A valódi viták otthona

Reflektor

Kövér László: "Hogy hívják ezt a faszt?"

2018. december 10. - baum

kover_1.jpg

Ma a rabszolgatörvényhez kapcsolódóan éles ellenzéki tiltakozás folyat az Országgyűlés plenáris ülésén. Az MSZP vezette ellenzéki, több mint 2900 módosító indítványt terjesztett be, hogy ezzel akadályozzák a fideszes szavazóhenger munkáját. Miután a Fidesz úgy alakította, hogy erről a rengeteg javaslatról egy tömbben szavazzon a ház, az MSZP-P-DK tengely síppal fütyülni kezdett.

Ekkor történt ez a jelenet

A videón látható, hogy Kövér László hátrafordult és kérdezett. Ha jól vettük ki a szavait, akkor a következőket:

Hogy hívják ezt a faszt, aki itt üvöltözik?

Kövér nem sokkal később az Országgyűlés méltóságára hivatkozva kizárta a szocialista képviselőt az ülésről.

Az ominózus botrány teljes felvételén pedig 2 perc 50 másodpercnél látni a jelenetet:

Bár meggyőződésünk, hogy Kövér László a fasz szót használta, mégis szavazásra tesszük fel a kérdést:

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr1114469590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aaabbbccc 2018.12.10. 19:16:35

aki nez angol parlamentet ott a kizaras eleg gyakori

GNDL 2018.12.10. 20:31:47

Kövér elvtárs egyfajta "maga módján" fideszes "keresztény"... mit vársz többet tőle?! :) Paraszt, ennyi...

Éhesló 2018.12.10. 21:33:28

Nem jött be az obstrukció, lett helyette majomkodás.
Brühühühűűűűűűűűűűűű!

Lajos Szőke 2018.12.10. 21:37:36

A köteles lacit, a Parlament környékéröl is elkellene űzni.

joskapista27 2018.12.10. 22:01:49

@aaabbbccc: De a "fasz" szó bármilyen angol megfelelőjének használata viszont eléggé ritka.

2018.12.10. 22:08:40

Azt szokták mondani hogy az ember magából indul ki. Embernek nem nevezném de a f@sz jelzővel magát minősítette. Bárkinek mondta is.

Bkkzol 2018.12.10. 22:16:15

Az viszont jogos, elegáns beszólása volt, hogy felhívta a képviselők egy részének figyelmét, hogy "orvosi ügyelet áll az arra rászorulók segítségére" :-))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.12.10. 22:16:48

Jobb helyeken kultúremberek vezetik az országot.
Itt meg tahók.

Weeno 2018.12.10. 22:19:41

Távol álljon tőlem, hogy megvédjem ezeket, de a hosszabb (jobb minőségű) felvételen hallható, hogy azt kérdezi: "Hogy hívják ezt a tahót?". Szóval f@szhoz köze nincs, kivéve persze, hogy ő maga az.

aaabbbccc 2018.12.10. 22:26:18

en sem hallom a fasz szot
es amit a tvben mondott az mszp-s csoka, hogy kikelt magabol, hat az se stimmel

rallus 2018.12.10. 22:30:19

A férfisovinizmus halála lenne, ha ezt az ellenzéket egy jól működő családi ékszerhez hasonlítanánk....

törppicur 2018.12.10. 22:55:13

Asszem a négy választhatóból egy sem igaz.
Szépen hergeljétek magatokat, majd ha lenyugodtatok talán ti is úgy látjátok, hogy a fütyülő tahók leghangosabbikát zárta ki Kövér.
Nem látom azt az egyébként jogosan elvárható kérdést, normális viselkedés-e országgyűlési képviselőktől sípolni, ordibálni, stb. Ha igen, akkor lehet az iskolában a diákoknak is, ha valamivel nem értenek egyet?
A legnagyobb sípos 0,1%-ig tornázta le magát a választásokon, jó irány?

Csak mellékesen, ki az, aki csak úgy hord magával sípot, hátha szükség lesz rá? Tán csak nem a vitaképtelen ballibbant csőcselék?

törppicur 2018.12.10. 22:59:24

Baum, tényleg nem szoktam csúnyákat írni, de most tudnék.
Ezt írod

Az ominózus botrány teljes felvételén pedig 2 perc 50 másodpercnél látni a jelenetet

Ami előtte van, az neked nem botrány? Nem vagytok egy cseppecskét elfogultak? Felnőtt ember nem viselkedik így, mint az ellenzéki képviselők és mindezt a te pénzedért teszik. Amúgy az enyémért is, bár sajnálom tőlük.

ubu1a 2018.12.10. 23:06:03

@törppicur: "ki az, aki csak úgy hord magával sípot...?"
És ki az, aki csak úgy hord magával villáskulcsot (~12 éve), hogy a műveleti területté nyilvánított Kossuth tér kordonját megbontsa?
Ilyen országban élünk. Addig jó, amíg ezek fegyvert nem hordanak magukkal.

törppicur 2018.12.10. 23:12:21

@ubu1a: annyi a difi, hogy most nem a síposokat köpködi a poszter.
Megint olyan dolgot akarnak Kövér szájába adni, ami nem hangzott el (pedig kb. alkalmas lett volna Varga László viselkedésének minősítésére), emlékezzünk csak Ferink visszaemlékezésére a köteleslaca beszéd átformálására, artikulására

Mi csináltuk meg a "köteles akciót is". Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés – mondja Gyurcsány Ferenc”

2018.12.10. 23:13:30

@törppicur:

Na, megjött az észlény!
Figyu, mert magyarázok, talán felfogod a két bit egyikével - míg a másikkal figyelsz:

Szóval.

1. Benyújtottak majd' 3000 módosító javaslatot a rabszolgatörvényhez.
Nyilvánvaló, hogy mi okból - hogy ha már tisztessége balhé nem lett körülötte az utcákon -, akkor legalább kicsit odabasszanak a fityiszes képviselő rablók orra alá.
Ez lehet, hogy nem túl lovagias, de ez a szó már elvesztette értelmét ebben a kurva szutyok országban.

2. Erre a bajuszos faszparaszt kitalálta - miután találtak egy kis rést a törvénykezési szabályok között -, hogy egyszerre szavazzanak a 3000 javaslatról.

3. Na ez nem tetszett az ellenzéknek - egyébként nekem sem -, és ezért kezdtek el fütyülni. Amire viszont nem az a reakció egy parlamenti elnöktől, hogy megkérdezi: Ki a fasz az a veréb ugye?

4. Ugyanis elég gáz, hogy nem ismeri a képviselőket név szerint.

5. Az obstrukció olyan évszázados szokásjog, amivel a mindenkori ellenzéknek joga van élni egy demokráciában, már ha az ugye létezik!

Konklúzió?
Na azt vond le te magad, bár tartok tőle hogy kell egy telefonos segítség is hozzá.

Lászlóné Molnár 2018.12.10. 23:16:12

@Steve2006: de igenis azt mondta! NYALONC!!!

dare 2018.12.10. 23:17:05

Én úgy hallottam valami t betűs szót mond.
Tagot?
Tahót?
Ha pénzzel kellene fogadnom rá, akkor a tahóra tenném a tippem.

Lámlenge 2018.12.10. 23:18:45

Pont annyira korrekt a poszt, mint a szavazásra feltett kérdések.

törppicur 2018.12.10. 23:37:16

@Látens Inszinuáció:
most sem minősítelek

De ha az az 1. pontban szerinted van okosság, akkor a 2. pontban lévő okosságot is fogadd el. Nem biztos hogy a Házelnök úr találta ki, de működött. Talán a te jelzőid túlmentek az ő megszólításán, de lelked rajta.

A 3. pontra írtam azt, hogy gondoljuk végig, kik, milyen helyen fütyülhetnének, ha nem tetszik valami, azon az alapon, hogy képviselők és képviselőasszonyok viselkednek.

Lehet Varga László nem egy klubba jár Kövér Lászlóval. Ha normális eljárásban kér szót Varga, úgy gondolom Kövér úgy adta volna meg a szót, hogy néven nevezi. Egy ilyen füttyögöst muszáj ismerni?

Az obstrukció valóban létező dolog, általában kezelik is, ritkán hagyják szétfolyni.

Konklúzió - talán volt rá idő, média, kezdeményezés, stb., hogy parlamenten kívül is kifejtsék a felháborodott tömegek a véleményüket. De nem nagy számban tették. Ezért már ne Kövér legyen a hibás. Az általad emlegetett demokráciákban az elfogadott, hogy ha valamit megszavaznak, jelen esetben igen nagy támogatottsággal, akkor a mást véleményen lévők tudomásul veszik a döntést. Sem szeretni, sem elfogadni nem kell, de a Tisztelt Házat áztatni ilyen parlagi, focimeccsen is nehezen elfogadható viselkedéssel satnya dolog.

morph on deer 2018.12.11. 00:31:31

@Éhesló:
“Nem jött be az obstrukció, lett helyette majomkodás”

Miért, te láttál már majmot ekkora bajusszal?

morph on deer 2018.12.11. 00:36:10

@törppicur:
“Megint olyan dolgot akarnak Kövér szájába adni...”
:)
Már megint?
Terry Black irigykedni fog

morph on deer 2018.12.11. 00:39:35

@törppicur:
“mondja Gyurcsány Ferenc”

Neked?
Ilyen jóban vagytok?
Nocsak..!

törppicur 2018.12.11. 00:47:04

@morph on deer: ne légy eccerű. Nem gondoltam volna, hogy a Feri mondandója neked új.
Amúgy kb. 10 éves "Gyurcsány Ferenc vall Debreczeni Józsefnek: Az Új miniszterelnök című könyvben a jelenlegi kormányfő elismerte, részese volt a 23 millió román munkavállalóval való szocialista riogatás kitalálásának, s ők csinálták a „köteles akciót” is Kövér László ellen.

törppicur 2018.12.11. 00:52:38

@morph on deer: A Terry fiúhoz/lányhoz szerintem a Házelnök úr nem vonzódik.
Itt a műszakom végén nem akartál valami komolyabbat ideszólni?
Pl. kamu a poszt, sötétek voltak a füttyögők. De ha még sem, akkor még mindig lehet belőlük akár Juhász Péter is, aztán koldulhatnak a büntetésre. Ilyesmi. Az a szivárványos humor, különösen Kövér esetében nem faxa

2018.12.11. 01:34:21

@törppicur:

Nem fogtad az adást, de hát ezen nem is csodálkozom.
Remélem eljön az idő, amikor végre felébred az alvó tömeg, és úgy felszántja a bajuszkirály és bandáját, hogy meg sem állnak a putyini Oroszországig.

Majd ekkor keress meg, és elmagyarázom neked, hogy többek között az ilyen és ehhez hasonló törvénykezés miatt, egy kiüresedett demokráciát miért nem lehet már tovább elviselni, és mi vezetett odáig, hogy a gazdi meg a rablóbandája ment levesbe. Mert eljön ez az idő, én tuti biztos vagyok benne!

A gond csak az - és ezt te sem fogod fel ésszel -, hogy akkor lesz a nagy gáz, mert impotens ellenzékkel nem lehet kormányozni, a fityisz pedig menekül, na akkor nézzél majd magadba, hogy ehhez biza te is bőszen asszisztáltál a konformizmusoddal, a struccpolitikáddal, és "védeni mindenáron a gazdit" szemléleteddel!

Persze, amennyiben NER-kompatibilis vagy - esetleg trafikkal, műkörmösként 50 hektár földdel, illetve ott ülsz a húsosfazék körül -, akkor bocsi, eddig is a falnak beszéltem.

Na jó éjt!

ételizésítő 2018.12.11. 02:16:41

Mégis mit várhatunk Pápa város kommunista párttitkárának fiától?
Igen, Kövér seggfej Laci az, nem Gyurcsány.

morph on dear 2018.12.11. 02:34:00

@Látens Inszinuáció: annyira nevetséges ahogy a demokrácia nevében forradalomra áhítozol meg álmodozol hogy majd jól elzavarják orbánékat, és ugyan azt te is látod hogy akkor se lesz semmi, de jól el lettek zavarva, és hogy nincs utánuk semmi az meg az orbánisták hibája :D

Félelmetes hogy le vagytok mostanában épülve.

vashuszár 2018.12.11. 04:42:29

Lovagoltok itt most azon, hogy mit mondott Kövér, faszt e vagy csak tahót, de ez az egész vita miért is van most? A 400 óra elrendelhető túlóráért. De tényleg! Mit gondolnak a Fideszes urak, mit lehet még ennek a szerencsétlen népnek a torkán lenyomni? Most itt hörögtök a fújolás miatt, de miért fújol az ellenzék? Egyébként normálisan mi az amit a Fidesz meghall? Semmi! Viktoriánus seggnyalók! Mind!

Éhes_ló 2018.12.11. 06:02:43

@morph on deer: nem tudom mekkora bajszod van, nem is érdekel.
Majomkodni az ellenzéki agyhalottak majomkodtak, mejd szépen elhallgattak és felvették a lét a pénztárnál.
Ti meg itt hazudoztok szakmányban.

TheSaurus 2018.12.11. 06:14:19

Kövér lászlónak hívják.

Indriq 2018.12.11. 06:23:23

@Steve2006: @aaabbbccc: tételezzük fel, nem f*szt mondott, hanem pl tahót vagy bármi mást degradáló jelzőt. Az akkor rendben van? nem sérti méltóságában a képviselőt?
Ő mint a parlament elnöke példaértékű viselkedést kéne bemutatnia, ehelyett egy útszéli parasztot hitelesít meg vagyis a tipikus fütyeszes politikust.

2018.12.11. 06:45:22

Ez a tuskó fasz, nem más mint köteles-alkesz gyökér laca.Csak a kapa, a kasza és a vasvilla hiányzik az ugari tajparaszt szájából !

pepin_nymburk 2018.12.11. 06:59:15

Kövér 2002 óta számtalanszor bizonyította nyilatkozataival, hogy képtelen elviselni a Fidesz és szavazótáborán kívüli világot. Vagyis olyan demokráciaellenes tahó, akinél egy ilyen ellene fordítható duma bármikor előkaparható. Off: nagyot röhögtem, amikor a hazug M1 híradó bemondóját, Borsa Miklóst pár éve felpofozták, ugyanis 2002-ben a TV2 mokkájában még Ő konferálta be tragikus arccal, hogy még egyszer lejátssza a köteles beszédet, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, ez akasztásról szól. Mint médiaféreg, hamar a Fidesz keblére borult, és kapott is melót, ez egy ilyen ország

abcdefghijklmm (törölt) 2018.12.11. 07:02:21

@aaabbbccc: Azért, mert ott diktatúra van. Nem tudtad?

abcdefghijklmm (törölt) 2018.12.11. 07:06:19

@Látens Inszinuáció: Én levonom. Diktatúra van, bazzeg! :-)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.12.11. 07:36:55

A sok idióta Fidesz troll már a poszt megjelenése óta védi a az MSZMP párttitkár bajszos fiát. Mikor értitek már meg. hogy adott esdetben titeket is érinthetnek az ilyen törvények. Vagy nektek mindegy, ti egy vallás követői vagytok? Tulajdonképpen semmivel nem vagytok többek és jobbak, mint a mindent és mindenkit elpusztítani akaró tálibok.
Úgyhogy ne sértődjetek meg azon, ha Fidesz táliboknak neveznek titeket. Már több posztot is láttam, ahol agyament módon véditek a Fidesz aktuális agymenéseit a CEU elüldözésétől kezdve a korrupción át most a rabszolgatörvényig. Egy a közös bennetek. Érvek nélkül véditek a védhetetlen. Mert valahol ezt a gombot nyomták meg bennetek. Érveitek nincs, a legütősebb is kimerül abban, hogy legalább a migráncsok nem jönnek. De ez ma már kevés.
Tessék védhető érveket találni, vagy hagjyátok abba a kommentelést.

Indriq 2018.12.11. 07:42:00

@The Ghost Wolf O1G: álomvilágban élsz :)
a pártszékházban sincsenek okos emberek, ezért nincs a fizetett siserehadnál se érvelés. És hogy mennyire befolyásoló tényező a vallás, lásd öngyilkos szekták...remélem amikor ovi megpusztul, a többiek követik :)

Fülig José 2018.12.11. 08:11:25

az a nemsemmi, hogy rögtön idevezényelték törpicurifaszt meg az cba idiótát okoskodni... modták is: mer a gyurcsótány... befosok...ezek bazmeg előgerinchúrosak (gerinc nélkül, persze..) olyan kibebeaszott buták, hogy csoda hogy életben vannak egyaltelán. ők fognak a multiknak 400 túlórát adni ingyen, annak a multinak aki eddig fujfujfuj volt a cigány szájából, DE MÉG CSAK FEL SEM FOGJÁK. felszakadtak a csatornák, kifolyt a szenny az utcákra és okoskodik. szörnyű...

lenörd hofstadter 2018.12.11. 08:18:40

@törppicur:

"Mi csináltuk meg a "köteles akciót is". "

És azt se feledjük, hogy ti pedig az "el lehet menni" akciót csináltátok, ami pontosan ugyanazen metódus felhasználásával forgatta ki Gyurcsány szavait.

És ne feledjük, az öszödi beszéd is pontosan így működött, ott is az egy órányi beszédből kiragadott 2-3 szóval fanatizáltátok az agyhalott gyújtogatóitokat és fosztogatóitokat.

lenörd hofstadter 2018.12.11. 08:25:36

Érdekes, a sok negatív IQ-s faszparaszt fideszes ilyenkor hogy elfelejti, hogy a tetves fideSSféreg képviselők is nem egyszer alkalmazták ezt a fajta adjunk be több száz, több ezer módosítós megakasztást, de azt is elfelejtik, hogy ott sosem volt ilyen összevonásos menekülés és azonnal kiskapu keresése amivel ki lehet bújni a munka és a felelősség alól.

lenörd hofstadter 2018.12.11. 08:28:45

Aztán ne feledjük a tetves féreg faszparaszt fideSSbolsevikok azt is elfelejtik, amikor még Megyó idejében a tetves koszos fideSSféreg képviselők pólós, koporsós és hasonló performanszokat adtak elő a Parlamentben, és érdekes módon akkoriban ennek a buta tahó bajszos tetű állatnak semmi gondja nem volt a Parlament méltóságával.

Mindig kiderül, fideSSbolsevik rajongónál és fideSSféreg képviselőnél ocsmányabb génselejtes sejtburjánzás nincs a világegyetemben.

szepipiktor 2018.12.11. 08:53:52

Hahaha, de jó...
Köteleslaci hozta a formáját, ahogy a dajcstomi is szokta.
De a felháborodás ugye nem a fsz miatt van, hanem mert nem PC!
Ha ezt PC stílusban tette volna, nem lenne gond.
De ha nem PC, akkor nem kell bunkónak lennie, nem kell tahónak.
És azt kérjük számon a kötelesen, ami a fullba megy évek óta a parlemantben? Mindkét oldalról minden esetben?
Megint ez a polarizált látásmód, csak azt vesszük észre, azt szerkesztjük ki, akit nem szeretünk.
Volt itt már nyilt zsidózás, cigányozás, hallottunk a miskolci cigányokról nyilt rasszista véleményt is, volt itt már "nem értek a focihoz" keresztény polgári NŐTŐL!
Szóval tényleg az veri ki a reflektort, hogy egy primitív barom a fsz szót használja, mert nem jut az eszébe egy valóban fsz-nak a neve??????
A parlament napjainkban egy komplett nemibeteggondozó!
Kizárólag beteg faszok és pinák kiabálnak, hazudoznak ott.

Mikrobi 2018.12.11. 09:05:23

"Hogy hívják ezt a tagot?" Nem vagytok ti süketek, csak rosszindulatúak. Kell a cirkusz, használjunk fel minden lehetőséget, ugye?

Mikrobi 2018.12.11. 09:09:40

Annyira szánalmas, hogy egy épkézláb javaslata sincs az ellenzéknek, de minden apróságból megpróbálnak ügyet csinálni! Aztán ha nem jön be az obstrukció, megpróbálják széttrollkodni az Országgyűlés munkáját. Felháborító, amit népképviselet címén művelnek! Innen üzenem, hogy engem nem képviselnek és kikérem magamnak, hogy így próbálnak képviselni! Tessék rendet és illemet tanulni és ha valami nem tetszik, demokratikus módon hangot adni neki!

Kivlov 2018.12.11. 09:18:51

Vagány!

@Mikrobi:
Leírtad a lényeget. Orbánozáson kívül semmit nem csinálnak, és a legnagyobb baj hogy kormányon se csináltak! (Saját bevallásuk szerint sem.)

gyászhuszár 2018.12.11. 09:31:37

Ez az a bajszos szar? Vagy ez egy masik?

nookedli 2018.12.11. 09:55:24

Ha el lennének számoltatva a kommunisták, kiszesek, nem lennének a parlamentünkben ezek a kövér, orbán stb... kik csak ellopják az adónkat, lelkünket, magyarságunkat, finanszírozzák a ciányágot, sidókat. Ugyanaz megy itt is mint a németeknél. Ugyanúgy nemzetidegen ez a kettő, akiket felsoroltam, persze kihagytam egy betűt, mert cenzúra az megy itt is!

Sir Gombóc 2018.12.11. 09:55:30

@Mikrobi: te hol voltál az elmúlt 8 évben? Mert nem ebben az univerzumban, az biztos, különben nem írnál ekkora baromságot. Ugyanis ha van, ha nincs az ellenzéknek értelmes javaslata, a Fideszes gombnyomogató majmok érdemi vita nélkül elutasítják. Itt már rég nem játszanak a demokratikus normák és ez a ti hibátok. Persze jó fideszes szokás szerint mindig a másik a hibás, ti sosem.

Sir Gombóc 2018.12.11. 09:57:30

@Kivlov: sorosozáson, migránsozáson kívül semmit sem csináltok. Ez mitōl jobb?

Cycmen 2018.12.11. 10:31:03

" az MSZP-P-DK tengely síppal fütyülni kezdett."

Amiben természetesen semmi kivetnivaló sincs, politikusok több százezres tiszteletdíjért egy parlamentben mi jobbat csinálnának? :D

Cycmen 2018.12.11. 10:37:04

@Sir Gombóc: "Ugyanis ha van, ha nincs az ellenzéknek értelmes javaslata, a Fideszes gombnyomogató majmok érdemi vita nélkül elutasítják. "

Mint a világon minden parlamentben. Ugyebár ti is boldogan vertétek a faszotokat amikor az EU parlament elfogadta a Sargentini jelentést.

Cycmen 2018.12.11. 10:40:50

Poszterem, a műved értékéből már semmit nem vont volna le, sőt még fel is dobta volna, ha a "mit mondhatott Kövér László" választékához odaírod a közismert "könyörgöm, akasszuk fel" szlogent! :D Gyurcsány után szabadon.

Kivlov 2018.12.11. 10:48:56

@Sir Gombóc:
Persze mesemondó, mesélj még. :D

N. Barbie 2018.12.11. 10:53:14

Csak a szokasos kommunista tempo bajuszlacatol. Evek ota kiskiralykodik a Parlamentben. Rendszeresen elveszi a szot, kizarja az ulesrol vagy akar levonat az ellenzeki kepviselok fizetesebol, oszerinte a haz meltosagahoz nem illo beszed vagy cselekedet miatt. Az mar kevesbe zavarja, hogy o minden ilyen alkalommal otromba szemelyeskedessel, gunyolodassal, beszologatassal valaszol az ellenzeki erintettnek, ami semmivel sem meltobb a hazhoz, mint amit az ellenzeki csinal, ugy hogy o a hazelnok meg kulonosen undorito. Arrol nem is beszelve, hogy a sajat partjabol obegatok, alpari szavakat hasznalok ellen soha nem ilyen finnyas. Soha. Kozuluk egyre se mert meg raszolni vagy helyretenni. Kicsit sem meglepo ordito kettos merce ettol a bekepzelt, pokhendi kommunistatol.

rallus 2018.12.11. 11:13:04

@Sir Gombóc: Igazad van! A szocik viszont azonnal megszavaztak minden ellenzéki Fideszes javaslatot és ezért ment csődbe az ország 2008-ban! Legalábbis többek között erre hivatkoztak .
Az tény, hogy a baloldal mindenkinek adna mindent amikor ellenzékben van, még a hajléktalanok is úszómedencés házakat kapnának, de nagy hátrány, hogy az emberek memóriája működik...

Cycmen 2018.12.11. 11:25:16

@rallus: "Az tény, hogy a baloldal mindenkinek adna mindent amikor ellenzékben van, "

Nana! A rezsicsökkentést támadták.

Kis kiváncsi 2018.12.11. 11:25:19

@aaabbbccc: Nem a kizárással van itt a baj hanem a egyenlőtlen feltételekkel.Én személy szerint már azt rossz dolognak tartom hogy nálunk egyedül az összes volt MSZMP tag folytathatta a politikai karrierjét. Hiába van törvényben a kommunizmus bűnei, és annak tagadása, ami szerint így a részvétel vagy annak az eltitkolása is bűncselekmény mégsem tett egyetlen képviselő sem feljelentést még ismeretlen tettes ellen sem hogy őket erőszakkal szervezték be.

Francba már megint nem az Orbán bukott meg. 2018.12.11. 11:57:40

Akarmit is mondott, az mindenkepp tulsagosan enyhe kifejezes az ellenzekre.
Ennyit tudnak, Soros parancsara vonyitani, sikitani. Soros kutyai ezek, nem parlamenti kepviselok.
Szerintem "tagot" mondott.

Fülig José 2018.12.11. 12:05:10

@Cycmen: " "könyörgöm, akasszuk fel" szlogent! :D Gyurcsány után szabadon."
gyurcsány, mi?! ember...kussoltál volna, okosabb maradtál volna. (nem) nincs dolgod a zorigón? köcsög...

Fülig José 2018.12.11. 12:08:23

@Francba már megint nem az Orbán bukott meg.: így van.
na most aztán már mennny vissza mosgtani faszparaszt (és ne ugass bele a magyarok dógába kűfődrő), mer kirug a paki főnököd oszt gyühető haza a putritokba disznót etetni.

SzLH 2018.12.11. 12:17:23

Hogy hívják ezt a faszkalapot? Ezt kérdezte.

aaabbbccc 2018.12.11. 12:27:11

@Indriq: azert eleg visszatetszo, hogy azok kerik szamon a viselkedest akik kozben balheznak, akar a parlamentben akar itt ezen a forumon. Eleg vicces, hogy a baloldal mindig azt mondja, hogy mennyivel kulonb a fidesznel vagy a fideszeseknel, de kozben pont ugyanolyan suttyok.
raadasul kiderult, hogy tok mindegy mit mondott Kover, az a lenyeg, hogy ki mit akar hallani, ha valaki utalja oket, akkor faszt mondott, ha meg nem hallod, hogy ezt mondta (en nem hallom) akkor kocsog fideszes vagy
en ezt a jatekot nem jatszom

Cycmen 2018.12.11. 12:32:06

@Fülig José: Mi van, megsértettem a példaképedet? És amíg én az origón vagyok átveszitek Gyurcsánnyal a prímszámokat?

aaabbbccc 2018.12.11. 12:34:37

@Kis kiváncsi: amit leirsz, az nem stimmel
90-es parlamentben volt egy csomo olyan ember, aki nem volt elotte mszmp-s
hanem mdf, szdsz, kisgazda, stb
es ha komolyan vesszuk, hogy kepviseleti demokracia van, akkor az tok normalis, hogy egy csomo regi komcsi van meg a kozeletben, mert egy csomo valaszto hamis Kadar nosztalgiabol a regi rendszert kivanja vissza, es hat oket is kepviselni kell
ami inkabb gond, hogy egy csomo fiatal nem erti, hogy mi volt a baj a kommunizmussal (mert pl otthon hallja a sok hazugsagot) es ezert latni ennyi fiatalt aki a marxizmussal jon

Cycmen 2018.12.11. 12:35:55

Az eszem megáll ezen a hülye libsi bandán! Megint úgy viselkednek a parlamentben mint egy csapat pávián, erre érkezik egy reakció, amiről igazából pontosan nem is lehet tudni hogy mi volt és elvárják hogy mindenki háborodjon fel!
Ha Kövér azt mondta hogy fasz, akkor nem sokat tévedett!

ogli dzsí 2018.12.11. 12:37:31

@SzLH: "Hogy hívják ezt a faszkalapot? Ezt kérdezte."

fontos, hogy a politikusok a nep nyelven beszeljenek

azt mindenki erti

SzLH 2018.12.11. 12:40:02

@ogli dzsí: Igen, és pár nappal ezelőtt hallatta hangját az elszlengesedés ellen.

N. Barbie 2018.12.11. 12:42:33

@aaabbbccc: En nem azt kertem szamon, tudjuk, hogy minden partban van olyan, aki alkalmankent nem odaillo kifejezest, tragar szavakat stb. hasznal.
A problemam annyi, hogy bajuszlaca ezt minden alkalommal eszreveszi, de kizarolag cask akkor, ha ellenzeki csinalja, majd attol fuggoen bunteti az ellenzekit, hogy milyen labbal kelt fel aznap. Es kizarolag cask ellenzekit. A sajat partja kepvisloinek obegatasa, taplosaga, tragarsaga soha nem zavarja.
Es ismet hozzateszem, hogy ezen kettos mercen kivul meg a hab a tortan az, hogy amikor ellenzeki kepviselo csinal ilyesmit, nem elmondja, hogy mi a baja, megkeri szepen, hogy ne csinalja es ennyi, hanem kivetel nelkul minden alkalommal o maga kezdi rogton az erintettet ocsarolni, szemelyeskedni, bunkozni, beszologatni. Mert az aztan a hazelnokhoz melto, Ja, nem.

ogli dzsí 2018.12.11. 12:42:48

@aaabbbccc: "ami inkabb gond, hogy egy csomo fiatal nem erti, hogy mi volt a baj a kommunizmussal (mert pl otthon hallja a sok hazugsagot) es ezert latni ennyi fiatalt aki a marxizmussal jon"

Nyugaton gond ez, ahol proli marad, aki annak szuletik. Kommunizmust azert nem sokan akarnak, inkabb csak szocializmust. Lasd sargamellenyesek.

Nalunk mindenki a tarsolyaban hordja a marshallbotot, Orban is a nep gyermeke.

ogli dzsí 2018.12.11. 12:44:08

@SzLH: Nem szep tole, a parlamenti munka meltosagat csorbitja.

De ez a futtyosokre is igaz.

Indriq 2018.12.11. 13:16:13

@aaabbbccc: miért is mindegy, hogy mit mondott? pont az a lényeg, hogy degradált egy képviselőt. És igen, attól hogy a kocsmában qrvaanyázol a rendőrre, a rendőrnek nem szabad visszaanyáznia...

Nóri Fábián 2018.12.11. 13:16:13

@Éhesló: Végtelen primitív, kommunista, bunkó! A ház tisztelete, képviselő társak tisztelete...ezt a "szinvonalat" példaként kell szemelőtt tartani!!!

ogli dzsí 2018.12.11. 13:20:22

@Indriq: Futtyogot, nem kepviselot. S valoban nem szabad ettol anyazni, de nem is anyazott Kover.

csak nem ert a mikrofonhoz, azaz hibazott

Jakab.gipsz 2018.12.11. 13:20:46

Amilyen a mosdó olyan a törülköző.

A magukat demokratikus ellenzéknek nevezők, köszönjék meg, ezt az alpári politizálást, a sátánfajzat Sorosnak.

ogli dzsí 2018.12.11. 13:27:12

"Orbán Viktor a szakszervezeti tiltakozásokkal kapcsolatban közölte: figyel a szakszervezetekre, tiszteli őket, de nincs igazuk ebben az ügyben, mert a túlmunka vállalása önkéntes, az előterjesztés védi a munkásokat, és lehetővé teszi, hogy aki akar, többet dolgozhasson és többet kereshessen."

Orban felszolalt, tema lezarva.

A - allitas: rabszolgatorveny
B - allitas Orbantol: onkentes a tulorazas

C - ebben ennyi volt, kereshet az ellenzek ujabb hisztiznivalot

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 13:32:30

Tahót mondott, tényleg hallható a hosszabb felvételen. Őt kellene kizárni mindenhonnan, és bezárni valami jól gumírozott helyre!

citrix 2018.12.11. 13:32:43

Megállapítom hogy a ház faszfeje: Kövér László, az mszmp kb társadalomkutató intézetének munkatársa.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 13:36:11

@ogli dzsí: anyázott és hibázott. az ilyen nem való a parlamentbe, ki kell onnan tiltani!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 13:37:26

@ogli dzsí: "Nem szep tole, a parlamenti munka meltosagat csorbitja.

De ez a futtyosokre is igaz. "

na most, mivel kizárt egy képviselőt, és retorziókat helyezett kilátásba, akkor ezt rá is alkalmazzuk! zárják ki Kövért, és alkalmazzanak retorziót rajta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 13:39:00

@ogli dzsí: a parlament méltóságát egyébként a szavazás szarta le. eleve abszurdum volt ilyen szavazást elrendelni. a Fideszes képviselők nyilvánvalóan nem szavazhattak felelősségteljesen, méltóságteljesen mind a sok ezer javaslatról egyben.

itt kezdődött a faszfejkedés.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 13:40:08

@ogli dzsí: "Orban is a nep gyermeke. "

magyarul egy paraszt, és az is maradt.

2018.12.11. 13:41:04

Már nincs sok idejük hátra és ezt megint úgy mondom a jelenben, hogy hihetetlennek tűnik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 13:41:26

@Cycmen: a páviánok azzal kezdték, hogy idióta szavazást rendeltek el.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 13:42:42

@aaabbbccc: a balhézást a Fidesz kezdte az abszurd és idióta szavazási módjával.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 13:44:17

@Francba már megint nem az Orbán bukott meg.: a faszfejkedést a Fidesz kezdte az abszurd és idióta szavazási módjával.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 13:46:13

@Cycmen: "politikusok több százezres tiszteletdíjért egy parlamentben mi jobbat csinálnának? :"

a Fideszes csürhe például nagyrészt semmit

Etniez 2018.12.11. 13:48:27

Az a vicces, hogy Lacika beszél tisztességről, meg jó modorról, holott egy sötét gyalog a sakktáblán. Szánalmas.

Netuddki. 2018.12.11. 13:55:07

A vén komcsi fasz, akinek ömlik a szar a szájából, kizárta Varga képviselő urat... :/

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.11. 14:08:25

ebben a kurvaországban már egy jót faszozni se szabad.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.11. 14:14:54

"Ha jól vettük ki a szavait"

Megnéztem. Kis fentáziával azt is bele tudtátok volna hallani "dunába kéne lőni az összes ellenzéki képviselőt a kretén szavazóikat meg karóba húzni megégetés közben."

Kicsit több fantáziát, ha már irodalmi munkásságot végeztek.

N. Barbie 2018.12.11. 14:19:50

@Jakab.gipsz: "A magukat demokratikus ellenzéknek nevezők, köszönjék meg, ezt az alpári politizálást, a sátánfajzat Sorosnak. "

Aha, vilagos. A pokhendi, alpari taho fidesz oda sullyesztette a Parlament szinvonalat, ahol most van, de ezert nem ok a hibasak, hanem Soros.

Igen, koszonjuk Emese, hogy bemutattad az atlaghulye fidesznyik szellemi szinvonalat.

Sir Gombóc 2018.12.11. 14:20:57

@Cycmen: a hangsúly az érdemi vitán van, okoska. Normális helyeken olyan szokott lenni. Az érdeklődő választópolgár pedig, ezek alapján is, eldönti, hogy tényleg azokra szavaz a jővőben is, akire eddig.

Sir Gombóc 2018.12.11. 14:21:50

@Kivlov: miért van más? Na mesélj!

nemecsekerno_007 2018.12.11. 14:23:22

Valószínűleg "Faszit" mondott, de szerintem a többség inkább támogatta volna azt ha "F@szt" mond. Ha továbbra is ezt a hisztipolitizálást folytatja az ellenzék, mehetnek vissza a balettba ugrálni...

nemecsekerno_007 2018.12.11. 14:30:52

@math0: Bármilyen témát dob be a kormány a közéletbe, az ellenzék csak rosszul tud kijönni belőle. Minden nap házhoz mennek lóf@szért, veled együtt, önként és dalolva.

langesz 2018.12.11. 14:37:07

"Rávilágítunk a lényegre" a blog szlogenlya...
Háááát, tényleg...bár sokat olvastam fiatalabb koromban, hogy inkább a p!na az, ami mozgatja a világot.:)

Cycmen 2018.12.11. 14:59:12

Fiúk most viszonylag empatikus periódusomban vagyok, úgyhogy elhiszem hogy a Fidesz nem sok lehetőséget ad az ellenzéknek és ez nem annyira jó! Viszont az ellenzék magatartása azt bizonyítja, hogy ennyit érdemelnek. A parlament az parlament, viselkedni kéne. Amit csinálnak az még egy kocsmában sem lenne sokáig tartható, azzal a hangvétellel, vagy pláne ha a fülébe sípolnának valakinek, öt perc múlva úgy vágnák ki őket még a legutolsó borsodi cigánykocsmából is mint a macskát szarni!

Éhesló 2018.12.11. 15:01:01

@Nóri Fábián: nem vagy mérvadó.
Sem Kövérnek, sem nekem.
A fütyürésző majmoknak állatidomár kellene, nem háznagy.

Cycmen 2018.12.11. 15:03:55

@Sir Gombóc: " a hangsúly az érdemi vitán van, okoska. "

Tudom mi az okoska. Szerinted 2900 módosító indítvány érdemi? Látatlanban lefogadom hogy 2890 ebből ugyanaz, egy szó megváltoztatásával. Fogadunk?

furgeszarvas57 2018.12.11. 15:09:20

Amikor egy kulturálatlan agyontanult megszólal. Gyönyörű!!!

kewcheg 2018.12.11. 15:16:07

@ubu1a: Lákátus Álehandró Dzsemborí pedig általában egy kurta dákost szok hordani magával a gatyakorcban....just in case...

Gery87 2018.12.11. 15:18:06

KI használja ma már a "fazon" szót?:D
Ez egy nem annyira öreg ifjú bolsevik fasz....úgyhogy simán faszozott.....ennyit tud.

N. Barbie 2018.12.11. 15:18:43

@nemecsekerno_007: "Ha továbbra is ezt a hisztipolitizálást folytatja az ellenzék, mehetnek vissza a balettba ugrálni..."

Unalmas mar ez a duma. Meg az a szelektiv amnezia is, ahogy a fidesznyikek "elfelejtik", hogy a kedvenceik pontosan ugyanezt csinaltak ellenzekben. A kormany barmilyen dontesere hisztiztek, rohangaltak az EU-ba arulkodni (de erdekes, manapsag meg mar hazaarulozzak, aki ugyanezt teszi) stb.
Annyi a kulonbseg, hogy ok kaptak ajandekba egy 2/3-adot Oszod miatt, a mai ellenzeknek nincs ilyen szerencseje, viktor mar ovatosabb a diktafonokkal, meg szepen be is betonozta a hatalmat a 2/3-dal visszaelve.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.11. 15:23:09

@furgeszarvas57: ezért érdemes volt előkotorni egy nafralinszagú tartaléknicket

furgeszarvas57

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2011.01.07. óta tag.

Cycmen 2018.12.11. 15:23:30

@Éhesló:"@Nóri Fábián: nem vagy mérvadó."

Miért beszélsz így Nóri Fábiánnal, vagy hogy is hívják ezt a fasz?

kewcheg 2018.12.11. 15:25:18

Azt kérdezte hogy: hogy hívják azt az ombrét, azt a sípost ott'e,
Mellesleg ez a parlamenti ellenzék mindent megérdemel amit kap, csak a fizetést nem.Lenne egy igazi -valódi-baloldali szocdem.párt, amelyik tényleg a melósok érdekeit nézné, nem lenne urambátyám, tisztakezű lenne, és neadjisten még az egyházakkal is jó kapcsolatot ápolna- akkor kezdhetne el izzadni a jelenlegi kormányerő, addig nekik haváj...

Kivlov 2018.12.11. 15:27:41

@Sir Gombóc:
hohó, de még mennyi.
Ha a vöröskommancsok is "csak" ennyit csináltak volna, akkor kb. 500e lenne az átlagbér.
dehát sajna csak egy -7% GDP-t sikerült összehozni 2008ban is. :D

Sir Gombóc 2018.12.11. 15:29:21

@Cycmen: ez már az érdemi vita hiányának következménye. Tudod, ok és okozat. Ugyanez az oka a sípolásnak, fütyülésnek is. Elhiszem, hogy neked nem tetszik, de erről pont a kedvenceid tehetnek, mert visszaélnek a parlamenti fölényükkel. Ők csinálnak cirkuszt az országgyűlésből, nem az ellenzék.

N. Barbie 2018.12.11. 15:32:23

@Cycmen: "Viszont az ellenzék magatartása azt bizonyítja, hogy ennyit érdemelnek. A parlament az parlament, viselkedni kéne."

Ja, peeeersze, az ellenzek magatartasa, nyilvan, ki mase.
Hol voltal az elmult 8 evben? Nem lattad hova zullesztette a parlamenti munkat a fideszed? Gyorsan megszuntettek hatalomra kerulve a parlamenti TV kozvetitest (biztos tok veletlenul), azota ugyanaz a sema minden egyes fideszes "valaszadonal", nem koltoi tulzas, MINDEN EGYES valasznal ez megy 9. eve, meg lehet nezni talalomra barmelyik ellenzeki kepviselo felszolasara adott kormanyparti valaszt: indul a problema letagadasaval, irrelevans es hazug propagandaszovegek mantrazasaval es a vegen minden esetben a kerdezovel szembeni szemelyeskedes, bunkoskodas, pokhendiskedes, kiegeszitve talalomra par, a sajat szennymediajuk ragalomtengerebol szemezgetett, a kerdezovel vagy annak partjaval kapcsolatos vadaskodassal.
8 eve igy nez ki minden egyes parlamenti valasz fidesz modra. Te nem unnad meg neha, mikor a kerdesedre soha nem kapsz valaszt, csak taho szemelyeskedest?
Ja, van neha kivetel, peldaul amikor egy miniszterelnok ugy mutat peldat a parlamenti illembol, hogy a szamara kellemetlen temaban kapott kerdesre a teli pofaval rohogve boldog karacsonyozas a valasz. Mert az aztan illendo viselkedes.
Szoval lehetoleg hanyagold ezt a mocskos hazugsagot, hogy az ellenzek hibaja lenne a mai Parlament szinvonala.

Sir Gombóc 2018.12.11. 15:33:01

@Kivlov: na, csak nem a magyar népmeséket olvastad?

rallus 2018.12.11. 15:41:58

@N. Barbie: Te mit válaszolnál Bangónénak, amikor azért sikítozik, hogy 4 millió ember éhezik az országban és minden járóképes dolgozó külföldre megy? Nyilván megkérdezik tőle, hogy a szoci kormányok idején uralkodó aranykornak mik voltak az adatai. Tanácsot kérni tőlük pedig csak akkor lenne célszerű, ha a Fidesz is csúfosan meg akarna bukni!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 15:50:05

@nemecsekerno_007: "Orban is a nep gyermeke. "

magyarul egy paraszt, és az is maradt. ahogy te is.

BiG74 Bodri 2018.12.11. 16:03:21

Bocs, de nem vagyok elég vájtfülű ahhoz, hogy halljak valamit ott, ahol elfordul a bajszos f...sz. Speciel az egész országház olyan mint ahol különböző faszok és faszerinák folyamatos faszakodnak az adófizetők pénzéből az adófizetők pénzéért.

politologus · http://politologus.blog.hu 2018.12.11. 16:20:10

Ha még nem írták volna: tudtommal ezt az ellenzéki tömegnyi-módosítót-adok-be módszert a Fidesz alkalmazta először egy költségvetési vitában, legalább ezret adtak be. A szocialista és liberális parlamenti többség végigszavazta az éjszakát, mert betartotta a törvényt (bár lehet, hogy fideszes szemszögből. Valószínűnek tartom, ma is ez a törvény, mert a módosítók lényege az egyenkénti szavazás, csak a végszavazás szól az egészről együttvéve.

N. Barbie 2018.12.11. 16:22:42

@rallus: "Te mit válaszolnál Bangónénak, amikor azért sikítozik, hogy 4 millió ember éhezik az országban és minden járóképes dolgozó külföldre megy? Nyilván megkérdezik tőle, hogy a szoci kormányok idején uralkodó aranykornak mik voltak az adatai."

Ezt meg el is fogadnam, ha nem tudnam, hogy nem csak Bangone es nem csak a ballibek vannak a Parlamentben. Ha csak nekik valaszolnanak ilyen stilusban, egy szavam se lenne, de nem, hanem mindenkinek. Barki, barmit kerdez, legyen az szamtalan esetben latott, tenyleg szakmai, nem vadaskodo, kulturalt kerdes, akarmelyik ellenzeki parttol, a valasz akkor is alpari taho, kihaennem mocskolodas.
Masreszt meg akkor fogadnam ezt el, ha nem tudnam, hogy annak az emutnyocevnek 9. eve vege, kozbe meg megy a sikerpropaganda. Akkor nincs tobbet visszamutogatas a ballibekre, mikor ugy kenyelmes a fidesznek.

politologus · http://politologus.blog.hu 2018.12.11. 16:23:55

@politologus: félreütöttem,azt akartam írni, hogy "(lehet, hogy fideszes szempontból ez számít patásördögségnek)"

rallus 2018.12.11. 16:31:10

@politologus: Valami konkrétabbat, mert bár barátom a gugli, nem találja és ismeretlen okból gyanakvással fogadom a ballibek memóriájából származó információkat...

N. Barbie 2018.12.11. 16:31:21

@politologus: Igen, hasonlo peldakkal en is szembesitettem mar a fidesznyikeket (persze valasz soha nem jon), mikor peldaul a lesajnalt ballibek mutattak meg mi az a politikai korrektseg, amikor 3/4-es tobbsegukben se orultek meg es nem irtak at minden torvenyt amit csak lehet egyreszt a hatalmuk bebiztositasara, masreszt a torvenyesitett lopasra.
Kicsit gaz, mikor meg a ballibektol is peldat vehetne a fidesz.

rallus 2018.12.11. 16:37:39

@N. Barbie: A Fidesz alattomos módon azzal is árt nektek, hogy a jelentősebb vitákat egyenes adásban közvetítik a parlamentből. Értelmes ember a látottak és hallottak alapján el tudja dönteni, hogy ki jár közelebb az igazsághoz. Nem véletlen, hogy egyre harmatosabb az ellenzék, egyre kevesebb támogatója van és ezért egyre nagyobbat szeretne durrantani, hogy felfigyeljenek rájuk. Azt pedig tudjuk, hogy aki nagyon erőlködik, az könnyen be......

politologus · http://politologus.blog.hu 2018.12.11. 16:39:26

@Cycmen: más dolog nem sok lehetőséget adni az ellenzéknek, és más törvénytelenül megvonni a szót képviselőktől, vagy házszabályt szegni, s pláne alkotmányt (a plakáttörvény esetében). De beleillik egy sorba: a kordonbontó párt ma tüntetéseket tilt be ugyanott, ezt nem csak az ellenzék látja. S ha el lehet hallgattatni egy ellenzéket, mert az kulturálatlan, mit lehetne megtenni egy egyenesen alkotmánylegázoló kormánytöbbséggel?

Gyorgy Nagy 2018.12.11. 16:41:20

A volt MSZMP-s bajusz is elhuzhatna már .

N. Barbie 2018.12.11. 16:42:27

@rallus: Jaa, hogy a fideszed annyira nagylelku, hogy a jelentosebb vitakat hajlando kozvetiteni, ertem, meg is hatodtam kicsit. Attol meg mindig kerdes, hogy akinek nincs takargatnivaloja az miert tiltotta be az allando kozvetitest, de ugy "kicsire" nem adunk.

Igen, en is biztos vagyok benne, hogy a sajto mostmar ugy 90%-abol 0-24-ben omlo propaganda, ellenzek mocskolasa es szemenszedett hazugsagtengere mellett oriasi meggyozo ereje van annak, ha egyebkent havi 2x 1 oraban elo parlamenti kozvetites van. Ja, dehogy van. Semmi jelentosege.

BiG74 Bodri 2018.12.11. 16:43:07

@N. Barbie:
Bocs, de szerintem is az ellenzék hibája a parlament lezüllesztése! Ha az ilyen fityisznapésegyéblopók a közelébe sem kerülhetnének, akkor nem lennének ilyen történések.

politologus · http://politologus.blog.hu 2018.12.11. 16:43:37

@rallus: Megértük, hogy a konzervatív is "ballib" lett. Ballib egyébként nem létezik, vagy ritka, a két fele nagyon üti egymást. Politikai ideológiák nem minősítő bemondásokkal születnek.

dunántúli gyerek 2018.12.11. 16:50:20

@N. Barbie: az ellenzek minden mocskolast megerdemel

Etniez 2018.12.11. 16:57:59

@Cycmen: ezt a faszságot mennyi ideig forgattad az agyadban?
Lezsák megfosztotta az összes ellenzéki képviselőt a szólás jogától az előző ülésén. Egyszerűen megvonta a szót mindenkitől. Linkeljem?

Mégis mi a kurvaanyádat kellene csinálnia az ellenzéknek, ha nem juthatnak szóhoz, 2000 módosító indítványukat egy gombnyomással leszavazza a fidesz? Játssza a biodíszlet szerepét?
Te féreg, előbb foglalkozz a pártoddal, utána az ellenzékkel.

És igen, pont ezeket a szavakat érdemled.

N. Barbie 2018.12.11. 16:59:55

@dunántúli gyerek: Gondolom ezt mondtad akkor is, mikor a szektad volt ellenzekben. Ja, dehogy mondtad, egy nagyobb osszeggel mernek ra fogadni.

dunántúli gyerek 2018.12.11. 17:13:06

@N. Barbie: Amikor csodben volt az allam, meg a zemberek?

Nem, akkor visitottam hogy GYUUUURcsany takaroggy!

6.Lenin 2018.12.11. 17:14:14

@politologus:

Van egy régi és bevált módszer, el kellene hitetni a választókkal, hogy tényleg nektek van igazatok, a többi már sima ügy.
Amíg csak ti hazugoztok le másokat, semmit sem ér.
Ennyi.

N. Barbie 2018.12.11. 17:16:53

@dunántúli gyerek: Ertem, tehat mikor a szektad volt ellenzekben, akkor nem hangoztattad, hogy barmit megerdemelnek. Koszi, nincs tobb kerdesem.

N. Barbie 2018.12.11. 17:19:53

@6.Lenin: Az a reg bevalt modszer akkor mukodik, ha a mondandod el tudod juttatni a valasztok tomegeihez. Lehet neked a legjobb otleted, ha nem tud rola senki. Ez manapsag nem mukodik, mikor csak a kormanypartnak van lehetosege es szamolatlan lopott kozpenzjelleget elvesztett milliardja kampanyolni es nyomni a propagandat.

6.Lenin 2018.12.11. 17:28:48

@N. Barbie:

Ma rengeteg lehetőség van elérni a választókat. A legjobb a személyes találkozó.
A leglényegesebb, akkor érdemes keresni a választókat, ha van mivel.

Szerintem a mai ellenzék legnagyobb baja, hogy nincs mivel, és a választók többségének a memóriája is jó. Emlékeznek, mit csináltak hatalmon.

Az irigységre alapozni hibás taktika. 8. éve követ teljesen hibás taktikát az ellenzék.
Az eredménye világosan látszik is.

A választók hülyének nézése se igen sikeres, eddig. Az önámítás sem.

Ideje lenne valóban túllépni ezeken. Ez senkinek sem jó, bár a jelenlegi kormány sok mindent jól kezel.

Etniez 2018.12.11. 17:31:01

@6.Lenin: "A választók hülyének nézése se igen sikeres, eddig. Az önámítás sem."

83% nem ért egyet ezzel a törvénnyel.

Annyit okoskodsz, holott egy fasz vagy. Minden szavad visszafordítom, ha akarom.

6.Lenin 2018.12.11. 17:36:31

@Etniez:

Ezt ki állapította meg? Ha igaz, akkor miért nincsenek 100 ezrek az utcán?
Saját magadnak hazudsz.

dunántúli gyerek 2018.12.11. 17:37:26

@Etniez: "83% nem ért egyet ezzel a törvénnyel"

feknyuz

a valosagban a kutya se tuntetett, szoval megszavaztak

tovabbra se tuntetnek

elmult a 3 napos csoda, lehet uj hiszti utan nezni

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.11. 17:37:51

Újabb gumicsont, amin lehet rágódni...

Amúgy meg a faszfej házelnöknek igaza van, a jelenlegi parlamenti kollaboráns ellenzék megélhetési politikusok gyülevész hada, azaz nem mások, mint kretén faszok és idióta picsák.

Amúgy meg a Csuti Lókötő Napóleon bandája alakítja a kúrmány szerepét abban a bohózatban, amit elvileg hivatalosan országgyűlésnek hívnak....

Aztán meg a gyűlést szokás kelésnek vagy fekélynek is nevezni...

Cycmen 2018.12.11. 17:39:05

Na elolvastam a kedves hozzámszólók irományait, ugyanúgy nem lehet veletek szót érteni mint a parlamenti ellenzékkel.
Tehát. Aki felnőtt emberként a munkahelyén sípolással nyilvánít véleményt, az egy fasz! Akinek ez tetszik és ezzel egyetért az is egy fasz! Kövérnek meg bekaphatjátok a f.szát, mert ha faszozott is, azt nem hallottátok és gyönyörű magyaros bajusza miatt szájról sem tudjátok leolvasni hogy mit! Persze fasz lesz az, hiszen magatok is tudjátok hogy azok vagytok!

6.Lenin 2018.12.11. 17:40:56

@Magánvéleményem:

Ez a lókötő ekkora penge lenne, hogy lassan már az egész világot ő irányítja?
Rajta kívül mindenki hülye?

Mert ezt állítod.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.11. 17:41:07

@N. Barbie: megvolt rá az ellenzék lehetősége, és ha nagyon akarná most is meg lenne,

DE
egyrészt nincs valódi mondanivalója,
másrészt a hitelességén 2006 akkor csorbát ejtett, amit már nem lehet kiköszörülni

Etniez 2018.12.11. 17:42:41

@dunántúli gyerek: Persze, hogy féknyúz, hiszen ellentmond a fideszes narratívának.
De ha nem is féknyúz, akkor libsibolsi, soros, migráncs vagy Gyurcsány.

Szeretnék olyan kétbites lenni, mint te, egyszerű az élet.

6.Lenin 2018.12.11. 17:43:38

@Cycmen:

Legalább az önismeretükkel még nincs probléma. Én értékelem ezt a tulajdonságukat, hogy másra nem is tudtak gondolni.

Etniez 2018.12.11. 17:49:25

@6.Lenin: Ne kezdjétek el egymás faszát szopni, olyan buzis :(

dunántúli gyerek 2018.12.11. 17:52:03

@Magánvéleményem: erdemes olvasgatni a 19. szazadi magyar orszaggyulesek leiratait, jegyzokonyveit

Osztottak egymast akkor is alaposan, es volt stilusuk!

Etniez 2018.12.11. 17:53:31

@dunántúli gyerek: Mi pár százezren azért jöttünk külföldre, mert többet akartunk DOLGOZNI. Ja nem. Azért vagyunk itt, mert többet akarunk KERESNI :D

Kósa beismerte, hogy a Fideszes gazdaságpolitika a mindenféle szedett-vedett hazugságok és hamis kimutatások ellenére mégsem működik, hiszen az emberek a heti 40 órával + évi 250 óra túlórával együtt sem tudnak megélni, ezért az emberek inkább SZERETNÉNEK ( :DDDDD ) még 150 órát túlórázni, hogy megéljenek.

Ekkora öngólt rúgni csak Kósa képes.

Ti meg itt adjátok a faszt, sikerrel.

N. Barbie 2018.12.11. 17:57:04

@6.Lenin: A mai Magyarorszagon, mikor ugy valaszt meg 2 millio agyhalott egy partot, hogy az meg csak kormanyprogramra se meltatta oket, akkor igen kevesse hiszem el az ilyen monologokat.
Egy 9. eve propagandaval hulyitett zombival aztan talalkozhatsz te szemelyesen, sok sikert a meggyozeshez.
Masreszt amint kitette a labat egy aktivista az ajtajan, onnantol penz kell mindenhez, a szemelyes talalkozora el kell jutni valamivel, ott kiadasok vannak, szallas, akarmi. Es ez csak 1 aktivista. Ezt szorozd meg tobb szazzal vagy inkabb ezerrel, hogy ertelme is legyen. Namost a fideszen kivul erre manapsag nincs mas partnak penze. nekik viszont van dogivel. Ha a szennymedia hazudozasai nem elegek, akkor szazaval indulnak utra a fizetett aktivistak. Igy konnyu.

"Az irigységre alapozni hibás taktika. 8. éve követ teljesen hibás taktikát az ellenzék.
Az eredménye világosan látszik is."

Ez kodszurkalas. Hibas a taktika, mert....(es itt jon a miert, itt jon az, hogy mitol hibasabb, mint anno a fidesz ellenzeki teljesitmenye).

"A választók hülyének nézése se igen sikeres, eddig. Az önámítás sem."
Ezek is konkretum nelkuli vagdalkozasok. nagy szavak, nulla tartalommal.

De ha mar onamitas, szerintem az az onamitas, hogy egy kvazi feldiktaturat kiepitett fideszt meg valasztasokon le lehet gyozni.
A mai vilagban, akinel a sajto meg a penz, az addig van hatalmon, amig akar. Hogy a tobbi trukkot ne is emlitsem.

dunántúli gyerek 2018.12.11. 17:58:55

@Etniez: Igen, a sorozatos ketharmadok oka az, hogy az emberek keptelenek megelni

Cycmen 2018.12.11. 18:00:58

@Etniez: " Mi pár százezren azért jöttünk külföldre, mert többet akartunk DOLGOZNI. Ja nem. Azért vagyunk itt, mert többet akarunk KERESNI :D"

És meséld el komám, hogy amikor ott külföldön a főnököd valami olyat mond ami nem tetszik, akkor elkezdesz sípolni? :D

Fülig José 2018.12.11. 18:01:09

@Cycmen: mindenki hülye csak te vagy helikopter, mi, tökfejű?! Az nem zavar, hogy orbánisztánban nincs lehetöség demokratikusan ellenzékeskedni mer diktatura van?! A kövérparaszt (a szép MAGYARBAJSZOS, bazmeg te megélhetési orbánhazafffy!) lesöpör minden ellenzéki indítványt, hogy a “parlament” a fideSS bábszínháza? A média a fideSS házimozija? Nem itt élsz, mi? Vagy valami mucsaalsón, kavics alatt?! Fogalmatlan fasz...
Ui: az idézet a “ Valahol Európában” c. filmben hangzik el. Gyurcsótány is onnan vette. Örülök, h segíthettem de ne köszönd, nem szívesen tettem. Kár belétek a szó... szevasz.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.11. 18:03:51

index.hu/belfold/2018/12/11/kover_laszlo_parlament_kerdes_dk/

"Több kolléga is meghallgatta a szerkesztőségben, és leginkább a TAGOT szó vehető ki a felvételen, de semmiképp ne zárjuk ki a TAHÓT sem."

Mai ellenzéki agitpropbeégés teljesítve.

Cycmen 2018.12.11. 18:09:08

@N. Barbie: "A mai Magyarorszagon, mikor ugy valaszt meg 2 millio agyhalott egy partot, hogy az meg csak kormanyprogramra se meltatta oket, "

Minek. Beszéltek a tetteik és a balfasz ellenzék kampány alatt előadott idiótáskodása. Húzott is mindenki szavazni.

Cycmen 2018.12.11. 18:12:05

@Fülig José:" Ui: az idézet a “ Valahol Európában” c. filmben hangzik el. "

Köszönjük Emese!

N. Barbie 2018.12.11. 18:12:49

@Cycmen: "És meséld el komám, hogy amikor ott külföldön a főnököd valami olyat mond ami nem tetszik, akkor elkezdesz sípolni? :D "

Bizony, hogy el. Tudod miert? Mert batorsagot ad az a tudat, hogy itt nem szokas azt mondani, hogy holnaptol nem kell bejonni, csak mert nem ertesz egyet a fonokkel, vagy nem akarod vallalni az amugy "onkentes" tulorat.
Hidd el jo erzes, egyszer talan az otthon dolgozok is megtapasztaljak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:17:31

@rallus: tudjuk, hogy te még a google-hoz is hülye vagy, segítek:

"A fideszes európai parlamenti képviselők több száz módosító indítványt nyújtottak be hozzá, ezek többségét nem szavazták meg a bizottságban."

www.origo.hu/itthon/20130619-elfogadta-a-tavares-jelentest-az-ep-bizottsaga.html

nem mindenki olyan görény geci, mint a Fidesz.

gigabursch 2018.12.11. 18:17:38

Arról tájékoztassa már valaki, hogy ez a túlóra mennyiség
- elrendelhető-e
- a munkavállaló köteles-e végrehajtani?

A többi nem érdekel.

gigabursch 2018.12.11. 18:18:58

@gigabursch: mármint tájékoztasson.

Előre is köszi

nemecsekerno_007 2018.12.11. 18:20:04

@N. Barbie: Meg jól csinálja. Főleg ezért...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:22:03

@dunántúli gyerek: " akkor visitottam "

szerintem az akkor volt, amikor Orbán análisan feldugta neked a távvezérlőt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:23:15

@6.Lenin: "Van egy régi és bevált módszer, el kellene hitetni a választókkal, hogy tényleg nektek van igazatok"

51%

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:24:18

@6.Lenin: "an egy régi és bevált módszer, el kellene hitetni a választókkal, hogy tényleg nektek van igazatok"

emlékszem, ez az átkosban is bevált. ja nem. csak idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:26:56

@6.Lenin: "Ma rengeteg lehetőség van elérni a választókat. A legjobb a személyes találkozó."

ja, például, amikor EU-s buszokkal szállítja a kormány személyes találkozóra a nyuggereket. fairek a lehetőségek? nem.

Gyurcsány több emberrel találkozott a választások előtt, mint Orbán. és akikkel találkozott, azok rájuk is szavaztak. többel nem nagyon tudott volna találkozni, mert nem olyan superman, mint Orbán.

6.Lenin 2018.12.11. 18:27:14

@N. Barbie:

"A mai Magyarorszagon, mikor ugy valaszt meg 2 millio agyhalott egy partot, hogy az meg csak kormanyprogramra se meltatta oket,"

Vagyis hülyének nézel 2 millió embert (azért ennél többen szavaztak a Fideszre)

Nem volt kormányprogram? Volt, azt mondta Orbán: folytatjuk. Mi kell ennél több?
Én, mivel a Fideszre szavazok 94 óta, nagyjából igyexem képben lenni, és jól emléxem a 2002 előtt elkezdett irányra is. Nekem elég, ha azt folytatják, amit akkor elkezdtek.

Azt is tudom, hogy a ballibák kiválóan értenek a válságok kezeléséhez (szavakban), főleg azokhoz, amit ők idéznek elő.

Ma nincs olyan erő a Fideszen kívül, akikre szívesen voksolnék, pedig jó lenne, ha lenne választék.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:28:18

@6.Lenin: "Az irigységre alapozni hibás taktika. "

mint például irigyelni a migránstól azt az 50 eurót, ami a kártyájára kap.

6.Lenin 2018.12.11. 18:28:53

@math0:

Sajnálom, de te beteg vagy, nem veszlek komolyan, kár erőlködnöd. Majd, ha...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:29:37

@6.Lenin: "Ha igaz, akkor miért nincsenek 100 ezrek az utcán?"

részben hülyék, részben megszokták, hogy Orbán akkor is átveri a hülyeséget, ha 100 ezren vannak az utcán.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:30:10

@6.Lenin: Sajnálom, de te beteg vagy, nem veszlek komolyan, kár erőlködnöd.

Fülig José 2018.12.11. 18:31:05

@Cycmen: tudod, csak mer te adtad a gyurcsi szájába, hát gondútam, szólok... de ez a kis fény nem jött át a fejedbe szorult sötétségen... pl. hogy fideSSmaffia NEM a főnökség, őnekik éppenhogy SZOLGÁLNI kéne az országot...tehát NEM az van amit ők kiokoskodnak hanem ami az országnak jó. És a kettő nem ugyanaz, sőt..!
Más: Esetleg te vagy a fallus el tudjátok mondani miért tapsikoltok a túlóra-törvénynek? Konjukturában megszorítás?! Miért is..? Kinek jó ez? Nektek??? Gondúkodni nem kéne má...?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:31:44

@Cycmen: aki egyben szavaztat meg 2000 módosító indítványt, az egy fasz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:33:28

@6.Lenin: "Ez a lókötő ekkora penge lenne, hogy lassan már az egész világot ő irányítja?
Rajta kívül mindenki hülye?

Mert ezt állítod. "

nem ő csak Magyarországról állította ezt.

a világot szerintetek Soros vezeti. maradj a Habony Művek utasításainál, ne térj le az útról, mert jön a fekete autó!

6.Lenin 2018.12.11. 18:33:57

@math0:

1000- ret se irigyelnék, amiért megdolgozna, otthon, vagy akár itt.
Van egy kedvenc helyem, ahol szívesen veszek az arabtól gyrost, megdolgozik érte, és kedves is a kuncsafjaihoz. Semmi bajom vele.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:37:04

@Cycmen: "amikor ott külföldön a főnököd valami olyat mond ami nem tetszik, akkor elkezdesz sípolni?"

a főnököm nem kényszeríti rám a törvényszegést, mint a mocsadék Kövér a szavazásával a 2000 indítványról egyben. ez nem demokrácia, te patkány!

2018.12.11. 18:38:05

Kövér egy mocskos komcsi.
Egy tapló köcsög aki még nem akasztotta fel magát.
Akaszd fel magad te gyökér!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:38:14

@Viszlát és kösz a halakat: a szavazásban a "tahó" vezet. tudjuk, a nép a hülye, ugye, te idióta?!

6.Lenin 2018.12.11. 18:38:17

@math0:

Soros jogerősen elítélt bűnöző, egy gazember. Ennyi a véleményem róla, és nem több, de kevesebb se.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.11. 18:38:59

@math0: aki 2000 kamumódosító benyújtásával akarja egy törvény elfogadását megakadályozni az egy balfasz

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:39:44

@gigabursch: elrendelhető, a munkavállaló köteles teljesíteni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:40:59

@6.Lenin: "Vagyis hülyének nézel 2 millió embert "

pontosabban 2,8 milliót. és igen, van sajnos ennyi idióta Magyarországon. elég rátok nézni, és extrapolálni.

Kis kiváncsi 2018.12.11. 18:41:09

aaabbbccc! Érdekes szemlélet.Igaz a kisgazda párt rendelkezett még háború előtti időkből előzménnyel de a többi párt nem. Szeretném felhívni a figyelmed arra is hogy a 90-es választáson csúnyán le is szerepelt a MSZMP. A Többi párt meg ugyan úgy a régi rendszer maradékaira épült. Szeretném azt is figyelmedbe ajánlani hogy hiába szabad a választás a párt dönti el a első 70 ember nevét aki parlamenti munkára jogosult. Na ebből a 70 ből most a kormánypártnál több mint 20 személy volt aktív MSZMP tag. A különböző pozíciókról a minisztériumukból meg már ne is beszeljünk. Példa okaként a belügy és a honvédség szinte 80% maradt.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.11. 18:42:00

@math0: tehát?

á én hülye elnézés, hogy szóbaálltam véletlenül a blog.hu pszichopatájával

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:42:18

@6.Lenin: "Nem volt kormányprogram? Volt, azt mondta Orbán: folytatjuk. Mi kell ennél több?"

80-s IQ-val ennyi elég. de egyébként még a folytatás is hazugság volt, hiszen sok mindent változtattak. túlóráról pl szó se volt.

2018.12.11. 18:42:36

@Cycmen:

"És meséld el komám, hogy amikor ott külföldön a főnököd valami olyat mond ami nem tetszik, akkor elkezdesz sípolni?"

A tetű orbánod kezdte a sípolást nemzeti ünnepeken amikor ellenzékben volt a focilabdafejű gané.
Alapvonaltól addig rúgnám a fejét amíg a másik térfélen be nem gurul a kapuba.
Arra nem emlékszel amikor nemzeti ünnepen síppal, dobbal tojással jelentek meg az orbán szarevői?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:44:10

@6.Lenin: "a 2002 előtt elkezdett irányra is. Nekem elég, ha azt folytatják, amit akkor elkezdtek."

2010-ig az oroszokat elküldték a picsába és Sorossal barátkoztak. ők vezették be a magán-nyugdíjat, a devizahitelt. mennyi mindent soroljak még, amiben Orbán azóta pofán szarta magát?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:44:56

@6.Lenin: Sajnálom, de te beteg vagy, nem veszlek komolyan, kár erőlködnöd.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:45:54

@6.Lenin: jé, amikor azt hiszed, hogy van érved, akkor válaszolsz. ergo, amikor nem válaszoltál, az azért volt, mert magad is tudod, hogy reménytelenül nincs igazad.

6.Lenin 2018.12.11. 18:46:20

@math0:

Nézd hülyének a szüleidet, akik nem vették észre időben, hogy agyilag valami nincs rendben veled. Ne próbáld a hanyagságukat másokra hárítani.
Talán az is lehet tudnak róla, de már késő. Akkor részvétem, nagy teher lehet ez nekik.
Nincs semmi más lehetőséged ahol kiélhetnéd magad?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:48:15

@6.Lenin: "1000- ret se irigyelnék, amiért megdolgozna, otthon, vagy akár itt."

megsúgom neked, hogy Mészáros, Tiborcz, a többi oligarcha és az egyházak kurvára semmit nem dolgoznak meg a sok milliárdért, amit Orbán ellop, és hozzájuk vág.

de te a migráns 50 eurórája vagy irigy. és utána okoskodsz, hogy az irigység nem jó politika.

egyed az Orbán faszát, te idióta!

Cycmen 2018.12.11. 18:48:56

@Fülig José: " Esetleg te vagy a fallus el tudjátok mondani miért tapsikoltok a túlóra-törvénynek? "

Látod milyen szánalmas kancsó vagy? Nem tapsikoltam neki, direkt nem tértem ki rá mert nem ismerem a körülményeket. Van aki akar túlórázni és annak jó, viszont ha a munkáltató kötelezheti a dolgozót erővel akkor nem jó. Bár ahogy elnézem ti leszarjátok, mert csak a 2000 módosítót meg a fütyülést méltatjátok hogy az mekkora ötlet és hogy a csúnya Kövér mit mondott, vagy mondhatott!
Ja, és Gyurcsány a "köteles beszéd" kitalálója, ezért amikor kapcsolatba hoztam a közismert idézettel ami szintén akasztásról szól, oda is írtam hogy Gyurcsány után SZABADON! Mondjuk az egész libbant kommenter szekció megértette és nem szólt, egyedül te voltál ekkora hülye. Ezúttal is grat!

rallus 2018.12.11. 18:49:00

Itt az Indexen meg lehet hallgatni mit mondott Kövér. Elenyésző a f.szt értők tábora, úgy hogy Vadai képviselő asszony az "Éhes disznó makkal álmodik!" szimptóma áldozata lett....

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:49:17

@Viszlát és kösz a halakat: látom, te az indexnek hiszel a nép helyett. indexbuzi-e vagy?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:49:52

@rallus: a vezető tábor a "tahó". mennyivel jobb! ja nem, te idióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:50:31

@6.Lenin: Nézd hülyének a szüleidet, akik nem vették észre időben, hogy agyilag valami nincs rendben veled. Ne próbáld a hanyagságukat másokra hárítani.
Talán az is lehet tudnak róla, de már késő. Akkor részvétem, nagy teher lehet ez nekik.
Nincs semmi más lehetőséged ahol kiélhetnéd magad?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 18:51:37

@Cycmen: ha valaki túlórázni akar, akkor nyugodtan elmehet másodállásba. ehhez nem kellett ez a törvény. ez a törvény CSAK ROSSZ.

rallus 2018.12.11. 18:52:08

@math0: Csak dicséret illeti a munkásosztály élcsapatát, amiért áldozatos munkával elérték, hogy hiába lop el Orbán mindent, az ország egyre gyorsuló ütemben fejlődik! Köszönöm!

lazarus (törölt) 2018.12.11. 18:53:17

@Fülig José:

"SZOLGÁLNI kéne az országot..."

szolgál az, lopnak ami mozdítható, ne kelljen vele bajlódnunk. tényleg, tudni hogy Habony úr hol nyaral?

a fidess tetveknek annyit köszönhet már ez az ország, hogy nem is értem miért léteznek még...

elviszik a nyugdíjpénzt, a kafeteriát, lófax pénzért melózunk és megmagyarázza a sok fidessbarom, hogy ez igy oké. kabaré.

Cycmen 2018.12.11. 18:54:32

@math0: "a főnököm nem kényszeríti rám a törvényszegést, mint a mocsadék Kövér a szavazásával a 2000 indítványról egyben. ez nem demokrácia, te patkány!"

Lehetséges, de a demokráciába beletartozik a szabad vallásgyakorlás is amit te deklaráltan üldözöl, úgyhogy te ne tars nekem előadást te patkány!

rallus 2018.12.11. 18:54:52

@math0: A "tahó" a szóban forgó képviselővel kapcsolatban egy kissé finomkodó túldicséret...

6.Lenin 2018.12.11. 18:55:37

@math0:

B+, te tényleg beteg vagy, minek erőlködsz ilyen bárgyú dolgokkal?
Tényleg befejeztem veled.
(igaz, hogy ezt már néhányx megfogadtam, de most tényleg meg is próbálom betartani).
Ja, és 1 mp-ig se hidd, hogy sajnállak. Így jártál, az élet nem volt hozzád kegyes.
Ennyit érsz neki.

2018.12.11. 18:58:45

orbán egy hazaáruló komcsi pöcs.
Életében nem dolgozott sehol semmit az felcsúti ganaj.
Ha dolgozott volna akkor tudhatná ez a selejtes agyhalott fasz droid, hogy a magyar munka világában ami önkéntesen vállaható na azt a munkaadó úgy fogja tálalni, hogy kötelező.
Ez kb. azt jelenti, hogy ha aláirod a 400 túlórát, akkor sem biztos, hogy megkapod a ledolgozott túlóráért a pénzed.
Ha nem írod alá, akkor a másik papírt kell majd aláírnod, azaz a közös megegyezéssel való távozást.
Na ez a magyar munka valósága te sudri bunkó orbán! Te féreg!

2018.12.11. 19:02:55

Trágya orbán!

Elmondanád, hogy mi faszt hakniztok már vagy 5 éve a személyi jövedelemadó egyszámjegyűvé tételével?
Aztán jöttök azzal ezt nem tudjátok bevezetni.
Mocskos szemét komcsi hazug banda.
Még hogy a munkásokért vagytok.
Mi a faszért nem csökkentitek a 27 % ÁFÁ-t?
Jövedéki adók növelése meg a 50 doollár alá megy az olaj ára akkor emelitek a jövedéki adót.
orbán te egy mocskos komcsi bűnöző vagy!

6.Lenin 2018.12.11. 19:05:41

@Pár dollárral többért:

Akkor kimegy nyugatra, és szép csendben kussol. annyit dolgozik, és annyiért, amit hajlandóak adni neki.

2018.12.11. 19:10:17

@6.Lenin:

nahát pont ezért hazaáruló, nemzetpusztító a zsebdiktátor.

Etniez 2018.12.11. 19:14:24

@Cycmen: Kövér László az ellenzék főnöke? :D

2018.12.11. 19:15:23

Ja és azt még hozzáteszem, hogy a fideszben az van amit orbán mond.
Véleményben egyszemélyes párt. Kitalál dolgokat és leosztja a hajbókoló díszfaszoknak, hogy adjon be törvényjavaslatot X meg Y, meg V, W, stb
Kósát, Révészt, Lázárt meg a többi hajbókolót azt ilyen biodíszletnek használja.
Ebből következően egy diktatórikus párt a fidesz, mondhatni kommunista párt.
Van a moszkoVitya és leosztja, hogy ki milyen törvényt, vagy módosítást nyújtson be. Önálló véleménye senkinek nincs a kommunista fideszben, csak a bolseviktornak.

2018.12.11. 19:16:51

@Etniez:

kövér egy MSZMP-s komcsi patkány.

2018.12.11. 19:17:42

@6.Lenin:

térdelj le a felcsúti köcsög elé

Etniez 2018.12.11. 19:20:07

@N. Barbie: Pontosan. Én pl pont tegnap mondtam nemet, amikor túlóráról kérdeztek, mondtam hogy fáradt vagyok, inkább pihenek.

De mindegy, Kósa szerint azért mennek külföldre az emberek, mert otthon nem dolgozhatnak eleget :D
Nem Lala, nem azt mondták (hogy klasszikust idézzek)

Ez egy rabszolgatörvény, mindenki pontosan látja. Ritka esetek, amikor a Fideszes narratíva nem ment át, hiába erőlködtek, erőlködtök.

Lala szerint csak 15%-át érinti a dolgozóknak. Értitek, 15%, az nem sok, az lehet nyugodtan rabszolga.

És akkor idejöttök ti (nem te Barbi), hogy miért fütyül az ellenzék. Igen, bazdmeg ez az igazi probléma.
Éleslátásokat semmi nem zavarhatja meg :D

6.Lenin 2018.12.11. 19:21:23

@Pár dollárral többért:

"Van a moszkoVitya és leosztja, hogy ki milyen törvényt, vagy módosítást nyújtson be."
B+, és még te mondod, hogy Orbán nem dolgozott soha.
Figyeli, hogy kinek , mit kell gondolnia, ő irányítja már a fél eu-t, sőt a fél világot, közben lop, stadiont épít, repülőzik.
Neki hány óra egy napja?
Te se gondolod végig, hogy miket is írsz.

Etniez 2018.12.11. 19:22:01

@6.Lenin: Majd eszembe jutnak magvas gondolataid áprilisban, a Maldív-szigeteken :D

6.Lenin 2018.12.11. 19:23:31

@Pár dollárral többért:

Miért kéne letérdelnem?
B+, ha ellenzéki oldalon lenne egy hasonló kaliberű pacák, a saját seggeteket is kinyalnátok érte.

6.Lenin 2018.12.11. 19:25:50

@Etniez:

Érezd jól magad, én is örülni fogok, itthon valamivel tisztább lesz a levegő addig, míg te ott múlatod az idődet.

2018.12.11. 19:30:49

@6.Lenin:

szart
moszkoVitya egy semmirekellő patkány. A kommunista rendszer fekszik neki és ő dirigál a pártjában. Ha ezzel a féreggel történne valami, akkor a fidesz darabjaira, atomjaira hullana.
Egy igazi őskommunista pártitkár. orbán nem dolgozott soha.
stadiont közpénzből építik a teljesen meg nem érdemelt és ki nem érdemelt sportágnak.
Versenyszféra rémlik?
A falábúak milyen versenyben vannak?
Tök felesleges ennyi stadion itt a futballszakma 30-40 éve halott.
Ezt egy ilyen focilabdafejű, tökfejű faszkalap, mint a törpediktátor képtelen belátni. Csak önti a lyukas zsákba a milliárdokat, mert annyi esze van, mint egy marék lepkének. Idióta fasz.

Cycmen 2018.12.11. 19:32:32

@Etniez: : "Kövér László az ellenzék főnöke? :D"

Na hülye libsi belekapaszkodtál megint egy marék fűcsomóba és azt hiszed hogy okos vagy? :D Nem az ellenzék főnöke, hanem a parlament elnöke és ő mondja meg a frankót. És a megfelelő jogi keretek között megrendszabályozza azt a csimpánzhorda ellenzéket, mintha a közvetlen főnökük lenne.

Attilajukkaja 2018.12.11. 19:32:43

Kövér mit keres még a Parlamentben?????

2018.12.11. 19:33:27

@midnightcoder2:

le vagy maradva.
Az MSZMP utódpártjai:
MSZP, FIDESZ, SZDSZ, MDF, KDNP FKGP
Az összes rendszerváltó párt már megalakult, mire végbement a rendszerváltás és egy nagy rakás kommunista ült át ezekbe a pártokba. Jelenleg a fideszben van a legtöbb egykori MSZMP tag azaz nyugodtan nevezhetjük a fideszt kommunista pártnak.

6.Lenin 2018.12.11. 19:35:31

@Pár dollárral többért:

Éltél te abban a rendszerben? Szerintem fingod sincs arról, csak a szád jár, össze-vissza hadoválsz mindenféle marhaságot.
A Jobbik melyik maradékához tartozol jelenleg?

2018.12.11. 19:36:56

@6.Lenin:

Én aligha.
Ugyanúgy kritikus vagyok mindenkivel szemben, nem hajlok meg a patkányok előtt legyen az bármelyik oldalon is.

2018.12.11. 19:37:48

@6.Lenin:

Nem vagyok jobbikos te kommunista gyökér.

6.Lenin 2018.12.11. 19:40:32

@Pár dollárral többért:

Jól gondoltam, hogy most már te is szégyelled a Jobbikot.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 19:46:20

@6.Lenin: B+, te tényleg beteg vagy, minek erőlködsz ilyen bárgyú dolgokkal?
Tényleg befejeztem veled.
(igaz, hogy ezt már néhányx megfogadtam, de most tényleg meg is próbálom betartani).
Ja, és 1 mp-ig se hidd, hogy sajnállak. Így jártál, az élet nem volt hozzád kegyes.
Ennyit érsz neki.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 19:48:10

@Cycmen: a szabad vallásgyakorlást a kurva anyád üldözi, amikor imádkozik a faszodhoz.

2018.12.11. 19:48:16

@6.Lenin:

nálatok fideszeseknél ez agybaj, hogy nem fogjátok fel, hogy ha valaki mond valamit azt nem kezelitek tényként.
jössz megint a jobbikkal.
persze ez is a agitprop része. viktorovics orbanevics ebben is kiképzett téged.
Hiába kommunista propaganda nem változik.
Ócska komcsik vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.11. 19:48:51

@rallus: neked a főbelövés finomkodó dicséret volna, és növelné az IQ-dat.

Gyorgy007 2018.12.11. 19:49:09

A jó isten se tudja mit mondott, hiszen dús bajsza van rádásul oldalról vette, de én arra tippelnék:
"Hogy hívják ezt az hazaáruló gyökereket?"

-Még a index szavazáson is harmadik helyezett lett a fasz os válasz.....

6.Lenin 2018.12.11. 19:59:27

@Pár dollárral többért:

"nálatok fideszeseknél ez agybaj, hogy nem fogjátok fel, hogy ha valaki mond valamit azt nem kezelitek tényként."

Élettapasztalat. Sajnos túl sok itt a beteg fasz. Mindent tényként kezelne az ember, lesüllyedne rövid idő alatt a jelenlegi ellenzék szintjére, vagy ne adj Isten néhány kommentelő szintjére.
Nagyon oda kell figyelni, és nem minden szart tényként kezelni.

6.Lenin 2018.12.11. 20:04:16

@Gyorgy007:

Szerintem tök mind1, hogy mit mondott. Amennyiben fasznak nevezte a képviselőt, semmiben sem kicsinyítette az ő szellemi képességeit, nem lenne miért megsértődnie.

2018.12.11. 20:08:54

@6.Lenin:

Na látod én nem vagyok az ellenzék része.
Futballhasonlatot írok a szeretett vezető pártitkár elvtárs Vörös Vitya kedvében.
Én a lelátóról, nézőtérről nézem a két csapat játékát semleges szurkolóként és mindig azt szidom és abba rúgok bele, aki a legnagyobb fasz a küzdőtéren.
Fizikailag is jól esne viktor fejét szétrúgni vagy hússzor.

6.Lenin 2018.12.11. 20:15:14

@Pár dollárral többért:

Egy biztos, semleges nem vagy. Vagy nem érted amit írsz.
Ha semleges lennél, akkor ahhoz nagyon sok körülményt kellene figyelembe venned.

Kb a leg1xűbb semleges álláspont:

Aki azt mondja, hogy az elmúlt 8-9 évben történtek mindegyike szart ér, az hülye, de az is, aki szerint minden über fasza.
Szerintem.

2018.12.11. 20:24:01

@6.Lenin:

Ne hogy már te döntsd el mi vagyok. Ez egyébként tipikus kommunista fideszes mentalitás, hogy ti akarjátok megmondani, hogy ki micsoda.
Az elmúlt 8-9 év ugyanaz a trágya ami az elmúlt 30 év. Csak te még nem vetted le a narancskomcsi szemüveget.
Uram-bátyám rendszer, haveroknak habzsi-dőzsi, az nyer közbeszerzést aki bepúcsít a felcsúti patkánynak.
Azon az oldalon, ha más a véleményed félreállítanak, legyen szó bármiről.
Leselejtezik az olyan embereket akik ellent mernek mondani a főkomcsinak.
orbán egy kula.

6.Lenin 2018.12.11. 20:28:37

@Pár dollárral többért:

"Ne hogy már te döntsd el mi vagyok. "

De te simán eldöntötted, hogy én ki vagyok.
Akkor te egy köcsög vagy, szerintem. Azt sem érted,a mit te írsz.

2018.12.11. 20:32:22

Ti mondjátok meg hogy ki kicsoda.
Vazeg gondold végig csak az elmúlt 12 évet.
Aki nem ért veletek egyet az mi a ti vélemény formálásotokban?
mszp-s, gyurcsány, zsidó, szdsz-es, libsi-bolsi, bipsi, soros, migráncs, komcsi, simicska, jobbik, arab.
Vazeg normálisak vagytok?
Az van, hogy egy-egy ügynél beindul az agitációs és propagandaosztály és leírják nektek, hogy mit kell írni. Ti meg pénzért vagy a kommunista pártban való előmenetelért 100 milliárd alkalommal legépelitek azt, ami már a 10-ik olvasatban is unalmas.
Majd amikor az ember fia az időjárásjelentést nézi, akkor is az jön szembe, hogy soros.
Ez normális?
Betegek vagytok, nem kicsit nagyon.

rallus 2018.12.11. 20:32:36

@Pár dollárral többért: Tipikus lumpenproletár hozzáállás! Mi a túróért nem tanultál? Legalább valami szakmát! Akkor most nem morognál, mint egy bolhás kutya, hanem úgy néznéd a Való Világot, hogy érted is....

ember100 2018.12.11. 20:33:32

@Cycmen:
Helló !

Ne eröltesd ezt a sípolást , kiabálást.
Az imádott Fényességes Vezető és bandája ellenzékben ennél durvábbakat is csinált.
Akkor ugye ez megfelelt neked.
Ja és a bajszoska NEM a főnökük :)

2018.12.11. 20:35:30

@6.Lenin:

igen én eldöntöttem, mert én eldönthetem, hogy orbán egy vörös komcsi és te meg a seggnyalója vagy.

Egyébként azt csodálom, hogy még nem esett le neked, hogy én most azt csinálom, amit a fidesz csinál már vagy 16 éve.

Sir Gombóc 2018.12.11. 20:36:36

@6.Lenin: ha a választók többségének tényleg jó lenne a memóriája, akkor már a fideszt is elzavarták volna, oda, ahová a levitézlett szocik is kerültek. De láthatóan nem jó, sőt, erősen szelektív. Mint a tiéd is.

2018.12.11. 20:37:28

@rallus:
lumpenproli a kurva anyád.

ilyeneket meg nem nézek, hogy Való Világot.

A való világot akkor tapasztalom, amikor a komcsi vitya megszólal.

6.Lenin 2018.12.11. 20:41:35

@Sir Gombóc:

Én szívesen választanék jobbat. Szerinted kiket kéne? Mondjál neveket.

Te se érted?
Aki azt mondja, hogy az elmúlt 8-9 évben minden szar volt, az hülye, de az is, aki szerint minden fasza volt.

Miért is szelektív a memóriám?

2018.12.11. 20:46:49

@6.Lenin:

"Én szívesen választanék jobbat. "

Rossz a gondolat menete.
Magyarországon nincs jobb. Magyarországon van a fos meg a szar. Aztán meg van a szar meg a fos.
A legnagyobb probléma, hogy tök mindegy melyik van. A fideszre nem lehet azt mondani, hogy jobb lenne az elődeinél. Nagy szart jobb ez bármelyiknél.

2018.12.11. 20:49:48

Az a döbbenet, hogy 30 év kevés volt ahhoz, hogy Magyarországon kialakuljon egy megtisztult demokratikus állam. Az esély elszalasztását a módszerváltásban kell keresni.

Sir Gombóc 2018.12.11. 20:50:36

@dunántúli gyerek: várjál csak ezt nem értem, itt szerintem kilóg a lóláb. Mármint, hogy a fidesz szavazói tényleg hülyék. Ugyanis azt állítod, hogy az emberek nem tudnak megélni, pedig már lassan 9. éve orbán kormányoz, de mégis azokra szavaznak, akik alatt nem tudnak megélni.
Megélni pedig azért nem tudnak, mert munkával nem tudnak eleget keresni. És mi erre a fidesz megoldása? Dolgozz még többet! Persze lehet, hogy a több munkáért nem lesz több pénz, hanem majd megkapod szabadnapban az ellentételezést, ha megkapod (lásd a rendőröket, ők is milyen boldogok ettől...)
Ti tényleg ennyire hülyének nézitek az embereket?

6.Lenin 2018.12.11. 20:57:58

@Pár dollárral többért:

"30 év kevés volt ahhoz, hogy Magyarországon kialakuljon egy megtisztult demokratikus állam. "

Kiknek kellett volna ezt megteremteniük?

Sir Gombóc 2018.12.11. 21:03:53

@rallus: nem látom azt a hű de nagy fejlődést. Tény, hogy sok minden épül pl. felesleges stadionok, de nem ez a fokmérője a fejlődésnek. Mert az életkörülmények nem lettek jobbak, rosszabbak sem, nagyjából stagnálnak (mármint annak, aki képes dolgozni, bár egyre többet kell). Lakáshoz jutni pl. nehezebb, annyira elszálltak az árak és ezen a CSOK sem segít.
Van viszont természet, műemlék rombolás dögivel.

2018.12.11. 21:06:56

@6.Lenin:

A népnek!

A legelső intézkedésnek annak kellett volna lennie, hogy aki a kommunista és szocialista rendszerben részt vett, azt mindet ki kellett volna tiltani a közéletből.
Nem rendszerváltás volt, hanem egy egypártrendszer pártja átmentette a hatalmat a többpártrendszer több pártjába.
Kommunista mind!

2018.12.11. 21:08:15

@6.Lenin:

A népnek!
Lehet forradalommal kellett volna végrehajtani!

6.Lenin 2018.12.11. 21:17:06

@Pár dollárral többért:

Melyik népnek?
Volt majdnem egy millió párttag+ családja, rokonsága (akik talán szintén haszonélvezői voltak a rendszernek)
Volt,van egy szatyor különböző vallású ember
Különböző rasszokhoz tartozó kisebbség (+ meg elég nagy kisebbség, nem éppen a munkakedvéről nevezetes)
+
+
+ meg most is van 20-30 % akik valószínűleg szarnak az egészre.

Szerintem nehezen szabadulsz a jobbikos dumától. Soha nem tartottam őket egy értelmes társaságnak. Igazam is lett.

Szerintem soha nem kirekeszteni kell, hanem megnyerni valaminek az érdekében, lehetőleg mindenkit (ami lehetetlennek is tűnhet)

Szerintem te is jobban járnál, ha nem foglalkoznál politikai kérdésekkel.

Namir 2018.12.11. 21:17:19

Még egy icipici antiszemitizmust sem sikerült ebből kikeríteni?
Vagy legalább egy kis akasztást, vagy köteles beszédet?
Mi történt a ballib blogokkal? Elpuhultak?

2018.12.11. 21:24:04

@6.Lenin:

Annak a magyar népnek, akik 1956-ban is megmozdultak.

Neked sosem lesz igazad.
Nem vagyok jobbikos.
Fejszével verjem bele a fejedbe?
Szerintem a fideszt kellene jó messzire hajítani a politikától.
Mondjuk a szemétdombra.

2018.12.11. 21:24:59

@Namir:

Vazeg varázszó "ballib".
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Fülig José 2018.12.11. 21:29:44

@Cycmen: sok a duma gyíkarc, pláne utólag... lfszt sem tudtál te, max a nevedet. Az, hogy itt adod az ászt annak ellenére, hogy tudnád mi a tökömröl van szó bizonyitja mindennél jobban, hogy a lendvainól fizetnek te patkány.
Ui
Arról van szó bazdmeg, hogy kósa “ milliárdos” lali szerint frankó, ha a túlórát nem azonnal ( segítek droid, hó végén) fizetik, hanem 3 ( hátom) éven belül. Nna: kívánom a fajtádnak ( aluliskolázott, töksötét, komplexusos alloholista tajparaszt) hogy INGYEN túlóráztassák. ( MAJD magfizetik...vagy nem)

Fülig José 2018.12.11. 21:31:47

@rallus: fallos: kussolj! Lécci... köostoba vagy, minden nap többször beégsz. Mér jó ez neked?!

6.Lenin 2018.12.11. 21:41:17

@Pár dollárral többért:

56-ban voltak (vidéken), akik üzleteltek az orosz katonákkal nov. 4.-e után.
Sok mindent személyesen láttam, 56-ban.

Soha, sehol nem létezik egységes nép. A nép nagyon is sokszínű, sokféle érdekkel.
Ma se mindenkinek érdeke egy jól menő, demokratikus Mo.

Ezek inkább mese kategória. 56 is. Nézzél meg 57-es május 1-i képeket.
2012-es békemenetet. Vagy Gyurcsány nyuggereinek tüntetéséit, amikor verik a hordón Orbán képét.

Ez mind a nép.

Etniez 2018.12.11. 21:45:46

@Cycmen: Tehát nem állt meg a hasonlatod és ezért nekem sírsz. :(

Etniez 2018.12.11. 21:47:35

@6.Lenin: Otthon már csak akkor lesz szabad a levegő, amikor ezt a Kádár-rendszer 2.0-át elküldjük a történelem szemétdombjára.
Minden diktátor azt hitte, hogy a hatalma és a vagyona örökké tart. Történelem bizonyította, hogy ez nem így van.
Én kivárom a sorom, de ne aggódjatok, semmivel nem maradok adósotok.

2018.12.11. 21:51:18

@6.Lenin:

"Ma se mindenkinek érdeke egy jól menő, demokratikus Mo."

Na látod ebben egyetértünk.
viktor vörösilovnak biztosan nem érdeke egy demokratikus Magyarország.
Jó éjszakát!

6.Lenin 2018.12.11. 21:51:26

@Etniez:

Kivel jössz vissza?

Kun Bélával, Szállasival? Kossuth Lajossal? Sobri Jóskával? Ki a faszommal?
Seggfej.

Etniez 2018.12.11. 21:54:25

@ember100: Például kordont bontottak.
Illetve nem ellenzékben felbéreltek kopasz verőembereket, hogy népszavazást akadályozzanak meg. Mondjuk azt már ők is annyira szégyellték, hogy még egyszer nem próbálták meg.

Az ilyen dolgokon látszik, hogy nincs értékrendjük, még maguknak is hazudnak.
És akkor előadja a "majdnem megsajnáltam szegény ellenzéket, de" idióta faszságot és meglepődik, hogy ha fasznak nevezem. Pedig aki faszságot beszél, faszul viselkedik, az fasz.
Te is Lenin. Te az a fajta félművelt fasz vagy, aki azt hiszi hogy tud, pedig fogalma sincs semmiről, de határozottan nyomja a nagypályás szöveget.
Szerinted azért ment a közel fél millió magyar dolgozni külföldre és maradt is ott, mert szar? Dolgoztál te valaha külföldön? Nem? Akkor meg mit ugatsz róla?

Szánalom at köb u r mfucker.

6.Lenin 2018.12.11. 21:55:42

@Pár dollárral többért:

Jó8! Neked is.
Mindenkinek.

ipi-apacs, hunyok 1et én is.

6.Lenin 2018.12.11. 21:58:39

@Etniez:

Dolgoztam, több, mint 6 évig, de visszajöttem. Hoztam feleséget is, meg 2 gyereket.
Ma már ők is magyar állampolgárok.

wolves84lb 2018.12.11. 22:50:27

@törppicur: idemásolnál egy hasonló kommentet saját magadtól, amiben a 2002-2010 közötti fideszt szidod azért, ahogy viselkedtek a Parlamentben, a te pénzeden is. Igaz, én sajnáltam tőlük már akkor is.

Szóval, hajrá...lássuk, nincs-e nálad kettős mérce.

Etniez 2018.12.12. 06:59:04

@Sir Gombóc: így van.
Prosperáló országban az emberek új autókat vesznek, külföldre jarnak nyaralni.
Ezek a biztos fokmérői az emberek pénzügyi helyzetének. Nem a statisztika usztika.
Ja, és jól fejlődő országban nem tart 5 évig egy kátyú befoltozása sem.
Magyarország egy patyomkin falu jelenleg.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.12. 07:21:08

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy az ellenzékinek tűnő nickek rajta vannak habony fizetési listáján. Vagy hülyébbek mint egy pár rendőrcsizma ha tényleg ellenzékiek és nem érzik mennyire égővé válik velük egy platformra kerülni.

Cycmen 2018.12.12. 08:25:04

@math0: " a szabad vallásgyakorlást a kurva anyád üldözi, amikor imádkozik a faszodhoz."

Ebből a kommentből is nagyon látszik hogy egy magas IQ-val rendelkező doktorátussal bíró mindenki fölött álló tudóssal van dolgunk! Köszönjük hogy vagy nekünk!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 08:31:32

@Cycmen: fogalmad nincs arról, mi a doktori, és az IQ, és, hogy az miből látszik. egy felszínes "gondolkodású" hülye vagy.

Cycmen 2018.12.12. 08:33:51

@Etniez: " Tehát nem állt meg a hasonlatod és ezért nekem sírsz. :("

Cimbikém az analógia mindenképpen fennáll jogi értelemben az ellenzék vs. a parlament elnöke, illetve te és a főnököd viszonylatában. Mindkettő bizonyos keretek között többletjogokkal rendelkezik a másikkal szemben.
És mivel olyan hülye vagy hogy ilyen egyszerű dolgokat kell neked magyarázni, nem nekem van okom sírni!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 08:34:12

@Viszlát és kösz a halakat: Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a kormánypártinak tűnő nickek titokban Orbán bukásán dolgoznak. Vagy hülyébbek mint egy pár rendőrcsizma ha tényleg kormánypártiak, és nem érzik mennyire égővé válik velük egy platformra kerülni.

Cycmen 2018.12.12. 08:36:52

@math0: fogalmad nincs arról, mi a doktori, és az IQ, és, hogy az miből látszik. egy felszínes "gondolkodású" hülye vagy.

Hát bazmeg eddig azt hittem hogy van fogalmam, de ha te tényleg magas IQ-val rendelkező doktor vagy akkor nagyon rosszul tudtam! Ekkora tahót még kanászban sem láttam!

Etniez 2018.12.12. 08:38:54

@Cycmen: akkor a rendőr is a főnököd az utcán?
Buta hasonlataid vannak. A főnököd és közötted létrejött egy szerződés, ami szabályoz kérdéseket. Kövér László a parlament főnöke. A Parlamentet Irányítja, nem az ellenzéket.
Tényleg ily' ostoba vagyol? :)

6.Lenin 2018.12.12. 09:16:02

@Etniez:

"Parlamentet Irányítja, nem az ellenzéket. "

Az ellenzék nem a Parlament része? Egy közlekedési rendőr nem a főnököd az utakon?
Vagy egy sima rendőr, aki a közbiztonságért felel, bizonyos helyeken, esetekben nem a főnököd? Rendelkeznek olyan jogkörökkel, hogy utasíthatnak, kizárhatnak, korlátozhatnak.
Köcsög.

Etniez 2018.12.12. 09:27:24

@6.Lenin: Nem, a közlekedési rendőr nem a főnököm.
A rendőr hatóság, hatósági jogkorrel. A Parlament elnöke is kap néhány plusz jogkört, amivel a Parlament munkáját szabályozza (illetve ahogy a gyakorlat igazolja, inkább elszabotalja, ellenzék sértegetésére használja).
De ettől ő még nem lesz az ellenzék főnöke,csak a Parlament paprikajancsija.

6.Lenin 2018.12.12. 09:37:19

@Etniez:

Persze, hogy nem az ellenzék főnöke, a Parlamenté, amibe beletartozik az ellenzék is.
Ilyen alapon a munkahelyi főnököm se a Mindenható, nem szólhat bele óő sem személyes dolgaimba, milyen a vallásom, politikai szimpátiám, és hogy a sovány, vagy a kövér nőket szeretm-é, esetleg a sánta Bélát.
Mi lenne, ha szabadon garázdálkodhatna néhány bunkó a Parlamentben?
Egymás hátán becipelt, senki által nem támogatott megélhetési bunkók.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 09:38:09

@Cycmen: nézd, szerintem te vagy tahó. szerinted én. annak, hogy szerintem vagy szerinted ki a tahó, semmi köze ahhoz, hogy kinek van doktorija, de a magas IQ-hoz sem.

ha neked ilyen tévképzeteid vannak, akkor te idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 09:39:03

@Cycmen: az emberek IQ-ját nem az határozza meg, hogy te kit tartasz tahónak. ez a te kis szubjektív véleményed, semmi több.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 09:41:18

@Cycmen: egy IQ-tesztben sem szerepel az a kérdés, hogy "cycmen tahónak tart?+ de még más, tahósággal kapcsolatos kérdés sem. egy intelligens ember ad abszurdum lehet valóban tahó is. a kettő nem zárja ki egymást, nem ellenkezik egymással, csak a te kis idióta fejecskédben vannak ilyen tévképzetek.

dunántúli gyerek 2018.12.12. 09:44:32

strassbourg

terror

karacsony

migrans

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 09:46:44

@Cycmen: és tudom, még sose voltál doktori védésen, de ott sincs olyan kérdés, hogy "cycmen tahónak tart-e", sőt, olyan se, hogy "tahó-e vagy?", és semmi hasonló sincs.

Etniez 2018.12.12. 09:57:27

@6.Lenin: szabadon garázdálkodik néhány tahó, csak a példa kedvéért: Kövér, Lezsák, Orbán.

Továbbra is fogalmatlan vagy. A főnököd és közted létrejött egy munkaügyi megállapodás, szerződés. A rendőr és közted nem jött létre semmi ilyesmi, ahogy a Parlament is ilyen szerv. Hatóság.

Sajnálom, hogy képességeitek nem teszik lehetővé számotokra, hogy megértésétek a különbséget :(
Inkább a Moszkvában töltött hat évedről beszélj, mert te nyugaton biztosan nem dolgoztál, mert akkor tudnád, hogy sokkal jobb itt melósnak lenni, mint odahaza.

Egyébként ma nyilatkozta a Palkovics, hogy a multik kérték ezt a törvényt... Cumi.
Fidesz elárulta a népet.

Etniez 2018.12.12. 09:59:10

@dunántúli gyerek: mint egy falat kenyér. Ki az elkövető?

Cycmen 2018.12.12. 10:09:57

@Etniez: akkor a rendőr is a főnököd az utcán?

Pont azt magyarázom félkegyelmű barátom, hogy vonatkoztass el a "főnököm" fogalomtól. Az élet számtalan területén találkozol olyan jogkör gyakorlójával, aki nem a főnököd, de veled szemben döntési, utasítási jogosítványai vannak.
Tisztában vagyok egyébként vele hogy érted mindezt te seggfej, csak játszod itt az együgyű horpadt fejű Pistikét! :P

Cycmen 2018.12.12. 10:11:59

@math0: Nem csak én tartalak tahónak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 10:14:04

@dunántúli gyerek: az elkövető nem migráns. Strasbourgban született. ellenben sok migráns Fideszes képviselő volt Strasbourgban.

6.Lenin 2018.12.12. 10:16:46

@Etniez:

Neked tetszik, hogy miként viselkedik néhány jobbikos, vagy Tordai B nevezetű , Vadai, vagy az egész DK-s bagázs, az a te dolgod.

A választók nyilván másként, azért vannak olyan szinten a támogatottságban.
Az, hogy a törvényes jogokat gyakorolja valaki, vagy valamilyen más törvényekben szabályzott jogokat, az a fingreszelés kategória.
szereted ezeket, a te dolgod, de akkor ne csodálkozzatok, hogy a választók szarnak rátok.
Oroszországban még soha nem jártam. Ukrajnában igen, de csak az ungvári piacig jutottam ott is.
Remek gyümölcs italokat lehet kapni náluk (gránátalma, kék-, vörös áfonya, nyírfalé és ezeket nagyon kedvelem igaz nem az ukránt, hanem az azerit)

dunántúli gyerek 2018.12.12. 10:29:03

@math0: ki kell dobni a gyarmati etnikumot is, nem csak a friss migransokat

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 10:36:28

@dunántúli gyerek: meg a magyarokat is, nőket erőszakolnak meg, és cigányokat ölnek halomra!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 10:38:21

@6.Lenin: ti mást se tudtok, mint, hogy amikor nincs igazatok, arra a 48%-ra hivatkoztok, mert már érvetek nincs.

az, hogy a Fidesz geci módon egyben szavaztatott meg 2000 módosító indítványt nemcsak geciség, de törvénysértő diktatúra.

Minden ballib bérretteg 2018.12.12. 10:39:33

A bérrettegő ballib hírhamisítók megint beszopták.

Teljesen egy értelmű, hogy vagy tahót, vagy tagot mondott.

Persze a ballib szarkeverőknek ez is lényegtelen, a lényeg hogy hazudozhassanak.

index.hu/belfold/2018/12/11/kover_laszlo_parlament_kerdes_dk/

Minden ballib bérretteg 2018.12.12. 10:44:28

Nézzük a hírhamisító ballib szarkeverő gyűlöletkeltő média kupacot, akik hazudtak, pedig ha lelassítják a felvételt azonnal kiderül, hogy marhaság:

Google kereséssel láthatjuk, hogy a hírhamisítók krémje itt van:

Úgy mint 444, hirstart, propeller, olkt, kuruc.info, egriugyek, reflektor, borsod24, zsurpubi, pestibulvar, ....

www.google.hu/search?q=hogy+h%C3%ADvj%C3%A1k+ezt+a+faszt+%3F&oq=hogy+h%C3%ADvj%C3%A1k&aqs=chrome.0.69i59j69i57j69i61j69i60j0l2.6971j0j7&sourceid=chrome&ie=UTF-8

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 11:21:11

@Minden ballib bérretteg: tehát ha Kövér "tahót" mondott, ahogy a többség gondolja, akkor minden rendben van, hiszen a náci Fideszes görényeknek ez OK.

csak tudnám, mit hisztiznek ezek a náci görények a sípolásnál? mi a sípolás a letahózáshoz képest? vagy a törvénysértő, diktatórikus szavazáshoz képest?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 11:22:07

@Minden ballib bérretteg: a sípolás miatt hisztiztek, de a tahózás meg a diktatórikus törvénysértés, az nektek rendben van. ennyit tudtok, ti náci görények! ti vagytok a magyar selejt, a társadalom legalja!

dunántúli gyerek 2018.12.12. 11:26:06

@math0: Remeljuk peldat statualnak a rendbontokon, ne valjon ez rutinna.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 11:29:14

@dunántúli gyerek: a sípolás miatt hisztiztek, de a tahózás meg a diktatórikus törvénysértés, az nektek rendben van. ennyit tudtok, ti náci görények! ti vagytok a magyar selejt, a társadalom legalja!

dunántúli gyerek 2018.12.12. 11:45:39

@math0: ne tegyunk ugy mintha egyenrangu felek dulakodnanak itten

Etniez 2018.12.12. 11:55:39

@dunántúli gyerek: a népszavazást megakadályozó, kopasz verőlegényekkel mit kellene tenni szerinted?

dunántúli gyerek 2018.12.12. 11:57:02

@Etniez: nem volt nepszavazas mostanaban

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 12:39:57

@dunántúli gyerek: ez igaz. a geci Fideszesek elnyomó felek, viszont erkölcsileg alacsonyabb rendűek.

Etniez 2018.12.12. 14:28:17

@dunántúli gyerek: nem ezt kérdeztem.
Mi a teendő azokkal a kopasz verőemberekkel, akik megakadályozták, hogy Nyakó benyújtsa a népszavazási kérdést?
Kicsit fontosabb kérdés, mint hogy fütyül-e az ellenzék vagy sem.

törppicur 2018.12.12. 14:31:22

@wolves84lb:
Üdv, és bocs,a késedelemért, de nem tudok olyat linkelni, amit kérsz, legalább 2 okból

1. Akkor még nem kommenteltem

2. Az ellenzéki Fidesz soha nem tudta megközelíteni a parlamenti tapló, neveletlen, szabados viselkedést mint a mostani ballib tegnap. Rossz hír, hogy ma rátettek még több lapáttal és tovább égetik magukat.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.12. 18:54:06

@math0: jól hozod egy 4éves szintjét. Tőled már ez is szép teljesitmény, szóval fogadd válveregetésem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 08:22:27

@Viszlát és kösz a halakat: te hozod a 4 éves szinted. egy büdös érved sem volt, csak anyáztál. te azt hiszed, hogy ha idejössz, és az asztal közepére szarsz, az érv. és akkor még te hisztizel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 08:23:42

@Etniez: erre nem fog válaszolni, mert nincs rá válasza, emiatt próbált óvodás szinten terelni.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.16. 15:00:33

@math0: "csak anyáztál" persze, hogy hazudsz, a megszokás nagy úr egy ovisnál.
süti beállítások módosítása