A valódi viták otthona

Reflektor

„Demokratikus” „Ellenzék”: egy köröző bohócautó

Gottmayer Lea írása

2017. február 07. - GottmayerLea

osszefogas_mszp_dk_liberalisok_4.jpg

A következő bejegyzést ezzel a zeneszámmal ajánljuk olvasni.

Lengyel László Gyurcsány háta mögött szervezkedik az MSZP-vel. Niedermüller Pétert le akarták választani Gyurcsányról. Molnár Csabát is, de ő nem hagyta. Vagy fordítva. Közben Lattmann Tamás bejelentkezett miniszterelnöknek. Őt követte Bokros Lajos. Demeter Márta kilépett az MSZP-ből, mert nem érdekeltek a szocialisták szerinte a kormányváltásban.  Az Együtt előválasztást akar, de önállóan akar indulni. Koordináltan, egyedül. Nem támogatják Botka Lászlót. A DK sem. A PM megfenyegetett mindenkit, hogy egyedül indul, ha nem lesz összefogás. Ha lesz, akkor nem. Ők is akarnak előválasztást. Közben a PM a DK-val és az MSZP-vel együtt indul egy garázdaságért elítélt úriember által vezetett szervezet és az Együtt közös jelöltje ellen a zuglói időközin. A Liberálisokat megvétózta Vajnai Attila és Bokros Lajos. Az MSZP-nek miniszterelnök jelöltje van, aki nem támogatja az előválasztást, de van előválasztási koncepciója is. Közben mai hír, hogy „jövő szerdán hallgatja meg az MSZP elnöksége Botka László miniszterelnök-jelölti terveit, addig a demokratikus ellenzék pártjai nem tárgyalnak tovább az előválasztásról”.

Ugyanakkor a Magyar Nemzet cikke szerint: „már több mint tíz nap telt el azóta, hogy a Párbeszéd párt több civil szervezettel együtt egy nagyszabású rendezvényen bemutatta a sokat emlegetett baloldali előválasztáson elektronikus voksolásra lehetőséget adó platformot, ám eddig alig több mint 470-en regisztráltak rá.” De persze az előválasztással még az is a probléma, hogy „a Párbeszéd szeretné, hogy a közös lista kialakítása is valamilyen módon az előválasztáson dőljön el. Itt már nemcsak az MSZP-vel, hanem az Együtt-tel is vitájuk van, hiszen Szigetvári Viktorék nem akarnak közös listát, ők a közös egyéni jelöltek mellett önálló listával indulnának.”

Persze az MSZP miniszterelnök-jelöltje ki akarja mindeközben a DK-t zárni az összefogásból. Molnár Zsolt ugyanakkor, úgy nyilatkozott a Magyar Időknek, hogy a „DK nélkül nem nyerünk”.  Molnár Gyula pedig szintén Katona Mariann cikke alapján egy nemrég készült interjúban úgy fogalmazott, arra kérik majd Botkát, hogy „puhítsa álláspontját”.

2014 előtt egy bő évvel ilyen cikkek jelentek meg: „Fordulatot hozhat Gyurcsány Együtt-gyilkos előretörése?”, valamint „a DK jön fel, van, ahol már utolérte Bajnai csapatát. Lehet, hogy újra kell tervezni az ellenzéki összefogást”.

 

Változás nem történt, semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek. 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7412190274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2017.02.07. 15:43:39

:-(

Jobberként is fáj már ezt látni.

Hogy valami optimistát is mondjak: történelmi lehetőség a megtisztulásra: az összes mai baloldali párt simán kimarad a parlamentből. Elmennek szépen vissza autót fényezni és helyet adnak új értelmes, hiteles baloldali arcoknak... vagy nem...

DFK 2017.02.07. 15:46:14

Vicces lesz a következő 12-15 hónap. A baloldal balf@szkodik majd. Kérdés, hogy 1 vagy 2 frakcióra való jut-e be belőlük? Talán az utolsó ciklusukat kezdik meg 2018-ban.

koala kóla 2017.02.07. 15:47:53

@Ad Dio: magyarországon nincs kereslet internacionalizmusra, mi ugyanis európa sok más népével ellentétben ma is egységes nemzet vagyunk

tehát csak gazdasági baloldalról lehetne beszélni, azt meg megkapja az ország ha jobbra ha széljobbra szavaz, mindenképpen

HaCS 2017.02.07. 16:01:47

@koala kóla:

Jaja!

Éljen a nemzetiszocializmus!

koala kóla 2017.02.07. 16:10:35

@HaCS: mindenki szereti a gazdasági baloldaliaskodást, minrden országban. Mo-n meg a nemzetet is, mondjuk ez nem általános.

Igy igen, a nemzetiszocializmus a nyerő receptúra Magyarországon, s ez nagy büszkeséggel tölt el.

kobalt (törölt) 2017.02.07. 16:31:47

Hogyan is lehetne elmondani egy vaknak, hogy milyen a szivárvány?!?

Medgar 2017.02.07. 16:42:13

@HaCS: Éljen a liberálfasizmus!

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.07. 16:55:50

SOHA TÖBBET MSZP-EGYÜTT-DK DIKTATÚRÁT !

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.07. 16:58:02

@HaCS:

A nemzeti szocializmus az egy olyan irány amit soha senki nem próbált még ki eddig, csak a nácik.

Gazdaságilag nem is volt ezzel semmi probléma.

Az ideológia, ami okán embereket irtottak az meg nem volt sem nemzeti, sem szocialista.

dare 2017.02.07. 17:40:51

Rendben, nem kell összefogni az azonos ideológiai alapon létrejött pártoknak.
Végül is hatalmas ország vagyunk, benne nagyon sok emberrel, aki mindent jobban tud a másiknál (általában).
A 21014 -es választáson 18 pártkezdeményezés indult az országos listán (összefogással).
Ezt még akarják fokozni?
Minden jel arra mutat, hogy igen.
Én tudom hogy sok ideológia van (bár politikai irányzatnál kevés a jelentős), de az azonos ideológiával rendelkezők, ne húzzanak már 100 felé.
Ez olyan nagy kérés.
Kivétel a nagyobbak közül az Mszp és a Dk, mert nekik úgy fest elválnak útjaik.
Ami talán jobb is nekik, csak fejezzék már be ezt a táncot mert nem vicces.

Ad Dio 2017.02.08. 09:34:23

@koala kóla:

"nincs kereslet internacionalizmusra"

Már hogyne lenne. Persze nem úgy, ahogy a baloldali liberálisok nyomják azt. A globális gazdaság nem opció. Aki kimarad, lemarad és elszegényedik. Viszont mindezt lehet úgy is csinálni, hogy közben a hazai középosztály nem hal meg, nem kerül minden a globális nagy halak kezébe, hogy nem enyészik el a kultúra. A koszos fürdővízzel együtt nem feltétlen kell a kölköt is kidobni.
süti beállítások módosítása