Veszélyben az Európa-projekt

A vasárnapi napot lehetne akár az EU történetében fekete vasárnapként is nevezni, miután az olasz népszavazáson elsöprő többségbe kerültek a nemek, megágyazva ezzel egy esetleges euroszkeptikus erő hatalomra kerülésének. Noha ez a látszólag jelentéktelen fejlemény nincs közvetlen kihatással a közösségre, politikai következményei viszont – beleilleszkedve a regnáló európai folyamatokba - akár az Európai Unió jelenlegi formájának végét is jelenthetik. Ennek magyarázata azonban nem feltétlenül a nacionalizmus erősödősében és az ezzel együtt járó euroszkeptikus hangok előretörésében keresendő – jelen pillanatban nincs olyan számottevő európai ország, amelynek kormányrúdja mellett nyíltan euroszkeptikus párt ülne, támogatottságuk a legveszélyeztetettebb tagállamokban is legfeljebb harminc százalékra rúg. Az EU jelenlegi politikai válságáért sokkal inkább a hagyományosan européer, régi nagy pártok elhamarkodott nagyotmondásai a felelősek.

A Brexittel kezdődött

Már a brit népszavazás előtt tudva levő volt, hogy a kilépéspártiak győzelme erőteljes motivációs löketet jelent majd a menekültválság félrekezelése miatt megerősödő euroszkeptikusok számára. A helyi EU-ellenes kirendeltség Nigel Farage vezetésével mindent meg is tett, hogy a brit választókat meggyőzze a kilépés fontosságáról. Csakhogy hiábavaló lett volna a UKIP évtizedes agitációja, ha a toryk egyébként EU-párti szárnyához tartozó David Cameron nem úgy tekint az EU-ra, mint a belpolitikai csatározások egyik eszközére. Cameron, hogy lenyugtassa pártja euroszkeptikus szárnyát, a választási ígéretét betartva kiírta a népszavazást, amelyet később eszközként használt fel az EU megzsarolására – ezzel sikerült kialkudnia a britek számára tökéletesen értelmetlen engedményeket, hogy cserébe a népszavazás mellett kampányoljon. Ez már eddig is megmosolyogtató, látva azonban a következményeket, kijelenthető, hogy Cameron önsorsrontó populizmusa nem csak saját magát vágta taccsra, hanem az európai integrációt is elindította a lejtőn. Pártja euroszkeptikus szárnya nem nyugodott le, sokkal inkább megerősödött a kampány során, sőt, a parlamentben elhanyagolható jelenléttel bíró UKIP páratlan médiafigyelmet kapott. Az eredmény pedig az angol font leértéktelenedése, a brit gazdaság hosszútávú jövőjének bizonytalansága, a brit fiatalok egzisztenciális válsága, a City pénzügyi dominanciájának megingása és az európai integráció legitimációs válsága - mindez egyedül a miniszterelnök politikai játszadozásai miatt. Noha a brit társadalom mindig is megosztott volt az EU-tagság kérdésében, a júniusi népszavazás szükségességét semmi nem indokolta. A lavina kezdetéhez tehát egyáltalán nem volt szükség az euroszkeptikus pártok hatalomátvételére – a UKIP-nek erre esélye sem volt – elég volt hozzá egy elhibázott stratégiai húzás.

Merkel engedetlensége kontraproduktívvá vált

Az európai menekültpolitika irányára kétségkívül a német vezetés gyakorolta a legnagyobb hatást. A bevándorlás-politika német mintájú kezelésének sikerességét viszonylat könnyen meg lehet mérni, ha megvizsgáljuk a bevándorlás-ellenes (és gyakran egyben euroszkeptikus) pártok népszerűségének pozitív irányú változását a válság tetőzése idején. Noha Merkel támogatottsága Németországban jelenleg is páratlan, 2015 szeptemberében korábban nem látott mélypontra süllyedt. A népszerűségvesztés olyan nagymértékű volt, hogy a kancellár esetleges visszavonulása sem számított volna meglepetésnek – ennek egyedüli oka pedig a menekültkrízisre adott merkeli válasz.

Fontos kiemelni, hogy a bevándorlás-politika kérdésében a külső tényezők sokkal inkább meghatározók, mint a kormányzati mozgástér – a határoknál felsorakozó százezres tömeggel politikai irányultságtól függetlenül kezdeni kell valamit, a kérelmek elbírálása pedig a regnáló kabinet jellegétől függetlenül mindenképp nehézkes – a szélsőségek erősödése így elkerülhetetlen következménye volt a menekültválságnak. Merkel felelőssége ebben a kérdésben leginkább kommunikációjában keresendő – a kancellár megrögzötten ragaszkodott a meghirdetett doktrínájához, el nem ismerve annak kudarcát (annak ellenére, hogy már saját pártjában is többen nyíltan bírálták). Mivel a menekültválságot megoldani rövidtávon képtelenség, ügyesebb kommunikációval Merkel mérsékelhette volna az euroszkeptikus xenofóbok javára történő népszerűségvesztést.

A kancellár makacssága azonban nem csak a menekültkérdésben hatott rombolóan az EU-ra: a fiskális és monetáris szigor, amelyet német nyomásra az EU és az EKB fenntart, az olasz gazdaságpolitika válságkezelési mechanizmusát korlátok közé szabta, amely nagyfokú elégedetlenséget szült, és amely – immár nem elképzelhetetlenül – akár a taljánok leválását is eredményezheti az eurozónáról.

Renzi túlgondolta

Ha már Olaszország – Renzi alkotmányreformjával meg kívánta lépni mindazt, amiért az olasz politikai és gazdasági rendszer évtizedek óta kiált – meg akarta teremteni a stabilitást. Az ország és Európa számára kétséget kizáróan kedvező kezdeményezés azonban megbukott, Renzi ugyanis – rövidlátó módon és teljesen szükségtelenül – úgy kívánt nyomatékot adni a reformnak, hogy egybekötötte azt saját maga politikai szerepével. A választók pedig nem arra fókuszáltak, hogy a reformokkal az ország hosszú távú kilátásait stabilizálhatják, hanem arra, hogy lehetőségük van elmozdítani a kormányt. Amennyiben Renzi nem úgy terjeszti elő a reformjavaslatát, mint bizalmi szavazást saját maga ellen (ismétlem, erre semmi szüksége nem volt), a választók a szavazófülkében valóban a megadott kérdésre válaszoltak volna, nem pedig arra, hogy „Lemondjon-e a miniszterelnök?” – mert mindegy, mi volt a szavazólapra írva, az olaszok vasárnap a fenti kérdésre válaszoltak. Sőt, amennyiben Renzi nem vonja bele személyét a kérdésbe, a M5S minden bizonnyal nem állt volna bele ilyen erővel a kampányba, hiszen annak sikere egy esetleges ötcsillagos kormány számára is kedvező feltételeket biztosított volna. Egy elhamarkodott döntés tehát politikai és gazdasági káoszt eredményezhet Olaszországban, amelynek összeomlása az eurozóna harmadik legnagyobb gazdaságaként könnyen bedöntheti az euro-projektet is.

Az EU törékenyebb, mint amilyennek látszott

Mint az látható, Európának nincs szüksége euroszkeptikus erőkre ahhoz, hogy felszámolja magát – elegendő a hagyományos európai pártok egy-egy elhibázott húzása. Amennyiben pedig ez igaz – márpedig igaz, az sokkoló képet fest arról, hogy mennyire instabil konstrukció is az Európai Unió. Nem áll meg már az az érv, hogy az Unióból nincs visszaút és hogy a gazdasági integráció eredményeképp politikai értelemben is egységesedik a közösség, amikor pár banális hiba elég ahhoz, hogy a szervezet puszta léte is veszélybe kerüljön.

Zsoldos Ákos

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!