A valódi viták otthona

Reflektor

Miért jelent Szél Bernadett NER-biztonsági kockázatot

2018. január 29. - szénhidra

Vendégszerzőnk, Dr. Kardos Gábor levélben küldött írását olvashatják blogunkon.

 

Nem először rohant ki Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság üléséről Szél Bernadett miatt. Ugyanezt tette, amikor Szél Bernadett számon kérte rajta, hogy a Yandex orosz kódját fedezték fel a nemzeti konzultáció internetes kitöltési felületén, mely jogsértő módon küldte el a kitöltők adatait Oroszországba és vélhetően arra utalt, hogy a nemzeti konzultáció mint politikai kommunikációs termék akár orosz fejlesztésű termék is lehet, de legalábbis súlyos nemzetbiztonsági aggályokat vetett fel az orosz részvétel ebben a polgárháborús hangulatot és idegengyűlöletet szító kormányzati programban. Elég emlékeztetni arra, hogy bár a magyar közvélemény nagy többsége Európa-párti, a nemzeti konzultáció alkalmasnak tűnt az ezzel kapcsolatos destabilizációra, mivel orosz robotok akár százezrével is kitölthették interneten a nemzeti konzultációt és tetszőleges módon manipulálhatták annak eredményét, hogy végül azt mondhassa a kormány, hogy „minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációján” a nagy többség kiállt a kormány Európa-ellenes és polgárháborús retorikája mellett. Mindez Orbánnak saját hatalmának bebetonozását garantálja, Putyinnak pedig érdekszférájának tartós kiterjesztését egy uniós tagországra.

(A háttérről ide kattintva bővebb információkhoz juthatnak az olvasók - a szerk.)

Az utóbbi években jellemzően Szél Bernadett és az LMP kérte számon a kormányon gyakorlatilag egyedüliként a nemzetbiztonsági bizottságban és a parlamentben is több ügy kapcsán a putyinizálódást. Valójában ez zavarja annyira őket és ennyiben nyilván igaz, hogy Szél Bernadett  tényleges NER-biztonsági kockázatot jelent. Nemzetbiztonsági kockázatot viszont sokkal inkább Németh Szilárd kirohanásai jelentenek számunkra… és általában a kormány szervilisen Putyin érdekeit szolgáló brüsszelezése és migránsozása, illetve a polgári demokrácia lebontása és egy putyini rezsim kiépítése. Hogy melyik párt és név szerint ki lépett fel legkonzekvensebben és leggyakrabban mindezek ellen az utóbbi években? Nem más mint Szél Bernadett és az LMP. Milyen érdekes egybeesés!

Bár tény, hogy őt is -mint minden tagját a nemzetbiztonsági bizottságnak- alaposan átvilágították már jóval korábban és nyilván nem találtak komoly kockázatot, mert akkor már korábban sem vehetett volna részt a nemzetbiztonsági bizottság munkájában. Nemcsak az a bajuk azonban Szél Bernadettel, hogy minden fórumon ő volt az, aki a leghatározottabban számon kérte a kormányon az orosz  érdekek olyan kiszolgálását, mely valóban sok esetben akár a hazaárulás gyanúját is felvetette. Miután a Jobbik vitorlájából a migránsozással sikerült kifogniuk a szelet azon az áron, hogy gyakorlatilag széljobbról előzte be a Fidesz a Jobbikot és ennek cukisodása, polgáriasulása nyomán ma már a Fidesz viselkedik a leginkább radikáljobboldali pártként Magyarországon, sőt: immár jogilag, illetve anyagilag is a Jobbik ellehetetlenítésére törekednek, az LMP a Jobbik gyengülésével egyre inkább kormányváltó, illetve rendszerváltó erőként, valódi alternatívaként jelenik meg a választási kampányban. Bár ezzel a választók egy részénél még erősítik is az LMP pozícióját, a migránsozással és sorosozással sikeresen fanatizált tömegek szemében veszélyesnek mutatva bármely jelöltet, illetve pártot távol tarthatnak a többség vagy akár 20% feletti szavazat  megszerzésétől.

Hogy miért pont az LMP lett a NER fő ellensége a Jobbik után? Ha nem érjük be a pártpolitikai-politológusi okoskodásokkal, hanem mélyebb okokra is kíváncsiak vagyunk, van itt bizony még más is. Akik akár minimálisan tisztában van a polgári demokrácia európai működésének alapelveivel és európai gyakorlatával (bár érdekes módon aligha vannak többen az LMP mindenkori potenciális szavazótáboránál) azok pontosan tudhatják, hogy kieséses alapon egyetlen olyan párt van a magyar országgyűlésben, mely programjában és konkrét állásfoglalásaiban az európai normák szerint is polgári demokratikus pártnak tekinthető – ez pedig az LMP. Az egyetlen normális, a civil társadalom érdekeit konzekvensen és inkább szakmai mint pártlogika szerint képviselő politikai formáció tehát a NER valódi polgári demokratikus alternatívája. Akkor vajon miért tűnhet úgy, hogy még sincs politikai alternatíva? A KGB destabilizációra és dezinformációra épülő metodikája hazai sikerét (és a polgári társadalom gyengeségét) jól mutatja, hogy ma még viszonylag polgárinak tekinthető körökben is szinte mindenhol gépiesen ismétlik a putyini-orbáni mantrát, hogy „nincs alternatíva”. Az ellenzék hiteltelen, ezért nem lehet más a politika, mint az orbáni, stb… (Jegyezzük meg közbevetőleg, hogy ebből normális európai demokratáknak nem azt a következtetést kéne levonniuk, hogy akkor ebben a helyzetben nincs mit tenni, hanem még sokkal inkább aktívan kéne fellépni, immár a demokrácia és a népszuverenitás megmentése érdekében. Mert a „nincs alternatíva” össznépi mantra egy országgyűlési választás esetében nem azt jelenti csupán, hogy az „ellenzék gyenge”, hanem a választás és a polgári demokrácia drámai ellehetetlenítésének biztos jele.) Persze nem maguktól találták ki a magyar polgárok ezt a mantrát, hanem sok éves profi aknamunka eredménye az, hogy egyfajta torz nemzeti konszenzus ebből a negatívumból, azaz a demokrácia lehetőségéről való lemondásból lett (ami a putyini rezsimek fő előfeltétele!), nem pedig valami pozitív közösségteremtő demokratikus konszenzus vált össznépi mantrává. Erre a manipulatív és mélységesen anti-demokratikus, elsősorban putyini érdekekeket szolgáló rezsimre ma bármilyen veszélyt a pártok közül csak az LMP jelent, gyakorlatilag puszta létével is. Ezért kezdték meg második hullámban az LMP és miniszterelnök jelöltje, Szél Bernadett ellehetetlenítését a NER-droidok.

fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3613613029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2018.01.29. 19:52:20

Pletyka szintjén terjed, hogy a Szàzadvég 2x megmérte külső megrendelésre az Lmp népszerűségét, és 9 majd 10%- ot mértek nekik. Kezdenek kilépni az Orbàn kedvenc ellenzéki pàrtja szerepkörből, ezért kell egy kis elhiteltelenítes. A DK-t szinte nem is tàmadjàk és az Mszp- t. A veszélyes összefogàs az Lmp- Jobbik-Momentum lenne, ha az egyéni képviselők szintjén visszalépnének egymàs javàra. Nem nyernének , de így csak sovàny többsége lesz a Fidesznek...Most ez a legvalószínűbb szkennàrió, szerintem. 2\3 nem lesz, mert túl sokat hibàzik a kormànypàrt. A migrànskérdest meg màr tovàbb nem lehet fokozni...

6.Lenin 2018.01.29. 20:00:39

Lazán kimaradt, hogy az LMP egy olyan pacákot jelölt szakértőjének, akinél felmerülhetnek aggályok.
Amatőr politikai hiba a párt részéről, vagy provokáció.
Egy párt pedig kihasználta ezt a baklövést, választások előtt.

Remélem láttad az amerikai, osztrák, német választási kampányokat is. Bár a poszt után kétlem, hogy ennyi sületlenséget írtál volna azok ismeretében.

ogli dzsí 2018.01.29. 20:01:10

mekkora marhaságok

Fidesz kormányt óhajtok, de nem zavar ha az LMP is bekerül dísznek

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.29. 20:11:08

@6.Lenin: Arra a pacákra gondolsz, aki eddig a Honvédelmi Minisztériumnak és fideszes alapítványoknak megfelelt?

6.Lenin 2018.01.29. 20:23:42

@Online Távmunkás:

Nem tudom mit csinált ezeken a helyeken, de nem biztos, hogy hozzáférhetett minősített adatokhoz is.
Utólag is kiderülhetnek, eddig eltitkolt adatok is a pacák életéből, kapcsolataiból.
Az is lehet, hogy nincs semmi alapja, de mivel kampány van, kihasználták a párt hibáját.
Miért csak bizonyos pártok használhatnak fel ilyen lehetőségeket?
Ausztriában hamis honlappal próbálták az egyik pártot lejáratni.
Az amerikai kampányt kár is szóba hozni, annyi mocsok csak ott létezik, remélem soha nem érjük ebben utol őket.
Mennyivel elegánsabb családtagokat lejáratni?
Kampány van.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.29. 21:20:33

Szél Bernadett azért jelent biztonsági kockázatot, mert ő valójában Soros György, csak jól elmaszkírozta magát. Azért vett Orbán a hátizsákjának jegyet, mert abban rejtőzött az orosz titkosszolgálatos, aki leleplezte neki ezt a nemzetrontó ármányt.

illaim 2018.01.29. 21:21:17

@6.Lenin: Todod Vlagyimir Iljics! Ennél pontosabban még Dr. Joseph Goebbels sem fogalmazott volna! :-)))))

siriq111 2018.01.29. 21:43:22

Semmiben nem jelent kockazatot. Az atvilagitas megesett. rezsi szilardnak koze nincs hozza kit vagy hogyan nem lat kivanatosnak . Amit ilyenkor rezsi tud esetlegesen tenni, hogy elhuz a francba es picit sirankozik, igaz ezt a kamerak elott is meg lehet tenni de ertelme nincs.

siriq111 2018.01.29. 21:45:11

@6.Lenin: Arrol a pacakrol beszel, akitol meg az allamtitkarok is elnezest kernek mert tok ertelmetlenul kevertek bele az egesz hulyesegbe? :D

6.Lenin 2018.01.29. 22:02:22

@illaim:

Mit gondolsz demokratáék kitől tanulták a propagandájukat?
Leninéktől és az általad is említett úrtól.
Tulajdonképpen mi a gondod? Minden variációt leírtam.

6.Lenin 2018.01.29. 22:05:45

@siriq111:

Valamit cáfolni szerettél volna?
Melyik részét?

siriq111 2018.01.29. 22:19:01

Konkretan az egesz katyvaszt amit ide vakarintottal.

siriq111 2018.01.29. 22:19:40

@6.Lenin: Jah es nem en , hanem a fideszes allamtitkarok.

6.Lenin 2018.01.29. 22:27:52

@siriq111:

Értem, nem tudod cáfolni egyik verziót sem. Hablatyolsz.
Nem leptél meg.

siriq111 2018.01.29. 22:49:36

@6.Lenin: 1 ha valakit atvilagitanak az at van vilagitva. 2 ha valakit azzal tamadnak mert mashonnan jott es ki akarja kezdeni a politika de kozben kiderul , hogy ovodas kora itt el es magyarnak szamit, amit mellesleg a kormany nagyon ved meg akkor is ha menedeker folyamodott es meg kapta. Igaz ez csak az utobbi idoben fordult elo mert maga orban nyilatkozta a jogerosen menekult statusszal rendelkezokkrol akik szimplan kikapcsolodtak tamogatasbol, hogy jo , hogy nem nezik jo szemmel ezeket a migransokat. Ehhez kepest , hirtelen oltalmazott kategoria lett az , akikrol maga orban uszitolag beszelt. Masik pedig allamtitkarok kertek ellnezest attol a fickotol akitol belekevertek az egesz szarba. Emlithetnem, hogy orban csak akkor esett at az atvilagitason, amikor mar, sokan felszolaltak mellette. Addig neki nem volt ileyn statusza. Ha Berninek van az elejetol , akkor mitol is lenne biztonsagi kockazat? Ezt lehetne meg tetelesen es folyamatosan levezetni de szereny velemenyem szerint, teljesen felesleges.

siriq111 2018.01.29. 22:53:35

@6.Lenin: Aztan jo8 , legyen veled a gondolkodas a nagy semmin mert kabe ennyit er , mit es hogyan kell majd magyarazni. A kulonbseg, hogy nekem ez nem lefontossagu de neked igen. Nyugottan alszom de te nem fogsz mert mindenkeppen valamilyen mondvacsinalt valaszt kell adni meg ha ertelme sincs. Engem var a baratnom de teged a valszaszokra adando megmagyarazas amit ertelmesen nem lehet kivitelezni. Szoval , jo8. :D

siriq111 2018.01.29. 23:02:48

Halkan megjegyzem, a baratnom es az o baratnoje etelmergeset kapott a magyar csodalatos etteremben. Nem hinnem , hogy a kulfoldrol megbukott "mert gyengebb a minosege amit cafoltak es azota kurva nagy kuss van ebben az ugyben" lenne a ludas. Ideje lenne elovenni a magyar helyeket, hogy ne szart es ne olyan higeniai allapotban keszitsenek amit jellemzoen egy nagy varos vezeto helyekent jeleznek.

VaradiJanos 2018.01.30. 08:26:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ne próbálkozz humorral, mert csak még szábalmasabb leszel, te kis puhapöcs!

VaradiJanos 2018.01.30. 08:28:52

@siriq111: ja, mert nagy rálátásod van az államtitkárok nem publikus kommunikációjára

VaradiJanos 2018.01.30. 08:30:51

@siriq111: te arab vagy vagy diszgráfiás?

d.j 2018.01.30. 08:49:36

A legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat ebben az országban, a demagógiát kajáló szavazók tömege.
Mencken szerint a demagóg az aki:
"olyan tanokat hirdet, amikről tudja, hogy hamisak, olyan embereknek, akikről tudja, hogy idióták."
pl. Soros Magyarország elvesztésére törekszik, Soros terv, az országhatárra épített kerítés megállította az Európába özönlő migráns hordákat, USA ellenség, Gyurcsány ellenség, a civilszervezetek norvég, soros, és különböző liberális szervezetek pénzén azért működnek, hogy migránst hozzanak magyarországra, ellenség. Azért kellet a dohányipart Lázár kezébe adni és több százezer magyar megélhetését elvenni, hogy egészségesebb legyen a magyar. Azért csináljuk a rezsicsökkentést, mert a multik miatt túl sokat fizetünk az energiáért. Az egykulcsos szjaval több marad a dolgozók zsebében stb. stb.
Innen már egyenes út vezet oda, hogy egy ellenzéki politikus nemzetbiztonsági kockázat egy gyakorló elmebeteg szerint, aki a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, ami már magában is egy vicc, és kivonul mint egy sértődött kisgyerek az általa elnökölt ülésről. LOL. Annak idején amikor a Gyurcsány politikai karrierje során először igazat mondott és abba belebukott, nem gondoltam volna, hogy lehet lejjebb. De lehet, mert a fidesz újra és újra bebizonyítja az ellenkezőjét karöltve a híveivel.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.30. 09:11:42

Szinte hihetetlen hogy egyik ballib se látja a valódi szándékot.

Szél Bernadett megbélyegzése, támadása, és totális elutasítása jelentős népszerűség növekedést hoz neki ellenzéki oldalon.
A másik oldalon, a Fidesz szavazók eddig is leszarták, és ezután is le fogják szarni.

Azaz az LMP több szavazatot szed el, az MSZP-DK koalíciótól.
Ennyi a sztori lényege.

6.Lenin 2018.01.30. 09:21:40

@siriq111:

"Ha Berninek van az elejetol , akkor mitol is lenne biztonsagi kockazat? "

Mert később kaphat olyanoktól is pénzt, olyan célra, ami az átvilágítás idején még nem létezett. Mi ebben a meglepő?
Minden, és mindig változik.

MACISAJT 2018.01.30. 09:22:29

Ötödik hadoszlop

Az ötödik hadoszlop emberek egy rejtett csoportja, ami egy nagyobb csoportot, például egy nemzetet belülről aláás. Az ötödik hadoszlop lehet a titokban az ellenséggel szimpatizálók egy csoportja, mely szabotázsakciókat hajt végre a katonai vonalak vagy országhatárok mögött.A taktika kulcspontja a titkos támogatóknak a megtámadott entitás teljes szövetébe való bejuttatása. Ez a titkos beszivárgás különösen a döntéshozói és védelmi pozíciókba való bejutás esetén eredményes. Ezekből a kulcspozíciókból aztán az ötödik hadoszlop számos dologra felhasználható a rémhírterjesztéstől a kémkedésig és szabotázsakciókig.

nu pagagyí 2018.01.30. 10:36:23

Fontos jelzés a választóknak, hogy kiket mocskol, vagy zaklat a rezsim. Akiket nem, azokra nem is érdemes szavazni, mert bármennyire ellenzékinek tűnnek, már a Fidesz zsebében vannak. Schiffer háttérbe szorításával, mintha az LMP sem lenne már olyan cuki a Fidesz-maffia szemében.

6.Lenin 2018.01.30. 10:42:33

@nu pagagyí:

Nem kell, hogy a Fidesz zsebében legyenek. Pontosan alátámasztod a rettegő ballib verzióját. Megosztja az ellenzéket úgy, hogy lényegesen csökken a lehetőség egy nagyobb szövetség kialakulásához.
Az LMP ettől esetleg felmegy 10 % környékére, és? Beszarik ettől valaki?

nu pagagyí 2018.01.30. 10:45:56

@Rettegek mert ballib vagyok: A Fidesz szavazók bázisa jelenleg a legelesettebbek, akik nyomorukat és kilátástalan sorsukat pont a Fidesznek köszönhetik (közmunkások gettókba kényszerített cigány polgártársaink) akiket kényszerrel és vagy pár kiló krumplival mozgósítanak a szavazások idején. Utóbbiak nélkül a Fidesz egy pár százalékos törpe párt lenne, pont annyi, amennyi az oligarchák és egyéb kisstílű tolvajok létszáma a társadalomban.

6.Lenin 2018.01.30. 11:01:37

@nu pagagyí:

Bocs, tévedtem. Te sötét vagy.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.30. 11:22:56

@nu pagagyí:

Cseppet ellentmond a marhaságodnak, hogy az értelmiségiek és diplomások körében is magasan vezet a Fidesz. Igaz nem 50%-al, hanem csak 47%-al.

De a kárhoztatottak védelmében, nem fordul meg a fejedben, hogy a közmunka tetszik azoknak akik eddig csak 27.000 Ft-os segílykét kaptak a szeretett Elkúródtól ?

index.hu/belfold/2016/10/04/utananeztunk_a_legfurcsabban_szavazo_telepuleseknek/
Bruna úgy szerezte meg a kormánypárt támogatását, hogy a helyi közmunka-programok szervezőjeként kampányolt.
..
mondta nekünk a polgármester, aki szerint az emberek hálásak neki, amiért munkát adott mindenkinek a Fidesz segítségével, és a bűnözést is visszaszorította, így hallgatnak rá.

---

Jakab.gipsz 2018.01.30. 11:38:10

És most azt a helyzetet képzeljétek el, amikor Periklész le dumálja az Athénieket a perzsa veszélyről arra hivatkozva, hogy neki perzsa barátai és tanács adói vannak.

Ugye milyen nagy butaság ez a történelmi hivatkozás, kedves értelmiségiek.

A mi Bernadettünk pontosan ilyen politikus, szerencséjére, ha nem is szőke de azért mégiscsak nő.

Kampfer 2018.01.30. 12:00:12

Ha már LMP... (lóf*szt más a politika!)

Az ugye még megvan, hogy az egyik prominens budapesti vezetőjük '15 őszén nyíltan szorgalmazta akár több tízezer migráns letelepítését! Igen, emlékezzünk meg a jakabfytamásról és véleményéről, melyet később sem cáfolt sem a párt, sem más vezetője. Amivel semmi gond sincs, csak legyünk tisztában a kérdéssel!

@nu pagagyí: "A Fidesz szavazók bázisa jelenleg a legelesettebbek, akik nyomorukat és kilátástalan sorsukat pont a Fidesznek köszönhetik..."

Ez egy netto ostobaság. Föntebb is utaltak rá neked, hogy messze differenciáltabb a támogatói körük, továbbá valóban sokan támogatják őket, akiknek jobb lett a sorsuk az utóbbi évek során (akár fogalmazhatunk úgy is, hogy sorsukat a fidesznek- is -köszönhetik) jobbra fordult. Munkavállalók, vállalkozók, akár nyugdíjasok, vagy akár diákok.

"Utóbbiak nélkül a Fidesz egy pár százalékos törpe párt lenne, pont annyi, amennyi az oligarchák és egyéb kisstílű tolvajok létszáma a társadalomban."

Ez is közönséges ostobaság, hiszen még a baloldali elemzők és kutatók is másfél milliósra teszik azt a szavazói bázist, akik mindenképp a fideszt támogatják, hozzájuk adódik a többi támogató, akik a bizonytalanok közül, illetve az 'érdekek mentén szavazás' jegyében támogatják a pártot. Ez további 6-800 ezer szavazó lehet. Ha csak a kb. másfél milliós tábort említjük, az is bőven több annál, ami az oligarchákhoz lenne köthető és velük semmiképp sem lenne törpepártnak nevezhető a fidesz! Biztos kényelmes álláspont a támogatóikat leírni, lehülyézni, de semmiképp sem célravezető. Persze mindenkinek lelke rajta...
Kamp.

dare 2018.01.30. 12:17:51

Miért teszik ezt vele, miért nemzetbiztonsági kockázat ő?
Mert a Fidesz népszerűsíteni szeretné a pártját, ezáltal megossza a szavazóbázist velük.
Segítsen neked a Németh Szilárd a pártod növekedésében. :D
Nem tudom, de lehet ezt valahol valakinek jelezni, hogy köszönjük szépen, de inkább szeretnénk ezt magunktól megoldani.
Szép és nemes gesztus, de nem tudjuk meghálálni kellőképpen, ezért nem kérünk több népszerűsítő tevékenységet a pártjuk részéről.

dare 2018.01.30. 12:32:19

@Kampfer: "Az ugye még megvan, hogy az egyik prominens budapesti vezetőjük '15 őszén nyíltan szorgalmazta akár több tízezer migráns letelepítését!"

Az ugye megvan, hogy 2013-ban a Fidesz az Uniótól még migránshátterű civil szervezetek megalakulását is vállalta volna?
Nem beszélve a 2300 "oltalmazottról", akik között találhatunk oltalmazót is, mivel az oltalmazottak oltalmazását (embercsempész) tekintette a legfőbb tevénységének.

panteon 2018.01.30. 12:51:26

Nincs itt semmi látnivaló..
németh beszélő krumpli is csak egy ugyan olyan gyáva szar mint a főnöke..
Kérdeznek tőlük és ők bátran elszaladnak..

arckönyv 2018.01.30. 13:37:00

@Jakab.gipsz: ebben a kommentben elég élethű képet festettél arról miért épít a fidesz a szellemileg 19. században ragadt nyomikra.

csobi2011 2018.01.30. 16:00:16

Én egyébként hagynám szerepelni ezt a buta picsát. Azt hiszi ha hangosan és hadarva beszél akkor valaki is komolyan veszi. Pedig nem csinál semmi mást mint az lmp az elmúlt 10 évben, elvisz 5-7 %-ot az ellenzéktől. Olyan hűségesen szolgálja a fidesz többség létrejöttét mint Gyurcsány.

Bajer Zsolt 2018.01.30. 16:36:12

"Miért jelent Szél Bernadett NER-biztonsági kockázatot"

Talan mert a tobbi ellenzekivel egyutt, az orszag ellensegeivel tartanak font kapcsolatot.
Lathattuk a napokban Vona Gabort is, aki arab nyelven eskudott fol az iszlam allamra, meg ahlak-nak.

Geo_ 2018.01.30. 17:41:13

Izgalmas. Különösen így:
1. "ma még viszonylag polgárinak tekinthető körökben is szinte mindenhol gépiesen ismétlik a putyini-orbáni mantrát, hogy „nincs alternatíva”"
2. Az ellenzéken belül az LMP az egyetlen alternatíva

Akár a Nyugati Fényt vagy at Ellenszél-t olvasnám...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.30. 17:49:23

@Bajer Zsolt: "az orszag ellensegeivel tartanak font kapcsolatot."

Nem tudnak Putyinnal kapcsolatot fenntartani, mert a közelébe se lehet jutni a csúti gecitől, aki teljesen rá van cuppanva a farkára.

Magyarországnak a ruszkikon kívül nincs ellensége. Az EU és Soros György viszont csak úgy tömi belénk a pénzt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.30. 18:01:00

@Bajer Zsolt: "ahlak"

Mi a szar az az Ahlak? A hülyeség nyolckarú hindu istene? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.30. 18:06:54

Már csak az alacsony státuszú, írni-olvasni alig tudó félanalfabétákat tud Kubatov összeterelni itteni fideszes trollnak? :))

Uncsi dolog megcáfolni a hülyeségeiket.

2018.01.30. 18:18:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az EU és Soros György viszont csak úgy tömi belénk a pénzt."
Ja.. az irgalmas szamaritánusok.
Ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy a "belénk tömött" pénz jókora hányada a német gazdaságot serkenti :)
Okosabb fickó vagy te annál, hogy elhidd, hogy a mai világban akad valaki, aki minden mögöttes szándéktól mentesen , pusztán a jó szándék által vezérelve milliárdokat ajándékoz az országnak, benne a pénzek egy tisztes részét lenyúló politikai érdekcsoportoknak...

2018.01.30. 18:20:25

@Geo_: "2. Az ellenzéken belül az LMP az egyetlen alternatíva"

Hááát... ez így nagyon viszonylagos :) Akkor én meg azt mondom, hogy az országban jelenleg számbavehető politikai csoportosulások közül a Fidesz az egyetlen alternatíva. :) (a másik szemem sír..)

6.Lenin 2018.01.30. 18:27:16

@Womb Raider:

Jelenthet.

Mert olyasvalaki is pénzelheti, aki ellenérdekelt.
Mert, csak.
Mert előnyöm származhat belőle, ha ezt állítom róla.
Nem jelent semmit, de leköti őket, elvonja a figyelmet másról. Ennyi.
Nem jelent, de máskor jobban figyeljen arra, hogy kit választ tanácsadónak, mert belefuthat ilyen helyzetbe.
Nem jelent, mert amúgy se jelent semmit a küszöb körüli táncával.
És még lehet néhány variáció.
Vihar a biliben.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.30. 18:37:40

@Womb Raider: "a "belénk tömött" pénz jókora hányada a német gazdaságot serkenti "

Gondolod, hogy a csúti geci az ellopott százmilliárdokat Németországban költi el?

Vagy a tyukodi kilátókat német munkások építették német fenyőből?

Minden lehetséges. Ez is Soros György filantróp aknamunkája, hogy a magyarországi demokrácia ne fejlődhessen. :))

Még a gyíkembereket is Soros György szabadította ránk, hiába küzd ellenük a rezsiszilárd, teljesen ellepték az agyát. :))

2018.01.30. 18:38:25

@6.Lenin: Jó, de akkor rögtön adódik a kérdés, hogy a szakszolgálatok miért nem terítik a bizonyítékokat? Ha valaki, hát én rühellem ezt a csajt, de ez a vádaskodás így elég kontraproduktív..

2018.01.30. 18:39:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hablatyolsz... tehát ebből sejthető, hogy nincs érv a tarisznyádban a hülyeségeid alátámasztására.

Olvasgass: index.hu/kulfold/eurologus/2017/02/28/nemetorszag_nagyot_szakit_az_eu-bol/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.30. 18:51:15

@Womb Raider: :))

A szomszéd ékszerész úgy gazdagodott meg, hogy néhány járókelőnek a kezébe nyomott tíz-tíz millió forintot, azzal a kikötéssel, hogy csak az ő üzletében költhetik el.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.30. 18:59:15

Az EU nyilvánvaló gazdasági előnyöket jelent a tagországok számára.

Az EU valódi előnye azonban abban rejlik, hogy egybe terelte az európai államokat, pl. nem vívták meg a németek és a franciák a harmadik világháborút, és pl. a magyarság Trianon után végre megint egy államban találja magát. A csúti geci bezárkózó EU ellenes politikája ezért magyarellenes is.

bekerült 2018.01.30. 18:59:45

@ogli dzsí:

Volt már dísz az LMP Tusványoson Orbán mellett ! Az egész csak egy színjáték, hogy Orbánnak ne kelljen elmenni a Bizottság invitálására ! Szél Bernadették így segítik Orbánt !

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.30. 19:03:48

A csúti geci akaratlanul kedvez a szórvány magyarságnak. Ha a magyar gazdaság jobban teljesítene, elszívná a romániai, szlovák stb. magyarságot az anyaországba. Így viszont, hogy a romániai szint alá csökkenti, megmaradhat a külhoni magyarság, sőt, ha elég nagy szarban lesz az ország, megindulhat az ellenkező irányú vándorlás, az anyaországból a környező országokba.

2018.01.30. 19:18:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "és pl. a magyarság Trianon után végre megint egy államban találja magát."

Persze ez így, ebben a formában ugye nem igaz, ám kétségkívül jól hangzik. Mert hogy mást ne említsek, mostanában hallani hangokat arról, hogy Orbán ne kampányoljon a határokon túli magyarsággal, a magyarok között. Ne költsön az ott élőkre, szavazati jogot meg még véletlenül se adjon senki 'azoknak'. (Hát hiszen vannak nekünk igazi, tőröl metszett muszlim menekültjeink, ők a mi vérünk, a szemünk fényei)
Szóval ócska parasztvakítás, nehogy már eszünkbe jusson bárminemű revízióról még csak álmodni is. Hogyan venné' má' az ki magát. Nem vagyunk mi németek...

Pop40 2018.01.30. 20:13:12

Érdekes, mennyire túlragozza ezt a pofonegyszerű kérdést mindenki. :-)

A Geci nyilván nem engedhette meg, hogy az "1300"- ról vitatkozzanak egy olyan parlamenti bizottságban, ami ráadásul nyilvános. Egyéb se hiányozna neki választás előtt, csak az, hogy a tökagyú hívei azt bámulják este az rtl-en, hogy a vajda telenyomta menekültekkel az országot.

Ezt az ülést értelemszerűen meg kellett akadályozni. Ennyi. Az indok teljesen lényegtelen. Valószínűleg rábízták Rezsiszilárdra, találjon ki valamit.

Attól a szerencsétlen majom Rezsiszilárdtól meg, a káposzta IQ-jával, ennyire tellett. :D

Ennyi a nagy titok. Túl lett ez ragozva.

6.Lenin 2018.01.30. 20:17:47

@Womb Raider:

Felsoroltam néhány lehetséges okot.
A valódit nem biztos, hogy ismerjük.
Lehet, hogy nincs is más, csupán figyelemelterelés a választásokig.

Néhány éve olvasom ezeket a politikai blogokat, és van egy olyan érzésem, túl van idealizálva ez a dolog.
Gyurcsány ezerrel keveri a szart, de mindenkit elítél, aki szart kever.
Politika. Érdekek.
Persze az egyszerű választó meg a "tisztakezű", "tisztalelkű" politikusokról álmodozik, természetesen a másik oldaltól vár el ilyeneket, a saját gazembereit meg hősként ünnepli.
Mivel nem ismerjük ennek a történetnek a valódi okait, azt sem lehet megítélni, hogy kontraproduktiv-é.
Különben is az LMP a néhány %-ával nem egy komoly tényező a mai magyar politikában. Lehet egy ok, hogy egymásnak ugrasztja az ellenzék hasonló nagyságrendű pártjait. Aztán jót röhögnek, hogy ezek mennyire is komolyan veszik magukat.
Szerintem a helyén kéne tudni kezelni ezeket. Vihar a biliben. Lennének ennél fontosabb dolgok is. Pl miért nem sikerült még egy egységes, erős alternatívát létrehozni.
Szerintem.

Pop40 2018.01.30. 20:19:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Persze, hogy azokat. Nem olvastad, hogy nem fizetnek nekik, hanem ezek a szerencsétlen majmok "társadalmi munkában" csinálják? :D

index.hu/tech/2018/01/30/egy_fideszes_facebook-troll_kitalalt_a_part_propagandahalozatarol/

6.Lenin 2018.01.30. 20:19:34

@Pop40:

"Attól a szerencsétlen majom Rezsiszilárdtól meg, a káposzta IQ-jával, ennyire tellett. :D"
Az ellenzék meg a hatalmas IQ-jával simán beszopta.
Remek.

6.Lenin 2018.01.30. 20:25:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Most egy jó nagy marhaságot írtál.
Adott pénzt, amit ő kapott vissza, amiből adót kell fizetni, bérleti díjat, árút adott érte, amit meg kellett előtte vennie.
Kurva jó bótot csinált a marhája.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.30. 20:45:21

@6.Lenin: "jó nagy marhaságot"

Én tudom. Wombatnak magyarázd, ő nem érti.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.30. 20:46:05

@Pop40: Az egyik majom itt be is vallotta. Rendőr, és kis mellékest kap érte.

Pop40 2018.01.30. 20:48:21

@6.Lenin:

Beszopta? Ezt honnan vetted, kiscsillag?

Mit kellett volna tennie Berninek, ráugornia a Rezsidisznóra, és kigáncsolni?

Pop40 2018.01.30. 20:51:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

:-))))
Legalább lesz majd közös témája a fideszes maffiózókkal, mikor 1-2 év múlva viszi őket a sittre. :-))

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.01.30. 21:03:40

Izgalmas elképzelni egy LMP-Jobbik koalíciót. Az LMP behozza a migrincseket,a Jobbik meg visszaküldi, aztán újra és újra. Forgóajtókat kell majd felszerelni a határon

6.Lenin 2018.01.30. 21:04:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nem, te írtad rosszul.
Azért a pénz adás mögött van még sok minden más is, amit esetleg te -szándékosan- kifelejtettél.
Pl. azt mondják a németek , hogy adnak segélyt a görögöknek, tehát megmentik őket, de azt kifelejtik, hogy ebből a pénzből fizetik vissza a tartozás egy részét (nagy), azt meg végképpen elfelejtik, hogy a visszaadott pénz után a kamatokat még a görögök fizetik.
Vagyis soha nem állnak többé lábra.

Vagy például az ékszerész ad ugyan 10-10 milliót, köteles vagy csak nála vásárolni, de a munkásait neked kell ingyen kiképezni, vagy az árút neked duplán számolja fel, vagy az árú és eladás költségeit neked kell utána fizetned.

Amit te leírtál, az kamu, úgy nem működik.

Az EU- se ingyen adja a pénzt, az igaz, hogy a nagyobb része visszamegy+ sok minden más is, olcsó munkaerő, piac, stb.

Tudod, mint az IMF kölcsön, olcsónak tűnik, de jóval drágább, mert nem arra költheted, amire szeretnéd, és még sok minden mást is kell tenned, amire jól rácseszel vele.

Szóval nem jól tudod, mert a lényeget elhallgatod.

6.Lenin 2018.01.30. 21:07:39

@Pop40:

Visszavenni a nagy arcból. Olyan valakit jelölni, akibe nem lehet belekötni. Kicsi még ő ahhoz, hogy bárkire is ugráljon.

A Fidesz csak leütötte a magas labdát.
Morzsi jó kutya, ül, majd cserébe megint bejuttok a Parlamentbe, mint....

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.01.30. 21:09:38

@Brix:
"Pletyka szintjén terjed, hogy a Szàzadvég 2x megmérte külső megrendelésre az Lmp népszerűségét, és 9 majd 10%- ot mértek nekik."

Személyesen hallottam amikor Orbán helyet kért a gráci idegklinikára, miután megtudta az eredményt. Azért ment most Bécsbe, hogy feltűnés nélkül továbbállhasson és megkapja az idegsokk kezelést

6.Lenin 2018.01.30. 21:13:39

@Több cseszlovák filmvígjátékot!:

Meg a vonaton van wc, bármikor cserélhet gatyát. Az autópályán mégse tud minden 100 m-ben megállni, amikor félelmében összeszarja magát és gatyát kell cserélnie.

siriq111 2018.01.31. 00:22:09

@VaradiJanos Nyilvanos volt, amugy meg hosszu ideje nem hasznalok ekezetett mert kulfoldon nem kerik/ nem kertek.

siriq111 2018.01.31. 00:24:28

@VaradiJanos: Szerintem ha magyar felmenokkel rendeklezik valaki, itt szuletett es feher, bar a szin lenyegtelen szamomra, soha nem ez alapjan szoktam foglalkozni a masikkal, a szarmazasa sem erdekelt , le lehet vonni a kovetkeztetest xD

siriq111 2018.01.31. 00:26:30

@6.Lenin: Ilyen alapon a fidesz tagok is kaphatnak. Ebben sincs semmi meglepo. xD

2018.01.31. 07:58:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Perszepersze... de itt nem erről van ám szó. Nem a németek adják hanem az unió, ami az összes tagország befizetéseiből állja a cehhet.Persze, nekünk jó, mert vehetünk szupi német szerszámgépeket, csak picit többért, mint mondjuk egy japánt, vagy egy amerikait. Csak azt ugye nem illik :) Plusz a hazai, de német tulajdonú cégek támogatása is végső soron a német tulajdonost gyarapítja... de amúgy naggyon vicces amit írtál.

6.Lenin 2018.01.31. 10:21:43

@siriq111:

És kezdenek maguk ellen átvilágítást?

sinus67 2018.01.31. 11:43:19

Ez a Rezsi Szilárd féle hajcihő csak egy álca.
1. A miniszterelnök és a fidesz számára kínos, a nemzetbiztonságot érintő kérdések tisztázásának elkerülése.
2. A saját választói bázis számára a nemzetbiztonsági veszély "átruházása" más személyekre, pártokra.
3. Felkészülés a választások előtti kampányban a hazaáruló kártya előhúzására és kijátszására. (Ugyanis a fidesz bázis felé az a sorosozásnál is jobb szólam.)

Egyet hagynak figyelmen kívül ezek a szarháziak! A nemzet biztonságának kérdése kiemelten fontos terület.
Amennyiben Rezsi Szilárdnak, vagy bármelyik fideszes faszkalapnak információja van arról, hogy bárki (különösen a nemzetbiztonsági bizottság tagja) nemzetbiztonsági kockázatot jelent, úgy nem az ülésről kell kivonulnia, hanem törvényi felhatalmazások, sőt kötelezettségek tükrében, a megfelelő hatóságoknál jelezni a bizonyítékokat hatóság elé tárva.
Mint az ülés előtt jelezte ez a beszélő krumpli, hogy nem vesz részt azon a bizottsági ülésen, ahol Szél Bernadett jelen van, így a krumplinak be sem kellett volna tennie a lábat a terembe, amennyiben ezt a dolgot komolyan gondolja.
Ez csak egy újabb színjáték, amiért maximum Arany Málna díjazott lehet így lefokozva magát krumpliból inkább egy mésztufává.

GyMasa 2018.01.31. 12:04:36

@Womb Raider:
...Ja.. az irgalmas szamaritánusok...
Most min csodalkozol?
A Nagy Görögorszag-mentesbol is hogy-hogynem egy vaskos kis nyereseggel jottek ki.

GyMasa 2018.01.31. 12:08:55

@Womb Raider:
Teljesen felesleges volt belinkelni, mert cicuka nem tul jo a leirt szovegek ertelmezeseben.
Ellenben esetleg kellene kepregennyel, vagy hangoskonyvvel probalkozni.
Hatha az mukodik.

siriq111 2018.02.02. 13:57:06

@6.Lenin: Ha a fidesz csinal atvilagitast sajat maga ellen, akkor a vegeredmeny mar boritekolhato. Fuggetlen civilszervezet csinalna , azt mondom oke.

Vállalkozz · http://szallashelyek-utazas.info 2018.02.07. 17:15:14

@ogli dzsí: Szerinted mennyi évet úszol meg vele? Vagy a Föld csúnya pusztulás a célod? Esetleg adjuk tanácsokat, hogy felgyorsíthasd a folyamatot? Nekünk még a családi, baráti körben se merik kimondani a Fidesz nevét (a Fidesz szavazók), te mitől lettél hirtelen ilyen bátor vagy vakmerő?
süti beállítások módosítása