A valódi viták otthona

Reflektor

Lolkopter

2016. október 27. - szénhidra

 

ROFLcopter photo ROFLcopter.gif

Pár napja a Hír Tv egyik esti műsora ment a háttérben, amelyikben nevesebb közéleti újságok főszerkesztői próbálják eladni a saját valóság-értelmezésüket. Ritkán kapom fel a fejem mostanában egy-egy állítás, értelmezés, vízió hallatán, de most mégis oda kellett figyelnem jobban.

Még az sem szokásom, hogy a nem politikusok mondandóját megkérdőjelezzem, de amit Bencsik András jelentett ki Rogán Antal helikopterezésről, hogy azt rengetegen megengedhetik maguknak, na azt kábé olyan súlyúnak kell érezni, mint az elhíresült „meg lehet élni 47000 forintból” kijelentést. Fogalmam sincs, hogy Bencsik András milyen körökben mozog vagy mennyit keres (mondjuk semennyire nem is érdekel szerencsére, magánügye) de ha a helikopterrel való utazgatás szerinte belefér a középosztály és az azon felül élők életvitelébe akkor vagy egy párhuzamos univerzumban élünk vagy teljesen másként tekintünk a szegénység-gazdagság dimenziójára. És ezt az állítását meg is ismétli az írott sajtóban is.

Megkerestem egy-két helikopteres szolgáltató cég ajánlatát (a „helikopter taxi árak” szóösszetétel a keresőbe begépelve máris kidob találatokat). Az egyszerű városnézéstől kezdve az ország másik végébe utaztatásig széles a kínálat, szintúgy az árak. Készséggel elhiszem, hogy nem félmillióba kerül a helikopterezés, de azért finoman szólva sem egy bkv szakaszjegy szintű árakkal találkozik az érdeklődő. A valamire való távolsági repülés jóval 300.000 forint felett van és csak odafelé!

Az év elején a nettó átlagbér 161 ezer forint volt. Itt csúszhat el a mi két valóságértelmezésünk. A statisztikák nyilván sántítanak, mert kevesek magasabb keresete sokak átlagnál alacsonyabb keresetét felhúzza (a nyilván meglévő, de az egyre szűkülő középosztály fizetését is belevéve) mégis  kijelenthető, hogy azért nem olyan sok embert találni, aki két havi keresetét eltapsolná egy helikopteres odaútra.

Nem akarom Bencsik András világképét összetörni, de súlyos aránytévesztés részéről Rogán Antal minisztert védelmébe venni azokkal a tömegekkel szemben, akik helikoptert legfeljebb valamelyik filmsorozatban láttak. Vagy ha nem nekik, hanem a társadalom gazdagabbik felének üzent, akkor meg nem kell odafigyelni arra, amit mond, mert szándékosan nem akar mindenkihez beszélni.

Csarnó Ákos

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr511842463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.27. 13:15:59

Mennyi a rengeteg ?
100 ezer ember sok ?

Annyian biztosan megengedhetik maguknak.

Netuddki. 2016.10.27. 13:49:23

@Ballib cenzúrázók réme 18: Ja, a zemberek egymást tapossák, hogy helikopterezhessenek, te ostobenkó tolvajfidesz agitprop troll te!

Pan Modry 2016.10.27. 13:54:22

@Ballib cenzúrázók réme 18:

1. Nos, beszeljunk a felso 100.000-rol (ami a lakossag kb. 1%-a, ami azert remelem nem egyenlo a magyar kozeposztallyal). - tehat itt logikailag bukik a dolog
2. Egyebkent havi 1-5 millios jovedelemmel Magyarorszagon jo esellyel benne vagy ebbe a 100.000-be, viszont havi 1-5 millio HUF jovedelemmel az emberek nem szoktak helikopterezgetni, egyszeruen a szuksegleti piramis mashogy szokott kinezni.

UGYHOGY EZT MOST GECIRE BESZOPTAD!!!!!!!

Sir Galahad 2016.10.27. 14:05:27

Meggyőződésem, hogy ez egy szerencsétlen újságírói túlzás. A középosztálybeliek még tőlünk nyugatabbra sem járnak gyakran helikopterrel, itt meg aztán pláne. Szerintem Bencsik valami olyasmit akarhatott mondani, hogy van egy réteg Magyarországon is, akik megengedhetik az ilyesmit és nincsenek is olyan kevesen, és nincs is semmi kivetni való abban, hogy ezt megteszik. De ők bizony nem a középosztály, a felső középosztálynak is legfeljebb a legteteje.

Terézágyú 2016.10.27. 14:09:58

És Bencsiket olvasva a szegény proli fideszes tapsikol örömében, hogy "milyen jól megvédte a mi tóninkat"...? :(

Netuddki. 2016.10.27. 14:48:04

Az ostobenkó kis ficsúr biztos azt akarta mondani, bajjibként mondta, hogy nem is helikopterezett, mert a bajjibek a fityesz propaganda szerint hazudnak. Csak ebbe is belekeveredett.

Szintén mai hír, hogy nem megy el a saját tárgyalására se. Azért a bíró helyében elgondolkodnék, hogy ennek az antilop gyereknek mennyire lehet hinni...

BiG74 Bodri 2016.10.27. 15:25:43

Nem tudom. Az hogy szegény (gazdaságilag) tónyó komoly pénzeket tapsol el helikopácsolásra, mikor mindenki tudja, hogy praclijával erősen fogja a mi pénzünket, nem lep meg. Nem egy becsület bajnoka, nem egy erkölcsi példakép, csak a fityisz prominens politikusa. Az, hogy korunk informatikai rendszerében hazudik mint a vízfolyás, és hamarabb lebukik, mint, hogy a sánta blöki egyáltalán megemelné a seggét, azt mutatja, hogy még buta is, sőt arrogáns, mert minket hisz hülyének.
De, hogy valaki ebben a helyzetben még meg is akarja magyarázni, hogy valójában nincs itt semmi látnivaló, sőt az az ökör aki mégis lát valamit, na azt már nem értem. Ebben az országban sokkal több nagy bőrös lefety nyelv van, mint nyalandó szaros hatalmi segg.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.27. 15:42:48

@Pan Modry: @Tibi !:

Rogán egyébként pusztuljon azzal egyetértek.

De nehogymár azok kerüljenek a helyére, akik saját helikopterrel utazgattak, mert annyit loptak, mint Kóka.
Vagy a GYurcsány aki saját háza felújítása után is adót csalt és visszaigényelte az ÁFA-t.

jandera 2016.10.27. 15:46:30

@BiG74 Bodri: De azok a seggek igen nagyok ám! Igazi középosztálybeli seggek.
Amúgy Bencsiknek van már valami kis szar keresztje, vagy kitüntetése? Nem lehet, hogy erre hajt?

dr. mesterséges színezék 2016.10.27. 16:09:28

Nem az a rendkívüli esemény, hogy Bencsik hol él, hanem hogy Rogánnak van lelkiismerete.
És még tiszta is.
Ő mondta.
Meg azt is, hogy élvezi Viktor bizalmát.
Pedig az nagy szó, mert a Viktor még sose hazudott.
A zembereknek.
Azt meg ő mondta.

anyadmajma 2016.10.27. 18:41:32

@dr. mesterséges színezék: Orábn hazudik, mint a vízfolyás.
Erről jogerős magyar bírósági ítélet van.
@Ballib cenzúrázók réme 18: Na, te hazaáruló bolsevik geci, csak nem bírod megemészteni, hogy megint beszoptátok? Kókának már azelőtt volt helikoptere, hogy politikus lett, kisköcsög. A gyurcsánról meg bármit mondtok, már mindenki tudja, hogy az ellenkezője igaz.
Amúgy te vagy a birca új klónja? mer az valahogy most nem jár ide szopni.
Bár ki a faszt érdekel, amíg te itt vagy.
süti beállítások módosítása