A valódi viták otthona

Reflektor

Lattmann: Szél tökéletesen alkalmas

Interjú Lattmann Tamással

2017. szeptember 27. - GottmayerLea

onbupcrv_2_1000x700.png

Lattmann Tamás az MSZP felkéréséről, az ellenzékről és a kormányváltásról. 

Reflektor: Kivel tárgyalt?

Lattmann: Személy szerint azokkal, akikről szó volt az interjúban. Mellettük még számos közéleti, akár MSZP-s, akár más párthoz tartozó olyan emberrel, akinek adok a véleményére, de ezek nem tárgyalások voltak, inkább csak beszélgetések. Nyilván el kell választani a január előtti és utáni időszakot, hiszen a januári index-interjú többeket úgymond "mozgósított". Január után megsokasodtak azok a beszélgetések, amelyek már nem az MSZP köré szerveződtek, miközben a kapcsolat nem szakadt meg, például Botka Lászlóval is áprilisban ültünk le egy tisztázó beszélgetésre. Ugyanakkor ebben az időszakban más ellenzéki kezdeményezésekkel és pártokkal is kialakultak kapcsolatok, illetve a már meglévőket is szinten tartottuk, persze attól függően, hogy ők hogyan tudták meghatározni a saját viszonyukat ahhoz képest, ahogy én gondolkodtam bizonyos kérdésekről, illetve az esetleges jelöltségemről. Az ellenzéki térfél azon szereplői előtt a jelöltségem körülbelüli háttere egyébként nem volt szigorúan őrzött titok, akikkel amúgy jó személyes vagy szakmai viszonyom volt.

R: Mit ígértek Önnek a jelöltséggel kapcsolatban?

L: Ilyen részletek kimunkálásáig nem jutottunk el. Előzetes beszélgetéseink alapján viszont úgy látszott, hogy elég sok mindent kérhetek "cserébe", de engem egyetlen dolog érdekelt, nevezetesen, hogy megkapom-e a politikai támogatást. Nem akartam újrajátszani a Bajnai/Falus-féle fiaskót. Természetesen voltak elképzeléseim arról, hogy mihez lenne kedvem egy esetleges vesztes kampány után, de ahogy azt többször nyilatkoztam a sajtónak is, az nem tartozott közéjük, hogy beüljek egy ellenzéki parlamenti frakcióba.

R: Milyen biztosítékot adtak Önnek, hogy támogatást fog kapni?

L: Idáig pláne nem jutottunk el, de ne aggódjon senki, ha eljutunk a tényleges megállapodásig, ez lett volna a legkeményebb kérdés.

R:Tárgyalt-e más pártokkal?

L: Igen, nagyon szerettem volna az ellenzéki térfélen új szereplőket látni. A beszélgetéseink alapján a megállapodás úgy szólt, hogy az MSZP hozza az ellenzéki együttműködést (MSZP-DK-Együtt-P), és ha ez, a külsős jelölttel a választók számára láthatóan vonzó, akkor ennek esetleges gravitációs hatása plusz a külsős, az LMP számára is vállalható jelölt lehetővé teszi, hogy az LMP is meggyőzhető legyen, teljessé téve azt a harmadik blokkot, ami egy Fidesz-Jobbik-Ellenzék felállásban lehetővé teszi a győzelmet az egyéni körzetekben. Tekintettel arra, hogy én a kezdeti időszakban tagja voltam az LMP háttér-szakértői csapatának, ez véleményem szerint nem lett volna vállalhatatlan a zöld párt számára sem. Vannak véleménykülönbségeink néhány kérdésben, de ugyanez a többi párttal szemben is igaz, ezeken túl lehetett volna lépni. Emellett pedig az akkor még nem látható politikai szerveződések között is több olyat láttam, aminek úgy gondoltam, hogy van helye a nap alatt. 

R:Miért most jött elő ezzel a történettel?

L: Mert most állt elő az a helyzet, amikor már nem lehetett tovább halogatni. A nyári politikai uborkaszezont minden jel szerint nem sikerült arra használni, hogy az ellenzék lendületet vegyen, lényegében ugyanazokon a kérdéseken megy a rugózás, mint tavasszal. Csak közben pl. az MSZP támogatottsága szabadesésbe fordult, ami bár lehet örömteli más ellenzéki pártok számára, nem segíti az ellenzéket abban, hogy 2018-ban érdemi eredményt érjen el. Márpedig engem elsődlegesen ez érdekel. Ez a mostani kiállásom lehet, hogy nekem személy szerint "nem tesz jót", de szükség van az ébresztőre. Az ellenzék támogatói megérdemlik, hogy végre őszinte szót halljanak. Arról is, hogy milyen együttműködési struktúrában képzelünk el egy kormányváltást, ahogy arról is, ha ilyet egyáltalán nem akar az ellenzék - akkor viszont azt is ki kell mondani, hogy a 2018-at is megkapja Orbán Viktor, mert mi most éppen építkezünk, és majd 2022. Nekem ez nem tetszik, az ellenzéki választók többségének sem, de ha ez a döntés az ellenzéki pártoknál, akkor ezt kell kimondani. 

R: Beállna-e, támogatna-e egy női miniszterelnök jelöltet?

L: Teljes mértékben. Nem hiszek az olyasmiben, hogy "női kvóta", de abban igen, hogy egy nő is maradéktalanul alkalmas lehet erre a szerepre, és személy szerint örülnék is neki. Boldog lennék, ha egy olyan erős, ütésálló nő mögé állhatnák be, aki le tudná győzni Orbán Viktort, és vele együtt azt a borzalmasan ál-maszkulin, kőkorszaki, szexista, a nőket eszköznek tekintő rezsimet, amit ő kiépített.

R: Mi a véleménye Szél Bernadettről, mint jelölt?

L: Személy szerint tökéletesen alkalmasnak látom a feladatra, és az LMP jelöltjeként abszolút tudnám LMP-szavazóként támogatni. Saját magamat jelenleg nem tekintem LMP-szavazónak, de ez még változhat is akár. A kérdés ugyanakkor az, hogy egy párt-politikus, legyen bármilyen kiváló is, és bármilyen nemű, képes lenne-e 2018-ban Orbán Viktor eredményes kihívója lenni. 2018 ugyanis attól függ, hogy a bizonytalanokat meg tudja-e szólítani az ellenzék.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2712903926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pop40 2017.09.28. 14:10:27

Összefogás, összefogás, összefogás.
Pont úgy, ahogy mondjátok: index.hu/belfold/2017/09/28/celjuk_hogy_felreallitsak_botka_laszlot_-_a_magyar_progressziv_mozgalom_bemutatkozasa_tarjanyi_lattmann/

"Nyomás alatt tartani a baloldali pártokat, hogy üljenek le, és fogjanak össze."

Erről van szó. Ha ez nem valósul meg, az ellenzék készülődhet 2022-re, mert önmagában a jobbik is, a baloldal is elbukna, pláne az a baloldal, ami most össze se állt.
Ha a lehető legteljesebb ellenzék összefog, akkor viszont simán megszerezhető a kétharmad, mert A VÁLASZTÁSI RENDSZER A GYŐZTEST PREFERÁLJA, NEM A FIDESZT!!!! Ideje lenne ezt az ellenzéknek felfognia végre.

Kétharmaddal pedig végre nekiállhatnának a fideszes maffiaállam felszámolásának, a maffiózók illetve a kollaboráns, bűnpártoló főügyész lesittelésének, és úgy egyáltalán a jogállam létrehozásának.

Pop40 2017.09.28. 14:15:36

@Pop40:

Ja, és -noha Szél Bernadett önmagában tökéletes jelölt - amíg egyedül a 3-6% között mozgó lmp áll mögötte, addig a jelöltsége inkább csak komikus, mintsem mozgósító hatású, ugyanis azt mutatja, hogy a párt illetve a jelölt csöppet sincs tisztában a realitásokkal - ami pedig egy miniszterelnöki posztra aspiráló jelöltnél elég "gáz".

DZoli 2017.09.28. 16:04:33

Tegyük hozzá, hogy az MSZP támogatottságának "szabadesésben" zuhanása, amit Lattmann előszeretettel hangoztat, erős túlzás. Ami fél évvel a választások előtt mérvadó, az a teljes népességen belüli adat, márpedig az elmúlt fél évben az MSZP-nél - a Medián szerint - csak hibahatáron belüli billegések voltak: február 8%, április 9%, június 8%, szeptember 7%.
Vagyis a három hónappal korábbi álláshoz képest összesen 1%-ot csökkentek, ami bőven a hibahatáron belül van.

Tom66 2017.09.28. 16:34:02

Szép dolog az összefogás. Volt már erre példa a múltban, a megérdemelt jutalmuk pedig az volt, hogy eltűntek a süllyesztőben. Viszont az is igaz, hogy az ellenzék annyira szeretne a hatalom közelében lenni, hogy a cél érdekében még az ördöggel is összeálna.
süti beállítások módosítása