A valódi viták otthona

Reflektor

Miért küldött Ujhelyi csokit Puzsérnak?

2019. május 09. - baum

ujhelyi.jpg

A napokban Ujhelyi István sajtótájékoztatóján küldött egy szelet Snickerst Puzsér Róbertnek - utalva a csoki reklámjaira -, mert szerinte a LMP-Jobbik főpolgármester-jelöltje kifordult önmagából, amikor alkalmatlannak nevezett több MSZP-P-s fővárosi jelöltet.

Az ominózus videó ide kattintva érhető el, de nézzük csak meg azt is, ki fordult ki valójában önmagából?

Vajon nem annak az Ujhelyi Istvánnak az agya szállt-e el, aki képes volt azt nyilatkozni, mikor Bangóné lepatkányozta a Fidesz szavazókat, hogy akkor ő most hetekig patkányozni fogja a kormányt? Ezzel állítva "minőségibb alternatívát" a fideszes stílussal szemben, miközben arcpirulás nélkül és zsigerből hazudta azt, hogy Bangóné nem is arra gondolt.

Esetleg az a Karácsony Gergely fordult-e ki önmagából, aki zuglói polgármesterként csendben és szó nélkül asszisztált az MSZP és a Fidesz parkolásmaffiájához?

Vagy az a Horváth Csaba fordult-e ki magából, aki 2015-ben szó szerint azt mondta, hogy „nem adottak a feltételek a dugódíj bevezetésére, és nincs meg az indoka sem. Nincs annyi autó a városban, amiért ezt be kellene vezetni”. Mondta ezt gyáván és a szavazatoptimalizálás miatt, miközben évente 8-10 ezer budapesti ember hal meg a légszennyezés miatt.

Vagy Tordai Bence fordult-e ki magából, akinek pártja mérhetetlen a közvélemény kutatók által, de azt ecsetelte, hogy fővárosban ki kell hagyni a Jobbikot a koordinálásból, mert a fővárosban nem népszerűek?

Vagy igaza van Ujhelyinek, és tényleg Puzsér Róbert fordult-e ki önmagából, aki mindezen tényekre felhívja a figyelmet?

Mindenki döntse el magában, kinek kellene kétpofára ennie a Snickerst, az mindenesetre tény, hogy ősszel a fővárosi embereknek el kell dönteniük azt, hogy a régi technikákat, a régi sunnyogásokat és összejátszásokat képviselő politikusoknak szavaznak-e továbbra is bizalmat, vagy végre-valahára olyan új politikusi generációt választanak, akik nem hajlandóak részt venni abban a kutyakomédiában, amit a NER, vagyis az MSZP-Fidesz és leágazódásai képviselnek.

Nuszbaum Tibor

Hunvald vagy Somogyi? Segítünk a castingban!

 

Ahhoz, hogy semmi se változzon, mindennek meg kell változni. Ugyanakkor, ahhoz, hogy minden megváltozzon, semminek nem szabad változnia. Mi hiszünk ebben, ezért reménykedve figyeljük az erzsébetvárosi önkormányzati választás baloldali jelöltcastingját. Ezen a csatatéren dőlhet el, hogy a baloldal megújulását hirdető provokátorok végre elfoglalják-e helyüket a történelem szemétdombján!

Tovább

Összenő, ami összetartozik: Orbán Viktor Che Guevarát idéz

orb.pngNagyszabású beszédet mondott Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos gazdasági évadnyitó rendezvényén. Hat pontban foglalta össze a kormány gazdasági terveit közép és hosszútávon. Többek között elhangzott, hogy Magyarországnak az EU öt legjobb országa közé kell kerülnie, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.

 

Elég bátor szavak ezek egy olyan ország miniszterelnökétől, mely ország fizetéseket tekintve az egyik sereghajtó az Unióban. Ráadásul Magyarország keleti régiói a leginkább le vannak maradva az EU-ban, minden más területtel összehasonlítva. Csak remélni lehet, hogy nem úgy húzzuk fel a béreket, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét például odaadjuk az Ukránoknak. Ugyanis bizton állítható, hogy a kormány teljesen magára hagyta Szabolcsot, ahogy Békést, Borsodot és úgy általában Észak-Kelet Magyarországot.

Tovább

Muszáj valami mást megpróbálnunk, ha nem akarunk nyomorban, káoszban, éhínségben, szomjúságban élni

cikk.jpg


Vadonatúj környezettudatos portál indult idén februárban Kiutak címmel. Az alapítók eltökélték, hogy megszólítják azon embereket, akik saját szűkebb környezetükben, másokkal összefogva ökológiailag fenntartható társadalomért és gazdaságért szeretnének cselekedni. Az alapító, szerkesztő Takács-Sánta Andrással humánökológussal beszélgettünk a honlap esélyeiről és távolabbi céljairól.

 

Reflektor: Releváns felvetés ez a mai magyar társadalomban? Erősen apolitikus társadalomban élünk. Vannak egyáltalán olyanok, akik közösségekbe szerveződve aktívan részt akarnak venni közös ügyeink szervezésében?

 

Takács-Sánta András: Jelenleg nyilván kevesen vannak. Ám az igazán fontos kérdés az, hogy lesznek-e sokkal többen belátható időn belül. Mi egyértelműen abban hiszünk, hogy igen. Ha megnézzük az emberi történelmet, azt látjuk, hogy alapállapotunk a közösségben létezés, amitől csak az elmúlt mintegy két évszázadban távolodtunk el. Nem volna nagyon nehéz visszatalálni, mivel nagy többségünkben ott van a közösség iránti vágy. Ugyanígy a társadalom viszonylagos politikai inaktivitása sem egy olyan adottság, amely ne változhatna idővel.

Tovább

Vén kurvák VS. far-hát kommandó?

A nyugdíjasok minősítgetéséről valóban sok minden elmondható, egyetlen dolog azonban biztosan nem: hogy az lehetetlenül távoli volna az állampárt lánglelkű harcosaitól. De arról valamiért nem beszélnek, hogy róluk vajon mennyire mutatott pontos képet és mi mindent árult el az a bizonyos másik, szolnoki eset...

Tovább

Mit keres Puzsér, Schiffer és Lányi egy helyen? Szellemi erőteret?

rendszervaltas-tuntetes.jpg 

Roppant érdekes programsorozatra bukkantunk, mely felvezetőjéből az derül ki, hogy a szervezők alaposan igyekeznek átlépni a velünk élő politikai rendszer betokosodni látszó jelenét. A Karátson Gábor Kör és az ELTE Humánökológia Mesterszak vitaest-sorozata a jelen politikai struktúra fundamentumáig akar leásni, megérteni, hogyan rothadt szét az egész, és mit kellene csinálni, hogy egy teljesen más irányba, tegyük hozzá, hogy egy jóval egészségesebb irányba tolódjon el politikai közéletünk.

 

Már a név is beszédes: Tanácstalan köztársaság. Tény, nagyon kevesen értik, miként sikerült lenyúlnia köztársaságunkat egy jó reményekkel induló Bibó kollégiumi baráti társaságnak, és hogyan züllöttek egy szűk bűnözői csoporttá, akik időközben az ország mindenható uraivá váltak.

Tovább

Mit ér Karácsony nagyarányú győzelme?

51135286_2299480640084769_2464077489958289408_n.jpg
Karácsony Gergely nagyon elverte Horváth Csabát. A kérdés az, hogy lesz-e elég ereje arra is, hogy az MSZP rászorítsa a változásokra. Hunvald György jelöltsége Karácsony Gergely próbája is lesz egyben.

Tovább

Az LMP páros lábbal szállt bele az ÁSZ-ba!

asz.jpgAz LMP két társelnöke közleményben ment neki az Állami Számvevőszéknek, mely szerintük már nem független intézmény, hanem a Fidesz bosszúhadjáratának eszköze. A rezsim az ÁSZ felhasználásával szólt és szól bele a pártok versenyébe, és az újabb támadásokkal bizonyította, hogy mire számíthat mindenki. 

Tovább

Ki teszi ma az igazi szívességet az orbáni rendszer lebontása ügyében?

Az Audi-sztrájk németországi hatása

Az értelmiségi nyavajgás és a kormánypárti féltés egymásra talált a napokban. A téma a sztrájk és a multik Magyarországon. Ez annyira kellett, mint egy falat kenyér.

Az Audinál január 24-e óta áll a munka és a bál is. Pár fordulón túl vannak a felek, közeledés egyelőre nem nagyon látszik, hírek azonban jönnek Németországból arról, hogy elkezdett akadozni a német gazdasági óriás motorja: leállás, szünet és ezeknek várható hatványai. Az Audi itthon vörös reklámokban riogat bérelmaradással, Parragh László delirál, Bauer Tamás pedig hitet tesz a multik mellett, féltve a jövőbeli magyarországi beruházásokat.

Tovább

Ha kevesen mennek előválasztani, akkor mindkét jelölt lépjen vissza!

25696931_1f73406fffea45f747402914771ff874_wm.jpg

Rendkívül hosszú előkészítés után ma végre elindult az úgynevezett ellenzéki előválasztás Budapesten. Két jelölt méretteti meg magát, Horváth Csaba, az MSZP és Karácsony Gergely, a P részéről.

Az előválasztás szabályait úgy alkották meg, hogy a Jobbikot tudatosan kizárták a buliból. Aki szavazni akar, annak kötelezően alá kell írnia egy MSZP-P-DK-ra szabott értéknyilatkozatot. Sőt, Molnár Zsolt, MSZP-s főkezdeményező korábban elmondta, hogy szándékosan nem szeretnék, ha a Jobbik is része lenne az előválasztásnak.

Tovább
süti beállítások módosítása