A valódi viták otthona

Reflektor

Négy évente demokrácia

2017. március 30. - szénhidra

val.jpg 

A Fideszes kommunikációban gyakran megjelenik, hogy az emberek egy fideszes döntésre már leadták a voksukat. Nem kell erről beszélni, nem kell erről vitatkozni, érdekeket egyeztetni és főleg nem kell népszavazást kiírni. Ebben az értelmezésben a demokrácia leszűkül arra a pár percre, amíg az ember a szavazófülkében leadja a voksát, minden ami előtte van és utána van már az ő támogatásával történik, ha tetszik neki, ha nem. Ez az elgondolás megfosztja a szavazót, a magyar embereket nem csak a megbeszélés és konszenzuskeresés lehetőségétől, de ugyanúgy az ellenállás jogától, hiszen az tükröződik benne vissza, hogy a demokráciában egyetlen döntés van, és egy lehet: hogy melyik pártra szavazol. Amelyikre letetted a voksodat, azt mindenben támogatnod kell, a többivel meg valószínűleg úgysem érthetsz semmiben egyet. És a legszomorúbb, hogy ezt nem csak a kormány, de sokan a szavazók is elhiszik.

Ez a demokrácia elárulása. A demokrácia folyamatos párbeszédről kell hogy szóljon, ahol minden tag, ha akarja kifejtheti a véleményét, és ha úgy érzi, súlyosan megsértették, demonstrálhat. Tüntethet, sztrájkolhat, népszavazásra buzdíthat. A folyamatos vita pedig nem széplelkűség, nem időpazarlás, és főleg nem akadályozza meg a hasznos előremutató folyamatokat. Megakadályozza azt, amiben nincsen konszenzus, megakadályozza, azt, amit a társadalom egy jelentős része elutasít. A demokrácia így a folyamatos konszenzuskeresés a társadalmi csoportok, egyének között, hogy a végeredmény ha nem is mindenkinek ideális, de majdnem mindenkinek elfogadható legyen. Ez a konszenzuskeresés hiányzik. De van egy rossz hírem azoknak, akik mindenért az Orbánt és a mostani elmútnyolcévet teszik felelőssé, amióta az eszemet tudom, ez a konszenzuskeresés, ez a valódi demokrácia eddig sohasem működött.

Egy társadalmi folyamatnak három „szereplője” van. Az első a polgár, a szavazó, az ember, aki sok társával együtt a tömeget alkotja, aki ideális esetben eldönti, hogy mi az az elérendő cél, amiért ő szívesen munkálkodna, amit ő meg szeretne valósítani. Nem konkrét eszközöket keres, nem megvalósítási tervet, viszont a célt ő jelöli ki. Amíg ez nem így van, addig lehet célokat kitűzni, és az ország egyik fele talán lelkesedik is érte, ha nincsen konszenzus az emberek nagy többsége nem érzi a sajátjának, nem érzi, hogy neki tennie kéne érte. Nem érzi számára követendőnek, és kötelezőnek ezt az irányt, sokkal inkább a megbuktatásán fog munkálkodni, mint a megvalósításán.

A másik szereplő, a szakértő, aki elemzi a helyzetet, kitalálja és leírja azt a megoldási metódust, amivel a célt el lehet érni. A szakértők istenítése, és mindenhatósága egy nagyon rossz beidegződés része, hiszen a szakértő nem mondhatja meg hogy mit, csak azt hogy hogyan. Az oktatás kérdésben jelenleg nincsen konszenzus és sokan a „szakértőktől” várják a megoldást a problémára, csakhogy amíg a társadalom nem fogad el egy modellt, amíg nincsen egy megegyezés majdnem mindenkinek a beleegyezésével arról, hogy milyen oktatási rendszert is szeretnénk, addig a szakértők képtelenek hosszútávú megoldásokat mutatni nekünk, hiszen mindig rövid távra rendezkedünk be. Így a az (oktatás)ügy a mindenkori politika prédája lesz.

A harmadik szereplő pedig a politikus, akinek nagyon fontos szerepe van a folyamatban. A nép mondja meg, hogy mit, a szakértő hogy hogyan, a politikus meg megoldja hogy legyen rá pénz. A választott politikusoknak a feladata, hogy a rendszert az állam képes legyen működtetni, meg kell teremtse és tervezze azt az elosztási rendet, amiben a kitűzött célok a feltételek mellett megvalósulhatnak. Ma a politikusok uralma van, egy döntés minden elemét ők határozzák meg, hivatkozva arra, hogy egy döntés van csak a demokráciában az emberek kezében. Mindent a politikus dönt el, ami így lehet szakszerűtlen és kivitelezhetetlen lesz, de még fontosabb, hogy nem is vonja be a népet a döntésbe, nem érzik sajátjuknak, és inkább küzdenek ellene, mint mellette.

Ez van most, de aki visszasírja a 2010 előtti időket az jobb, ha szembesül a ténnyel, hogy akkor se a nép döntött. A politikusok mindenféle szakértő mögé bújva hozták meg a döntéseket, a nemzeti konszenzust nem az emberek 1, hanem 2 százaléka hozta meg, ugyanolyan hiteltelen és értelmetlen volt, mint a mostani rendszer. Nem volt jobb, vagy rosszabb, ugyanolyan működésképtelen és használhatatlan volt, csak más okból kifolyólag. És ez vezetett oda, hogy az emberek azt a rendszert se akarták megvédeni, hiszen nem védte meg őket, nem akarták képviselni, hiszen ott se szólhattak bele semmibe. Orbán Viktor pont azt ígérte, hogy majd ha ő lesz, mindenki beleszólhat a politikába, ez a pozitív jövőkép volt az, ami a kétharmadhoz segítette. Szembe tudta állítani az akkori borzalmas helyzettel a saját sokak számára elfogadható elképzeléseit. Aztán amikor megválasztották szembe köpte a szavazóit. 2010 előtt a lényeget tekintve nem volt demokrácia, lehet a jogszabályi keretek jobbak voltak, de a konkrét megvalósítás ugyanolyan csapnivaló volt.

Egy új nyelvet kell kialakítanunk, egy új társadalom alapjait kell leraknunk, ahol nem 4 vagy 8 évente változnak a nemzeti stratégiák, a nemzeti kérdések nem a mindenkori hatalmi machinációk áldozatai, hanem egy sokak által elfogadott konszenzus eredményei. Amik nem egy szűk csoport szélsőséges nézeteit képviselik, hanem óriási támogatottság áll mögöttük a társadalom minden szintjén. A demokrácia minden számunkra fontos, minket érintő kérdésében együtt kell döntenünk, és közösen kell megvívni azokat a csatákat, amik mindannyiunk ügyeiről szólnak. El kell érjük azt, hogy elmondhassuk, demokrácia nem csak négy évente van Magyarországon, hanem minden órában és minden pillanatban.

Gyürefi András

 

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5712387901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koala kóla 2017.03.31. 00:44:06

A közvetlen demokráciának megvannak a határai. Lásd. olimpiás népszavazás, a választók 7ede ment el. Vagy migriszavazás, ott meg a 40% ment el.

Ergo, 4 évente szavazol aztán kuss van, mert az embereket nem érdekli, és nem értenek hozzá.

Pontosan lehet tudni mit fog csinálni a fidesz vagy a baloldal, ezer éve hatalmon vannak, mindenki ismeri őket. Ha meg mégsem tetszik valami, akkor el kell menni tüntetni, és vagy elállnak a tervüktől - internetadó, vasárnapi nyitva, olimpia - vagy agyonverik őket azonosító nélküli viperás embörökkel, akiket kitüntetnek.

Ennyi.

leponex 2017.03.31. 00:49:09

András, Te olvasod is amit írsz??

' Megakadályozza azt, amiben nincsen konszenzus, megakadályozza, azt, amit a társadalom egy jelentős része elutasít. '

Magyarul bármit, azaz MINDENT, hiszen nehéz lenne olyat találni, amit egy 'jelentős réteg' ne utasítana el, ha másért nem politikai okokból.
A 'konszenzus' terminus értelmezésétől most tekintsünk el jóindulatúan...

No de tehetjük-é??:

'Egy új nyelvet kell kialakítanunk, egy új társadalom alapjait kell leraknunk, ahol nem 4 vagy 8 évente változnak a nemzeti stratégiák, a nemzeti kérdések nem a mindenkori hatalmi machinációk áldozatai, hanem egy sokak által elfogadott konszenzus eredményei.'

Oké, alakíccsál nyelveket, újakat, százakat-ezeret, rakosgassál szorgalmasan új társadalmi alapokat (nékem oly ismerős dallamok ezek, vót amikor már le is raktuk a szocializmusnak az ő alapjait...) oszt próbáld értelmezni a sokak általi konszenzusot ...
Te valami kisztitkár leende előző életedben ??
Vagy az vagyol ?

clemens 2017.03.31. 04:46:36

Az általad kívánatosnak tartott folyamatos párbeszéd talán működött az Athéni városállamban néhány ezer unatkozó polgár között, de szerintem képtelen működni milliók között.
Mindig, mindenre lehet találni néhány ezer elégedetlen embert akiknek nem tetszik egy megoldás, az ilyen csoportokkal való folyamatos egyeztetés működésképtelenné tehet egy országot, pláne ha a mindenkori ellenzék feltüzeli ezeket a csoportokat.
Én bátran bevallom hogy nem értek a kormányzáshoz, ezért nem akarok minden kormányzati döntésről véleményt mondani, mint ahogyan a sok hőzöngő sem ért hozzá, de azért - pártpolitikai alapon - mindenről van "alapos szakmai" véleménye.

DFK 2017.03.31. 05:30:59

Aztán az egyszerű emberek majd minden tudás nélkül döntenének? Volt már ilyen: a munkásból igazgatót csináltak; nem is lett jó vége.

midnight coder 2017.03.31. 06:44:35

A demokrácia gyenge pontja a szavazó. Neki sem információi, sem képessége az információk feldolgozására (képesség = idő, képzettség, sok esetben intelligencia). Így aztán az átlagos szavazó az egyes kérdésekben kb. döntésképtelen. Egy-egy kérdésben néhány ember, akinek van az adott területen némi képzettsége alkothat véleményt, de az átlagpolgár aki dönthetne csak arra hagyatkozhat amit a médiából hall. A média pedig azt támogatja, aki a legtöbbet fizet - ez pedig többnyire az, aki a legnagyobb gazember.

rasztaszív 2017.03.31. 07:46:09

évenkénti választásokat!

VaradiJanos 2017.03.31. 07:54:37

@rasztaszív: ja, hogy egyetlen dolgot se lehessen véghezvinni. Mondjuk anyád terhessége közben jó lett volna egy jobbikos győzelem és utána cigányküret.

rasztaszív 2017.03.31. 07:57:21

@VaradiJanos: az agymosott dühödet tartogasd az átverőidnek....

VaradiJanos 2017.03.31. 08:04:39

@rasztaszív: nem vagyok dühös, csak általában kicsit hányingerem lesz amikor a hozzászólásaid láttán beugrik az ocsmány pofád.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.31. 08:31:55

A legfontosabb: kicsavarni a hatalmat a rablóbefektetők, a liberális orkok, a globálkulákság mocskos mancsából. Enélkül semmi esélye az igazi népi demokráciának.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.31. 08:32:40

@midnight coder:

Kiválóan leírtad a liberális demokrácia lényegét, kösz.

2017.03.31. 08:40:16

@midnight coder:

Jó meglátás. Eszköznek pedig ott van a populizmus és a demagógia, amelyeket pedig használnak is minden lelkiismeretfurdalás nélkül.

martineden 2017.03.31. 08:51:55

@DFK: Ja, pl gazszerelonek nagynehezen kitanult parasztbol 120 vallalat igazgatojat. Jaa, az nem a kadar alatt volt.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.31. 08:54:26

@martineden: Schulz 8 általánosa viszont bőven elég európa vagy Németország kormányzásához.

Kivlov 2017.03.31. 09:18:06

Tetszettek volna '89-ben akasztásokkal rendszert váltani...

room_101 2017.03.31. 09:30:42

@Kivlov:
Ja, akkor egyből Orbán lett volna a király, és mostanra betelt volna vele is a pohár, és mára fellógatták volna őt is.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 09:48:54

Mennyiben voltak mások az elkúrók 2002-2010 között ebben a tekintetben ?

Mondjuk abban mindenképpen, hogy ők beazonosíthatatlan karhatalmistákkal verettek ellenzékeieket csak mert Gyurcsány ellen tüntetni merészeltek.

----

A 2018-as választás tétje, immár nem csak az hogy visszatérjenek-e az elkúrók és romba döntsék a gazdaságot, mint tették 2002-2010 között.

Hanem már az is itt dől el, hogy Soros Gyuri tervei szerint elárasztjuk-e hazánkat integrációra képtelen muszlimokkal.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 09:51:58

@midnight coder:

"A demokrácia gyenge pontja a szavazó. Neki sem információi, sem képessége az információk feldolgozására "

Nem véletlen hogy Soros Gyuri és álciviljei fogják cenzúrázni a közösségi médiát.

Ahogyan az se, hogy a másik cége eközben azt kutatja, hogy mesterséges inteligencia bevetésével hogyan manupulálhatóak a politikai preferenciák a közösségi média hírein keresztül.

Magyarul a szavazókat a ballibek majd cenzúrázva tereelgetik az általuk helyesnek vélt irányba.

És ez már nem sci-fi.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 09:55:09

www.dailymail.co.uk/news/article-4041910/Clinton-mega-donor-George-Soros-leads-line-liberal-billionaires-funding-Facebook-s-fake-news-fact-checker.html
Clinton mega donor George Soros leads line-up of liberal billionaires who are funding Facebook's fake news fact checker

- George Soros's Open Society Foundations will fund fact checking initiative
- Hungarian businessman donated more than $25million to Clinton's campaign
- Clinton super-donor Pierre Omidyar is also linked to the pilot project
- He has given more than $30million to the Clintons and their charities in past
- Facebook feature will flag 'disputed' stories to users before they share them
- Stories are reported to 'third party checkers' which include ABC and Snopes
- Clinton's campaign was plagued with fake news stories before the election
- Right-wing commentators fear it will boost liberal content and censor Republican messages

Kodomo 2017.03.31. 10:06:23

@midnight coder: Igaz, csakhogy egy pár aktuális probléma kormányzati megoldásáról már az egyszeri szavazó is kapásból megmondja, hogy kicsinyesség/marhaság/korrupció/lenyúlás.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 10:11:08

@koala kóla: "olimpiás népszavazás, a választók 7ede ment el."

Nem volt népszavazás az olimpiáról. Mikor orbén szembesült azzal, hogy a szükségesnél kétszer több választó aláírta a népszavazási kérést, gyáván megfutamodott.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 10:12:53

@Ballib cenzorok réme 03: "Mennyiben voltak mások az elkúrók 2002-2010 között ebben a tekintetben ?"

orbán, gyurcsány egyforma két fasz, csak a magasságukban különböznek. Egymás mellé fogja őket fellógatni a forradalom.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 10:14:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nem hiszem hogy Juhász Petya 50 darab füttyös csürhéje nevezhetó forradalmárnak, mert ha igen, akkor 30 nyugdíjas leverte a forradalmat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 10:16:46

@DFK: "Aztán az egyszerű emberek majd minden tudás nélkül döntenének?"

Volt már ilyen. 2014-ben a csúti geci nyert. Az emberek valóban nagyon egyszerűek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 10:18:08

@Ballib cenzorok réme 03: "Juhász Petya 50 darab füttyös csürhéje nevezhetó forradalmárnak"

Ha ők húzzák lámpavasra a két elkúrót, nekem az is megfelel. :))

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 10:23:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nehéz Juhász Petyán, és az Együttön kiigazodni.
Gyurcsány egykori tanácsadója, és kampányfőnöke által vezetett formáció, hol összefog vele, hol elhatárolódik az elkúrótól.
Most Juhász éppen nem szereti a Ferit, de szerintem 2018-ig ez még változni fog.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 10:30:34

@Ballib cenzorok réme 03: Nehéz orbánon kiigazodni, egyszer ultraliberális soroszbérenc, másszor uszító rasszista szélsőjobb, aki beleharap az őt etető kézbe.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 10:36:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Amit te "uszító rasszista szélsőjobb"-nak hívsz.
Az az ország elsöprő többsége.

Persze a valóságban senki se "uszító", mégannyira se "szélső", és semennyire se rasszista, legfeljebb "Jobb" mint a migránspárti elkúrók.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 10:39:42

@Ballib cenzorok réme 03: "Amit te "uszító rasszista szélsőjobb"-nak hívsz.
Az az ország elsöprő többsége."

Ez igaz lehet, és akkor nagyon elszomorító. 2 év gyűlöletpropagandával ezt el lehet érni. Megérdemli Magyarország, amit a cúti geci tett vele. Egy nyomorgó öszeszerelőüzem.

Zsoltbacsi 2017.03.31. 11:16:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"2 év gyűlöletpropagandával ezt el lehet érni. "

Mar megint hazudsz. Nemzetkozi osszevetesben semmivel se magasabb az idegenellenesseg magyarorszagon, mint mashol europaban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 11:38:58

@Zsoltbacsi: "semmivel se magasabb az idegenellenesseg magyarorszagon, mint mashol europaban."

98% nem magasabb? Tehát máshol Európában 99%? 100%? 800000%?

Megint megzavartak a százalékok, te szerencsétlen. :))

Zsoltbacsi 2017.03.31. 11:47:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Megint megzavartak a százalékok, te szerencsétlen. :))"

Hogy is volt az 50 milliardos kvotakampany, meg a MINIMUM 900 ezer kivandorlo???? :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 11:49:23

@Zsoltbacsi: 10, 20, 50 milliárd, mindegy. Te kollaboráns, miért örülsz a magyar nemzet kifosztásának?

GyMasa 2017.03.31. 11:49:36

@Zsoltbacsi:
O, ember, "Don't feed the troll..."
Cicuka teljesen remenytelen.
En mar feladtam, es azert sem vagyok hajlando reagalni a hulyesegeire.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 11:56:10

@Zsoltbacsi: Te kollaboráns, miért örülsz a magyar nemzet kifosztásának?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 11:56:46

@GyMasa: "En mar feladtam"

Igen, elfogytak az érvek. Van az úgy. :))

Zsoltbacsi 2017.03.31. 11:58:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A kifosztas pontosan ugyanakkora hazugsag, mint a szamaid, amiket az iment ismertel be,hogy hazugsag!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:00:21

@Zsoltbacsi: "hazugsag"

Hazudsz, mint mindig. Az átlátszó kiszámolta, hogy 17 MILLIÁRD Ft ment el az érvénytelen és értelmetlen gyűlöletszavazásra.

KOLLABORÁNS GECI! MIÉRT ÖRÜLSZ A MAGYAR NEMZET KIFOSZTÁSÁNAK?

Zsoltbacsi 2017.03.31. 12:03:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Az átlátszó kiszámolta, hogy 17 "

Pontosan, de neked mindenki hazaarulo volt, aki nem hitte el a felbofogott 50 milliardodat....

Mindegy, 18ban valoszinuleg a fideszre szavazok, mar csak azert is, hogy tovabb egyen titeket az irigyseg! :) A DK-d meg megy majd a levesbe, kedves Greczy Ur! :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:11:59

@Zsoltbacsi: MIÉRT ÖRÜLSZ A MAGYAR NEMZET KIFOSZTÁSÁNAK, GECI KOLLABORÁNS?

GyMasa 2017.03.31. 12:26:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Igen, elfogytak az érvek. Van az úgy. :))
most minek orulsz?
De komolyan?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:29:03

@GyMasa: Őrülök, hogy beláttad. Te is okosodtál, de én is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:29:34

@Zsoltbacsi: MIÉRT ÖRÜLSZ A MAGYAR NEMZET KIFOSZTÁSÁNAK, GECI KOLLABORÁNS?

GyMasa 2017.03.31. 12:30:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Es ez ajo, felesleges hulyet csinalni beloled, mert megteszed helyttem magad is.
Attol, hogy ismetelgeted a suletlensegeidet, meg nem valnak igazza.

GyMasa 2017.03.31. 12:30:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Te is okosodtál, de én is....
Nem, onnan, ahol te vagy, mar nincs visszaut. Sajnalom.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:36:34

@GyMasa: Jöttél az idióta panelekkel, hogy éjjel nem fúj a szél, stb, nem csináltam hülyét belőled, csak elmagyaráztam. Ennyike. :))

Kivlov 2017.03.31. 12:58:08

@room_101:
fel a f*szt. retek eu nem engedné. meg amúgy is halvérű nép a magyar.
süti beállítások módosítása