A valamirevaló diktatúrákban nem csak az erőszakszervezetek tartják fenn a hatalmat azzal, hogy bárkit, aki mást mond, gondol vagy egyszerűen csak nem rendszer-kompatibilis, jobb esetben börtönbe zárják, rosszabb esetben még a családját is eltüntetik. Egy valamirevaló diktatúrában nem elégednek meg az erőforrások totális kisajátításával, sőt, komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a rendszer által képviselt saját igazságot minél többen vegyék komolyan, minél többen higgyék el, hogy a felettük álló hatalom értük van, értük tesz, hogy nélküle életképtelenek volnának, biztonságukat csak tőlük remélhetik. Végső soron tehát szeressék a rajtuk uralkodókat.
Ahol állandóan rettegni kell, majd az alvás idejére fáradtan megnyugodni, hogy húúú, kevésen múlt, de vasmarkú, lánglelkű elöljáróink ma is megmentették a világot, ott szükség van szuperhősökre. Vagy rettegjenek tőlük, vagy imádják őket. A képlet egyszerű.
Ön tudta például, hogy Észak-Koreában a felsősök és a gimnáziumba járók már évek óta az állami tanterv részeként tanulják Kim Dzsongun forradalmi tetteit? Hogy a gyerekek derék diktátorukkal kapcsolatban tényként hallják tanáraiktól, hogy a jeles vezér már 3 évesen autót vezetett vagy épp 9 évesen „vitorlásversenyen legyőzte egy Észak-Koreába látogató külföldi hajógyár vezetőjét”? Hogy zeneszerzői talentumáról már ne is beszéljünk! Persze attól, aki olyan felmenőkkel büszkélkedhet, mint a jelenlegi diktátor, kevesebbet aligha fogadna el az istenadta nép. Hiszen apjáról például azt beszélték, hogy 2 hónappal születése után már beszélt, 3-mal később járt, felsősként pedig ő tanította a tanárait.
Természetesen a mítoszteremtésnek is megvannak a különböző szintjei. Attól remélhetőleg messze járunk még, hogy minden háztartásban Orbán Viktor fotóihoz (a kedvenc, amin kezet csókol neki egy nyugdíjas néni) imádkozzanak legkisebbektől a legnagyobbakig, azonban Európa pajzsáról és megújítójáról is fontos tudni, hogy nincs híján a különleges képességeknek.
Kedves olvasó, szégyellje el magát, ha most epekedve várja, hogy itt majd mindennek elmondjuk a miniszterelnököt, ha azt reméli, arról olvashat majd, hogy a tehetséges ifjú jediből hogyan lett megnyomorodott Darth Vader, hogy kifigurázzuk, mennyire nincs már kapcsolata az egykori idealistának a maga köré gyűjtött szolgák által hermetikusan lezárt világon kívüli valósággal, nem, mi most Orbán Viktor termékeny ágyékáról kívánunk szólni. Mert ez mindennél többet elárul és mindennél szürreálisabb, amit eddig olvashatott Habonyéknál vagy Habonyéktól!
Néhány napja a Pesti Srácokon jelent meg Pilhál Tamás cikke Szimbolikus: Nyugat-Európa vezetőinek 0, Közép-Európa vezetőinek 20 gyermeke van címmel. Már a cím is elárulja, mostantól nem a 6:3-ra fogunk könnyes szemmel emlékezni. Van itt, amiben Orbán Viktor jobban teljesít.
"Napok óta kering az interneten egy kilences lista, amely Nyugat-Európa vezető politikusait listázza gyermekszám alapján. Nagy matematikai műveletre nincs szükség az összeadáshoz: a Macrontól Junckerig terjedő lajstromban szereplő politikusoknak 0, azaz nulla darab gyermeke van. A PestiSrácok.hu gyűjtése alapján Közép-Európa vezetői ennél lényegesen jobban teljesítenek. Igaz, a nyugatiak közül ketten nem jószántukból gyerektelenek. Az összehasonlításnak – Európa mostani krízise közepette – leginkább szimbolikus üzenete van."
– írja a sajtó derék munkása.
(Spoiler: elárulom, még három gyereke sincs a regionális listán rajta kívül senkinek, ő pedig öttel a dobogó összes fokára egyedüliként állhat.)
De mi a fenét jelent ez? Azt, hogy valakik kigondolták, hogy megversenyeztetik Európa politikusait termékenységi alapon? Hogy Orbán Viktor a legmenőbb, mert a lista alapján több utódot nemzett más politikusoknál? És mégis mi a büdös fenét mond el valakiről az, hogy sok, másoknál több gyereke van? Ettől jobb vagy épp felelősebb személy? Esetleg jobb, gondoskodóbb szülő? És mi jár annak, aki egy ilyen versenyt megnyer? Miféle homályos szimbólumokról beszél a szerző? (Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten ízléstelen, tudománytalan társadalmi trendeket egyes személyekre vetíteni.)
Pilhál olvasói biztosan komolyabb következtetéseket tudnak levonni a szerző fejtegetéseiből, de én csak sajnálatot érzek, amikor a NER-t és az annak egészét szimbolizáló, leharcolt Orbán Viktor termékként történő reklámozásához már ez az ízléstelenség és ultraprimitívség kell. Persze vágom, hogy a talpnyalásban fontos újabb és újabb mélységekbe süllyedni, de ez már tényleg minden alatt van.
"Nem csak gazdasági növekedésben, hanem a fertilitási mutatók tekintetében is tetten érhető a kétsebességű Európa. Míg Nyugat-Európa vezetői Közel-Keletről és Afrikából kívánnak maguknak gyermekpótlékot adoptálni, addig a visegrádi négyek, a Közép- és Kelet-Európa államait irányító vezetők simán hozzák az átlagos gyermekszámot, a kevesebb mint kettőt, de több mint egyet. Azt, ami ugyan a lassú, de biztos népességfogyást jelenti, de legalább nyomokban emlékeztet egy életképes társadalomra. Ha a térség jelenti a vitalitást Európában, akkor azalatt azt kell érteni, ők még tudják, gyereket nem csak venni, hanem csinálni is lehet."
Szóval elérkeztünk oda, amikor Orbán spermáinak életképessége és az utódok nemzésére való jelenlegi vagy egykori alkalmassága alapján mondhatjuk ki, hogy a hanyatló Nyugattal szemben lassan, de biztosan fogyó népességünk újabb diadalt aratott? Végre valami, amire igazán büszkék lehetünk? Mert a mi vezérünk igazi csődör, Kövértől pedig már korábbról tudjuk, hogy jó esetben mi jelenti a csúcsot egy nő életében:
„Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”
Na, most jöhet a robbanós ökölpacsi, ma is jól teljesített a rendszer! Eljutottunk oda, hogy versenyeket kell kitalálnunk ahhoz, hogy végre valóban sikeresnek tűnhessünk akár csak egyetlen percre. Mert már az is eredmény, ha lassabban fogyunk másoknál.
És persze az sem mellékes, hogy a külföldre költöző százezernyi magyar fiatal esetében vajon miért nagyobb a gyermekvállalási hajlandóság azokkal szemben, akik itthon maradnak? De attól, aki a gyermekvállalást ezen a síkon és ilyen módon értelmezi, természetesen nem várható el, hogy ilyen apróságokra vesztegesse drága idejét.
Végtelenül visszataszító, ha a gyermekvállalás ügye, a reprodukciós jogok kérdésköre, emberek személyes drámái vagy épp dilemmái végül így egyszerűsödnek fogyasztható üzenetté a kormányzati médiában. Na de miért is várnék többet vagy mást?
B+
Csepregi János írása
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
a kép forrása: 24.hu
