A valódi viták otthona

Reflektor

Szavazz: szerinted mivel vásárolta meg a Fidesz Volner Jánost?

2018. december 05. - baum

 volner_janos.jpg

Még ki sem hűlt Szávay István mandátuma, Volner János máris rohant a Fidesz propagandagépezetének legfontosabb bástyájához, a Magyar Időkhöz, hogy tudassa a közvéleménnyel: Szávay csupán a kezdet. Még legalább három jobbikos képviselőt fognak levadászni.

 

Ha pedig Volner ezt üzeni, akkor azt illik komolyan venni. Ő aztán tényleg beleállt a Jobbik ledarálásába attól a perctől fogva, hogy kilépett a párt frakciójából. Tisztességgel végigjárta az összes fideszes televíziós stúdiót, rádiót és újságot, ahol lenyilatkozta, hogy a Jobbik rossz, rettenetes és fújj. Persze, lehetett volna ezt sokkal elegánsabban is csinálni, hiszen mégiscsak ő volt annak a pártnak az egyik kirakatembere hosszú éveken keresztül, amelyet most minden fronton ócsárol. Ha évekig nem volt problémája, akkor most hirtelen miért lett minden baj?

Ehelyett Volner a nyílt fenyegetőzéstől sem riad meg. A három jobbikos képviselő levadászásának bejelentése nem sokkal finomabb módszer, mint amikor a maffia levágott lófejekkel üzen az ellenségeinek. Persze az emberben egyből feltolul az érzés, hogy egy tízes skálán mennyire kell alávaló gazembernek lenni ahhoz, hogy valaki ennyire nyíltan fenyegesse meg volt párttársait.

 

Inkább nézzük meg, hogy mik lehettek a valódi indítékai Volnernek, mert azt azért sejthetjük, hogy egyáltalán nem azért csinálja ezt, mert az erkölcs jobbról, a morál meg balról megragadta volna kezeit, hogy na most, János menj és húzzad kifele a Jobbikot a bűn mocsarából. Volner János ezt azért csinálja, mert nem ő lett az európai parlamenti választásokon a Jobbik listavezetője, ami biztos bejutó hely és öt éven át havi 10 ezer euróval jár a festői Brüsszelben. Amennyiben a Jobbik őt tette volna a lista élére, akkor Volner János szerint a Jobbik nem lett volna rossz, se nem rettenetes, fújj meg aztán pláne nem.

 

Érdekes a Fidesz média viszonya is Volnerrel: amíg a Jobbik egyik vezetője volt, addig több helyütt is hírt adtak arról, hogy Volner családi cégei igazából fantomcégek voltak, melyek köztartozásokat halmoztak fel, aztán jogutód nélkül megszűntek.

 

Sőt, maga Orbán Viktor válaszolt Volnernek egy parlamenti azonnali kérdésre a következőkkel:

 

Lényegesebbnek nevezte, hogy a „Jobbik új frakcióvezetőjének” egyik korábbi cége jogosulatlanul vont le több mint 10 millió forint áruforgalmi adót, s emiatt az adóhatóság adóbírsággal és késedelmi pótlékkal együtt 21 millió 400 ezer forintot kért számon rajta. Volner János ezután 100 ezer forintért megszabadult a 3 milliós törzstőkéjű cégétől – fejtette ki, hozzátéve: „Volner János tehát adócsaló”.

 

Aztán ott volt még a kampányban, amikor a fideszes szennylap, a Ripost, ami paparazzit állított Volnerre, majd képriportban számolt be arról, hogy egy kolléganője a susnyásban leszopta a családos képviselőt.

 

Aztán hogy-hogy nem, a rosszfiúból kifogástalan gentleman lett abban a pillanatban, amikor Volner János elhagyta a Jobbikot.

 

 

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr1014438094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azigaziraptor 2018.12.05. 21:07:30

Sz@r emberek mindig voltak és lesznek is!

Grand Prix 1800 2018.12.05. 22:01:43

Volner nem változtatta meg a nézeteit, a Jobbik változott meg, nemzeti pártból balliberális párt lett, Volner maradt nemzeti.
Megvásárolni csak a baloldaliakat lehet:

hvg.hu/gazdasag/20181205_Ujabb_Angyan_foldjelentes_HajduBiharban_jutott_fold_a_baloldali_zoldbaroknak_is

baum · http://reflektor.blog.hu 2018.12.05. 22:55:05

@Grand Prix 1800: és akkor mi okból tolta végig a 18-as ún. balliberális kampányt?

Grand Prix 1800 2018.12.05. 23:08:07

@baum: Volner soha nem mondott balliberális mondatot.

GNDL 2018.12.06. 00:00:58

@Grand Prix 1800: Az milyen politikai filozófia hogy „nemzeti”?

Például hogyan állnak a „nemzetiek” a piacgazdaság kérdéséhez? Szabad piacgazdaság piaci alapú versennyel, vagy tervgazdálkodás állami irányítással?

Mi a helyzet az adórendszerrel és a közigazgatással? Skandináv típusú több adó - több állam - kiterjedt közszolgáltatás, vagy inkább kevesebb adó - kisebb állam - piaci alapú öngondoskodás?

Mi a helyzet a hatalomgyakorlással? Inkább központosított kormányzati törvényhozás fentről lefelé, vagy szubszidiaritás önálló helyhatóságokkal lentről felfelé?

Ha pár mondatban összefoglalnád hogy mit jelent az hogy „nemzeti” azt megköszönném... tudod, csak hogy eldöntsük ezt a jobb-baloldal kérdést. :)

LKerekes 2018.12.06. 05:30:14

@GNDL:
A kérdéseidből látszik, hogy olyan hülye vagy, úgy sem értenéd.

2018.12.06. 07:28:52

@LKerekes: Ne verd magad, mert téged sem az eszedért fognak ellopni. Nyugodj meg, sötétebb és butább vagy mint amilyennek kinézel.

Volner csak egy rettegő, pénzéhes , nyalonc. Volt amikor a vona seggét, novák valagát és dórika hátsóját nyalta. Előtte a szegedi csanádnál volt a nyelve barna, most toroczkainál nyal.De majd jön majd nemsokára a következő--lesz ő még deszes is hamarosan !
Hogy mitől nemzethyek ezek az emberek ? Hát mert ők azt mondják. És kész !

ebella 2018.12.06. 09:15:06

Hogy nem szégyelli azt a senkiházi pofáját?

Egyenes gerincű úriemberek, ha nem nyer egy ügyben, csendben tűri. A szar emberek mindent kiteregetnek a régi, évtizedes bajtársaikról, ha igaz, ha nem. Én biztos nem köszönnék neki többet, ha az ismerősöm lenne.

aaabbbccc 2018.12.06. 09:16:24

ez a reflektor ertelmisegi megmondo oldalnak indult
most eljutott a ripost es a 888 szintjere, ki kit szopott le

ugy nez ki az oldal szinvonala koveti az lmp szinvonal romlasat
Schiffer -> Hadhazy -> XY

a mostani vezeto nevet mar nem jegyeztem meg, minek
o olyan az lmp-nek, mint Retkes Attila volt az szdsznek, kellett valaki aki a vegen alairja a megszunesrol szolo nyilatkozatot

Szilágyi Imre 2018.12.06. 13:40:23

"Ha évekig nem volt problémája, akkor most hirtelen miért lett minden baj?"
Hülye kérdés, amit ti is képesek vagytokfeltenni, ugyanúgy, mint a többi ellenzéki firkász.
Vajon miért?
Mert kirakták a Jobbikból.
Ennyi.

LAM 2018.12.07. 01:29:39

Túl van ez gondolva. Egyszerűen a Jobbik szétesik a baloldali fordulattól. Vona ezt elqrta. Azt gondolta, ha a Fidesznek sikerült fordítva, neki is sikerülni fog.

Csak két dolgot tévesztett el. 1. A Fidesz alapvetően egy generációs klub volt, ami a generációs rendszerváltást hirdette (nem a tisztán ideológiait). Minden baloldali emlékezettel ellentétben a kezdeti liberális Fideszben is erőteljes volt a nemzeti vonal, kezdetektől jártak Erdélybe (Tusványos nem új találmány). Vagyis ott nem jelentett nehézséget egy jobboldali fordulat (így is kivált a Fodor-Molnár Péter-Szelényi vonal és hatalmas bukás volt az 1994-es választás, csak ők tudták, hogy van idejük). 2. A Jobbikban azonban nem voltak mások, csak nácik. Novák Elődöt kirúgták, mert Szabó Gáborral összeveszett. Erre Vona berakta helyére azt a Toroczkait, aki szerint a körmendi gyerekgyilkosság egy rituális zsidó áldozat volt. Számító módon,úgy gondolta, hogy majd ő spinozázik, Toroczkai meg majd hozza a náci szavazókat. De ezzel nem lehet választást nyerni, utána meg teljesen szétestek.

Most nem történik más, mint a nácik kinyírják egymást. Volner és Gyöngyösi pontosan ugyanaz a nyilas banda. Jó látni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.07. 05:08:46

Egyszerűen eleve volt egy hatalmas konfliktus a Jobbikban a liberális Vona-szárny, a hagyományos reformnyilas szárny és a kettő közt ingadozók közt. S ez mára lett nyílt.

babbaba 2018.12.07. 05:53:11

@LAM: Szeretnéd "elvtárs", hogy szétessen a Jobbik, akkor megint a bolsik lennének a legerősebb ellenzéki párt. (Az se baj, hat-nyolc százalékon. Mindegy a fajtádnak, csak az eszme el ne tűnjön.). A fordulat nem baloldali a Jobbikban, csak kevésbé radikális.

A Volner kirúgásának azért volt egy elég komoly előzménye, át szerette volna venni a hatalmat.

Ha a Jobbik nem más mint nácik (akkor is, ha szerinted éppen baloldali fordulat van arrafelé, ami némi ellentmondás saját magadnak), akkor a mszmp utódpártok nem mások mint kommunisták. Még a fidesz is, akinek a vezetőségét volt kisz titkárok alkotják. Te is láthatóan jobban örülsz, ha ők vannak hatalmon, az se baj szétlopják az országot, mintha a Jobbik lenne a kormánynál. Csak a ti kutyátok kölke a sok ifjúkommunistából lett liberálisból átalakult polgáriból született keresztény és illiberális zsebpárti senkiházi. Épp mint ti. Csak a polgár van leszarva, Ugyanaz mint ti, csak jobban adják elő, a legprimitívebb barmokat ügyesen vezetik meg. Ti ahhoz is hülyék vagytok.

Az lenne az igazi, ha mind: kommunisták, gyurcsányista kommunisták, fideszes ifjúkommunisták, elhúznátok végre a francba, akkor talán fejlődhetne legalább úgy az ország, mint a tótok. Nem bánom vigyétek a zsákmányt is, de tűnjetek el végre a nemzet nyakáról vérszívó zsebpártiak!

babbaba 2018.12.07. 05:55:22

@maxval balcán bircaman: "Liberális Vona". Te sem nagyon vagy tájékozott a magyar politikáról, de azért mindig van véleményed, a legszegényebb EU államból. Vagy csak feladat? Legalább tájékoztatna a tartótiszted!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.07. 06:14:31

@babbaba:

Azt mondod, a magyar határon leállnak az információk? Különösen a szegényebb országok felé?

abcdefghijklmm (törölt) 2018.12.07. 06:26:59

"Ő aztán tényleg beleállt a Jobbik ledarálásába attól a perctől fogva, hogy kilépett a párt frakciójából. "

Apróbb korrekció: Volnert kizárták, mert a vezetéssel ellentétben nem akart az LMP-vel szövetkezni és nem kilépett. Azért nem mindegy.

2018.12.07. 07:19:14

Volner egy büdös zsidó, mint ahogy az már a neve alapján is messziről ordít róla. Mégpedig az aszkenázi fajtából, akik nem is vállalják az alantas származásukat.
Egyértelműen a fideszben a helye a többi rohadékkal együtt, mint Bayer, Matolcsy, meg a többi különleges nevű, hiszen a fidesz a jellemtelen korrupt férgek és parazita árulók, tovaj ganék ideális gyűjtőhelye.
Belegondolni is rossz, még hány ilyen magyarkodó hazaáruló patkányt építhetett be a fidesz a Jobbikba. Na persze az anyapártot nem múlják felül, az biztos.

babbaba 2018.12.07. 07:24:42

@maxval balcán bircaman: Nem mindegy, hogy a pártmédiából szerzed az infót a halál faszán üldögélve, vagy a helyszínen az érintettektől. Azért az is igaz, egy pánszláv dezinformátornak a valóság nem sokat számít.

babbaba 2018.12.07. 07:27:50

@abcdefghijklmm: Csak szólok. Nem ezért. Azért mert a pártvezetés átvételét szerette volna kicsikarni, kinél pénzzel, kinél kis zsarolással, fenyegetéssel is (gondolom már akkor a kiszfiúk megbízásából), de nem volt sikeres. Ezután mit lehet tenni? Hadd maradjon? Hátha egyszer sikeres lesz?

nu pagagyí 2018.12.07. 07:48:08

A Jobbik elvesztette a pénzforrásait. Putyinék már nem finanszírozzák tovább, mivel felismerték, hogy a Fidesz sokkal hatékonyabban képviseli az orosz érdekeket.

törppicur 2018.12.07. 07:55:12

Az Orban Florat felugyelö Demeter Marta átigazolását vajh mi motiválta?
Csak úgy kérdem

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.07. 08:26:19

@babbaba:

Kb. 5ször többet olvasok ballib médiákat, mint a ballib törzsszavazó.

babbaba 2018.12.07. 08:52:20

@nu pagagyí: Mikor volt hatalmon a Jobbik, hogy tőle az orosz érdekek képviseletét lehetett várni? Ellenzékből, kétharmad ellen, elég nehéz. Az oroszok meg nem hülyék. Ide is küldenek dezinformátorokat. Nem is egyet.

babbaba 2018.12.07. 08:56:23

@maxval balcán bircaman: Melyeket, ha már? Mert egy-kettő van. Ha azt se olvassák a ballibek...

De mindegy is. Van jobbikos meg más média is. A ballib már régen nem alternatíva. Csak a gazdáid segítenek a kiszfiúknak ezt elhitetni a néppel. A Jobbikra ne, mert azok fasiszták (akik nem, azok tolódnak balra), a ballib a jó. Azok úgy se veszélyesek rájuk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.07. 08:59:38

@babbaba:

Rendszeresen olvasom: HVG, 168 óra, Mérce, Népszava, nézem az ATV-t.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.07. 09:00:43

@babbaba:

Jobbikos: a Magyar Hang blogot szoktam olvasni, néha Zsúrpubi és Alfahír.

babbaba 2018.12.07. 09:14:38

@maxval balcán bircaman: És gondolod, a ballibek nem. Mert én nem. De én messze nem vagyok ballib.

szepipiktor 2018.12.07. 09:18:05

Ez az írás gyakorlatilag igazolása a politikai alapú véleményformálásnak.
Volner annak a jobbiknak volt az "arca", amely a középrevonulással a ma hiányzó jobbközép pártos üres területett kívánta elfoglalni. Ehhez leválasztották a nácikat, csökkentették a radikalizmus, valójában alternaítvát kínáltak a hatalmas passzív tömegnek, akik nem kérek ma sem a fideszből, sem a megélhetési ellenzéki mozgalmakból, szektákból.
Sajnos a náci szagot nem tudták eltüntetni, így a választásokon nem indult be a "nép". Az idő a választásokat igazolta, a jobbik szétszakadt (ugye csak ott voltak a nácik!), ma belső harcok jellemzik.
Volner az egyik "áldozat" - Vona időben leugrott a szakadék felé száguldó szerelvényről -, lássuk be, nem ő változott, hanem a körülmények.
Most végre kapott a neoliberális ellenzéki propaganda egy támadható jobbikhoz köthető egyént, hát végre folytathatják a félbehagyott támadásaikat.
Mert Volnernek most csak az a bűne, hogy szóba állt egy kormányközeli sajtótermékkel. Ha a dörmögődömörrel tette volna, ez a poszt akkor is elkészült volna.
Sajnos ma nem Volner a legveszélyesebb, legrosszabb politikus a magyar aljadék, ótvar fertőző politikai szemétben! Igaz anno egy Tétényi Évát is kicsinált az ELLENZÉKI oldal, hiszen ma minden tisztességes vagy csak átlagos alternatíva veszély jelent a megélehtési patkányok számára és így a kiszolgáló bérmédiájuk számára is.
Ez a kormányoldalról mindenki tudja, de mikor jut el a többség (nem a társadalmi, hanem a párthű, aktív többség) oda, hogy belássa, az ellenzéki oldal semmmivel sem másabb, mint a fideszes..?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.07. 09:18:20

@babbaba:

Szoktam nézni az egyik műsorukat, a Sallert. Színvonaltalan baromkodás, nem is tudom miért nézem.

nu pagagyí 2018.12.07. 10:49:14

@babbaba: Az orosz érdek az, hogy a demokratikus országokban valahogy növeljék a társadalmi feszültséget, egymás ellen ugrasszanak társadalmi csoportokat. Pont ezért előszeretettel finanszíroznak extrém radikális csoportokat ezekben az országokban. Céljuk a demokrácia leépítése és Putyinhoz hű autokraták hatalomba segítése. Azokat, akiket hatalomra segítenek, egyúttal zsarolni is tudják, mivel saját országukban hazaárulónak minősülnének, ha nyilvánosságra kerülne az orosz kapcsolat és a nekik nyújtott anyagi előnyök.

Az oroszok kavarása a demokratikus országokban tén. Mára elég sok adat összegyűlt arról, hogyan avatkoznak be más országok belügyeibe. Tudjuk, hogy pénzügyileg támogatják Le Pen mozgalmát, Trumpról is kederült már ez-az.

Magyarország sem lehet kivétel, nyilván itt is kavartak az oroszok. Az eredmény látványosra sikeredett. Hatalomra került egy Putyin segge lyukából kikandikáló diktátor. Ha tényleg kíváncsi vagy, hogyan, akkor csak reprodukálni kell az ide vezető utat.

A gyűlölet elszabadításának Magyarországon a Jobbik volt az élharcosa a Magyar Gárda bakancsos vonulgatásaival, a cigányok elleni fenyegető fellépéssel, a fasiszta dumával. Láthatóan sok pénz állt mögöttük, KGBéla sem véletlenül bukkant fel a környékükön. Szerintem a TV székház elleni terrorcselekményben is benne voltak, ismerve a baseball ütősök politikai hovatartozását, vagy Toroczkai szerepét aki odavitte a tömeget. Az, hogy a mezei talpasok nem tudják mit szolgálnak, nem jelent semmit.

A későbbi történészek pedig majd felderítik, hogy önálló szervezetként, vagy a Fidesz kiszervezett csoportjaként garázdálkodtak-e. Tevékenységük mindenesetre a Fidesz érdekeit szolgálta és ugyebár Vona, Orbán polgári körében ücsörgött "önállósodásáig". A Jobbikot csak átmeneti eszközként használták az oroszok, a cél nyilván az lehetett, hogy megágyazzanak a rend ígéretével hatalomra kerülő Orbánnak.

Gazz 2018.12.07. 11:06:07

Na ennyit a híres nevezetes koronára tett esküről. :-DDDDDDD

N. Barbie 2018.12.07. 12:23:13

Meg alig van par komment, de mar elo is kerult az osszes tipikus szanalmas ragalom Jobbik temaban, oroszok penzelik, nacik, ballib part lett, LMP-vel fognak ossze blablabla.
Meg az alfahirrol jol ismert Jobbik fobias elmebeteg abcdefgh-t is ide ette a fene.

Birkuci is dorzsoli a tenyeret, mert ugy latszik mar elfelejtette a szektaja hasonlo tortenetet, segitek: fidesz-szdsz...

N. Barbie 2018.12.07. 14:01:03

@nu pagagyí: Marmint Kovacs Belaval?
Semmi, huzatja az ugyet amig lehet a fidesz az ugyeszseggel, aztan majd egyszercsak szepen csendben megszuntetik az eljarast, gondolom majd az EU valasztasok utan, hogy addig is meg elohuzhassa a sztorit a fidesz szennymedia a kampanyhajraban.

2018.12.07. 14:40:21

@maxval balcán bircaman:

kivételesen maxbirka nem írt hülyeséget.
hardcore nácik---keményen széljobbosok---mérsékelten széljobbosok---nagyképű meggyőződés nélküli karrierista politikusok
4 csoport, nem feltétlenül egy pártba valók.
ennyi.

2018.12.07. 14:44:59

@N. Barbie:

a tények tények. az orosz szál tény, hogy voltak benne nácik vagy azokkal együttműködők tény, hogy nem-náci de keményen nacionalista jobbos párt volt tény, hogy szétesnek tény,
ennyi.

Gyorgy Nagy 2018.12.07. 14:58:56

Volner egy MEGÉLHETÉSI seggnyaló GECI!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.12.07. 15:04:48

Termeszstes hogy a FIDESZ nagylelkuen gondoskodik az embereirol.

Es a valasztokrol. Az orokos ketharmadot nem a legyek hordtak ossze, ugye lipsik?

N. Barbie 2018.12.07. 15:10:50

@erikgross: Ki kell abranditsalak, a ragalmazas az nem teny.
1. Orosz szal. Ez mi egy kicsit bovebben, mert igy nagy nulla.
2. Nacik. Ezt hagyjuk, ismerjuk a dumat, hogy mindenki naci, aki kenyes temakrol mer beszelni.
3. Szetesnek? Mert kivalt par tag? A fidesz szetesett, mikor szetvaltak az utjaik a kesobbi szdsz-esekkel? Nem. Akkor ne jatszunk jovobe latot.

N. Barbie 2018.12.07. 15:19:35

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
"Termeszstes hogy a FIDESZ nagylelkuen gondoskodik az embereirol."
Forditok fidesznyik ujbeszelrol: termeszetes, hogy a fidesz busasan megfizeti kozpenjelleget elvesztett vagyonbol azt, aki a politikai ellenfeleirol hazudozik. lasd terryblack. Es te ennek orulsz, jellemzo.

"Az orokos ketharmadot nem a legyek hordtak ossze, ugye lipsik?"
Milyen orokos ketharmadrol hadovalsz? 3 az mar orokos? Ennyi erovel a ballibsik 2x kentek el a szektad szajat, a 3 meg nincs tul messze a kettotol.
Amugy mar mondtam, csak az atlaghulyefidesznyik keptelen felfogni, hogy errol a ketharmadozasrol jo lenne mar leszokni. A valasztok kevesebb mint fele szavazott a maffiafideszre, 8 ev szamolatlan milliardokkal megtamogatott propagandahadjarat es az ellenzekrol 8 ev folyamatos hazudozas utan is, a 2/3-ad meg a magukra irott valasztasi torvenynek koszonheto, erre annyira en nem lennek buszke.
Persze, lehet orulni egy feldiktatura ketharmadanak, csak a hogyanrol ne kerdezzenek, mi?

dare 2018.12.07. 17:34:08

Nem vásárolta meg a Fidesz.
Ő csak egyszerűen ilyen.
Ahogy a Mi Hazánk gárdája, egyszerűek.
Büszkén döngetik a mellkast, hogy ők nem ballibásodtak el, ők még az igazi bakkancsosok, ők azok akik kimondják a szót ( akkor is ha bölcsebb lenne a hallgatás) míg mások csak mismásolnak, szóval ők a nagy megmondók.
Én azt érzem a Jobbikkal kapcsolatban, hogy nem képesek a profi ligában játszani, nekik ez a jó kis grundfoci megy, de az mondjuk tökéletesen megvalósítják, és most már egymással fociznak inkább a profi liga helyett.
Vannak üdítő kivételek a Jobbik soraiban még, akik szemmel láthatóan is rengeteget fejlődtek az elmúlt 10 évben, szóval értik a politikát, viszont nem képesek elvinni a hátukon a pártot, mert ahhoz meg kevesen vannak.
A profi szervilis propagandistákat már leigazolta a Fidesz, ott a mani, ott a lehetőség, minek küszködjenek egy ilyen párttal mint a Jobbik, szépen szét is szedik a pártot atomjaira.
Volner is beállt a propagandisták soraiba, bár rajta inkább azt érzem, hogy meggyőződéses inkább, mint lefizetett ügynök.
Nekik ez megy csak, ez a szintjük, nem képesek felnőni a politikához.
Vona tett egy reménytelen kisérletet ezzel a csapattal, szerette volna őket a profi ligában játszatni, de szemmel látszik hogy abszolút reménytelen az egész.
Vona 10 év alatt rengeteget változott, rengeteget fejlődött, és még mindig látom rajta a fejlődést. Ezt hívják a keményvonalasok ballibáskodásnak, azért mert nem értik, nem bírják felfogni a történéseket, azt hogy mi miért történik, mit miért mond, mennek inkább a Mi Hazánkhoz, azt legalább értik.
Egy szó mint száz, így ezt nem lehet csinálni.
Ha csak egy pár ember fejlődik egy pártban, az kevés lesz, az marad a grundfoci.
Volner és Vona nem egy liga, már nem.

dare 2018.12.07. 17:34:08

Nem vásárolta meg a Fidesz.
Ő csak egyszerűen ilyen.
Ahogy a Mi Hazánk gárdája, egyszerűek.
Büszkén döngetik a mellkast, hogy ők nem ballibásodtak el, ők még az igazi bakkancsosok, ők azok akik kimondják a szót ( akkor is ha bölcsebb lenne a hallgatás) míg mások csak mismásolnak, szóval ők a nagy megmondók.
Én azt érzem a Jobbikkal kapcsolatban, hogy nem képesek a profi ligában játszani, nekik ez a jó kis grundfoci megy, de az mondjuk tökéletesen megvalósítják, és most már egymással fociznak inkább a profi liga helyett.
Vannak üdítő kivételek a Jobbik soraiban még, akik szemmel láthatóan is rengeteget fejlődtek az elmúlt 10 évben, szóval értik a politikát, viszont nem képesek elvinni a hátukon a pártot, mert ahhoz meg kevesen vannak.
A profi szervilis propagandistákat már leigazolta a Fidesz, ott a mani, ott a lehetőség, minek küszködjenek egy ilyen párttal mint a Jobbik, szépen szét is szedik a pártot atomjaira.
Volner is beállt a propagandisták soraiba, bár rajta inkább azt érzem, hogy meggyőződéses inkább, mint lefizetett ügynök.
Nekik ez megy csak, ez a szintjük, nem képesek felnőni a politikához.
Vona tett egy reménytelen kisérletet ezzel a csapattal, szerette volna őket a profi ligában játszatni, de szemmel látszik hogy abszolút reménytelen az egész.
Vona 10 év alatt rengeteget változott, rengeteget fejlődött, és még mindig látom rajta a fejlődést. Ezt hívják a keményvonalasok ballibáskodásnak, azért mert nem értik, nem bírják felfogni a történéseket, azt hogy mi miért történik, mit miért mond, mennek inkább a Mi Hazánkhoz, azt legalább értik.
Egy szó mint száz, így ezt nem lehet csinálni.
Ha csak egy pár ember fejlődik egy pártban, az kevés lesz, az marad a grundfoci.
Volner és Vona nem egy liga, már nem.

dare 2018.12.07. 17:44:00

Miért lett az két komment?
Mindegy.
A lényeg: Volnert nem kellett megvásárolni, csak önmagát kell adnia, ennyit "kérnek" csak tőle a Fidesz propagandistái.
És sikerült?

2018.12.08. 18:18:36

@N. Barbie:

1. gugli a barátod, mondjuk ha eddig nem olvastál a témáról, elég érdekes. mondjuk hogy mit hiszel el belőle, az engem nem igazán érdekel
2. voltak nácik, ez ténykérdés. nézd meg milyen csoportokkal álltak szóba, a balmazújvárosi jobbikos ki is mondta hogy hitler politikájának mai változatát tartja követendőnek, stb. stb. ennek is utána lehet nézni, ne játszd az eszed, nem áll jól
3. szétesnek, igen, mennek szét. hogy megszűnnek-e ténylegesen, más kérdés, de önállóan labdába rúgni nem fognak, szerinted igen? LOL

N. Barbie 2018.12.09. 12:32:52

@erikgross: 1. Gugli a baratom, tehat nem tudsz konkretumot irni. Mit hiszek el kodszurkalos ragalmakbol? Hat semmit, mert bizonyitekot egy darabot se lattam, de ugy gondolom ezert nem en vagyok a hulye. En is tudom irni, hogy teged az oroszok penzelnek, aztan irni, hogy elhiszed e az nem erdekel.
2. Ismet, ragalmakat ne nevezz tenynek, mert nem azok. Hogy voltak/vannak szelsosegesebb elemek egy sokezres partban? Meg szep, mindegyikben. Majd akkor szolj ha a part hivatalos programjaban vagy vezetoitol hallasz barmi nacisagot.
Az eszjatszasrol meg a helyedben melyen hallgatnek. Eddig kettobol ket allitast nem tudtal igazolni.
3. nem mondtam, hogy onalloan nyerhetnek, jelen pillanatban a fidesz altal uldozve, ellehetetlenitve meg foleg. Majd eljon az ideje annak is.
Min mar irtam semmit nem jelent, hogy elmennek tagok, minden partban van ilyen.

2018.12.09. 12:54:50

@N. Barbie:

tolhatod a pofátlan hugyostroll-tempót, de ettől még kiröhög magas lóról mindenki, aki képes elemi szinten szöveget értelmezni, meg a guglit is használni.
reménykedj, hátha találsz valami hülyét akit szívathatsz.
ha meg tényleg, élőben is ilyen sötét és tisztességtelen vagy, akkor gondolom jobbikos lehetsz bár még oda is kevésnek tűnsz.

N. Barbie 2018.12.09. 13:02:02

@erikgross: Es igen, ahogy az mindig lenni szokott, mikor vegkepp kifogy a vitakeptelen nimand a municiobol, ami addig se volt, akkor jon az alaptalan magas lorol beszeles. :DDD
Amugy lenyugoztek a belinkelt bizonyitekaid,ja varjunk, persze ilyeneket megint nem sikerult kiizzadni magadbol, csak megy a suket duma, de engem rohognek ki, nyilvan. :DD
Tessek, mutasd meg te zseni mennyire profi vagy gugliban, varom a hiteles linkeket a ragalmaidra. Nem a suket dumat, nem a szanalmas pokhendiskedest, bizonyitekokat. Az izzadtsagszagu rizsa nem hat meg, csak magadat egeted vele.

2018.12.10. 13:18:02

@N. Barbie:

kicsi szar trollom, néha imádom a fajtád beégetni

Barbirtroll
i kell abranditsalak, a ragalmazas az nem teny.

"1. Orosz szal. Ez mi egy kicsit bovebben, mert igy nagy nulla."

I/1. ez itt vona gábor dumája, 2014
www.jobbik.hu/hireink/vona-gabor-az-orosz-magyar-viszonyrol
nahát, eléggé oroszbarát. milyen érdekes. teljesen irreleváns, van –e kapcsolat vagy sem, a jobbik az orosz érdekeknek megfelelően cselekedett, mint most a szardesz
I/2.
www.demokrata.hu/hir/belfold/moszkvai-kapcsolat
pestisracok.hu/putyin-oligarchai-bomlasztjak-europat-jobbik-hallgat-az-orosz-penzeirol/
bónusz: hol szerzett „diplomát „ a posztban szereplő volner jános? na hol?
magyarán ja, nem igazolt, persze, mert nem könnyű igazolni, csak éppen van amit magunk is látunk, van amiről jó eséllyel igaz belső infók vannak
ill._____ nahát, a politikájuk 100%-ban ennek felel meg._____

na ez a "nagy nulla" szarbitroll

2018.12.10. 13:19:30

@N. Barbie:

2. Nacik. Ezt hagyjuk, ismerjuk a dumat, hogy mindenki naci, aki kenyes temakrol mer beszelni."

II
jobbik, nácik
24.hu/belfold/2010/03/23/jobbik-jelolt-nemzetszocialista-nezetekkel/
pestisracok.hu/hitlert-isteniti-kepviselonek-keszulo-ifju-jobbikos/
magyarhirlap.hu/cikk/123801/Megturi_a_naci_eszmeket_kozossegi_feluleten_a_Jobbik_megyei_alelnoke
www.origo.hu/itthon/20180517-sneider-tamas-fia.html
csak így csuklóból.
aztán nem keresek arról forrásokat, hogy milyen szervezetekkel (nem, nem csak a betyársereggel) meneteltek feketeinges jobbikos, még arról sem hogy évekkel ezelőtt egy volt zsinagóga előtt emlékezett meg az idézem „holokamu”-ról a helyi jobbik szervezet

mondom, szarbitroll, szeretem ha pattog a fajtád, aztán úgy esik pofára, hogy öröm nézni

2018.12.10. 13:20:12

és még mennyi forrás van, istenem, de ilyen tetűbe kár lenne, tanuljon meg guglizni a kis troll

N. Barbie 2018.12.11. 10:22:35

@erikgross: Hat oreg, ez nagyon gyengecske lett.

Oroszok penzelik a Jobbikot ragalomra tudtal linkelni egy cikket, ahol Vona beszel az oroszokrol ---> koze nincs ehhez a vadhoz, plusz linkeltel egy prostisracok cikket, mint hiteles forras. Na ne rohogtesd ki magad. Raadasul az a cikk sem ir semmi konkretumot, csak, hogy nemet lapok szerint igy meg ugy. Semmi bizonyitek, hogy a Jobbik kapott volna penzt.
Szoval ez egy kib@szott nagy bukta haver, semmit nem tudtal bizonyitani, marad ragalom a ragalom.

Nacizos ragalom: elso linked egy kepviselonek KESZULO valakirol, masik meg, hogy nem torli azonnal az illetekes valami FB oldalrol a nacifobiasoknak nem tetszo tartalmat. Komolyan ennyivel nevetteted ki magad, ettol lenne naci az egesz part?

Mit irtam fentebb? Hogy minden partban vannak szelsoseges egyenek, akkor szolj, ha a programjukban vagy vezeto politikusoktol hallasz ilyet. Na ezek kozul egyik sem sikerult, ugyhogy ez is oriasi bukta.

Na fuss neki ujra, de most probalj meg konkret bizonyitekokat linkelni, nem izzadtsagszagu kinkeserves belemagyarazasokat eladni bizonyiteknak.
Vagy ha nem megy, akkor talan el kene ismerni, hogy ragalmazol, bizonyitani meg nem tudsz.

Es meg mennyi forras van. :DD Aha, latom, a "legjobbaknak" velteket most kuldted el es kurva nagy bukta lett belole, akkor milyen lehet a tobbi. :DDD

2018.12.11. 14:24:53

@N. Barbie:

úristen, mennyire szánalmasan hülye kis troll vagy, ennél többre számítottam
Oroszok penzelik a Jobbikot ragalomra tudtal linkelni egy cikket”,
sok van, majd egy hülye kis troll kedvéért az összeset megkeresem, hogyne, tanulj guglizni. első bukta
ahol Vona beszel az oroszokrol ---> koze nincs ehhez a vadhoz”
úristen te sötét nyomoronc, az az oroszokkal kapcsolatos álláspontjáról szólt, de te még ezt sem értetted. újabb bukta
plusz linkeltel egy prostisracok cikket, mint hiteles forras.”
nem állítottam hogy hiteles. szintén sokat találhatsz, jobbos-balos részről, hazai külföldi, ismét gugli. szóval buktad ezt is,
Na ne rohogtesd ki magad.
lsd fent. három bukta eddig
semmit nem tudtal bizonyitani, marad ragalom a ragalom.”
igazolni, nem bizonyítani, lévén nem a bíróságon vagyunk. nem is kell. én nem állítom hogy tény, csak annyit hogy
1. számos forrás van, ami erről beszél
2. a jobbik politikai álláspontja ennek tökéletesen megfelel
ezen túl már számomra érdektelen, hogy igaz-vagy sem, ha igaz, én „győztem”, ha nem akkor meg a jobbik hülye, hogy erre a politikájával meg egyéb tényekkel alapot adott és cáfolni sem tudta.
ennyi, trollocska


Nacizos ragalom: elso linked egy kepviselonek KESZULO valakirol”
képviselő is lett, nézz utána. tudatlan troll.

ettol lenne naci az egesz part?”

hol állítottam ilyet, szalmabábozó troll? a szavazóik között voltak nácik is, tagjaik között voltak nácik, működtek együtt nácikkal. a párt fősodra nem volt náci, mondom, buta vagy, nem értesz magyarul

Hogy minden partban vannak szelsoseges egyenek”
hogyne, keress a magyar palettán olyat, ami nyílt nácit megtűr, náci szervezetekkel vonul fekete ingben, holokamuról emlékezik, stb. nem volt ilyen, közel sem. hát evvan.

úgyhogy nyugodj meg, a jobbik egy széljobber, de fősodrában nem náci párt, ez a párt
szavazói között voltak nácik is, tagjai között voltak nácik, működött együtt nácikkal emelett vagy tényleg keményen oroszországból pénzelték vagy hülye,akara ellenére putyin szekerét toló mozgalom, amely még azért is hülye mert az elég megalpozottnak tűnő vádakra a politikájával meg egyéb tényekkel alapot adott és cáfolni sem tudta.
szóval védheted a semmit, de attól még sajnos ami tény az tény, nácikat is tartalmazó de fősodrában nem náci, putyin szekerét toló, lehet hogy tényleg oroszországból pénzelt pártocska.
ennyi, trollom

Syracuse 2018.12.11. 19:22:07

@Grand Prix 1800: A Jobbik maradt néppárti, Volner meg ment a fideszes haverjaihoz a Mi Hazánkba.

tu-154 2020.11.25. 12:11:58

@Grand Prix 1800: tévedsz fiam ,olvastad ,,maga a gazdád mondta ennek az idiótavolnernek hogy "" adócsaló "" ,és leszopatja magát a titkárnőjével !! Erről meg fényképes bizonyíték is van !Na ez jellemző rátok szolgalelkű jobboldaliakra
süti beállítások módosítása