslattyogtak és megnéztek egy előadást"
Ezt simán ne hidd el, és ha ebben hazudik, mást se nagyon higgy el neki.
Bár tartok tőle, hogy neked sem sok mindent lehet elhinni.
Már azon felül, hogy egyébként is hülyeségeket hordasz össze, mert buta vagy, mint a segg.

ételizésítő 2018.11.13. 03:57:46

@tamask:
Á, ne szabadkozz, te akkor is seggfej voltál, amikor kikerültél külföldre, csak akkor még itt-ott visszafojtottad.

Egyébként kellemes lehet nektek fingszagban kajálni, mert hát aminek ki kell jönnie, annak ki kell jönnie. Szartok is az asztalnál? Vagy a tányérba is, amiből esztek?

Azt hiszem, látszik is rajtad a hatása.

Az meg, hogy a haverod mit hazudozik össze (vagy te), az más kérdés.

Egyébként nyugaton is csak a hozzád hasonló pronyók mennek farmerben meg pólóban a negyedrangú színházakba, a jobb helyekre kiöltöznek ott is, mert elvárás.
Kína meg, ahol te élsz, pöcegödör, úgyhogy megtaláltad a helyedet.

tamask 2018.11.13. 06:06:37

@ételizésítő: Japán Michelin-csillagos helyeit nézd meg, jártam pár helyen, a többsége egyszerűen csak jó kaja, de nem fancy hely. Nem is proli, de akárkit kiszolgálnak, márpedig a japán szolgáltatások színvonala picit magasabban van, mint a magyar szint, nem a vendég van a séfért, hanem fordítva. Az egy magyar hülyeség, hogy már egy Michelin-csillagos helyeket is úgy hypeolják, felszopják, hogy oda ki kell öltözni. Aztán csodálkoznak, hogy egy-két év után ugrik a csillag. Ja, mert főzni kellene tudni, nem a körítésen vergődni.
All you can eat helyről van szó a posztban, ami árában egy meki menüvel versenyez. Tehát se az étterem stílusa (kajálda), se a minősége (tömegkaja), se az árfekvése (óccsó) nem indokolja, hogy tiszta ruhás munkásembereket kitiltsanak.
Jelenleg is olyan bőrcipő van a lábamon, amit egy munkaruházati boltban vettem, egyszerűen mert Ázsiában rendes bőrcipőt normális áron venni elég nehéz.

Fingszag nincs itt. Nem tudom miért, de a magyarországi ételek sokkal jobban fokozzák a gáztermelődést és a szagokat. Igen, a világ nagy részén az, hogy valaki böfög, vagy kiengedi a bélgázt, az természetes, ha nem is kell rá büszkének lenni. Engem se úgy neveltek, hogy ezt természetesnek tekintsem, én azért is jegyzem meg, mert pont a magyar nevelésem miatt tűnik fel, hogy máshol más az etikett.

Az ázsiai ismerőseim pedig úgy slattyogtak be a budapesti előadásra, ahogy addig egész nap járták a várost. Anyuci virágmintás picsanadrágban és flip-flopban. Apuci New Balance sportcipőben. A gyerek meg Spongyabobos hátizsákkal a hátán.
Hát így.
Ja, a Vatikán szerintük a világ legunalmasabb helye. Ilyenek az ázsiaiak. Ők tartják el az európai turizmust manapság. Nyilván nem értik a kultúrtörténeti jelentőségét semminek, de te is csak hümmögnél egy kínai vagy japán kulturális utalásokkal teli kiállításon vagy egy hindú templomban.
Lacika gyúrjál még a magyar és az angol nyelvre, mert kellemetlen, hogy bőccsészként ennyire futja ;)
Egykor én is meg voltam győződve arról, hogy Magyarország a világ közepe és ahogy ott viselkednek, az az etalon. Nekem az is marad, de belátom, hogy máshol mások a szokások.

tamask 2018.11.13. 06:10:35

@ételizésítő: a Trófea szar, de 5000 forint felett én már ettem jót óljúkenít helyen. Nem Magyarországon.

Angol megyeget?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.13. 07:14:04

@tamask:

Nyilvánvalóan itt az ipari jellegű piszok volt a gond, s nem az, hogy valaki büdös.

Viszlát és kösz a halakat 2018.11.13. 07:15:08

@élhetetlen: "Persze, a festők, mázolók adott helyen dolgoznak,"

ezt írtam volna vagy a néma értő olvasás is okoz némi kihívást Mindenkinéljobbantudja Kapitánynak?

Nancsibacsi 2018.11.13. 07:18:25

1350-ért korlátlan fogyasztás a belvárosban - nagyon finom lehet. Jobb is ha kitiltják onnan a munkásokat, mert a gyomorrontás utáni táppénz nem sokat fizet...

Viszlát és kösz a halakat 2018.11.13. 07:22:53

@élhetetlen: "A másik zseniális meglátásod. „hogy nem engednek be az étterembe koszos ruhában. Ezt fotó igazolja.”. És milyen fotó igazolja, hogy koszos ruhában akartak bemenni? "

Láthatóan problémád van megkülönböztetni a fényképes tényt egy semmivel alá nem támasztott állítással.

Ha egyéb bizonyítást már nem igénylő tényként fogadunk el minden internetes kommentet akkor innentől kezdve te nagy bajbaj leszel: Láttam @élhetetlen nicken a blog.hu-n kommentelő személyt amint egy 6éves kisfiút megerőszakol.

2018.11.13. 07:41:00

@tamask:
Pl. Katona József Színházban a közönség több mint fele farmerban van, de az Örkényben is úgy harmada. Inkább vidéki színházakban szokás amit mondasz, és együtt jár azzal is hogy ugyenezen színházakban semmi modern darab, semmi felújítás, helyette hagyományőrzésből csupa klasszikus darab semmi plusszal. Ebbe a képbe teljesen belefér a kiöltözve feszengés, mivel elsősorban nem szórakozni járnak az emberek, hanem egy fajta ünnepség, ahol mutatják, hogy ők bizony színházba járnak.

Gerolsteiner 2018.11.13. 07:44:32

Nem tudom mit izgultok, Németországban például pártszimpátia miatt is meg lehet tiltani a belépést.

2018.11.13. 07:46:24

@tamask:
Nem volt Michelin csillagos, de eddig egyetlen fine dining helyen jártam, jó drága is, fejenként 20 ezer alatt nem nagyon jössz ki, de ott is leszarták hogy öltözik a vendég, de a hely maga sem néz ki elegánsnak. Egyetértek, egyáltalán nem ezeken a formaságokon múlik.

lenörd hofstadter 2018.11.13. 07:46:57

@SZPIITII:

"Vagy ez kis etterem es ezzel mertek szivozni, de a nagyoktol mar feltek? "

Egy kis adalék a pedonyagypapi korábbi életéből:

Anno megjelent valami komolyabb újság nálunk, nem a Playboy, a franc emlékszik már melyik volt utána, de hasonló kaliber volt. A plakátjukon egy meztelen női mellett takart két hátulról benyúló kéz. A mostani agyatlan barmok előfutárai nekik estek és habzó szájjal hörögtek, hogy mi ez a bűn, hogy képzelik, az ifjúság, az öregek, a vallásosak, volt ott minden.
Aztán jött a Miniszter félrelép plakátja, amin Dugókata meztelen mellét takarta két hátulról benyúló kéz.
Oszt lett nagy kuss, a pedopapiba már akkor sem mertek "hivatalosan" belekötni.

Ez egy ilyen világ, a negatív IQ ezt hozza...

szombi 2018.11.13. 07:49:48

A firkálmány tele van csúsztatásokkal, egy baromság az egész! Ez egy FIZETETT reklám az étteremnek! Miért kell azon kiakadni, ha olcsón "zabáltatja" a vendégeit? Aztán miért baj, ha mocskos ruhában nem engedik be a "vendégeket"? Te talán hozzádörgölnéd az alapakka öltönyödet egy festékes "úriembernek"? A plakáton pontosan ez áll, de a firkálmányodban már "tiszta munkaruházatot" említesz. Nekem is van festékes ruhám, egy mosás ezt nem veszi ki, de még száz sem. Lehet hogy a ruházat nem szennyez, nem bűzlik, de a pincérnek nem az a dolga hogy végigtaperolja az összeset, hogy valóban kimosták a festés óta. Ez egy ÉTTEREM vazee, nem kocsma! Kutyát mikor akarsz bevinni? Azt is megírod, amikor nem engednek be vele?

2018.11.13. 07:54:50

@lenörd hofstadter:
Az égvilágon semmi köze egymáshoz a vallasos idióta őskonziknak azokhoz, akik nem hagyják szó nélkül, ha a fejükre szarnak.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.11.13. 07:56:49

@Igazamvanvagyigazamvan?: Igen, az önkiszolgálót írtam le, mert a posztbéli hely is az. Problem?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.11.13. 07:59:01

@dorian gray: Tiszta pénz. Dolgozik érte, munkát végez, nem pedig lóra alkuszik, vagy fogadásokat köt az olaj árának alakulására. Nem kurvákat futtat, és nem herbált árul.

Tiszta pénz.

plokmi 2018.11.13. 08:04:56

Ha ez az étterem egy olyan országban működne, ahol nem 'dögöljön meg a szomszéd tehene is' emberek laknak, akkor a következő néhány napon, csak malteros, festékes munkásruhában lévő ember állna az ajtó előtt. Senki más.
Ezután az étterem tulajdonosa hamar megtalálná a módját, hogyan kezelje a munkásruha problémáját.
Pl. a székre rakható, többször is használható védő huzat, amit az 'olyan' ruhában érkező vendég maga tesz a székére és a végén dobja a gyűjtőbe.
De itt nálunk, 2018-ban, elég egy A4-es papír.

Nerevaryne 2018.11.13. 08:30:50

@tamask: Láttam. Ott az emberek jellemzően átöltöznek az üzembe való belépéskor és a kilépéskor is. Mivel itt nyilván nem ez volt a helyzet, feltételeztem, hogy nem fúziós erőművet kalibráltak, hanem leugrottak az állványról délben gyorsba bekapni valamit. Tudod, mint a munkások kilenctizede bármelyik városban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 08:32:18

@élhetetlen: neked komoly szövegértési problémáid vannak. Te írtad: etető. Tehát te degradáltad le a helyet ismeretlenül. Nem mondtam, hogy a munkások állatok. Szerintem pszichológus kéne neked, te komoly félreértelmezési gondokkal küzdesz. Ilyet eddig csak nőknél tapasztaltam.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 08:37:26

@tamask: nem tudom, miért érzed úgy, hogy az ázsiai viselkedés az etalon. Ha Európába jön, nem tud viselkedni, akkor nekünk követni kell ?
Szerinted mit szólna egy japán, ha nem hajolnék meg köszöntéskpr, hanem elkapnám a kezét, aztán jól hátba veregetném, majd két oldalról arcon csókolnám?
Tudod, az, hogy Kínában elfogadott a földre köpni, nem jelenti azt, hogy ez követendő a Párizs Hiltonban is.
Szerintem a szakéval sem koccintunk.

PanelProli 2018.11.13. 08:50:11

Az adott étteremben nem jártam, de tudom, hogy a környéken kb. száz étterem, kifőzde, kajálda van, szóval nem értem a felháborodást, mert ha az adott étterembe éppen nem lehet bemenni, akkor van helyette sok alternatíva. Van gíroszos, kebabos, lángosos, meki, retro hamburgeres, magyaros kifőzde, borozó az aluljáróban zsíroskenyérrel, van puccos bisztró, palacsintázó, stb. stb.

Ha az adott étterem éppen be lesz zárva, akkor is más helyre kell menni, mindenki talál alternatívát bőven.

2018.11.13. 08:55:20

@plokmi:
Inkább kukázni kellene kopott öltönyöket, fetrengeni velük a sárban, majd úgy csoportosan beülni az étterembe.

2018.11.13. 08:58:28

@PanelProli:
Attól hogy van egy rakás kocsma egy utcában, nem oké, ha az enyémbe nem jöhetnek be a bolgárok. Az sem oké, ha kiírom, hogy nem jöhetnek be a koszos, büdős bolgárok, majd mikor jön egy tiszta, ápoltolgár, nem engedem be.

Schmetterlingi 2018.11.13. 09:01:48

Az a baj, hogy nem minden embernek ugyanazt jelenti a tiszta és koszos… Lehet amit pár lacsonyabb nívójú ember még tisztának tart, az másoknak már koszos. Mivel ez elég szubjektív megítélés, böven elég egy olyan megkötés, hogy MUNKÀSRUHÀBAN étterembe ne, és akkor nincs vita.
Gondolom az étterem szeretne fenntartani egy nívót, ami a megadott ár mellett már eleve nehéz, mert az olcsósága miatt már így is sokan színvonalon alulinak tartják, pedig ezért az árért igenis színvonalas, legalább azt szeretnék elkerülni, hogy prolinak kinézö vendéggekkel legyen tele. És bocs, mindegy nekem mennyit keres egy munkás, mennyire tiszta a ruhája, ha étterembe bemegy munkásruhában, akkor proli...

2018.11.13. 09:05:10

@Schmetterlingi:
És az micsoda, aki ilyen lekezelő stílusban prolizik?

igazi hős 2018.11.13. 09:07:57

Nem értem, minek védeni a védhetetlent. Egy belvárosi étterem úgy gondolja, hogy jó szlogen az allyoucaneat, de azért ne egyenek sokat a vendégek, mert úgy már oda a haszon. Erre, amilyen pechje van, a kákabelű irodisták mellett megjelentek egyszerű melósok, akik sokat esznek. A dresscode mint megoldás, persze kamu, így lehetett a legkönyebben leválasztani a sokat fogyasztó csoportot.

csillagporszem 2018.11.13. 09:12:00

Oly egyszerű ez. Félnek hogy kieszik őket a vagyonukból :)
Volt a környékünkön egy All you can eat étterem. Jól ment a soruk mindaddig, míg majdnem velük szemben elkezdtek építeni egy nagy ipari céget. Onnantól a munkások mind oda jártak enni. Nem volt velük semmi gond, egyáltalán nem tűntek koszosnak csak sokat ettek, ami persze érthető. Többet eszik az ember ha fizikai munkát végez. Ritkán jártam oda, de ha nem pont délben ment az ember akkor már nagy választék nem igazán volt. Ezt kompenzálandó elkezdtek olcsóbban és szarabbul főzni aminek a következménye az lett, hogy amikor az építkezés befejeztével a munkások eltűntek az étterem csődbe ment, mert más már nem nagyon járt oda :)

masada 2018.11.13. 09:25:39

Igenis elegünk van a koszos, büdös melósokból!

Nerevaryne 2018.11.13. 09:39:09

@csillagporszem: Ilyenkor kellene inkább árat emelni, a színvonalrontás soha senkinek nem jött be.

2018.11.13. 10:25:43

Későn jöttem, biztos elhangzott már, de azért leírom én is, ez kurvára nem étterem, hanem tulajdonképpen egy önkiszolgáló büfé, azért ne keverjük már Four Seasons-szel ezt az olcsó ebédeltető helyet. Másrészt elég rákeresni a fb-on, hamar előjön (asszem harmadikként) ahol atlétatrikós cigány galeri zabál, ja azt lehet, azok értékesebbek, mi? Értem én, hogy a melós sokat eszik, meg rontja a levegőt az elegáns kisnyugdíjasok meg alsókategóriás irodisták között, de bazmeg azért. És mielőtt, nem melós vagyok, hanem irodista patkány, de rohadtul nem tetszik az ilyen megkülönböztetés (még egyszer, a poszter állítása szerint tiszta állapotú ruhában volt).

2018.11.13. 10:28:05

@masada: .jólvan baszki, majd ha elromlik a gázkazánod, eltörik a vízcsöved, cserés az ablakod, és így tovább, akkor is oldd meg magad, mert büdös melósok. Gondolom az a típus vagy, aki egy kurva szöget se tud beverni, de azért fintorogsz egy munkásruhás emberre.

teéjesenmindegy 2018.11.13. 10:49:08

Szóval az van, hogy vannak ezek a hőbörgő idióták. Ezeknek teljesen mindegy, hogy mi a kiváltó ok, csak nyekeregni lehessen. Tényleg mindegy, ami először szembejön.

Nem engedik be a melóst? - Facebookoljunk, sírjunk. Ha mellettünk a román vendégmunkás csapat büdös, koszos és csámcsog, akkor azért.
Családon belüli erőszak? - Meetoo, vakkomondor, nyekeregjünk. Ha az elszenvedő nő kibassza a férjét, akkor az erőszakos férfiállatból szánnivaló diplomás hajléktalan lesz, tehát sírhatunk miatta.
Szar az út? Nyekeregjünk, okoskodjunk. Megcsinálják? Dugó van, terelés, brühühü.

Elvek nélkül, amilyen impulzus először éri őket úgy foglalnak állást.
Egyébként ez az egész egy betegség, kezelhető lenne, csak foglalkozni kéne vele. De az macerás

Schmetterlingi 2018.11.13. 10:49:10

@Zabalint: persze-persze, még én érezzem magam szarul, mert tudom mi az illem. :D Nem fogom.

Mr. Waszabi 2018.11.13. 10:51:22

Nem értem a felháborodást. Nyaraló helyen is általában dresscode, hogy rövidnadrágban tilos bemenni vacsorázni. Más éttermekben kötelező a zakó és/vagy nyakkendő. Szaros gúnyában az ember nem megy be ilyen helyre, legfeljebb a tescoba kifliért. Mi újdonság ezen? Szerintem el vannak kapatva az elvtársak, nem minden a pénz.

A csapos közbeszól 2018.11.13. 10:55:51

@ételizésítő:
Ha már helyesírásnál tartunk a "Te" szót megszólítás esetén illik nagybetűvel írni.

A csapos közbeszól 2018.11.13. 11:04:20

@Kolompár Magneto
Gondolom erre gondoltál, íme egy kép az étterem weblapjáról:
www.ujhazi.hu/files/5514/5893/8118/11144991_930557330369531_4701448136337095202_n.jpg

BéLóg 2018.11.13. 11:52:28

A mocskos, koszos, festékes RUHA az mitől "kitiltott munkások"? Ha az államelnök kopogna be mocskos, koszos, festékes ruhában, ő se mehetne be.

Vihar egy kanál vízben.

2018.11.13. 12:01:09

@Schmetterlingi:
A prolizás is az illem része?

2018.11.13. 12:05:11

@teéjesenmindegy:
Te meg azon hőbörögsz, hogy jajj azok a hőbörgő idióták, és összemosol egymással semmiféle összefüggésben nem lévő dolgokat, mint ha épp ugyanazok hőbörögnének valamiért, meg ugyanannak az ellenkezője miatt is.

De pl. mennyire zárja ki egymást az hogy az egyik férj erőszakos a feleségével, a másik férjet meg a felesége tette tönkre? Vajon minden ennyire egybites a vilagon, ahogy azt te be akarod állítani?

2018.11.13. 12:08:05

@Kolompár Magneto:
Az étterem definíciójába ez is belefér, meg a pincéres, vacsorázós helyek is. Viszont ebédelős helynél azért elég gáz, ha ki akarnak tiltani valakit azért, mert abban, az amúgy nem koszos ruhában akar ott enni, amiben dolgozik.

BéLóg 2018.11.13. 12:10:36

@Kolompár Magneto: Mert a részeg ember is úgy írja le az esetet, hogy én kérem NEM voltam részeg és így, meg úgy. Én télleg azt tapasztaltam, hogy az emberek ŐSZINTÉK, sosem hazudnak, magukról mindig csakis az igazat adják és a FÉNYEZÉS az egy gépkocsi karosszéria javítás, nem pedig valamiféle emberi tulajdonság. Ja.

Te pedig elmehetsz a sok libsivel olvasási tanfolyamra, mert úgy teszel mintha nem látnád a "FESTÉKES, MALTERES" kitételt a "munkásruha" mellé.
És ha megnéznéd a képet amit fentebb belinkeltek, akkor rájöhetnél, hogy senkinek nincs kedve egy kajálás után kidobni a munkásembör általa "tisztának nevezett" ruhájáról rákent maltert, meg festéket.

Gato666 2018.11.13. 12:15:48

@Zabalint: Nem a munkásokat diszkriminálta, hanem a koszos munkásruhában érkezőket.

Nerevaryne 2018.11.13. 12:34:41

@A csapos közbeszól: "Ha már helyesírásnál tartunk a "Te" szót megszólítás esetén illik nagybetűvel írni."

Nem. Nagyon nem. Már ha szeretnél helyesen írni. A magyarban kiválóan lehet érzékeltetni a írásban is a tiszteletet, magázódással és visszafogott szóhasználattal egyaránt. Semmi szükség nincs nagybetűzni, kikophatna már a köztudatból.

2018.11.13. 12:49:23

@Gato666:
Olvasd el a panaszt!

2018.11.13. 12:50:12

@Gato666:
Egyébként ha kiírom, hogy a koszos bolgárok nem jöhetnek be akkor ugye az se diszkrimináció, hiszen a többi bolgár bejöhet, ugye?

2018.11.13. 12:52:01

@BéLóg:
Pontosan ugyanezen az alapon feltételezhető az is, hogy a masik fél meg teljesen tiszta munkásruhában érkezőket sem enged be, a kiírással szemben. Te rágalmazod a panaszkodót, de mindkét fél ugyanúgy hazudhatott.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.11.13. 12:52:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: Én azért a biztonságkedvéért kiteszek egy áthúzott nindzsafejet..:)

sodakita 2018.11.13. 13:02:31

Csak én nem látom, vagy az étterem tényleg nem szólalt még meg?

2018.11.13. 13:13:22

@sodakita:
Viszont azóta megszűntette a Facebook oldalát.

sodakita 2018.11.13. 13:16:06

Akkor csak van valami vaj a füle mögött. Vagy nehezen viseli a kritikát.:)
Azért én borzasztó kíváncsi lennék, hogyan is zajlott le ez az eset a valóságban...

élhetetlen 2018.11.13. 13:52:58

@Viszlát és kösz a halakat: "Persze, a festők, mázolók adott helyen dolgoznak," ezt írtam volna…?”. Nem, ezt én írtam, válaszul erre a meglátásodra: „Vagy esetleg az adott helyen a festékes - malterosruhás fazonok okoztak problémát (mert építkezés-felújítás folyamatosan van) míg a közelben egyetlen asztalosüzem sincs. „. Ugyanis én úgy gondolom, hogy a festők és az asztalosok előfordulása nem helyspecifikus. Egy asztalos sem csak műhelyben dolgozik. Az értő olvasást nem ajánlgatnod kéne, hanem tanulnod, de mindegy.

élhetetlen 2018.11.13. 14:08:45

@Viszlát és kösz a halakat: „Láthatóan problémád van megkülönböztetni a fényképes tényt egy semmivel alá nem támasztott állítással.”. Ez van. Egésze eddig azt hittem, hogy blogról beszélünk, és arról, hogy ha így volt, ahogy írták, az jogos-e. Nem írtam azt, hogy tiszta volt a ruhájuk, azt írtam, ha tiszta volt, akkor be kellett volna engedni őket, mert csak a festékes, malteros ruhájú nem mehet be. És csak úgy logikai alapon még a fűrészporos ruhájú asztalost is be kéne engedniük a saját kiírásuk szerint. De kötözködj tovább nyugodtan, gusztustalankodj a 6 éves kisfiú megerőszakolásával, a szintednek már nem árt. Jó szórakozást!

élhetetlen 2018.11.13. 14:24:46

@Igazamvanvagyigazamvan?: „Te írtad: etető. Tehát te degradáltad le a helyet ismeretlenül.”. Hát így nehéz. Az étterem, az önkiszolgáló étterem, a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 16:28:48

@élhetetlen: nem, nem etető. Az állatok élelmezése történik etetővel. A vályú például az. Vagy a madáretető. A vadetető.
Emberetető nincs. Bár lehet, te így ismered. Nálatok az ebédlőasztal vályú?

Sósperec 2018.11.13. 16:44:30

Nem jófejség, de Spanyolországban engem is megkértek, hogy ne rövid nadrágban vacsorázzak, Angliában látram, hogy egy srácot nem engedtek be egy klubba, mert sportcipőt hordott. Szóval vannak ilyenek.

élhetetlen 2018.11.13. 16:52:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: Te most tényleg azon kattogsz, hogy etetőnek neveztem egy helyet ahol enni adnak? És komolyan magyarázod, hogy mi a különbség a vályú és az ebédlőasztal között? További jó szórakozást!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 16:57:40

@élhetetlen: Hát így nehéz. Az étterem, az önkiszolgáló étterem, a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?"

Erre válaszoltam. A végén kérdőjel van. Tehát te kattogsz, kisvasút.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 16:58:37

@élhetetlen: tudod, ahol enni adnak az nem etető. Te tényleg ennyire vidéki vagy?

teéjesenmindegy 2018.11.13. 18:15:35

@Zabalint: Te nem nagyon tudsz olvasni ugye?
Nem baj, ez még senkit soha nem akadályozott meg a kommentelésben.
És de, épp mindig ugyanazok hőbörögnek a dolgokért, meg az ellenkezőjéért is. Pont ezt írtam. Nézegess faszbúkot, meg kommenteket. Ugyanaz nyivákol a megerőszakolt/megvert/rettegő feleségekért aki két kommenttel később már borzasztóan sajnálja a drága hajléktalanokat.
Pont ugyanaz okoskodik itt, hogy a retkes büdös melósnak is joga van enni, aki egy hét múlva gyalázza a sok büdös parasztot aki miatt elment az étvágya az étteremben.

teéjesenmindegy 2018.11.13. 18:41:04

@élhetetlen: "azt írtam, ha tiszta volt, akkor be kellett volna engedni őket, mert csak a festékes, malteros ruhájú nem mehet be."
Na, most ezeket nem engedték be. Tehát, akkor az étteremvezető meglátása szerint koszosak voltak. Szerintük meg nem. A görény sem büdös a saját véleménye szerint..

2018.11.13. 19:11:16

@teéjesenmindegy: azért azt észrevehetnéd, hogy az elméletednek egyfelől értelme sincs nagyon, meg a témához igazából köze sincs. Amolyan semmitmondó közhely, amit idenyomtál. Igazából te vagy bazmeg az a hőbörgő, aki odakommenteli az életbölcsességét bármi alá, mert csak, és kurva okosnak hiszi magát tőle.

Viszlát és kösz a halakat 2018.11.13. 19:34:20

@élhetetlen:"Nem, ezt én írtam"

akkor jó vitatkozást magaddal, legalább lesz valami sikerélményed ha lenyomod egy vitában magad.

teéjesenmindegy 2018.11.13. 19:35:30

@Kolompár Magneto: Ahhoz van köze, amit fent írtam, okoska

ételizésítő 2018.11.13. 21:54:00

@tamask:
Ahogy látom, neked a magyarral is komoly gondjaid vannak, nemhogy az angollal.
Japán mióta Európa?
Egyébként tényleg magyarázd már el azt a lacizást, mert nem értem.
Ha valami általad kitalált fantázianév, lehetnék inkább Béla?

@szombi:
"Te talán hozzádörgölnéd az alapakka öltönyödet egy festékes "úriembernek"?"
Nem, mert alapakka öltöny nincs, legfeljebb alpakka, és vagy NEKIdörgölném, vagy úriemberHEZ.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Ja, nem ezeket csinálja, hanem adót csal. Milliós nagyságrendben (jövedelemadó, áfa stb.).
Tiszta pénz, mi?

@plokmi:
Igen, biztos vannak ilyen helyek is, valami hozzád hasonló idióták által lakott környéken. Szerencsére Magyarországon nincsenek.

@csillagporszem:
Ja, és az adott építkezésen egyórás volt az ebédszünet, mi?

@A csapos közbeszól:
Ha már helyesírásnál tartunk, ebből is látszik, hogy halvány fingod sincs róla.
Még az ön szót sem kell nagybetűvel írni. Megszólításnál sem (nincs ilyen szabály, de keresd csak bátran, ha megtalálod, idézd be, hányas pont a szabályzatban).
Viszont a tagmondatok közé vesszőt teszünk. Az tényleg benne van, csak erről sincs fingod sem.

Úgyhogy kb. annyi eszed van, mint a csaposnak, közbeszólsz, de baromságokat.

@BéLóg:
"Mert a részeg ember is úgy írja le az esetet, hogy én kérem NEM voltam részeg és így, meg úgy."
Jaja, remek példa az 160 centis, 60 kilós indexes barom, aki viszkikóstolás után zárórakor csak elvitelre kapott volna a KFC-ben kaját, mire elkezdett erősködni a személyzettel, aztán kapott elvitelre, csak néhány pofont, nem kaját. És ezek után leírta, hogy bár a viszkiket nem köpte ki, de ő nem volt részeg.

@sodakita:
Te miért szoktál vajat tartani a füled mögött?
Ha te nem, akkor miből gondolod, hogy más igen?
(Nem, nincs ilyen mondás.)

élhetetlen 2018.11.13. 22:33:40

@Viszlát és kösz a halakat: Mi van? Teljesen összezavarodtál? „Nem, ezt én írtam, válaszul erre a meglátásodra:…”. Ez hogy is jelenti azt, hogy magammal vitatkozok? Az elején sem voltál topon, de rohamosan süllyedsz. Vigyázz, mert így belefulladsz a ….

élhetetlen 2018.11.13. 22:49:51

@Igazamvanvagyigazamvan?: „Erre válaszoltam. A végén kérdőjel van.”. A költői kérdés fogalmát meg nem ismered. Te komolyan goldoltad, hogy komolyan kérdezem, hogy egy étterem, stb. gőzfürdő-e, és tőled várom a kielégítő válasz? (Ez is csak költői kérdés, hiába van kérdőjel a végén).

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 00:32:26

@élhetetlen: magyarázkodsz, mint buzi a sorozáson.
"@élhetetlen: Hát így nehéz. Az étterem, az önkiszolgáló étterem, a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?"

Most keresd meg a neten a költői kérdés fogalmát.

Te, nem tűnik fel, hogy mindenki szembe jön az autópályán?
Ne válaszolj, hasonlat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 00:42:46

@élhetetlen: a költői kérdés stíluselem, választ nem igényel, ugyanis nem kérdés, hanem kijelentés. Miért vagy ennyire hülye? Ugye jól látszik, hogy nem várok rá tőled választ, sokkal inkább kijelentem.

Namost, ha azt akarod bebeszélni, hogy szerinted a Meki nem etető, hanem gőzfürdő, csak azt árulod el, hol szocializálódtál.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 00:46:13

@élhetetlen: összeáll a kép: a gőzben , vályúban kaptad az all can you-t, hátulról...

élhetetlen 2018.11.14. 01:33:10

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem magyarázkodok, magyarázok, csak nem érted. „Az étterem, az önkiszolgáló étterem, a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?". Ezt rajtad kívül senki nem tudná úgy értelmezni, hogy azt mondtam, hogy az éttermek gőzfürdők. Ehhez már a te agyi szinted kell, és a te értelmezési szinted (Vagy a humorod ilyen?). „Namost, ha azt akarod bebeszélni, hogy szerinted a Meki nem etető, hanem gőzfürdő, csak azt árulod el, hol szocializálódtál.”. „összeáll a kép: a gőzben , vályúban kaptad az all can you-t, hátulról...”. Az még rendben lenne, hogy hülye vagy, és a saját félremagyarázott szövegértelmezésből vonsz le következtetéseket, de, hogy még logikus gondolkodásúnak, és szellemesnek is érzed magad, az már ciki.
„Te, nem tűnik fel, hogy mindenki szembe jön az autópályán?”. Sajnálom, ez meg nem hasonlat. Küszködj még, de már csak magaddal, mert ezt szintet én már nagyon már unom. Na, semmi gond, tartson ki az önbizalmad, igen, helikopter vagy! És igen igazad van, megnyugszik a beteg (mármint te, mielőtt ezt is félremagyarázod azzal a sok eszeddel).

sodakita 2018.11.14. 06:22:12

@ételizésítő: Köszönöm a helyreigazítást, de ugye azt azért értetted, amit a témával kapcsolatban ki akartam fejezni, még ha szóláskeveredéssel is?:) Ami, ha jól gondolom, nem isten ellen való vétek...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 08:16:47

@élhetetlen: tehát fogalmad sincs a költői kérdés mibenlétéről.
Ha azt írod, :a meki nem etető, hanem gőzfürdő, vagy mi?
Az kérdés. Amennyiben ragazkodsz ahhoz, hogy ez bizony költői, akkor kijelented, hogy választ nem igényel, tehát kijelentő mondat értelmű, a kérdőjel stíluselem.
Tehát a meki nem etető, hanem gôzfürdő. Szerinted.
Ezért értelmeztem én kérdésnek, és ezért válaszoltam rá.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.14. 12:34:19

@Igazamvanvagyigazamvan?: A minőség és az ár márpedig összefügg, olcsó alapanyagokból alulfizetett szakácsok nem készítenek jó minőséget, legfeljebb hozzák a menza színvonalát.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 13:41:02

@Online Távmunkás: én már ettem ízetlen kaját a Hiltonban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 13:42:46

@Online Távmunkás: tudod, vannak ezek a kockás terítős kifőzdék, gyakran jó a kaja, töredék áron.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 13:44:49

@Online Távmunkás: azért, mert valami drága, még nem lesz jó. Volt szerencsém világbajnok szakács főztjéhez, látványos volt, de csaknem ehetetlen.

Sean MacTíre 2018.11.14. 16:43:03

@maxval balcán bircaman: ez elegge libsi jogvedo duma volt, illibam. :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.14. 17:54:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: Azt nem mondtam, hogy a drága kaja jó, mert olyan összefüggés nincs. Viszont kirívóan olcsón jó minőségű kaját (nem egyenlő a neked személy szerint ízlő kajaval) nem kapsz.

ételizésítő 2018.11.14. 18:46:23

@tamask:
Azt kétlem.
Attól tartok, keversz valakivel.

@sodakita:
Mivel nincs isten (én sem vagyok az :-), az ellen való vétek sincs.
Az a baj, hogy rengetegen elrontják, mert nem gondolkodnak el rajta, hogy mekkora hülyeség.
Ugyanez az összerúgta a port is - ami helyesen összerúgta a patkót, mert ugye a lovak rugdosódva verekszenek, az ember meg rúgja a port, csak nem verekedéskor, hanem mulatáskor (ma már nem, mert nem olyanok a táncok, meg a diszkóban nincs por, de régen rúgta).

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Amit aztán elütöttél egy íztelen tréfával? :-)

Egyébként ami a jó kaját illeti kifőzdében (viszonylag) olcsón, két ilyet is tudok, az egyik a Teleki téri piacon az egyik kifőzde (a bejárattól balra, szemben, általában cigány nénik meg egy lány, kedvesek és nagyon jól főznek), meg a kispesti piacon a nagyobbik kifőzde.

A Telekin mondjuk érdekes megoldásokkal is lehet találkozni, a fent említett kifőzde utániban pl. a kínaiak is árulnak gulyás néven is valamit, kb. annyira gulyás, mintha én főznék szecsuáni marhát.

Fiatal titán koromban én is ettem a Hiltonban (munkámból kifolyólag, munkaeébd vagy munkavacsora gyanánt), én meg voltam velük elégedve. Meg az akkori Atrium Hyattel is, ott meg a céges belépőmre kaptam 50% kedvezményt (és még úgy is k. drága volt egy átlag magyar étteremhez képest, de néha azért belefért). De ez évtizedekkel ezelőtt volt.

@Online Távmunkás:
Mi a kirívóan olcsó?
Illetve attól is függ, mit szeretnél enni, nem mindegy, hogy rakott krumpli vagy kétszáz éves francia fehérborban konfitált bikacápahere-e a vágyaid netovábbja.
(Még mielőtt valaki felvetné, hogy nincs ilyen étel, mármint a cápaherés verzió, lehet, hogy nincs, csak olyan jól hangzik. Rakott krumpli tutira van, már ettem is.)

élhetetlen 2018.11.14. 19:38:58

@Igazamvanvagyigazamvan?: Egy kicsit merev vagy nyelvileg. A nem vársz választ, és a nem érdemes válaszolni között az a különbség, hogy az első esetben lehet más a véleményem, és érdemben válaszolhatok, a második esetben nem érdemes válaszolni, mert mindketten tudjuk a válasz. A példák. Szerinted költői kérdés, szerintem nem, „Miért vagy ennyire hülye?”. Te ugyan nem vársz választ, mert ez részedről kijelentés, de én jogosan válaszolhatom, hogy nem vagyok hülye, csak te nem értetted meg, amit írtam. De tudomásul kellene venned, hogy ha ezt a kérdést úgy teszem fel, valami hülyeség kapcsán, hogy „te ennyire okos vagy?”, az sem jelenti azt, hogy belátom, és kijelentem, hogy te ennyire okos vagy. A második, „a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?" esetben te is tudod, és feltételezem, hogy azt is tudod, hogy én is tudom, hogy a meki nem gőzfürdő, de válaszolsz, teljesen feleslegesen kizárva a józan észt, szó szerint alkalmazva egy lexikoni megfogalmazást, hanyagolva az értelmezést is. És ez: „összeáll a kép: a gőzben , vályúban kaptad az all can you-t, hátulról... „. Visszavonom, nem vagy helikopter, egyszerűen csak bunkó vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 22:49:14

@Online Távmunkás: én erre reagáltam: "minőség és az ár márpedig összefügg,"

Nem, nem függ össze.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 22:51:18

@élhetetlen: tetszik az érvelési technikád: kiragadsz dolgokat, azokat cáfolod, és pont az ellenkezőjét állítod, mint korábban!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:01:35

@élhetetlen: , mert egy banki tisztviselőnek a kötelező munkásruhája az öltöny"

Az munkaruha, nem munkásruha.
Ja, már értem a gondot, miért nem értünk szót.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:15:08

@élhetetlen: " szakértők véleménye szerint egy renomés kőszínházi előadásra sokkal jellemzőbb az elegáns öltözet, mint egy kisebb színház vagy egy független társulat előadására. Az elvárható öltözetet a hely mellett még a darab stílusa is befolyásolhatja.

Az Opera minden megkérdezett tanácsadó szerint a legelőkelőbb helyek közé tartozik, ahova még azoknak is tanácsos a magasabb rendű dresszkód szerint öltözni, akik ezt egy átlagos színházi előadás kedvéért nem tennék meg. Ennek ellenére hivatalos öltözködési előírás az Operában sincs. Igaz, régebben voltak kísérletek a nézők öltözékének ellenőrzésére, de az öltözködés ma uralkodó, totális eklektikája miatt ez már lehetetlen lenne – olvasható a cikkben.

A protokoll- és divatszakemberek az alkotókkal szembeni tiszteletet emelik ki a színházi öltözködéssel kapcsolatban. „A rendező, a színészek hosszú hónapokat készülnek egy-egy darabbal – illik tehát öltözékünkkel megtisztelni őket!”

"

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:18:47

@élhetetlen: tudjuk a válasz. A példák. Szerinted költői kérdés, szerintem nem, „Miért vagy ennyire hülye?”. Te ugyan nem vársz választ, mert ez részedről kijelentés, de én jogosan válaszolhatom, hogy nem vagyok hülye, csak te nem értetted meg, amit írtam."
Pont ezt róttad fel nekem, a meki-etető témakörrel kapcsolatban. Örülök, hogy sikerült magadévá tenni a gondolatomat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:20:30

@élhetetlen: "Operalátogatás naponta 15.00 és 16.00 órakor idegenvezetéssel angol, német, spanyol, olasz és francia nyelven."

Te, ezt benézted....

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:41:29

@Online Távmunkás: tudod az árat nem a nyersanyag határozza meg. A szolgáltatások, a név, az elhelyezkedés, a költségek mind fontosabb tényezők.

élhetetlen 2018.11.14. 23:44:04

@Igazamvanvagyigazamvan?: „Az munkaruha, nem munkásruha.„- Viszont a munkásruha az munkaruha. Már megint úgy lovagolsz szavakon, mintha lenne értelme annak, amit mondasz. Egy csomó mester dolgozik farmerben, pólóban. Az a munkásruhája, vagy munkaruhája? Ha egy programozó dolgozik egy irodában farmerben, pólóban, akkor az a munkaruhája, vagy munkásruhája? Mit nevezel munkásruhának? A kék vászonnadrágot kék kabáttal, vagy csak az overált? Ha az overált, akkor mit kezdesz az időnként a női divatban kitörő darabokkal? Munkásruhának nézed? Hogyan határozod meg a munkásruhát? A munkaruha, és a munkásruha is az a ruha, amiben dolgozunk. Ki milyenben. De ettől egyik sem lesz sem pizsama, sem fürdőruha. És el ne kezd magyarázni, hogy mi a különbség a munkaruha és a munkásruha között, mert nem fog menni.
Ez van, nem fogunk szót érteni, mert az, amit te logikának képzelsz, csak értelmezés nélküli szócsavarás. Egyébként egyszer mondtam az ellenkezőjét annak, amit előtte mondtam, mikor azt mondtam, hogy „igen, helikopter vagy!”, de ezt ironikusnak szántam, aztán azt mondtam, hogy bunkó vagy, ami viszont komoly. Bár felőlem érezheted magad helikopternek is, én itt befejeztem.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 00:01:42

@élhetetlen: a munkaruha szakszerűbb, átfogóbb kifejezés. Az orvos munkaruhát visel, de nem hinném, hogy munkásruhának nevezhetnéd.

Farmerben hiába ülsz az íróasztalodnál, az nem munkaruha. A bakancs pedig védőfelszerelés, nem munkásruha.
A focista pólója pedig sportfelszerelés, noha azt hordja, amikor munkában van.
Te nem érzed a különbséget?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 00:04:51

@élhetetlen: a kőműves felveszi a munkásruháját, az ápolónő munkaruhát hord, a hegesztő pedig védőöltözetet.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 00:06:29

@élhetetlen: Ha egy programozó dolgozik egy irodában farmerben, pólóban, akkor az a munkaruhája, vagy munkásruhája?"

Egyik sem. Vannak munkakörök, amikben nem viselünk munkaruházatot.

élhetetlen 2018.11.15. 00:37:13

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hát nem lehet befejezni. „Örülök, hogy sikerült magadévá tenni a gondolatomat.”. Nem tettem magamévá egyetlen gondolatodat sem. Az etetőre azért nem kellett volna reagálnod, mert rajtad kívül mindenki számára érthető. Bejön a kolléga, keresi x-t. Tíz perce ment le az etetőbe, hamarosan jön. Azaz, lement ebédelni. Rajtad kívül senkinek nem az jut eszébe, hogy a madáretetőben csipeget, vagy kiment az erdőbe a vadetetőhöz. Normális, hétköznapi szóhasználat, akkor is, ha nincs „törzskönyvezve”. A másik. Mit néztem be? Az, hogy van szervezett operalátogatás, az hol zárja ki azt, amit én mondtam, hogy az előadásokon is vannak turisták, tornacipőben/bakancsban, farmerban, hátizsákkal? Mert vannak. Elképesztően zaza vagy, de roppant elszánt.
Na, megkaptam a következő leveledet is. Roppant pontosan meghatároztad, hogy mi a különbség a munkaruha és a munkásruha között. Az, amit te gondolsz. A farmer meg hol munkásruha, hol munkaruha, hol meg egyik sem, csak egy bugyi, vagy egy ruha, majd te eldöntöd az aktuális státuszát? Mert a programozón csak egy ruha, de a villanyszerelőn esetleg munkásruha?
És ne feledd, honnét indultunk. Ha egy műtős srác, vagy egy nővér lemenne a szomszéd kapualjban levő ETETŐBE, és nem ér rá átöltözni, és vissza, akkor ő lemehetne akár kissé összevérezve is, mert nem munkásruhában van, hanem munkaruhában? Tényleg hagyjuk ezt, maradj már magadnak! (Jesszus, még mindig találok tőled olvasatlan leveleket. Mi van, már csak én állok szóba veled, ezért engem bombázol? )

ételizésítő 2018.11.15. 00:58:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Nekem semmit, de nem is akartalak bántani, csak az ízetlen-íztelen párossal poénkodtam. :-)

@élhetetlen:
A munkásruha valóban munkaruha, de fordítva ez nem igaz.
De az ajtóra kiírt szöveg azért jó, mert aszerint festékes és malteros Gucci öltönyben sem lehet bemenni, nemcsak ilyen munkásruhában.

Az etető egyébként olyan hely, ahol etetnek, tehát az a kollégád, aki oda ment, valószínűleg mozgássérült. Az embereket általában nem etetik (hacsak nem a kormány, átvitt értelemben, baromságokkal), hanem esznek, más szóval étkeznek, nem etetőben, hanem étkezdében.

Ezek itt nem levelek, hanem hozzászólások, esetleg kommentek.
A végén még féltékeny leszek, hogy ez a csaj levelezik veled, velem meg nem. :-)

Egyébként kb. 10-edszerre mondod csak ebben a hozzászólásfolyamban, hogy te befejezted. Nem vagy valami következetes. :-)

Egyébként meg szét lesztek ültetve, mint tavasszal a palánták!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 08:15:43

@élhetetlen: neked a magyar nyelv túl nagy kihívás.
Mókuska, az nem értekezés , hanem idézet. A munkaruha definíciója munkavédelmi szempontból. Így definiálja a magyar hatóság.
Az, hogy te , avagy ti vicceskedve etetőnek hívjátok az éttermet, hadd legyen a ti szellemi nyomorotok.
Ez nem elterjedt szóhasználat, de mindenképp pejoratív. Erre akartam rávilágítani.
A menza sem etető, hogy miért, azt tanult kollégám, ételízesítő megvilágította.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 08:18:31

@élhetetlen: nem mehetne le a műtős, mert a fotón malteros, festékes munkaruha szerepel ugyan, nem munkásruha, de ami fontosabb, a vér fertőzésveszélyes.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 08:22:11

@ételizésítő: nem bántódtam meg. Mátyás Rudi az 1070-es években volt világbajnok. Tán Lillafüreden, vagy Miskolc-Tapolcán volt séf egy hotelben, a menüsor átlagos, a minőség, ízvilág átlag alatti volt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 08:29:56

@élhetetlen: tehát a szomszédos kapualjban legfeljebb özvegy Unterschrenkenné Vizaví Margit néni által kihelyezett madáretetőből csipegethet, egyébként a kajáldába, zabáldába, falodába , étkezdébe mehet le a kollégád.
A kajáltató, zabáltató, falató, etető szóhasználat passzív. Műveltető szerkezet.
Vagyis nem veszel aktívan részt a cselekményben, téged etetnek.

ételizésítő 2018.11.16. 02:08:37

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Az 1070-es évek gasztronómiája kimaradt az életemből. :-)
(Mondjuk a többi évszázadé is.)
Tapolcán a Junó szálló volt, tolmácsként dolgozva szálltam ott meg párszor (a cég, amelyiknek dolgoztam, ott foglalt szállást; a rendszerváltásig elit hely volt, akkoriban már nem annyira), Lillafüreden meg talán a Kastélyszálló, de utóbbira azért nem fogadnék nagy tétben, pedig Lillafüreden is jártam párszor.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.16. 16:55:57

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ha az ár annyira alacsony, hogy normális alapanyag se jön ki belőle, akkor miért beszélsz névről és elhelyezkedésről? Itt nem arról van szó, hogy a rántott hús körettel a menzán 1000 forint a 300-400 forintos alapanyagból és a belvárosi étteremben 4-5 ezer forint a ki tudja mennyibe kerülő alapanyagból, hanem az, hogy 1390 forintnyi all you can eat nem jön ki olyan alapanyagokból, amit egy átlagember szívesen megvesz a piacon vagy a Tescóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.16. 17:05:32

@ételizésítő: Az a kirívóan olcsó, hogy 1390 forintból ad all you can eat felállásban kaját. Az ilyen rendszerben a kaja jelentős része megy a kukába, mert kiszedhetsz bármennyit, megkóstolhatod az összes főételt és desszertet, stb. Számold ki, hogy mennyi egy rakott krumpli költsége otthon elkészítve, alkalmazottak, rezsi, bérleti díj, adók és nyereség nélkül, utána gondolkozz el, hogy vajon ők is ennyiből főznek vagy mindenen spórolva, a kolbászt sertészsírral helyettesítve, stb.

ételizésítő 2018.11.16. 17:18:22

@Online Távmunkás:
Egyrészt vehetik közvetlenül a termelőtől, jóval olcsóbban még a nagyker árnál is (ekkora mennyiségnél érdemes), másrészt a többség nem eszik meg annyit, amennyi 1390 Ft-ból kijön. Átlagban simán meg lehet valósítani, különben már csődbe mentek volna. 1 kg csont nélküli karaj a Tescóban 1400 Ft, most akciósan épp 1130 Ft, és annyit kurva kevés ember eszik meg, de még fél kilót is, köret nélkül. Körettel még kevesebbet. És a karaj az egyik legjobb minőségű sertéshús - gondolom, wagyu bélszínt nem kínálnak az 1390 Ft-os all you can eat-árban -, másrészt a Tescónak is van rajta nem kis haszna, még az akciós termékeken is.

Vagy itt van ez a lista: frisshus.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=711790

A termelő, gondolom, odaadja 800 Ft/kg körül, ahogy a polcon 1500 Ft/7 decis bort is kb. 500-ért szerzi be a Tesco. Tutira van csirke is, ami még olcsóbb, meg zöldségek, tészták, amik szintén.

Szóval kicsit nézz szét a piacon, mielőtt ilyeneket beírogatsz.

A belvárosi étterem annyiban különbözik, hogy jóval nagyobb a haszonkulcsa, meg több embert (pincérek, borszakértő stb.) kell fizetnie, és esetleg még a bérleti díja is sokkal magasabb.

ételizésítő 2018.11.16. 17:20:14

@Online Távmunkás:
Egy adag étel elkészítése mindig sokkal drágább egy adagra levetítve, mint 100 adagé.

Nem ismered az árakat, az a baj. Csak beszélsz butaságokat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.17. 07:33:07

@Online Távmunkás: " gyermekétkeztetés minimum összegei 2015ben bölcsődei étkezés esetén 450 Ft/nap; óvodai ellátás esetén 400 Ft/nap; általános iskolai ellátás esetén 530 Ft/nap; a kollégiumi ellátás esetén pedig 700 Ft/nap"

Ez a térítési összeg. Ebből vond le az adót, a költségeket, és kiderül, hogy 2015-ben a nyersanyag norma 220Ft volt.

Tudom, közétkeztetés, de most csak a beszerzési árra világítanék rá.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.17. 20:57:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az iskolai menzán moslékot kapnak és abból is kisadagot. Nem véletlen, hogy sok helyen a pártközpontból szóltak le az iskolaigazgatóknak az ebédlemondások magas száma miatt...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.17. 21:28:52

@Online Távmunkás: te tényleg ennyire képes vagy félrebeszélni?
Szerinted a közbeszerzésnél nincs megadva minőségi kritérium?
Szerinted eleve moslékot vásárol az önkormányzat?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.18. 12:02:05

@Igazamvanvagyigazamvan?: Látszik, hogy neked sincs gyereked magyar menzán, ahol többségében két fideszes cég ipari moslékát eszik a gyerekek és nem az elkényeztetett gyerekek hisztiznek miatta, hanem a tanárok se eszik meg...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.18. 18:02:46

@Online Távmunkás: mi köze a kettőnek egymáshoz? Félre mentél. A menza nem azért szar, mert a beszerzéskor eleve moslékot kap.
Tudod, kik versenyeznek a beszállításért? Unilever, Nestlé, Knorr...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.19. 20:32:31

@Online Távmunkás: mert közbeszerzés van. Pályáztatják a beszállítókat. És a Hügli nyer. Egy svájci cég.
süti beállítások módosítása