A Gruevszki-ügy úgy fest, mintha a magyar kormány úgy szeretett volna szívességet tenni Moszkvának, hogy közben az ne veszélyeztesse nyugati kapcsolatait, viszont a Kreml szándékosan kényszerítette volna a részletek kiszivárogtatásával színvallásra a magyar kormányt. Röviden: Orbánt pofára ejtették.
„A Monarchia felső vezetése (különös tekintettel a Ferenc József halála után, 1916-ban trónra lépett IV. Károlyra) hiába is próbált volna viszonylag csekély veszteségek árán, mondjuk, egy különbékével szabadulni kínos háborús kötöttségei alól. Tapogatózásaik sorra-rendre kitudódtak (az úgynevezett Sixtus-levél konkrétan Clemenceau számító rosszindulata nyomán), és ez kínos magyarázkodáshoz, majd a szövetségesi viszony vezeklésszerű szorosabbra fűzéséhez vezetett. Ráadásul a háború négy éve alatt a Monarchia a régi és új keletű szövetségesek miatt mind több olyan országgal került hadiállapotba, amelyekkel eredetileg aligha szeretett volna – ez igaz alighanem Franciaországra is, de az angolszász hatalmakra mindenképpen.” (Barotányi Zoltán: Az összeomlás anatómiája, Magyar Narancs)
Miről jutott a fenti idézet az eszembe? A Gruevszki-ügyről. Ugyan a témában több, egymásnak is ellentmondó információ kering, amelyek szándékos zavarkeltésre utalnak, van néhány biztos pont a kirajzolódó történetben. Erősen úgy tűnik, hogy a magyar kormány aktívan segített Nikola Gruevszki külföldre menekítésében, továbbá erősen úgy tűnik, hogy a szálakat Moszkva mozgatta, ráadásul úgy tűnik, hogy a magyar kormány azért annyira nem szerette volna, ha ez az egész kitudódik. Utóbbira utal, hogy Gruevszki magyarországi becsekkolása után a magyar kormány először zavarodottan reagált, mintha felkészületlenül érte volna, hogy a volt macedón miniszterelnök útja kitudódott, a mai hír a menekültstátusz megítéléséről viszont már egyértelmű elköteleződést jelent Moszkva felé.
A dolog úgy fest, mintha a magyar kormány úgy szeretett volna szívességet tenni Moszkvának, hogy közben az ne veszélyeztesse nyugati kapcsolatait, viszont a Kreml szándékosan kényszerítette volna a részletek kiszivárogtatásával színvallásra a magyar kormányt. Röviden: miközben Orbán szereti azt képzelni magáról, hogy ő képes egyensúlyozni a nyugati szövetségi rendszer és Moszkva között, hogy ő még a nemzetközi politikát is uralja, most rövid úton kiderült, hogy ő csak egy sakkfigura a nagyok játszmájában, ráadásul jól pofára ejtették.
És hogyan fog erre reagálni a tehetséges magyar ellenzék? Sehogy. Náluk ugyanis Orbán a főgonosz, e mellett már rég felépítettek egy történetet arról, hogy már rég van egy mesterterve arról, hogyan fogja az országot kivezetni az Európai Unióból (egyúttal a civilizációból), hogy a Putyin felé tett gesztusok már ennek az útnak a kilométerkövei. Ebben a történetben nem juthat szerep annak, hogy Orbán hintapolitikát játszik, mert cáfolná az cáfolná a ráolvasott nyugatellenességet. A hangosan európázók tehát kénytelenek lesznek kihagyni azt az ütést, ami Orbánnak igazán fáj, hogy Orbán igazából nem egy zseni, hanem egy balfasz, aki most elvesztett egy csatát és ezért kénytelen megcsókolni Putyin gyűrűjét, pont úgy, mint a Keresztapa elején.
A tehetséges magyar ellenzék pedig menetrend szerint el fogja mulasztani, hogy varázstalanítsa Orbánt, nem fog arról beszélni, hogy még állítólagos szövetségeseink is átverik, sőt asszisztálni fog ahhoz, hogy ne balfácánként jöjjön ki a dologból, hanem sötét nagyúrként, akinek minden lövése betalál.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!