A valódi viták otthona

Reflektor

Választási biznisz

2017. május 28. - szénhidra

kamu.jpg

Nagyszerűen megjátszhatja a Fidesz, hogy milyen demokrácia van itten kérem Magyarországon, hiszen mindenki láthatja, hogy milyen sok párt indulhat a választásokon. Sőt, az állam még jól ki is tömi őket egy rakás pénzzel, szóval szerintük felesleges a hangulatkeltés.

Az előző választáson rengeteg, addig ismeretlen párt tűnt fel a szavazólapokon, amikről azt se tudta az ember, hogy hogyan hívják pontosan magukat, nemhogy a programjukat vagy vezetőiket, tagságukat. Ezek a pártok szinte egytől-egyig választásibiznisz-pártok voltak és két célból alakultak meg. Az egyik cél a nyerészkedés, míg a másik cél a választók megzavarása és a politikai manipuláció volt. Több esetben ezek párban jártak és most is úgy néz ki, hogy nincs olyan szándék, hogy meg akarnák tisztítani a pályát a kamupártoktól.

Mondom a gyors meggazdagodás receptjét!

Szerezz tíz embert, alapíts pártot és közben hozz létre egy céget. A párt nevében gyűjts össze annyi aláírást amennyivel az országos listát összerakhatod, nyerd el az állami támogatást, majd minden kampánytevékenységet számlázz ki a cégednek. Sem a rendőrség, sem az ügyészség, sem az ÁSZ nem fog utánad nyúlni, ráadásul 27 körzetben (ebből 18 budapestiben) kell csak elég aláírást összegyűjtened. Annyi hitel kell csak, amennyiből a diákmunkásokat kifizeted. Kész, 150 millió máris a tiéd.

De hát virágozzék száz virág, nem?

Biztosak lehetünk abban, hogy a kormánypártok érdeke az, hogy minél elaprózottabb legyen a mezőny, és ha netalán talán egymáshoz hasonló nevű szervezetek jelennének meg a porondon az csak extra nyereség. Három éve a kamupártokra leadott szavazatok legalább 2 mandátumot jelentettek a Fidesz javára, mert az elveszett szavazatok a rendszerben a legtöbb szavazatot kapónak kedveznek.

Kétségtelen, hogy egyes könnyítések történtek, mint például a „kopogtató cédula” helyett már aláírásgyűjtő íveket kell kitölteni, többes ajánlási rendszer van már és persze az említett pártalapítási szándékok anyagi erősítése. A legfontosabb két dolog azonban nem változott: sem az 5%-os küszöböt nem vitték lejjebb (vagy törölték el) sem az egész kampányfinanszírozás nem lett tisztább.

Mivel a Fideszről és a kormányról nem tudunk jóindulatot feltételezni a fenti két lehetőség miatt a 2018-as választásokon is nagy valószínűséggel találkozni fogunk mindenféle kamu-, és bizniszpárttal.

Csarnó Ákos

 

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8612545817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.28. 12:17:40

S miért baj, ha száz kamupárt összesen begyűjt pár 1000 szavazatot? Ennek mi a befolyása a választási eredményekre?

Paróczai 2017.05.28. 14:48:46

@MaxVal BircaMan HJCD:
Ejnye kolléga! A szerző tudja, hogy ez azért csalás, mert a FIDESZ tudja már előre, hogy mint nyertes, ezeket az elvesző szavazatokat ők kapják!
Ez nettóban annyit jelent, hogy tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy a demokratikusnak is nevezett senkiháziak senkinek sem kellenek!
Ezt egyébként mindenki tudja, csak olyan jó álmodozni demokráciának hazudott diktatúrát!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.05.29. 07:16:24

@MaxVal BircaMan HJCD: Te tényleg ennyire hülye vagy, esteleg szövegértési problémáid vannak? Ha diszlexiás vagy akkor nem kellene internetes blogokat "olvasnod".

Sir Galahad 2017.05.29. 08:30:27

@Paróczai: Ha a Fidesznek a legnagyobb a támogatottsága, akkor ezek a töredékszavazatok tényleg hozzá kerülnek. Ha másik pártnak, akkor még ahhoz.

Netuddki. 2017.05.29. 08:33:28

@MaxVal BircaMan HJCD: Ha magadtól nem jössz rá, akkor minek magyarázni. Úgyis csak a hivatalos fideszes agitpropot fújod, bolgár putinpincsi.

Netuddki. 2017.05.29. 08:40:48

@Sir Galahad: De mivel a tolvajfideszesek abban bíznak, hogy ők kapják a legtöbb szavazatot, ezért mindent megtesznek a minél több kamupártért. Hátha megint meglesz ebből a 2/3 1/3 szavazattal.

Sajnos mára bebizonyosodott, hogy ez a fajta választási rendszer káros az ország érdekeinek. Mert tolvaj bűnözőket juttathat abszolút hatalmi pozícióba.

Azért, hogy a tolvajfideszesek ne nagyon örüljenek. Taktikailag elhibázott lépés a részükről ez a mindent vagy semmit felfogás. Lehet, hogy így könnyebben túlnyerhetik magukat, de mindent egyszerre el is veszíthetnek (ami jó). Antilop már érez valamit, hogy már őszi rendőrattakról hadovál.
Persze, ha némi csalással nem biztosították túl magukat a tolvaj bűnözők. Ami meg előbb-utóbb kiderül, aztán amiatt borul az egész rezsim.

Sir Galahad 2017.05.29. 10:09:47

@Törölt felhasználó.: A történetben a kulcskérdés az, hogy a legnagyobb támogatottságú pártnak kedvező választási rendszer általad is említett adottságát ("mindent egyszerre el is veszíthetnek") miért nem tudja kihasználni az ellenzék? Azt gondolom, önmagában a választási rendszer nem káros az ország érdekeinek, inkább az erőtlen, egymással civakodó, tehetetlen pártok érdekeinek káros. Biztos, hogy ez baj?

konrada 2017.05.29. 10:39:53

...na de hát ez mindig is így működött! Soha nem lesz már annyi kamupárt, mint 1994-ben, meg 98-ban, és akkor sem rajtuk múlott, ki győzött, hanem azokon, amelyek elérték a parlamenti küszöböt.
...talán esetleg 2002-ben, és 2006-ban: 2002-ben tán tényleg szakítottak le annyit a kamupártok, hogy meghatározóak legyenek, és 2006-ban is torzítottak, de akkor már megint nem nem meghatározó mértékben.
...s csodálnám, ha 2018-at a be nem jutókra leadott szavazatok döntenék el.

Ez megint egy újabb kifogás keresés arra, miért nem, ahelyett hogy olyan programokat írnának, úgy szerveznék meg magukat, hogy az a többségi szavazóknak tetszen...

Pop40 2017.05.29. 11:17:04

Nincs ebben semmi különleges, a vajdának kellenek a kamupártok.
Ha csak 1-2 körzetet behúz azzal, hogy elvesznek 1-2%-ot az ellenzéki esélyes jelölttől, már megérte.

A maffia bukása után ezeket a szervezeteket is elő kell venni, és fillérre elszámoltatni, mit csináltak a pénzzel.

grundigg (törölt) 2017.05.29. 13:57:15

"Három éve a kamupártokra leadott szavazatok legalább 2 mandátumot jelentettek a Fidesz javára, mert az elveszett szavazatok a rendszerben a legtöbb szavazatot kapónak kedveznek."

Miért éppen a legtöbb szavazatot kapónak kedveznének? Akkor kedveznek annak, ha a szerző azt feltételezi, hogy ha nem kamupártra szavazott volna a választó, akkor biztos az ő pártjára. De ez csak fikció.

Amúgy is vicces, hogy ahol korábban csak az mszp és az szdsz volt, ott most van mszp, dk, együtt, párbeszéd, liberálisok, lmp, momentum, kétfarkú kutyák, meg még ki tudja hány véresen komoly nemkamupárt, és közben a kamupártok miatt siránkoznak.
süti beállítások módosítása