A valódi viták otthona

Reflektor

Balog Zoltán embertelen miniszter

2017. július 13. - szénhidra

ct_vizsgalat.jpg

Bocsánat, de az. Meg aljas. Ha valaki miniszteri pozíciót tölt be majd idiótaságokat mond a kamerákba majd aztán papírzacskót húz a fejére és arról kezd beszélni mint az Erik a vikingben a süllyedő atlantisziak, hogy nem süllyedünk illetve rémhírek keringenek akkor bizony aljas. És miután az okoskodó kijelentések mögött (sajnos) tartalommal nem rendelkező magyar egészségügy olyat produkál, hogy meghal egy kisgyerek még csak el sem gondolkodik a lemondáson.

Balog Zoltánnak távoznia kell a miniszteri székből, most! Balog Zoltán embertelensége nem abban mutatkozik meg, hogy cinikusan utal arra, hogy ugyan nyitott mellkassal szállítanak embereket ide-oda, na de hát máshol van CT! Álhírekkel bombázzák a magyarokat és megingatják a magyar egészségügybe vetett bizalmat. A cinizmuson túli embertelenség Balog megnyilvánulása mögött hidegrázós. Nagyon is lehet tudni, hogy mennyi pénz hiányzik a magyar egészségügyből és azt is nagyon jól lehet tudni, hogy az elmúlthétévben ez a kormány sem tudott úrrá lenni a problémákon. Kommunikációban persze igen, de amikor a Halál személyesen nyújtja be a számlát akkor már nagy a csend. Tudjuk, ki lehet számolni egy CT berendezés (és persze a wc papír, tisztálkodószerek, kórházi menza, gyógyszerek stb.) költségeit. És ezzel oda lehet állni a kormány és a kormányt adó pártok elé, hogy kérem tisztelettel itt emberekről, emberi életekről, az egészségről van szó (jövőbeli beruházásról, humánerőforrások elpocsékolásáról meg hasonlók). És követelni kell asztalraverősen több juttatást az ápolóknak, orvosoknak és a betegeknek. Talán nem ebben a sorrendben oké.

Nyilván nem kapja meg a pénzt a minisztérium legfeljebb egy hátba veregetést, mert kell a betonlobbinak az a pénz. Jusson eszünkbe Andorra egy pillanatra... Érthető, csak akkor egy emberséges miniszter feláll és bejelenti lemondását, hiszen emberéletekkel nem játszunk.

Balog Zoltán rettenete abból látszik, hogy nem küzd az emberekért, beáll a lehajtott fejűek sorába, felveszi a fizetését, juttatásait, nem vállalja a felelősséget csak kutyaként elviseli, hogy már ember számba sem veszik. Ez a mostani eset nem egyedülálló. Nincsenek rémhírek hanem napi rendszerességű horror-történetek és valódi esetek. A magyar egészségügy romokban hever de legmagasabb szintű vezetői, felelősei nem ismerik vagy nem akarják ismerni a helyzetet. Mindkettő rosszat jelent.

Az a helyzet, hogy Balog Zoltánban már talán csak Orbán Viktor bízik. Sem a szakma sem az ország. Isten mentsen meg bennünket ettől a minisztertől, ideje távoznia.

Csarnó Ákos

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr112661791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ügyfélszolgálatos 2017.07.14. 11:05:53

Á a beteg emberek nem stadionok. Így nem érdekli a Fideszt a sorsuk.

incognito ergo sum 2017.07.14. 11:39:55

Ilyen szar demagóg sületlenséget rég olvastam.

***

Disclaimer, mielőtt fidesztrollnak címkézne valaki Orbán Viktor kormányzását kártékonynak tartom, Vonagábort meg egy báránybőrbe bújt nácinak.

incognito ergo sum 2017.07.14. 11:41:07

@ügyfélszolgálatos:

ez jó, erről volt egy frankó napirajz :-) és pont Balog Zoltánnal:

index.hu/napirajz/2017/07/12/mezo/

kis864 2017.07.14. 11:44:59

A balogot meg a vikit vigyék egy elfekvőbe, akkor láthatnák mit csináltak.
De akkor már semmit nem tudnak magukról csak a felnőtt pelenka büdös, mert nincs aki cserélje.
Nézzenek utána a perzsa birodalom teknő halálának.

arturdent 2017.07.14. 12:11:24

Kedves Blogger próbálj tájékozódni az ügyben. Legalább az indexen megjelent cikkeket olvasd el és utána írogass.

caesar 2017.07.14. 12:20:20

Miért? Mit írt le ami nem igaz????

caesar 2017.07.14. 12:36:28

@metal:
A blogger egy szóval sem írta le hogy van összefüggés. Egyébként erre se láttam bizonyítékot, csak egy bólogató kutya szavai.
Ez a cinikus melléduma annyira jellemző a regnáló hatalomra....
A lényeg, amiről a blog szól: Miért NINCS!!!!!!! egy ilyen intézményben egy kibaszott CT? Ne gyere azzal hogy nincs összefüggés a kislány halála és a szállítás között, erről egyrészt nem láttam valódi bizonyítékot,másrészt senki ne mondja hogy 0% kockázata van annak hogy valakit zötyköltetni kell a legközelebbi CT-ig.
Megy a duma ezerrel egy alternatív valóságról, miközben az eü-i ellátás romokban!

Bikkfanfutyulo 2017.07.14. 12:41:30

De a szép új kórházban biztos lesz vagy 3 CT, nehogy esetleg várnia kelljen az embertelenminiszternek, ha történetesen rászorulna.
És tényleg új kórházra, és nem az ellátás szinvonalának emelésére kellene inkább fordítani, ha mégis van pénz???

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.07.14. 12:45:28

@metal: És ez most pro, vagy kontra, vagy minek másoltad ide?

metal · http://electric.blog.hu 2017.07.14. 12:47:42

@caesar: "Egyébként erre se láttam bizonyítékot, csak egy bólogató kutya szavai."

Idézek cikkből, mert olvasni látom nem tanultál meg!

"A műtétet utáni 16. napon a vérzés mellett idegrendszeri tünetek is jelentkeztek, ezért a neurológiai konzílium koponya CT-re rendelte a gyereket, amit a Heim Pál Gyermekkórházban végeztek el. "Sem a szállítás alatt, sem azt követően nem történt szövődmény"
"a "nyitott mellkas" egy orvosi terminológia, tehát nem arról van szó, hogy a betegnek nyitva van a mellkasa. Mint mondta, a bőrt összevarrják, azonban a további esetleges műtétek miatt a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze."

Érted? A műtét után 16 nappal. És a nyitott mellkas azt jelenti, hogy a mellkas csont volt "széthúzva" , nem a szíve volt kinn. Sajnos el kellene fogadni, hogy nem lehet mindenkit megmenteni.

Bikkfanfutyulo 2017.07.14. 12:53:10

Sőt direkt jót tett, hogy kivitték a friss levegőre, ugye? - Lehet, hogy nem mutatható ki közvetlen ok-okozati összefüggés, mégis milyen dolog már, műszerhiányos műtőben szétnyitni bárkit?

caesar 2017.07.14. 12:55:50

ad.1 : Bizonyítékot mutass!
Ad.2: Megint mellébeszélsz. NEM arról megy a vita hogy van-e összefüggés. A propagandaanyagban az van hogy nincs, tehát minden fasza, nincs itt semmi probléma.
A vita arról megy, hogy miért nincs egy ilyen intézmény felszerelve olyan eszközökkel, amik nélkülözhetetlenek, és ha közvetlenül nem is mentenek emberéletet, de csökkenthetik a kockázatot.

déjá vu39 2017.07.14. 12:58:26

@metal: Ne feledd: ezt az intézet igazgatója írta. Nincs módunk arra, hogy az igazságtartalmát ellenőrizzük. Vagy elhiszed, vagy nem. És miután ma minden szinten megy a porhintés, a közvélemény inkább a nemre hajlik. Balog miniszter éppenséggel tehetne egy kicsit a szavahihetőség javítására, de láthatóan inkább a cinizmusa erősödik (lásd pl a mentősök reggelizteése..)

caesar 2017.07.14. 13:09:40

@déjá vu39:
És azt se felejtsük hogy ma, ebben az országban MINDEN, az állam által közvetlenül, vagy közvetve finanszírozott intézmény vezetője, dolgozói erőteljes függő helyzetben vannak a hatalomtól. Így szavaik nem tekinthetők független véleménynek.

guvat 2017.07.14. 13:10:54

Balog még arra is képtelen, hogy megszüntessen 12459 kórházi ágyat, kirúgja a betegeket Lipótmezőről, vizitdíjat és " Teljesítmény volumen korlátot" vezessen be!

"2010-ben Magyarországon 73 CT, 30 MR készülék állt rendelkezésre. A legfrissebb, július eleji kimutatások szerint jelenleg 104 CT-berendezés és 65 MR-berendezés található."

metal · http://electric.blog.hu 2017.07.14. 13:12:36

@caesar: "A vita arról megy, hogy miért nincs egy ilyen intézmény felszerelve olyan eszközökkel, amik nélkülözhetetlenek,"
Szívklinika, és agyi CT kellett.
"Így szavaik nem tekinthetők független véleménynek. " Azért azt csak ne feltételezzük már, hogy a zárójelentés ellenére mást nyilatkozik a főorvos! Kicsit se bukna le percek alatt.

Amúgy nincs szánalmasabb annál, mint amikor egy ember (főleg kisgyerek) halálát próbálja meg egy csoport politikai céljára felhasználni!

guvat 2017.07.14. 13:14:27

2010-ben Magyarországon 73 CT, 30 MR készülék állt rendelkezésre. A legfrissebb, július eleji kimutatások szerint jelenleg 104 CT-berendezés és 65 MR-berendezés található.

2010 2017 Növekedés
MR-berendezés 30 65 35
CT-berendezés 73 104 31

grundigg (törölt) 2017.07.14. 13:16:53

@caesar: "A blogger egy szóval sem írta le hogy van összefüggés."

És akkor ez vajon mit akar jelenteni?

"magyar egészségügy olyat produkál, hogy meghal egy kisgyerek még csak el sem gondolkodik a lemondáson."

Szerine Balognak legalábbis el kéne gondolkoznia a lemondáson. De ha nincs összefüggés, akkor miért is? Balog okozta a születési rendellenességét vagy miért? És ha nincs összefüggés, akkor miért hír a kislány halála? Naponta 3-400 ember hal meg az országban. És ha a halálának nincs köze a CT-hez, akkor mégis miért kell együtt foglalkozni a két kérdéssel?

caesar 2017.07.14. 13:22:18

@metal:
Nincs szánalmasabb, m int teli torokból harsogni a propagandát, és védeni a gazdit...

caesar 2017.07.14. 13:26:03

@grundigg:
"Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve"
balog- és a többi fideszkdnp káder tökéletesen végzi a dolgát. Bólogat, és védi a kenyéradóját.
Minden OK, nem??
Szánalmas ez a mundérvédés....

Tempus.Anh 2017.07.14. 13:26:12

A kislánynak súlyos roncsoló agyvérzése volt (a szívműtétet szükségessé tévő elváltozásain TÚL) ami halálos, sajnos. Nem a CT hiánya miatt és nem a magyar egészségügy hiányosságai miatt. A CT csak arra volt jó, hogy a diagnózist pontosítsa, a vérzés már megvolt.
Az a nyomorult, impotens ellenzék fújja fel ezt az esetet is, aki szétverte a magyar egészségügyet a kétezres években és most másegyebet, mint sárral dobálást, nem tud felmutatni.

Hidra, ne légy már ennyire hidra.

metal · http://electric.blog.hu 2017.07.14. 13:26:37

@caesar: BAZM*G! Pont egy index cikkre ráhúzni, hogy propaganda! Te hülyébb vagy, mint elsőre tűnt.

grundigg (törölt) 2017.07.14. 13:30:16

@caesar:

Elég lazán eltfelejtetted a korábbi állításod, miután kiderült, hogy hazugság. Más ilyenkor csendben eloldalog egy másik blogba, de neked jó vastag a bőr az arcodon. Nyomjad csak tovább, mint egy robot!

caesar 2017.07.14. 13:33:38

Ha már személyeskedsz, akkor te meg pont akkora csicska vagy mint amilyennek elsőre látszol!
Szövegértelmezésből meg egy másodikos gyerek lenyom.

Úgy látom jön a többi fidesztroll, elmondtam a véleményemet, innentől nem alacsonyodok hozzátok.

caesar 2017.07.14. 13:35:48

@grundigg:
Mi van? Mi derült ki Bmeg? Szánalmas vagy.

sas70 2017.07.14. 14:43:54

"Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"
Nincs CT? Nincs CT, de van új stadion, annak tessék örülni!

Gyorgy Nagy 2017.07.14. 15:18:36

PApnak is gyenge volt ez szencsétlen MEGÉLHETÉSI .Balognak le kell mondani .Balog TAKARODÓ .

arturdent 2017.07.14. 17:20:11

Szánalmas, hogy ilyen eseteket használnak kampány célokra. Ezzel az egészségügyben dolgozókat is degradálva. Biztos vagyok benne, hogy az orvosok ápolók megteszik azt ami tőlük telik, nem kéne az embereket pánikoltatni. Sajna számomra az jön le ebből az esetből is, hogy pár szervezetnek, semmi sem drága, gátlástalanul bármilyen eszközt bevetnek a hatalomért. El kéne érni egy erkölcsi minimumot legalább.

kkn 2017.07.14. 17:23:47

@metal: Csak sokakat meg lehetne, ha nem stadionra, vb-re, kisvasutra, vérbaa költözésre, stb. Költenék a pénzeket. Ha lenne egy új korház nőgyógyászati/szülészeti osztályán lenne pénz legalább szappanra a wc-be. Meg egyebekre. Vajon miért hivja már egy ideje halálgyárnak a kórházainkat? Ahol egy év alatt több ember hal meg a higiéniai hinyányosságok miatt, mint Európában terrorcselekményben. A hiányzó műszerezettségről, szakemberekről nem is beszélve. Régen sem volt elég pénz, de akkor mindenre egyformán kevés volt. Most értelmetlen rongyrázásra csoportosítják át a nem eleget, és még több hiányzik az egészségügyből, önkormányatoktól, iskoláktól. Mert a normális kórházakkal nem látja Viktor, hogy rendberakta az országot. Sajna csak el lehetne indulni felé egy nehéz úton, de ő már azt akarja látni, tudni, hogy ő már rendberakta az országot. Mert a nagy milliárdos csillogó beruházásokrol elhiszi. Meg aabból jut a haveroknak. Akik mjad juttatnak a népnek. De azok nagy lófaszt juttatnak a népnek. Nem jobb a magyarnk, és még azt a keveset is arra szórják, hogy bizonygassák, milyen jól megy a sorod. De azt nem bizonygatni kell, hanem azt megélni kell, de az egyre több csóró nem éli meg, csak azt látja, hogy megdöglik a kórházban, aki bemegy, a gyereknek hülyeséget tanítanak, olyan kacifántos bürokrácia van, hogy ihaj.
Nyugdíja majd nem lesz a fiatalnak, de minek, meg van oldva a probléma. Nem kell sokat fizetni az öregeknek, hiszen majd szépen elpatkolnak a kótházakban. Bemegy egy vesebajjal, és majd tepsibe rakják egy fertőzéssel. Ki van ez találva, csak az emberek nem akarják elhinni, hogy itt már rendes nyugdíjasirtásra rendezkedett be a hatalom. Aki meg fiatal kórházba került, biztosan nem sportolt, izé focizott, úgy kell neki. Itt focizó, segghülye, de a Vezér lózungjait bekajáló, templombajáró hívek kellenek, akik nem gondolkodnak. A többi mehet a levesbe.

Pop40 2017.07.14. 17:37:19

Balog egy kupac szar. Másképpen nem is lehetne miniszter egy köztörvényes bűnöző vezette maffiakormányban, ahol a karriernek 2 kritériuma van, a gerinctelenség, és (mindenekelőtt) az elmebeteg vezérhez való lojalitás, minden körülmények között.

Nincs itt semmi újdonság.

Pop40 2017.07.14. 17:42:16

@arturdent:

Nem is hibáztatta senki az orvosokat, ápolókat, sőt.
Ők hősök, akik erejüket megfeszítve próbálják életben tartani a málló falú, eszköz nélküli kórházakban az egészségügyet. Mindezt egy olyan országban, amit egy köztörvényes maffia vezet, akik ezermilliárdokat lopnak el, illetve szórnak el a bomlott agyú vezér soha meg nem térülő hobbijaira, az oktatás, egészségügy lepusztulását meg magasról leszarják.

VadMacs 2017.07.14. 18:20:14

@arturdent:
>Szánalmas, hogy ilyen eseteket használnak kampány célokra.

No, most mondj el négy miatyánkot, és tíz sorosozást. Ilyen gyenge érvekkel nem égetheted magad, kis butus, a végén még megdorgál takonyárpi a kövi maffiagyülin. :)

arturdent 2017.07.14. 18:56:14

@Pop40:

Nos első kézből mondhatom, manapság elég sokat járok korházba, édasanyám a Kék golyóba jár kezelésekre. Nem tapasztaltam, hogy egy máló falu intézmény lenne, eszközök nélkül. Ott is megy az építkezés, korszerűsítés, pl pont ágyakat cseréltek az osztályon minap. Szóval lehet itt hangulatot kelteni meg gyalázkodni csak nincs alapja.

arturdent 2017.07.14. 19:00:53

@VadMacs: Kedves Vad macs, totál elitélem a sorosozást, és vallásos sem vagyok, sőt gyűlésekre sem járok, szabad időmben inkább túrázni megyek. Csak félelmetesen gusztustalannak tartom ezt a módszert, ahogy támadtok. Támadjátok ML-t vagy a focit + a stadionokat nem zavar, de ez amit műveltek az gáz, nem lesztek ezzel szimpatikusabbak jó érzésű emberek között.

nagyonköcsögduda 2017.07.14. 19:01:06

@arturdent: Miről tájékozódjon? A fideszes majmok kivételével minden magyar ember látja, hogy romokban az egészségügy. Eltapsoltak 3000 milliárd nyugdíjpénzt, épülnek a stadionok, van Felcsúton kisvasút, amit senki nem használ. Van vizes VB (minek?).
Rendezzünk olimpiát? Hát persze. Túlárazott, elcsalt, ellopott beruházások, pénztáros lőrinc és az összes fideszes szarjankó pedig röhög a magyarokon, hogy ezt is eltűrjük. Emelik a dohányáruk adóját, de nem az egészségügyet támogatják vele, hanem a saját zsebüket. A trafikokkal az összes cimbi megszedte magát. Láttál már trafikot bezárni, mert nincs forgalma? Mert kórházi osztályok sorban zárnak be.
Kíváncsi lennék, ha az anyád vagy a gyermeked halna meg így egy kórházban, akkor is hülyeség lenne a blog?

guvat 2017.07.14. 20:16:40

2010-ben Magyarországon 73 CT, 30 MR készülék állt rendelkezésre. A legfrissebb, július eleji kimutatások szerint jelenleg 104 CT-berendezés és 65 MR-berendezés található.
Ez a száraz tény...
Ez persze olyan képességekkel, amilyenekkel a ballibek rendelkeznek, nehezen értelmezhető!
Ordítani! Az igen, az megy...

sZulamith 2017.07.14. 20:28:21

Hála a jó Istennek nem ismerem közelebbről a kórházi állapotot, csak annyit hallok, hogy ennyi meg ennyi milliárdot kap az egészségügy. Aztán az is érdekes, hogy hiába fizeti ki egy kórház adósságát, - híradások szerint - az újra termelődik. Ki érti ezt?
Talán ott a baj, hogy nem nevén nevezik a gyereket (minisztériumot), hanem adnak neki valami nevetséges, kitudja mit takar, nevet. (Emberi Eröforássok Minisztériuma:)
Napokban kérdezte egyik ismerősőm, hogy a sport melyik minisztériumhoz tartozik, mert áldatlan állapot uralkodik a városi strandon. Nem tudtam megmondani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.14. 21:05:33

@caesar:

"Ne gyere azzal hogy nincs összefüggés a kislány halála és a szállítás között"

Miért is jönne ezzel? Neked kell bizonyítanod, hogy van összefüggés, hiszen te állítod ezt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.14. 21:10:45

@grundigg:

Undorító és gyomorforgató, hogy a "demokratikus baloldal" és blogjai egy zerencsét len, halálos születési rendellenességgel született kislány időpont nélkül, de előre borítékolható halálát politikai célokra használja fel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.14. 21:17:32

@Tempus.Anh:

A posztolónak annyiban igaza van, s ezt senki nem is vonja kétségbe, hjogy vérlázíyó helyzet, hogy a kormány százmilliérdokat költ focira, miközben az egészségügy rohad. Persze rohaz az már a cocizmus óta, nem egyedül Orbánék hibája, de hát most épp ők vannak kormányon, ők választották az eü. fejlesztése helyett a foci százmilliéárdos "fejlesztését".

Az azonban, hogy egy ilyen esetet, ahol a kislányt lényegében semmilyen módon nem lehetett volna megmenteni, továbbá hogy halála nem a CT hiánya miatt következett be - nos, ezt politikai célokra felhasználni nemcsak kegyeletsértés, hanem undorító, aljas demagógia is.

nagyonköcsögduda 2017.07.14. 21:21:01

@sZulamith: Akkor majd menj a strandra szülni. Esetleg vakbélműtétre. Ha nem a fidesz médiát nézed, hol láttad/olvastad/hallottad azt a sok milliárdot, amit az eü-re költenek? Hülye vagy. Sajnos.

nagyonköcsögduda 2017.07.14. 21:24:18

@sZulamith: "Aztán az is érdekes, hogy hiába fizeti ki egy kórház adósságát, - híradások szerint - az újra termelődik. Ki érti ezt? " Akkor ezt is elmondom. A kórházak nem azért működnek, hogy profitot termeljenek - kivéve a magán eü intézményeket. Ha egy hozzád hasonló szellemi fogyatékost ellátnak, abból nem lesz hasznuk(nekünk sem). Érted? Nem autószerviz, ami a profitért dolgozik.

nagyonköcsögduda 2017.07.14. 21:28:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az az undorító, hogy ti, buta fideszesek azt hiszitek, hogy csak erről van szó. Sajnos ez mindennapi eset, csak a médiákban is megjelent, mert egy gyermekről van szó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.14. 21:41:51

@nagyonköcsögduda:

"Az az undorító, hogy ti, buta fideszesek azt hiszitek, hogy csak erről van szó."

Először is a kurva anyád a buta fideszes.

Másodszor én egészen konkrétan erre az esetre reagáltam, mivel a poszt is erről szól.

Harmadszor én magam írtam, hogy "vérlázító helyzet, hogy a kormány százmilliárdokat költ focira, miközben az egészségügy rohad". Nem tudom, ebből hogyan vontad le azt a következtetést, hogy én azt hiszem, csak errőlé van szó.

nagyonköcsögduda 2017.07.14. 22:02:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Először is: Én is üdvözlöm a tetves teherbebaszott cigány kurva anyádat, aki a világra szart téged. Bárcsak szakadt volna bele a fejed.

Aztán, ha olvasni is tudnál, na mg értelmezni is, akkor a paraszt fejednek is leesne, hogy a cikk nem teljesen erről szólt.

Az a baj, hogy a hozzád hasonló kretén gyökerek írni (és lélegezni is) tudnak.

arturdent 2017.07.14. 22:06:29

@nagyonköcsögduda:
Az a helyzet, hogy a te agyadat már teljesen átmosta az ATV/Hir tv/ Klub rádió stb. Próbálj nyitott szemmel járni és saját véleményt kialakítani. Ahhoz képest amit az Maszop és a liberálisok múveltek az országgal a rendszerváltás óta, Orbánék kisipari tanulók sem lehetnének.

nagyonköcsögduda 2017.07.14. 22:09:48

@arturdent: Nyitott szemmel járok, de pont fordítva látom a dolgokat, mint te. Ilyen mértékű rablást nem láttam még Magyarországon, egy kormánytól sem, mint 2010 óta.

arturdent 2017.07.14. 23:02:35

@nagyonköcsögduda:
Akkor csak pár példát had irjak:
1. A privatizáció ami a nemzeti tulajdon átjátszása volt egyrészt a külföldnek, másrészt az akkori elitnek. Tulajdonképpen ha szétnézünk az országban szinte minden jelentős vállalkozás külföldi kézben van. Ennél nagyobb lopást nem lehet mondani.
2. Közművek eladása: 2010 előtt a magyar lakosság a rezsi költségeit külföldi érdekeltségű cégeknek fizette, akik szépen kitalicskázták a pénzt az országból
3. 2010 előtt a bankok szabad rablást végeztek, lásd devizahitel válság.
4. A fidesz talán fő érdeme, hogy amit lehet próbál visszavenni, amit lehet próbál magyar vállalkozásokkal megcsináltatni.
Nos az állam midíg kicsit túl számlázott, de ez mindenhol igy van, és bárki is lesz hatalmon igy is marad.
5. Az előző kormányok abszolult a külföldi érdekeket helyezte a hazai elé.

Consuela NO NO 2017.07.14. 23:22:29

@nagyonköcsögduda: nini, egy újabb bérnick

nagyonköcsögduda
0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2012.06.22. óta tag

nagyonköcsögduda 2017.07.15. 09:26:35

@Consuela NO NO:
ez mivel jobb?
Consuela NO NO

0 bejegyzést írt és 160 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

sZulamith 2017.07.15. 11:52:44

@nagyonköcsögduda: Az a hülye aki a hirek mellett elmegy, és csak a magáét mondja:)

sZulamith 2017.07.15. 12:02:21

@nagyonköcsögduda: Minimum, hogy a másikat nem nézzük hülyének. Mert a kórház nem termelő üzem:) Termel ugyan közvetve értéket, amikor a beteg meggyógyul, de elmélet még nem gyakorlott.

Aztán, azért is fizetünk adót, hogy betegség esetén ingyen kapjunk ellátást. Csak nem annyira ostobák a hírmondok, hogy a visszajuttatott adót adósságként közlik. Ha igen, akkor igazad van, velem együtt ők is szellemi fogyatékosok.

Pop40 2017.07.15. 15:47:24

@arturdent:

Vitya családtagjai sem tapasztalnak málló falú intézményeket, féléves várólistákat, és emberhiány miatt bezárt osztályokat.
De attól még a többség igen.
Ezért lehet -az általad használt fals kifejezéssel élve- "hangulatot kelteni" vele.
Mert ha a többség is azzal találkozna, amivel te, akkor kiröhögné a hangulatkeltőket.
Hangulatot ott lehet kelteni, ahol van alapja a hangulatnak. Néha még ott sem.
Ahol meg a zöm féléves várólista után a málló falú, emberhiányos kórházban a túlterhelt eü-s személyzettől megkapja a szelet párizsis kenyeret vacsorára, miközben minden járulékot becsületettel fizetett, s mikor kijön, elolvashatja a neten, hogy abban a pár napban, míg a kórházban volt, a fideszmaffia hány milliárdot lopott el/szórt el, háát....

Amikor egy balog-féle féreg egy ct hiányában ide-oda szállítgatott kislány halálával kapcsolatban benyögi, hogy mit reklamálnak, a másik intézetben van ct, na AZ kelt hangulatot.

Meg az, mikor a fideszes söpredék elbasz százmilliárdokat a vajda hobbijaira, plakátozásra,.de az ország legfontosabb gyógyászati centrumában egy 1-2 százmilliós CT-re már nincs pénz.

Soroljak még pár aspektust, ami hangulatot kelt?

Pop40 2017.07.15. 15:52:33

@guvat:

Valóban szuper, hogy a narancskomcsi maffiádnak az ezermilliárdos lopkodás közepette azt azért még nem sikerült elérnie, hogy KEVESEBB ct legyen az országban, mint 7 évvel ezelőtt.

Hálás vagyok, őszintén.

guvat 2017.07.15. 19:59:04

Pop40
Nem lenne egyedülálló mutatvány, mert Gyurcsányék után 12 459 kórházi ággyal, az OPNI-val és a gyerek tüdőszanatóriummal lett kevesebb az országban! És akkor a közműveket és a tartalékokat nem is említeném....
Sajnos nincs lehetőségem, hogy ezért kézzel fogható hálámat fejezzem ki...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.16. 01:09:31

@guvat: "Gyurcsányék után 12 459 kórházi ággyal, az OPNI-val és a gyerek tüdőszanatóriummal lett kevesebb"

És ez mit javít a csúti geci rombolásán?

guvat 2017.07.16. 07:50:33

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN
Egy olyan finom, cizellált modorú úr, mint te, biztosan tud a rombolásról konkrét adatokat közölni. Várom. A ballib pártok harakirije nem számít, azt tudjuk...

Paróczai 2017.07.16. 15:52:53

Azt, hogy az írás demagóg elnézem, hiszen ma ez a trendi ellenzéki oldalon. Azt már nem nézem el, hogy semmitmondó, lapos, se ész, se értelem, de föleg szellem nincs benne. Ez egy lapos, semmitmondó sz@r, ami még gyűlölködni is kevés.

Ákoska! Ballagj haza és fogd meg a mutti kezét, majd megvigasztal! Ja és tanulj meg írni, mert ez minden csak nem az!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.17. 01:30:15

@guvat: "a rombolásról konkrét adatokat közölni"

Kérlekszépen.

"A költségvetési kiadásokhoz mérve, fejenként, és GDP-arányosan is keveset költ Magyarország az egészségügyre: a lakossági érzéseket és a szakértői véleményeket az OECD legutóbbi jelentése után immár a két hete megjelent Európai egészségügyi fogyasztói index (EHCI) 2016-os kiadása ismét megerősítette. A friss EHCI erős lemaradásról tanúskodik az európai mezőnyben, a sereghajtók csoportjában is jellemzően a leggyengébbek közé tartoznak a magyar eredmények."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/mennyit_kolt_az_allam_az_egeszsegugyre_lehangolo_szamok_erkeztek.629623.html

"Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nemrég kiadott jelentése egyáltalán nem ad okot optimizmusra: eszerint 2014-ben több mint 32 ezer ember halála elkerülhető lett volna jobb egészségügyi ellátórendszerrel és hatékony népegészségüggyel."

mno.hu/belfold/penzt-venne-el-a-korhazaktol-az-emmi-uj-javaslata-2404276

"Az Egészségügyi Államtitkárságon készült egy javaslat, ami rengeteg pénzt venne el a kórházaktól"

444.hu/2017/06/21/az-egeszsegugyi-allamtitkarsagon-keszult-egy-javaslat-ami-rengeteg-penzt-venne-el-a-korhazaktol

Az egészségügy és az oltatás romokban. Ezt még a legelvetemültebb narancskullancsok se tagadják.

Paróczai 2017.07.17. 11:26:49

@guvat:
Olvasva a tényeket, hogy a géppark mennyivel bővült 7 év alatt változtatnék az írással kapcsolatos véleményemen. Nem csak, hogy egy stílustalan sz@r az egész, de nyíltan hazug is.
Ha már Orbánékat akarják alázni, mert nekik ettől áll fel, hát tegyék! Az viszont röhejes, hogy ez a tehetségtelen, kókler banda még erre is képtelen!
süti beállítások módosítása