A valódi viták otthona

Reflektor

Gruevszki-ügy: Orbánt pofára ejtették

2018. november 20. - Tálos Lőrinc

gru.png
A Gruevszki-ügy úgy fest, mintha a magyar kormány úgy szeretett volna szívességet tenni Moszkvának, hogy közben az ne veszélyeztesse nyugati kapcsolatait, viszont a Kreml szándékosan kényszerítette volna a részletek kiszivárogtatásával színvallásra a magyar kormányt. Röviden: Orbánt pofára ejtették.

A Monarchia felső vezetése (különös tekintettel a Ferenc József halála után, 1916-ban trónra lépett IV. Károlyra) hiába is próbált volna viszonylag csekély veszteségek árán, mondjuk, egy különbékével szabadulni kínos háborús kötöttségei alól. Tapogatózásaik sorra-rendre kitudódtak (az úgynevezett Sixtus-levél konkrétan Clemenceau számító rosszindulata nyomán), és ez kínos magyarázkodáshoz, majd a szövetségesi viszony vezeklésszerű szorosabbra fűzéséhez vezetett. Ráadásul a háború négy éve alatt a Monarchia a régi és új keletű szövetségesek miatt mind több olyan országgal került hadiállapotba, amelyekkel eredetileg aligha szeretett volna – ez igaz alighanem Franciaországra is, de az angolszász hatalmakra mindenképpen.” (Barotányi Zoltán: Az összeomlás anatómiája, Magyar Narancs)

Miről jutott a fenti idézet az eszembe? A Gruevszki-ügyről.
Ugyan a témában több, egymásnak is ellentmondó információ kering, amelyek szándékos zavarkeltésre utalnak, van néhány biztos pont a kirajzolódó történetben. Erősen úgy tűnik, hogy a magyar kormány aktívan segített Nikola Gruevszki külföldre menekítésében, továbbá erősen úgy tűnik, hogy a szálakat Moszkva mozgatta, ráadásul úgy tűnik, hogy a magyar kormány azért annyira nem szerette volna, ha ez az egész kitudódik. Utóbbira utal, hogy Gruevszki magyarországi becsekkolása után a magyar kormány először zavarodottan reagált, mintha felkészületlenül érte volna, hogy a volt macedón miniszterelnök útja kitudódott, a mai hír a menekültstátusz megítéléséről viszont már egyértelmű elköteleződést jelent Moszkva felé.

A dolog úgy fest, mintha a magyar kormány úgy szeretett volna szívességet tenni Moszkvának, hogy közben az ne veszélyeztesse nyugati kapcsolatait, viszont a Kreml szándékosan kényszerítette volna a részletek kiszivárogtatásával színvallásra a magyar kormányt.
Röviden: miközben Orbán szereti azt képzelni magáról, hogy ő képes egyensúlyozni a nyugati szövetségi rendszer és Moszkva között, hogy ő még a nemzetközi politikát is uralja, most rövid úton kiderült, hogy ő csak egy sakkfigura a nagyok játszmájában, ráadásul jól pofára ejtették.

És hogyan fog erre reagálni a tehetséges magyar ellenzék? Sehogy. Náluk ugyanis Orbán a főgonosz, e mellett már rég felépítettek egy történetet arról, hogy már rég van egy mesterterve arról, hogyan fogja az országot kivezetni az Európai Unióból (egyúttal a civilizációból), hogy a Putyin felé tett gesztusok már ennek az útnak a kilométerkövei. Ebben a történetben nem juthat szerep annak, hogy Orbán hintapolitikát játszik, mert cáfolná az cáfolná a ráolvasott nyugatellenességet. A hangosan európázók tehát kénytelenek lesznek kihagyni azt az ütést, ami Orbánnak igazán fáj, hogy Orbán igazából nem egy zseni, hanem egy balfasz, aki most elvesztett egy csatát és ezért kénytelen megcsókolni Putyin gyűrűjét, pont úgy, mint a Keresztapa elején.

A tehetséges magyar ellenzék pedig menetrend szerint el fogja mulasztani, hogy varázstalanítsa Orbánt, nem fog arról beszélni, hogy még állítólagos szövetségeseink is átverik, sőt asszisztálni fog ahhoz, hogy ne balfácánként jöjjön ki a dologból, hanem sötét nagyúrként, akinek minden lövése betalál. 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3414383576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dinkainka 2018.11.20. 18:11:15

Orbának hamarosan: tavarosi konyec!

Éhesló 2018.11.20. 20:15:53

Aki itt pofára lett ejtve az a soros által hatalomra emelt, saját népét eláruló, majom és a bandája.

Buktor meg röhög rajtuk és soroson is.
Nem is húzta, halasztotta: pofátlanul leíratta azt, amit a görögök már két menekült kapcsán leírtak előtte.
Lehet élesíteni a kettős mércét, mitől van joga a görögöknek menedéket adni két politikai üldözöttnek és miért nincs ilyen joga a magyaroknak.

Még egy apróság: a makedónoknak nincs kiadatási egyezménye a magyarokkal. Ahogy nézem nem is lesz.
Ha meg sokat ugrálnak soros makedón sameszai, majd ártópeti szétvétózza őket a nato és eu felvételük helyett minden lehetséges fórumon.
Eddig a görögök mondtak mindenre vétót, most rajtunk a sor.
Jó buli lesz!.

Maresi 2018.11.20. 21:06:34

Az ellenzéket nem lehet leváltani?

Róbert László 2018.11.20. 23:19:04

@Éhesló: Ismerjük a bűnözői mantrát: Soros a bűnös !

2018.11.21. 06:40:13

Nem először bizonyosodik be,hogy a nemzeti vezetés,még keresi önmagát ebben a katyvaszban ami 89 után jött létre!A baj,hogy a szar amit kavarnak már a nyakig ér de még mindig hiszik,hogy nem a "dugót" kell eltávolítani,hanem a "keverőjét" kell támogatni!Remélhetőleg a "szippantós" kocsis tudja hova kell a csövet dugni,hogy az országot végre elhagyja ez a fekáliás trutymó!

Éhesló 2018.11.21. 07:41:09

@Róbert László: itt nincs mantra.
Tények vannak a nácikkal kollaboráló vén pokolfajzatról és a sameszairól.

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2018.11.21. 08:40:18

Mindmegannyi vélemény de ez nem elég

anonymand 2018.11.21. 08:52:19

@Éhesló:

Részleteznéd, hogy mitől válik politikai üldözötté az, akit hivatali hatalmával való visszaéléssel, közpénzen magáncélra vásárolt gépkocsi vásároltatásával vádoltak meg, ítéltek több éves börtönre?
Érdekőne.

Európai téridő 2018.11.21. 09:10:00

Inkább tanulmányozdaa Balkán történelmét ahelyett, hogy marhaságokat írogatsz, butuska blogger!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.11.21. 09:11:01

Valóban valószínű a poszt által vázolt forgatókönyv vagyis a moszkvai szivárogtatás. Ha így volt, akkor moszkoVityának ez egy méretes pofára esés és nem kizárt hogy Putyinnak is az lesz. Miért?

Mert ha moszkoVityát - fityiszt a néppárt kizárja soraiból, az újfasiszta (populistának mondják, de ne finomkodjunk) frakcióban az eljelentéktelenedés - lemorzsolódás vár rájuk. :-) Nem tényező lesz moszkoVitya - fityisz az Eu-ban, hanem "kerekítési különbözet" az Eu parlamentben. :-)

John Brennan 2018.11.21. 09:41:26

Megint egy ügy, amibe Orbán belebukott. Aztamindenit!

John Brennan 2018.11.21. 09:43:25

@anonymand: "közpénzen magáncélra vásárolt gépkocsi"

Na, akkor minden polgármesternek börtönben kellene lennie (nemcsak Magyarországon, hanem a világon mindenhol).

DrGehaeuse 2018.11.21. 09:49:49

@anonymand:

Korgógyomrú paci nem hinném hogy válaszolna. Segítek, ez a balkáni életművész hamiskártyás gagyizó (igazi orv-bán-havernak való) hamiskártyás azért lett politikai üldözött mert :

- ő maga ezt mondta
- orv-bán is ezt mondja
- ártó peti még azt is sejttetni engedi, hogy bizonyíthatóan az
- putyinbarát sorosellenes jó elvtárs

Egyallampolgar 2018.11.21. 10:01:54

@Éhesló:
Itt nem Soros és bandája van pofára ejtve hanem te. Te nyalod be a Soros hisztit, te szajkózod együtt Orbánnal 2 éve a Soros nótát, pedig Soros 35 éve támogat magyarországi prozsékat, Soros 25 éve támogat magyarországi egyetemet, a Soros ösztöndíjas Orbán 17 éve lopja a pénzedet.

no.nick.today 2018.11.21. 10:03:52

@Éhesló: Menj, és legelj lóherét!

Csak a sorosozás meg a putyinozás, de senki sem veszi észre, hogy sem Berlin, sem Párizs, sem Brüsszel nem veri az asztalt. Megvolt a pár napos indikátorozás a státusz megadása előtt. Lett volna idejük "látványosan" reagálni.

Lehet, hogy a Miniszterelnök úr nem csak Moszkvában gyűjtött pontokat.

Secnir 2018.11.21. 10:08:27

@Éhesló:
"Még egy apróság: a makedónoknak nincs kiadatási egyezménye a magyarokkal. Ahogy nézem nem is lesz. "

Macedóniával, mint jugoszláv utódállammal 1959 óta van kétoldalú kölcsönös jogsegélyszolgálat (ez alá tartozik a kiadatás is).

@John Brennan: @anonymand:
a magáncélú merci vásárlása csak az egyik, ami miatt lítélték, az csak az aprópénz volt, a keményebb az az engedély nélküli lehallgatások tömkelege (ellenzéket is beleértve), illetve az egyik választáson a választási eredmények meghamisítása volt.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.11.21. 10:11:26

Csak az a gond az elmelettel, hogy senki relevans nem szolt be Gruevszki miatt, a senkit nem erdeklo dk-blogon kivul.

Szoval jo lenne megmozgatni a kulfoldi lipsi kapcsolatokat, hatha irnak vmi frocsogest a NYT 49. oldalan a velemeny rovatba.

Ami tortent: Orban erosen nyeresben erzi magat a menekultugyben, ahogy egymas utan utasitjak el az orszagok az ENSZ migrisimogato paktumat (Magyaorrszag 1. vagy 2. volt aki elutasitotta), igy tovabbi lapot huzott. Gruevszki egy eszkoz Orbannak az EP valasztasi kampanyban, hisz nagy sivalkodas lesz miatta a nyugati lippsimediaban.

Persze nem biztos hogy az EU valasztason bejon, de itthon bejott. Minnek hangosabban sivalkodnak a lippsik, annal jobban promozzak Orbant.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.21. 10:13:52

Pofára esés egy szál se.

Jelentéktelen ügy az egész. Pár napig tombolnak a ballib megmondóemberek, de decemver elejére már ők is elfelejtik. Nemzetközileg meg semmi következménye, Macedóniának se érdeke az ügyet napirenden tartania.

JT_Biopower 2018.11.21. 10:16:43

ez a gernyó már 1 éve nem miniszterelnök. pont most jutott neki eszibe meneküllni amikó má elítélték? ezidáig nem féltetteja kis életit? mire várt, hátha nem kell dutyiba mönnije? meghátugye a bőjönd is lassan telt meg a lóvéval.

vajon mennyi lehet annak a két honvédségi csapatszállító gépnek a teherbírása? elég arany fér bele? nehogy itt maradjon egy rúd is véletlenül moszkvába menet!
drága fityiszeseknek nem marad hely. 100 kiló arany, vagy 100 kiló desznyó - nehéz döntés.

A Polgi 2018.11.21. 10:17:08

Nagyon jó cikk! Gratulálok! Látom fizetett bérencek sem tudnak rajta fogást találni!

István Tamasi 2018.11.21. 10:21:02

Ebben az ügyben keresgéli, próbálgatja a saját menekülőútját a csüngőhasú suttyó, mert előbb-utóbb neki is szüksége lesz egér/patkány/útra.

gyurmicsek 2018.11.21. 10:21:17

Szóval Orbán szerint Macedóniában nincs demokrácia, az ügyészség nem független és politikai döntést hozott a bíróság, amit nem kell figyelembe venni?
Az elárulná valaki milyen jogon gondolja ezt?

Fordított esetben nem gondolná MO elleni támadásnak?
Ja és Soros.

Secnir 2018.11.21. 10:26:22

@maxval balcán bircaman:
"Nemzetközileg meg semmi következménye"
még, mert kivártak, hogy mit lép orbán. bár nyilvánvaló volt, hogy azzal, hogy idehozatta a külüggyel, hitet tett amellett, hogy be kell fogadni.

"Macedóniának se érdeke az ügyet napirenden tartania."
olyannyira, hogy már kérték is a kiadatását.

és azzal, hogy szkopje kérte a kiadatását, a BÁH-nak kötelezően felül kell vizsgálnia a menekültstátuszt, és ha bebizonyosodik, hogy szökésben lévő elítélt, akkor ki KELL adniuk szkopjénak.

2018.11.21. 10:26:38

Biztos vagyok abban, hogy Rákosi is pofára esett párszor, aztán sokáig nem történt semmi.

N. Barbie 2018.11.21. 10:28:24

Az ellenzek kodos szapulasat nem is ertem, persze azt nem hallottuk, hogy a nagytudasu blogger szerint mit is kene csinalniuk.

A gruevszki ugy meg egyszeru. Orosz parancsra viktor, szamos Magyar es nemzetkozi szerzodest, torvenyt figyelmen kivul hagyva, megadatta a hozza hasonloan korrupt szarhazi tolvaj haverjanak a menekult statuszt, gondolvan, hogy majd ha neki lesz szuksege ilyenre, akkor ot meg egy masik feldiktatura fogja befogadni. De nagyon rosszul gondolja, remelem ugy vegzi, mint a roman ideologiai elodje par evtizede...

John Brennan 2018.11.21. 10:33:32

@Secnir: "a magáncélú merci vásárlása csak az egyik, ami miatt lítélték, az csak az aprópénz volt, a keményebb az az engedély nélküli lehallgatások tömkelege (ellenzéket is beleértve), illetve az egyik választáson a választási eredmények meghamisítása volt."

Nem, a merci vásárlás volt. A többi az rágalom.

John Brennan 2018.11.21. 10:34:21

@maxval balcán bircaman: Így van, tökéletes összefoglalása a helyzetnek.

John Brennan 2018.11.21. 10:36:14

@Egyallampolgar: "Soros hisztit, te szajkózod együtt Orbánnal 2 éve a Soros nótát, pedig Soros 35 éve támogat magyarországi prozsékat"

Csak a hülye nem látja, mit művelnek a soros által támogatott szervezetek. Csak a hülye gondolja, hogy ez csak kormánypropaganda.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 10:36:19

@Secnir:

Ez diplomácia.

Nyilván kérni kell a kiadatást, amit pedig majd meg kell tagadni, hiszen menekült nem adható ki.

Gandosz 2018.11.21. 10:37:34

@N. Barbie: Egy kis kórházi fertőzésügyet meg közoktatásszétverést még beszőhettél volna a mondókádba.

chrisred 2018.11.21. 10:39:23

Amikor valaki a hintapolitika kifejezést magára alkalmazza, soha nem jut eszébe, hogy nem az irányít, aki benne ül a hintában?

Secnir 2018.11.21. 10:40:51

@balcán maxval bircaman:
nem baj, ha nem értsz hozzá, csak akkor ne kommentelj.
Súlyos, nem politikai bűncselekmény elkövetőjének, amennyiben a cselekmény a magyar jog szerint legalább ötévi börtönbüntetéssel sújtható, az ENSZ genfi menekültügyi egyezménye értelmében nem adható menekültstátus. Gruevskit korrupciós ügyben ítélték el, s a hivatali vesztegetés elfogadása nálunk alapesetben is egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálható.
szevasz.

chrisred 2018.11.21. 10:41:24

@Secnir: Az utóbbiak politikai természetű ügyek, a hivatali visszaélés köztörvényes bűncselekmény.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 10:42:29

@Secnir:

Csakhát éppen az a menedékadás alapja, hogy politikai alapon lett elítélve, koncepciós perben, vedd észre.

Gandosz 2018.11.21. 10:42:43

"A tehetséges magyar ellenzék pedig menetrend szerint"

Az ellenzék már egy hete lebőgött ebben a témában is.

Mint amikor 1 hónapja az aluljáróbaszarás jogáért tüntettek, a 99,9% normál emberrel szemben.

Cycmen 2018.11.21. 10:43:23

Jaj mert a Kreml akarta megmenteni és parancsra Orbán hajtotta végre a műveletet, majd a Kreml beköpte Viktort!
Ezt a hülyeséget libsikéim! Ha így lenne miért buktatnák le? Ha meg akarják menteni, miért másokat bíznak meg vele? Fiúk, az orosz titkosszolgálat a legjobb a világon, ha ők mentik ki Gruevszkit, akkor azt sem tudnátok hogy hol van most.

chrisred 2018.11.21. 10:47:07

@balcán maxval bircaman: Csak éppen a rendelkezés a bűncselekményre, és nem az eljárásra vonatkozik. A hivatali visszaélés nem politikai bűncselekmény.

Cinkes 2018.11.21. 10:47:08

Újabb diktátori jellemzőt pipált ki a cigányhitler, egy másik nagypályás bűnözőt vett oltalma alá.

chrisred 2018.11.21. 10:48:18

@balcán maxval bircaman: A jó politikus nem hagyja, hogy mások hintáztassák.

Teljestál 2018.11.21. 10:48:20

Schmidt Mária emlékérmes írás, a fidesz-bérenc LMP bértollnokaitól! Gratulálok! Fantasztikus teljesítmény, hogy Orbán újabb hazaárulását is sikerült kifuttatni arra, hogy "kurva ellenzék". :D Ez már művészet, de tényleg! Szóval "kurva ellenzék", aminek az LMP persze nyilván nem része, mert hát valóban nem. Mind tudjuk, hogy az LMP nem ellenzéki párt, de nem árt azért néha erre újra emlékeztetni a nagyérdeműt.

Köszönjük Mester, fáradj a kasszához!

Cycmen 2018.11.21. 10:52:18

@N. Barbie: " De nagyon rosszul gondolja, remelem ugy vegzi, mint a roman ideologiai elodje par evtizede..."

Ez a Ceausescu a kedvenc sántító példátok, főleg hogy te még az ideológiai jelzőt is mellé biggyesztetted. A büdös bunkó komcsi román nektek libsiknek az ideológiai rokonotok, ugyanis az itteni komcsik vedlettek át libsikké vazze! Csau tényleg diktátor volt és ti ugyanúgy akarjátok a saját diktatúrátokat ráerőszakolni az országra a törvényesen megválasztott kormánnyal szemben!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.21. 10:55:05

@chrisred:

De a magyar álláspont szerint az ítélet politikai vonatkozású, ami egyébként tény.

chrisred 2018.11.21. 10:55:40

@Cinkes: Anno a keresztényt kinyíró muszlim baltás gyilkost nemzeti hősnek küldte haza Azerbajdzsánba, szerintem azt semmivel nem lehet überelni.

Secnir 2018.11.21. 10:57:38

közben szíjjártó belehazudott a kamerába:
"Szijjártó Péter visszautasította, hogy magyar diplomaták részt vettek volna bármiféle "csempészetben vagy menekítésben". "
csak épp a szerbek nem ezt mondták. meg az albánok sem.

chrisred 2018.11.21. 10:57:58

@maxval balcán bircaman: Ennek az egyezmény rendelkezése szempontjából nincs jelentősége. Esetleg Strasbourghoz fordulhat vele.

ZX 2018.11.21. 10:58:17

@Éhesló: "mitől van joga a görögöknek menedéket adni két politikai üldözöttnek" Kimondtad a kulcsszót. Politikai üldözött. Gru meg köztörvényes bűnöző. Ennyi. A saját törvényeit nem tartja be ez a geci banda.

ZX 2018.11.21. 11:00:22

@Cycmen: "az itteni komcsik vedlettek át libsikké" Nem, a büdös komcsikat a fidesz berkein belül kell keresni. Nem véletlenül titkosak még mindig az ügynökakták.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.21. 11:00:24

@chrisred:

Ki fordul oda? A magyar álláspont ez és kész, erre joga van Mo-nak. Ki fog emiatt bárhová is fordulni? Ez ezek után diplomáciai kérdés. Ami el fog aludni pár nap alatt. Macedóniának nem érdeke az ügyet napirenden tartani.

N. Barbie 2018.11.21. 11:02:59

@Gandosz: En az eddigi tortenesek alapjan a tenyeket mondtam el, te meg most sem tudsz erdemben hozzaszolni, mert tul ostoba vagy hozza es/vagy meg nem jott meg a direktiva a lendvay utcabol.
Ennyit tudsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.21. 11:03:33

@chrisred:

Az is politikai ügy volt. A magyar kormány teljesített egy azeri kérést, szimpla diplomáciai gesztus.

Szerintem hülyeség volt, mert nem volt helyes az azeri oldalt erősíteni az azeri-örmény viszályban, de én erősen elfogult vagyok, pénzzel is segítettem annak idején az örmény szabadságharcot az azeri agresszió ellen Karabahban. Életemben 2-szer adtam pénzt politikai célra, a másik eset a szerb hazafiak támogatása volt 1999-ben a NATO-agresszió ellenében.

John Brennan 2018.11.21. 11:04:17

@Geza vagyok: Igen, felmenti. Ha egy polgármesternek van egy hivatali autója, akkor azt magáncélra is fogja használni. Sőt. Egy céges autót is használnak magáncélra. Sőt, az MTA elnökét is elviszi a sofőrje magáncélra. És az MTA elnöke is még szabadlábon van.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.11.21. 11:04:24

@ZX: Lehet valaki egy korrupt allat, s mellette politikai uldozott egyben. A balkanon nem is lenne tul meglepo.

Mi van ebben Viktornak? Ez a kerdes.

O is menekulni fog? Mivel ez a balliberalis allaspont, ezt kizarhatjuk. Soha, semmilyen balliberalis joslat nem jott be, de legtobbszor az ellenkezoje igen.

Amit en gondolok, az az, hogy ez az EU valasztasi kampany resze. Gruevszki migriellenes, ezert puccsoltak meg. Magyarorszag ezzel ismet felvallalja a nk-i plenum elott, hogy nem turi a migrisimogatast Macedoniaban sem.

AveCaesarVavan 2018.11.21. 11:07:27

@Cycmen: Megnyugodhatsz, a hisztivel semmire nem jutsz! Hülye volt Vezéred és Kancellárod, így már csak a nemlétező hadosztályokat tologatja a virtuális terepasztalon. Az összes diktátor sorsa a szégyen! Menedékjogot csak akkor kap valamelyik, általa preferált ~isztánban, ha a helybéli diktátor épp nem Moszkva vagy Brüsszel bokájához dörgölőzik! Politikai üldözött lesz, mert a politikát a köztörvényes bűnözés szintjén űzte!

Cinkes 2018.11.21. 11:07:33

@John Brennan: Itt csak a cigányhitler csicskásai makognak, hogy megkapják a mai alamizsnát.

Gandosz 2018.11.21. 11:08:33

@N. Barbie: Véletlenül ismét nem mondtál egyetlen tényt sem. Úgyhogy egy kis nácizás, kórházi fertőzéseséz, közoktatásszétverés belefért volna mondókádba.
Mert ebben mi a tény (te írod):

"Orosz parancsra viktor, szamos Magyar es nemzetkozi szerzodest, torvenyt figyelmen kivul hagyva, megadatta a hozza hasonloan korrupt szarhazi tolvaj haverjanak a menekult státuszt, gondolvan, hogy majd ha neki lesz szuksege ilyenre, akkor ot meg egy masik feldiktatura fogja befogadni."

Ezek fantazmagóriák, más agyába nem láthatsz be.

"De nagyon rosszul gondolja, remelem ugy vegzi, mint a roman ideologiai elodje par evtizede"

Ebben mi volt a tény?? Tessék, írd le, mi volt ebben a tény?? Írd le!!! MI?

nemecsekerno_007 2018.11.21. 11:10:45

Na, már titkosszolgálati anyagokhoz is hozzáfértek?

N. Barbie 2018.11.21. 11:11:35

@Cycmen: Szemmel lathatoan halvagy gozod nincs az en politikai oldalamrol, csak rutinbol libsizel, mert ennyire futja a szellemi kapacitas az atlaghulye fidesznyiktol.
Csak a szokasos, ugy is mondhatnam. Mikor a fidesznyiknek kellemetlen az igazsag, vagy terelni akar, akkor libsizik, pont, mint a gazdatok, mikor neki vannak ugyanilyen gondjai, akkor sorosozik, azt ez nektek, 2 millio agyhalott idiotanak eleg is.

Az a budos bunko roman meg pontosan ugyanaz, mint a mai gazdad. Ugyanolyan komcsi wannabe diktator viktorod is.
Neztem par hete egy dokufilmet a romanrol, felelmetes volt a hasonlosag rengeteg teruleten az akkori romaniaban es a mai MO-n.
Persze, neked biztos nem tetszik ez a fajo igazsag, de az mar legyen a te bajod. Meg nem keso szembekopni magad, amiert tehetsegtelen mocskos tolvajokat tamogattal.

chrisred 2018.11.21. 11:13:18

@maxval balcán bircaman: Hát ki más, mint az, akit elítéltek? Egyedül neki van érintettsége, hogy az eljárás során elkövetett jogsértések miatt keresetet indítson. A magyar állam semmilyen formában nem jogorvoslati fóruma a macedón igazságszolgáltatásnak.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 11:14:40

A Macedonok ugyanúgy ki leszenk rabolva, és pofára lesznek ejtve, mint Soros bábkormánya tette azt az Ukránokkal.
Puccs szervezésben és bábkormány létrehozásában, politikai ellenfelek bebörtönzésében, és koncepciós perekben jó az öreg Gyuri bácsi.

A magyarországi önkéntes seggnyalói szerencsére viszont kevesen vannak, és ez nagyon frusztrálja őket.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 11:15:41

@chrisred:

S ki beszél jogorvoslatról. Az ítélet jogerős marad.

A macedón vezető menedéket kapott, nem lett eltörölve ítélete.

ZX 2018.11.21. 11:16:07

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Teljesen mindegy, hogy politikai üldözött is. Egy köztörvényes bűncselekmény miatt ítélték el. Mi meg a saját törvenyeinket nem tartjuk be.

Gandosz 2018.11.21. 11:17:00

@N. Barbie: nem vagy tisztában azzal, mi egy tény.
Ostoba gyűlőlködő, vagdalkozó pondró vagy, soha érvelni nem szoktál csak egy átlaghülye fidesznyikkel elintézel mindent.. Csaucseszkus hasonlatodat egy óvodás is kineveti. Szánalmas kis pöcs.

konrada 2018.11.21. 11:17:45

@Secnir:
"nem baj, ha nem értsz hozzá, csak akkor ne kommentelj.
Súlyos, nem politikai bűncselekmény elkövetőjének, amennyiben a cselekmény a magyar jog szerint legalább ötévi börtönbüntetéssel sújtható, az ENSZ genfi menekültügyi egyezménye értelmében nem adható menekültstátus. Gruevskit korrupciós ügyben ítélték el, s a hivatali vesztegetés elfogadása nálunk alapesetben is egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálható.
szevasz. "

...háááát... azért utána nézhetnél a "legalább" szó jelentésének.
Annyit segítek, hogy nem = maximum, hanem ....
és innentől rád bízom.
(Az még rendben van, hogy egy ügyvéd a hülyékre is támaszkodik, hogy az igazát védje, de miért kell önként jelentkezni erre a címre??;))

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 11:18:09

@Gandosz:

Ugyanmár...

A ballibek eszmefuttatásai és konteói kifejeztetten szórakoztatóak. Jött már be a Gruevszki női ruhában, Orbán magángépén, meg ki tudja milyen módon az agyhalott ballib faszok meggyőződésének táplálása végett.

Épp csak az igazság kerüli el őket rendszeresen, mint most is.

Soros által irányított kormányok által, koncepciós perekben elítélt politikusokat kutya kötelességünk megvédeni.
Különösen azokat, akik a saját hazájukat megpróbálták megvédeni a migrációs hullámtól, és ez az összes bűnük.
Ennyi a történet.

chrisred 2018.11.21. 11:18:23

@maxval balcán bircaman: Magyarországnak arra van joga, hogy kijelentse, a magyar jogrend szerint közpénzből magánvagyont gyarapítani nem bűncselekmény. Vagyis igazolni a Sargentini jelentés állítását.

Gandosz 2018.11.21. 11:19:21

@chrisred: "az eljárás során elkövetett jogsértések miatt keresetet indítson"

Ez meg mi? Politikai perben? Részeg vagy?

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 11:20:04

@Secnir:

A Katalán elnök ellen is volt valamiféle sikkasztásos, megvezstegetéses vád is, és mégse adták ki, hanem megvárta amíg Németországban felmentik az alól.

Azzal miért nem volt problémád ?

chrisred 2018.11.21. 11:21:35

@Gandosz: Mi az, hogy politikai per? Gruevszkit a macedón büntetőbíróság ítélte el köztörvényes bűncselekmény elkövetése miatt..

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 11:23:23

@chrisred:

Baromság.. Soros áltasl irányított bábkormány megrendelésére az ottani kézivezérelt ügyészség, csinált egy koncepciós pert.

Láttunk már ilyet, és nem szeretjük ezeket mi magyarok.
Nektek komcsiknak tudom hogy bejön az ilyesmi.

chrisred 2018.11.21. 11:25:21

@Minden ballib bérretteg: Pont fordítva. Németország csak a hűtlen kezelés vádpontban adta volna ki az elnököt, ami azt jelentette volna, hogy lázadás miatt nem vonhatták volna felelősségre. Ezért vonta vissza a kiadatási kérelmet a spanyol állam.

chrisred 2018.11.21. 11:26:39

@Minden ballib bérretteg: Kézivezérelt ügyészséget mi magyarok láttunk is, meg polt most is látunk.

Secnir 2018.11.21. 11:27:56

@John Brennan: " Ha egy polgármesternek van egy hivatali autója, akkor azt magáncélra is fogja használni. Sőt. Egy céges autót is használnak magáncélra. Sőt, az MTA elnökét is elviszi a sofőrje magáncélra. És az MTA elnöke is még szabadlábon van."

a különbség az az, hogy az MTA elnöke nem utasítja a belügyminisztert, hogy kinél vegyen autót és mennyiért, majd nem megy oda az eladó nepperhez, hogy felezzék a nyereséget...

chrisred 2018.11.21. 11:28:56

@Gandosz: Látom, alacsony a tűréshatárod a neked nem tetsző tényeknél. Nem mindenki részeg, aki gondolkodik is, és nem csak a beletáplált propagandán kérődzik.

chrisred 2018.11.21. 11:31:54

@John Brennan: És ezért fogunk mi magyarok mindig sok adót fizetni az államnak, és keveset visszakapni belőle.

Cycmen 2018.11.21. 11:32:06

@N. Barbie: Szemmel lathatoan halvagy gozod nincs az en politikai oldalamrol, csak rutinbol libsizel, mert ennyire futja a szellemi kapacitas az atlaghulye fidesznyiktol.

Számonkéred hogy lelibsizlek, aztán fidesznyikezel? :DDDDDD Értem!
Figyelj vadász! Mindenki tudja már hogy miért jársz az erdőbe, felesleges még "szopnék" pólót is felvenned! :P

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 11:32:44

@chrisred:

A Fidesz kinevezett egy darab főügyészt.
A Soros féle bábkormány ott konkrétan létrehozott egy komplett ügyészséget, politikailag létrehozott eljáró hatóságot, ahol az összes politikai ellenfelét gyorsított eljárásban börtönzik be, Soros csicskái.

Gandosz 2018.11.21. 11:33:12

@chrisred: aki nem képes felismerni és beismerni egy koncepciós perről, hogy koncepciós per, arra enyhe és kedveskedő jelző a részeg; de okoskodj csak, magadnak biztos tetszenek parádés válaszaid

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 11:34:45

@chrisred:

Volt hűtlen kezelés vádpont is, akárhogy is hazudsz. Mégse adták ki, hanem szépen megvárta ott, amíg visszavonják azt.
Most meg dumálod a baromságokat ebben azesetben, és azonnali kiadatást kérsz, egy koncepciós perben elítélt politikus részére.
Soros csicskái mind ezt teszik.

chrisred 2018.11.21. 11:34:46

@Minden ballib bérretteg: Az ügyészség egyrészt egy hierarchikus szervezet, a vezetője irányítja. Másrészt csak vádat emel, bebörtönözni senkit nem tud.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.11.21. 11:35:06

azt hallottam pletykába (najó, nettó konteó, de jópofa), hogy mivel mindneki tudja mennyire fos a paks2 szerződés, orbán ki akar hátrálni de legalább újratárgyalni. természetesen ilyet a ruszkikkal nem lehet, és nem csak azért mert jelen állás szerint ezermilliárdokkal tartozunk nekik, akármi is lesz.

de ilyen nemzetközi bíróság meg eljárás meg mifene azért putyinnak sem jó, már csak az időtényező miatt is. hát az újratárgyalásért cserébe kért egy szívességet.

Secnir 2018.11.21. 11:35:24

@Minden ballib bérretteg:
"A Katalán elnök ellen is volt valamiféle sikkasztásos, megvezstegetéses vád is, és mégse adták ki, hanem megvárta amíg Németországban felmentik az alól."

stop.
gruevszki ellen lefolytattak egy bírósági eljárást, és született egy ítélet. gruevszki a börtönbevonulás elől szökött meg -> szökött bűmöző
puigdemont ellen a spanyol kormány letartóztatási parancsot adott ki (per még nem volt), és az elől szökött meg. a belgák maguk ajánlották fel a menekültstátuszt - amit puigdemont nem fogadott el, és pár napra rá egy spanyol bíróság érvénytelenítette a letartóztatási parancsot. igaz, közben élt ellene egy nemzetközi körözés is adócsalás miatt, és amikor belgiumból dániába ment, majd hazafelé megállt németországban, a németek elfogták, és kiadták a spanyoloknak (tehát ezt is rosszul tudod, mint majd' mindent).
lázadás miatt nem emelhetnek miatta vádat, csak az adócsalás miatt (de az korábban kezdődött, mint a katalán elszakadási kísérlet)...

konrada 2018.11.21. 11:35:32

@chrisred:
...ne legyél már annyira naív!
Szerinted a világon csak annyi köztörvényes állami vezető van, amennyit hazájukban elítéltek?

...illetve tutira biztos vagy abban, hogy azon kevés országban, ahol mégis, minden esetben csakis a nagy igazságtudat vezette az új hatalmat, s soha nem az, hogy eltávolítsák a közéletből a számukra veszélyes konkurenciát?
...meg abban tökéletesen biztos vagy, hogy amennyiben az új hatalom demokratikusnak akar látszani, úgy bevállalják azt, hogy politikai iítéletet hoznak, ahelyett hogy a minden politikus füle mögé befolyt vajból csináljanak köztörvényes ügyet?

...és nem ezt az észak-macedón balkánit akarom védeni. ő pont úgy gazember, mint minden politikus, csak utalni arra, hogy felső politikában a köztörvényezés egyszerűen csak a leszámolás módja a politikai ellenféllel, ami aztán a következő kurzusváltáskor vissza is csapódik.
...s tegyék is ezt egymással, mert megérdemlik.
...csak nem kell feltétlen becumizni az egyik szardobálónak azt, hogy ők tulajdonképpen csak a hatalom megtizstítását akarják, nem pedig a hatalmat...

chrisred 2018.11.21. 11:35:58

@Minden ballib bérretteg: Mikor tanulsz meg már végre olvasni?

ZX 2018.11.21. 11:36:24

@Minden ballib bérretteg: Milyen jó ennek a Sorosnak, van vagy egy tucat bábkormánya. Sőt igazából, a Földet is ő forgatja. :P

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 11:36:39

@chrisred:

Ez mit sem változtat a tényen, hogy a Macedóniában a Soros által irányított bábkormány, létrehozott egy ügyészséget, hogy a politikai ellenfeleit bebörtönözzék.

A kommunista diktatúrában nem voltak ennyire átlátszóak, min most a magadfajta Soros csicskák.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 11:38:17

@ZX:
Próbálkozik az öreg igen, és láthatóan Soros csicskák hada dolgozik itt is neki.
A frusztrációd lényege hogy kevesen vagytok.

www.origo.hu/itthon/20170428-soros-gyorgy-szervezetei-osztjak-az-amerikai-tamogatasokat-macedoniaban.html
A felfordulás végét talán senki nem látja, de hogy hol kezdődött, arra létezik egy lassan már unásig ismert forgatókönyv, amelyet Soros György "jótékonykodó" spekuláns vezényelt le, pontosabban javában is vezényel. A mesterterv a szokásos: szerezz pénzt, add oda a civileknek, majd vidd ki őket az utcára. A nagy macedón művelet ennek megfelelően azzal indult, hogy Sorosék rátették a kezüket a térség amerikai fejlesztési pénzeire. Utána pedig jött a migránsok beengedése.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.11.21. 11:39:24

@ZX: Nem gondolom hogy jogasz lennel, s ismerned Gruevszki ugyet, ugye?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.21. 11:40:09

@chrisred:

Nem lett ez kimondva. Az lett kimondva, hogy a macedón vezető menedékkérelme indokolt, mert elfogahdató azon érveklése, hogy politikai ellenfelei üldözik őt.

chrisred 2018.11.21. 11:40:34

@konrada: Nem naivitás. Olyan fogalom nem létezik, hogy politikai per. Koncepciós per vagy bírósági eljárás igen, de az nem a peres eljárás típusa.

chrisred 2018.11.21. 11:42:54

@maxval balcán bircaman: Ami eleve nem lett volna kimondható, ha a magyar hatóság szerint a kérelmező nem tartozik a genfi egyezmény hatálya alá. Mert akkor be se fogadhatták volna a,kérelmet.

Secnir 2018.11.21. 11:44:15

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:
milyen ballib média? MTI hírekből van összeollózva...

project640 2018.11.21. 11:45:37

@John Brennan: nem bujott bele, és nem is ezt írták ... csak megint bebitonyosodik, hogy úgy ugrál, ahogy Putyin füytül neki ...csak ennyi történt ... ez nem bukás!
híveit nem zavarja, magát nem zavarja, senkit nem zavar, hogy egy elvtelen szarházi .... szóval minden megy tovább

Pan Modry 2018.11.21. 11:46:05

Gruevszki befogadasanak semmi haszna nincs... ...Haszon nelkul kockazatot vallalni butasag... Orban buta, az ellenzekje pedig megbutabb mert nem tudja legyozni...

chrisred 2018.11.21. 11:46:38

@maxval balcán bircaman: Igen, pont ezt mondtam. A magyar álláspont szerint Gruevszki Mercedes biznisze nem bűncselekmény, vagyis a közpénz szabadon felhasználható magáncélra.

ZX 2018.11.21. 11:49:28

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Nem kell ahhoz ismerni, meg jogásznak lenni, hogy lássuk mennyire bűzlik ez az egész.

@Minden ballib bérretteg: Nem értem mit fárasztod magad hosszú szövegekkel. nyomd csak a szokásos mantrát. Bármi van, soros, brüsszel, migrik.

chrisred 2018.11.21. 11:50:28

@maxval balcán bircaman: De, az egyezmény szerint a kérelem befogadása ezt jelenti. Hogy aztán a kérelemérdemi elbírálása során mi történt, más történet.

Secnir 2018.11.21. 11:51:57

közben a poszthoz:

"Erősen úgy tűnik, hogy a magyar kormány aktívan segített Nikola Gruevszki külföldre menekítésében"

A Közszolgálati Egyetemen tartott sajtótájékoztatót Szijjártó Péter külügyminiszter. Ezen megerősítette, hogy magyar diplomaták kísérték át a Balkánon Nikola Gruevszki macedón exkormányfőt. Arra a kérdésre, hogy ki döntött erről, azt mondta: Ez nem lényeges, nem történt bűncselekmény, mindenki szabályosan járt el, a magyar állam semmilyen szöktetésben nem segített.
Arra nem reagált, hogy Gruevszki milyen okmánnyal lépett be Magyarországra.

tehát ezt már ki lehet javítani fixen arra, hogy
"A magyar kormány aktívan segített Nikola Gruevszki külföldre menekítésében"

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 11:53:12

@chrisred:

Nem, ez erősen eltúlzott értelmezés.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 11:55:17

@Pan Modry:

Már hogyne lenne haszna.
A Soros féle bábkormányok bukni fognak mindenhol. Csak idő kérdése.
A koncepciós pereket amiket indítottak, törikönyvekben lehet majd olvasni.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.11.21. 11:56:38

@ZX: S mikor nem buzlott Orban nektek?

Varhato kovetkezmeny: fidesz ketharmad az EP valasztason

konrada 2018.11.21. 11:57:05

@chrisred:
Jól van na! Most a szakszóba kötsz bele, de azért - remélem -érted a lényeget.
(S nem. Nem fogom majd ezek után se kijavítani, ha valamit közszóval, vagy konyhanyelven írsz le, ha az egyébként érthető. Mert az már tényleg az érv hiánya, ha az ember ilyesmibe próbál belekötni.;P;))

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.11.21. 11:58:59

@Secnir: Ez valoban politikai ugy, de a kovetkezmenye csakis ballib bukta lehet az EP valasztason.

Nem a hazai ballib, hanem az europai a celpont hiszen a hazait mar eltapostuk, az Index meg par peneszcsomo kivetelevel.

ZX 2018.11.21. 11:59:51

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: 2004-ig magam is fidesz szavazó voltam. Aztán kinyílt a szemem. Nektek meg soha nem fog. Max. ha valami véletlen folytán gerincet növesztenétek.

@Minden ballib bérretteg: A gyógyszeredet ideje lenne bevenni.

chrisred 2018.11.21. 12:02:28

@konrada: Nem beléd kötöttem, korábban történt, csak rólad feltételeztem, hogy meg is érted, ha kifejtem, hogy miért.

ZX 2018.11.21. 12:04:11

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: A többi uniós ország szavazói nem olyan idióta birkák mint a magyarok.

chrisred 2018.11.21. 12:06:19

@konrada: De akkor menjünk át a politikai részre. Ha a kormánynak tényleg annyira fontos, hogy Putyin emberét visszatolják a hatalomba, akkor miért nem blokkolják ugyanúgy Macedónia uniós csatlakozását, mint ahogy Ukrajnával teszik?

Pan Modry 2018.11.21. 12:06:27

@Minden ballib bérretteg:

persze, hulye berrettego vagy... ...Nincsenek Soros kormanyok, ami nincs attol nem is lehet vereseget szenvedni, de a hozzad hasonlo butaknak jol el lehet adni...

En csak azt szeretnem hogy Magyarorszag hagyja ott az EU-t, mert unom hogy a fajtadnak segilyt kell fizetnem...

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.11.21. 12:06:35

@ZX: Remelhetoleg nem hulkyek, ezert zavarjak el Mertkellt, es Mikront is az olasz komcsi Renzi es a brit kilepes utan.

konrada 2018.11.21. 12:07:19

@Secnir:
...már megint...
Tényleg gondok lehetnek nálad a magyar nyelvvel, ezért lefordítom neked ezt is:
A külföldre menekítés = egy adott országból (amelynek állampolgára) segít kijutni más országba.
...és mivel ez a faszi nem albán állampolgár, így onnan legfeljebb egy másik országba juttatásában segítettek neki, nem külföldre.

...s ezt nem azért írom, mert egyetértek ennek a gru... nak a segítésében, hanem látom, gondjaid vannak olyan magyar szavak jelentésével, mint például a legalább, külföld...
(Mindenki mástól elnézést is kérek, mert tudom magamról is, ha én nyelvészkedem, akkor vak vezet világtalant, de ha szegénynek ilyen alapvető gondjai vannak a szavak jelentésével, hát próbálok segíteni!;)

$pi$ 2018.11.21. 12:11:58

@chrisred: "közpénzből magánvagyont gyarapítani nem bűncselekmény"

Nem, nem bűncselekmény. Ahányszor nyugdíjat utalnak a nagyinak ez történik, közpénzből magánvagyont gyarapítanak. Meg amikor a dokinak az állami kórház elutalja a fizetését... meg a rendőrnek... meg mindenkinek.

Szóval ezen még csiholhatnál kicsit. :D

ZX 2018.11.21. 12:12:16

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Merkell-t nem kell elzavarni, megy ő magától is. Macron sztem marad a helyén... vagy nem, de az biztos, hogy sem N.o-ban sem Fr.o-ban nem egy geci féle populista tolvaj fog kormányra kerülni.

BiG74 Bodri 2018.11.21. 12:16:22

@Pan Modry:
Ez már nem politika. Itt hazááruló bűnözőkről van szó, akik a múlt rossz árnyékait előszedve hatalmaskodnak. Itt egy politikai langyi ellenzék már semmit sem tehet.

Secnir 2018.11.21. 12:21:41

@konrada:
a külföldre menekítés nem csak abból áll, hogy segítettek neki (valószínűleg nem) elhagyni macedóniát, hanem onnan a továbbutaztatás is. ezt csak abból gondolom, hogy macedónia számára magyarország is külföld, tehát a magyarországra szöktetés az külföldre menekítés.
az egy másodlagos kérdés (vagy inkább elsődleges), hogy ennek melyik szakaszában ki segített...

konrada 2018.11.21. 12:22:20

@chrisred:
...hát még nem része Észak-Macedonia az EU-nak...;)

De ha kicsit belegondolsz, egyből felsejlik egy olyan vonal is, ami legalább értelmet ad ennek az idióta ügynek, miért fogadták be ezt a balkáni seftest:
Magyarország úgye az EU-n belül van, így vétójoga is van.
A dolog egyébként diplomáciailag tényleg kínos.
Ezért az észak-macedon kormány vagy bekeményít, és szankcionálni kezd - ez esetben a magyar kormány "jogosan" lassítja a belépési folyamatukat addig, míg azok el nem rendezik egy EU-s országgal ellenségeskedésüket,
...vagy eleresztik a gumicsontot: ez esetben meg belpolitikailag kerülnek kényes helyzetbe. Ami eleve az, mert a mostani kormány a többségi macedonok kisebb részének a támogatását bírják, a mérleg nyelve náluk az albánok, akik úgye lenyelték Koszovót is, és a Nagy-Albánia álom része Észak-Macedónia egy része is.
Így meg biztosan visszatérhetne a most minimális kisebbségben lévő Gru is....

Larry Silverstein 2018.11.21. 12:22:41

Az ukran es a macedon politika is felulkerekedett a zsarnokon, es nyugat-barat demokratikus elitek jottek letre Soros Gyorgy filantrop segitsegevel.

Tekintve, hogy ezeknek a nepeknek mar nem csak a 100 euros atlagberrel kell megbirkozniuk ezutan, hanem egyik helyen haboruval, masik helyen allando utcai hepajjal is, gondolom minden magyar el tudja donteni akar e ide demokrata felforgatokat megegyszer.

Egéridomár 2018.11.21. 12:32:24

Hú bammeg! De összegyűltek itt a ratyi fideszgecik...
De hogy lehet, hogy mindig ugyanazok a retek arcok azok? :D
Hiába na, fideszgecinek lenni életérzés :)

Hajrá fideszgecik!

chrisred 2018.11.21. 12:35:24

@$pi$: A szokásos szövegértelmezési problémák. Se a nyugdíjasok, se a kórházi alkalmazottak nem rendelkeznek felhatalmazással arra, hogy az állam nevében közpénzt kezeljenek, az ő juttatásaik, fizetésük az állammal kapcsolatos jogviszony keretében kerül folyósításra. Tehát az esetükben közpénz magáncélra való hasznosítása csak akkor kerülhet szóba, ha az említett jogviszonytól függetlenül kerül hozzájuk közpénz.

chrisred 2018.11.21. 12:37:07

@konrada: Nem látom be, miben állhat az a bekeményítés.

s 2018.11.21. 12:40:12

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Megbasztam a buzi kurva rohadt anyádat lóhátról szájba. Szopta a gecimet és vihogott.

Sir Galahad 2018.11.21. 12:43:30

Én nem kárhoztatnám az ügyre adott reakciók miatt az ellenzéket, ugyanis ebben a történetben nincs semmi, amiből érdemi politikai tőkét lehetne kovácsolni. Egy nagyon szűk, a politika iránt kiemelten érdeklődő réteget leszámítva lényegében senkit nem érdekel Gruevszki sorsa. Meggyőződésem, hogy egy hét múlva ez már nem lesz érdekes.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 12:46:40

Hú bammeg! De összegyűltek itt a ratyi Soros seggnyalók...
De hogy lehet, hogy mindig ugyanazok a retek arcok azok? :D
Hiába na, Soros seggnyalónak lenni életérzés :)

Hajrá Soros seggnyalók!

s 2018.11.21. 12:46:57

@Gandosz: Anyád tehénszarral fertőződött születésed közben, ezért lettél ekkora kibaszott faszparaszt, aztán az oktatás sem sokat segített rajtad, mert az ugyan nem volt olyan picsaszar, mit most, de te annyira kibaszott hülye voltál, hogy a lófasz sem ment veled semmire, baszod.
Így gondoltad?

s 2018.11.21. 12:52:00

@balcán maxval bircaman: Az igazán jó pedig annak a kötélnek a végén hintázik, amelyikkel fellógatták.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.21. 12:55:00

@s:

Nemigen lesz ez így. A liberáisok ereje csökkent, nemigen képesek véres puccsra.

Secnir 2018.11.21. 13:01:24

@Sir Galahad:
itt kurvára nem érdekel senkit gruevszki. itt arról van nagyba szó, hogy a kormány a saját törvényeit -megint- nem tartja be. itt arról van szó, hogy egy másik országban elítélt bűnözőt becsempész a külügy segítségével az országba. itt arról van szó, hogy másik -kitalált- eljárás alá vonják, mint ami megilleti. itt arról van szó, hogy érdemben egy kormánytag sem vállalja a felelősséget a történtekért, ráadásul hazudik mindegyik.
ha gyurcsány becsempészte volna a külügy segítségével teszemazt kadhafit, és menekültstátuszt ad neki még aznap lángol a parlament, az ellenzék az utcán hergeli a fradi-drukkereket, és kordon alá vonják pestet. itt meg a fidesz olyanokat terel, hogy elfog a szekunder szégyenérzet.

John Brennan 2018.11.21. 13:03:46

@chrisred: a jogi tolvajnyelved mellé egy kis ész és gondolkodás is jól jönne. Még a végén bebizonyítod, hogy Pol Pot Kambodzsája jogállam volt.

John Brennan 2018.11.21. 13:06:00

@Secnir: itt arról van szó, hogy hülye vagy.

Secnir 2018.11.21. 13:10:05

@John Brennan:
jók az érveid. sok időt töltöttél az összegyűjtésével?

Pan Modry 2018.11.21. 13:13:02

@$pi$:

Mikor huztok mar el vegre az EU-bol??? Unom hogy a hozzad hasonlo senkihazik segilyere fizetek adot!!!

Hozzatok a picsaba az EU-bol, nem vagytok a nyugati civilizacios szinten!!!

chrisred 2018.11.21. 13:15:18

@John Brennan: Nekem ez nem áll érdekemben, te rajongsz a bűnözők által vezetett autoriter rezsimekért.

s 2018.11.21. 13:28:17

@maxval balcán bircaman: A híres utolsó mondatok. Ha mégiscsak így lesz, a fasz sem tudja miért, akkor próbáld meg alkoholos smirglivel lebaszni az internetről a faszságaidat, mielőtt még te is ott himbálódzol majd orbánod mellett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.21. 13:35:37

@s:

Hiteles emberként sose törlök sehonnan semmit, vállalom magamat.

konrada 2018.11.21. 13:36:09

@chrisred:
Két eszközük lehetne:
Politikai: Nagykövet visszahívása, magyar követség bezárása.
Gazdasági: Magyar tulajdonú cégek vegzálása (van olyan, például OTP...

chrisred 2018.11.21. 13:38:27

@konrada: Nekik nem érdekük egy olyan országot maguk ellen hangolni, amelyik útjában állhat az uniós csatlakozásnak.

rfbzs 2018.11.21. 13:46:16

@John Brennan:
"@Secnir: itt arról van szó, hogy hülye vagy."
Magánál nagyobb hülye itt nincs.
Minden kommentje baromság. Pont megfelel annak az elvárásnak, amivel mentegetni kell a mocskot, hiszen maguk szerint a szar az arany.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.11.21. 13:54:22

Egy időben olvasgattam ezeket a rinyáló blogokat, mert ugye hallgattassék meg minden oldal, de egyszerre csak rájöttem, hogy felesleges, mert téma hiányában olyan komolytalan hévvel ugranak rá minden hírre és álhírre, amiből kormányellenes propagandát lehet faragni, hogy a színvonal már a hibahatáron belülre süllyedt. Ráadásul olyanok tartjuk fenn ezeknek a blogoknak az olvasottságát, akik egy szavával sem értünk egyet. Szóval mostanában erőnek erejével megtartóztatom magam a B1 és társai megnyitásától (ami nem könnyű, mert a függetlenobjektív index.hu minden B1 okádékot kitesz a címoldalára), és csak havonta egy ilyen posztot olvasok el.

És azt is minek! Minden sivalkodó azon rugózik, hogy a Magyar Köztársaságnak nincsen semmi törvényes mozgástere egy olyan politikusnak menedéket biztosítani, akit a hazájában köztörvényes indokokkal ítéltek el. Hát hol élnek ezek? A politikát soha semmilyen országban nem érdekelte a jog, ha államérdekből bújtatni kellett egy politikust. Nehogy már ebben is stréber éltanulót játsszunk! Ráadásul olyanok várják tőlünk, hogy érdemi eljárás nélkül kiszolgáltassuk Gruevszkit, akik egyrészt minden biztonságos országból érkező "menekültet" beengednének, másrészt keveslik azok számát, akiknek Magyarország a II. világháború idején nyújtott menedéket, amikor odahaza a törvény le akart rájuk csapni. Micsoda képmutató, álszent szemforgatás!

konrada 2018.11.21. 14:01:12

@chrisred:
Én is így gondolom.
...ezért írtam le a lehetséges olvasatát az ügynek.
Az észak-macedonoknak nincs nagyon eszközük tenni ezen ügy ellen, a világ többi részét meg nem nagyon érdekli.

A macedon belpolitikáról meg tudható, hogy nagyon ingatag, és amikor rádöbbennek ők is - ahogyan mi magyarok is - hogy a nemzeti politika feladása, a nyugathoz dörgölődésnek a jutalma legfeljebb az, hogy kivásárolják őket a saját országukból, és így még az áramért is olyan versenypiaci árat kell fizetniük, ami nem létezik, és csak piacnak - nem partnernek - tekintik őket,
akkor az inga vissza fog lendülni. (És akkor azok lesznek a köztörvényesek, akik most vannak fent.)
...viszont lesz a balkán szívében egy hálás szövetséges...

...szóval aki szerint zorbán egy g.ci, annak igaza van, de azt azért azt is el kell ismerni, hogy egy igazi cinikus machiavellista...
(Ettől még előfordulhat, hogy a sorsa is ugyanaz lesz, mint a névadónak..;)

Larry Silverstein 2018.11.21. 14:05:36

Megint erolkodnek a lippsik, kozben a V4ek legnagyobb beremelese iden is a mienk.

2018
bérek infláció
Csehország 9,3 2,3
Szlovákia 6,2 2,6
Lengyelország 5,6 2,3
MAGYARORSZÁG10,7 2,5

www.napi.hu/magyar_gazdasag/szegyenpadon-magyarorszag-regios-melyponton-az-atlagberek.673706.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

A valosag meg a prognozisnal is jobb:

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.21. 14:15:24

@Larry Silverstein: és? Ez mit bizonyít? Megyó alatt is nagy béremelés volt, milyen jól sikerült.

ZX 2018.11.21. 14:16:51

@Larry Silverstein: Te egyébként tudsz olvasni?

ZX 2018.11.21. 14:18:57

@Larry Silverstein: Úgy általában. Mert nem úgy tűnik.

Larry Silverstein 2018.11.21. 14:19:30

@Igazamvanvagyigazamvan?: megyo idejen sokkal magasabb inflacio volt, es az allamadossag is nott.

mit bizonyit ez? azt biztos nem, hogy ballib kormanyvaltasra van szukseg

Larry Silverstein 2018.11.21. 14:20:03

@ZX: nem ugy tunik hogy a 10,7 a legmagasabb?

ZX 2018.11.21. 14:27:22

@Larry Silverstein: Van 150.000 Ft-os bére valakinek és emelik 10. 7%-kal, lesz neki 166.050 Ft. Ez 16.050 Ft-os emelkedés Egy másik országban meg keresnek 650.000 Ft-ot átszámítva és emelik 6 %-kal, lesz neki 689.000 Ft. Ez meg 39.000 Ft-os emelés. Ez csak példa, de te meg ilyeneken ujjongsz, hogy hülye vagy. A cikkben ugyanis ilyen mondatok vannak.
"2021-re bár mérséklődik majd a magyar bérhátrány, de érdemben egyik országot sem közelítik meg a hazai fizetések."
Na meg a címe is sokatmondó: "Szégyenpadon Magyarország: régiós mélyponton az átlagbérek"
De persze hába írom, olvasni nem tudsz.

Larry Silverstein 2018.11.21. 14:28:40

@ZX: Errol nem szoltam semmit, legkozelebb nezd meg mire valaszolsz.

Secnir 2018.11.21. 14:30:26

@Larry Silverstein:
az ugye megvan/megvolt, hogy te az állam által kiadott ELŐREJELZÉST veszed megtörtént eseménynek? segítek, 2018-at írunk, még nincs lezárva a költségvetés, a táblázat meg 2019-től kezdődik, ezzel a fejléccel:
"A 2019. évi költségvetési törvényekben szereplő előrejelzések"

chrisred 2018.11.21. 14:31:42

@Larry Silverstein: A reálkereseti index alakulása 2002-ben 113% volt, 2003-ban 109%, miközben a GDP-ben mért államadósság 2000-2004 között 55%-ról 58%-ra emelkedett.

ZX 2018.11.21. 14:31:46

@Larry Silverstein: Megnéztem, de azt csak azt látom, hogy idejöttél magad égetni.

Larry Silverstein 2018.11.21. 14:32:17

@ZX: Egyebkent a matek sem baratod.

Ha valakinek 100ezer a bere, es 10%-ot emelkedik, az utoleri azt akinek 200, es 5%-kal no evente.

Sot akkor is utoleri ha csak 1%-kal no jobban, es 1 milliard a kulonbseg, csak sokara. Exponencialis fuggvenyek asszem 2. - os gimis matek.

Larry Silverstein 2018.11.21. 14:38:51

@Secnir: Igen, az elso 8 honapban 12% volt a beremelkedes, szoval eddig jobb mint az elorejelzes.

ZX 2018.11.21. 14:39:00

@Larry Silverstein: Igazad van, a legtöbb ember igazán tud várni 4-500 évet, hogy utolérjük a többieket. Idióta vagy és még reklámozod is. Gratula!

Larry Silverstein 2018.11.21. 14:40:03

@chrisred: 2000-2004 kozott?

Nezd meg inkabb azt, mi volt 1998-2002 kozott.

ZX 2018.11.21. 14:43:38

@Larry Silverstein: Első körben elzavarni ezt a korrupt tolvaj bandát.

chrisred 2018.11.21. 14:44:14

@Larry Silverstein: Annak mi köze Medgyessy miniszterelnökségéhez? Az utolsó polgári kormány időszaka volt.

Larry Silverstein 2018.11.21. 14:47:24

@ZX: Aklalmatlanabbak vannak csak. Orban 1990 ota a legjobb.

dkmszppm, ugyan
jobbik, szetesett
momentum 1%

ido kell mig Orban uj ellenzeke kiepul, most meg az a legrealisabb, hogy az ellenzeke is a fideszen belulrol jon - mondjuk Vona is onnan indult

Larry Silverstein 2018.11.21. 14:49:11

@chrisred: a kormanyvaltas 2002-ben volt

2002ben alacsonyabb volt az allamasossag mint 1998ban

2006ban meg magasabb volt mint 2002ben, ez volt Megyo ciklusa

chrisred 2018.11.21. 14:53:27

@Larry Silverstein: Ismétlem, mi köze ennek Medgyessy időszakához? (Ami egyébként csak 2004 szeptemberéig, azaz bő két évig tartott.)

ZX 2018.11.21. 14:54:07

@Larry Silverstein: Mindenki ezzel a faszsággal jön, hogy csak alkalmatlanabbak vannak. Honnan tudod? Megnézted a kristálygömbödben? Én meg régen azt hittem a fidesz jobb, aztán kiderült, hogy egy maffiabanda. Én sem tudtam, hogy ez lesz, te sem tudhatod, hogy valóban szarabbak-e a többiek vagy sem.

chrisred 2018.11.21. 14:58:30

@Larry Silverstein: A rendszerváltás politikai rendszere így alakult:
90-es évek: többpártrendszer
2000-es évek: kétpártrendszer
2010-es évek: egypártrendszer

Most újból meg kell várni, hogy a politikai monokultúra a Kádár-rezsimhez hasonlóan a kontraszelekció miatt üzemképtelenné teszi az országot, és jöhet az újrakezdés a nulláról.

Géza Gem 2018.11.21. 14:58:51

@Larry Silverstein: Te egy nagyon szomorú és magányos ember lehetsz. Sajnállak komcsi fideszes.

Gandosz 2018.11.21. 15:12:05

@szekertabor: "téma hiányában olyan komolytalan hévvel ugranak rá minden hírre és álhírre, amiből kormányellenes propagandát lehet faragni, hogy a színvonal már a hibahatáron belülre süllyedt"

Az index és a B1 blog sokat tett az ellenzék amortizációjáért. Az országban a párttagokon kívül párszáz hangos támogatójuk maradt. Gyakorlatilag nincs ellenzék.
Abból cikket írni, hogy a rezsibiztos mackóalsóban volt? Maga a téma is, meghát látszik a fényképen, hogy nem mackóalsó van rajta.

Larry Silverstein 2018.11.21. 15:12:22

@ZX: A valasztasi kampanyokbol. A ballib adoemelessel kampanyolt, de tokmind1 mivel kampanyol hisz hazudik reggel delben es ejszaka is. A jobbik meg buzikkal, migrikkel kampanyolt. A momentumrol a Bp. tablan kivul azt se tudjak hogy micsoda.

Larry Silverstein 2018.11.21. 15:13:10

@chrisred: Az embereket a penz erdekli a zsebukben, nem a rizsa.

ZX 2018.11.21. 15:20:44

@Larry Silverstein: A fidesz bezzeg semmivel nem kampányolt. Jobban mondva csak annyit tudott mondani, hogy migrik, ensz, soros, brüsszel, böff! Ennél mindegyik pártnak több programja volt.

Larry Silverstein 2018.11.21. 15:31:00

@ZX: A fidesznek nem kell rizsaznia, az eredmenyek onmagukert beszelnek. Az irany tovabbra is a szuverenitas orzese, a penzugyi mozgaster novelese.

chrisred 2018.11.21. 15:38:37

@Larry Silverstein: Ja, a 19 ezer forint népe, ha már Medgyessy szóba került.

szepipiktor 2018.11.21. 15:40:21

Baszki, most tényleg az az új módi, hogy az álmoklat vetjük "papírra"?
Nem ejtettek itt senkit sehova, ez egy kiszámítható lépés volt az utóbbi évek lejtmeneténél.
Ez meg:
"A tehetséges magyar ellenzék pedig menetrend szerint el fogja mulasztani, hogy varázstalanítsa Orbánt,"
1) a mai ellenzék mást sem tesz, mit kiabálja a csúti soskadik lépését és közben szopogatják a keserűpirulát. Nem fogja fel az ellenzék, hogy ezzel a folyamatos "dobolással" ma már semmi sem érhető el, egyedül még több állampolgárt zavarnak passzivitásba.
2) A csútit már nem lehet varázstalanítani, a diktatúra ezen állapotában full védelem alatt áll, ezt a kis botláűbú másodosztályú focistát nemzetközileg sem lehet már lekapcsolni, már átáll - és ezzel a nemzetet is átkormányozta - a sötét oldalra, ma egy a világ regnáló aljadék diktátora közül. Ezek ellen ez a neoliberális hangoskodás, lufieregetás, Facebook lázadás vagy pár száz főd tűntetések már nem eredményesek, hatásosak.
Nemzetközi oldalról meg csak úgy glehetne megfékezni, hogy a komplett országot szivatnák meg, az meg nekik sem lenne jó.
Tudomásul kell venni, az ország ezt választotta és még 15-25 évifg ez is marad.
Mi egy aljadák diktatúra polgárai lettünk, ezt az ellenzéknek köszönhetjük, akik még mindig nem takarodnak el a büdös pcsába!

Larry Silverstein 2018.11.21. 15:46:42

@szepipiktor: "Nem fogja fel az ellenzék, hogy ezzel a folyamatos "dobolással" ma már semmi sem érhető el, egyedül még több állampolgárt zavarnak passzivitásba."

Marhasag, tavasszal magasabb volt a valasztasi reszvetel, mint 2014ben.

ZX 2018.11.21. 15:59:42

@Larry Silverstein: Milyen eredmények? Hogy kettészakadt az ország? Hogy mindent ellopnak, még azt is ami le van betonozva? Hogy az államadósság egyre magasabb? (A nominális, nem a gdp arányos, gyengébbek kedvéért). Hogy a kórházak lerohadnak, az oktatás meg a béka segge alatt van mert csak stadionokra költünk? Hogy a romániába és szerbiába több pénz áramlik mint amennyi itthon az éhező gyerekeknek jut? Soroljam még? Lelógna a képernyőről mind az a szarság amit a kurmánynak köszönhetünk.

Larry Silverstein 2018.11.21. 16:01:26

@ZX: A fideszre szavazokat kell megkerdezni.

ZX 2018.11.21. 16:04:31

@Larry Silverstein: Azokat akik azért szavaztak rájuk, nehogy az ensz migráncsokat telepítsen a szobakonyhájukba mire visszaérnek a szavazásból, vagy azokra akik azért mert anyagi haszonélvezői a tolvajlásnak?

wolves84lb 2018.11.21. 16:05:14

@maxval balcán bircaman:
"Pofára esés egy szál se.

Jelentéktelen ügy az egész"

Jaja, egy hete ezért hazudozol erről, mert szóra sem érdemes :)) Mesélj már valamit, milyen útlevele is volt a macedón majomnak? Te féreg, te...

Larry Silverstein 2018.11.21. 16:06:04

@ZX: S 2014ben is ezert szavaztak rajuk? Ugyan mar.

wolves84lb 2018.11.21. 16:07:25

@John Brennan:
"Nem, a merci vásárlás volt. A többi az rágalom."

Mondja ezt a sokadik fideszes troll...

ZX 2018.11.21. 16:09:12

@Larry Silverstein: Már nem emlékszem mi volt a téme 2014-ben. Talán a rezsicsökkentés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.21. 16:10:26

@wolves84lb:

Mit hazudtam?

Mint többször írtam, lehetett sokféle útlevele. Ill. lehetett az is, hogy csak személyije volt.

Larry Silverstein 2018.11.21. 16:11:19

@ZX: Na, itt a recept a gyozelemhez akkor: rezsicsokkentes, plusz migrik kirekesztese

ehhez kepest az ellenzek adoemelessel es migrisimivel kampanyolt 2018ban is

ételizésítő 2018.11.21. 16:12:57

@Éhesló:
" a soros által hatalomra emelt, saját népét eláruló, majom és a bandája"
Baszd meg, ilyet írsz Orbán 1gecigány Viktorról, a gazdádról?
Már ennyire szarul fizetnek a Lendvay utcában?

ZX 2018.11.21. 16:13:07

@Larry Silverstein: Már megint hazudsz. De már megszoktuk, hogy egy fideszes nemhogy már akkor hazudik ha kérdez, de már akkor is amikor csak néz.

wolves84lb 2018.11.21. 16:14:37

@Gandosz: te melyik fideszfasznak vagy a sokadik nikkje?

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:15:47

Érdekes nézni, hogy a baloldali liberálisok, a koncepciós perben elítélt politikai ellenfeleikkel hogyan bánnak.

A kommunista diktatúrában volt ilyen utoljára, hogy ballibek politikai alapon vetnek börtönbe embereket.

Ezért nem szabad hatalom közelébe se engedni a ballib tetveket.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:17:28

@ételizésítő:

Szenvedsz Soros csicska ?

Nem tetszik, hogy a gazdid által kivégzésre ítélt politikusokat megvédjük ?

Örjöngj csak Soros csiccska, örjöngjél még.
Nekünk annál jobb, te minnél jobban örjöngsz. :DDD

wolves84lb 2018.11.21. 16:19:10

@Minden ballib bérretteg:
"Baromság.. Soros áltasl irányított bábkormány megrendelésére az ottani kézivezérelt ügyészség, csinált egy koncepciós pert.

Láttunk már ilyet, és nem szeretjük ezeket mi magyarok.
Nektek komcsiknak tudom hogy bejön az ilyesmi."

Te mi a retkes román kurva anyádról beszélsz, batyufasz???? Te ugatsz kézivezérelt ügyészségről, poltpeti mellett, te segghülye macskajancsi?? Nem vagy te magy, bazd meg anyád, csak egy ócska szaros karikatúra, valahonnan birka bolgár fasza és rallus bal heréje alól.

wolves84lb 2018.11.21. 16:20:38

@maxval balcán bircaman: nem, te kategórikusan kijelentetted, hogy több útleve van/volt, még példát is hoztál rá, miért lehet(ett volna igazad). Hiába tagadod most, mindketten tudjuk, hogy hazudtál. Nem először, és nem is utoljára.

chrisred 2018.11.21. 16:21:59

@Minden ballib bérretteg: Erdogant, a vezér egyik nagy példaképét lekommunistázod?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.21. 16:22:00

@Larry Silverstein: sikerült megzavarnod. Te cagy ner katona vagy, vagy csak szimplán hülye.
A béremelés önmagában nem mond semmit. A reálbér már jobb, de a mediánt érdemes nézni. Tudod, ha megemelem az egyik ember fizetését 10%-kal, 99-ét meg nem, átlagban kimutatható a béremelés, csak az a 99 nem érzi.
De azt is leírták már neked, hogy ezzel csak a lemaradást csökkentjük.
De azt is érdemes figyelni, hogy a béremelésnek mi az oka. Nőtt a teljesítmény? Nem.
Az elmúlt 10 év elmaradt béremeléseit kényszerítette ki a munkaerőpiac? Igen. Fenntartható folyamat? Nem.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 16:23:12

@wolves84lb:

Leírtam a lehetőségeket, biztosan nem tudhatok.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:23:19

@wolves84lb:

Azt vágod ugye, hogy a komplett ügyészséget Macedóniában a ballib Soros csicska miniszterelnök és csapata hozta létre, hogy leszámoljon a politikai ellenfeleivel, Soros parancsára ?

Nem 1 darab fűügyészt, hanem a komplett ügyészséget ezért hozta létre.

Hogy értsed. Kb olyan mintha Orbán lecserélné az ügyészséget, nemcsak vezetőstül, hanem szőrötül-bőröstül, és minden ballibet börtönbe pakolna.

Merthogy éppen ezt teszik MAcedóniában Soros csicskái, csak éppen jobboldaliakkal.

wolves84lb 2018.11.21. 16:23:31

@Cycmen:
"Számonkéred hogy lelibsizlek, aztán fidesznyikezel? :DDDDDD Értem!"

Dehogy érted :)))) Nekem aztán nagyon nem tisztem enbarbit védeni, de ő kurvára messze van a libiktől. Te viszont, ahogy azt az itteni munkásságod is bizonyítja, csak egy ócska gerinctelen fidesznyik vagy. Abból is a butábbik, haszontalanabb fajta. :)

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 16:23:52

@Igazamvanvagyigazamvan?:

A béremelés fenntartható. Csak erősebben kell szorítani a kulákok szarvát.

wolves84lb 2018.11.21. 16:25:35

@Minden ballib bérretteg:
"Azt vágod ugye, hogy a komplett ügyészséget Macedóniában a ballib Soros csicska miniszterelnök és csapata hozta létre, hogy leszámoljon a politikai ellenfeleivel, Soros parancsára ?

Nem 1 darab fűügyészt"

vagyis nálunk a főugyészt a soroscsicska orbán hozta létre, azt akartad mondani? De hát ezt eddig is tudta minden épeszű ember, batyufasz...

chrisred 2018.11.21. 16:25:35

@balcán maxval bircaman: Kis padlássöprés, és ott az új béremelés.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.21. 16:26:18

@maxval balcán bircaman: és már azt is tudjuk, hogy nem magyar diplomaták hozták át a határokon...ja, de.
Útlevelét bevonták, amit megindokoltak: ne tudja elhagyni az országot. Elhagyta. Tehát megint hülyét csinálsz magadból. Ami egy oximoron.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:26:42

@wolves84lb:

Senkit nem érdekel a magadfajta Soros csika mit pofázik.

Beszopjátok a faszt 2030-ig biztosan, és én minden beírásodnál kiröhöglek majd emiatt. :DDDD

Politikai ellenfeleket bebörtönözni nem cool dolog még Sorosnak sem, és csicskáinak sem.

Indriq 2018.11.21. 16:27:25

még csak az első felét olvastam el a kommenteknek, de qrva jó látni, hogy akik 3 évig szajkózták, hogy senkit se szabad befogadni, azok most érvelnek egy köztörvényes bűnöző befogadásán :)
Méghogy nincs habonynak meg kubaszovnak humora :)

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 16:27:27

@chrisred:

Így igaz. Semmi gond, csak erős állam kell.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.21. 16:27:49

@balcán maxval bircaman: akkor miért a faszukat szopod?
Mészáros, Csányi a leggazdagabb...szorongasd a szarvukat. Öngólt rúgtál, komcsi!

Larry Silverstein 2018.11.21. 16:28:42

@Igazamvanvagyigazamvan?: Igy van, a realber sosem nott ennyire.

A medianber csak azota fontos a balliba sajtoban, miota az atlag realber soha nem latott mertekben no. Kulonben az EU statisztikai hivatala is csak atlagokat nez. Raadasul a matek az olyan, hogy ha az atlag no, akkor a median is no.

Az atlag realber az utobbi 8 evben 2x annyit nott, mint a 2010 elotti 20 evben osszesen.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 16:29:08

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Leírtam: lehetett 2 útlevele, vagy más országbeli útlevele,

S elhagyhatta az orszgát személyivel is, Koszovó, Albánia, Szerbia felé.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:33:27

@Larry Silverstein:

"Az atlag realber az utobbi 8 evben 2x annyit nott, mint a 2010 elotti 20 evben osszesen."

Erről van éppen szó.
A karaván halad, a ballib kutya ugat.

ZX 2018.11.21. 16:33:53

@Minden ballib bérretteg: "Politikai ellenfeleket bebörtönözni nem cool dolog" Hazaárulónak és magyarellnesnek, meg gerinctelen ner féregnek lenni sem az. Egyébként meg ki és hol és mikor börtönzött be politikai ellenfelet európában a törökökön meg putyinon kívül az elmúlt időkben?

s 2018.11.21. 16:36:12

@Minden ballib bérretteg: Megbasztam a buzi kurva rohadt fogatlan szifiliszes ribanc anyádat indián szökdelésben.

Indriq 2018.11.21. 16:36:33

és az is megfigyelhető, hogy a fütyesz bértollnokai nem tagadják soha, hogy a párttól kapják a fizetést.... Lehet, hogy ez benne van az etikai (heheheheh) kódexben? :)

Indriq 2018.11.21. 16:38:27

@Minden ballib bérretteg: belőled első osztályú felszopó lett. :)
téged ki fognak emelni, seggnyalásból f*sz szopás lesz a köv. munkád :D

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:39:45

@Indriq: @s:

Öröm nézni, ahogy szenvedtek. :DDD

Soros csicskáinak lázongása zene füleimnek.. :DDD

chrisred 2018.11.21. 16:40:51

@Larry Silverstein: A nettó mediánbér az egykulcsos adó bevezetése óta lett fontos mutató. Addig a progresszív adózás miatt nagyjából egyformán változtak.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:42:08

@ZX:

Macedóniában koncepciós perek zajlanak. Ez van.
A magadfajta Soros csicskák itt is azt szeretnék.

De szerencsére kurva kevesen vagytok, és nagyon szánalmasak, mikor a koncepciós perek kapcsán élvezkedtek.

s 2018.11.21. 16:44:11

@Larry Silverstein: "a matek az olyan, hogy ha az atlag no, akkor a median is no"

Te buzibaszó baromfasz seggbebaszó gecikurás! Simán meg vagy cáfolva. Ha a legnagyobb érték nő, akkor az átlag nő, a medián meg változatlan marad. Te köcsögbaszó, anyádat véresre kúró baszadék majomállat. Mi a kurva ribanc szifiliszes buzibaszó anyádért írsz, ha ekkora seggbe baszott baromfasz vagy?

Larry Silverstein 2018.11.21. 16:45:35

@chrisred: A ballib sajtoban, egyik statisztikai hivatal sem foglalkozik medianberrel sem itthon, sem az EUban sehol.

s 2018.11.21. 16:46:00

@Minden ballib bérretteg: Akkor a ribanc kurva rohadt anyád beszáradt picsájának a szétrepedése szimfónia lesz, te köcsögbaszó fattyúfaszú buzigúnár ribancszopató buzifasz.

chrisred 2018.11.21. 16:46:23

@ZX: Na, azért ismerjük el, hogy Putyin inkább kinyírni szereti a politikai ellenlábasokat.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:46:32

@s: Ebben tényleg téved, de abban nem téved, hogy a fizetések esetében minden nő. A medián, és az átlag is, és éppen ezért nem szavazunk a magadfajta teves anyabaszó komcsi tetvekre, akik elkúrták és a fizetéseket a béka segge alá lökték.

wolves84lb 2018.11.21. 16:47:34

@Minden ballib bérretteg: batyufasz, a faszt csak te szopod, mikor tömködik a pofádba hétfőnként a lendvay utcában :))

Szóval nem cool politikai ellenfeleket bebörizni? Alighanem ezért futott lyukra az a zseni budaigyuszkó is...tudod, az elszámoltatási biztosotok :))) Mondjuk úgy tényleg nehéz, ha még ok sincs rá, a macedón faszival ellentétben.

Semmi baj, batyufasz...majd máskor bekaphatod az enyémet is. Addig marad neked birka. Vagy midnájkóder. Vagy lerryszilverstejn.

s 2018.11.21. 16:47:45

@Minden ballib bérretteg: orbánod per nélkül lesz felakasztva, baszod. Aztán ha sokáig kuvikolsz, akkor még te is.

ZX 2018.11.21. 16:47:57

@Minden ballib bérretteg: Te már csak tudod, hiszen a pártközpontban ezt mondták neked a takonygerincűek napi eligazításán.

s 2018.11.21. 16:48:27

@Minden ballib bérretteg: Megbasztam a kurva ribanc lányodat.

ételizésítő 2018.11.21. 16:48:46

@Minden ballib bérretteg:
Te még magyarul sem tudsz, te szerencsétlen segg.
Ki fognak baszi a Fidesz-troll-hadseregből, mert még annak is túl hülye vagy, pedig oda aztán nem az értelmeseket szedik össze.

Egyébként jó egy cigány fosos seggét nyalni, turbómagyar?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.21. 16:49:58

@Larry Silverstein: de, foglalkozik. Bár tökmindegy. Egy ország gazdasági fejlettségét nem a béremelések mutatják.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:50:09

@ZX:

Ha egy politikai formáció, létrehoz egy ügyészséget, és ott az ügyészségben kizárólag a politikai ellenfeleik ellen emelnek vádat, akkor az teljes bizonyossággal mondható, hogy koncepciós perek zajlanak ott.

Macedóniában pedig éppen ez történik, Soros parancsára. És te ennek nagyon örülsz, mert egy fasszopó komcsi buzi vagy.

s 2018.11.21. 16:51:22

@Larry Silverstein: Megbasztam a te ribanc kurva lányodat is.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:51:44

@ételizésítő: Azt szeretem a magadfajta Soros felszopókban, hogy ha kijön a sodrából, akkor előtör belőle a cigányozó rasszista bunkó, ami még kiskomcsi korában volt.

s 2018.11.21. 16:53:08

@Larry Silverstein: Ez a válaszod arra, hogy hülye vagy, mint a valagam? A kurva ribanc szifiliszes anyádat! Pedig többet vártam volna, de minek.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:53:35

@s:
Te már évek óta senkit nem basszol. Próbálod a löttyedt tököd életre kelteni, de már nem fog mozogni soha.. :DDD
Közismert, hogy az ilyen herált vén komcsik pont ilyeneket írnak a baszásról.

s 2018.11.21. 16:53:44

MINDENKIT MEGBASZOK!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.21. 16:54:19

@Larry Silverstein: Annual Survey of Hours and Earnings - Office for National Statistics
www.ons.gov.uk › bulletins › ann...
18 Nov 2015 · In April 2015 median gross weekly earnings for full-time employees were £528, up 1.8% from £518 in 2014.

Hát ezt is beszoptad. Amíg ilyen alulművelt taplók szavazhatnak, mint te, addig a fidesznek nyert ügye van.

chrisred 2018.11.21. 16:55:10

@Larry Silverstein: Pont ezért. Mert nyugati uniós országokban progresszív adórendszer van.

ételizésítő 2018.11.21. 16:56:51

@Minden ballib bérretteg:

Te ostoba faszkalap, ha koncepciós perek zajlanak ott, akkor miért is támogatja a gazdád, az 1gecigány Macedónia EU-csatlakozását?

"Meglepő, hogy Magyarország támogatja Macedónia uniós tagságát, de nem tartja biztonságos országnak – tweetelte az EU bővítéséért felelős biztos, az osztrák Johaness Hahn szerdán."

Ahogy látom, ide szopni jársz - nem elég a seggnyalás a Lendvay utcában?
Nagyon perverz kis gerinctelen Fidesz-takony féreg vagy te, hallod...

ZX 2018.11.21. 16:56:54

@Minden ballib bérretteg: Erre van bármilyen bizonyítékod is vagy csak idehánytál valamit te hazaáruló seggfej? Ja bocs, nem vagy hazaáruló mert valószínűleg te is csak egy magyarellenes putyincsicska vagy, neked nem ez a hazád.

ételizésítő 2018.11.21. 16:59:19

@wolves84lb:
Te a szájába adnád?
Baszd meg, elkapod azt a betegséget, ami az agyára ment. A faszod is leesik utána.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 16:59:28

@ZX:

Látod - látod.

Még a tényekkel sem vagy tisztában.

Ha utánajárnál a dolgoknak tudnád, hogy a Macedon ügyészséget kizárólag azért hozták létre, hogy politikai ellenfeleiket a ballib szarháziak bebörtönözzék.

Ennek megfelelően már több tucat politikust futószalagonj el is ítéltek.

Néha megfordul a fejemben, hogy Orbán tanulhatna Sorostól, és börtönbe vághatná az összes ballib hazaáruló majmot, mint ahogy ők teszik MAcedóniában az ellnefeleikkel, de aztán eszembe jut mindig, hogy én demokrata vagyok.

Nem olyan kicsinyes szarházó koncepció pereken örömködő komcsi tetű, mint ti.

ZX 2018.11.21. 17:01:42

@Minden ballib bérretteg: Hogy mi vagy? Ahhhhahha. Egy hazudozó gerinctelen féreg, az vagy, nem más.

ételizésítő 2018.11.21. 17:02:05

@Minden ballib bérretteg:
Nem válaszoltál a kérdésre, Fidesz-takony: milyen érzés egy turbómagyarnak egy csúti cigány fosos seggét nyalni?

ételizésítő 2018.11.21. 17:02:43

@s:
Kérhetném, hogy engem ne?

Larry Silverstein 2018.11.21. 17:03:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: "A bruttó átlagkeresetek 2007-ben 8,0 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 2,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,0 százalékos növekedése mellett - 4,8 százalékkal csökkent."

hehe heheehhehehehe

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20080220-ksh-48-szazalekos-realbercsokkenes.html

Erdekes modon sehol se talalom a medianbert a BALLIB Origon 2008ban.

Egyallampolgar 2018.11.21. 17:03:32

@John Brennan:
"Csak a hülye nem látja, mit művelnek a soros által támogatott szervezetek. Csak a hülye gondolja, hogy ez csak kormánypropaganda."

Miért te hülye vagy? Neked fogalmad sincs arról kiket támogat Soros György. Senki nem mondta, hogy Sorosért oda-vissza kell lenni. De tény, hogy rengeteg nemzetközi és magyar nemes célra adott már pénzt. A TASZ nem volt jó mikor Gyurcsány áldozatait védte? A Helsinki szerinted mit ártotta azzal hogy a börtönökben rehabilitációs programokat futatott? Soros Állat Orvos Egyetemtől CEU-ig rengeteg egyetemet/főiskolát támogatott de támogat többszáz múzeumot, kutató intézetet. Nem kell Sorosért rajongani. De egy Soros György által támogatott múzeum mitől lenne veszélyes?
Az a hülye akinek fogalma sincs mire megy Soros pénze és csak óbégat az Orbán-Habony kórusban. Miközben azok kilopják a pénzét.

Minden ballib bérretteg 2018.11.21. 17:04:02

@ZX:

Láttad a Tanu című filet ?

Macedóniában ez történik:
"két héttel az ítélet meghozatala előtt a jelenlegi kormányfő a médiában kijelentette, hogy a bíróság ki fogja mondani a volt miniszterelnök bűnösségét."

s 2018.11.21. 17:05:11

@Minden ballib bérretteg: De ha te leszopnál, - és nem okádnám el magamat közben - az még segíthet, nem? orbánodnak is segített, pedig az is egy kibaszott vén kommer geci.

Larry Silverstein 2018.11.21. 17:05:16

@chrisred: Naluk meg nincs progressziv adorendszer, szerencsere. de hogy jon ez ide? Lehetne hogy nem szolsz hozzam?

Sir Galahad 2018.11.21. 17:23:25

@Secnir: Jó, lehet, hogy az ellenzék töketlensége is szerepet játszik abban, hogy a történetnek érdemben nincs semmilyen visszhangja az emberek körében. De tény, hogy nincs.

GyMasa 2018.11.21. 17:29:12

@ételizésítő:
"...milyen érzés egy..."
rasszista fasznak lenni?

ételizésítő 2018.11.21. 17:39:00

@GyMasa:
Ó, egy újabb Fidesz-takony seggnyaló, aki csak a migránsokkal szemben rasszista, de a csúti cigány seggét lelkesen nyalja, bármilyen fosos is?

kiskutyauto 2018.11.21. 17:40:26

Hazaáruló barom valóban a szarbángeci, az igaz, de szerintem nem annyira balfasz, mint amilyennek illetve amekkorának látszik! Rafinált, gátlástalan, érzelmektől mentes, törtető, minden hájjal megkent pszichopata a pali. Nem zseni nyilván viszont jó szónok és ügyesen másolja a nagy elődöket, mindenféle fajtából (tehát nem csak a diktátorokat)... és végtére is, ha a mai magyar viszonyokat nézzük, főleg a politikában, akár tekinthetjük géniusznak is, hiszen vakok közt ugyebár a fél se mű.... :D
Senki ne higgye azt, hogy szarbánkbánkánk teljesen maradéktalanul kiadta magát rasz-putyinka cárevicskének... ennyire nem hülyegyerek ő ám... Van nagyon Putyinos mesterterv, közepesen és picit putyinos is, sőt antiputyinos is!!! Minden általa és söpredéke által elképzelhető szcenárióra próbál felkészülni és bizony DE NAGYONIS hintapolitika, amit csinál, akarva-akaratlan; méghozzá a legszánalmasabb, legalávalóbb, sunyi, ostoba köpönyegforgató szélkakas hintapolitika, jobbra-balra seggeket nyal lefetyel, ide-oda futkos, óbégat, fenyegetőzik, bratyizik, vihorászik, pedálozik, alkudozik, titkon focimeccseken susmusolva szotyizik és kavar kavar és kavar... és ez nem csak buta káoszkeltés ám, van benne nem is kevés rendszer.
Mindig hagy vészkijáratot, mindig van vészterv, és mindig van kiskapu zsarolásra is, árulásra is, és legvégső esetben a szökésre is.. pontosan ezt tesztelgette ezzel a macedón söpredékkel is... Persze putyinhoz dörgölőzni érdemes neki mostanában, főleg a geopolitikánk miatt... (és a rejtélyes titkos paktumuk miatt, amiről azóta is csak teóriák terjengenek, hogy mivel fogta meg őt az ex-KGB-s főgeci) Néha magában felsóhajt: ó bár Ausztria helyén lennénk! Akkor szarna ő Putyinra (hiszen jól tudjuk, rühelli a ruszkikat valójában) és nyilván bokáig Merkel seggéből lógna ki ugyebár... és nem tudta volna sem lekenyerezni, sem megzsarolni őt Vlagyimirovics elvtásovics.... egyébként valahol érthető is, hogy kavar... mégis mi mást tehet, ha el akar érni valami említésre méltót..? Egy nyomorult és megnyomorított jelentéktelen kis csóró csicska lúzer ország, nagyravágyó pöttöm, pukkancs korrupt diktátora... mégis mit akarhatna mást és többet? Hát örülhet hogy ennyi morzsa is jut neki a nagyhatalmak globális tortájából... Azonban mérleg nyelve még simán lehet. Lavírozhat és Forest Gump-kodva csetelhet-botolhat addig és úgy hogy végül rajta dőljön el a világ-, de legalábbis Európa sorsa... ez nagyonis lehet, mégha ez őt annyira nem is érdekli, mert ő becsvágyó hatalommán pszichopata, aki a főnöke akar lenni mindenkinek, valahogy kiszolgáltatva és megalázkodva akarja látni a nála nagyobb halakat is neki; a legjobb akar lenni, globális hatalmat akar, totalista élpozíciót, az sem baj, ha az csak zsarolási, az is valami, csak hogy vele is számoljanak és tiszteljék; ott állhasson a legfelső elitek közt és legalább néhány kérdésben az legyen, amit ő akar...

dare 2018.11.21. 17:42:39

Az ellenzék azért nem teljesen tétlen.
A Jobbik pl ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból, lényegében állásfoglalásra kérték az Európai Bizottságot, amely legalább támpontot tud adni nem csak nekik, hanem nekünk is a további történetben.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2018.11.21. 17:50:14

@Larry Silverstein: "2002ben alacsonyabb volt az allamasossag mint 1998ban" Ez egy óriási hazugság. 1998-ban 24 milliárd ECU volt, 2002-ben 40 milliárd.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2018.11.21. 17:51:07

A Larry Silverstein féle hazudozók gyorsan lebuktathatók.

Larry SiIverstein 2018.11.21. 17:52:37

@Κara kán: És? Hazudtam egyet. Legtöbbször nem veszitek észre.

GyMasa 2018.11.21. 17:57:21

@ételizésítő:
Megismetlem:
Milyen erzes egy rasszista fasznak lenni?

Larry SiIverstein 2018.11.21. 17:57:50

@Géza Gem: A párt az életem. Azért élek.

Larry SiIverstein 2018.11.21. 18:01:47

@GyMasa: "Milyen erzes egy rasszista fasznak lenni?" - pszichiátered még mindig nem segített hogy rendet vágj az érzéseid között?

inteligencs elenzeki 2018.11.21. 18:08:40

@ZX:

"A nominális, nem a gdp arányos, gyengébbek kedvéért"

Tudjuk, tudjuk. A nominális adósság nő. ahogy a világ legtöbb országában. Kevés kivételtől eltekintve persze.
Ezért nem szerepel ez a paraméter egyetlen ország gazdasági megítélésének középpontjában sem, mert az adósság, a GDP-hez viszonyítva fejezi csak ki egy ország tényleges pozícióját.

Larry SiIverstein 2018.11.21. 18:11:09

@Minden ballib bérretteg: "Ha utánajárnál a dolgoknak tudnád, hogy a Macedon ügyészséget kizárólag azért hozták létre, hogy politikai ellenfeleiket a ballib szarháziak bebörtönözzék." - Tényleg? Macedóniában addig nem volt ügyészség? Mi volt? Sária?

chrisred 2018.11.21. 18:13:04

@Larry Silverstein: Nem hozzád beszélek, hanem a nyilvánosságra hozott álláspontodra, érveidre reagálok. A személyed nem fontos (az enyém sem), csak amit a közlések tartalmaznak és mindenki számára látható.

smkguru 2018.11.21. 18:14:29

A nagy StopSoros-kitaláló egy gyáva szar alak. Menekül a felelősségre vonás elől, ezek a hasonszőrű barátai meg segítik. Vagy pénzért vagy szívességet tesznek. Más fel sem merül, mert még a saját elveikhez is hűtlenek.
S akkor még azt a dumát nyomják, hogy az új Soros-kormány... hahaha!
Volt erre valaha is bármilyen bizonyítékuk? A fityisz-fanok meg mindent elhisznek akár bizonyíték nélkül is, mert a nagy vezír azt mondta.
Viszont ezzel azt sugallják, hogy egy politikus bármilyen bűncselekményt elkövethet, úgyis megússza, csak rá kell fogni, hogy politikai támadás érte.
Macedóniában már átláttak a szitán, el is zavarták őket. Itt mikor tisztul ki a köd az emberek fejében?

Larry SiIverstein 2018.11.21. 18:19:50

@chrisred: De nem szeretem ha vitáznak velem.

HeIga Beauty SaIon 2018.11.21. 18:22:52

@Larry SiIverstein: Jössz este bulizni bircával? Hazajött kocsival, mert a reptéren lebukna.

Larry SiIverstein 2018.11.21. 18:24:04

@HeIga Beauty SaIon: Még mindig körözik az a gyerek ügy miatt?

John Brennan 2018.11.21. 18:33:40

@ZX: "Hogy kettészakadt az ország?"

Hazudsz, patkány. A területi különbségek nagyjából állandóak az elmúlt 100 évben. Kis átrendeződés, Nyugat-Magyarország feljött, a bányavárosok leszakadtak. Szabolcs, Nógrád kicsit közeledett az országos átlaghoz, Borsod távolodott.

John Brennan 2018.11.21. 18:35:12

@ZX: "Hogy mindent ellopnak, még azt is ami le van betonozva?"

Hazudsz, patkány. Mondj egy lebetonozott lopásesetet!

John Brennan 2018.11.21. 18:36:40

@ZX: "Hogy az államadósság egyre magasabb? (A nominális, nem a gdp arányos, gyengébbek kedvéért)"

Hazudsz, patkány. A magyar gazdaság kinőtte az adósságot, az adóságszolgálati ráta 2010 óta az ötödére esett.

HeIga Beauty SaIon 2018.11.21. 18:37:22

@John Brennan: Például az a sok kastély. Az állami gazdaságok.

John Brennan 2018.11.21. 18:38:38

@ZX: "Hogy a kórházak lerohadnak, az oktatás meg a béka segge alatt"

Hazudsz, patkány. A kórházak modernek és mindennel el vannak látva, 600 milliárd forint ment kórházfejlesztése. Az iskolák szintén jók, a világ élvonaléban vagyunk.

HeIga Beauty SaIon 2018.11.21. 18:40:41

@John Brennan: Hazudsz patkány. Az adósságszolgálati ráta azért lett alacsonyabb, mert az IMF hitelt hosszú lejáratú dollár kötvények kibocsátásával fizették ki.

HeIga Beauty SaIon 2018.11.21. 18:41:32

@John Brennan: Hazudsz patkány, egy magyar egyetem sincs a világ élvonalában.

Larry SiIverstein 2018.11.21. 18:43:58

@HeIga Beauty SaIon: Minek foglalkozol vele? Egy fizetett hazudozó gép.

John Brennan 2018.11.21. 18:45:30

@HeIga Beauty SaIon: Nem, a kamatszint általános csökkenése miatt csökkent az adósságszolgálati ráta.
De miközben Magyarországon a GDP arányos adósság 2010 után máig 6%-ot csökkent, addig pl. Horvátországban 21%-ot nőtt, és megelőzte a magyart.

ételizésítő 2018.11.21. 18:48:23

@GyMasa:
Azt te jobban tudod, mivel rasszista fasz vagy, csak mellé még seggnyaló Fidesz-takony is.

ételizésítő 2018.11.21. 18:49:08

@GyMasa:
Szóval megismétlem: milyen a csúti cigány fosos seggét nyalni?

HeIga Beauty SaIon 2018.11.21. 18:51:13

@John Brennan: Miközben a GDP 16 százalékát kitevően csökkentek a tartalékaink, mint magánynyugdíj pénztárak és deviza tartalékok. Ja, a malacperselyből én is tudok adósságot csökkenteni, az nem kunszt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.11.21. 18:57:35

haaaaa! kedvenc témám!

2002
államadósság 44 milliárd euró
manyup 2 milliárd euró
valutatartalék 10 milliárd euró

mérleg -32 milliárd euró

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

Larry Silverstein 2018.11.21. 19:07:41

@Κara kán: nominal adossag a kutyat nem erdekli

John Brennan 2018.11.21. 19:16:25

@ZX: "Hogy a romániába és szerbiába több pénz áramlik mint amennyi itthon az éhező gyerekeknek jut?"

Hazudsz, patkány!

Larry SiIverstein 2018.11.21. 19:17:47

@Κara kán: Hazudtam, most valamivel el kell ütnöm.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.21. 19:26:34

Annál, hogy Orbán egy balfasz, mert Putyin átejtette, amire nincs bizonyítékod, csak a te hipotézised, sokkal fontosabb az, hogy Orbán egy kétszínű, görény faszfej. És az ellenzék pontosan erre játszik. És ez így jó.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.21. 19:30:40

@HeIga Beauty SaIon: te hazudsz.

301—350 Central European University
Hungary

https://www.timeshighereducation.com/world-university-rankings/2017/world-ranking#!/page/12/length/25/sort_by/rank/sort_order/asc/cols/stats

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.21. 19:37:28

@John Brennan: "A kórházak modernek és mindennel el vannak látva"

hazudsz, patkány

nepszava.hu/3015764_a-halallista-elso-helyen-allunk

"Az iskolák szintén jók, a világ élvonaléban vagyunk. "

hazudsz, patkány, a PISA tesztben Magyarország romlik, 2015-ben zuhant óriásit.

nepszava.hu/3015859_rideg-karacsony-var-a-korhazakra-iden-nincs-adossagrendezes-jovore-tovabb-pusztul-az-egeszsegugy

antiinternáci 2018.11.21. 19:38:08

Ma már volt egy olyan verzió, hogy a "nyugati szövetségesek" hozták nyilvánosságra, hogy Orbánnak betegyenek. Most itt van, hogy az oroszok ugyanezért.
Nagyon nehéz dolog lehetett bárkinek is tekintve, hogy a határátkelők be vannak kamerázva, a ki- és belépő személyek pedig regisztrálva vannak. Ehhez aztán tényleg konteóra van szükség, csak hogy valami negatívat lehessen Orbánra mondani. Ez szegénységi bizonyítvány.
Ami viszont talán tényleg operatív munkát igényelne, hogy miképpen jött ki G. Macedóniából, arról érdekes módon egy kukkot sem szóltak sem a nyugati, sem az orosz titkosszolgálatok. Vajon miért? Ennyire nem akarnak Orbánnal kiszúrni?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.21. 19:38:11

@John Brennan: "A kórházak modernek és mindennel el vannak látva"

hazudsz, patkány

nepszava.hu/3015764_a-halallista-elso-helyen-allunk

nepszava.hu/3015859_rideg-karacsony-var-a-korhazakra-iden-nincs-adossagrendezes-jovore-tovabb-pusztul-az-egeszsegugy

"Az iskolák szintén jók, a világ élvonaléban vagyunk. "

hazudsz, patkány, a PISA tesztben Magyarország romlik, 2015-ben zuhant óriásit.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.21. 19:41:34

@John Brennan: hazudsz, patkány. a szegények és gazdagok közötti ollóról volt szó, az nőtt Orbángeci alatt.

www.portfolio.hu/gazdasag/a-gazdagok-gazdagabbak-a-szegenyek-szegenyebbek-lettek.255589.html

kifordított nagyanyó 2018.11.21. 19:42:04

Látom minden trollt kiugrasztottak!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2018.11.21. 19:43:22

Te, libsik!
Ti találtátok ki a pozitív diszkriminációt, magyarán a léhűtő, tolvaj, munkát kerülő semmirekellőket favorizáljátok mindenütt. Aztán, például ez a TGM izé, csodálkozik, hogy a fehér- és kékgallérosok (mert már attól is irtózik, hogy kimondja magyarul: az értelmiség és a munkások!) elfordultak a baloldali és liberális maffiapártoktól.
Na, akkor most vegyétek tudomásul, hogy Gruevszki esetében esetleg történt pozitív diszkrimináció.
Mert ugye, hogy mást e mondjak, ő több tízezer migránsbetolakodótól mentett meg minket, azok kezelése meg sok millió euróba került volna Magyarországnak is, meg az EU többi államainak is. De nektek túl alacsony az IQ-tok, hogy ilyesmiket egyáltalán felfogjatok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.21. 19:46:25

@kiskutyauto: csak hát ugye ezzel a hintapolitikával gyorsan bezárt minden ajtót, és ma már senki nem támogatja Orbánt őszintén, legfeljebb ugyanúgy dörgölőzik, és akármikor otthagyja a francba Orbánt, mint ahogy Orbán másokat. ld pl. Webert. miközben nagy barátja volt, Orbán ellen szavazott a Sargentini jelentésnél.

Orbánnak már nincsenek megbízható szövetségesei. ennyire elszarta magát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.21. 19:47:59

@Kara kán:

1) mi a normális, becsületes, dolgozni akaró menekülteket favorizáljuk

2) Orbángeci ezeket kiutasítja

3) helyette az illegális, bűnöző faszt befogadja.

Orbán egy elvtelen, hazaáruló geci.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.21. 19:48:39

@John Brennan: "A kórházak modernek és mindennel el vannak látva"

hazudsz, patkány

nepszava.hu/3015764_a-halallista-elso-helyen-allunk

nepszava.hu/3015859_rideg-karacsony-var-a-korhazakra-iden-nincs-adossagrendezes-jovore-tovabb-pusztul-az-egeszsegugy

"Az iskolák szintén jók, a világ élvonaléban vagyunk. "

hazudsz, patkány, a PISA tesztben Magyarország romlik, 2015-ben zuhant óriásit.

John Brennan 2018.11.21. 19:53:14

@math0: Vicces, ahogy bégetsz. Tudsz nyihogni is?

lobaszopiatej 2018.11.21. 20:03:17

A Böszme egyre nagyobb dolgokat csinálhat (mert mindig megdönti előbbi böszmeségét), és élvezi maga körül a pánikot, sőt ő igazán ebben tud előbbre jutni!

anyadmajma 2018.11.21. 20:05:38

@John Brennan: mi van, te hazaáruló bolsevik geci birka, megint itt baszod a rezet? anyádat már meguntad? vagy az unt inkább meg téged, te balfasz:)

kifordított nagyanyó 2018.11.21. 20:30:39

Na fideszbirkák!
5 forintot adok nektek,ha kinyaljátok a seggem!
Tudom 3 forintért is vállalnátok,de az ötös a legkisebb pénzérme.

Éhesló 2018.11.21. 20:30:47

@anonymand: olvashattad pár helyen.
De itt van:
magyaridok.hu/belfold/gruevszki-ugy-exkluziv-ime-a-reszletek-3689318/

"2015 februárjában az akkor ellenzékben lévő (és Soros György amerikai spekuláns támogatását élvező – a szerk.) baloldal, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) jogtalanul szerzett hangfelvételeket kezdett nyilvánosságra hozni magas rangú politikusok telefonbeszélgetéseiről. (Ezekkel igyekeztek bizonyítani a kormányzó párt egyes politikusinak korrupciógyanús ügyeit.)
Gruevszki beszámolója szerint a krízis megállítása érdekében a meghatározó politikai pártok az Egyesült Államok és az Európai Unió nagyköveteinek közreműködésével tárgyalásba kezdtek, majd a kialakult helyzet, az ellenzék és a nemzetközi nyomás hatására az akkor hatalmon lévő jobboldali kormány beleegyezett egy különleges ügyészség megválasztásába.
Gruevszki kiemelte, néhány hónappal később egyértelművé vált, hogy az ügyészi testület a politikai ellenfél irányítása alatt áll és a jobboldali kormányzópárt ellen dolgozik. - A különleges ügyészségen azonban, erős nemzetközi támogatása miatt, nem lehetett változtatást elérni – hangsúlyozta menedékjogi kérelmének indokolásában a volt miniszterelnök.
A 2017-es választást követően az addigi ellenzéki SDSM alakíthatott kormányt, ekkor felgyorsultak az eljárások. Gruevszki beszámolója szerint a baloldali kormány komoly nyomást gyakorolt a bíróságra, hogy a különleges ügyészségtől mindent fogadjon el, tekintet nélkül azok jogszerűségére vagy jogszerűtlenségére. Egy évvel ezelőtt a büntető bíróság élére jogszerűtlenül kineveztek egy új elnököt, aki az említett speciális ügyészségtől érkező ügyekben eljáró bírókat az SDSM-hez lojális ítészekre cserélte le. Csak Gruevszki ellen öt eljárás indult, amelyek az exkormányfő megítélése alapján egytől egyig bizonyítékok nélküli koholmányok voltak. 2017 augusztusában a fellebbviteli bíróság bizonyítékként fogadta el az illegálisan készített hangfelvételeket, amely döntéssel megsértették a macedón büntető törvénykönyv egyik passzusát.
Gruevszki az eljárások további jogszerűtlenségei között említette, hogy a bíróság olyan szakértők állásfoglalását is elfogadta, akiknek nem volt engedélyük.

Semmibe vett elnöki kegyelem
A jogállamiság megcsúfolásának ékes példája volt az is, hogy a macedón köztársasági elnök politikai válság megállítása érdekében hozott kegyelmi döntéseit a bíróság a kormány nyomására nem fogadta el. A parlament törvényt módosított, amellyel lehetőséget biztosított az államfőnek, hogy negyven napon belül visszavonja a kegyelmi döntéseket, ami meg is történt, de – mint Gruevszki rámutatott – a helyi és a nemzetközi jog, valamint a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlata értelmében a visszamenőleges hatályú visszavonás nem érvényes. A kegyelmi ügyben érintett két személy Görögországba ment, ahol a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, ne térjenek vissza Macedóniába, elismerve ezzel, hogy érvényes az elnöki kegyelem.

Megelőlegezett ítélet
Nikola Gruevszki a menekültügyi hatóságnak beszámolt arról is, hogy idén szeptemberben a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemért felelős állami bizottsághoz fordult, elmagyarázva, hogy a bíróság és Dobrila Kacarska bíró diszkriminálták őt a Tank elnevezésű ügyben. A testület november 15-én a javára hozott döntést, majd leváltották a bizottság tagjait részrehajlással vádolva őket. Ezt követően a bíróság villámgyorsan ítéletet hozott és kétéves letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a volt macedón miniszterelnököt. Gruevszki emlékeztetett arra, hogy két héttel az ítélet meghozatala előtt a jelenlegi kormányfő a médiában kijelentette: a bíróság ki fogja mondani a volt miniszterelnök bűnösségét.
Az elítélt politikus halasztást próbált kérni a börtönbevonulásra, amikor is magas rangú kormányzati tisztviselők, a miniszterelnök testvére és a főügyész felettese üzentek Gruevszkinek és néhány kollégájának, hogy a kérését akkor teljesítik, ha meggyőzi pártjának néhány parlamenti képviselőjét az alkotmány módosításának megszavazásáról.
Az exkormányfő nem fogadta el a feltételt, így a bíróság elutasította a börtönbe vonulás időpontjának elhalasztására vonatkozó kérelmet.

Halálos fenyegetések
Információnk szerint a menedékjogért folyamodó Gruevszki indoklásában az is szerepel, hogy tíz év kormányzás után számos bűnöző célpontjává vált, akik a börtönből üzentek neki: már várnak rá, hogy megöljék. Ilyen körülmények között értesült a médiából, hogy nemzetközi körözést adtak ki ellene."

Éhesló 2018.11.21. 20:42:06

@Egyallampolgar: Aki itt pofára lett ejtve az a soros által hatalomra emelt, saját népét eláruló, majom és a bandája.

Buktor meg röhög rajtuk és soroson is.
Nem is húzta, halasztotta: pofátlanul leíratta azt, amit a görögök már két menekült kapcsán leírtak előtte.
Lehet élesíteni a kettős mércét, mitől van joga a görögöknek menedéket adni két politikai üldözöttnek és miért nincs ilyen joga a magyaroknak.

Még egy apróság: szerintem nem értetted meg a magyar nyelven általam leírtakat.
A makedónoknak nincs kiadatási egyezménye a magyarokkal.
Ahogy nézem nem is lesz egyhamar.

Ha meg sokat ugrálnak soros makedón sameszai, majd ártópeti szétvétózza őket a nato és eu felvételük helyett minden lehetséges fórumon.
Eddig a görögök mondtak mindenre vétót, most rajtunk a sor.
Jó buli lesz!

Ezen itt nem értettél te szerencsétlen hülye?

kifordított nagyanyó 2018.11.21. 20:42:51

@Éhesló: Azé van gyomrod öreg!
Még jó ,hogy gerinced az nincsen!

Éhesló 2018.11.21. 20:45:45

@no.nick.today: ki nem szarja le ki veri az asztalt?
Nincs hatáskörük az ügyben.
Nem is volt.
Nem is lesz.
Buktor kész tények elé állította az egész buzi bandát sorostól a brüsszelita komisszárokig.
Jól tette.

Éhesló 2018.11.21. 20:46:14

@kifordított nagyanyó: összekeversz a kurva anyáddal, akit még a ravatalán is bőszen basztál.

rasztaszív 2018.11.21. 20:47:02

@Éhesló: alcaponét is adócsalásért ítélték el,sok-sok rendőri zaklatás után.szerinted rosszul tették?

GyMasa 2018.11.21. 20:48:56

@ételizésítő:
Jól van, látom, veled sem fogok sokat társalogni.
További jó rasszistáskodást!

Éhesló 2018.11.21. 20:50:32

@Secnir: 1959-ben a magyargyilkos véreskezű titóval kötött csermanek valamit.
Leszarják.
Láthatod.
Olvashatod.
Azóta se titó, se csermanek, se jugoszlávia.
Szerencsére.
Nem mellesleg még nincs kiadatási kérelem sem a szánalmas töredékállamtól, ahol soros sameszai fújják a passzátot, miután megpuccsolták soros ellenfelét.

Mivel már menedékjogot kapott, már hiába is lenne.
Tehát aki itt pofára esett az:
- soros,
- a sameszai,
- meg azok, akik velük egy követ fújnak - mint te.

Éhesló 2018.11.21. 20:52:24

@ZX: szerintem mindegy mit pampogsz.
A hivatal döntött.
Pont, mint a görögöknél.

Soros és a sameszai beszopták.

Ajvékoljatok!
Isszuk a könnyeiteket.

kifordított nagyanyó 2018.11.21. 20:52:55

@Éhesló: Nem,nem, rosszul emlékszel!
Az viktor volt a te anyáddal,miközben te húztad rájuk az X-et!

Éhesló 2018.11.21. 20:54:18

@ételizésítő: valamit nem értettél faszfej.
Pedig magyarul írtam.
A pokolfajzat nácikollaboráns pokolfajzat sorosról és a magadfajta sameszairól.

Fuss neki ismét!
Vagy kérj segítséget a rabbitól!

Éhesló 2018.11.21. 20:59:38

@rasztaszív: nem értelek.
Ezen délszláv deli politikust sok mindennel megvádolták, de adócsalás nem volt köztük.
Olvashatod milyen justizmord kellett ahhoz, hogy az ügyészből bíróvá tett soros sameszok bevarrják két évre.
Szerintem buktor jól tette, hogy odaszart az ormányuk alá.

Éhesló 2018.11.21. 21:00:41

@kifordított nagyanyó: hahaha, megint sokat ittál te szerencsétlen anyabaszó tahó.
Összekeversz a családoddal.
Alapos hiba.
Kevesebbet igyál!

ÉhesIó 2018.11.21. 21:01:28

@ételizésítő: Nem fizetnek szarul, jobban mint a csóró szocik. Az én rabbim meg jó ötleteket szokott adni a kommenteléshez.

rasztaszív 2018.11.21. 21:02:38

@Éhesló: csoda lenne,ha értenéd...:)

ÉhesIó 2018.11.21. 21:03:42

@kifordított nagyanyó: Az én anyám kedves volt. Le is pippantott ha nagyon rámjött, csak ne menjek a gőzfürdőbe.

ételizésítő 2018.11.21. 21:04:10

@Éhesló:
A Magyar idők, mint hiteles forrás?
Muhaha!

Öcsém, még a központozási jeleik is hazugságok.
Csak a hozzád hasonló agyatlan, gerinctelen Fidesz-takony seggnyalóknak szól.

kifordított nagyanyó 2018.11.21. 21:04:15

@Éhesló: Ááááá,biztos nem!
Nem mi nyaljuk ki vezényszóra és szorgalomból bárkinek a seggét!

ÉhesIó 2018.11.21. 21:04:57

@rasztaszív: Na és? Az adócsalást a legegyszerűbb ráhúzni. Mint most tették.

ételizésítő 2018.11.21. 21:05:51

@Éhesló:
Mi van, náci faszfejkém?
Baszd meg, ilyet írsz Orbán 1gecigány Viktorról, a gazdádról?
Már ennyire szarul fizetnek a Lendvay utcában?

ÉhesIó 2018.11.21. 21:06:08

@rasztaszív: Mit nem értek? Rossz volt a bevallása, ennyi.

anyadmajma 2018.11.21. 21:07:05

@ÉhesIó: mi, van te hazaáruló bolsevik geci birka, mindig nicked váltasz, ha azt mondják, lebuktál? nem tűnik fel, mi, hogy mindenki tudja, hogy te vagy itt az összes nicken, te szánalmas kis gyökér:)

rasztaszív 2018.11.21. 21:08:16

@ÉhesIó: alcaponénak járna a menekültstátusz?

ÉhesIó 2018.11.21. 21:08:24

@kifordított nagyanyó: Ezért szoptam hanyatt fekvésben szokni.

ételizésítő 2018.11.21. 21:08:47

@Éhesló:
"A jogállamiság megcsúfolásának ékes példája volt az is, hogy a macedón köztársasági elnök politikai válság megállítása érdekében hozott kegyelmi döntéseit a bíróság a kormány nyomására nem fogadta el."

Te ostoba faszkalap, a köztársasági elnök ugyanolyan kesztyűbáb volt Macedóniában, mint nálunk az Áder nevű bajszos szar, és a kegyelmet előre, még a ítélet meghozatal előtt megadta, arra az estre, ha elítélnék Gruevszkiéket, akikkel egy pártban van, mint nálunk a bajszos szar.

anyadmajma 2018.11.21. 21:09:30

@ételizésítő: taktikaáznak. azt hiszik, hogy így nem simerjük fel, hogy ez a hazaáruló bolsevik geci birka írkál az @ÉhesIó: nicken is:)
Csak náluk hülye mindenki. Nálunk, libsiknél követelmény a 80 feletti IQ, náluk meg a 10 alatti:)

ételizésítő 2018.11.21. 21:10:56

@GyMasa:
Szóval megismétlem: milyen a csúti cigány fosos seggét nyalni?
Ne játszd meg itt a nem rasszistát, gerinctelen Fidesz-takony, attól, mert egy cigánynak a fosos seggét rendszeresen nyalod, rasszista náci geci vagy.

ételizésítő 2018.11.21. 21:13:59

@anyadmajma:
Én nem vagyok libsi.
Csak Fidesz-takony sem.

anyadmajma 2018.11.21. 21:14:34

@HeIga Beauty SaIon: ja, szopni csak román kamionosokat szoktál szopni. Már ha eleget tudsz nekik fizetni, hogy hagyják:)

anyadmajma 2018.11.21. 21:18:59

@ételizésítő: á, ha nem vagy fideszes, akkor libsi vagy. Törődj bele, egy bites aggyal csak ez megy nekik. 0 vagy 1. fideszes vagy libsi.
két dolgot értenek: amit kapnak a pártközpontból utasítást, meg ha elküldik őket az anyjukba. Nos, nem a pártközpontban vagyok, szóval nekem csak a másik maradt:)

Éhesló 2018.11.21. 21:19:18

@ételizésítő: nem anyádnak okádsz majom!
Türtöztesd magad, vagy kapd be a sarki koldus faszát, ha hagyja.

Éhesló 2018.11.21. 21:21:46

@ÉhesIó: elmebeteg nicktolvaj vagy, amit bárki láthat, aki a karakterlapodra néz te szerencsétlen barom.
Takarodj a kurva anyádba!

Éhesló 2018.11.21. 21:23:24

@ételizésítő: a tényekkel van vitád baromfi, nem velem.
De ha nem tetszik elhúzhatsz a fenébe!

Éhesló 2018.11.21. 21:24:34

@kifordított nagyanyó: valóban. Ellenben két deci lőréért leszoptok bárkit.

Éhesló 2018.11.21. 21:26:30

@anyadmajma: összekeversz ezzel a nicktolvaj barommal:
blog.hu/user/1261875
Hiba.

Éhesló 2018.11.21. 21:28:10

@ÉhesIó: elmebeteg nicktolvaj vagy, amit bárki láthat, aki a karakterlapodra néz te szerencsétlen barom.
Takarodj a kurva anyádba!

2018.11.21. 21:28:18

@ételizésítő: cigányozol és nácizol egy mondaton belül... Csak felhívom a figylelmed...., Hátha rájössz mekkora majom vagy...

anyadmajma 2018.11.21. 21:32:57

@Éhesló: azért elég nehéz nem összekeverni a két nicket.

Gandosz 2018.11.21. 21:58:56

@kifordított nagyanyó: "Nem mi nyaljuk ki vezényszóra és szorgalomból bárkinek a seggét!"

De.

Gandosz 2018.11.21. 22:01:37

Nálam senki nem támadja keményebben a rohadék Fideszt, amely még mindig megtűri a Ceut Magyarországon és egy újabb gyalázatos történelmi filmre akar 7 milliárd forintot adni egy magyarellenes gecinek! Elég volt ebből!

Dan da Man 2018.11.21. 22:07:26

Nem olvastam el a sok fasznak a kommentjeit, akikből itt éhesló nevezetű okostojás az utolsó, aki már megint sorosozik természetesen.
De nem is ez a lényeg.
A lényeg, hogy a posztoló szerintem jól látja a dolgokat. Sajnos. Orbán kurvaokosnak hiszi magát. Csak sajnos egy narcisztikussal nem lehet az ellenkezőjét elhitetni. Tehát az, hogy most ő szopott, az nála nem mások győzelme fölötte, hanem a körülmények összeesküvése, és mások hibája. Arról nem is beszélve, hogy az, hogy hintapolitika az nehezen nyomható le a sok buta ember torkán, aki egyszerű üzenetekre vágyik. Mint például, hogy Soros=Rossz. Ezeknek arról, hogy Orbán okoskodott, azt' rábaszott, túl bonyolult dolog lenne, mert sok rajta a magyaráznivaló. Ezért aztán ezen az ellenzék nem is tud rugózni, mert oda se figyelnének rájuk.
(Más kérdés, hogy meg lehet-e Orbánt verni a saját fegyverével? Vagy valami alternatív eszköz kellene? De ez meg elvezet odáig, hogy nem lehet, hogy jobb-e, ha Orbánt össznépileg megkoronázzuk, hogy aztán jól lebaszhassuk a trónról? Mert különben a demokrácia gyengeségeit a nép ellen fogja felhasználni...)

anyadmajma 2018.11.21. 22:07:54

@Gandosz: na, menjél vissza a pártközpontba továbbképzésre, kell az még neked:)

Gandosz 2018.11.21. 22:09:37

@Dan da Man: Csak a hülye nem látja, hogy nem személy szerint Sorosról van szó, hanem azokról az emberellenes célokról, amiket pénzel, és amiket a CEU oktatása, a Helsinkiék, a Taszék meg a többiek képviselnek.

Gandosz 2018.11.21. 22:11:26

@anyadmajma: Egy kormányellenes és Fideszellenes tüntetésen, amely a Ceu azonnali bezárását követelné, esetleg megjelennék.

ételizésítő 2018.11.21. 22:18:30

@Éhesló:
Azt anyád szokta, ha tud nekik eleget fizetni, hogy hagyják.
Meg mostanában már te.
De mivel a tisztákodás nem az erősségetek, már a sarki koldus sem szívesen hagyja, pedig már emeltetek is a tarifán.

ételizésítő 2018.11.21. 22:21:10

@Éhesló:
Tények? A Vajna-tévében? Ja, a pont olyan hazug szar, int a Magyar Idők.
A hozzád hasonló agyatlan Fidesz-taknyoknak való hazugságok.
Amúgy meg húzlak én, ahova akarod, ha a nyakadra kötött kötéllel tehetem. Ahogy a hozzád hasonló barmokat szokták.

ételizésítő 2018.11.21. 22:22:28

@abcdefghijklmm:
Te meg rájössz, hogy anyád mekkora büdös kurva, ha a tükörbe nézel, és rájössz, hogy minden testvéred másik sarki koldusra hasonlít, ahogy te is.

ételizésítő 2018.11.21. 22:23:13

@Gandosz:
Persze, hogy ti. Ő is úgy értette.

éteIízesítő 2018.11.21. 22:30:23

@ételizésítő: Azért gondolom, mert saját anyámnál nem volt nagyobb kurva; hamar elvitte a szifilisz.

bóvli ország jobban teljesít 2018.11.21. 22:53:50

@Gandosz: "Egy kormányellenes és Fideszellenes tüntetésen, amely a Ceu azonnali bezárását követelné, esetleg megjelennék."

Te csak a "Ki szopja le Orbán f.szát leghamarabb?" versenyen jelenhetnél meg és óriási versenyt vívnál az elsö helyért ezzel a mélysötét Éhesállattal.

ételizésítő 2018.11.21. 23:47:06

@éteIízesítő:
A te nickhamisító kurva anyádnál biztosan nem volt nagyobb kurva, de legalább bevallod, te ostoba faszkalap.

GyMasa 2018.11.22. 00:23:51

@ételizésítő:
Hát, kettőnk közül egyedül te cigányozol itt egyfolytában.
De, érezd csak otthon magad, úgy látom ma itt ez a színvonal.
Mondjuk meg is vagyok lepődve, hogy még nincs modera.

s 2018.11.22. 00:57:50

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

orbán ráhel egy buzi tolvaj RIBANC! Az egész kibaszott orbán család egy seggbe baszott tolvaj geciláda faszszopó recskabajnok, genetikusan hiperpigmentált, bodzaszedő rétinéger buzibaszó gumicsizmás tajparaszt.

s 2018.11.22. 01:00:19

Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!
Baszódjon szarrá a buzifaszú geciláda mocsadék baromfaszú orbángeci!

s 2018.11.22. 01:02:29

Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.
Kurva anyádat, te orbánfasz, dögölj meg, te köcsög buzigeci.

Gandosz 2018.11.22. 01:12:14

@bóvli ország jobban teljesít: Nem, Orbánellenes tüntetésen bármikor részt veszek, ha a tüntetés a Ceu bezárását követeli. Elég volt az orbáni puhaságból!!

Gandosz 2018.11.22. 01:34:10

Orbánellenes tüntetést a Ceu bezárásáért!!!!!
Orbánellenes tüntetést a Ceu bezárásáért!!!!!
Orbánellenes tüntetést a Ceu bezárásáért!!!!!
Orbánellenes tüntetést a Ceu bezárásáért!!!!!
Orbánellenes tüntetést a Ceu bezárásáért!!!!!
Orbánellenes tüntetést a Ceu bezárásáért!!!!!
Orbánellenes tüntetést a Ceu bezárásáért!!!!!

élhetetlen 2018.11.22. 05:21:31

@Gandosz: Felesleges kérdés, hogy normális vagy-e, mert erről teljesen más a véleményünk, de mégis, mik azok az „emberellenes célok, amiket pénzel, és amiket a CEU oktatása, a Helsinkiék, a Taszék meg a többiek képviselnek”? CEU. Ha legalább a honlapjukat megnéznéd az oktatási programjukkal. Nem terrorista kiképző központ, mi az ember ellenes az oktatásukban? Csak nehogy a gender szakkal jöjj, mert először nézz utána, hogy az miről szól, mondjuk a nálunk jellemzően két keresős család modellben. Mi is a bajod a CEU-val, ami jó nemzetközi helyezéssel jó hírnevet hoz az országnak? Tudod egyáltalán?

élhetetlen 2018.11.22. 05:28:23

@Gandosz: „Orbánellenes tüntetést a Ceu bezárásáért!!!!!” Na, jó, akkor legalább azt mond meg, mennyivel lesz jobb az életed, ha a CEU-t bezárják? Okosabb leszel, vagy szebb, vagy jobban élsz? Vagy mi ez az eszement őrjöngés?

anonymand 2018.11.22. 06:15:52

@Éhesló:

Igazán nagyra értékelem, hogy ilyen hosszú volt a reakciód.
Azt azonban nem díjazom, hogy a kérdésemre nem válaszoltál.
A kérdés így szólt:
"Részleteznéd, hogy mitől válik politikai üldözötté az, akit hivatali hatalmával való visszaéléssel, közpénzen magáncélra vásárolt gépkocsi vásároltatásával vádoltak meg, ítéltek több éves börtönre?"
Mint az köztudott, Gruevszki utasította belügyminiszterét, hogy szerezzen be neki egy (golyóálló) Mercedes gépkocsit, magáncélra, közpénzből, a kereskedőt korrumpálva ez meg is történt.
Mindenről írsz bőségesen, csak erről nem.
Ez pedig köztörvényes bűncselekmény volt, a bíróság mérlegelt, döntött, hozott egy jogerős ítéletet.
Ez alapján bűnös, tehát bűnöző, tehát rá nem vonatkozik a menedékkérelem beadásának joga.
Elvártam volna, hogy minekutána a bírósági ítélet alapján útlevele nem volt, hogyan is kerülhetett hazánkba, a megszigorított menedékkérelmi jogszabályok ellenére (hol, hogyan, miként lehet menedékjogért folyamodni).
A vészhelyzet ugyanis fennáll, legutóbb tán szeptember 9.-én hosszabbították meg.
Nos a kérdésre nem adtál választ.

És akkor jött egy részletes (bár nem autentikusnak tekinthető forrásból) a szóhasmenésed.
Mert a te forrásaid:
"A Fővárosi Törvényszéktől kapott adatok szerint 2017-ben összesen 53 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2."
atlatszo.hu/2018/03/24/53-helyreigazitasi-pert-vesztett-tavaly-a-kormanykozeli-media-sokkal-tobbet-mint-egy-evvel-korabban/
Ízlések és pofonok különböznek, ugyi?
De nem csak ízlés kérdése, jogod is van elhinni, amit a fake news elad néked az adófizetők pénzén.
A te bajod, lelked rajta.
Az, hogy a jogerős ítélet után még újabb eljárásokat kezdeményeztek Gruevszki ellen, tán nem Soros, nem Soros bérencei, hanem az ott hatályban levő törvények alapján történt.
Gondolom, ez fel sem merült benned, nemhogy még utána is nézz (nem az általad preferált hazud médiában, hanem másutt.
Is.
Mert ugye, hallgattassék meg a másik fél is!
Vagy valami ilyesmi.

Vártam volna azt is, hogy hozod a hatályban levő hazai törvény megfelelő passzusát, amiből kiderül, hogy volt-é joga G. Pintér Sándornak arra, hogy a hatályos jogszabályok megkerülésével intézze az országunkba történő beléptetést.

Mondom, díjazom fáradozásodat, csak értelmetlennek tartom.
Érdemi választ szeretnék kapni.

ÉhesIó 2018.11.22. 06:17:10

@Éhesló: elmebeteg nicktolvaj vagy, amit bárki láthat, aki a karakterlapodra néz te szerencsétlen barom.
Takarodj a kurva anyádba!

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.11.22. 07:48:01

Enélkül az ügy nélkül is tudom kb. vagy 30 éve, hogy orbán egy balfasz, a szavazói meg megvezetett birkák. Ehhez nem kellett nekem gruevszki ügy. Az meg hogy a szavazók mit gondolnak nagyívben leszarom. A saját életem magam irányítom, nem kellenek hozzá balfasz orbánok.

Éhesló 2018.11.22. 09:10:57

@Dan da Man: miért ne sorosozna bárki, amikor ezer helyen leírták, miként babrált bele pár tízmillióval a makedónok belügyeibe a sameszaival?

Hazudj már valamit kérlek!

Éhesló 2018.11.22. 09:13:03

@ÉhesIó: attól ilyen nagy a pofád, hogy a nickemben a nagy I betűt voltál képes betenni a kis l helyére?
Ez nem valami nagy szellemi képesség a 91 hozzászólásod mellett.

Te egy elmebeteg nicktolvaj vagy, amit bárki láthat, aki a karakterlapodra néz te szerencsétlen barom.
Takarodj a kurva anyádba!

Éhesló 2018.11.22. 09:14:09

@ételizésítő: hazudsz trágár barom.
Összekeversz a családoddal, jobb lenne, ha a kurva anyáddal foglalkoznál a ravatalán.

Éhesló 2018.11.22. 09:19:08

@bóvli ország jobban teljesít: aki itt sötét az az a banda, akiknek a pofáját 2006 ősze óta minden országos választásán alaposan elkenik és ennek ellenére ott folytatják, ahol abba se hagyták.

Jobb lenne, ha saját magatokkal foglalkoznál, mert gyorsan itt lesz a következő választás, amin akkorát gyufáztok ismét, ha nem vagytok képesek a buksáitokból tanulni, amekkorát még eddig sosem:
kozvelemenykutatok.hu/#1

Éhesló 2018.11.22. 09:23:11

@anonymand: részletezték, őket idéztem.

A régi hasbara trükködnek - amikor tényeket már nem tagadhatod, de a forrását fikázod - pedig nem dőltem be eddig (lásd a trágárkodó zsidó bíró barátosnéd) - és most sem dőlök be.

A forrásaim (maga Grujevszki is leírta) ha nem tetszenek, lapozz bátran, mert leszarom, vagy keress utána, míg olyat nem találsz, ami neked kóser.

Egyallampolgar 2018.11.22. 09:25:59

@Éhesló:
@Egyallampolgar: "Aki itt pofára lett ejtve az a soros által hatalomra emelt, saját népét eláruló, majom és a bandája ( ....)
Ezen itt nem értettél te szerencsétlen hülye?"

Másodjára írod ezt a marhaságot. Minősítgetsz. Attól még nem lesz igazad. Kettősmérce görögök kiadatás bla bla bla... értelmetlen locsogás ez. Nem érdekel Görögország én magyar vagyok. Nem érdekel milyen kiadatási kötelezettség van vagy nincs ez senkit nem érdekel. Ezen csak az orbánnyaló férgek csámcsognak. Gondolom nem vagy az. Amit hazám végrehajtott az államilag szervezett embercsempészet. Egy jogerősen elítélt embert fogadott be Magyarország. Sikkasztásért elítélt ember politikai üldözöttnek van beállítva. Röhej. Képzeld ha gyurcsány-t a magyar ügyészség elítélte volna (nem teszi, tehát a fidesz média vagy hazudott gyurcsány lopásairól, vagy direkt szabadon hagyja) majd ferit egy ország befogadja kegyesen, mert szegénykét üldözik. Én nem kettősmércézek. Ezen a mércén nézem mindkettőt, és ezért mondom az ügy botrányos. A sorosozás meg ezen ügy mentén értelmetlen és szánalmas.

Egyallampolgar 2018.11.22. 09:37:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

2002, 2010, 2018

szia nem ismertem ezeket a számokat, hitelesek? Amúgy kösz. Bár nem tom. Trollkodni elvileg ezzel nem itt lehet, hanem a NER komment falakon. Bár oda én nem merek menni. Még ezek a komment falak is gyűjtik a szellemi sötétséget. El sem merem képzelni mi megy egy PS, 888, Origo, MI, kommentmezőben.

Ma Baker 2018.11.22. 12:55:06

Már megint a vágyvezérelt posztolgatás mindenféle konkrétum mellőzésével.

Ma Baker 2018.11.22. 12:59:57

@Dan da Man: "A lényeg, hogy a posztoló szerintem jól látja a dolgokat. Sajnos. Orbán kurvaokosnak hiszi magát. Csak sajnos egy narcisztikussal nem lehet az ellenkezőjét elhitetni. Tehát az, hogy most ő szopott, "

Jah, Orbán mostanában annyira sokszor volt a szerszám rossz végén, hogy csak na! Ja nem is, mostanában Macront, Merkelt, Hillaryt és a többi libbant barmot szopatják szét a választók és a valóság.
Orbán bármelyik hazai politikusnál nagyobb játékos politikai sakkjátszmákban. Szerintem soha nem fog kiderülni, mi volt a Gruevszky ügy lényege, viszont egy fiókban ott fog lapulni egy dosszié pl Gyurcsány makedóniai üzletfeleinek maffiakapcsolatairól, amivel Orbán mattot ad a fél hazai ballib oldalnak.

ételizésítő 2018.11.22. 17:11:30

@Éhesló:
Nem elég, hogy kurva az anyád, de még a ravatalon is ketten basszátok Orbánnal?
Eddig azt hittem, te csak nyalod közben Orbán seggét.
Bár nagyon azért nem lepődtem meg az új információn.

Éhesló 2018.11.22. 17:35:40

@Egyallampolgar: az, hogy te mi vagy, jól látható.
Magyar semmi esetre sem, max vannak magyar papírjaid.
Leszarom téged mi érdekel, nem hozzád szóltam, a poszter agymenésével kapcsolatban tettem megjegyzést.

Leszarom a hasbarádat, mert orbán ismét lazán túllépett rajtatok és a gazdáitokon is, sorostól az eu-s komisszárokig. Ráadásul a precedenst a görögök szolgáltatták hozzá, hogy még viccesebb legyen.
Ha nem tetszik, bekaphatod a sarki koldus faszát, az itt ajvékoló bandáddal együtt.
Ha hagyja.

@ételizésítő: hazudsz trágár barom.
Összekeversz a családoddal, jobb lenne, ha a kurva anyáddal foglalkoznál a ravatalán.

ételizésítő 2018.11.22. 21:06:54

@Éhesló:
Nem elég, hogy kurva az anyád, de még a ravatalon is ketten basszátok Orbánnal?
Eddig azt hittem, te csak nyalod közben Orbán seggét.
Bár nagyon azért nem lepődtem meg az új információn, pláne hogy már az előbb is közölted. Nagyon rugalmas lehetsz, ha anyádat a ravatalon baszva még Orbán cigány seggét is nyalod, mert abban biztos vagyok, hogy arról azért egy másodpercre sem mondasz le, nem te lennél.

éteIízesítő 2018.11.22. 21:34:14

@Éhesló: Én már nem tudtam megbaszni a kurva anyámat, mert szifiliszben meghalt hároméves koromban. Tahó lettem.

Egyallampolgar 2018.11.22. 22:23:26

@Éhesló:
"Magyar semmi esetre sem, max vannak magyar papírjaid.
Leszarom téged mi érdekel, nem hozzád szóltam, a poszter agymenésével kapcsolatban tettem megjegyzést."

Hány éves vagy? Ha még nem vagy 14 akkor semm gond fel a fejjel, még előtted az élet :) Csak azt hidd el, a büdös ostoba tahók módszere az, hogy az önellentmodásukat úgy akarják feloldani, hogy a másik személyét támadják. Az agyatlan tahók sajátja, hogy a másik személyét próbálják devalválni. Tudjuk hogy óvoda után ez már kínos. Gondolom te sem akartál ilyet csak még nem tudsz kommunikálni :) Kötünk szólva a másik magyarságát megcélozni ... nem nem tudom ám hogy kb 11 éves vagy. Csak anyukád véletlen nem ért haza a sarokról és megnyomkodtad a számítógépét. Pedig ha őt nyomkodnád addig sem hirdetnéd milyen nyomort vagy :)

ételizésítő 2018.11.23. 00:06:10

@éteIízesítő
Igen, te kis szerencsétlen nickhamisító faszkalap, tudjuk, hogy a te anyád kurva volt, és szifiliszben halt meg. De legalább most már az is kiderült, miért lettél ilyen tahó. Meg az is, miért árulod magadat a buziknak a Népligetben.

anonymand 2018.11.23. 03:56:25

@Éhesló:

Mintha lóhoz imádkoznék.
Amit te pontos forrásmegadásnak tartasz, azt nem kis munkámba került kideríteni.
Érdemi válasz helyett megint csak szóhasmenés.

Egyébként a stílus maga az ember.
És a rasszistákat pedig utálom, mint egy falat ...

Éhesló 2018.11.23. 08:55:30

@ételizésítő: hazudsz trágár barom.
Összekeversz a családoddal, jobb lenne, ha a kurva anyáddal foglalkoznál a ravatalán.

Éhesló 2018.11.23. 09:01:10

@ételizésítő: hazudsz trágár barom.
Összekeversz a családoddal, jobb lenne, ha a kurva anyáddal foglalkoznál a ravatalán. @Egyallampolgar: te maszatoltál a magyarságoddal. Ezt én - joggal - kétségbe vontam.
Egyébként leszarlak a soros smaeszaitól lopott szarságaiddal és a tények kapcsán mutatott kóros ignoranciáddal együtt..
Szia!

Éhesló 2018.11.23. 09:03:10

@anonymand: leszarom a hasbarádat, amit a források kapcsán sokadjára előadsz.
Sajnálom, ha nem érted meg, hogy nem érdekel.
A tényekkel volt és van vitád.
Nem velem.
A stílusról itt a zindex blogszférájában ne ajvékolj, olvasgasd az elvbarátaidat és nekik pampogj.
Rasszizmus detto.

kifordított nagyanyó 2018.11.24. 14:40:07

@Éhesló: A stílust a gerinctelenséged hozza ki.

Éhesló 2018.11.24. 15:18:37

@kifordított nagyanyó: nem gondolnám, hogy a gerincem állapotára nézvést helyes diagnózisra lennél képes a zindex blogszférájának mocskában hemperegve.
Neked pl. a seggfixációd tört ki, anélkül, hogy hozzád szóltam volna.
A gyűlöletetek 2006 óta elveszi az eszeteket, te csak egy vagy a sok fikanick közül aki 2011 óta okádja ide a mocskát.

ételizésítő 2018.11.24. 15:59:40

@Éhesló:
Nem elég, hogy kurva az anyád, de még a ravatalon is ketten basszátok Orbánnal?
Eddig azt hittem, te csak nyalod közben Orbán seggét.
Bár nagyon azért nem lepődtem meg az új információn, pláne hogy már az előbb is közölted. Nagyon rugalmas lehetsz, ha anyádat a ravatalon baszva még Orbán cigány seggét is nyalod, mert abban biztos vagyok, hogy arról azért egy másodpercre sem mondasz le, nem te lennél.

kifordított nagyanyó 2018.11.24. 16:20:13

@Éhesló: fideszes troll vagy!
Érdekből vagy pénzért de elvtelen vagy.
A többi részből meg a főnökeid jobban felkészíthetnének!

Éhesló 2018.11.24. 18:43:51

@ételizésítő: hazudsz trágár barom.
Összekeversz a családoddal, jobb lenne, ha a kurva anyáddal foglalkoznál a ravatalán. 

Éhesló 2018.11.24. 18:45:47

@kifordított nagyanyó: ne trollozz te troll!
A gyülötet elvette a kevés eszedet is, ami valaha lehetett.

éteIízesítő 2018.11.24. 18:56:36

@Éhesló: Kurva anyám 3 éves koromban halt meg szifiliszben, már nem tudtam megbaszni. Állami gondozott voltam, tahó lettem, kecskéket baszok.

kifordított nagyanyó 2018.11.25. 19:51:32

@Éhesló: LOL fideszbirka! te beszélsz!:))

Éhesló 2018.11.25. 21:43:10

@kifordított nagyanyó:  ne birkázz te troll!
A gyülötet elvette a kevés eszedet is, ami valaha lehetett.

ételizésítő 2018.11.26. 00:36:36

@éteIízesítő:
Igen, te kis szerencsétlen nickhamisító faszkalap, tudjuk, hogy a te anyád kurva volt, és szifiliszben halt meg. De legalább most már az is kiderült, miért lettél ilyen tahó. Meg az is, miért árulod magadat a buziknak a Népligetben.

ételizésítő 2018.11.26. 00:37:06

@Éhesló:
Nem elég, hogy kurva az anyád, de még a ravatalon is ketten basszátok Orbánnal?
Eddig azt hittem, te csak nyalod közben Orbán seggét.
Bár nagyon azért nem lepődtem meg az új információn, pláne hogy már az előbb is közölted. Nagyon rugalmas lehetsz, ha anyádat a ravatalon baszva még Orbán cigány seggét is nyalod, mert abban biztos vagyok, hogy arról azért egy másodpercre sem mondasz le, nem te lennél.

éteIízesítő 2018.11.26. 05:03:48

Rendszeresen járok hullaházakba, ha már unom a kecskebaszást. Közben nem feledkezem meg a nácikollaboráns Adolf Eichmann futárszolgálatos Gyuribácsi tökeinek a nyalogatásáról.

Éhesló 2018.11.26. 06:52:13

@ételizésítő: kissé skizofrén vagy.
De ettől még eltakarodhatsz a kurva anyádba, te trágár barom.

n_dy 2018.11.26. 16:48:06

Orbán ma már harmadszor bukik meg szerintetek ... nem únjátok még?

ételizésítő 2018.11.26. 19:10:12

@éteIízesítő:
Gondoltam, te kis nickhamisító faszkalap, hogy a kurva anyád is kecske volt, és őt is basztad.

ételizésítő 2018.11.26. 19:11:06

@Éhesló:
Nem elég, hogy kurva az anyád, de még a ravatalon is ketten basszátok Orbánnal?
Eddig azt hittem, te csak nyalod közben Orbán seggét.
Bár nagyon azért nem lepődtem meg az új információn, pláne hogy már az előbb is közölted. Nagyon rugalmas lehetsz, ha anyádat a ravatalon baszva még Orbán cigány seggét is nyalod, mert abban biztos vagyok, hogy arról azért egy másodpercre sem mondasz le, nem te lennél.
Még mindig basszátok anyádat a ravatalon közösen? Miközben te az 1gecigány seggét nyalod?

Éhesló 2018.11.26. 19:45:29

@ételizésítő: kissé skizofrén vagy, találd meg magadat mielőbb!
De ettől még eltakarodhatsz a kurva anyádba, te trágár barom.

ételizésítő 2018.11.30. 17:36:03

@Éhesló:
Nem elég, hogy kurva az anyád, de még a ravatalon is ketten basszátok Orbánnal?
Eddig azt hittem, te csak nyalod közben Orbán seggét.
Bár nagyon azért nem lepődtem meg az új információn, pláne hogy már az előbb is közölted. Nagyon rugalmas lehetsz, ha anyádat a ravatalon baszva még Orbán cigány seggét is nyalod, mert abban biztos vagyok, hogy arról azért egy másodpercre sem mondasz le, nem te lennél.
Még mindig basszátok anyádat a ravatalon közösen? Miközben te az 1gecigány seggét nyalod?

éteIízesítő 2018.11.30. 17:41:09

@Éhesló: Azért vagyok trágár barom, mert tahó lettem. 3 évesen döglött meg anyám. Szívesen megbasztam volna a ravatalon, de azóta is csak kecskékkel tudtam baszni.

Éhesló 2018.11.30. 21:25:06

@ételizésítő: kissé skizofrén vagy továbbra is, találd meg magadat mielőbb!
De ettől még eltakarodhatsz a kurva anyádba, te trágár barom.
süti beállítások módosítása