A valódi viták otthona

Reflektor

Gulyás Márton és a 2017-es atombomba

Történet a lelkes aktivistáról, az igazságos választásról és a kiégett, kicsinyes bloggerről

2017. június 08. - macska az úton

mno_foto.JPGGulyás Mártonról sok mindent el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy olyan személy volna, aki nem fektet minimum 200 százalékot azokba a dolgokba, melyeket szeretne elérni. Láthatóan iszonyatos energiával küzd és a pofonok elől sem tér ki, ha olyan ügyekről van szó, melyek ütköznek az elveivel. (Kétségtelen, hogy Magyarországon nagyon nem jó irányba mennek a dolgok.) Sőt, ha Budapesten egy hónapon belül háromszor ér fizikai atrocitás tüntetőket, akkor egészen biztosan, hogy abból legalább kétszer ő lesz az áldozat. Gulyás tényleg mindig ott van, ahol a dolgok történnek. Ezzel együtt vagy talán épp ezért természetesen igazi megosztó figura, akiért nagyon lehet rajongani, de akit épp annyira lehet gyűlölni is attól függően, hogy szabadságharcosnak vagy bajkeverőnek tekinti az ember. (De ez annál az elvárásnál azért mindenképp szerencsésebb, amit a kormány tanúsít, miszerint mindenkit gyűlölni kell, aki és ami nem a Fidesz-KDNP.)

Nem kérdés, hogy Gulyás fontos dolgokról beszél, ahogyan az sem, hogy kérlelhetetlenül. Vehemenciája gyakran kelti azt az érzést, hogy ez az ember vagy győzni fog, vagy belehal. Középút látszólag nem nagyon létezik. Mindez egyáltalán nem értékítélet, sokkal inkább benyomások összegzése.

Gulyás még április 15-én jelentette be, hogy választási mozgalmat hív életre azzal a céllal, hogy az év végig arányos választási rendszert alakítson/kényszerítsen ki. Ha ez októberben nem valósul meg, jöhet a polgári engedetlenség. A kurva életbe, mondhatná bárki. Meglehetősen ambiciózus tervek ezek egy kiábrándult, passzív, az egyéni felelősségvállalás létében nem igazán hívő társadalom keretin belül.

Az sajnos valóban nem vitás, hogy a választási rendszer gátlástalan átalakításának legfőbb célja és legbotrányosabb eredménye, hogy maximálisan a Fidesz-KDNP malmára hajtja a vizet, így valósulhat meg a leadott voksok 45 százalékával 2/3 a Parlamentben és így válik jelentéktelenné minden olyan leadott szavazat, amit nem az első helyezett kapott. (Egész pontosan 2014-ben a szavazatok 45,05%-ával a mandátumok 66,83%-át szerezték meg Orbánék.) Korábban ugyanis kompenzációs rendszerben a nem nyertes jelöltekre leadott szavazatokat is összesítették, melyek a mindenkori ellenzéknek jelenthettek további mandátumokat. Jelenleg azonban aki nem a nyertesre szavaz, annak a véleménye senkit nem érdekel, ahogyan azt egy keresztény és konzervatív kormánytól elvárja az ember. (Igen, cinizmus.)

Persze nem csak ez, az arányosság elvén működő rendszer került a dózer útjába, a választókerületek átrajzolásának sem volt más célja, mint úgy dolgozni át a térképet, hogy a haza megmentői jól, pontosabban nagyon jól jöjjenek ki a dologból. Ez pedig ebben a formában rohadtul látszatdemokrácia, mely egyszerre szolgálja azt az illúziót, hogy a nép dönthet meg azt, hogy rohadtul Orbánék legyenek a befutók és jóval nagyobb hatalmat kapjanak annál, amekkorát a nép adni kívánt nekik. Gulyás igénye egy igazságosabb választási rendszerrel kapcsolatban tehát valóban jogos, ahogyan annak felvetése is, hogy az ellenzéki pártok keveset tettek az elmúlt években az ügy érdekében.

A rendszer pofátlanságát remekül összefoglalta az Index az alábbi videóban:

Gulyás bejelentése óta azonban közel két hónap telt el, de aki már azt gondolta, hogy ebből az egészből semmi nem lesz, nagyot nézhetett, mikor néhány napja egy 2 perces videóval bejelentkezett az a bizonyos mozgalom. A filmből pedig az is kiderült, hogy na, ideje változtatni a dolgokon. Nagyot néztünk, de szavakat eddig nem találtunk. A videót sok-sok csatornán osztották meg, de az újságírók által generált kísérőszövegek arra szorítkoztak leginkább, hogy hű, itt aztán mennyi nagyon máshonnan érkező figura szerepel egy helyen. Ami persze igaz is. A felvételen a megjelenés sorrendjében a következő megszólalók hallhatóak: Csintalan Sándor, Kornis Mici, Misetics Bálint, Törley Katalin, Zagyva György Gyula, Hajós András, Pörzse Sándor, Stohl András, Gálvölgyi János, Thuróczy Szabolcs, Bánfalvi Eszter, Kóbor Andrea, Kovács Luca, Kiss Imre. (A felsorolást a videó alól nyúltam. Köszi!) Politikusok, közéleti arcok, művészek, megmondó és egyszerű, hétköznapi emberek. Olyanok, akiknek egy része biztosan nem ért egyet a többiekkel, sőt, még az sem biztos, hogy szóba állnának egymással valaha, ahogyan a szélső jobbról érkező Zagyva be is számol erről a videóban, de most valamiben azonos álláspontot képviselnek. Amit 3 nap alatt 71.000-en ismerhettek meg a youtube-on keresztül.

Az üzenet persze világos, ők mind azt akarják, hogy igazságos, arányos választási rendszer legyen, ami a voksokat tükrözi, nem azt, hogy milyen ügyesen betonozta be a hatalmát Orbán és csapata. Egyetlen közös cél, ami akkor is közös, ha más közös semmi sincsen.

Na de kinek szól ez a videó?

A Fidesz-KDNP-nek? Ha őket a legkisebb mértékben érdekelné a tisztesség, akkor fel sem merült volna ez a csűrés-csavarás. És őket aztán végképp nem fogja meghatni, ha Csintalantól Hajóson és Gálvölgyin keresztül Zagyváig és Pörzséig értenek valakik egyet abban, hogy a kormány közel sem játszik tisztességesen. Az a bizonyos vastag bőr sokkal nagyobb durvaságokon edződött, felsorolni estig se lehetne mindet. Ez a videó az ő ingerküszöbüket még annyira sem éri el, hogy Németh Szilárd, akinek azért nem esik nehezére, sorosozzon egyet.

Esetleg azoknak az embereknek, akik csak sodródnak, akik elvesztették a reményét, hogy beleszólhatnak a saját hazájuk életébe? Nehéz megmondani, pedig sokat törtem rajta a fejemet.

Utóbbi esetben ugyanis számomra például nem túlzottan pozitív az az üzenet, hogy semmi közös nincs bennünk, sőt, utálhatjuk is egymást, de az igazságos választási rendszerért most közösen kell tennünk. Ez számomra olyan, mintha az egész szétvert választási rendszer lenne probléma, nem pedig csak egy tünet, ami aláhúzza, hogy nagyon beteg a társadalmunk, amiben és amivel még ezt is simán meg lehet csinálni. És bizony olyan, mintha valóban elfeledkeznénk arról, hogy mennyire megosztott nép vagyunk, aminek nem csak a kormány, de az ellenzék is része. Sajnos egy csomó párhuzamosan beszélő, de egymással közösséget nem vállaló arc nekem nem ad hitet, nem fogom azt gondolni, pláne a full centralizált, full kisajátított mai Magyarországon, hogy itt most valami elkezdődött. És, ronda leszek nagyon, de azt mondom, nem is szeretném, hogy például a dolog fontosságát saját fröcsögésének hangsúlyozásával hitelesítő Zagyvával elkezdődjön.

Jogosan kaphatom meg a kritikát, hogy pofázni könnyű. De nem azt akarom mondani, hogy nincs értelme egy mozgalomnak, nem is azt, hogy ne kellene tiszta feltételeket teremteni, legjobb esetben meneszteni a kormányt, ahogyan azt sem mondom, hogy ne kellene mindent megtenni a változásért, csak azt nem érzem, hogy ez egy használható eszköz lehet erre. De én lennék a legboldogabb, ha kiderülne, mekkorát tévedtem.

Az MNO-nak adott interjújában Gulyás arról beszél, hogy:

A remény abból adódik, hogy ezt az ügyet egy mozgalom fogja a zászlajára tűzni. Nem arról van szó, hogy tüntetést szervezünk, vagy videót készítünk, hanem széles társadalmi bázissal rendelkező mozgalmat építünk. Most arra kértük a pártokat, hogy dolgozzák ki saját javaslataikat a választási rendszerre. Ezeket a terveket augusztus elejéig várjuk. Ezután augusztus 20-án elindítjuk a kampányt, amelynek keretében a parlamenttel szemközt felállítunk egy agórát: itt fog elindulni az az érdekegyeztető folyamat, ahol a pártok és a politikai szervezetek közösen megszülik azt a választási rendszerre vonatkozó javaslatot, amelynek az elfogadtatásáért küzdenek majd szeptember 20-a és október 23-a között. A parlamentnek október 23-ig lesz lehetősége erről a javaslatról szavazni. Amennyiben ez nem történik meg, a kérés követeléssé fog változni, és polgári engedetlenségi eszközökkel fogunk küzdeni az elfogadtatásáért.

Kíváncsian várom a folytatást.

Csepregi János írása

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

A borítófotó az mno.hu-ról származik.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2412577299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.08. 19:11:52

1990 óta aránytalan a választási rendszer, eddig nem volt ez baj?

mortullus 2017.06.08. 19:18:14

Amúgy is választások előtt 1 évvel már nem változtatunk választási rendszert.

tothh · http://polizis.blog.hu 2017.06.08. 19:25:09

"Korábban ugyanis kompenzációs rendszerben a nem nyertes jelöltekre leadott szavazatokat is összesítették, melyek a mindenkori ellenzéknek jelenthettek további mandátumokat. Jelenleg azonban aki nem a nyertesre szavaz, annak a véleménye senkit nem érdekel, ahogyan azt egy keresztény és konzervatív kormánytól elvárja az ember." - namost ez így ebben a formájában nem igaz. Most is beszámítódnak a töredékszavazatok, csak sokkal kisebb a súlyuk. Részben a kevesebb kiosztható mandátum, részben pedig amiatt, hogy erre a listára kerülnek a győztes plusz szavazatai.

Egyébként szerintem nagyon hülyén van megfogalmazva a videóban a probléma. "Igazságos" választási rendszerről beszélnek. De mi az igazságos? Az arányos? A korábbi rendszer sem volt az. Ráadásul egy arányos rendszer is torzíthat, minden a körzetméretektől függ. Ld. pl. a portugál, vagy a spanyol rendszer.

A korábbi rendszer az egyéni választókerületek elosztásában kifejezetten aránytalan volt. Akkor volt hogy több mint kétszeres eltérés is volt az egyes VK-k mérete között. Persze én is tudnék mondani olyan elemeket a jelenlegi rendszerből, amelyek szerintem nem igazságosak, de kétlem, hogy más pont ugyanezeket sorolná fel. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a témában a legtöbb megszólaló egyszerűen nem tud elszakadni az "ideálisnak" tekintett '89-es megoldástól, ami maga egy rossz kompromisszum volt, ahol a pártok saját vélt vagy valós érdekeiket próbálták meg átnyomni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 20:58:31

@mortullus: "választások előtt 1 évvel már nem változtatunk választási rendszert. "

Választások előtt 4 évvel nem változtatunk! Megcsináljuk a törvényt, és majd a választások után életbelép, nem korábban.

Sajnos a fideSS ezt sose tartotta be. :(

kivisziat 2017.06.08. 23:30:59

Polgári idétlenségi mozgalom lesz, már ha lesz egyáltalán...

hatodikx 2017.06.09. 09:39:19

Legyen a Momentum a győztes, és akkor ő kapja a 2/3-os többséget a parlamentben. Egyszerű az ábra!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.09. 13:43:32

@hatodikx: Ne aggódj, ha ezt reális veszélynek látná a fidesz, akkor a választások előtt 2 héttel is változtatna. De az igazi gond az, hogy a most károgó fideszeseket az nem zavarná.

Egyallampolgar 2017.06.09. 13:58:06

Lehet Zagyvát sok okból kritizálni, de attól még bizonyos ügyekben lehet igaza. Szerintem ebben (neki is) igaza van.
A korábbi választási rendszer is torzított, de messze nem ennyire.

Szerintem az sem baj, hogy a szereplők hangsúlyozzák általában nem értenek egyet. Szerintem ez itthon is új. Általában nem értünk egyet, de adott ügyben képesek vagyunk megszervezni magunkat és együtt fellépni. Ettől vagyunk (leszünk) közösen egy nép.

Censored Trompf 2017.06.09. 13:58:33

Nekem kifejezetten tetszik a választási rendszer.

Ugyanis a mostani rendszerben, ha győz a Jobbik akkor kormányozhat, ha győz az MSZP akkor kormányozhat, ahogyan a Fidesznek is addott a lehetőség.

A régi rendszerben ha győz a Fidesz akkor kormányozhat.
Na de mi van, ha nem győz, és csak 45%-nyi képviselői helyet szerez ?

MSZP-Jobbik kormány ?
Cirka úgy hogy 1 darab törvényre se szavaznának egységesen a menekültektől kezdve, a családpolitikán keresztül a gazdasági kérdésekig ?
Azaz határozatokat törvényeket meghozni TELJES MÉRTÉKBEN KÉPTELEN parlament lenne az eredmény.
Ami esetünkben egy azonnal csőd, és válsággal egyenértékű.

Ez nem hiszem hogy cél lenne.

nnnnnnnn 2017.06.09. 14:00:26

nincs semmi baj a választási rendszerrel. rossz lehet a baloldalnak hogy még ha összefognának sem lenne elég szavazójuk, ezért kapálóznak ennyire. nem tudtok nyerni, mert a kutya nem szavazna rátok, akkor szerintetek rossz a választási rendszer. lol.

Censored Trompf 2017.06.09. 14:03:18

@MaxVal BircaMan HJCD:

Ez egyébként tényleg így van. 1994-ben pl alig 55% szavazattal lett 3/4-es MSZP- SZDSZ kormány.

Brumm Brumi 2017.06.09. 14:07:50

@MaxVal BircaMan HJCD:

Nézzük az eredményeket.

2010-es választás . 176 egyéni választókerület.Ebből:
173 Fidesz-KDNP (98%)+ 2 MSZP+ 1 "független".

2014-es választás. 106 egyéni választókerület.Ebből:
96 Fidesz-KDNP (90%) + 10 MSZP

Megállapítható hogy az új választási rendszerben a ballibák még javultak is :P
Azért meg már a lusta/nemtörődöm/buta/megvezetett stb. választókat kell hibáztatniuk az agyonvert ballibáknak ,akik persze meg sem érdemlik őket...

Sean MacTíre 2017.06.09. 14:10:55

@MaxVal BircaMan HJCD: az aranytalansag es az atrajzolas egy dolog. A ketfordulos rendszer megszuntetese meg a masik.

Brumm Brumi 2017.06.09. 14:13:58

@Censored Trompf:

1994-es országos választások
Szavazatok száma

Magyar Szocialista Párt (MSZP) első forduló 1 689 081 szavazat 31,27%
és ezzel lett 209 mandátummal 54,15%-os kormánypárt
Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 1 005 766 szava azat 18,62%
és ezzel lett 69 mandátummal 17,62%-os kormánypárt.

Vagyis ketten összesen 2,694 millió szavazattal , összesen 48,89%-al lettek parlamenti kétharmadosak, 72%-al...

És az akkor jó volt, a demokrácia maga.Akkor bezzeg nem "arányosítottak" volna.

Muhaha

nemecsekerno_007 2017.06.09. 14:30:17

Stabilabb kormány jöhet létre az új rendszerrel és szerintem ez a lényeg. Működésképtelen, töketlenkedő parlamenttel nagyon gáz lenne a helyzet és ebben az országban még nagyon sok a tennivaló.

Gondoljátok, hogy ha 1-2 évente új választásokat kéne kiírni, mert működésképtelen a parlament, akkor hány ember menne el szavazni? Így is a szavazók kb. 40%-a szarik az egészre.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.09. 15:03:41

"Nem tudunk nyerni ebbe na rendszerben, brühühü!"
"Követelünk, olyan rendszert, amiben mi nyerünk!!!4444"

Nevetséges. Gyerekek, ez nem így működik, sőt, sohasem így működött. Először tessék nyerni, aztán lehet a játékszabályokat átírni.

Továbbá Isten ments, hogy bármilyen balliberális kormány ebben az országban még egyszer hatalomra kerüljön, ország szétprivatizálása, majdnem államcsőd, IMF-mentőcsomag, devizahitelek, soroljam még? Ha ez a választási rendszer ezt megakadályozza, akkor nekem nincs vele problémám.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 15:08:31

@Sean MacTíre:

Így igaz. A kétfordulós rendszer megszűntetése eredetileg ballib terv volt, azaz ez a lépés konszenzusosnak tekinthető.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.09. 15:09:21

A teljesen arányos választási rendszernek pedig legfeljebb egy kétpártrendszerű berendezkedésben lenne értelme, egy sok kis párttal felálló országgyűlés ugyanis koalíció-és kormányzásképtelen lenne minden valószínűség szerint.

Ráadásul a korábbi választási rendszer sem volt arányos, hanem 3 különféle elemből épült fel: többségi egyéni listás szavazás, arányos megyei listás szavazás és veszteskompenzáció a nem nyertes egyéni jelöltekre leadott töredékszavazatokból az országos listán (ha jól emlékszem).

Jó ez így, ahogy van.

akist 2017.06.09. 15:11:26

Gulyás Mártonnak sikerült fordítva felülni a lóra. Szerezni kellene cca. 2,5 millió szavazót a baloldalon - elsősorban vidékről - és hintőporrá lehetne zúzni a Fideszt ebben a választási rendszerben is. Ehhez kevés az "aktivizmus", dolgozni kellene. Elmenni a kisvárosokba, falvakba. Kimerészkedni a 20-30 ezres tüntizés világából a valóságba, de sokkal egyszerűbb nyomni a mantrát agy és gondolkodás nélkül: szar a rendszer, a Fidesz saját magának kedvez, stb. Viktor pedig kér egy kávét és megkavargatni is van ideje úgy 2022-ig...

legyetek 2017.06.09. 15:54:28

Ha jól értem, az az arányos, igazságos és überdemokratikus választási rendszer, amelyben az esélyegyenlőség szellemében az győz, aki a kevesebb szavazatot kapja.

szdan 2017.06.09. 15:55:14

Ez a pöcs egy szánalmas kis alja buzernyák. Fingja nincs róla mit jelent valójában a politikai aktivizmus, de a cikkírónak sincs láthatóan.
Egy műemléképület festékpatronnal dobálása qrvára nem az...
Amugy a divat-tüntizők által elkövetett atrocitásokat (rendőrök, riporterek vagy újságírók ellen) azt ugye kihagytátok a képletből. Szánalmas az a próbálkozás amivel sík-retardált hülyegyerekeket próbáltok a béke segge alól felemelni valamiféle megálmodott aktivista magasságába - hát ez most sem siketrült, és nyugi hogy nem is fog! Marcika meg inkább mehet szedni a szemetet a hívei után az Oktogonra!

legyetek 2017.06.09. 16:04:22

Marcika új egyesítési mozgalma a S.L.E.J:M. Selejtes Léhűtők Egyetlen Jelöltje: Marci. Sok sikert hozzá.

ZX 2017.06.09. 16:47:44

Már meg sem lepődök, hogy szinte mindenki aki csak OV seggéből elő tudott bújni itt lebzsel. :P

akist 2017.06.09. 16:58:09

@ZX: Attól, hogy az új reménységet kritizálni merjük néhányan, még nem vagyunk teljesen hülyék...

2017.06.09. 16:59:54

Most volt ugye választás a demokrácia egyik őshazájában... angliában.

Ott aztán végképp nem arányos a rendszer!
Az nem baj?

Észre kéne venni, hogy a demokrácia nem ezen az arányos dumán múlik.

eßemfaßom meg áll 2017.06.09. 17:10:11

@mortullus: "Amúgy is választások előtt 1 évvel már nem változtatunk választási rendszert. "

Az mszp azért 94-ben megcsinálta az önkormányzati előtt pár hónappal. A saját javára természetesen.

Duplaxiii 2017.06.09. 17:25:06

Ja... Hát a bonba maga a fickó...
De érdemes megnézni a szerdai Hírtv-s vitaműsort, abban Pörzse és a copfos neoliberális PC és gender alapú történész veszett összeaagyván, még a gaj motoros názi is Egy oldalra állt a többiekkel, hogy ne az árokásás legyen már a folyamat végtelenségig.
Csak az a érthetetlen filozófiájú szélsőség tartott ki amellett, hogy a Zagyva félékkel szemben bármilyen diktatúra, szélsőséges törvénytelenség is elfogadható...
Na ez a gulyás is ennek a neoliberális, globalizált egyengondolkodású - mikroközözsségnek a tagja, előbb fog a DK és a Jobbik koalíciót kötni, mintsem ezek a nemzetellenesek bármi hasznosat tennének.
Aki nem érti, nézze a fickó slejmjét.

Duplaxiii 2017.06.09. 17:25:41

@Duplaxiii:
összeaagyván = össze Zagyván

Sir Galahad 2017.06.09. 17:30:03

Ez nagyjából olyan, mint a magyar foci színvonala. "Azért nem nyertünk, mert nagyon pattogott a labda, csalt a bíró, a szemünkbe sütött a nap, satöbbi... és egyébként is, ha az a labda bement volna, akkor az gól."

Nem kéne inkább elkezdeni focizni?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 18:01:03

@tamarisk:

Valójában az arányos és az aránytalan választási rendszer egyaránt elterjedt, s mindkettő lehet igazságos és igazságtalan is.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 18:04:38

@legyetek5ó6éú2:

Az igazságos választási rendszer az, melyben a liberálisok nyernek. Pont.

Amíg a ballibeknek kedvezett az aránytalan választási rendszer, igazságosnak számított. Akkor az arányos választási rendszer lett volna igazságtalan.

Érted?

hümhüm 2017.06.09. 18:06:37

@Egyallampolgar: "A korábbi választási rendszer is torzított, de messze nem ennyire."

Fordítva: a korábbi választási rendszer sokkal jobban torzított, ezt pofozták kissé helyre.
1. A korábbi választási rendszerben a választókerületek messze nem kiegyenlített népességűek voltak, ami jelentős torzítást okozott az egyéni jelöltek mögött álló támogatottságot illetően, és a rájuk adott szavazatok értékét illetően. Most sokkal kiegyenlítettebb (tökéletesen egyenlő sosem lesz...) az egyes egyéni jelöltekhez rendelt területek népességi aránya, így az egyes szavazatok értéke is. Tehát a mostani rendszer arányosabb a réginél.
2. A korábbi választási rendszerben a győztes egyéni jelöltre leadott szavazatok csak egyetlen mandátumot jelenthettek annak a pártnak, amelyhez tartozott, míg a nem győztes jelöltekre leadott szavazatok az országos lista mandátumainak kiosztásakor számítódtak be a megfelelő pártnál. Ez durva aránytalanság, mivel az egyéni győztes pártjának semmilyen szavazatot nem számítottak be ebből a szavazásból az országos listára. Ez különösen kirívó eltolódást eredményez, ha az egyéni győztes jelentősen több szavazatot kapott, mint a többiek.
A mostani rendszer némileg korrigálja ezt az aránytalanságot, mivel az egyéni győztes pártja a második helyezett jelöltre leadott szavazatokkal csökkentett szavazatszámot kapja az országos listára. Így, ha kicsi a különbség, kicsi a többlet, míg ha nagy a különbség, akkor a jelentősebb plusz szavazatszám kissé jobban arányosítja a jelölthöz tartozó párt súlyát az illető kerületben.
Ez az egész poszt csak egy ócska nyafizás...

legyetek 2017.06.09. 18:13:12

@hümhüm: Nem fogják - de lehet, hogy nem akarják - megérteni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 18:20:58

@Censored Trompf:

Az 1990-2010 magyar választási rendszer lényege: lehetővé tenni, hogy aki megnyer sok egyéni képviselői mandátumot, annak a parlamenti többség jóval nagyobb legyen, mint ami az országos támogatottsága! S így is lett:
- az MDF 1990-ben 25 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 43 %-át
- az MSZP 1994-ben 31 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 54 %-át
- az MSZP 2002-ben 42 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 46 %-át
- az MSZP 2006-ban 43 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 49 %-át
- a Fidesz 2010-ben 53 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 68 %-át.

S a legérdekesebb eset 1998-ban történt: a 32 %-os támogatottságú MSZP megszerezte a mandátumok 35 %-át, míg a 28 %-os támogatottságú Fidesz a mandátumok 38 %-át, s ezzel a népszerűségben első párt elvesztette a választásokat.

incognito ergo sum 2017.06.09. 18:32:15

Gulyás Marci tényleg elképesztő erővel csinálja a dolgokat.

Remélem, ennek a kezdeményezésének is lesz hatása.

Na nem az, hogy a fidesz sóbálvánnyá dermed és valami részben arányos rendszert csinálnak :-) merthogy ugye ennek pontosan nulla százalék az esélye. Miért is tennék: nem hülyék.

Kiváncsian várom, mi lesz belőle.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 18:33:32

@hümhüm:

Nem, a korábbi választási rendszer kicsit kevésbé torzított.

Ha a teljesen arányos választási rendszer - pl. a holland - 9, s a teljesen aránytalan - pl. a brit - 0, akkor a magyar most 6, korábban meg 5 volt.

incognito ergo sum 2017.06.09. 18:34:26

@MaxVal BircaMan HJCD:

BircaMan, nem tudom, honnan szedted ezeket a számokat, de nem jók.

www.valasztas.hu//hu/ogyv2014/861/861_0_index.html

2014 fidesz = 45.04%

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 18:44:41

@incognito ergo sum:

Ha a Fidesz tényleg nagyon ki akar tólni a ballibekkel, akkor hallgat Gulyásra, s azonnal bevezeti a teljesen arányos választási rendszert. Ezzel ugyanis biztosítani lehet, hogy a következő 30 évben nem lesz soha ballib kormány.

incognito ergo sum 2017.06.09. 18:51:02

@Sean MacTíre:

A kétfordulós rendszer csak arra volt jó, hogy a pártok taktikázhassanak az első fordulóban.

Most előre kéne gondolkodni.

Csak az nehéz.

Ott van például a zombi, civil nevén Gyurcsány Ferenc, aki állócsillagként ragyog a magyar politika egén. Ha egy morzsányi felelősségérzete lenne (úgy értem, az ország iránt), akkor venne egy apró horvát szigetet ahol nincsen internet és odaköltözne hátralevő éveire. Vezeklésül is, de leginkább azért, hogy eltűnjön. Tíz év agónia elég kell legyen neki is.

Vagy a maszop, nomen est omen, akikre 2006-ban még legalább Márai mondása illett "legveszélyesebb a kommunista, amikor már nem az eszmét védi, csupán a zsákmányt" -- nade most? Már zsákmány sincs, csak a parlamenti mandátumért járó pénz. Nem kéne inkább kertészkedni valami kiskun tanyán, ahol a paradicsomtövek között lebarnulva klottgatyásan nem ismerné fel őket senkise?

Nem sok vizet zavar, de bohócnak is gyenge Fodor Gábor, aki szerveskémiai ismereteit hirtelen leporolva a tetrahidrokannabinolt ÉS IZOMERJEIT akarta liberalizálni. Így, ezt a szót használta. Jogász maradjon a kaptafánál.

Legszebb párt az Együtt, akik parlamentbe jutásuk óta amindenkivel szakítottak, már a PM-mel is.

incognito ergo sum 2017.06.09. 18:52:13

@MaxVal BircaMan HJCD:

Semmilyen választási rendszerben nem lesz ballib kormány, amíg nincsenek ballib pártok. A mostani parlamenti ellenzék impotens taknyok gyülekezet (tisztelet a kivételnek, de szóljon aki lát egyet).

Tom66 2017.06.09. 19:16:30

@MaxVal BircaMan HJCD: Nagyon jó kérdés. A videó meg...

Brumm Brumi 2017.06.09. 19:34:56

"Gulyás Márton és a 2017-es atombomba"

Ezek ugyebár az "atombomba" összetevői:
"Csintalan Sándor, Kornis Mici, Misetics Bálint, Törley Katalin, Zagyva György Gyula, Hajós András, Pörzse Sándor, Stohl András, Gálvölgyi János, Thuróczy Szabolcs, Bánfalvi Eszter, Kóbor Andrea, Kovács Luca, Kiss Imre."

Nos, ezekből még egy tisztességesen öblös lófing sem jön össze, nemhogy atombomba...

Muhaha

Egyallampolgar 2017.06.09. 19:39:05

@hümhüm:
Ezt a sok baromságot hol szetted össze? Rákérdezek, fizetett kormányinfo kommentelő? :)

Tegyük fel, hogy nem igaz a kritika, mely szerint Kubatov listájával a körzetek úgy lettek kialakítva, hogy az erős FIDESZ körzetből jusson szavazat a billegő körzetnek.
Hogyan lehet arányos egy olyan rendszer ahol körzetek és jelöltek vannak? Ez hazugság.
Nyilvánvaló, hogy az arányos rendszer az, ha csak lista van. S akire 37% szavaz az a mandátumok 37%-át kapja.
Ésszerű torzítás, hogy az egésszámok kedvéért kerekítünk, illetve ha esetleg a1, 3, 5% alatti eredményeket küszöb alattinak tekintünk.

Természetesen vannak Európában is igazságtalanabb rendszerek mint a mai hazai. De az biztos, hogy a FIDESZ saját magára írt választási törvényt (és földtörvényt, médiatörvényt, felsőoktatási törvényt dohánykoncessziót, traffikmutyit, .... tetszőleges közbeszerzést).

2017.06.09. 19:49:52

"vannak Európában is igazságtalanabb rendszerek mint a mai hazai. "

Aha tehát nem a törvénnyel van a baj! igazából...

"De az biztos, hogy a FIDESZ saját magára írt választási törvényt "

Mégis kire írja?
Az ellenzékre :-)

legyetek 2017.06.09. 19:52:41

@Brumm Brumi: Nem, ez a slejm-válogatott.

nick papagiorgo 2017.06.09. 19:57:04

Mindenkinek baja van a választási rendszerrel, amíg nem győz. Ha győz, akkor az a választási rendszer tökéletes, demokratikus stb.

Nagyon egyszerű a problémákat a választási rendszerre fogni. Viszont elmondanám, hogy ha itt uralkodna a kormányváltó hangulat, meg hogy az emberek 3/4-ének elege van a Fideszből (amit bizonyos pártok harsognak) akkor a Fideszt simán le
lehetne váltani, akár ilyen a rendszer, akár amolyan - sőt a jelenlegi rendszerben még nagyobbat bukna.

Az, hogy egynémelyek már most harsogják, hogy a rendszer miatt fognak veszíteni, számomra mint egyszerű szavazó számára azt jelenti, hogy sosem akartak győzni, és már előre mosakodnak.

2017.06.09. 19:59:42

Amúgy a választási rendszerünket az EU libsijei igen alaposan megrágták.
... és végül jóváhagyták !

Mivel az EU demokratikus elveinek teljességgel megfelel.

Ergo: érdemi gond nem lehet vele.
A többi a semmit érő ellenzék sápítozása.

Tessék szépen elég szavazatot szerezni és meglesz a győzelem, sőt akár a 2/3 is.

Itt van példának az angol eset, hogy
pár hónap alatt is nagyot fordulhat a világ a szavazókkal.
Egy év alatt meg pláne...

Csak tudni kéne mit kíván a szavazó !!!!!!!
Ahhoz meg az ellenzéknek szóba kén állni a néppel :-)

Mert a szavazók többsége nem a körúton belüli szidó szalonok álomvilágában él ám.
Hanem a napi gondok és munka való világában.

Amíg ezt nem veszik észre az ellenzékiek vagy az ilyen gulyás féle feltörekvő pubik.
Addig esélytelenek! mert nem tudják kit-mit kéne képviselniük.

Helyette poénnak és nagy dobásnak szánt marhaságokkal nyomulnak :-(
Aztán csodálkoznak, hogy nincs rá közönség-szavazó...

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.06.09. 20:44:56

@tothh: Ha felnézel a blogomra ennél lényegesen többet írtam le a mostani kezdeményezésről és a hátteréről, a "milyen is volt eddig" kérdésről. Például a konszenzusos voltot megcáfoltam, az alkotmányellenességére a régi rendszernek felhívtam a figyelmet és arra is, hogy a 2010es választás előtt lehetett tudni, hogy új választási rendszer lesz. Arról is, hogy kisebb parlament, és hogy természetesen mindenki maga számára kedvező megoldást keres :)

De a Gulyás Márton féle marhaság kapcsán is rengeteg problémát jegyeztem meg. Pl. a miért nem jó az arányos választási rendszer kérdésben...

Janossz 2017.06.09. 20:45:32

@Egyallampolgar: A kedves agitátor Urak úgy beszélnek itt, mintha a FIDESZ egy párt lenne.
Nem az. Egy konglomerátum, Egy a zászló, egy a tábor jelszóra egy a karámba terelt mindenféle gyanús helyekről toborzott népség.
KDNP, FKGP, MDF, MIÉP, a fene tudja honnan vannak még összehordva.
De, ha már így összeálltak, hát a legfontosabb dolguk volt a sokszínű ellenzék ellehetetlenítése az egyfordulós játékkal.
Az a tömörülés, melynek nagyszerű vezető ereje soha nem került volna kormányra Torgyán és csapata hathatós MÁSODIK fordulós segítsége nélkül.
Már rég nem fiatalok. Demokraták meg sose voltak.

Zsoltbacsi 2017.06.09. 21:04:29

@Egyallampolgar:

"Tegyük fel, hogy nem igaz a kritika, mely szerint Kubatov listájával a körzetek úgy lettek kialakítva, hogy az erős FIDESZ körzetből jusson szavazat a billegő körzetnek."

Tobb sebbol verzik ez az elmeleted.
Kezdjuk ott, hogy 2006ban az orszag fele voros volt, 2010ben meg 19 szazaleka...
Aztan az is belezavar a kepletedbe, hogy a fidesz a 176 korzetbol 173at megnyert (ebbol 120at rogton az elso forduloban). Lehetetlen lett volna olyan korzethatarokat kijelolni, amikben ok kerultek volna kisebbsegbe.

Es vegul: en 2006 kivetelevel sosem szavaztam rajuk, megis az allitolagos kubatov lista szerint en vagyok a legidealisabb szavazo, ugyanis mindig odaadtam nekik a kopogtatocedulamat (egyik szomszedom aktivista) es a hirlevelukre is fel vagyok iratkozva egy ritkan hasznalt emailcimemrol.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.06.09. 21:32:59

@Zsoltbacsi: Ennél nagyobb baj, hogy a FIDESZ nem mindig ugyanazoknak a választóknak a szavazatára épít. Hiszen míg egy-egy kör rendszeresen kiábrándul belőlük, lemorzsolódik, nagyon sokszor nő is a tábor van új belépő. Ezt előre megjósolni, hogy kikből lesz, eléggé lehetetlen feladat.

2017.06.09. 21:56:11

@szdan: Igazad van. Autók és a tv székház felgyújtása, a város szétverése, rendőrök macskakővel és molotov-koktéllal hajigálása az igazi politikai aktivizmus. Akik ezt csinálták, azok nem "pöcs egy szánalmas kis alja buzernyák"-ok, hanem igazi faszagyerekek. Ugye?

@tamarisk: "Mégis kire írja? Az ellenzékre :-)"
Talán írhatta volna olyanra, hogy senkinek ne kedvezzen jobban, mint ahogy a szavazók szeretnék.
Sőt, a szavazólapokra kellen egy karika az "Egyik sem" opcióval. És ez is számítson bele a parlamenti helyek elosztásakor. Ha 80% jelöli be, akkor a parlamneti helyek 20%-a a listás és egyéni szavazatok arányában lesz szétosztva az indulók között, 80%-nyi pedig egyenlően. Ekkor nem fordulhat elő, hogy valaki a szavazók többségének akarata ellenére jusson gyakorlatilag teljhatalomhoz.

2017.06.09. 22:22:55

Írnám, hogy ez a cikk, meg a filmecske mindennek a legalja, de valószínűleg megy ez még lejjebb is.

Behajtó70 2017.06.09. 22:40:38

"választókerületek átrajzolásának sem volt más célja"

Ezt ugye 1990-ben és 1994-ben is elmodtad? Merthogy azt akkor rajzolta fel a szclib banda a saját érdekük szerint! Ja, az nem fájt, ugye?! Sem a szocik által 1994-ben az önkormányzati válsztások előtt három hónappal teljesen átírt válsztási rendszer bevezetésének esete sem!

Szánalmas hazug, vagy buta, tudatlan hülyegyerek vagy! Egyik esetben sem kéne bloggolni!

Billy Hill 2017.06.09. 23:36:03

A legjobb az lenne, ha nem arányos, hanem aranyos lenne a rendszer! Cukiság van, minden más ciki!

HABONYKOMMANDO 2017.06.10. 00:34:40

Kocsog sorosberenc a kinemszarjale kategoriabol.

Bajjjer Zsot 2017.06.10. 00:43:29

"Utóbbi esetben ugyanis számomra például nem túlzottan pozitív az az üzenet, hogy semmi közös nincs bennünk, sőt, utálhatjuk is egymást, de az igazságos választási rendszerért most közösen kell tennünk."

Teccetek volna valasztast nyerni, es akkor most meglehetne valtoztatni.
Az hogy 45 szazalekkel 2/3- t vagy 37 szazalekkal egyszeru tobbseget lehet szerezni, egyuttal oriasi lehetoseg is.
Ezek szerint felsem merul az ellenzekben, hogy barmikor valaha is elerjek akar csak a 37 szazalekot.

HABONYKOMMANDO 2017.06.10. 00:54:08

@Janossz: " Egy a zászló, egy a tábor jelszóra egy a karámba terelt mindenféle gyanús helyekről toborzott népség.
KDNP, FKGP, MDF, MIÉP, a fene tudja honnan vannak még összehordva."

A fidesz maga az ORSZAG. Az orszagot, a nemzetet kepviseli es vedi.
Ma mar a politikai frontvonalak nem jobb es bal oldal kozott huzodnak, hanem a globalistak es az antiglobalistak kozott.
A fidesz vedi az orszagot a kulso ellensegektol. Akik EGYERTELMUEN az orszagok, nemzetallamok megsemmisitesere torekszenek.
Ez a celja a fidesznek, ezert termeszetes, hogy az egesz orszag benne van.
Az orszag letezeserol szol a tortenet, nem egy valasztas megnyereserol.
Ha a fidesz egyszer veszitene, az az orszag, nemzet, nyelv megsemmisuleset jelentene.

P. J. Fry 2017.06.10. 07:34:06

"az év végig arányos választási rendszert alakítson/kényszerítsen ki. Ha ez októberben nem valósul meg, jöhet a polgári engedetlenség. A kurva életbe, mondhatná bárki. Meglehetősen ambiciózus tervek ezek egy kiábrándult, passzív, az egyéni felelősségvállalás létében nem igazán hívő társadalom keretin belül."

Tehát egy állampolgár, akire még soha nem szavaztak, aki még csak nem is képviselő ús választási rendszert "alakít ki". Csak nem megy, mert ugye a társadalom, azzal van baj.

Okés, elárulom, nincs olyan demokrácia, ahol magánemberek választási rendszereket "alakítanak ki". Ezeket a parlamentek, szokták kialakítani. A demokrácia így működik: nem kormányzod az országot, amíg meg nem választanak.

Akkor nézzük a másikat: Gulyás Márton új választási rendszert akar "kikényszeríteni". Ha a demokrácia keretein belül nem éri el, akkor rákényszeríti az akaratát az országra? Ezt akkor mégis hogyan?

Jesszusom, képzeljétek el, ha ez a Gulyás Márton nevezetű hatalmat kapna! Hát már most diktátort játszik!

1ghost 2017.06.10. 07:42:59

A választási rendszert egyetlen párt írta át! A mocskos, tolvaj, velőtrázóan korrupt fidesz, méghozzá azért, hogy a lehető legtovább fosztogathassa az országot.

A tolvaj fidesz saját érdekeinek megfelelően módosított, senki más nem támogatta. Ergo: meg kell változtatni, hogy a választási eredmények leképezzék a nép akaratot.

A nép akarat pedig ma már egyértelmű: a másodlagos pártpreferenciák tekintetében a fidesz a leginkább elutasított párt a magyarok szemében! Vagyis olyan rendszer kell, ahol másfélmillió birka - sem most, sem a jövőben - nem ejthet túszul egy országot.

P. J. Fry 2017.06.10. 07:49:01

@1ghost: A többi sokkal, de sokkal korruptabb. Ez egyértelmű, a vak is láthatja!

röf 2017.06.10. 07:59:31

Márton Gulyás személyes pechje, hogy ha meglátod, szeretnél belerúgni.
Nem tudom mi az oka, valahogy ilyen jelenség.

berne 2017.06.10. 08:31:57

Csintalan, Gálvölgyi, Stohl...
Csupa hiteles arc...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.10. 08:40:43

@Egyallampolgar:

A magyar választási rendszer nem a Fideszt segíti, hanem a nagy pártokat.

Tulajdonképpen éppen ez a ballibek egyetlen esélye, hogy valaha kormányra kerüljenek. Hiszen csak a legtöbb szavazatot kellene összeszedni, 35-40 %-kal már nyerhetnének abszolút többséget, sőt kicsit többel kétharmadot. Míg egy arányos rendszerben, a ballibek sose tudnak még kormányt alakítani se.

P. J. Fry 2017.06.10. 08:43:42

@röf: "Márton Gulyás személyes pechje, hogy ha meglátod, szeretnél belerúgni."

Ó, nem! A pech az valami olyan, amiről nem tehetsz! :D

Az viszont igaz, hogy a csávó baromira unszimpatikus. Biztos vannak dolgok, amikben igaza van, de az is, hogy ezzel a stílussal nem fog nagy politikai karriert építeni. :(

2017.06.10. 09:38:57

@Ylim:

A hallgatás belegyezés!!!
Évezredek óta ...

Aki nem szavaz senkire, annak jó az akire mások szavaznak.

Te magad is ezt mondod, csak után még el is kúrod az arányosságot!!!

" Ha 80% jelöli be, akkor a parlamneti helyek 20%-a a listás és egyéni szavazatok arányában lesz szétosztva az indulók között, "

Hát lényegében pont ez történik most is, csak picit más módszerrel.

"80%-nyi pedig egyenlően."

Miért is egyenlően?!!!!
Az annyira hiányolt arányosság, igazságosság ellenére?
Ha már szétosztod, akkor miért nem a 20% arányában,
hisz az tükrözi az érdekeltek arányát...

Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni!
Aki nem szavaz, vagy egyikre sem szavaz... az nem számít valójában.

Az "egyik sem" tábor szavazatait valójában fölösleges figyelembe venni.
Hisz még te magad is csak a helyek szétosztáshoz használnád.
Szétosztani pedig lehet a 20%-ok arányában is.

Szóval, dolgozz még az elméleteden, mert így szart se ér.

...és ha dolgozol rajta, rá fogsz jönni, hogy az csak jó,
ha a nyertes nem éppen csak nyer végül, hanem kap egy kis plusz "erőt" is.
Hogy valóban kormányképes legyen!

jog-ász 2017.06.10. 10:19:00

két dolgot látok ami aránytalan a régi rendszerhez képest: hogy a győztes is kap töredékszavazatokat, illetve a választó kerületeket ide oda csoportosították össze, újra rajzolták.
persze az egész rákfenéje, hogy nem megy el senki szavazni, mert ha az ellenzéknek lenne többsége hullára tudná magát nyerni egy ilyen rendszerben

2017.06.12. 16:26:27

"hogy a győztes is kap töredékszavazatokat, "

Különben hogy lenne arányos?!
Amit annyira hiányolnak a liberók...

"illetve a választó kerületeket ide oda csoportosították össze, újra rajzolták."

Igen, ÍGY MÁR kb. ugyanannyi szavazni JOGOSULT van MINDEN képviselő mögött!!!
Korábban nem így volt, mert a szocik a maguk javára torzítottak.

---

A valóság az. hogy mostani rendszer

1.
A szavazás során arányosabb.
Azaz a győztes kb. azonos számú szavazásra jogosult szavazati alapján kerül ki.
Nincs ez egyik képviselő mögött jóval több szavazásra jogosult, mint a másik mögött! azaz ARÁNYOSABB az ő ereje...

2.
A kiértékelés során azonban kap egy PLUSZ erőt is a győztes csapat.
Azért, hogy a parlamenti többség jobban kialakuljon.
A kormányzás stabilitása ezzel nő... ami jó.

Ez a lehetőség MINDEN győztesnek adott!!! és előny is :-)

A vesztes persze cserébe jobban vesztes lesz.
Ezért visít.

Azonban az angol rendszerben pl. akkora ez torzítás, hogy
- a győztes mindent visz
- a vesztes mindent bukik

Mégsem szokás háborogni miatta.
süti beállítások módosítása