Az első cikk végén nem túloztam azzal, hogy rengeteg érdeklődőt említettem. 2-3 nap elég volt ugyanis ahhoz, hogy olyan mennyiségű levelet kapjak, amire szinte válaszolni is képtelenség. Ezt követően ki is írtam a hirdetés alá, hogy egyelőre több megkeresését sajnos nem tudok fogadni, ami jócskán mérsékelte az új üzenetek számát, de még legalább egy hétig naponta érkeztek a levelek, melyek úgy kezdődtek: tudom, de arra kérlek.
Nehéz megmondani, hogy kik azok, akiknek tényleg életmentő lehet egy piaci szempontból olcsó lakás és kik azok, akik csak jó lehetőséget láttak arra, hogy megfogjanak havonta 25-30.000 forintot. (Az első cikk alatti egyik komment arra hívta fel a figyelmet, hogy ettől a pénztől én (igazából a párom) a családunkat szabadítom meg.) Mindegyik teljességgel érthető szempont. Az alábbiakban néhány számomra a levelezések során előkerülő, meghatározó/megdöbbentő témáról fogok írni, ezek kevésbé az ingatlanpiacról és inkább a közgondolkodásról árulnak el sokat szerintem.
Persze mindenki annak adja ki a lakását, akinek csak akarja, ezt egyetlen pillanatig se szeretném megkérdőjelezni.
A legalapvetőbb tapasztalatom az volt, hogy mennyire hálásak az érdeklődők, ha partnerként kezelik őket, nem pedig kapásból alá-fölérendelt a viszony, ha levelükre válaszolnak, ha megjelenik a figyelmesség, az udvariasság a kommunikációban. Én egyfelől azt gondolom, hogy az emberi együttélés, a társadalom működésének alapfeltétele jó esetben az, hogy miként tekintünk egymásra (tisztelet?), másfelől hiszek benne, hogy ha nem is jön össze egy „üzlet”, akkor is fontos, hogy mindkét fél lehetőség szerint pozitívan emlékezzen a másikra. (Ezek alapvető kulturális sajátosságok, ahogyan ezek hiánya is az lehet.)
A reakciókból kiderült, hogy ez nyilvánvalóan nem alapvető igény önmaga felé számos tulajdonos esetében. Persze amikor a kereslet sokkal erősebb a kínálatnál, akkor ez nem feltétlenül jár azonnali hátrányokkal, vélhetően előbb-utóbb lesz valaki, aki kiveszi az ember lakását, de szerintem hosszabb távú együttműködés szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogyan indítunk, ha pedig három jó szóval valakinek jobbá tudom tenni a napját, miért ne tenném? De tényleg: miért ne?
Persze vágom, hogy nem mindenkinek van ideje (esetemben az alvással tölthető órák kárára), türelme minden levélre válaszolni, de nagyon is megéri.
Mi lesz a kaucióval?
Természetesen amellett, hogy mi nem szerettünk volna magas áron (az ingatlanhoz kapcsolódó hitelkiadásokat fedezze a bérletidíj) kiadni a lakást, a célunk inkább az volt, hogy egy hosszabb távon is fenntartható, pozitív bérlő-tulajdonos viszonyt alakítsunk ki, azért mi se szerettünk volna balekok lenne. Úgy gondoltuk, hogy 2 havi kaució (ok, ebben az esetben is csak 120.000 forint) már fedezetet jelenthet, ha valami gebasz adódik. (A számlákat párom fizeti be, majd a számlák másolatával igazolva, azok összegét kéri el a bérlőtől)
Na de mi az a kaució? Ennek kapcsán meglepő volt, hogy a legtöbben azt valamiféle egyszeri sarcként értelmezték. Meglepetés okoztam azzal, amikor jeleztem, hogy ez a pénz és annak elszámolási módja pontosan rögzítésre kerül a szerződésben. Azt nem lenyúljuk, hanem a kiköltözés előtt megnézzük, hogy mit amortizálódott, azt mennyiből lehet fedezni, a különbözet pedig visszafizetésre kerül. Sok áll esett le.
Nem dohányzom, nem akarok gyereket, nincs kisállatom
Ez volt az a három dolog, amit a legtöbben rögtön le akartak szögezni. A dohányzást és a kisállatot értem, a nikotint beisszák a falak, a kisállat kárt tehet az ingóságokban és persze a gyerekkel kapcsolatban is sejtettem, miről lehet szó, de. Rengetegen írták, hogy nincs és nem is akarnak, mert tudják, hogy ez gondot okozhat, míg mások rögtön keserű magyarázkodással kezdték, hogy van, de azért remélik, ez nem kizáró ok. Ha igen, akkor elnézést, hogy zavartak.
A kizáró ok kifejezés a gyerek kapcsán nekem nagyon kemény volt. Ez a kikötés, ez az elzárkózás persze magyarázható azzal, ha gond van, ha valamiért ki kellene költözni, akkor sokkal problémásabb mindezt úgy kivitelezni, ha egy vagy több gyerek sorsát is érinti a dolog. Kétségtelen, hogy így sok esetleges kellemetlenség ellen már előre bebiztosíthatja magát a lakástulajdonos, de az is, hogy ezzel egy egyébként is nagyobb kihívások előtt álló, kevésbé rugalmas (iskola, óvoda) családok tömegei életét lehet megnehezíteni. Ami szerintem nem, pontosabban nagyon nem jó dolog, még akkor sem, ha biztosan sok olyan valós tapasztalat van, amikor nem ment simán minden. Bennünk fel sem merült, hogy kizáró okként tekintsünk a gyerekre. Na jó, persze az is igaz, ahogyan ezt meg is kaptuk, hogy mi afféle lúzerek vagyunk a hülye elveinkkel. (Mosoly.)
Külföldi vagy? Még mit nem!
Valószínűleg a kormány politikai értelemben érvényes népszavazásáig vezető sok-sok milliárd adóforintból finanszírozott kampánya is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy többen is feltegyék a kérdést, kizáró ok, ha párjuk vagy ők maguk nem magyar állampolgárok? A kérdés pedig, mint az kiderül, nem kapcsolódott ahhoz, hogy az illető mennyit keres, biztosan, megtudja-e fizetni, a szerződésben szerepel-e kellő garanciális feltétel. A lényeg az volt, magyar vagy nem a lakáskereső. A hozzáállás pedig gyakorta zsigeri volt. Magyarázhatnánk persze a dolgot azzal, hogy a nehézkes kommunikációból fakadó problémák elkerülése áll a háttérben, de nem csak a Közel-Keletről ideérkező, angolul tökéletesen beszélő orvostanhallgató kaphatja meg, hogy elnézést, de ilyeneknek nem, hanem az erdélyi magyarok is egyetlen pillanat alatt avanzsálhatnak románokká, ha lakást keresnek.
A barátommal költöznék
Ami számomra legalább ennyire elszomorító volt, amikor egy meglehetősen őszinte, férfi érdeklődő elmondta, hogy ő a barátjával költözne, de inkább már most szól, mert nem szeretné, ha ebből baj lenne. Mert volt már rá példa, hogy emiatt kellett költöznie. Mintha bármennyi közöm lenne mások szexuális orientációjához, mintha az én dolgom lenne. Megköszöntem a jelzést és elmondtam, hogy nagyon sajnálom, ha emiatt ilyen tapasztalatokat kellett szereznie.
Figyelj, én többet adok!
Sokan ajánlottak több pénzt, több havi kauciót, akár azonnal is, és legtöbbször megdöbbentette az érdeklődőket, ha jeleztem, hogy mi tényleg nem szeretnénk, hogy egymásra licitáljanak, mi más szempontok alapján szeretnénk kiválasztani az új bérlőt. És tényleg nem célunk a bevétel maximalizálása.
Tudom, a leírt tapasztalatokból nagyon pontos következtetéseket nem szabad levonni, de mégiscsak számos olyan dologra hívják fel a figyelmet, melyek nagyon is jellemzőek ránk.
És persze egyetlen pillanatig sem tagadom, hogy megterhelő volt ennyi életbe betekinteni, ennyi szimpatikus ember közül kiszűrni azokat, akikről úgy gondoljuk, leginkább nekik szeretnénk kiadni a lakást, de hisszük, hogy mindez megéri a fáradtságot.
A sorozat folytatódik! A következő cikkben a lakásnézés során szerzett tapasztalatok kerülnek a középpontba.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
