A valódi viták otthona

Reflektor

Ha kevesen mennek előválasztani, akkor mindkét jelölt lépjen vissza!

2019. január 28. - baum

25696931_1f73406fffea45f747402914771ff874_wm.jpg

Rendkívül hosszú előkészítés után ma végre elindult az úgynevezett ellenzéki előválasztás Budapesten. Két jelölt méretteti meg magát, Horváth Csaba, az MSZP és Karácsony Gergely, a P részéről.

Az előválasztás szabályait úgy alkották meg, hogy a Jobbikot tudatosan kizárták a buliból. Aki szavazni akar, annak kötelezően alá kell írnia egy MSZP-P-DK-ra szabott értéknyilatkozatot. Sőt, Molnár Zsolt, MSZP-s főkezdeményező korábban elmondta, hogy szándékosan nem szeretnék, ha a Jobbik is része lenne az előválasztásnak.

Molnár mai sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy az őszi önkormányzati választáson "egy az egy elleni küzdelemnek" kell lennie, így lesz esélye az ellenzéknek legyőzni a Fidesz-KDNP jelöltjét, Tarlós István főpolgármestert. Nehéz érteni, hogy ebben a helyzetben mi lesz a Jobbik szerepe: ki vannak zárva az előválasztásból, és az elvileg júniusban tartandó ún. puzséros második fordulós előválasztásban se hangzott el a nevük.

Demokratikus ellenzék öntitulus így, demokratikus ellenzék önmeghatározás úgy, azért az mégsem tűnik túl demokratikusnak, hogy az MSZP és szakadár szervezetei rendeznek egy belső pártszavazást, majd azt megpróbálják eladni reprezentatív előválasztásnak.

No mindegy, azt is csak szőrmentén említenénk, hogy eme nagyszerű értéknyilatkozat nem csak, hogy a Magyar Közlöny légiességét hozza stílusában, de tartalma például engem is kizár a részvételből, ugyanis a következő áll benne:

érti az elektromos mobilitás elkerülhetetlenségét és annak élére akar állni.

Én ezt a mondatot sokadig nekifutásra sem értem, tehát ha komolyan veszem a szabályokat, akkor a nyilatkozatot nem írhatom alá és nem előválaszthatok.

De térjünk rá inkább a legfontosabb kérdésre: a várható számokra.

Ugyanis a helyzet a következő: Horváth Csaba és Karácsony Gergely nem egymás ellen mérkőzik meg a ballib előválasztáson, hanem kellő számú szavazatra van szükségük ahhoz, hogy legitimmé váljék a főpolgármester-jelöltségük.

Tehát, ha a fővárosi választók számához képest elenyésző számú voksot gyűjtenek az előválasztáson, akkor tökéletesen mindegy, hogy melyikük nyer, az nem jogosítja fel őket, hogy elinduljanak Tarlós István ellen.

2014-ben Tarlós Istvánt 290.675 szavazattal választották meg főpolgármesternek. A második helyen Bokros Lajos végzett 213.550 szavazattal. Ehhez képest a mostani előválasztást felvezető múltheti sajtótájékoztatón a DK részéről az hangzott el, hogy a már beérkezett mintegy 12 ezer ajánlásból kiderül, "Budapest nem szereti az Orbán-rendszert", és leváltaná Tarlós István főpolgármestert.

Hát nem. Ebből nem az derül ki. Ebből az derül ki, hogy ez az előválasztás eddig egy vicc. 6 ezer ajánlás jelöltenként egy kétmilliós városban semmi. Ez tényleg pártszavazás csupán így. Amennyiben sem Horváth Csaba, sem Karácsony Gergely nem ér el egyénileg minimum mondjuk 30 ezer voksot az előválasztáson, akkor önként lépjenek vissza a főpolgármester-jelöltségtől. Mert a budapesti emberek így, a távolmaradásukkal mondanak véleményt a jelöltségükről. Már persze, ha az MSZP-P szövetség két delegáltja komolyan gondolja a Tarlós leváltós dumát.

 

Nuszbaum Tibor

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr214594252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tegnaptuska 2019.01.28. 19:39:32

Lószart, Mama! Legyen inkább 50 ezer! Smittmariska ezt üzente? DDD
Majd Puzsér beszáll a következő körbe, és ömleni fognak az előválasztók. Vagy Puzsér inkább azt mondja, hogy ebben nem vesz részt, mert kevesen előválasztottak, ezért előzékenyen Tarlós bácsi elé térdel, megmelegíti a nyálat a szájában éééés: LMP!

ulpius66 2019.01.28. 20:16:37

Egy 15%-os támogatottságú párt (MSZP) jelöltje indul, egy 0,01%-os támogatottságú párt (P) jelöltjével szemben.

Ki fog győzni??????

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2019.01.29. 11:25:50

Hááát van benne valami amit leirt a cikk irója

Kivlov 2019.01.29. 15:28:37

Sőt, legjobb lenne, ha mindkettő a rögtön a Dunába ugrana. Az országnak az lenne a legjobb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.29. 15:42:52

Hadd tegyék magukat nevetségessé, ezzel csökkentik pártjuk eredményét.

Azt meg mindenki tudjja, hogy Tarlós fog nyerni. A ballib szavazók egy része is elégedett vele.

body_andras 2019.01.29. 15:49:26

Ha már MSZP-DK-PB buli van, miért nem indít sportból a DK is egy jelöltet? Mondjuk Gy Némethet? Neki is van "rutinja" tehát szoci mércével már "tapasztalt, képzett városvezető".
Sőt, Fodorék indíthatták volna Demszkyt is.

Nancsibacsi 2019.01.29. 15:51:38

Amíg egy jóseggű nő nem lesz versenyben, addig én bizony nem fogok egyikre se szavazni. Szedjétek elő a Dúró Dórát, vagy legalább a Szél Bettit.

Kivlov 2019.01.29. 16:01:03

@Nancsibacsi:
széll nem szereti ha "löködik" :D

Kuglóf. Az 2019.01.29. 16:04:18

Szerintem ketrecharc. A győztes utána megmérkőzhet egy tigrissel.

teéjesenmindegy 2019.01.29. 16:20:29

Ez a Karácsony valami multitálentum lehet. Fél éve még miniszterelnök akart lenni, most főpolgármester. Gondolom az EP listát is ő fogja vezetni.
Majd a végén még beszáll az "Év anyukája" meg az "Év fája" versenyekbe is. Mondjuk ez utóbbiban (karácsonyfa) igen komoly esélyei vannak.

És most a ballibek mondják már meg, hogy tényleg, őszintén ezeket az embereket akarják látni egy város vezetésében? Tényleg, komolyan, ilyen kvalitású emberekre bíznátok bármit is? Komolyan nem érzitek egy töketlen idióta brigádnak ezt az egész ellenzéket?

Kivlov 2019.01.29. 16:21:56

@teéjesenmindegy:
Nekik tökmindegy, hogy ki lenne a következő. A lényeg, hogy ne orbán, tarlós, meg a fityisz legyen. Az, hogy a kínálat alapján még rosszabb jönne, őket nem érdekli.

teéjesenmindegy 2019.01.29. 16:24:16

Esetleg nem akarnak egy fikuszt is elindítani a nemes küzdelemben?
És ha esetleg az nyer, akkor mondjuk így kézenfogva elmennek a picsába?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.01.29. 16:29:40

Amikor rácsodálkozunk Amerikára, hogy képesek voltak megválasztani elnöknek egy Trumpot, akkor azon is elgondolkozhatnánk, hogy miként lehetséges, hogy a rendszerváltás óta nem volt egyetlen komolyan vehető jelölt Budapest főpolgármesteri posztjára...
Hogy lehetséges, hogy egy Demszky és egy Tarlós ciklusokon keresztül képes üldögélni a trónján?
Mi ez az önfeledt kontraszelekció?
Bárcsak jönne Puzsér és egy paradigmaváltással robbantaná a korrupt közéletet!

Szalay Miklós 2019.01.29. 16:31:28

Egy vicc ez, Puzsérral az élen. Amúgy meg itt van egy kis jobboldal-baloldal gyorstalpaló, annak, aki művelődne:

egyvilag.hu/temakep/073.shtml

Nem túl könnyű szöveg, de aki szeretne egy fokkal jobban belegondolni, mi a politika, annak érdemes.

Nancsibacsi 2019.01.29. 16:35:16

@Frady Endre: Puzsér maximum egy fingbombát robbantana a közgyűlésen, aztán meg írna egy jó kis cikket a reakciókról valami marginális sz.r lapba.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.01.29. 16:53:36

Amikor ezt a 12 ezret hallottam a hírekben, nekem is megállt a szemem. A "kormányváltó hangulatban" a csúnya kormány híveként és minden baj forrásaként emlegetett Tarlós uralmát nyögve a város szavazópolgárainak talán 1 százaléka szánta rá magát egy aláírásra eddig a nagy választási harcban. Ez nekem azt jelenti, hogy ezek a kutyát nem érdeklik. Hogy az ellenzék által nagy hajcihővel fenntartani próbált "forradalmi" lendületben nagyjából ugyanaz a pár ezer ember vesz részt folytonosan, a többiek pedig tesznek erre az egészre. A 12 ezerre én inkább annyit mondtam volna eufemisztikus homályossággal, hogy még nem elegen.

Visszalépni nem fognak, de bukni óriásit. Amit utána nem lehet majd a tanulatlan vidéki öregek túlnyomó többségére fogni, hiszen az ifjú liberális értelmiség városa nem tűnik izgatottnak KÉT jelölttől sem. Nyilván Orbán rémuralma és a szabad sajtó eltiprása a magyarázat, szerintük. Ugyan a pfúj kormánysajtót állítólag senki sem olvassa, hallgatja, mégis a város 1 százaléka az, akiket a változás ígérete felajz. Kínos.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.01.29. 16:55:12

"érti az elektromos mobilitás elkerülhetetlenségét"

Ez vagy villanyautókat jelent, vagy azt, hogy mindenhol legyen ingyen wifi. Vagy nem tudom.

inteligencs elenzeki 2019.01.29. 17:26:28

Akik kint voltak a mikrotüntetéseken, azok írtak most alá.
Elrettentő erejű a Budapesti emberek elégedetlensége, na. :)))
Már csaknem 6100-an vannak.

yaffa · http://www.yaffa.blog.hu 2019.01.29. 17:34:07

Mielőtt a posztíró hülyeségeket beszél, nézze meg, hogy pl. az országgyűlési választásokon hány ajánlás kell egy jelöltnek...

Péter51 2019.01.29. 18:22:31

hofstadter - le kéne állnod a szerekről,már delirálsz.
A mocskolódással csak saját nyomorult lúzerségedet igazolod,egy embert sem fogsz meggyőzni a túloldalról.

enrikokaruszo 2019.01.29. 18:36:55

megdolgoznak az apanázsért, én el is várom, hogy szórakoztassanak

KissGecihuszár 2019.01.29. 18:56:06

kedves-drága Nußbaum Tibor Úr! Szeretném ismét -bár tudom, kurva jól hangzik, olyannyira, hogy ez a kretén horváth csabi is előszeretettel puffogtatja- leszögezni, hogy "szeretett" vízfejünk lakóóságszáma jobb esetben 1.7 millió,amiből legább 300ezer 18 év alatti, ergo marad erős izgalmi állapotban 1.4 millió 18 év feletti. Aztán, számosan nem a vízfejbe vannak bejelentve, csupán ideiglenes lakcímmel rendelkeznek ,ergo ők is kiestek, ez további alsó hangon 100ezer embert jelent mínuszban, így tehát marad 1.3 millió de facto pesti (párdon, ennek kb. 30%-a budai) választópolgár, akikből qrva 7 szentség, hogy 300ezer ismét a drága Pistára, vagy egyéb NER jelöltre fog szavazni, ergo maradt kb. 1 millió, akiknek a kegyeiért fog versenyezni az ilyen meg olyan ellenzéki jelölt. Nem szeretnék korteskedni, de ezen duóból inkább Gerinek lenne nagyobb esélye, tekintve hogy épp aktív polgi egy marginálisnak cseppet nem nevezhető XIV. kerületben, míg csabus biza csúnyán repült már vagy 12 éve a II. kerületi polgi székből, s bár zsótika sem jobb A deákné faszánál,de tény, ami tény; immáron 3. ciklusa végénél jár! Viszont az egyenként össze izzadott 5-6 ezer szelvény tényleg egy dupla 0, ez lókuki legitimációt jelent, ez igen sovánka lesz, ha majd jön az őszi echte megmérettetés. Sajnos, a vízfejjel az a legnagyobb gáz, hogy vízfej, azaz túlburjánzott, túlnött az országon, ahelyett, hogy '90-óta minden erővel lecsökkentettük volna az ezen ország méretéhez reális 6-700 ezresre, s ezzel egyidejűleg csináltunk volna 150-250-300 ezres Pécset-Miskolcot-B.csabát-Kaposvárt-Egert, stb,neem, ehelyett körömszakadtáig ragaszkodtunk ehhez a kezelhetetlen mérethez, mondván jó az, ha minden innen indul, itt végződik, itt az alfa és az omega,akinek meg nem tetszik ,hogy a real vidéki szülőföldjén nem tud boldogulni, az vagy költözzék fel, vagy akassza fel magát, vagy húzzon el a Hazájából nyugatra, oszt jónapot! Ameddig ez egy ilyen túlduzzasztott, túlpörgetett város marad, addig itt az atyaúristen sem lesz képes emberi léptéket, élhetőséget, valódi életminőséget teremteni, mert ahhoz egész egyszerűen le kéne tarolni a városszéli,egyenként 40-50 ezres lakónyomortelepeket, ritkítani a belső kerületek beépítettségét, eltakarítani a Váci úti , ill a XIII. kerületi irodaház dzsumbujt, minek következtében egyből megszűnne a zsúfoltság, a zöldfelület fájó hiánya, jobb lenne a levegő, egyszóval élhető fővárosunk és ugyanakkor élhetőbb, felpörgő, új erőforrásokat begyűjtő real vidékünk lenne! Mi ez, ha nem classic win-win helyzet?!

teéjesenmindegy 2019.01.29. 19:12:43

@KissGecihuszár: Szerintem indulj te a polgármesteri székért.
Legalább lesz kit lenéznie ennek a két géniusznak. Puzsér sétáló városa sehol sincs a te "telepítsünk ki egymillió embert vidékre, mert ott nekik jó lesz felpörgetni az erőforrásokat" programodhoz.

enrikokaruszo 2019.01.29. 19:34:36

nem lehet ennyire kontraszelektált ez a banda

2019.01.30. 04:37:28

@tegnaptuska: 4013 Szavazó biztató

Egyik szar, másik kaki,
Szavazzon, rá hát az, aki,
Ütődött, vagy eszement!
Kit becsapni, még be lehet
Lopott vagy lopni fog!
Mihelyt, Ő is oda jut!
Ehhez minek, segítsem?
Válassza ki, a jó Isten!
Szólítsa mielőbb magához!
Dehogy engedem, kasszához!
2002!
süti beállítások módosítása